Békési Beáta
„NEM A GÓLYA HOZZA” 
(Gondolatok a szülésfelkészítésről)

Ma is él  Kelet-Afrikában egy  törzsi szokás, amely a leendő szülők új szerepre való  felkészülését támogatja.
Még csak a gondolat született meg a pár fejében, hogy gyermekük szülessen, amikor a leendő anya magányosan elvonul, hogy  - mintegy lélektani fészket rakva-  megszülessen a fejében egy dallam. A születendő gyermekük dallama. Ezt először  a párjával osztja meg a nő, és csak ezután kerül sor a fogamzást célzó fizikai aktusra.
A várandóság ideje alatt gyakran dúdolják ezt a dallamot, megszólítva ezzel a babát és a közösség tagjait is, akiket ez  tudósít arról, hogy valakinek az érkezése várható.
Ez a dallam aztán végigkíséri a megszületett gyermek egész életét és majd halálát is.

 Egy adott törzs rítusai egyébként még a gyermekvállalás előtt garantálják- beavatási szertartásaik segítségével – a gyerekből felnőtté, illetve a lányból anyává válás folyamatát.
A szülés ezekben a társadalmakban az élet természetes részeként  zajlik, ahogy egyéb sorsfordulók is. A szülőgeneráció pedig – a törzs adott szokásrendszeréhez igazodva- odaengedi a fiatalokat az események színhelyére, akik így igazából megtapasztalhatják  pl. a szülés lényegét is.

 A formális szülésfelkészítés a civilizáció terméke, amely az ipari társadalomban érte el intézményesedésének csúcsát.

A szülés körüli időszak természetes körülmények között megoldatlan- sokszor halálos- szövődményei indokolttá tették  az 50-es években a szülés kórházba kerülését, és a szakszerű ismeretek túlsúlyba kerülését a szülés vezetése közben. Ekkor nyert polgárjogot az aktív (gyógyszeres) fájdalomcsillapítás is, mint a szenvedés enyhítésének orvosi feladata.  A fizikai biztonságra koncentrálva a szülés a hozzátartozóktól elzárva, orvosi aktusként zajlott le, és ezzel a felkészülés –felkészítés informális csatornáit ( mesék, családi információk, hagyományok) is szükségszerűen felváltották a hivatalos  szülésfelkészítő „tanfolyamok”. 

Közben a felnőtté nyilvánítás és a szülői szerepre való , testi, lelki , és szociális alkalmasság kevésbé megbízható, formális rítusokban jelenik meg.  A „rítus négyszögletes formát ölt,  személyi igazolványnak hívják”(X), és  egyáltalán nem garantálja tulajdonosának a felnőtt szerepekre való érettségét.

 A szülésre való felkészítés legismertebb civilizált módszere a PSZICHOPROFILAXIS, amely a szülésre való fizikai és lelki felkészítést vállalja magára. Célja: pozitív irányba befolyásolni a szülőnők magatartását a szüléssel kapcsolatban.
A pszichoprofilaxis elmélete PAVLOV (fiziológus,1920) nevéhez fűződik. Kutyákkal végzett kísérleteiben ő fedezte fel a feltételes reflex kiépítésének lehetőségét, vagyis azt, hogy  egy adott ingerre ne a természetesen elvárható válasz ( fájdalomingerre ne fájdalmas vonítás) jelenjen meg, hanem más (pl. nyálelválasztás). Ilyen feltételes reflex gyakorlatokat végeztek terhes nőkkel is abból a célból, hogy a nők  fejében „fájásként” élő, és szenvedésként elvárt méhösszehúzódásokhoz (BEHTYEREV, 1920-as évek) új, kevésbé szenvedéssel teli válaszokat  (pl örömteli várakozás: „minden méhösszehúzódással egyre közelebb jutok a babámhoz”) társítsanak. 

