Az anyai megérzések

Aki ragaszkodik a tudományos bizonyítékokhoz, szereti a kutatásokat vagy egyszerűen csak kiütést kap a lelki dolgoktól, az most zárja be a cikket. Mert a következőkben tökéletesen tudománytalan, bizonyítékokkal alá nem támasztott, mégis, meggyőződésem szerint létező dologról – vagy inkább képességről – lesz szó: az anyai megérzésekről.

Ha nem is hittem bennük, de mindig figyeltem a megérzéseimre: emberekkel, munkával és egyebekkel kapcsolatban. Ha felülbíráltam őket, sokszor kiderült, rosszul tettem, alapos hasra esés lett a vége általában. Mostanra olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek megszüntették minden bizonytalanságomat: megérzések márpedig vannak, és érdemes hallgatni rájuk. Főleg az anyai megérzésekre.

Kezdődött azzal, mikor egy szép októberi napon úgy éreztem, nem vagyok egészen egyedül. Senki sem volt körülöttem, de én nem is a külvilágban éreztem társat, hanem a testemen belül. Olyan furcsán másnak éreztem a hasam. Még bőven volt időm a következő vérzésemig, így nem sok értelme lett volna terhességi tesztért rohannom a patikába. Így inkább csak figyelgettem magam pár napig, aztán elmondtam a gyanúmat az Embernek is. Közben viszont már abban a tudatban, hogy babánk lesz, nem ittam egy kortyot sem, és minden egyéb tekintetben próbáltam úgy élni, hogy az a lehető legoptimálisabb lehessen egy embriónak is.

Úgy 8 nap múlva kellett volna megjönnie, de semmi. Vártunk még két-három napot, de még mindig semmi. Vettem egy tesztet, este kicsomagoltam, és gyakorlatilag az első pár csepp vizelettől kivágódott rajta a két csík. Anyám, tényleg terhes vagyok!

A következő hasonló eset is a terhességhez kötődik: valahogy az elejétől kezdve meg voltam róla győződve, hogy lány lesz. Pontosítok, részemről kétség sem férhetett hozzá, hogy lány lesz. Így amikor az Ember később a nagy hasamat simogatva úgy szólította, hogy „Tökikém”, mondtam neki, hogy szerintem hanyagolja, ha nem akarja megbántani. A gyerek akkoriban szégyellősnek mutatkozott, az istenért sem akart úgy feküdni, hogy a szonográfus az ultrahangon láthasson is valamit. Mondjuk, én nem is ragaszkodtam volna hozzá, de az apja igen.

A 36. héten sikerült csak elcsípni alulnézetből, a doki nekem nem mondta meg, mit lát, csak az apjának írta ki a képernyőre. Aki ettől kezdve olyan tejbetök módra vigyorgott, hogy hazáig ki kellett húznom belőle az igazságot. Hát nem tévedhettem, olyan nincs, hogy úgy érzem, lányom lesz, aztán mégiscsak fiú! De nem tévedtem, immár orvosilag is alátámasztották, hogy helyes volt a megérzésem.

És ez a dolog - nálam legalábbis - működik azóta is. Megérzem még az első tünetek előtt, ha beteg lesz a gyerek, megéreztem, ha komolyabb baleset érte a távollétemben. Sokszor azt is megéreztem az ágyamban fekve, félálomban, ha rosszat álmodott, nyugtalanul aludt a maga szobájában.

És ezt nem tudom hormokkal vagy bármi mással magyarázni. Ikreknél bizonyítottan van egyféle egymás iránti érzékenység, intuíció, sokszor még akkor is, ha külön nevelkedtek és nem is tudnak egymásról. A nőgyógyászom pedig a terhesség alatt sokszor elmondta, hogy véleménye szerint a nők anyai megérzései valósak és fontos odafigyelni rájuk.

Ti mit gondoltok? És milyen megérzéseitek vannak anyaként?

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Szilágyi Diána, 2011. szeptember 29.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 

