10 jel, ami pajzsmirigy betegségre utalhat

Azt már az iskolában is mindenki megtanulhatta, hogy hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik. Ezt azért fontos tudni, mert a kevés jód fogyasztása sok esetben önmagában is kiválthatja a pajzsmirigy megnagyobbodását. A pajzsmirigy betegségei pedig nemcsak anyagcserénkre vannak komoly hatással, de az utódnemzésre is. Sok esetben a pajzsmirigy betegség áll a meddőség hátterében is.
Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek. Az alábbi tíz tünet a leggyakoribb jele annak, hogy a pajzsmirigy rendellenesen működik.

Női betegség

A pajzsmirigy a nyelőcső két oldalán elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Két fontos hormont termel: a thyroxint és a trijód-thyronint, melyek az alapanyagcserét szabályozzák és így a szervezet valamennyi sejtjének működésére hatást gyakorolnak.

Pajzsmirigy betegség több okból is jelentkezhet, kialakulásában fontos szerepet játszik az öröklött hajlam, bizonyos autoimmun betegségek, a fokozott stressz és az életmódbeli tényezők éppúgy, mint a túl kevés jód fogyasztás – áll az Orvostkeresek.hu hírlevelében, amely Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosának segítségével készült. A pajzsmirigy betegségei gyakrabban fordulnak elő nők körében, ennek egyik oka, hogy a terhesség és a szoptatás alatt megnő a szervezet jódszükséglete, illetve –különösen a fiús mamák esetében – hormonális tényezők is hozzájárulnak a szülés utáni pajzsmirigy-gyulladás kialakulásához.

Gombóc a torokban

A pajzsmirigy betegségek egyik leggyakoribb formája a pajzsmirigy megnagyobbodása a struma, más néven golyva. Kialakulásának egyik lehetséges –és egyben leginkább kivédhető – oka az alacsony jódfogyasztás. A pajzsmirigy megfelelő működéséhez szükséges a napi, felnőttek esetében 150 mikrogramm jód bevitele. Alacsony jódfogyasztás mellett a szervezetben jódhiány alakul ki.

A pajzsmirigy ezt területének növelésével igyekszik kiküszöbölni, a megnagyobbodás által tudja ugyanis biztosítani a szervezet számára szükséges thyroxint és a trijód-thyronint. Persze a végletekig ez a folyamat sem folytatódhat. A megnövekedett pajzsmirigy stádiumtól függően először még csak tapinthatóvá, majd szabad szemmel is láthatóvá válik. A nyelőcsövet és a légcsövet egyaránt nyomhatja, ezért nyaki szorító érzés jelentkezhet. Kezeletlen esetben a megnagyobbodott pajzsmirigy működése felborul, és alul-, vagy túlműködés jelentkezik.

Hízás, fáradtság, koleszterin és depresszió

A látható jeleken túl, vagy akár azokat megelőzően is jelentkezhetnek különböző tünetek, melyek a pajzsmirigy betegségeire utalhatnak.

  1. Fáradtság, vagy álmatlanság
    Pajzsmirigy alulműködés esetén gyakori tünet, hogy napi 8-10 óra alvás után is fáradtan, erőtlenül kelünk ki az ágyból és ez az állapot az egész napunkat végig kíséri. Túlműködés esetén a nappali fáradtságérzet oka pedig ennek ellenkezője, az éjszakai álmatlanság lehet.
  2. Súly-változások
    Az alapanyagcsere szabályozása által a pajzsmirigy rendellenes működése testsúlyunkra is hatással van. Alulműködés esetén hízás jelentkezhet, a túlműködés pedig súlyvesztést okozhat.
  3. Hangulati ingadozások
    Idegesség, depresszió, vagy napjaink egyre gyakoribbá váló tünet együttese, a pánikbetegség is jelentkezhet a pajzsmirigy rendellenes működéséből adódóan.
  4. A magas koleszterinszint szintén intő jel lehet
    Pajzsmirigy alulműködést jelezhet, ha az értékek rendszeres mozgás, diéta hatására sem csökkennek. Túlműködés mellett alacsony koleszterint szint jelentkezhet.
  5. Családi örökség
    A pajzsmirigy betegségek kialakulásában is fontos szerepet játszik az öröklött hajlam. Ha a családban korábban előfordult ilyen probléma, akkor fokozottan ügyeljünk a tünetek korai felismerésére!
  6. Menstruációs és termékenységi problémák
    A korábbinál erősebb, elhúzódó menstruáció pajzsmirigy alulműködést jelezhet, míg a ritkábbá váló vérzések, a hosszabb ciklus túlműködésre utalhat. Gyakran a meddőség hátterében is pajzsmirigy probléma áll.
  7. Bélpanaszok
    A hasmenés és az irritábilis bél-szindróma okozója a pajzsmirigy túlműködése is lehet, míg a székrekedést alulműködés is kiválthatja.
  8. Haj és bőrproblémák
    A pajzsmirigy betegségei a haj és a bőr állapotában is több elváltozást okozhatnak. Gyakori panasz a haj hullása, szárazzá, töredezetté válása. A bőr is szárazabb, érdesebb lehet.
  9. Nyakfeszülés
    A pajzsmirigy megnagyobbodásának következtében nyomást gyakorol a légcsőre és a nyelőcsőre egyaránt, így nyelési és légzési nehezítettség jelentkezhet. Előfordulhat időszakos rekedtség is.
  10. Izom- és ízületi fájdalmak
    A izmok és ízületek fájdalma mellett pajzsmirigybetegségre utalhatnak az ún. kéztőalagút szindróma tünetei is: az öreg-, a mutató- és a középső ujj bizonyos időközönként fellépő zsibbadtsága.

Állítsuk meg időben!

Hazánkban több mint a népesség öt százalékát érinti a golyvás megbetegedés. Egyéntől függően, ha a pajzsmirigy nagyobbodásának egyéb kiváltó oka nincs, akkor a struma jól kezelhető jódpótlás segítségével. Ilyen esetekben rendszerint a jód folyamatos szedése javasolt kezdetben nagyobb, majd a panaszok megszűnését követően kisebb dózisban. Alkalmazása előtt azonban a kiváltó okok és a pajzsmirigy hormon értékek megállapítása minden esetben szükséges.

A jód indokolatlan bevitele sok gondot, gyulladást, csökkent és fokozott pajzsmirigyműködését is okozhat. Pajzsmirigy túlműködés, vagy autoimmun pajzsmirigy gyulladás esetén a kiegészítésként alkalmazott jód akár tovább is ronthatja a tüneteket.

2010. május 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?