Mitől is leszünk szülők? – Hogyan változik meg az életünk?

Amióta világ a világ, tisztában vagyunk vele, hogy a gyermekvállalás a sok gyönyörű és megható pillanaton túl, rengeteg (plusz) energiafelhasználással, és kimerültséggel is jár. Valami örökre megváltozik, és észre vétlenül bekúszik az életünkbe: ez nem más, mint a felelősségteljes szülői szerep. De mivel is jár ez pontosan?

Figyelem! Ez itt most nem a kifogások keresésének helye, de ha Te is családos anya vagy, és voltál már olyan helyzetben, hogy nem tudtad önmagadat adni, olyan jól teljesíteni, mint ahogy az korábban ment, és esetleg hajlamos vagy az örökös önostorozásra, nem árt, ha átgondolod, miért is lehet ez, mennyiben változott meg az életed, mióta „gyerkőcök költöztek a házba”… Íme, pár dolog a listáról. (Tényleg csak pár! Ha tudjátok, folytathatjátok kommentben.)

Soha többé nem tudjuk 100%-os nyugalomban átaludni az éjszakát

Hiszen a szülővé válás során egy fajta éber-alvási képességre is szert teszünk. Itt nem csak az egészen pici csecsemőkről beszélünk, az első néhány hónapról, amikor szinte lehetetlen 2-3 óránál többet egybefüggően aludni, mert amikor Ő felébred, mi is azonnal talpon vagyunk… Hanem arról, hogy később is sokszor előfordul, hogy magunktól – valami ösztönszerű érzés sugallatára- kinyílik a szemünk az éjszaka közepén, és ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e a kiságyban. (Talán már olyat is tapasztaltál, hogy nem Ő ébresztett Téged, hanem fordítva; az aggódásoddal.) Amikor kicsit nagyobb lesz, az éjszaka közepén beállíthat a hálótokba, hogy rosszat álmodott, nem tud aludni, közétek szeretne feküdni, vagy esetleg bepisilt. A kamaszok szülei pedig azért forgolódnak álmatlanul péntek-szombat éjjelente, mert az órát lesik, mikor ér haza a gyerek a buliból. Úgyhogy nagyjából akkorra áll vissza a „rend” az alvási ciklusodat illetően, amikor kirepülnek a kölkök.

Nincs szünet a szülőségben

Múlt héten felhívott egy régi kedves barátnőm, hogy megadja az új telefonszámát. Nem hazudok; nyolcszor álltam neki elmenteni az adatokat, majd feladtam, mert a fiaim állandóan rángatták a karomat, belenyúltak a képernyőbe (amik manapság ugye elég érzékenyre vannak tervezve), siettettek, hogy játszak Velük. Néha azon kapom magam, hogy „elbújok” a fürdőbe, mintha a nagy dolgomat végezném éppen, akkor szoktam csetelni, híreket olvasni – bár azt hiszem, már erre is rájöttek, ki kell találnom valami új alibit.

A gyermek születése előtti életünkben is előfordult ugyan, hogy jócskán túlhajtottuk magunkat – legyen szó akár éjszakázásról, akár túlóráról -, ha nem figyeltünk eléggé, hogy meglegyen a megfelelő pihenőidő, a szervezetünk bizony kikövetelte azt, ha máshogy nem ment; betegség formájában. Ekkor kivettünk pár napot, elutaztunk, vagy betegszabira mentünk, kikúráltuk- kipihentünk kicsit magunkat. Szülőként ezt nem teheted meg, nem engedheted meg magadnak, hogy beteg, fáradt, kiszolgáltatott légy, hiszen akkor etetni, tisztába tenni vagy suliba vinni ki fogja a lurkót? Persze, a férjem segít, de valahogy mégis én akarom csinálni!

Az agyunknak mindig a topon kell lennie – vagyis inkább mindig lemerülőben van

Amikor a fiúk babakorban voltak, minden idegszálammal rájuk koncentráltam – Ti is tudjátok, hogy elég egy pár másodperc is ahhoz, hogy valami nagy baj történjen. A fizikai fáradtságot tehát az örökös agyi éberség fenntartása is tetézte. Aztán, ahogy cseperedni kezdtek, jöttek a kérdések (amikre nem mondhattam nemet, mert én inkább ebben hiszek, a századik „de miért?!” és az ezredik mesekérés esténként. Mivel szeretném mindig a legjobbat adni Nekik, ezért mindig megpróbáltam/megpróbálok maximálisan a topon lenni, de valljuk be, ez nem megy midig. Ma már tudom, hogy semmi baj; ez is én vagyok.

 Ti hogyan élitek meg ezt? Ha Nektek is akad hasonló, kicsit komikus sztoritok, mint nekem a WC-búvóhely a telefon nyomkodásához, osszátok meg velünk, kíváncsian várjuk!

 

Plézer Panna , 2017. április 08.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?