Nem tökéletes babát akartam
Család Anyaság Nem tökéletes babát akartam
Szilágyi Diána, 2011 szeptember 28.

Nem tökéletes babát akartam

Ha a baba hosszú ideig várat magára, és csak küzdelmek árán hajlandó világra jönni, az nemcsak harc a külvilággal, de harc önmagunkkal is. Mégis keveset tudunk erről, ha nem járunk hasonló cipőben. Mit élhet át egy nő, ha csak orvosi segítséggel lehet gyereke? Rekuja, a Babanet Társalgó tagja mesél nekünk arról, hogy ő hogy élte meg a gyermekvállalás nehézségeit.

Rekuja 2007 januárjában, egy kiránduláson ismerkedett meg férjével, egy közös barátnőn keresztül. Saját bevallása szerint nem volt ez szerelem volt első látásra, de azért elég hamar egymásba gabalyodtak. A leendő férje 34 éves, rekuja 27 volt ekkor. Egyikük sem azért keresett párt, hogy legyen kivel moziba járni.

  • Mikor kezdtetek gyanakodni, hogy talán nem lesz egyszerű a gyerekvállalás?
     
  • Alig 7,5 hónappal a megismerkedésünk után összeköltöztünk és abba is hagytuk a védekezést. Naivan úgy véltem, karácsonyi ajándék lesz a családnak a terhesség, amivel majd jól megbotránkoztatunk mindenkit. Nem így lett. A nőgyógyásznak említettem, hogy 8 hónapja hiába próbálkozunk. Csinált egy hormonszint mérést, ultrahangot, felírt gyógyszert, és azt mondta: jövő hónapban már terhesen jövök vissza. Én meg elhittem, kis naiv. Apa elment spermavizsgálatra, mindent rendben találtak. Aztán titokban összeházasodtuk, hogy legalább ezzel meg tudjuk botránkoztatni a családot. Sikerült, boldogok voltunk tőle, de baba sehol.

    Visszamentem a rendelőbe, ahol egy nem túl kedves orvos nem túl kedvesen közölte, hogy nem lesz gyerekem, csináljak valamit. Mondom, mit. Menjen kezelésre. Hová? Ahová akar. Próbáltam megtudni, hogy működik ez. Valamelyik körzethez tartozom? A SOTE-ra kell mennem? Ajánlana valakit? Úgy nézett rám, mint aki heccből húzza az időt. Persze, valamikor a cipőbekötés és a pohárból ivás közt mindenki más megtanulta, mit kell tenni, ha nem jön a baba, csak én vagyok tudatlan.

  • Merre indultatok tovább?
     
  • Apa közölte, keressek magánt, majd ő fizet. Rágugliztam a meddőségi klinikákra, és azt választottam, amelyik tömegközlekedéssel könnyen elérhető volt a munkahelyemről. Az orvos, akit magamban nénésznek hívok - ha tehenész van, nénész is, nem? -, nem beszél sokat, de mer állást foglalni. Utálom, ha valaki ködösít. Végigcsinálta a „rutin” vizsgálatokat. A petevezeték-átjárhatósági horror volt. Az egyik épületben felvezettek egy katétert, vártam, amíg másik két betegnek is, utána átsétálunk egy másik épületbe, ott vártunk a röntgen előtt, aztán jöhettek a fotók. Közben majd elájultam a fájdalomtól, mert a katéter, ahogy hozzáért a méhfalhoz, összehúzódásokat produkált.

    Jöhettek az inszeminációk. A negyedik után átirányítottak minket a Kaáliba lombikprogramra. Újabb doki, ezúttal nő, kedves, mosolygós. Öt hónap múlva már a lombikra is sor került: 2009 augusztusában volt az első beültetés. A szervezetem jól reagált, rengeteg petesejtet produkáltam, de csak három indult meg ICSI eljárással. Úgy kellett beerőszakolni apa katonáit a petesejtjeimbe. Ez az első és egyetlen kimutatható ok, amiért nem jött össze. Három hét múlva kezemben volt a pozitív teszt: gyerekünk lesz 2010. április végén! Válogattuk a neveket, néztük a babakocsizó párokat. Majd két hét múlva jött a kijózanító vérzés. Azt hittük, ha terhes vagyok, már rögtön gyerekünk is lesz. A doktornő nyugtatott, hogy ez jó, képes vagyok megfoganni, csak a baba génhibás volt. De ettől nem jobb, nem tökéletes babát akartam. Nekem olyan sírós-bekakilós kellett.

