7 jel, ami arra utal, hogy megtaláltad a legjobb ’anyuka-barátnőd’

Azon gondolkodtam a napokban, hogy mára alaptézisé vált, hogy barátok nélkül sokkal nehezebb az élet, de miért is? Mert mindenkinek szüksége van az érzésre, hogy nincs egyedül, hogy egy hozzá hasonló ember tökéletesen átérzi azt, amin átmegy; vigasztalja, ha arra van szüksége és észhez téríti, ha hülyeséget csinál… Anyukaként a barátság fogalma még inkább felértékelődik!

Legtöbbünk egészen gyerekkora óta ápolja barátságait, és abban egyet is érthetünk, hogy egy 20-30-40 éves kapcsolatot semmi sem pótolhat vagy helyettesíthet. Azonban olykor előfordul, hogy az általános iskolai „legjobb barátnőnkkel” egészen más irányt vesz az életünk, máshol tartunk; esetleg Neked már van gyerkőcöd, neki még nincs és így nehezebben tud belehelyezkedni a Te helyzetedbe.

Ám ezzel nincs is semmi baj, hiszen attól még remekül kiegészítitek egymást és közben az új élethelyzetben (hogy egy párból családdá váltatok a gyermeked apjával), új barátságok kötődhetnek. A kórházban, a bölcsiben, a babakocsit tologatva esetleg olyanok is Rád köszönhetnek, akik eddig simán elmentek melletted – mert valahogy a bébi, az új közös „téma” összehoz titeket.

7 jel, ami arra utal, hogy megtaláltad a legjobb ’anyuka-barátnőd’

Most összeszedtük, mik az ismérvei, egy ígéretes mama-mama barátságnak:

  1. Ha valami baj történik a lurkóddal, amit annyira szégyellsz, hogy legszívesebben még a párod előtt is letagadnád (például leesik a lépcsőn, vagy kis híján felgyújtja a lakást karácsonykor); az első gondolatod az, hogy Őt hívod. Őt, aki szintén anyuka, Őt, aki a minap mesélte, hogy valami egészen hasonlót művelt a szeme fénye nem rég. Tudod, hogy nem ítél el, senkinek nem adja tovább, és tökéletesen érti, mi zajlik most Benned.
  2. A gyermekeid imádják Őt. Szeretik, ha közös programokat csináltok, és néha már egészen azt érzed, hogy a második anyukájukként tekintenek rá (ugyanez igaz fordítva is, az ő porontyaira).
  3. Nem kell finomkodnod vele, úgy ahogy van, kimondhatod, ha épp olyanod van, hogy abban a pillanatban utálsz anyuka lenni és valaki vigye Tőled jó távol azt a gyereket. Ő pontosan jól tudja, hogy ez csak egy rossz periódusod, megölel, megsimogat és azt mondja, „nyugi én megértem, vegyél pár nagy levegőt és jobb lesz” – majd kezedbe nyom egy pohár vizet (vagy egy pohárka bort, ha úgy adódik a helyzet).
  4. Kívülről is képes józanul megítélni a szituációt, hiába anyuka Ő is: ha azt veszi észre, hogy már egy hete nem mostál hajat és vasárnap lévén, a Te pólódon még mindig a gyerkőc hétfői „étlapja” szerepel, kirángat a lakásból és elvisz sétálni, shoppingolni, fodrászhoz vagy csak beülni egy eldugott helyre, meginni egy kávét. Kérlelhetetlen és kíméletes is egyben!
  5. A legtöbb nevelési kérdésben egyet értetek és ez olyan bizalmat biztosít irányába, hogy simán ott hagyod Vele akár órákra is a lurkóid, hiszen tudod, hogy pontosan olyan figyelmet és védelmet kapnak, mintha Te lennél velük.
  6. Ha a rosszcsontjaid valami kiakasztót művelnek, vagy éppen nagyon cukin viselkednek, azonnal kapod a telefont és leírod Neki, mert tudod, hogy emocionális nőként – és anyaként - még talán a férjednél is jobban tudja értékelni ezeket a megosztásokat.
  7. A barátságotok az anyaságból gyökeredzik, de szépen lassan kiterjed az életetek többi részére is, és 100%-ig biztos vagy benne, hogy amikor a gyerekek már nagyok lesznek, Ti akkor is minden fontosat megbeszéltek majd egymással és az unokák első lépéseinek is ugyanígy tudtok majd együtt örülni.

Ráismertél a Te legjobb mama-barátnődre? Írd ide kommentben, ki az, és hogy miért tartod annak!

 

Plézer Panna , 2017. november 13.
 
 
 
Címkék:  

szülők és gyerek

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?