Terhesség: nem csak az anyák híznak

Úgy néz ki, a friss apukák valóban pocakot eresztenek, amikor a kis jövevény megszületik: a jelenség létezik, és sok millió apát érint világszerte – derül ki a chicago-i Northwestern University Feinberg School of Medicine friss kutatásából. Ez az első tanulmány, amely a friss apák súlygyarapodását vizsgálja. Mint kiderült, átlagosan 1,5-2 kg-os hízásról van szó, amely elsősorban a hasra rakódik le a baba születését követően.

„Tudjuk, hogy az apaság egy új korszakot nyit a férfiak életében, amikor is a prioritások megváltoznak, és a felelősség kérdése megjelenik. Az apák szeretnek részt venni baba életében, ezért a sportra és az egészséges táplálkozásra értelemszerűen kevesebb idejük marad” – mondja a kutatást vezető Dr. Craig Garfield professzor.

Az American Journal of Men’s Health című lapban publikált kutatás az elmúlt húsz év során több mint 10 ezer férfi súlygyarapodását figyelte meg. Ezeknek egy része 1994-ben serdülőkorban volt, majd a 30-as éveik elejére apák lettek. Kiderült, hogy a friss apák súlya kimutathatóan gyarapodott, függetlenül attól, hogy a gyerekkel egy háztartásban éltek-e vagy sem. Ez a változás minden társadalmi csoportra igaz volt, a kortól, családi állapottól, jövedelemtől és napi rutintól függetlenül.

Az első gyerek születése után a férfiak átlagosan 1,9 kilóval lettek nehezebbk, ha a gyerekkel éltek, míg 1,4 kg-gal, ha külön háztartásban. Érdekes módon azok a férfiak, akik a vizsgálat időtartama alatt nem lettek apák, fél kilót fogytak is, nem híztak. Garfield szerint egyértelmű, hogy az apaság hatással van a férfiak egészségére.

Garfield szerint a probléma gyökere a megváltozott szokásokban rejlik, ugyanakkor fontos, hogy a férfiak ügyeljenek arra, hogy példát kell mutatni a gyereküknek az egészséges életmód terén is.

Babanet/Medipress, 2015. július 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?