Terhesnapló 2. – Összeadódik a két hangulat

Nagyon kellemes kis hétvégénk volt. Játszottunk, adventeztünk, karácsonyi zenét hallgattunk, énekeltünk, a Nagy furulyázott. Sütöttünk sütit, mézeskalácsot és linzert, ezek elállnak karácsonyig, éhen már nem maradunk. Pipálom ki a dolgokat, ez is ilyen, hogy megvan a mézes, aztán megérkezett a hazahozós ajándék: névre szólóan hímzett takarót rendeltem Csongornak, és ugyanolyat, csak színben eltérőt a Kicsinek is, amit majd Csongor hoz neki. A Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mi legyen, ennek a szokásnak ugyanis inkább kis korkülönbségnél látom értelmét. A Naggyal is voltak persze problémák két éve, szegény halmozottan hátrányos volt, mert egy héttel az első osztály kezdése előtt született az öccse, de inkább az iskolai viselkedésén jött ki.

A Kicsinél viszont számítok konkrét féltékenységre, amikor sokat lesz kézben Csongor, vagy amikor szoptatom. Úgy gondolom, hogy mindenbe belevonom majd, és igyekszem sokat foglalkozni vele, remélem, sikerül. A Naggyal végül megbeszéltem, hogy van ez a szokás, bár neki már igazából nem kéne, de hogy ne legyen igazságtalanság, mégis hoz majd neki is valamit Csongor, valószínűleg egy könyvet.

Az utolsó hálóingem is ki lett mosva, ezzel a kórházi táska is kész, csak azt kell még majd beletenni, amit addig is használok: telefont, töltőt, iratokat, ilyesmit. A karácsonyi bevásárlás is majdnem kész, egyetlen ajándék hiányzik. Csomagolni kell még, meg élelmiszereket venni, szaloncukrot már vettünk. Szedem a homeopátiás szereket, iszom a málnalevélteát, tegnap masszíroztam először gátat.

A legutóbbi éjszakám érdekes volt. Egyre kevesebbet tudok aludni, nem a vécére járkálás vagy ilyesmik miatt, hanem csak úgy. Felébredek egy zajra vagy arra, hogy kényelmetlenül fekszem, és hiába helyezkedem el, nem tudok visszaaludni. A múlt éjjel meg nagyjából egy órától fél négyig nem aludtam semmit, már kijöttem a nappaliba, hogy ne zavarjam a páromat, kislámpánál olvastam, hátha attól elalszom, és közben egyszer kilencperces jóslófájásokat mértem, de néhány után végül elaludtam. Aztán hatkor keltem reggelit készíteni. Olyan furcsa érzésem volt, nem találtam a helyemet, járkáltam fel-alá. Készülődik a szervezetem?

Viszont pár napja, ha akarok, ha nem, elalszom délután. Leülök csak olvasgatni, pihenni egy kicsit, amíg a Kicsi alszik, és lecsukódik a szemem. Volt, amikor két órát aludtam így, volt, amikor csak egy felet, volt, amikor félig éberen szundikáltam, mert én ugyan úgy éreztem, hogy alszom, de a Nagynak közben folyamatosan válaszolgattam. Azért is lehet, mert korán kelek a Nagy nulladik órái miatt, de az alvásigényem is megnőtt szerintem, olyan vagyok, mint a terhesség elején. De sokkal aktívabb vagyok napközben, mint akár akkor, akár az elmúlt két hétben, amikor megijesztettek.

Mintha rám tört volna már a fészekrakó ösztön: részletekben végigtakarítom a lakást, már csak a fürdőszoba van hátra. A gyerekszobát olyan alaposan kitakarítottam, amilyen alaposan a közelmúltban nem volt és a közeljövőben sem lesz, és a Naggyal megbeszéltem, hogy vigyázzon rá, hogy szülésig így maradjon, de még jobb lenne karácsonyig. Nem fűzök túl nagy reményeket hozzá, úgyhogy vagy gyorsan szülnöm kell, vagy csoda történik, és a gyerekeim megőrzik a rendet.

Hogy hogy vagyok? Fizikailag jól, de azért persze fáradékonyabban, mint ha nem lennék 38 hetes. A babaváró hírlevél erre a hétre azt írja, idézem: „Áramütésszerű fájdalmat érezhetsz lábaidban és hüvelyedben is, köszönhetően annak, hogy gyermeked az idegeidet nyomja, és egyre lejjebb nyomakszik a medencédben.” - ez egy az egyben én vagyok. Szinte egész nap keményedem, általában nem fáj, de néha van olyan, hogy ránézek az órára, hogy vajon mikor jön még egy ilyen?