    Decemberben újabb lombik: rettegtem, hogy sikerül és megint elvesztem. Kikészültem, pszichés zavaraim voltak, teljesen kiesett két hét. Nem tudtam, mi történik körülöttem. Üvöltöztem Apával, mire mondta: csak a gyógyszerek miatt vagyok ilyen. Ettől még jobban üvöltöztem. Nem bírta nézni, ahogy szúrom magam, én meg direkt előtte akartam csinálni. Idióta voltam. Nem lepődtem meg rajta, hogy nem maradt meg egy beültetett baba sem.

    Áprilisra újabb próbát terveztünk. A kezelést jobban viseltem, mint a télen, talán mert készültünk rá mindketten. Hamarabb visszamentem dolgozni a beültetés után, hogy eltereljem a figyelmemet. A Balatonon teszteltem egy vasárnap reggel. Nem tudom miért, de tudtam, hogy most megmarad. Egyszerűen most már megérdemeljük és pont. Nem féltem.
     

  • Elképzelhetőnek tartod, hogy lelki eredetű volt a probléma?
     
  • A következő remek tanácsokat lehet kapni: ne görcsölj rá, próbálj lazítani! Aztán jönnek az urbán legendák az ismerős ismerőséről, akinek 120 év próbálkozás és örökbefogadás után lettek spontán babái. Mindenki szereti a saját lelkét nyugtatni ezekkel a remek ötletekkel, de egy babavágyónak ezek kés a szívben. Hogy ne vágyjak valamire, amire vágyok?

    Az, hogy nem minden fizikai okot tárt még fel a tudomány, természetesen lehetetlen a mai kis racionális világunkban. Ha rózsakvarc karkötőt hordanál, ha átmennél egy elefánt lába között, ha... Terelhetném a figyelmem, hihetném, hogy mindent megteszek, mert reggel kelet felé fordulva fél lábon ugrálok hetet. Lehet, hogy a lelkemnek segítene, de ennél racionálisabb vagyok. Elmentem egy pszichiáterhez, aki megállapította: semmi gát-görcs nincs bennem és igen, gyereket akarok.
     
  • Hogyan lehet a meddőség érzésével megbirkózni?
     
  • Nem lehet. A legfontosabb, hogy nem vagyok meddő! Ha az lennék, minek próbálkoznék? Lehet gyerekem, csak nehezebben, mint másoknak. Kevésbé érzem-e nőnek magam? Igen. Apa kevésbé tartja férfinak magát? Persze. Elmúlt-e azzal, hogy van már egy kislányunk? Nem. El fog múlni? Kétlem. Együtt élünk vele. De legalább tudjuk, mi a defektünk.

    Egyébként próbáltuk titkolni. Apa elég antiszoc, de én beszélgetős vagyok, így nyíltan nekem szegezik a kérdés. Közös barátnénk, mikor hallotta, hogy megyünk lombikra, megkérdezte, hogy azért próbálkozunk-e még természetesen is. Aztán kifejtette, hogy annyi örökbefogadásra váró gyerek van, ne legyünk már ilyen önzők. Düh, csalódottság, elkeseredettség és dac váltogatta egymást: szeretnék okot, de nincs. Célok vannak. Lehet, hogy az a cél, hogy megtudjuk, kik azok, akik tényleg barátok. A családtagok próbálták megérteni, min mentünk keresztül, és már ez is elég nekünk.

  • A párkapcsolatotokat sosem kezdte ki ez a helyzet?
     
  • Mindketten mondogattuk: ha nem jön össze, próbáld meg valaki mással. De egyikünk sem gondolta, hogy a másik tényleg lelépne. Közös a probléma, mért menekülnénk egymás elől, mikor nem a másikkal van a gond, hanem a gyerektelenséggel? Néha egyikünk bedobott egy nyaralás ötletet, vagy valamit, ami elterelte a figyelmünket. Nincs még egy lakásban annyi társasjáték, sporteszköz, mint nálunk. Vagy szerencsések vagyunk, vagy jól választottunk párt.
     
