Anyaság a negyedik X után: Egy rövid kitérő a hétköznapokból - Avagy ismerkedés 40-en túl egy gyermekkel

Akárhány éves is az ember – vallom én- akkor is társas lény, és elemi igénye van, ha nem is a másik emberre (mert a rigolya hanyagolható), de az általa nyújtott dolgokra mindenképp. Nem lehet pénzzel és más fizető eszközzel megvenni a boltban tíz ölelést, három szeretlek elhangzását, és öt „azért hívtalak, mert hallani akartam a hangodat” kifejezést. Tulajdonképpen, ha mégis be lehetne szerezni ezeket a dolgokat így, teljesen elmagányosodna az ember.

Nagyjából azóta vagyok egyedül, hogy kiderült gyermeket várok. Az apukája ugye akkor távozott, és akkor valahogy nem is hiányzott senki és az sem, ami vele jár. Minden időmet és gondolatomat, ami esetleg szabad volt, kitöltötte a gyermek és a vele kapcsolatos dolgok. Ha igazán őszinte akarok lenni, szép, szép egy várandós kismama, de én kb. mindennek éreztem magam, csak kívánatosnak nem, és esténként, ha valaki megpróbált volna alvás helyett egyéb dologra rábírni, körülbelül világgá kergettem volna.

A szülés után, amikor Bogim 2 hetes volt, akkor tört rám először igazán az érzés, hogy igen, hiányzik a testi érintkezés, és hiányzik a lelki támogatás is. Próbálkoztam is, minden naivságommal és optimizmusommal egészen addig míg rá nem döbbentett a másik nem X számú egyede, hogy Anyukám, neked semmi keresnivalód egy ilyen helyen.

Társkereső oldalon ismerkedtem (volna) ahogy azelőtt is - Bogi apukáját is ott ismertem meg, és nekem igazán rossz tapasztalatom sosem volt egy esetet kivéve - , és hittem, hogy sikerülni fog. Igen, egészen az 5. mondatig, bele számítva a „Szia, szép vagy, Hogy vagy” kifejezéseket is. Az 5. mondat nagyjából 10 esetből 11-nél az volt, hogy míg én randizom, ki vigyáz a kislányra. Mi az hogy ki vigyázz? Hogy hagynám bárkire a két hetes lányomat, míg én éppen hetyegek valakivel egy kávé mellett, vagy éppen rójuk a 21. kört a Városligetben. A kérdésen természetesen mélységesen felháborodtam – utólag rájöttem mekkora sárkány is vagyok – és közöltem 10-ből 11-szer, hogy „Bocsi, de a lányom nélkül sehova..” és illedelmesen tiltottam az egyént. Hozzáteszem napokig meg voltam győződve róla, hogy nekem van igazam. Napokig… de pár nap után rájöttem, hogy nekik volt igazuk.

Egyrészt mit is vártam, ki fog „randira hívni” egy friss anyukát ilyen pici babával. Másrészt, megbolondultam én, hogy fontosabb nekem egy ölelés, egy szép szó, egy kedves érintés, a lányomnál? Így aztán az első kísérletem kudarcba fulladt és magányba temettem magam, egészen egy héttel ezelőttig, amikor Bogi már 8 hetes volt. (Igen, valóban, jó sokáig bírtamJ )

Hazaköltöztünk, ahogy már korábban írtam, és idén január óta neten felvettem a kapcsolatot azzal a fiatalemberrel, aki a fiatalkori szerelmem volt, és akivel életemben először (ő azt mondja nagyon bénánJ csókolóztam. Elvált, van egy nagy lánya, egyedül él, sokat dolgozik stb. stb. Sokat beszélgettünk virtuálisan is, telefonon is, de egészen múlt hét péntekig nem találkoztunk (pedig már 3 hete itthon lakunk). Nagyon sok mindenről és sokat tudtunk beszélgetni, éppen ezért felmerült mind a kettőnkben, hogy ha egyszer újra személyesen is találkozunk, vajon ugyanígy fogunk tudni fecsegni?

Aztán mint derült égből a villámcsapás, érkezett a kérdés tőle, csütörtök este, hogy másnap mivel piac nap péntek megyünk e Bogival? Bevallom eszem ágába nem volt menni, de sejtettem, hogy a kérdés arra irányul, hogy ő megy. Hevesen helyeseltem, hogy persze megyünk, kell gyümölcs, meg virág a temetőbe, igen, igen, ott leszünk.

..és eljött a péntek reggel. Mintha az első randimra készülnék, öltöztem, festettem magam, Bogit fésültem, tettem vettem, majd elindultunk. Találkoztunk. Úja úgy éreztem magam vele mint 16 évesen először. Bár semmi nem történt köztünk, ittunk egy kávét, beszélgettünk egy órát nagyjából, de a levegő vibrált, a szemünk a másikét kereste és az elköszönős pusziban benne volt a viszontlátás reménye. Alig értem haza, jöttek mentek az sms-ek. Jól éreztük magunkat, jó volt együtt, a viszontlátás vágya, kölcsönös. A vágy, hogy ölelve legyünk és ölelhessünk kölcsönös. hogy mi lesz belőle? RejtélyJ

Gigi , 2017. április 18.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?