2011 09 30. 21:45
Nagyon nagyon igaz!!!! Ha vki kismama, kisgyerekes tanácsot kér, én már azzal kezdem mielőtt elmondanám, nálam mi vált be, hogy de először is hallgasson a megérzéseire! Csak ez ha belegondolunk rettenetesen nehéz. Elválasztani az esetleges túlzott aggódástól, más napi kivetülő problémáktól, de akkor is, ha van, az nagyon jó és nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Engem erre nagyon megtanított az élet az első fiamnál, aki egész nap csak sírt, de tényleg, 24 órából mondjuk 20at, és nem azért tűnt ennyinek, mert első gyerek volt, vagy túl fáradt voltam, vagy rettenet volt maga a szülés. Két védőnő és öt orvos küldött haza 8 hét alatt, hogy nyugodjak meg, csak én vagyok kicsit elcsigázott, a gyerek meg hasfájós, ki fogja nőni, hízni hízott, ezért gyakorlatilag le se sz.... minket. Nos, a 6. orvos a 9. héten közölte egy szerdai napon hogy szűkebb a gyomorszája mint kellene, nem szokott-e bukni, vagy hányni. Mondom neeeem, csak nagyon nagyon keveset eszik, 4 óránként max 60 ml. Akkor mondta először egy doki hogy figyelgessem. Másnap, annyira emlékszem, csütörtök este 6 felé dédiéknél 2 órával kaja után sugárban hányt, életében először, pénteken egész nap hányt, semmi nem maradt meg benn és még akkor az ügyeletben éjjel fél1kor meg kellett műteni, gyomorszájszűkölettel, mert annyira elzáródott, hogy nem ment tovább a kajci a gyomrából. De ha nem járok utána és nem csinálok magamból komplett idiótát heti min. egyszer, soha nem jutok el ehhez a dokihoz, aki először komolyan vett...szóval igen, egyszerűen VAN anyai megérzés és nem szabad nem odafigyelni arra amit súg!
→ válasz erre
2011 09 30. 22:18
vok
A gyereket és az anyát összeköti egy hasonló "csatorna", mint az ikreket. Ezt szokták elvágni a nagyok kamasz korban :D vagy legalábbis próbálkoznak.
Én úgy gondolom, hogy az anyai megérzésnél nincsen jobb, ha arról van szó, hogy valami baja van a gyerekemnek. És igen, ki kell járni, ha azt gondoljuk, hogy a gyerekünknek baja van. Főleg, ha még nem tudja elmondani. Más úgy sem teszi meg helyettünk!
→ válasz erre
2011 10 01. 19:07
Kezdetben biztos létezik any-gyerek megérzés oda és vissza...később nem biztos.
→ válasz erre
2011 10 01. 20:57
dia
Várjatok, ne keverjük az anyai megérzést az anyai ösztönnel. Előbbi szerintem sokkal megfoghatatlanabb valami...
→ válasz erre
2011 10 04. 13:10
Tetszett a cikk!! Valóban van anyai megérzés!! Én is tudtam, hogy már velünk van, pedig 3hetes volt, negatív teszttel a kezembe, de tudtam, hogy bizony az én kisfiam velünk van, és igen :)) Valószínű minden anyába benne van aki teljesen "ráhangol" az anyaságra!!
→ válasz erre
2011 10 15. 22:08
Biztosan van anyai megérzés, én majd most fogom megtapasztalni. :) Azt éreztem, hogy babát várok, de nem mertem elhinni, amíg végre pozitívat nem teszteltem. Most meg érzem, hogy lány lesz,de még van egy kis idő, hogy kiderüljön. Izgatottan várom, hogy vajon jó e a megérzés :)
→ válasz erre
2011 10 17. 12:20
én 5 hetesen közöltem mindenkivel, hogy nekem lányom lesz....a párom azt mondta, hogy mekkorát fogok csalódni, ha mégsem úgy lesz....de én csak váltig állítottam, hogy lányom lesz....az ultrahang akkoriban nem volt olyan jó, a doki azt mondta..esetleg lány...de nem venne rá mérget..és mikor megszületett, kiderült nekem volt igazam...:)) a következő gyereknél azt mondtam, ez is lány, mert kit kezdenénk annyi gyerekcuccal..:)lány lett.....) eltelt 17 év ismét terhes lettem...két felnőtt lány mellé, mi lehetne a harmadik....hát persze, hogy lány...most már senki sem vitázott velem:)))
→ válasz erre
2012 01 18. 15:04
Én is megéreztem, hogy kisbabám lesz, már vagy 2héttel a vérzés esedékessége előtt, holott a nődoki azt mondta a pajzsmirigyem miatt nincs tüszőrepedésem és ha babát szeretnék orvosi segítségre lesz szükségem, ezért nem figyeltünk eléggé és láss csodát véletlenül 1ből terhes lettem, pedig nem terveztük még, de hatalmas öröm ő nekünk, 3napja késett a vérzésem, amikor vettem egy tesztet és halványan ugyan, de 2csíkos lett, pedig a megérzésemre mindenki azt mondta, csak bebeszélem...nekem lett igazam...már egy héttel ez után úgy ébredtem, hogy tuti kislány lesz(bár én mindig úgy gondoltam fiam lesz), az eddigi UH-k szerint ebben is igazam van, aztán persze majd ha kibújik kiderül...:) Én is tapasztaltam az anyai megérzéseket, ezért úgy gondolom ezek tényleg léteznek...:)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?