  • A terhesség alatti aggodalmakra hatással volt az, hogy nehezebben fogant meg a baba?
     
  • A lányomnak van egy angyalkája, az elveszített babánk, aki a pocimban és most is vigyázza minden percét. Egyszerűen nem történhet vele baj! Mikor megszületett, egy irdatlan csomó volt a zsinóron, olyan szoros, hogy alig tudta szétszedni a szülésznő. A nénészem csak annyit mondott, az élethez szerencse is kell. Szaffit ez a mondat jellemzi a legjobban. Az viszont igaz, hogy már a 3. trimeszterben voltam, mire hozzászóltam az addig zugolvasott hónap-fórumhoz. Mi keresnivalóm nekem egy Babanetes fórumon, ha még nem biztos, hogy megszületik a picim?
     
  • Milyen volt a szülés?
     
  • Szerencsére apás és természetes, bár ez nem volt egyértelmű. Apa félt bent lenni, én féltem a fájdalomtól. A nénészem azt kommunikálta felém, hogy a terhesség és a szülés természetesen fog zajlani. Igaza lett. Egyértelműen életünk legnagyszerűbb élménye volt, fájdalommal-mindennel együtt. Semmi megalázót nem éreztem benne. Szülés közben be lehet pisilni, lehet kiabálni meg nyögni a fájdalomtól. Ez természetes, a kezelések nem azok.

  • Hogyan éled meg az anyaságot?
     
  • Amikor rám tették, nem éreztem, hogy 3,5 éve csak erre vártam. A szülés és a baba távol van attól, amit az anyaságról hiszünk-tudunk. A kórteremben nem mertem lehunyni a szemem, bosszantott, hogy nem látom magam előtt az arcát. Hogy lehet, hogy nem tudom azonnal, hogy néz ki?

    Alapvetően laza ember vagyok, ez a gyereknevelési elveimre is igaz, van is, aki nomádnak tartja őket. Rossz vagyok a szabálykövetésben, a tökéletesség nagyon messze van attól, ami nálunk folyik, a lakás felfedezésébe nálam a wc és a fürdő végigtapogatása is beletartozik. De azért nem iszik a kagylóból. Volt jó ellenpéldám egy inszemes kolléganő személyében, aki túlbabusgatta a már felnőtt gyerekeit. Ez kijózanító volt: látni, hogy a túl sok szeretettel mennyit árt.
     
  • Tapasztaltál negatív hozzáállást azért, mert a pici lombikbaba?
     
  • Inkább csak furcsa „kicsúszott” megjegyzéseket, amik leginkább a tudatlanságról szóltak. „Milyen praktikus, legalább védekezés nélkül élhettek házas életet!”, „A lombikbabák nem betegek?”, „Azt hittem, a lombikbabákat mindig császározzák és kis súlyúak!”, „Hidd el, nem ér ennyit egy gyerek!”.
     
  • Mit gondolsz arról, ha valaki nem akar gyereket vagy elvetet egy nem kívánt babát?
     
  • Szeretem azt hinni, hogy a meddőségi kezelés nem befolyásolta a liberális nézeteimet. Mindig úgy véltem, egy nőnek joga van eldöntenie, akar-e, tud-e gyereket szülni. Elég pszichológiát tanultam ahhoz, hogy az „inkább adja nekem” kérdést ne hangoztassam. Nem fogok senkit elítélni-megítélni, nekik kell a döntésükkel együtt élniük, az sem egyszerű, ahogy a mi esetünk sem. Könnyű más helyett okosnak lenni, de ahogy ezt se érti igazán az, aki nincs benne, ez szerintem fordítva is így van.

  • Ha minden rosszban van valami jó, akkor mit nyertél ebből a küzdelemből?
     
  • Talán sose akartunk volna három gyereket. Nem tudtam volna, mennyire erős a párkapcsolatunk. Sose értettem volna, hogy apa és én működni fogunk majd, ha Szaffi felnő és újra kettesben leszünk. És őszintén, mit számítanak a babasírás miatti virrasztások a saját meddőségem miatti nemalváshoz képest? Talán, ha elsőre összejön, a hasfájós korszakot rémálomnak élem meg. Így egy jó ok volt rá, hogy egész nap puszilgathassam a kis elkeseredett arcocskáját. No meg elfogadjam, hogy vannak dolgok, amiken nem változtatok.

