|
Kérdés:
Mi alapján választja ki a nőgyógyász
a "megfelelő tablettát"? Valamint az érdekelne,
hogy a tabletta szedése nem borítaná-e fel a szervezetem
egyensúlyát, és, hogy nem okoz-e meddőséget, ha hosszú
évekig szedik.
És lenne még egy problémám: anyukám fiatalabb korában
próbálkozott tabletta szedésével, de a mellében csomók
jelentek meg, és ezért az orvos ettől eltiltotta. Fennáll
ennek esélye nálam is?
Válasz:
A sokféle tabletta közül alkati
sajátosságok, kórelőzményi adatok alapján lehet
választani, de a gyakorlat a választás próbája. Általában
3-4 hónap alatt a megfelelő szerrel összeszokik a szervezet,
ha jelentős mellékhatások ekkor is fennállnának,
szívfájdalom nélkül váltani kell.
Ami anyukája esetét illeti: abban az időben a tabletták
hormontartalma lényegesen magasabb volt és egyes
készítmények arra érzékeny szervezetben valóban okozhattak
ilyen tüneteket. A mai tabletták hormonterhelése
nagyságrendekkel alacsonyabb, ugyanakkor tény, hogy vannak
köztük, amelyek a hozzászokás első hónapjaiban kis
mellfeszülést (nem izolált csomókat, hanem mirigyesen
tapintható feszülést) okozhatnak. Ez továbbszedés esetén
megszűnik.
A megfelelően megválasztott tabletta évekig szedhető és
abbahagyása után a saját ciklus és fogamzóképesség az
esetek döntő többségében spontán is helyreáll. Igen kis
százalékban válik szükségessé gyógyszeres kezelés és az
ilyen esetek is jól reagálnak a kezelésre.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Nem
vagyok tisztában a fogamzásgátló tabletták árával. Milyen
típusú tabletták vannak? Milyen vizsgálatok szükségesek a
nőgyógyászati vizsgálatokon kívül, a tabletta kiírásához?
Halottam a 3 hónapos injekcióról.
Válasz:
A fogamzásgátló tabletták árai között elég nagy szórás
van, a legolcsóbb készítmények 3 havi adagja kb. 1400
forint, a legdrágábbaké szintén 3 hónapra kb. 4000 forint.
A tabletták felsorolásától kérem, hogy tekintsen el, mert
igen sokféle készítmény kapható, nőgyógyásza részletesen
tájékoztatja a kérdésről. Egyébként természetesen a drágább
készítmények valamivel modernebbek, de az az igazság, hogy a
jelenleg kapható olcsóbb tabletták is teljesen megbízhatóak,
és mellékhatásuk is kevés van. A tabletta felírásához szükséges
egy nőgyógyászati vizsgálat rákszűréssel, és egy
laborvizsgálat (vérvétel) a máj működési zavarainak kiszűrésére,
mivel a fogamzásgátlók alkotórészeit a máj bontja le. Létezik
a 3 hónapos injekció is, de én őszintén szólva nem szoktam
javasolni, sokkal-sokkal több a
kellemetlen mellékhatása, mint a tablettáknak.
Dr. Ács Nándor
Kérdés:
2001
novemberében hagytam abba a Trinordiol fogamzásgátló szedését
2 év után, mert úgy tapasztaltam, hogy meghíztam és bár
lehet, hogy nem ettől, de valószínűleg több hónapnyi erőlködés
után is emiatt nem tudtam lefogyni. Most a nőgyógyász a
Tri-regolt ajánlotta, én azonban tartok tőle, mert úgy
tudom, hogy egy igen régi gyógyszer, talán vannak már ennél
alacsonyabb hormontartalmúak is.
Válasz:
A Trinordiol és a TriRegol egy és ugyanaz csak más cég
gyártja, azonos összetételben. Ha korszerűbb ilyesmire vágyik:
a szintén háromfázisú Triodena abszolút korrekt gyógyszer,
nagyságrendileg hatékonyabb összetevőkkel, alacsony dózisban.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Kb.
5 évig szedtem a Tri-Regolt. Kértem a nőgyógyászomat,
hogy írjon fel valami fejlettebbet, mert a Tri-Regol amúgy sem
a legújabb fajta, még ha nem is volt vele problémám hosszú
távon. Gracialt írt fel. Olvastam, hogy ez egy modern
tabletta, de ha jól láttam magasabb a progeszteron tartalma,
mint a Tri-Regolnak. Javasolja, hogy ezt szedjem, vagy inkább
kérjem, hogy Triodenát írjanak fel?
