A félkilós babákat is meg tudják menteni

Genetikai oka is lehet annak, hogy Magyarország Európában az egyik legrosszabb helyen áll a koraszülöttek számának tekintetében.

Genetikai oka is lehet annak, hogy Magyarország Európában az egyik legrosszabb helyen áll a koraszülöttek számának tekintetében. Ezt Nobilis András gyermekgyógyász mondta annak kapcsán, hogy a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája idén 5. alkalommal rendezte meg a Koraszülöttek Napját. A szakember hozzátette: bár 15 éve szinte ugyanakkora, 8-10 százalék a koraszülöttek aránya, túlélési esélyük az utóbbi években jelentősen nőtt.

Míg 20-25 éve csak az 1800 grammos csecsemőknél mondták az orvosok, hogy van esélye a túlélésre, ma már 500 gramm felett is elképzelhető, hogy teljesen egészséges felnőtt válik egy koraszülöttből - mondta Nobilis András. 500-750 gramm között 30 százalék, 750 gramm és 1 kg között több mint 70 százalék, míg 1 kg fölött mintegy 90 százalék esélye van a babáknak a túlélésre. A gyermekgyógyász példaként elmondta: a napokban engedtek haza egy 430 grammal született babát, aki a neurológusok szerint teljesen egészséges.

A szakember felhívta a figyelmet: a jelentős javulás mellett ráadásul nem változott a károsodott gyerekek aránya: évek óta ugyanannyi, 10-12 százalék az, akiknél visszamarad valamilyen károsodás. Ebben benne vannak a gyerekek, akik szemüvegesek, vagy kicsit rosszabbul hallanak, és azok is, akiknek súlyosabb fogyatékossága van.

A főorvos megemlítette, hogy az idei Koraszülött Napon csakúgy, mint az előzőeken, meghívták a klinikán született körülbelül 200, volt koraszülöttet. Õket és más érdeklődőket is ismert művészek szórakoztattak, és ismét megrendezték a Koraszülöttek Ki mit tudját is - írja a Független Hírügynökség. A rendezvénnyel fel szeretnék hívni a figyelmet erre a népbetegségre, amely hazánkban olyan súlyos jelenség, hogy csak a nagyon fejletlen országokban, valamint Japánban hasonló a helyzet.

A Koraszülött Napon adták át azt az életmentő inkubátort is, amely jelenleg az egyetlen a fővárosban. A 2-es női klinika oldalában kialakított intim sarokba helyezték el az inkubátort, ahova a krízis helyzetbe került kismamák tehetik be nem kívánt csecsemőiket - mondta a főorvos. Csak csengetniük kell, és el is mehetnek a mamák, a gyermek sorsáról ezután a klinika gondoskodik. Ennek érdekében fel is vette a klinika a kapcsolatot a területi gyermekjóléti szolgálattal, amely majd örökbe adja a gyermeket. Hozzátette: korábban az azóta bezárt Schöpf-Merei Kórház előtt volt hasonló inkubátor, abba évente 4-6 gyermeket tettek bele.

2009. június 08.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?