    Azelőtt úgy gondoltam, megtervezem az életem. Családtervezés. Logikus, a csapból is ez folyik. Én marha, mennyit költöttem életem során feleslegesen kotonra! Be kéne perelnem az összes óvszergyárat.

    Jobban elfogadom, hogy nem irányíthatok mindent. Megtanultam elengedni a döntéseket. Megélni azt, ami jut. Egy kicsit jobban a jelenben élek. Nem összekeverve az élj a mának érzéssel. Tudok örülni egy csip-csup ügynek is, egy szép felhőnek, meleg kakaónak, vagy apa egy berögzül idiótaságának. De utólag, a tökéletes kislányomat nézegetve könnyű ezt mondani. Ha még mindig küzdenénk, csak borús ég lenne mindenütt. Most könnyű felszabadultnak és bölcsnek lenni.

  • Végig tudnád csinálni újra egy kistestvérért?
     
  • Bárhányszor! Februárban lesz a következő projekt, ha sikerül, 21 hónap lesz köztük. Három gyerekig nem állunk meg. Még két finanszírozott eseményünk van, aztán majd meglátjuk. Pénzt keresni 50 évesen is fogok tudni, gyereket szülni nem. Azt megbánom majd, ha nem vállalok be egy lombik-költséget, azt nem, ha egy szobával kevesebb van a lakásban, vagy nem jutunk el nyaralni évekig.

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

 
 
 

Hozzászólások  
(19 hozzászólás) 

2011 október 3. 10:59
Szia!
Gratulálok! Ehhez a cikkhez nem is lehet mit írni minden benne van. Tetszik ahogy gondolkozol. Én inkább azt furcsálltam már bocsi ha megsértenélek vagy bárkit nincs szándékomban, de ha nem lehet gyerek, együtt vagytok és házasok, mégis tényleg minek kellene védekeznetek, meg hogy ne adjátok fel azért a "spontán babát". Hát micsoda hülyeség ez? Itt aki van szerintem mindenki felnőtt és mindenki él nemi vagy házaséletet, ilyet írni? Na mindegy csak furcsálltam. A cikkhez amit esetleg szólni tudok hogy nekem is mondták nem lehet gyerekem. Átestem az átfúlyáson, apjuk a spermavizsgálaton. Három hónap múlva kellett visszamenni az orvoshoz, mert közbe jöttek az ünnepek és hasonlók. Én akkor azt mondtam hogy elég elegem van kell egy kis szünet utána irány vissza hozzáteszem akkor voltam 25 tehát ha kihagyok egy fél évet semmi borzasztó nem történik hiszen bőven van még idő. És jól tettem. Elkezdtem mással foglalkozni lefogytam 18 kg-t két hónap alatt és a harmadik hónapban különös érzés fogott el. A mai napig nem tudom mi de tudtam hogy terhes vagyok. Igazam lett. Sajnos 15 hetesen tiszta ödéma lett a gyerek elkapott valami fertőzést hogy mit nem tudták. Azt hiszem mióta élek nem sírtam ennyit. Aztán rá fél évre ismét terhes lettem ismét spontán. És Ő azóta itt van velünk. Ma lett egy éves. Szóval ennyit az orvosokról és arról hogy nem lehetett gyerekem. A kistesókhoz sok sikert akárhogy is lesz. Teljesüljön minden vágyatok! Boldogságot és sok örömöt hozzá/hozzájuk.
→ válasz erre
2011 október 3. 11:00
Ja még csak annyit hogy a sok okoshoz aki beszólogat, ha nem is szólsz vissza mert okosabb vagy azért valaki elmagyarázhatná már nekik egyszer hogy ha csöndben maradt volna bölcsebb lett volna.
→ válasz erre
2011 október 6. 18:45
Kinguci,
Egyet értek, csak tudod, aki nincs benne~mármint az okosak, akik nem járnak ugyanilyen cipőben, azok csak fújják a magukét, holott gőzük sincs mit beszélnek össze-vissza~az nem is érti.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (19) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:

Család, Gyermek, Ifjúság logo

BabanetShop