A bedugult gyerek esete

Hirtelenjében nem tudtam, mi okozhatja ezt – a védőnő nem említette -, így hát kezdő és elsőgyerekes anyához illően alaposan kétségbeestem. Most mi van? Eltelt egy nap, semmi. A második, és még mindig semmi. Aztán a harmadik végül eredményt hozott, magától, a megszokott állaggal. Aztán a gyerek belei ismét napokra elcsitultak.

Persze, nem állhattam meg, hogy ne menjek utána: most akkor mi is történik pontosan? Sikerült is kideríteni. A jelenség oka tulajdonképpen nagyon egyszerű: az anyatej. Amikor egy baba megszületik, a szervezete még képtelen rendesen lebontani az anyatejben lévő laktózt – vagyis tejcukrot -, ám ahogy telnek a hetek, a belek hozzáedződnek a kihívásokhoz. És bár eleinte a laktóz miatt akár naponta 4-5 alkalommal is termel a pici, teljesen normális, ha később meg napokig nem.

Az anyatej ugyanis hihetetlen mértékben hasznosul – körülbelül 95 százalékát egyszerűen elhasználja a szervezet. A maradék 5 százalék viszont olykor még arra sem elég, hogy egy istenes pukkantásra ingerelje a gyereket. Legalábbis önmagában. Mert pár nap alatt már felgyűlik annyi salakanyag odabent, hogy cselekvésre késztesse a babát – ám ezt kivárni kicsit sem egyszerű. Főleg azért nem, mert van, hogy a gyerek a nagy trottyot megelőzően – akár egy egész nappal – már nyűgösködik.

Sok szülő ingerküszöbét messze meghaladja, ha a gyerek napokig nem teszi tele a puttonyát. Úgy hiszik, baj van, a gyerek székrekedéssel küzd. Pedig ez nem igaz. Ha a végtermék állaga kenőcsös, krémes, akkor minden rendben. Ha viszont darabos, kemény, akkor valóban székrekedés állhat a dolog mögött, de ez általában a vegyesen táplált – tápszeres – babákra jellemző, nem a tisztán anyatejen tartottakra. A tápszeres táplálás mellett ezért is kell itatni a babát, míg a szoptatás mellett teljesen felesleges, az anyatejjel a gyerek folyadékot is eleget kap alapesetben.

Másokat viszont a gyerek trotty előtti nyugtalansága visel meg lelkileg. És mit tesz ilyenkor az egyszeri anya? Megpróbál beavatkozni, felgyorsítani a folyamatot, segíteni a gyereknek. Előkerül egy-két segédeszköz, esetleg gyógyszer. Ezek rövidtávon valóban hatásosnak bizonyulhatnak, ám hosszú távon okozhatnak problémát.

• A lázmérő: sokan teljesen normálisnak tartják, hogy ha a baba nehezen boldogul egyedül a nagydologgal, rásegítenek oly módon, hogy a végbelét egy lázmérővel ingerlik. Nem kívülről, természetesen. A módszer valóban hatékony, ám fennáll a veszélye annak, hogy a baba belét megsérti a lázmérő, esetlegesen, ha túl gyakran vagy rendszeresen nyúlunk ehhez az eszközhöz, akár béltágulatot is okozhat. Ez pedig aztán valóban megnehezíti később az ürítést, hiszen itt megrekedhet bármi. Jobb hát a lázmérőt arra használni, amire való – a testhő ellenőrzésére.
   
• Glicerines kúp: Ha lehet, még eggyel rosszabb, mint a lázmérő. A kúp használatával kvázi arról is le lehet szoktatni a gyereket, hogy maga próbáljon erőt kifejteni a széklet kinyomásához.
   
• Sűrű kamillatea: hashajtó hatású, ám a fenti esetben a gyerek nem küzd székrekedéssel, csak annyira kevés salakanyag van a beleiben, ami még nem ingerli nyomásra. Ha kamillateával jól megitatjuk, esélyes, hogy nem kenőcsös, hanem hasmenésszerű lesz a széklete.
   
• Anyatej mellett adott folyadék: leggyakrabban ez teát, forralt vizet, narancslevet vagy almalevet szokott jelenteni. A gond csak az, hogy a felsorolt folyadékokra egyaránt jellemző: lemossák az anyatej által képzett védőburkot a baba beleinek felületéről, amely védelmet nyújt neki a fertőzések ellen. Emellett a forralt víz kivételével egytől-egyig okozhatnak emésztési problémákat is.
   
• Reszelt alma vagy sárgarépa: ugyanaz vele a probléma, mint a fenti folyadékokkal. Ráadásul egy alig egyhónapos baba bélrendszere kicsit sincs felkészülve a szilárd táplálék lebontására, képtelen még megküzdeni a növényi rostokkal, így az alma és a répa – vagy bármi más – gyakorlatilag változatlan formában zúdul át rajta. Ha nem okoz még előtte egy kis extra hasfájást.
   
• Szélcső: ez a gyógyszertárakban kapható kis segédeszköz tulajdonképpen egy mindkét végén nyitott csövecske, amit akárcsak a lázmérőt, a baba végbelébe kell helyezni. Aztán jöhet, ami a csövön kifér. A lázmérőhöz képest valamivel kíméletesebb, főleg, ha rendeltetésszerűen használja a szülő, ám rendszeres használata ennek sem javasolt, mert a végbélnyílás kitágulásához, és a végbél sérüléséhez vezethet.

Hogy akkor mégis milyen módon segíthetünk a babának? Pár trükköt megpróbálhatunk: masszírozzuk a pocakját az óra járásával megegyező irányban – nem kell dögönyözni, elég simogató, körkörös mozdulatokkal dolgozni -, vagy tornáztassuk át a hasát a lábak emelésével, finom körzésével. Az állatvilágban elterjedt, hogy az anya a kölyök végbélnyílását nyelvével tisztítja-ingerli, ezzel rávéve a kicsit az ürítésre – nyilván ehhez nyelv helyett mi használhatunk egy nedves kendőt is.

Melegítéssel enyhíthető a puffasztó gázok okozta fájdalom, és mivel a meleg ellazítja a beleket is, hamarabb jöhet ki a széklet is. Ehhez használhatunk melegvizes palackot is, amit gyógyászati segédeszköz üzletekben lehet beszerezni, de az is megoldás, hogy finom meleg fürdőt készítünk a gyereknek.

Használjuk ki, hogy az anyatejbe sok olyan anyag bekerülhet, amit a mama eszik. Ne a kicsit itassuk például kamillateával, igyuk meg mi magunk, úgyis kell a folyadék. A kamilla hatóanyagai pedig a tejjel átkerülnek a babába is.

És persze, választhatjuk azt a módszert is, hogy kivárunk. Hiszen normális, természetes folyamatról van szó, nekünk meg nem kell mindent kontrollálni. Ha a végtermék általában a fent is említett kenőcsös, krémes állagú, nem kemény, nem bogyós, ha a baba egyébként jól fejlődik, általában nyugodt, derűs, érdeklődő és kíváncsi, akkor kivárhatjuk azt a pár napot, míg magától megküzd ezzel a feladattal.

Nálatok hogy alakult ez a dolog? Képesek voltatok türelemmel kivárni, míg magától megérkezett a csomag?