DICK-READ (1933) a „természetes szülés” módszerének atyja, aki azt hangsúlyozta,  hogy a szülés alatt érzett fájdalom összefügg a félelemmel és a feszültséggel.
Így ő arra összpontosította a felkészítést, hogy a félelmet megszüntesse. Akkor, és ezzel a céllal lett a felkészítés része a torna, a  relaxáció,- és a légzéstechnikák, mint olyan eszközök tanítása, amelyek birtokában egy nő hatékonyan képes megbirkózni a szülés alatti diszkomfort érzésekkel.

BRADLEY (40-es évek) megközelítése: a „férj által trenírozott szülés” szerint a szülés természetes folyamat, amelyben az orvosnak az esetleges komplikációk fellépéséig csak megfigyelő szerepet ad. Ő volt az viszont, aki bevonta az apákat és ezzel az érzelmeket a szülészeti team munkájába.

 LAMAZE (francia szülészorvos, 1952) a gyakorlatban ötvözte az addigi ismereteket.   Szülésfelkészítési metódusa szerint az ismeretek átadása, a torna, a relaxáció, és a pozitív szuggesztiók alkalmazása nélkülözhetetlen elemek.

 A pszichoprofilaxis nagyon fontos tanítása a fájdalom lélektani eredetének felismerése és ennek megfelelő módszerekkel való kezelése. 

Fő ismérvei   

·        a szülésre, és azon belül a fájdalom kontrollálására, illetve a kórházi környezettel való együttműködésre készíti fel a nőket

·        szakszerű ismeretet ad a szülés folyamatáról és körülményéről

·        fontos célkitűzése az ismeretlentől való félelem csökkentése 

·        tanulási folyamatként fogja fel a készülődést, és ehhez egy egységes (szerinte mindenkire igaz) felkészítési metódust ad 

·        hatása főként a figyelemelterelésben rejlik

·        teljesítményhelyzetté teszi a szülést, amennyiben elhiteti, hogy föl lehet készülni, akár  egy versenyre,( ahol vannak győztesek és vesztesek).

 Eltekint

 ·        attól, hogy bemutassa  a szülés igazi természetét, amely nem tűr semmiféle szabályozást, struktúrát (legyen az külső, vagy belső)

·        a szülőnő egyedi élményeitől és szükségleteitől

·        a differenciált odafigyeléstől

 Ebben a megközelítésben tehát a szülés a környezetéből kiemelten, az előzményektől és a következményektől elkülönítve jelenik meg.

A pszichogén eljárások a szülésfelkészítésben és a szülés alatti fájdalomcsillapításban hazánkban is megjelentek a 20-as években.(Frigyesi 1920, Kertész-Scipiadesz 1950,Kovács 1958, Hirschler 1960)
Mai reneszánszát az 1986-os DOTE által szervezett „Felkészítés a szülésre” szakemberek számára című továbbképzés óta éli. A  szülészeti ellátásban bekövetkezett változások(apás szülés, rooming-in, korai bőrkontaktus az újszülöttel stb) kezdete is ekkorra datálódik. 

A KÓRHÁZI SZÜLÉSFELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK, amelyek  mára  szinte az egész országban elterjedtek, a fenti elméletből és gyakorlatból merítenek, és tartalmilag alkalmazkodnak az elmúlt 14 év szülészeti ellátásban bekövetkezett változásaihoz.
Néhány helyen (a fővárosban inkább, mint vidéken)a hagyományos ellátás mellett „alternatív” és „családközpontú” szülészetek hirdetik munkájukat, új fizikai és lélektani helyzetet teremtve napjaink szülőgenerációjának.

      A HAGYOMÁNYOS , poroszos rendszerben diktálják a szülést: azt hogy hogyan kell      lélegezni, milyen hangot szabad kiadni, hogyan kell elhelyezkedni, és miként érezni a „fájásokat”, egyértelmű elvárásként jelenik meg. Az előző generáció még így szülte meg a mostanit, a passzív, tekintélytiszteletet követő magatartás mintáját örökítve.

