Te milyen példát mutatsz?

Ami nincs, abból nem tudunk adni. Ilyen egyszerű!

Ha magad sem vagy türelmes, hogyan tanítanád meg gyermekednek, mi fán terem a türelem?

Ha magad is csúnyán beszélsz, hogyan is akadályozhatnád meg, hogy a gyermeked káromkodjon? Ha sértődős vagy, jó eséllyel lesz a gyereked is kis pukkancs!

A kisgyerekek ugyanis szivacsként szívják magukba az információkat, ingereket, mintákat a környezetükből.

S nem elég bizony arra várni, hogy majd a bölcsiben vagy az oviban megtanulja a jó modort meg az illemet egy gyermek! Mert ez már jóval korábban elkezdődik: OTTHON, egészen kicsi korban, mondhatni az anyatejjel szívják magukba!

Te milyen példát mutatsz?

És azt gondolom, ez valójában nem is igazán tanítás, hanem egyszerűen egy természetes közeg, amibe a gyerkőc beleszületik. Vajon mit lát, hall, tapasztal maga körül?

Az már régen rossz, ha az óvónőktől várjuk, hogy megtanítsák köszönni a gyerekeket vagy hogy átengedjék egymásnak a játékokat!

Már egészen pici korban látják azt a babák, hogy köszönünk, ha bemegyünk valahova.

Hogy távozáskor pápával köszönünk el és integetünk. Vagy hogy puszit adunk szeretteinknek.

Ha otthon hallja a gyermek a kérem és köszönöm szavakat, nem lesz életidegen egyik sem számára.

És bizony minden egyes jellemvonásunk is megmutatkozik abban, ahogyan neveljük gyermekeinket. Az erősségeink is előtérbe kerülnek (figyelmesség, türelem, tolerancia, empátia) ám a hiányosságaink is kiütköznek hamar (lobbanékonyság, türelmetlenség, csúnya beszéd)!

Ezért, ha eddig nem tetted, akkor most kisgyermek mellett különösen fontos, hogy magadba nézz, milyen ember is vagy valójában, milyen példát mutatsz, mert minden egyes megnyilvánulásodat, reakciódat árgus szemekkel követi egy (vagy több...)  aprócska ember és nagyon nem mindegy, hogy ez a kis ember milyen útravalót kap majd az élethez!

Ha úgy látod, van még hova fejlődnöd pl. a türelem terén, dolgozz rajta.

Ha hajlamos vagy a trágárságra, figyelj arra, hogy szalonképesebb kifejezéseket használj!

Ha eddig fejet lehajtva haladtál el egy szatyrot cipelő idős néni mellett a lépcsőházban, legközelebb állj meg és kérdezd meg, segíthetsz-e.

Ha valami nem sikerül és nehezen viseled a kudarcot, csapkodsz és dühöngsz, húzd be a kéziféket és gondold át, megéri ilyen mértékben kiborulni? Változtat a helyzeten, ha dührohamot kapsz? Keress megoldást arra, hogy ne robbanj, ha „helyzet van”!

Gondolj arra, hogy a gyermeked mindent lát és megtanul tőled!

Nem állítom, hogy létezik tökéletes minta, vagy hogy minden szituációban lehetséges kifogástalanul viselkedni. Emberek vagyunk, gyarlók, esendőek, néha hibázunk. De törekedni azért lehet rá, hogy jobb váljunk, nem?

Ha „csak” azt érjük el vele, hogy a gyermekeink jó példát látnak maguk előtt, már megérte a próbálkozás, nem?

S ha hibázol, tedd meg azt, hogy beszélsz róla gyermekeddel (ha már olyan korú, hogy megérti).  „Igen, anya most türelmetlen volt, igen, most kicsúszott egy csúnya szó, de igyekszem erre jobban figyelni, mert nem szép dolog csúnyán beszélni, megbántunk vele másokat...”

És ennyi elég is egy gyermeknek, nem is kell ezt tovább ragozni.

 

Döntsd el hát, milyen embert szeretnél nevelni! Járj elől jó példával: figyelj szavaidra, tetteidre, hozzáállásodra!

Ha szeretnél még többet olvasni a kisgyermekes életről, az anyaság megéléséről, tartsd velem a gyerekzsivaj oldalán is!

 

 

dr. Domokos Katalin , 2017. június 19.
 
 
 
Címkék:  

csakazértis nő

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?