Válasz:
A Gracial abszolút korrekt gyógyszer, hormontartalma nem
magasabb a triRegolnál: más vegyületet tartalmaz.
Korszerűbbet. Ha emellett panaszmentes: szedje éveken át
nyugodtan és ne töprengjen máson.
A Triodena valóban a triRegol (pontosabban a koppintás alapjául
szolgáló Triquilar) "unokája". Kevesebb hormon,
korszerűbb vegyületek, mintaszerűen stabil hatás. Én a
TriRegol után ezt javasoltam volna, de még egyszer: ha a
Gracial beválik, akkor maradjon annál: egy iskolába jártak a
Triodenával..., mármint a korszerűséget és a mellékhatások
iránti viszonyulást illetően.
Kinek egyik, kinek másik, kinek mindkettő jó.
Dr. Nagy László
Kérdés:
1,5
évvel ezelőtt szültem,
most
hagytam abba a szoptatást, a következő babát 1-2 év
múlva szeretnénk. A szülés előtt Tri-Regolt szedtem, igaz,
hogy nem volt vele problémám mégis váltani szeretnék,
korszerűbb tablettára.
Önnek
mi a véleménye a Harmonetről?
Válasz:
A TriRegol korszerű megfelelője a Triodena.
Korszerűbb hatóanyagok, biztos ciklus, alacsony hormonszint.
Ha jóban volt a TR-lal, akkor ideális választás lehet. A
Harmonet egy alacsony tartalmú szer, lényegében a Triodena összetevőivel,
azonban kisebb mennyiségben és a havi adagban egyenletesen
elosztva tartalmazza az összetevőket. Előre nehéz dönteni,
hiszen a két szer között igazából csak a havi adagolás
"időzítésében" van különbség.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Most
olvastam a honlapon a Harmonet fogamzásgátló tablettáról.
Az én nőgyógyászom is ezt írta fel nekem és először
szedek ilyen gyógyszert, még soha nem szedtem ezelőtt fogamzásgátlót.
Ismerőseim még nem hallottak erről a gyógyszerről, és érdekelne,
hogy milyen, mert a használati útmutató nem sokat árul el
nekem..
Válasz:
Hát igen! Ez bizony jogos kritika a gyógyszer
gyártója felé. Én minden gyógyszer-képviselőnek elmondom,
hogy részletes, a paciensnek szóló tájékoztató nélkül
nem szeretek gyógyszert felírni. Két nagy cég ezt annyira
komolyan veszi, hogy nemcsak tájékoztatót, de folyamatos további
tájékoztatást is biztosít, *KLUB (a nevet nem írhatom
le), és internetes jelenlét formájában.
A Harmonet, amely egyébként kellően korszerű, alacsony
hormontartalmú gyógyszer, néhány tized százaléknyi részesedéssel
bír a magyar fogamzásgátlók között. Lehet, hogy az
amerikai tulajdonú cégnek ezért nem éri meg a költséges tájékoztatás.
Persze a kör így könnyen bezárul.
A második ciklusra már valóban teljes mértékben megbízhat
gyógyszerében és az esetek túlnyomó többségében mellékhatásokkal
sem kell számolni, úgy is mondhatom, semmit nem vesz észre
abból, hogy gyógyszert szed.
Mivel a Harmonet a Schering fejlesztésű Meliane másolata, bővebb
információért elolvashatja annak tájékoztatóját a www.schering.hu
honlapon.
Dr. Nagy László
Kérdés:
A barátnőm (20
éves) nemrég elment orvoshoz fogamzásgátló tablettát
feliratni. Tri-Regol (21+7)-t kapott. Önnek mi a véleménye
erről a tablettáról?
Válasz:
A TriRegol 21+7 egy abszolút megbízható
fogamzásgátló, főként azok számára előnyös, akik
esetleg vérszegények, ugyanis a +7 tabletta vasat tartalmaz.
Dr. Ács Nándor
Kérdés:
A
Tri-regol nevű gyógyszerrel kapcsolatban lenne néhány kérdésem.
Eddig Femoden-t szedtem, de az orvosomat kértem, hogy írjon
fel egy olyan gyógyszert, ami nem túl drága és ezt írta
fel. Mi az őszinte véleménye erről a gyógyszerről? De most
azt hallottam, hogy ennek magas a hormontartalma.
Hallottam, hogy ennek a gyógyszernek van egy korszerűbb változata,
az sokkal drágább?
A
korszerűbb változatnak is van +7-es fajtája?