     Az ALTERNATÍV szülészeti rutin alapvetően új, bár ma még nem teljesen egyértelmű helyzetet teremt.

A MAPSZIG (Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti-Nőgyógyászati Társaság) ­által meghirdetett pszichoszomatikus szemlélet jegyében egyes szülőszobákban megjelent a komfortot szolgáló eszközök (fit-ball, dobogó, bordásfal, szülőszék…stb), és személyek (partner, barátnő, szülő), mellett egy újfajta gyakorlat is, amely nagyobb mozgáslehetőséget ad a szülőnőnek, és családjának. A szemlélet pedig hol változatlanul a régi, hol lassabban, hol gyorsabban  követi a tárgyi változásokat.

 Igazi problémát az okoz – és erre számtalan példa van- ha a szemlélet és a gyakorlat nem fedi egymást- vagyis, ha a szülészet és azon belül a szakemberek nem vállalják igazi szemléletüket és gyakorlatukat. Ilyenkor csak a szülőszobában derül ki, hogy mi rejtőzik egy-egy  szlogen mögött.
Ugyanígy nehézséget okozhat a szülőnő nem megfelelő hely,- és önismeretéből fakadó, többnyire a divatnak, vagy mások rábeszélésének engedő választása. Az „alternatív”, vagy „természetes szülés” ugyanis gyakran egyfajta etalonként jelenik meg, amelynek választása  és „teljesítése” az  egyedül elvárható magatartás. 

Pedig az alternativitás – egyfajta szabadság jelenléte- új és nehéz feladat lehet, és  nemcsak a szakembereknek.  A mai szülő generáció arra van szocializálva, hogy megfeleljen a külső elvárásoknak, hogy kövesse az utasításokat. Az „alternatív szülészet”-ben azonban megjelenik a lehetősége és a helyzet által megkívánt igénye annak, hogy saját erőikre, érzéseikre támaszkodva kövessék a szülés belülről diktált útmutatásait. Mindezt a személyes érettség különböző fokán és egy generáció tapasztalata nélkül, a kórházi rutin adta keretek között .
Mindezt csak nehezíthetik azok a fent említett helyzetek, amelyek a nem egyértelmű és ellentmondásoktól sem mentes szülészeti változásokból (ugyanazon a helyen a szemlélet és a gyakorlat különbözősége, az alternatív „rutin” megjelenése,  valamint a szülőnők nem megfelelő informálása egy-egy szülészet valódi működéséről) fakadnak.

 ÍGY, ha „csak” a körülményekre való felkészítést vállalja, a szülésfelkészítő akkor sincs könnyű helyzetben manapság.
Mindenesetre a „hivatalos” szülésfelkészítésnek többnyire ez a tartalma, ami korrekt módon végrehajtva valódi helyismeretet ad, és  igazi  támpontot jelenthet a szülés előtt állóknak.

 Miről szólhat még a szülésfelkészítés?

 Azt  nem nehéz belátni, hogy mindenki más, minden szülés más, és mindenkinek a készülődése, ráhangolódása is más-más utat követhet. És azt sem, hogy a fájdalmon kívül számtalan egyéb „dolog” is jelen van a szülőszobában:

Például:
      A szülőnő/pár a maga élettörténetével, amelyben a kapcsolatuknak, a gyermekvállalásnak       inkább örömteli, vagy inkább gondokkal teli érzelmi felhangja van
      Az az előző generációk által ránk hagyott „lélektani hagyomány”, amely a szüléssel kapcsolatos attitűdöt alapvetően  meghatározza
       A várandóság által hozott lélektani feladatok ( mint pl. a magzat elfogadása, lányból anyává válás, gyermekszerepből felnőtté válás, szerelmespárból szülőpárrá válás a nemi szerepek megtartásával ) megoldottsága, vagy megoldatlansága a pár mindkét tagjában.
       A szülés – szakszerű ismereteken túlmutató - természete, amely arra próbál nagy erővel rávenni minden szülőnőt, hogy elvárásait, tudatosságát levetkőzve fenntartás nélküli önátadással kövesse az „utasításait”. 

