Másokat hibáztat az oltásellenes apa csecsemője haláláért

 "Nem látok bele a gyerekem testszöveteibe" - kelt ki magából az apa a bíróságon.

 

 

Inulatokkal és szembesítésekkel folytatódott L. Csaba és feleségének büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken. A házaspárt azzal vádolják, hogy hathetes fiuk agyvérzést kapott, mert nem kapta meg a szükséges K-vitamint születése után - valamint egyéb oltásai is elmaradtak.

A baba 2013. január elsején lett rosszul, sugárban hányt. Anyjával egy ismerősük látta őket aznap vendégül, mert otthon nem volt jó a fűtés. A szállásadó akart orvost hívni, de az anya nem engedte, mondván, hogy ebben a férje dönt. Miután a baba már sápadt volt, nem is sírt, az asszony zokogva hívta a férjét, hogy jöjjön. 

Az apa próbálta vizzel itatni a babát, majd legalább fél óra múlva egyezett bele, hogy jöjjön az ügyeletes orvos.

A tanúk szerint vele is kiabált, hogy nem ért a szakmájához, mert nem talált a babánál vénát. A kisfiú kórházba került, ahol az apa szintén cirkuszt rendezett, hogy miért szurkálják a gyereket? Végül a kicsi egy héttel később halt meg a kórházban.

L. Csaba és venezuelai származású felesége a tárgyaláson indulatosan viselkedtek, az ügyeletes orvost, a mentőket és a kórházi dolgozókat hibáztatják gyerekük halaláért - sőt, még vendéglátójukat is, akivel az apát szembesítették a tárgyaláson. Ezzel szemben az ügyészség a házaspárt vádolja emberöléssel.

Pénteken folytatódik az ügy tárgyalása a mentők kihallgatásával.

A cikk forrása: borsonline.hu

2018. június 07.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?