Minden a nyakamban

A munka mellett ő viszi a háztartás nagy részét, és a gyereknevelés nagy része is rá hárul. A férje magától csak ritkán segít be az otthoni teendőkbe, de ha konkrét feladattal találja meg, akkor azért természetesen megcsinálja. Egyébként egy végtelenül kedves, szelíd embert fogott ki, aki a gyerekéért is oda van.

Ám a barátnőm csak mondja, mondja. Hogy képzeljem, eszébe sem jut részt venni a karácsonyi készülődésben. Jó, hogy adventi koszorút nem készített vele és a gyerekkel, és a mézeskalács-sütés iránt sem mutat különösebb érdeklődést, de még egy fránya karácsonyi vásárra sem lehet elrángatni, hogy egy kicsit meglegyintse őt is a hangulat. Mert fáradt, mert nem érdekli, mert a hajtás, mert inkább tévét néz addig.

Fáradt és hajszolt a barátnőm is, ráadásul most kissé csalódott is, azt mondja, úgy érzi, cserbenhagyta a férje. Mert a fentieken kívül még abban sem nyújt támaszt-segítséget, hogy mit kapjon a gyerek karácsonyra, mit a nagyszülők. Kézzel készült ajándékokra nem lesz idő – barátnőm szerint ez a feladat is csak rá várna -, és bár a büdzséjük szűkös, valami aprósággal gondolnának a családtagokra. Kivéve persze a gyereket, rá többet fordítanának.

A barátnőm már beszerezte az ajándékok nagy részét egyébként, és persze, ezt is egyedül intézte, a férje nem tartott vele, mert utál vásárolni meg gyűlöli a tömeget. Mondjuk, nem merném kijelenteni, hogy a barátnőm szereti. De addig járt-keresgélt, míg megoldotta. Sőt, már a karácsonyfát is kinézte – egyedül -, mondjuk ennek a hazacipelésében azért szerencsére segíteni fog az apuka is.

De a takarításban nem jut eszébe, csak ha – mint már fentebb említettem – a barátnőm konkrét feladatot talál ki neki. Mondjuk, porszívózzon fel, esetleg törölje le a könyvespolcról a port. Ablakot mosni nem tud, csempét meg nem szívesen. Bár szerintem ez az a kör, amit a barátnőm meg is úszhatna, ha nem lenne a végletekig maximalista, és nem azt a hagyományt hozta volna otthonról, hogy a lakásnak ragyognia kell Szenteste.

Ki van akadva azon is, hogy a karácsonyi menüvel kapcsolatban ugyan konkrét elképzelései vannak a férjének, de a piacra már nem kíséri el, hogy segítsen cipekedni – jó, azért a hipermarketbe kiviszi kocsival, meg ott végig is asszisztálja vele a polcok közötti vándorutat. A főzésben sem nagyon támaszkodhat rá, így a konyhai teendők is rá maradnak. Bár addig a férj feladata befaragni a talpba a fát, és szépen felpakolni rá a díszeket.

Szóval, ahogy a barátnőm mondta: „Minden a nyakamban van! Minden, egyedül az enyémben!” Persze, próbált beszélni már a férjével – sőt, veszekedett is vele -, hogy osszák meg a terheket és így tovább, de túl nagy változást egyelőre nem ért el. És így teljesen kifulladva ér majd a karácsonyfa alá, ahol csoda lesz, ha valóban képes lesz élvezni, átélni az ünnepet. Tartok tőle, hogy ez az egyoldalú munkamegosztás náluk tényleg nem csak a karácsonyi időszakra jellemző.

Anyukák, nálatok mennyire vesznek részt a férjek-férfiak a karácsonyi készülődésben?