Válasz:
A TriRegol nem minősül korszerűtlennek. Vele azonos hatóanyag-tartalommal
van még a Triquilar (ez az eredeti készítmény) és a szintén
utángyártott Trinordiol. Mindhárom ma olcsónak számít, az
"unokájuk" a Triodena, aminek három havi adagja kb.
3,5 ezer Ft. Az alapvető különbség, hogy a Tri-kezdetűek három
fázisúak, a ciklus során három különböző összetételű
tablettát kell szedni meghatározott sorrendben. A Femoden a
Triodenával minőségileg egyezik, csak minden szem ugyanazt és
ugyanannyit tartalmaz.
A nőknek három típusa van: van aki csak a monofázisos
(=minden tabletta egyforma), van aki csak a trifázisos készítményt
tolerálja és van, akinek édes mindegy.
Nem minősítem a TriRegolt, de Femoden helyett nálam nem kapná.
Mert visszalépés; áldozat az ár miatt a minőség oltárán.
A +7 semmit nem jelent: ezek a tabletták vasat tartalmaznak (úgy
tíz éve egyik ötletadó voltam hozzá...) Meg lehet szokni,
hogy van 7 nap szünet és ekkor van a vérzés ideje.
Dr. Nagy László
Kérdés:
A barátnőm 21 éves és úgy
döntöttünk, hogy a biztonságosabb fogamzásgátlás érdekében,
fogamzásgátló gyógyszert fog szedni. Felkerestük a nőgyógyászt,
és egy NOVYNETTE nevű fogamzásgátló tablettát írt fel
neki. Nem ismerjük ezt a gyógyszert, Nincsenek-e olyan
mellékhatásai mint pl.: elhízás, szőrnövekedés ?
Válasz:
Egyike a legalacsonyabb hormontartalmú gyógyszereknek.
Második generációs szernek kell tekintenünk, mert bizony egy
mezőnnyel fiatalabbak is vannak. A nők többsége jól tűri,
tehát önmagában a leváltását nem indokolja semmi.
Amit tudni kell: az újabb gyógyszereknél valóban a
korai kezdés az előirat, de ez nem jelenti azt, hogy nem
zajlik le mellette egy rendes, vagy bőséges menstruáció. A
21 nap szedés után már nem a vérzésre kell figyelni: a hét
napos szünetekben fog jelentkezni egy általában hónapról-hónapra
csökkenő vérzés (ez pár hónap után áll be véglegesre).
Gond akkor van, ha: hónap közben (tehát a levél szedése közben)
jelentkezik áttöréses vérzés vagy a 7 napos szünetben nem
jön meg, mire újra kellene kezdeni. Mindkét eset haladéktalan
nőgyógyászati konzultációt igényel. A pici tablettától
nem lehet elhízni, e téren ez jónak mondható. Persze ha
esetleg az étvágy nő, nem kell fokozni a kalóriabevitelt. Szőrnövekedést
az utóbbi 15 évben forgalomba került szerek nem okoznak.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Kb.
fél évig szeretnék csak fogamzásgátló tablettát szedni,
ugyanis azután babát szeretnénk. A nőgyógyászom a
Novynette filmtablettát javasolta. A kérdésem, hogy szülés
előtt valóban ez a tabletta-e a megfelelő.
Válasz:
A Novynette az én olvasatomban a futottak még kategória,
ráadásul hosszabb távon nem őrzi meg a méhnyálkahártyát.
(lehet, hogy a gyártója perre megy velem emiatt, de tény - ez
a Mercilon utángyártott klónja)
Javaslom pl. a Triodena vagy a Yadine tablettákat. Ha max fél
évig akar csak gyógyszert szedni és utána három ciklust kivárt
a teherbe eséssel, akkor igazából persze bármelyik 10 éven
belül forgalomba hozott gyógyszer megfelelő lehet.
Dr. Nagy László
Kérdés:
A
legelső tabletta amit 2 évvel ezelőtt szedtem a Diane 35
volt, amivel elégedett is voltam mert az arcbőrömet is közben
rendbe tette. Most
a Triodena tablettát szedem, és szeretném tudni, hogy visszaválthatok-e
a Diane 35-re mindenféle probléma nélkül.
Válasz:
A Triodena egy megbízható, igazi fogamzásgátló,
a Dianénak tulajdonképpen csak "mellékhatása" a
fogamzásgátlás: ő elsősorban férfihormon ellenes szer: ezért
jó pattanásos, szőrös bőrre.
A Triodena jól megőrzi a méhnyálkahártyát egy későbbi
terhességre, a Diane sorvasztja.
