Terhesnapló 2. - A kismama, aki jól van

Persze nem száz százalékos kikapcsolódás, de azért mégiscsak valami, és tényleg elég jól megvannak körülöttem, csak néha kell felkelnem vitákat elsimítani, lehorzsolt térdeket megpuszilni. A Kicsi hosszan elvan egy vödör vízzel, pancsol, úsztat dolgokat, a végére persze csupa víz és sár, de hát erre való a nyár.

Azt hiszem, ezen a héten már jobban voltam – persze úgy igazán, komolyan sose voltam rosszul – de egyre ritkábban fordult elő hányinger, egyre szabadabban tudtam enni, és egyszer már azt is éreztem, hogy az energiám is visszatérőben van. Talán a 12. hét után tényleg a régi leszek. A szagérzékenység viszont ugyanúgy kísér, többször elgondolkoztam azon, hogy a természet miért nem rendezi úgy a dolgokat, hogy amikor a kisgyerekes anya újra babát vár, a kisgyereke automatikusan szobatiszta legyen, vagy legalább virágillatút termeljen a pelenkába? Majd indítványozom, igazán előremutató fejlesztés lenne.

Az említett pelenkás Kicsi egyébként nagyon aranyos. Ha megkérdezem, hol a pici baba – neki egyelőre így emlegetem – még mindig a saját pocakját mutatja, de ha felhúzom a pólómat és úgy kérdezem, akkor egyenesen belemutat a köldökömbe, megsimogatja, meg is puszilja. Én magam nem kapok kérésre puszit, csak ha neki magától jut eszébe, ami ritkaság, a pocak viszont egyszerre nyolcat is kap. Vajon mit érthet, érezhet egy ilyen kicsi ezekből a megfoghatatlan dolgokból?

A Nagy hozzáállásában nincs változás, ő egyszerűen örül, számolgatja, hány tesója, unokatesója lesz, néha ő is ad puszit, de számára ez most még annyira nem érdekes. Majd eljön velem ultrahangra, inkább ezek a műszaki dolgok érdeklik, meg majd a mozgás, magzati képek, videók. Szoktam is neki mutatni a netet, hogy láthassa, milyen most a legkisebbik testvére, nagyon csodálkozott, amikor még volt farka a képen a kis embriónak.

Meg a nevét szokta még megkérdezni, és ami tippünket eddig elárultuk neki – például Csongor – arra mindre közölte, hogy nem tetszik. Nem kell aggódnia, egyelőre nem cövekeltünk le egyetlen névnél sem. Érdekes, mennyire fiúban gondolkodik ő is – azt még sosem kérdezte meg, hogy „és ha lány lesz?”.

Valamikor a héten elmentem a laborvizsgálat eredményéért is, nem siettem el, már majdnem egy hete készen volt. Szerintem talán soha nem volt még ilyen jó eredményem, vashiányom vagy baktériumom mindig volt, most egyik se. Hála a kismamavitaminnak meg a tőzegáfonyának, vagy csak szimplán egészséges vagyok? Mindegy, a lényeg, hogy jók lettek.

A másik hasonló horderejű esemény, hogy megtaláltam a leendő szülésznőmet, hol máshol, mint a Facebook-on. Hát igen, ez már egy modern várandósság. A Kicsi születésénél Szilvi még nem volt fogadott szülésznőm, tiszta mázli, hogy ő volt az ügyeletes, nagyon sokat köszönhetek neki, és most már szeretném meg is fogadni. Nagyon kedvesen fogadta az üzenetemet, emlékezett ránk, és szerencsére az sem akadály neki, hogy karácsonyra vagyok kiírva! Biztosan korai és furcsa még a 10. héten megkeresni a szülésznőt, de mivel választott orvos nem lesz velem a szüléskor, valahogy így jobban biztonságban érzem magam. Szilvi azt kérte, hogy orvosi vizsgálatok után jelentkezzek le nála, hogy tudja, minden rendben velünk, és majd októberben hozzunk össze egy személyes találkozót.

Orvosi vizsgálat egyébként a jövő héten lesz legközelebb, rá bő egy héttel meg már a kórházba kell mennem 12 hetes ultrahangra és kombinált tesztre. A kettő között, vagy a második után az eredményekkel a védőnőhöz, és még egy telefont el kéne intéznem azzal kapcsolatban, hogy a laborra kapott beutalóim közül kifelejtették a vércsoport- és ellenanyag-szűrést, menjek még egy vérvételre, vagy legfeljebb ebben a várandósságban majd nem háromszor, csak kétszer ellenőrzik? Nem bánnám. Szóval az orvosi része kicsit fel fog pörögni a következő napokban, hetekben, erről is beszámolok majd!

Visszaolvasva magamat, úgy látom, lelki dolgokról most nem is írtam. Talán mert nincs is miről. Jól vagyok, jól érzem magam a bőrömben, és ha néha nagyon lefárasztanak a fiúk, és elgondolkodom, hogy biztos, hogy jó lesz nekem melléjük a harmadik, azt hamar kipihenem, testileg, lelkileg egyaránt.

Az is nagyon jó, hogy a barátnőmmel – akivel egy fórumon ismerkedtünk meg úgy, hogy együtt vártuk a Kicsiket – most egy hét különbséggel újra együtt várjuk a még kisebbeket, így vele bármit meg tudunk beszélni, ki tudjuk egymásnak önteni a lelkünket, ha kell. Ráadásul neki is két fia van már. És persze itt vannak a többi barátnők is, akik mind értik, ismerik, milyenek a kismamáknál óhatatlanul előforduló mélypontok – és azért nekem szerencsére ezekből kevés van.

Éva