A legtöbb esetben egyszerre kell megoldani több feladatot: a várandóság miatt egyre sürgetőbbé váló felnőtté válást, a szülővé válást, és azon belül a szülést, amely még napjainkban is úgy jelenik meg, mint ami hosszú időre minősíti a szülői szerepre – főleg az anyaságra- való alkalmasságot.

     A szülés akkor működik jól, ha nagy a személyes  mozgásszabadság., lehetőség van a pszichés megküzdésre, a testhelyzet szabad megválasztására, hangok kiadására., mások bevonására.
A szülési élmény az alkati adottságokon és a konkrét helyzet tárgyi és személyi feltételein túl, a személyiség érettségétől is függ. Ennek hatása az élet minden területén jelen van, de a szülés közben különösen élesen és fájdalmasan merülhet fel. Minden nő úgy szül, ahogy az életét éli, tehát különbözőképpen.
Ezért más lehet az a mód is, ahogyan kinek-kinek a készülődését, anyaságra/apaságra való ráhangolódását támogatni lehet.

 Ez számtalan kérdést felvet, anélkül, hogy el ne ismerné a klasszikus szülésfelkészítő metódusok egyfajta létjogosultságát.

 Hogyan lehet felkészíteni a nőket/párokat az átadható ismereteken túl, hogy a szülés munka is, és élmény is , és ez túlmutat a szülés fizikai aktusán, és az anyaság premierjét is jelenti?

 Hogyan lehet szélcsendben tanulni a vihart?

 Hogyan lehetséges egységes rutinnal készíteni/készülni arra, ami legbelül mindenkinél másképpen zajlik?

 Hogyan lehet arra felkészíteni, ahogyan majd csak ők fogják átélni a szülést?

  És mi a szakember feladata?

     Ismeretközlés? Igen. Nagyon fontos az igazi, pontos információnyújtás a kórház hagyományos, vagy alternatív gyakorlatáról éppúgy, mint a szülés természetes folyamatáról, vagy a kórházi szülés természetéről.

     Ha azonban a készülődés időszakát úgy fogjuk fel, hogy ezzel minden érintett( a pár férfitagja is!) egy újfajta közegbe  (lélektani, szociális és nem utolsósorban biológiai) kerül, amellyel való ismerkedés , és az ahhoz való alkalmazkodás több szintű (tudatos és tudattalan) feladatot jelent, akkor a „szülésfelkészítő” feladata is bővülhet.

  Ahogyan nincs kér egyforma terhesség, úgy nincs egyedül üdvözítő felkészítési rutin se.
A várandós pár készülődik (fizikailag, érzelmileg, praktikusan– tudatosan, és/vagy ösztönösen), a szakember pedig anélkül, hogy megadná a  készülődés elvárható és követendő módját, számtalan lehetőséget nyitva tartva állhat rendelkezésére a hozzáfordulónak. Így  biztosíthat hátteret ahhoz, ami benne történik és nyújthat olyan segítséget amire neki van szüksége, hogy saját megoldásait megtalálva zárkózhasson fel az eseményekhez.

 Az igazán ideális az lenne, ha mindenki a saját kompetenciájának megfelelően választhatna és találhatná meg az őt támogató, és számára biztonságot  nyújtó – hagyományos, vagy alternatív- közeget, már a felkészülés időszakában is.