Dr. Nagy László
Kérdés:
A Diane-35-öt fogamzásgátlóként írta fel a
nőgyógyászom, de a bőröm pattanásossága miatt. Mennyi idő
alatt várható a javulás a bőrömön és meddig szedhető a
Diane-35. Kell félnem a mellékhatásaitól?
Válasz:
A bőrhatások pár hónap után észrevehetőek. A gyógyszer
1-2 évig gond nélkül szedhető, utána a távoli hatásai
miatt célszerű más fogamzásgátló tablettára áttérni.
Dr. Nagy László
A Diane-35 egy ugyanolyan fogamzásgátló, mint
bármelyik másik, azzal az eltéréssel, hogy kifejezetten jó
hatása van
a bőrre, illetve gátolja a fokozott szőrnövekedést. Mellékhatása
éppen ezért csak annyi lehet, mint a többi fogamzásgátló
tablettának. Kedvező hatása általában egy-két hónap után már érezhető.
Dr. Ács Nándor
Kérdés:
Elsősorban
azért fordultam nőgyógyászhoz, mert 23 éves korom ellenére
még mindig nagyon pattanásos a bőröm, és azt vettem észre
h. különösen akkor, amikor peteérésem van, vagy a menstruációm
közeledik. Az én orvosom a Regulont írta fel nekem.
Nem tudom hogy valóban az én panaszaimnak megszüntetésére
alkalmas gyógyszert kaptam- e vagy sem.
Válasz:
Nem azt kapta. Ez akkor is tény, ha a gyártója megkövez
érte. Jelenleg két gyógyszer van forgalomban, amelynek bizonyított
ilyen irányú hatása: az egyik a Diane, azonban inkább a
sokkal korszerűbb Yadine-t javaslom, mert ez fogamzásgátlóként
is stabilabbnak tűnik.
Dr. Nagy László
Kérdés:
25
éves vagyok, még nem szültem. 3-4 hónapja abbahagytam egy
monofázisos fogamzásgátló (Femoden) szedését, mert
hajlamosított a gombás fertőzésekre, de 2-3 hete csúnya
pattanásos lett a bőröm a homlokomon és a hátamon is annak
ellenére, hogy mindig nagyon szép bőröm volt, még kamasz
koromban sem kínlódtam pattanásokkal.
Megfelelő-e ilyen típusú panaszokra az egyfázisú tabletta (Femoden),
vagy hatékonyabb a 2, 3 fázisú?
Válasz:
Kezdem azzal: nem a Femoden hajlamosította a gombás fertőzésekre:
ahhoz kell maga a gomba. Tehát vagy a személyi higiénében,
vagy a partnerében van hiba, ami "behozza" a gombát
a rendszerbe... Egyes tabletták a helyi ellenállás csökkentése
révén, arra érzékeny szervezetben valóban könnyítik, hogy
a megjelenő kórokozó teret nyerjen...
A Femoden egy kellemes nőies tabletta, jó a bőrnek. Mivel a
tabletta vegyileg meghatározható komponensein múlik a bőrre
gyakorolt hatás, igazából lényegtelen, hogy mono, bi vagy
trifázisos készítményt szed. De azért is van sokféle, hogy
az egyénnek megfelelőt, optimálisat megtaláljuk.
Úgy tűnik, Önnek a Femoden bevált volt.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Mik
azok a fogamzásgátló tabletták, amik egy 16 éves fiatal lánynak
jók (amitől nem hízok és kevés hormont tartalmaz)?
Válasz:
Számtalan olyan alacsony hatóanyagú tabletta közül
lehet választani az alkati sajátosságok figyelembe vételével,
amely eredményes és gondmentes lehet. A teljesség igénye nélkül:
Meliane, Harmonet, Mercilon, Triodena, Gracial, stb. De gyógyszert
csak orvosi javaslatra lehet elkezdeni.
Dr. Nagy László
Kérdés:
A
Minulet fogamzásgátló tablettát milyennek tartja a többi
jelenleg forgalmazott tablettával összehasonlítva? Én 3 éve
ezt szedem. Ennél a tablettánál felmerül az, hogy egy
bizonyos idő után szünetet kellene tartani?
Válasz:
Megbízható, alacsony hormontartalmú
szerként ismerem. Ha semmilyen tünet vagy panasz sincs, a vérzések
is stabilak, ciklustartóak, nem szükséges szünet. Az időszakos
ellenőrzéseket persze - ugye nem is kell mondanom?- nem illik
mellőzni.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Három
éve szedem a Cilest fogamzásgátló tablettát. Erről az
interneten találtam már némi leírást, hogy második generációs
fogamzásgátló tabletta, és már a harmadik generációsok is
léteznek.
