Terhesnapló10 - Liza: Gyermeket akarunk (a terhességet megelőző időszak)

Nagyon régen szeretnék már gyermeket. Miért nem estem eddig teherbe? Mert eddig nem gondoltam úgy, hogy itt az ideje. Pontosabban még sosem gondoltuk azt a párommal egyszerre, hogy itt lenne az ideje. 

8 éve élünk együtt, és 6 éve házasok vagyunk. Egészen fiatalon, 24 évesen döntöttünk úgy, hogy a házasság erős kötelékében, kézen fogva ismerjük meg a világot, illetve önmagunkat, és együtt nővünk fel a felnőtt lét feladataihoz. Ez a 8 év nagyon kalandos volt, rengeteg nevetéssel és olykor pityergéssel járt, de igen hasznos volt. Fiatalon akartunk szülők lenni, mert úgy gondoltuk, hogy akkor sokkal rugalmasabban tudjuk megélni a gyermeknevelés tanösvényét, de végül most, a harmincadik évünkben érkezett el az a döntés, hogy megfoganjon egy kis élet a pocakomba. Viszont négy évvel ezelőtt szülőkké váltunk, azaz gondozóivá egy 16 éves leánynak, akinek erre igen nagy szüksége volt. Az ember ilyet nem választ, hanem őt választja az ilyen fordulat. Tehát mi a tinédzser korral kezdtük a szülők iskoláját… Nehéz volt, de annál szebb az eredménye és rengeteget tanultunk belőle. Talán kevesen mondhatják el, hogy egy részét „kipróbálhatják” a gyermeknevelésnek, mielőtt gyermeket nemzenének, nekünk megadatott ezt a lehetőség, amelyért azóta is nagyon hálásak vagyunk.
 
Most egy új időszakra készülünk… Igen, férjemmel mindketten igen tudatosan élő emberek vagyunk, akik nem a nagy döntésekben élik ki a spontaneitás iránti vágyakat, tehát jó ideje fontolgatjuk, hogy eljött-e végre az a pillanat, hogy megfoganjon a második gyermekünk. Végig gondoltuk az anyagi helyzetünket, a munkahelyek nyújtotta lehetőségeket, a lakásból házba költözés esélyességét, és vetettünk egy mély vizsgálatot az egészségünkre. Úgy döntöttünk belefogunk, készítsük hát elő ezt a kis csodát, amennyire csak lehetséges…
Terhesnapló
Végigcsináltunk egy 90 napos diétát egyrészt a méregtelenítés szándékával, másrészt azért, hogy én kevesebb súllyal kezdjem majd felszedni a kilókat, ami a terhesség alatt szinte elkerülhetetlen. Tornázni kezdtem, hogy az izomzatomat megerősítsem. A diétát a 4. hónapban is csináltuk és az utolsó két hétben egy dohányzásról leszoktató gyógyszert kezdtünk el szedni, amely könnyen kiürül a szervezetből, így nem lehet veszélyes a magzatra. Minden remekül sikerült! 7kg-t fogytam és már alig-alig dohányoztam, ami azt jelenti, hogy a napi 1 doboz helyett napi 2-3 szálra csökkent a fagyasztásom. A párom is jobban érezte magát a bőrében, és ő is hasonlóan jó eredményeket ért el. 
 
Ez alatt a pár hónap alatt házakat is néztünk és hitel konstrukciókon törtük a fejünket, hogy melyik lehetne a legjobb, vajon az állami támogatás vagy a kereskedelmi bankok, vagy a kettő kombinációja… Minden adott volt ahhoz, hogy jöjjön a baba projekt, nem védekezünk többet.

Liza, 2016. szeptember 20.

 
 
 
Címkék:  

terhesnapló

X
EZT MÁR OLVASTAD?