Bölcsibe menni? Vagy nem menni?

Ez itt a kérdés. És még mielőtt egy határozott nemmel vagy igennel voksolnál, járjuk körül a témát, mit nyerhetsz és veszíthetsz… Vele, avagy nélküle… Én jelenleg valahol a köztes úton vagyok a gyerekemmel. Kicsit járunk meg kicsit nem is (napközi), érzem is emiatt a gyerek hiányát, ugyanakkor érzem az áldását is a bölcsőde nyújtotta szolgáltatásoknak

Nézzük 10 érvet miért vigyük vagy ne vigyük a gyereket a bölcsibe:
 

10 érv a bölcsi mellett:

1. Gyorsabban fejlődnek, mint azok a babák, akik ritkábban járnak közösségbe.
2. Szocializálódnak a picúrok (gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt)
3. Gyerek játszótársa mindig gyerek (egy idő után joggal érezzük úgy, hogy kevés vagyunk a gyerekünknek…)
4. Gyorsabban megtanulnak a gyerekek a bölcsödében beszélni
5. Szobatisztaság gyorsabban elérhető más gyermek jó példájával
6. Sok új játékot ismer meg
7. A gondozónő feladata az, hogy egész nap a picikkel foglalkozzon… (valljuk meg, otthon azért el kell mosogatni, főzni is kell…)
8. Rosszevő gyerekből is lehet jó evő a bölcsödei együtt étkezések hatására.
9. Napirend kialakulása gyermekednél
10. Kisbarátok szerzése, akivel aztán együtt mehet gyermekünk óvodába
 
 

10 érv a bölcsi ellen:

1. Elválasztás megviselheti a gyereket és az anyát is egyaránt.
2. Több bacival találkozik a gyerek, ezért gyakrabban lehet beteg, mint korábban
3. Visszakaphatatlan pillanatok, amikor még otthon lehetnénk egyébként a gyerekeinkkel.
4. Mindig akad egy agresszívebb gyerek, aki a társait üti vagy rúgja akár meg is harapja…
5. Gyakran másolják egymás viselkedését, így értelemszerűen nem csak a jó dolgokat sajátítják el… (verekedés, csúnya szavak)
6. Gyakori nézet, hogy a gyermeknek 3 éves koráig az anyja mellett van a helye…
7. A bölcsis gondozóknak mindig megvan a maguk kis kedvencei, és nem feltétlenül a mi gyerekünk… 
8. Kevesebb időt tölthetünk már a gyermekeinkkel…
9. Lehet, hogy nem fog szeretni a bölcsibe járni. Komoly döntés tehát visszamenni munkahelyünkre.
10. Több veszélynek van kitéve a gyerek mint otthon. (rohangáló gyerekek, eldobált játékok…)
 
Reméljük picit megkönnyítettük döntésed!

Juhász Nóra, 2016. augusztus 24.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?