 Az érdeklődő manapság már találkozhat az szülésre/szülőségre való felkészülést differenciált  módon támogató komplex programokkal is( Aktív Szülés Program, Szülősuli, Saját Úton Alapítvány).
Az ebben résztvevő szakemberek részéről ez a szakmai felkészültség melletti nyitottságon és rugalmasságon kívül olyan információs (előadás, konzultáció szakemberekkel),  pszichoterápiás  (hipnózis, relaxáció, mozgásterápia, önismereti módszerek, vagy más), mozgásos (torna, thai-chi, stb), vagy egyéni konzultációs lehetőség biztosítását feltételezi, amelyek segíthetik a belső elvárások megfogalmazását, az érzések tisztázását és a saját belső lehetőségekhez való közeljutást, ha kell a félelmek , és mindazon pszichés elakadások oldását, amelyek akadályozhatják a „megnyílást” az új jövevény és az új szerep előtt. Sok olyan kérdés, érzelem, vágy, vagy félelem merülhet fel ily módon, amely befolyásolhatja azt, hogy milyen módon éljük meg anyává válást, és a vele járó fizikai és lelki jelenségeket.
A módszerek alkalmazását színesíti, hogy a párnak csak egyik tagja, vagy a leendő szülőpár együtt veszi igénybe (sőt előfordulhat más családtag megjelenése is).

 „Hogyan tudom majd használni a relaxációt, vagy a gátizomtornát, és eszembe fog-e jutni a megfelelő légzéstechnika majd szülés közben?”- érdeklődnek gyakran a kismamák.

 Mire valók az egyes módszerek?

   Általános elvárás a módszerekkel kapcsolatban, hogy konkrét segítséget nyújtsanak a szülés körüli időszakban: hogy  „megfelelően”  tudjanak lazítani, „helyesen” lélegezni, „jól – lehetőleg csendben -  viselkedni”, és közben tudni azt, hogy mi történik.
Ezek a kívánságok – amelyek megvalósulása esetén a kórházi struktúra elvárásának is eleget tesz a szülőnő-  egyfajta viselkedéskontroll tanulással többé-kevésbé kielégíthetők. Előre begyakorolhatók, és a szülés egyes szakaszaihoz köthetők  bizonyos testhelyzetek, légzéstípusok, izomlazítások, és tudás.
 Ennek a „begyakorlott” viselkedésnek az ereje a figyelemelterelésen kívül elsősorban az a biztonságot adó érzés, hogy alkalmazója a szülés teljesen ismeretlen, és  váratlan érzései közé nem eszköztelenül, hanem kontrollfunkciókkal felkészülten érkezik.
Nem kívánatos „mellékterméke” az ilyen helyzeteknek a szülőnők által „kontrollvesztésnek”, vagy „rossz teljesítménynek”  megélt tapasztalat, amikor nem tudják maradéktalanul alkalmazni a tanultakat. Ez persze bekövetkezhet, de nem azért mert „nem készült” a résztvevő, hanem mert a szülés ereje, és „tudása” felülírhatja az előzetes elképzeléseket. 

   Az újabbkeletű elvárások azoktól származnak, akik készek találkozni az igazi érzéseikkel, és arra vágynak, hogy a szülésük minden mozzanatát és érzését követni tudják. Igény esetén része lehet a felkészülésnek a direkt módszerek nyújtotta tanulási folyamat is ( hogy legyen egy fogódzó akkor, ha a szülés szenvedélyes, viharos érzései között „hánykolódni” kezdene az „utazó”, és a mozdulatokat és a légzést nem a szülés „diktálja”), a hangsúly azonban itt áttevődhet az indirektebb módszerek alkalmazására, amelyek az önátadást, az érzésekkel való együttmozgást, a testi üzenetek elfogadását és hitelét, az ösztönösséget, a rugalmasságot, a „megnyílást”, a kreatív megoldásokat támogatja.
A módszerek közül alkalmazhatók ezzel a céllal a pszichoprofilaxis elemei is, de ezenkívül felvonultatható az egyéb módszerek széles skálája is (pl. meditációs mozgás, táncterápia, kapcsolatmélyítő dramatikus csoport, éneklés, egyéni pszichoterápia …stb) amely adott esetben ezt támogatja.
Az ilyen irányú készülődés  kevesebb „konkrétumot” ígér,  nem helyezi egyik szülésmódot sem előtérbe a másiknál, és nem állít fel egy mércét sem, amit teljesíteni kell. 
Abban azonban tud segíteni, hogy a résztvevők választása belső lehetőségeiket, és a számukra biztonságot adó utat kövesse , legyen az a hagyományos, vagy az alternatív módja a szülésnek , hogy hatékonyan ráhangolódhassanak az előttük álló feladatra (szülés és szülőség), és hogy a körülményektől függetlenül saját belső biztonságuk, saját  megoldásaik rendelkezésre álljanak.

