Micónapló - Karácsonyi grandturné
A karácsony a szokásos módon zajlott, immár két gyerekkel. Megsütöttem a süteményeket előző héten, aztán Szenteste otthon, négyesben, ehhez nagyon ragaszkodom. Karácsony napján ebéd anyósoméknál, este Szegedre utaztunk,... »
8 hozzászólás
Micónapló – Generációk egész sora
Micó éppen lemaradt a nemzeti ünnepről nagy tettével, én pedig szimplán lemaradtam az ő nagy tettéről. Ugyanis október 24-én Milán átfordult a hátáról a hasára, természetesen éppen akkor, mikor én a fogorvos székében ültem,... »
1 hozzászólás
Ismét indul a Segítsüti!
Három éve, 2009-ben történt, hogy 25 gasztroblogger úgy döntött, összefognak, hogy együtt segíthessenek a Lea Otthonnak. Mindegyikük saját maga által sütött süteményt bocsátott licitre, hogy az így befolyt összeget erre a... »
Hétköznapi konyhatündér - Királyi reggeli
Reggelizz, mint egy király! tartja a mindenki által jól ismert mondás. Pedig a reggeli csak nyűg. Boltba kell menni, el kell készíteni –ja, nem is, legelőször azt kell kitalálni, hogy egyáltalán mi legyen a reggeli, ami... »
5 hozzászólás
Ki lett az Év Védőnője?
Talán emlékeztek rá, hogy , mely szerint keresték az Év Védőnőjét! Most kaptuk a hírt, hogy megtalálták: minden előre meghirdetett kategóriában eredményt hirdettek.
»
Babanapló 1. – Hasonlítgatok, de nem minősítek
Ma van Csongor névnapja. Ez is az első ebből a fajtából. Gyűjtöm az elsőket, szeretem őket. Mivel a tesóimtól, szüleimtől húsvétra és névnapra kapott egy csomó játékot: csörgőt, rágókát, kislabdát, plusz van itthon még ezer... »
6 hozzászólás
Terhesnapló 3. – Bármi lesz is a lába között
Kezdem ott, hogy este 18:36 van, és még bent vagyok az irodám magányában. Akinek volt esze, az már réges-régen hazahúzott, de nekem legalább annál ideálisabb a környezet a 87 füles excel táblázatokban történő elmélyülésre.... »
3 hozzászólás
Babára várva
Történetünk talán reményt adhat minden olyan pár számára, akik megvívják a maguk harcukat, hogy gyermekük születhessen... Férjemmel 2005 augusztusában mondtuk ki a boldogító igent, s úgy gondoltuk ettől kezdve bármikor... »
4 hozzászólás
Rákgyógyszer őrzi a korababák látását
A koraszülött babák esetében nemcsak a tüdő éretlen még az anyaméhen kívüli életre, de a baba számos egyéb szerve, például a szeme is. Sok koraszülöttnél később problémák adódnak a látással és sajnos, nem ritka a vakság sem... »
4 hozzászólás
Nem mindegy, kitől van a tej
Bár az orvosok szerint fontos lenne, hogy minden kisbabát anyatejjel tápláljanak, óva intenek attól minden kismamát, hogy ha esetleg elapadna a tejük, ismeretlen nők segítségét kérjék. Az aggodalom nem alaptalan: a közösségi... »
Altat az anyatej
Az anyatej összetételétõl függ, hogy könnyen alszik-e el a kisbaba este. Napközben az anyatej összetétele más, mint az este, vagy éjszaka termelõdött tejé.
»
Megfázott a kisbabám!
Úgy érzi, hogy folyamatosan a baba orrát kell törölgetnie? Sajnos előfordulhat! Az egészséges csecsemők nagy része ugyanis 1 éves kora előtt legalább hatszor megfázik.
»
Kevés van belőle, ezért szortírozzák az anyatejet
Az ország nyugati részén sem jut a természetes táplálékból minden babának, akinek kellene. A szombathelyi anyatejgyűjtő állomásra naponta átlagosan tizenöt anya adja le többlet anyatejét. Lesznik Sándorné védőnőtől a... »
Külön szolgáltatások
Napjainkban már sok óvoda szakosodott valamilyen speciális területre. Vannak ének-zenei óvodák, kézműves, művészeti ovik, olyanok, ahol a különösen nagy mozgásigényű gyerekek különféle sportokban próbálhatják ki magukat, és... »
Egy tipikus szoptatási történet
Szopni itthon tanult meg, az első itthoni éjszakánkon. De azért súlyát csak az első hónap végére nyerte vissza. A doktornő pedig tápszert írt fel neki, amit a lelkes apuka el is készített neki a második éjszakán.
»
Az orrszívó dicsérete
Itt az ősz, a sárguló falevelek, a barnán csillogó gesztenyék, a lomha esők és a tunnyogó orrok korszaka. Mert a hűvös, nedves időben egyre gyakrabban tűnik fel az óvodában, bölcsődében egy-egy folyós nózijú gyerek, akinek... »
A gyerekeket is veszélyezteti a "felnõttkori" cukorbetegség
Már gyerekeknél is kialakul a "felnõttkori", II. típusú cukorbetegség - többek közt erre hívja fel a figyelmet az Egy csepp figyelem Alapítvány, amely májusban a diabétesz veszélyeirõl, megelõzésének lehetõségeirõl országos... »
Segítsék az anyákat, hogy tovább szoptathassanak!
Augusztus elsõ hete a szoptatás világhete, amelyet 1992 óta ünnepelnek meg, ma már 120 országban. »
Csak akkor takarít a gyerek, ha lefizetik
A modern gyerekekre egyetlen valódi felelõsség hárul: teljesíteni az iskolában. Minden más elvárást a szülõk zsebpénzzel, ajándékokkal honorálnak.
»










