Emiatt sír a fiam

Hogy egy kisember számtalan ok miatt képes krokodilkönnyeket potyogtatni, azzal gondolom, senkinek sem mondok újat. Nálunk már az is okot adott a sírásra, ha nem engedtem, hogy széttépjen egy könyvet – pedig adtam cserébe újságot -, ha nem tolhatta a babakocsit, vagy ha nem a megfelelő módon rendezgettem el rajta a takarót. Jó muri a dackorszak, na.

Egy időben olyan gyakoriak voltak a hisztik, hogy olykor előkaptam a fényképezőgépet és megörökítettem a tele szájjal – és orral – bömbölő gyereket. Igen, nyilván előtte próbáltam megnyugtatni – és nyilván utána is ezzel foglalkoztam. Mondjuk, azt bevallom, hogy időnként, amikor már lehiggadt volt, röhögve ígérgettem neki, hogy egyszer én még ezeket a képeket albumba foglalom, és isten bizony meg fogom mutatni a pasiknak, akikkel haza mer állítani kamaszkorában.

Ennek hatására nálunk már a fényképezőgép is nyugtató hatással bírt a gyerekre – de legalábbis igyekezett a hiszti sűrű felhői közül csak azért is előre küldeni egy vigyort. Jelzem, innentől már nyert ügye van az embernek: ha a gyerek képes erre koncentrálni, akkor arra is, hogy megnyugodjon. Ma pedig már ő is tele szájjal rötyög ezeken a fotókon – jaj de cuki voltam kommentárokkal sűrűn megtűzdelve.

Nálunk ezek a fotók – egyelőre, amíg nem kezdenek szállingózni a gaz csábító fiatalemberek – családban maradnak. De találtam egy blogot – magyarra fordítva "Emiatt sír a fiam" címmel -, ahol a kétgyermekes anyuka a nagyközönség elé tárja fiai hisztis pillanatainak digitálisan megörökített képeit. Természetesen mindegyik kép alatt feltüntetve az okot, ami az épp aktuális sírás-rívást kiváltotta.


kép forrása: Reasons my son is crying

És pont ettől szerintem hihetetlenül szórakoztató a blog. Mert van, hogy a képen látható fiúcska épp amiatt bömböl, hogy nem hagyták sarat enni, van, hogy amiatt, mert a feje mögé egy párnát tettek a féltő szülők, nehogy beverje a buksiját az ablakpárkányba. De az is okot adhat a tiltakozásra, ha ráadják a kedvenc csizmáját, vagy ha az anyja becsukja a hűtő ajtaját, ahogy az is, ha a tej nem narancslének bizonyul, vagy ha a nagyi nem engedi, hogy az étteremben a gyerek rá és az asztalra köpje az italát.

Sírni kell, ha anya nem elég gyorsan kapja le a pólót, ha a csúszda nem elég csúszós, ha anya nem mutatta meg kellően gyorsan a róla készült sírós képet, vagy ha vonatozni hívják. Az meg már tényleg mindennek a netovábbja, ha anya kettétöri az embergyerek sajtját, vagy ha kérésünkre vajat mer tenni a rizsre. Az pedig, hogy az autósülésbe kötözik az embert, mindig, de mindig okot ad egy jó kis paláverre!

Nehéz a tomboló dackorszakot elviselni, mondom én. A szülőnek is. De legalább tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül…

A blog címe: Reasons my son is Crying

Szilágyi Diána, 2013. április 15.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(7 hozzászólás) 

2013 04 16. 13:36
@aprooka: na ez tök jó, jól kezeli a bátyus. Csak azért kérdeztem, mert mi ennek még csak az elején vagyunk. A kicsi 19 hónapos, nyílik az értelme, ütni már tud, a nagy 5 éves pedig visszaütni... (persze csírájában elfojtom ) A szóbeli kommunikáció még csak ezután jön :)
→ válasz erre
2013 04 16. 13:45
@b_judyt: Azért azt nem mondom, hogy nem ölik egymást a nap 24 órájából úgy 15-ben....de nálunk is Öcsi volt bunyós, Levi meg sajnos tőle tanulta. Persze ezt mi sem engedjük, de nem vagyunk ott mindig 5 centire tőlük, hogy egy-egy rásózást megakadályozzunk. Annyiban talán könnyebb, hogy Levi egyre kompromisszum-képesebb, és már meg lehet pl. azt csinálni, hogyha vmin összevesznek, kapnak egy percet, hogy megbeszéljék, de ha senki sem enged, akkor az a játék elmegy pihenőre és Zéti is már felfogja, hogy nemcsak tőle lett elvéve, hanem tőlük, és nem azért meg gonoszkodunk, hanem mert ők veszekedtek rajta....szóval ehhez kell azért a 2,5 év, előtte még nem látta át és őrjöngött egy ilyen húzásnál. De az tény, hogy fiúk és nagyon különbözőek, szóval nagy közös világbéke hangulat azért még egyenlőre ritka madár, de mintha lassan sűrűsödne.:-)
→ válasz erre
2013 04 16. 13:51
@aprooka: mintha a két lányomról beszélnél :)
Igaz kezdenek már együtt játszani, nem csak a visítás van, de itt még a kicsi hordja vissza a labdát a nagynak, de amíg a kicsinek megfelel ez a szerep, addig nekem is, mert ritka csendes percek ezek... :)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (7) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?