Még
3-4 évig szeretnék gyógyszert szedni, ezért az orvosom úgy
döntött, érdemes gyógyszert váltanom. Kihagyok
egy hónapot (egy ciklust) és utána kezdem szedni a Loette
tablettát. Erről
a tablettáról viszont semmit sem találtam az interneten, ezért
szeretnék érdeklődni, hogy ez a tabletta hányadik generációs,
illetve milyen hormonok vannak benne többségében, alacsony
hormonszintű tabletta-e?
Válasz:
Az az igazság, hogy nem kell misztifikálni a fogamzásgátlók
generációs kérdéseit, ugyanis például több cikk szól arról,
hogy a harmadik generációs készítmények esetén több szövődmény
jelentkezett alvadási tekintetben. A Loette tablettát most
vezették be Magyarországon, ezért nem találhat róla sok
mindent, kis hormontartalmú tabletta, amelyben a progeszteron
hormon nem harmadik generációs. De még egyszer mondom, ez nem
sokat jelent.
Dr. Ács Nándor
Kérdés:
Azt
szeretném tudni, hogy a Continuin tabletta hogyan hat, és hogy
mennyi ideig kell szedni, hogy a védettség kialakuljon?
Válasz:
A Continuin tabletta csak progeszteron hormont tartalmaz,
szemben a többi fogamzásgátlóval. Hatékonysága nagyon jó,
a ciklus stabilitása kicsit gyengébb, mint a kombinált
tablettáké. Egyrészt a peteérést gátolja, másrészt a
spermiumok feljutását a méhűrbe. Néhány hét után már
biztos a védettség, ha a ciklus első napjától szedi,
elvileg már az első ciklus is védett.
Dr. Ács Nándor
Kérdés:
Én
a Mercilon nevű fogamzásgátlóról tértem át a Cerazette
nevű gyógyszerre az alacsonyabb ösztrogén tartalom miatt. A
két gyógyszer között azonban volt fél év szünet, amikor
semmilyen fogamzásgátlót nem szedtem. Most egy hónapja
szedem a Cerazette-et és észrevettem, hogy nem kívánom a
sexet. Tudom, hogy ez sok hormonális fogamzásgátló mellékhatása,
de nekem ez így nem megfelelő.
Válasz:
A Cerazette-ben egyáltalán nincs ösztrogén, ez un. minipill.
Olyanok is szedhetik, akik valamilyen ok miatt ösztrogéntartalmú
gyógyszert nem kaphatnak. "Csak úgy" azonban nem
igen indokolt a 40 év feletti életkor+még valami kockázati tényező,
vagy a szoptatás időszaka kivételével. A példa is azt
sugallja: a normális libidóhoz az a kis ösztrogén is hozzátartozik...
Ráadásul a Cerazette mellett nincsenek ciklustartó vérzések:
a nagy statisztikák szerint egy évben átlag 6-7-szer
jelentkezik csak valamiféle vérezgetés...
A Magyarországon ma kapható fogamzásgátlók közül a
legkevesebb ösztrogént (ez tablettánként 20 mikrogramm) a
Mercilon, a Meliane és az utóbbival teljesen azonos Harmonet
tartalmazza.
Dr. Nagy László
Kérdés:
Igaz-e,
hogy az Anteovin nem jó gyógyszer?
Válasz:
Szó sincs arról, hogy rossz lenne! Csak nem a legkorszerűbbek
közé tartozik, tehát amennyiben anyag lehetőségei engedik,
érdemes alacsonyabb hormontartalmúra, korszerűbbre váltani.
De 15 éve még ő volt az akkor legkorszerűbb és az akkori lányok-asszonyok
ma már boldog anyák.
Dr. Nagy László
Kérdés:
26
éves vagyok, 5 éve nem szedek fogamzásgátlót. Most azonban
kértem az orvosomat, hogy írjon fel valamilyet. A Loette nevű
tablettát írta fel. A kérdésem az lenne, hogy a mai fogamzásgátló
tabletták széles palettáján ez a gyógyszer milyen helyet
foglal el?
Válasz:
Őszinte leszek: ez nem minősül korszerű összetételűnek és
tapasztalataim szerint gyakoribb mellette a vérzési zavar. A
gyártóval is közöltem, én jó lelkiismerettel nem tudom
javasolni. Ebben az árfekvésben szinte bármelyik tabletta
korszerűbbnek és mellékhatások szempontjából kedvezőbbnek
tekinthető. Ennyi. Nem szeretek mellébeszélni.
Dr. Nagy László
2002.05.15
|