Rendelő

Kakaó cumisüvegbõl

Kérdés:
Kisfiam 2 éves múlt szeptember elején. Kicsi korában elfogadta a cumit, azonban félévesen volt egy aphta-ja, ami miatt errõl leszokott, de mivel én sajnos nem tudtam szoptatni, ezért a cumisüveg következett. Jelenleg is csak ebbõl hajlandó inni reggel és este a kakaóját. Már elég hamar kijöttek a fogai, így félek, hogy tönkremennek a fogai a cumi miatt. 2000. szeptember óta bölcsödébe jár, ahol nem kell már neki a cumisüveg egyáltalán. Azonban otthon kiköveteli. Már megpróbáltam, hogy egészen kicsi lyukú cumival adom neki, amibõl nem igazán jön ki a kakaó és közben megkínálgatom a poharából is. Néha elfogadja, azonban amikor lefekszik, illetve pihenni akar, akkor cumit kér. Jelenleg is próbálkozom, azonban nem igazán sikerül elvenni tõle a cumit. Mit tudna tanácsolni, milyen módszerrel szoktassam le, legalább a nappali cumiról? 

Válasz:
Azt gondolom, nem tudok igazán jó tanácsot adni Önnek, ugyanis a pszichológia, szemben a közfelfogással, eléggé megengedõ a cumizással és ujjszopással kapcsolatban. Mindkettõt ugyanis orális, száj körüli szükségletnek tartjuk, amirõl azt feltételezik a szakemberek, hogy alapvetõ szükséglet kisgyermekkorban, és így a megfelelõ, sem a túlzott, sem a hiányos, kielégítésérõl kell gondoskodni (pl. szoptatással, cumival, szájba vehetõ tárgyakkal), illetve hagyni kell, hogy e szükséglet kielégítését a gyermek szabályozza. 
Ahogy az Ön leírásából kitûnik, a gyermek mostanában inkább az esti és a reggeli nyugalom és ellazulás idején kéri csak a cumit, napközben nincs rá szüksége a sokféle "tennivaló" és játék idején. Azt gondolom, hogy ha csak ilyen alkalmakkor kell neki a cumizás, és a gyermek még nincs két és fél éves sem, akkor ez az igény igazán jogos, és elfogadható az õ részérõl. Jól tudom, hogy a fogak épségének kockázatát szokták sokan megemlíteni a cumizás elfogadása vagy elutasítása kapcsán. Ha a cumizás ilyen csekély alkalomra korlátozódik, tehát nem egész nap van a szájában az édes szörppel, folyadékkal teli cumisüveg, akkor szerintem akceptálható ilyen kisgyermeknél a reggeli és esti kakaózás, illetve az evvel együttjáró önnyugtatás, öndédelgetés, örömkeresés. Ez kicsi gyerekeknél teljesen normális, illetve gyermekenként a szopási szükséglet nagyon különbözõ, hagyni kell tehát, hogy a saját igényét kielégítse. A fogak romlásával kapcsolatban azt szeretném megjegyezni, hogy az édes folyadékot lehet ellensúlyozni a fogmosással,  a fogak helyzetét pedig ez a rövid ideig tartó cumizás nem befolyásolja jelentõsen. Késõbb, ha nagyobb lesz a kisfiú, lehet majd avval biztatni, hogy a cumizás a kicsik játéka, a nagyobb óvodások már nem cumiznak, de akkor is figyelembe kell venni a gyermek igényét, és erõltetni a leszokást, a pszichológia szerint, nem kívánatos.

Dr. Kõrössy Judit


2003.01.29

ADHD

Asperger-szindróma

B-vitamin

Bolus adstringens

Brulamycin

CMV vírus

Crohn-betegség

Enterococcus

Fenistil

Gripe Water

Hirschsprung-kór

Kouriles emulzió

Leiden-mutáció

Maalox

Maltofer

Neo-panpur

Recklinghausen-kór

Smecta por

Staphylococcus

Streptococcus

Streptococcus pyogenes

Tamarin

Tobrex

UV szűrés

Vermox

abortusz

Összes címke »

Legfrissebb kérdések

Magzatboholy-mintavétel, kell?

Üdözletem!Arról szeretetnék érdeklődni,hogy kombinált tesztet csináltattam ami pozitiv lett 1:25036 éves vagyok.Magzat boholy minta vételre küldött az orvosom.A genetikán azt mondták lesz azért vizsgálat előtte,hogy szükséges -e ?Az UH mindent rendben találtak 1,5 nyaki redő,orrcsont látszik,jó a szivműködés.Valószinűleg a korom miatt lett pozitiv és mert a Pappa érték kicsit alacsony 0.37MoM.Az lenne a kérdésem a Pappa értéknek mi a normális értéke?35 vagy 37 éves kor fölött ajánlott a kor miatt a minta vétel.Létezik olyan hogy igy a genetikán nem feltétlenül ajánlják a...  tovább »

Fogamzásgátló és mellrák

Tisztelt Doktor Úr!Májusban szültem a kisfiamat. Három hónapig tudtam szoptatni, mert nem volt szopi reflexe így fejnem kellett, így viszont nem úgy indult be a tejtermelésem, ahogyan kellett volna és a harmadik hónap végére már csak napi ötven mili volt, így abba hagytam a fejést. Rá egy hónapra kb októberbe megjött a menzeszem kicsit még szemerkélt a cicim de elkezdtem szedni a milligestet, ami teljesen meg is szüntette. Sajnos azonban a szervezetem nem akarja megszokni a fogamzásgátlót, mert fáj tőle a fejem tompán és sokszor veszek be advilt, így kértem egy enyhébb hormontartalmú...  tovább »

Agyhártyagyulladás megelőzése

Kérdésem az lenne pontosan ,megelőzhető e a gyermekem agyhártyagyuladást kapjon születésénél? Mivel az első gyermekem is ugy születet.

  tovább »

Tüszőrepedés stimulálása

Tisztelt Szakértő!Több éves próbálkozás után vérvételekből, és hormonvizsgálatokból kiderült hogy nincs peteérésem. Clostilbegyt nevű gyógyszert szedek, aminek a segítségével szép tüszőket növesztek. Az utolsó két alkalommal tüszőrepesztő injekciót is kaptam, hogy biztosra menjünk. Magamnak adtam be a megfelelő időben. De ennek ellenére sem volt ovulációm, legalábbis a hőmérsékleti görbe és az ovulációs mikroszkópom alapján. Ez mitől lehet Ön szerint? Nagyon el vagyok keseredve. Válaszát előre is köszönöm!

  tovább »

Terhességi cukorbetegség/csökkent cukortolerancia

Kedves Szakértő, a segítségét szeretném kérni. 29 hetes kismama vagyok, a 26. héten voltam terheléses vércukor vizsgálaton. Az éhgyomri vércukrom jó lett (4,2), a 120 perces (75gr cukros víz után) 8,8 ami magas. Felhívtam az orvosomat (magán rendelésre járok nem olcsón) aki nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak és ígérte hogy keres nekem dietetikust akivel összeállítom majd a diétámat. Azóta is kergetem ha elérem telefonon, diéta még nincs csak magamtól meg a netről. Ma elmentem egy patikába is (1 kifli, 2dl tej után 60perccel) de ez az érték is magas lett (8.0).Tényleg túl...  tovább »

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 30 40 50 60 70 80 90 100   

X
EZT MÁR OLVASTAD?