30 brutálisan őszinte levél gyerekektől

Hogy a gyerekek ártatlanok, azt szerintem nem szó szerint kell érteni. Sokkal inkább úgy, hogy még nem torzítják őket olyan gátak, amik a felnőtteket igen. A gyerekek ugyanúgy tudnak dühösek, mérgesek, csalódottak lenni, mint mi, ugyanúgy van véleményük, mint nekünk - csak ők vállalják és ki is mondják.

Emlékszem, hogy a gyerek úgy négyéves lehetett, mikor valamin összevitáztunk, és csúnyát mondott rám. Mikor paprikásan feltettem neki a kérdést, miszerint nem szégyelli-e magát, azonnal és tökéletes bizonyossággal rávágta, hogy nem. Ezen akár fel is húzhatná magát az ember, de igazság szerint én elnevettem magam, annyira meglepetésszerű volt a reakciója.

A gyerek azóta is sokszor kéretlenül őszinte, de tudjátok mit? Nem bánom. Azt érzem emögött, hogy azért tud ilyen lenni, mert nem fél tőlünk, a szüleitől, sőt, biztos benne, hogy akkor is biztonságban van, ha nem szépeket mond vagy gondol - és ez szerintem jó.

De nézzünk néhány olyan gyereket, aki szintén őszintén odatette a véleményét, gondolatait szülei vagy mások elé - a Distractify válogatásában. Brutálisan őszinte levelek következnek, mindegyiket le is fordítjuk a biztonság kedvéért.

#1. Kedves fogtündér Október 23-án kiesett a fogam. Most november 12-e van. A fogam benne maradt a pizzában. Kettő is kiesett ma. Tartozol nekem 1 dollárral. nem akarok kemény lenni de szükségem van a pénzre. Annisa.

#2. Bocsánatot kérek a semmiért.

#3. Drága Mama! Annyiiiiiira köszönöm, hogy te vagy az anyukám. Ha más lenne az anyukám, jól arcon ütném és megkeresnélek téged. Szeretettel, Brooke.

#4. Köszönöm a csodálatos vizipisztolyt, amivel le foglak lőni - Scott

#5. Kedves Brody, Miss P kényszerített, hogy írjam meg neked ez a levelet, és csak azt akarom mondani, hogy bocsánatot kérek azért, mert nem kérek bocsánatot, mert próbáltam sajnálatot érezni, de nem érzek - Liam

#6. Amikor nyolcéves voltam, a szomszédunk kutyája mindig a kertünkbe kakilt, ezért egyik nap én meg az ő kertjébe kakiltam.

#7. Ez az anyukám. (rajz) Ezt csinálja egész nap. Az Ellent nézi (Ellen Degeneres showműsora - a szerk.)

#8. Apa emlékezz Apa és fia nap nem Apa alszik az ágyában nap érted ez a nap nem az a nap

#9. Remélem, sok ajándékot kapsz, és boldog Karácsonyt - és kövér vagy.

#10. brendan: Köszönöm Anya, hogy csinálsz nekem ennivalót és így nem halok meg.

#11. Kedves Bryan bácsi! Remélem, jól telik a szülinapod. Szeretlek, Bryan bácsi. Hogy vagy? Hallottál már a Sántánról? Rávesz, hogy mindenféle csúnya dolgosokat csinálj. Szeretettel, Rebekkah

#12. Kedves Apa! Járhatok karatézni? Megigérem hogy nem fántalak téged. Legyűzhetném a rablókat és az nagyon jó lenne. Járhatok ______ írd alá ha biztos vagy benne köszönöm

#13. Szeretlek Anya! Drága Anya! Te vagy a valaha volt legkedvencebb anyukám.  Sajnálom, hogy darab kakinak neveztelek. És utállak és nem megyek a szobámba. Szeretlek anya. Szeretettel, lnáyod Karah

#14. Haragszom rád és nem szólok hozzád ma és holnap. Ui.: egész nap. Ui2: Még mindig szeretlek.

#15. Kedves Apa, miért akarsz vegteránius lenni anya vett rá ha ő akkor neked nem kell ráhalgatnod nem a főnököd!

#16. Jó reggelt Úgy látom a bérgyilkosaim nem jártak sikerrel - Catherine

#17. Kedves Télapó! Jobb, ha idén meghozod a pónimat. Vagy számolj a következményekkel.

#18. Eric és Anya ne vegyetek ezekből mert anyának fenékproblénái vannak és eric mindig túl sokat vesz.

#19. Kedves Anya és Apa, ne is fáradjatok a vacsorámmal, nem vagyok olyan éhes. Szeretettel A világ legszomorúbb emberétől

#20. Azért rohatam el met azt gondoljátok én fingtam pedig nemis én. Ui: szemetek vagytok

#21. Az én anyukám szeret bort inni.

#22. Az iskolában... romlott cheetost ettem ebédre kösz anya.

#23. Kedves Julian! Legyen szép napod! Szeretettel, Anya - Nem lesz

#24. Anya, Apa, szeretlek titeket, de nem vághatjátok le a hajamat ha levágjátok sosem bocsátom meg szeretem a hajamat és azt hiszem nem szerettek eléggé hogy azt tegyétek a változatosság kedvéért amit én szeretnék. A szívem (rajz a szívéről), (másik rajz) vödrök tele a könnyeimmel

#25. Anya, jobban szeretlek, mint a szivárványt és a csodás kék eget. Jobban szeretlek, mint a boglárkát és a színes lepkéket. Jobban szeretlek mint a.... tehenet.

#26. Kedves Apa! Úgy örülök, hogy én és Isaac veled leszünk! Nekem és Isaacnek nagyon hiányzol! Remélem, hogy te és anya újra egyitt lesztek! De te és anya nem lesztek. Mert az anyukám nim szeret téged.

#27. Anya, néha szeretlek!!!!!

#28. Kedves Télapó Elnézést a süti miatt nem volt itthon egy sem a mézeskalácstól meg hánytunk Üdvözlettel: a (...) Ui: Kier írta a levelet.

#29. Nem foglak szeretni, ha rákényszerítesz hogy kitakarítsam a szobám.

#30. Kedves Isten! Köszönöm szépen a kisöcsémet, de kiskutyáért imádkoztam Joyce

A ti gyereketek írt vagy mondott már hasonlót? És a fentiekből melyik a kedvencetek?

Szilágyi Diána, 2014. január 16.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?