Mert a szülőséget tanulni kell?!

Anyaság. Életem legszebb, legnehezebb feladata. Hónapokig várom, figyelem, ahogy növekedik a pocaklakó. Még nem is láttam, de már imádom, mindennél erősebb kötelék köti hozzám. Életet adok neki, s közben újjászületek. Anyává válok. 

Gondoskodom róla, vigyázok rá, tanítom őt, s magam is tanulok. Mert a szülőséget tanulni kell. Mert ahogy telik az idő, magam is változok. Újabb és újabb kihívások várnak rám, s nekem készen kell állnom. Mert már nem csak magamért felelek.

Szuper anyukám van, bár bevallom, nem mindig gondoltam így. Hálátlan kamasz voltam, aki nem igazán értékelte a dolgokat. Ma már tudom, hogy anyu mennyi mindent tett meg értem, és tesz a mai napig. Nem tökéletes, elkövette a maga hibáit, de mindig jót akart. Ma már tudom, hogy nekem ő a tökéletes anya. S hogy mikor jöttem erre rá? Akkor, mikor bevallotta, tudja, hogy néha hibázott.

Lassan három éve már, hogy új fejezet kezdődött az életemben. Magam is anyává váltam. Megszületett a fiam. Ott feküdt a mellemen a pici, én meg csak öleltem őt magamhoz boldogan. Akkor ott minden megváltozott. Minden új értelmet nyert. Az idő felgyorsult. Néha azt éreztem, hogy az életem a feje tetején áll, de mindig próbáltam a fiamnak tökéletes anyja lenni. Két évvel később megszületett a kisebbik fiam is. Nagyon féltem, hogy hibázom anyaként, de még mindig a tökéletességre törekedtem. Egy pici és egy kicsi gyerekkel gyakran azt éreztem, hogy káosz vesz körül, attól rettegtem, hogy nem tudok jól teljesíteni, hogy nem vagyok jó anya.

Egyszer, nem is olyan rég történt, hogy úgy éreztem, már összecsapnak a fejem fölött a hullámok. A lakásban rendetlenség, a gyerekek felváltva nyűglődnek, a nagyobbikkal alig bírok...  Azt éreztem, hogy elrontottam. Hogy rossza anya, rossz feleség vagyok.

Elgondolkodtam. Mi van velem? Miért nem élvezem az életem ahelyett, hogy folyamatosan rettegek? Ki mondja meg, milyen a jó anya? És egyáltalán, kinek akarok megfelelni? A válasz egyszerű. A gyerekeimnek. Olyan anya akarok lenni, amilyenre nekik szükségük van. És akkor rájöttem, hogy már nem az vagyok, aki voltam, már nem azok a céljaim, amik régebben.. Az anyaság megváltoztatott.

Gyengévé és sebezhetővé tett. Mert ők ketten mindennél fontosabbak nekem, s ha nekik valami fáj, az nekem is fáj. Ugyanakkor az anyaság hihetetlenül erőssé is tett. Mert védenem, óvnom kell őket, harcolnom értük és irányt mutatnom nekik. És mert tudom, érzem, hogy akár hegyeket is meg tudnék mozgatni, értük bármire képes vagyok.

Ma már tudom azt is, hogy nem vagyok, nem is lehetek tökéletes. Mert ember vagyok, aki hibázik. Próbálok jó anya lenni, de el kell fogadnom, hogy nem tudok mindig jól teljesíteni. Igen, van, hogy dühös vagyok, vagy türelmetlen, sajnos olyan is van, hogy kiabálok, de igyekszem mindig éreztetni velük, mennyire szeretem őket és mennyire büszke vagyok rájuk.

Nem kell tökéletesnek lennem. A gyerekeimnek nem tökéletes anyára van szükségük, hanem olyan anyára, aki ugyan hibázik, de beismeri a hibáit. Aki tud bocsánatot kérni és próbál a hibáiból tanulni. És ha ezt így elfogadom, akkor olyan anya leszek, akit a gyerekei önmagáért fognak szeretni.

Ezt így végiggondolva ráébredtem még egy fontos dologra. Az a célom, hogy a gyerekeimből tisztességes, jó embereket neveljek. Hogy megtanítsam nekik, bármire képesek, ha igazán akarnak. Hogy merjenek élni, nagyokat álmodni, és tenni az álmaikért.

Az én legnagyobb álmom valóra vált, itt vannak a gyerekeim, és én majdnem elkövettem azt a hibát, hogy a mindennapok útvesztőjében elfelejtettem igazán örülni nekik. Természetesen tudom, hogy sok nehézség vár ránk, az élet tele van akadályokkal és kihívásokkal. De megpróbálom kiélvezni a velük töltött időt, amennyire csak lehet. Igyekszem megélni minden pillanatot, hiszen oly rövid az élet, rohan az idő, a gyerekek hamar felnőnek. Nem lesznek mindig körülöttem, nem láthatom minden percben az arcukat, nem óvhatom őket mindig, de ez így is van rendjén. A saját útjukat kell járniuk, s nekem az a dolgom, hogy kellően felkészítsem őket erre az útra. De ha felnőnek, ne csak arra emlékezzenek, hogy anya mindig elpakolt utánuk, hanem arra is, hogy milyen jókat játszottunk, milyen nagyokat nevettünk együtt. Mert én vagyok az anyjuk, és amíg élek, itt leszek nekik, ha szükségük van rám.

„Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve.” Elizabeth Stone

Íme életem legnehezebb és legszebb szakasza 3 percben. A videó több, mint 600 fényképböl készült, 9 hónapon át. Magában foglalja a nehéz, viharos időszakot, amikor a fiamat cukorbetegséggel diagnosztizálták, és a boldogságot, amikor a második fiam megszületett. A 9 hónap, amikor kétgyermekes anyukává váltam. smiley

Andi M. , 2017. június 14.
 
 
 
Címkék:  

anyaság

szülőség

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?