Csongor nagyon lent van, nem tudom, hol lehetne még ennél is lejjebb, főleg, amikor a kezét érzem mozogni, kifejezetten a méhszájamat csiklandozza, vagy a hasamon keresztül a combomat. Nem bánnám, ha megszületne, mert utánaszámoltam, hogy ha a 35. héten jól mérték, akkor most már 3,5 kiló körül jár, ő lesz a legnagyobb gyerekem. Mindenütt érzem, a combomtól a bordáimig, fent szokta kidugni a sarkát, talpát, lent meg birizgál. Már most imádom!

Lelkileg várakozó hangulatban vagyok, olyan jó, hogy pont így karácsony előtt várom ezt a babát! Összeadódik a két hangulat. Általában nincs bennem félelem, de néha megcsap egy ajjaj-érzés. Már bármikor jöhetne, nyitott vagyok és nagyon kíváncsi. Tréningezem magam, előrevetítem a szép képeket és a pozitív gondolatokat. Szeretném, ha ezen a szülésen is nemcsak túl lennék, hanem megélhetném. Tehát fájásokkal fog indulni, egy olyan pillanatban, amikor minden kész és elég pihent vagyok, de azért lehet éjszaka vagy hajnalban, amikor van alkalmam itthon vajúdni kicsit. Már jól nyitva leszek, mikor beérünk a kórházba, és a magzatvíz is magától fog elfolyni. Sikerülni fog a gátvédelem, és az első perctől együtt leszünk Csongorral. Na, ezt tervezem.

Persze lehet, hogy azért tréningezem, mert közben félek. Tegnap este olyan hasmenés tört rám megállíthatatlan reszketéssel kísérve, ahogy a Nagy születése indult. Egész bepánikoltam, nagyon görcsöltem, és megijedtem, hogy ez ilyen lesz? Közben fájások is voltak, de képtelen voltam mérni. Aztán lezuhanyoztam, az jólesett, és lefeküdtem, gondoltam, ha esetleg menni kell, legalább addig is megpróbálok pihenni. Fáztam is, pedig a terhesség alatt inkább hűvösre vágytam mindig, folyton szellőztettem, most meg a kályhában is fűtöttünk, és a forró zuhany alól jöttem.

Sikerült elaludnom, aztán hajnalban fél négytől ¾ 6-ig jóslóim voltak, szerintem akkor érkezett meg a hidegfront. Hatkor már úgyis fel kellett kelnem, addigra elmúltak. Hétkor a kórházban voltam ctg-n, kiderült, hogy jó ilyen korán menni, kevesen vannak, gyorsan végzünk. Minden rendben, jó eredmények, jó babamozgás. Hétfőre hívtak vissza, ez azt jelenti, hogy a 38. hét után hetente két ctg van?

38. hét, meg vagyok lepve tőle, nagyon rácsodálkoztam. Majdnem kilenc éve, hogy utoljára 38 hetes terhes voltam, a Kicsivel ezt már nem értük meg egyben. Ez és a három (!) héttel ezelőtti beijesztés miatt most se hittem volna. És tessék, itt van. Ennek örömére mértem is: kereken 9 kiló plusznál vagyok, és a hasam 112 centi, ennél nagyobb már nem lesz szerintem.

Éva

Éva, 2011. december 16.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2011 12 19. 15:41
Szia Éva! Nagy kíváncsisággal figyelem történetedet, merthogy kb. 2 héttel jártam előtted. Nekem sikerült pont 39 hétre 2011.112.13.-án 04:04-kor világra hoznom a mi harmadik kis hercegnőnket a kis Izabellát. Igaz nálam az előző két pocakosság hozományaként császármetszés lett a vége, de mondhatom, hogy a szerencsésebbek közé tartozom, mert azóta, igaz lassan, de napról napra erősödöm és jobb lesz minden. Drukkolok, hogy minden úgy menjen ahogy Te azt elképzelted és szép élményekkel gazdagodva térhessetek haza Csongorral. Nálunk a két tesó 5,5 éves és 22,5 hónapos, de szerencsére még eddig mindent meg lehetett beszélni velük és nagyon szeretik a tesót. Persze a Nagy nővérke már tudta mi fán terem a kistesó, de szerencsére a Kis nővérke is rábeszélhető, hogy mit szabad és mit nem. :) Kívánom még egyszer, hogy minden rendben legyen! Szép készülődést Csongor fogadására és az előttünk álló ünnepekre is! Kata
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?