 Melyik a jó módszer?

 Mindenkinek az, ami azt nyújtja, amire szüksége van , ami megoldásaiban kongruens a szülőnővel/párral és amelynek választása belülről fakad.
Jó akkor, ha alkalmazása nem kötelező, hanem fakultatív, és nem mint egyedül üdvözítő lehetőség  jelenik meg.
Jó, ha a szülés valamennyi érintettjére – köztük a „várandós apákra” is- gondol.
Jó, ha  hiteles objektív és szubjektív (belső)  információkhoz  segít hozzájutni

 Igazán ideális az, ha a párok a különböző szintű belső munkát és részvételt kínáló programok egyes óráiból teljesen tetszőleges összetételben és óraszámban állíthatják össze a leginkább testreszabott felkészülési programjukat.
Ha egy  egységes szemléleti keretben, szakemberek interdiszciplináris jelenléte mellett komplex, de egyénre/párra szabott differenciált odafigyelést valósít meg a résztvevők aktivitásának serkentésével.

 Civilizált körülmények nyújtotta lehetőségeink között ez egy olyan lehetőség lehet, amely hatékonyan képes támogatni egy szülésre és a gyermeke fogadására készülődő anya/szülőpár ráhangolódását a bennük zajló/velük történő folyamatra.

 AZ ÖSSZHATÁS és az eredményesség a szülészeti mutatókban és az élményekben mérhető.
A résztvevők jobban informáltakká válnak a szülésről, a körülményekről és önmagukról, így hatékonyabban és kompetensebben tudnak választani a különböző lehetőségek között, követve belső szükségleteiket. Így jobban megtalálhatják belső biztonságukat, mégha körülményeik nem ideálisak is. Ettől a  szülési élmény jobb minőségűvé válik, és  a szülészeti mutatók  (kevesebb szövődmény jelenléte és gyógyszer alkalmazása) javulása figyelhető meg.

FELHASZNÁLT  IRODALOM:

 Békési Beáta: Az Aktív Szülés Program rövid ismertetése Kézirat, 1998.

Varga Katalin- Békési Bea- Suhai Hodász Gábor: „Szülés-születés”  Olvasó   1998/99 tavaszi félév előadásainak anyaga    Kézirat gyanánt, belső használatra

X: idézet  Varga Katalin : A szülésre való felkészülés iránya: fájdalom, kontroll, együttműködés-vagy valami más? c. előadás anyagából        in: Szülés- születés Olvasó 1998/99 tavaszi félév előadásainak anyaga    Kézirat gyanánt, belső használatra   

 Penny Armstrong, C.N.M és Sheryl Feldman: A születés művészete,  ALTERNATAL , Budapest 1995.

 Felkészítés a szülésre továbbképző tanfolyam, Debrecen OSZNI, 1986.

 Papp Zoltán szerk.: Szülészet-nőgyógyáaszati protokoll Golden-Book Kiadó , Budapest 1999.

 Pet Thomas: Every birth is different Headline, London 1997

 Janet Balaskas: New Active Birth Thorsons, London 1991.

 Frederick Leboyer: Si l’ enfantement m’était conté, Seuil,  Párizs 1996

 Suhai-Hodász Gábor: Nemcsak gyermek születik…a szülés körüli élmények összehasonlító vizsgálata –  Szakdolgozat - ELTE BTK Pszichológia Szak 2000.

 J. Ludwig előadása a Pre,- és Perinatális Pszichológiai Társaság Kongresszusán Budapest, 1996. 

Az írás a Születéskalauz 2001 kötetben jelent meg.

2002.01.16