Császárral szülni?
Dr. Csákány M. György

           Hogy a téma mindenkit érdekel és a szakma is vitatkozik rajta annak az az oka, hogy nincs az orvostudományban ehhez hasonlítható kérdés. Nincs még egy olyan műtét, amit a beteg kérhetne, leszámítva a plasztikai műtétet, de ott is van „orvosi javallat”: a szépség vélt vagy valós hiányának komoly lelki következményei lehetnek, tehát a plasztikai műtétek is lényegében valamilyen orvosi javallatra történnek.

            Ebből a bevezetésből már látható: a véleményem a „szószóló” véleményével, és az egészségügy törvény idézett passzusával azonos. Ezt a véleményt támasztja alá a szakmai kollégium állásfoglalása is. Miért van vita mégis? Mert félő, hogy lesznek (vannak, mindig is voltak) akik, anyagi megfontolások alapján gátlástalanul végeznek ilyen, javallat nélküli császármetszéseket. Veszélyei pedig, mint ezt írtam is számosak. Ott nem is említettem, a tévedésekből korán világra hozott magzatokat, a véletlen művi koraszülést.

Nem akarok most hivatalos lenni, nem is vagyok kompetens fórum, inkább néhány személyes emlékkel és gondolattal kívánom színesíteni a képet. 
           Én 1971-ben kezdtem a szakmát, a Sportkórházban. Akkori munkahelyemen, a császármetszés arány 6% volt, igen sok olyan problémát oldottunk meg hüvelyi úton, melyet ma császármetszéssel oldunk meg: medencevégű fekvés, ikerszülések, koraszülések. Mint lelkes kezdő, otthon többször is lelkendezve meséltem orvos (radiológus) apámnak az érdekes és ügyesen megoldott eseteket, mire ő fanyalogva mondta: miért oly fontos egyáltalán a hüvelyi szülés, miért nem lehet mindenkinél császármetszést csinálni, ma, amikor már van korszerű anesztézia, antibiotikumok, transfúzió, ha kell. Ezen akkor nagyon fel voltam háborodva. Ma a császármetszés arány országosan 20% felett van … Igaza lesz apámnak?

            1971-ben, amikor a császármetszések aránya 6% volt, a magzatok - újszülöttek 3%-a halt meg (szakszóval. A perinatális halálozás 3% volt). Ma ez az arány valamivel 1% alatt van. A szakma gondolkodásmódja szerint a kettő között van összefüggés. Ma már szinte mindegyik medencevégű fekvés esetén császármetszést végzünk. Ez egyedül kb. 3%-os növekedést jelentett. Miért? Jellemző történet.
            A válogatás nélkül, vagy a szubjektív megítélés, a tapasztalat alapján, hüvelyi úton vezetett medencevégű fekvéses szülések perinatális halálozása 3%, ezt írják a tankönyvek is. Ez az arány 1972-ben vállalható volt, mert ennyi volt a perinatális halálozás az összes szülésre számítva is. Ma, amikor ez az érték 1% alatt van, a 3x magasabb várható halandóság már nem vállalható! A csökkentés módja pedig a megelőzés: időben felismert esetekben a szakma minden számottevő fórumán a császármetszést javasolják ezekben az esetekben. Persze mindig lesz spontán „faros szülés” is, hiszen elkerülhetetlen, hogy ha szülés olyan fázisában kerül az asszony a kórházba, amikor már a császármetszés végzésének nem adottak a feltételei, akkor a szülést hüvelyi úton kell vezetni. A baj az, hogy egyre kevesebben tanulják meg a szükséges műfogásokat. Császármetszésben meg egyre gyakorlottabbak vagyunk …

            Talán valóban el lehetne kerülni az „oxigénhiányos szülések” egy részét, de, ha a kérdést így tettük fel, csak azon az áron, ha válogatás nélkül mindenkinek császármetszést végzünk. Igaza lesz apámnak? Azt hiszem ez nem járható út. Nekem az a már többször kifejtett véleményem, a Babanet szorgalmas olvasói már találkozhattak vele, hogy a magzat-anya sorsa döntően nem a szülőszobán dől el, hanem a terhesgondozás során. A terhesgondozás során, amit én egy 9 hónapig tartó szűrővizsgálat sorozatként fogok fel, minden olyan dolognak ki kell derülnie, ami a magzat és az anya sorsát befolyásolja. A szülőszobán töltött néhány óra alatt már csak kevés új dolog derülhet(ne) ki, mintegy a szövődmények 10%-a nem látható előre. Azért tűnik mégis a szülőszoba a legérdekesebbnek, mert ez a 10% igen drámai módon képes megnyilvánulni, és ekkor a szakmailag kompetens döntést néha igen gyorsan kell meghozni, ez valóban magában rejti a hibázás lehetőségét. És hát bizony: nem vagyunk istenek. Mi sem. Akkor mindenkinek császármetszést? Igaza lesz apámnak?

            A másik témában, a nagymamának nagyobb biztonsággal tudok válaszolni. Ebben a kérdésben a szakma álláspontja már egységesebb. Halott magzat esetén nincs magzati érdek, ami a császármetszést szükségessé tenné. Harántfekvés, előlfekvő lepény (placenta praevia) és néhány egyéb, ritka eset kivételével a hüvelyi utat kell választani. És nem kell szenvedni hagyni az anyát! Ez egyáltalán nem törvényszerű! Az epidurális érzéstelenítés tökéletes fájdalommentességet biztosít! Nemrég meglepő statisztikát készítettem a hazai szülészetek anyagából: mindössze 7% az epidurális érzéstelenítés aránya a hazai szülészeteken! Talán a szülészek és aneszteziológusok és az egészségügyi kormányzatnak vannak itt felelősségteljes teendői, hogy a szükségtelen szenvedést kiküszöbölhessük, és természetesen nem csak halott magzat esetén! Egészségkárosítást (hasműtét) okozni a fájdalom elkerülése érdekében (amikor más megoldás is lehetséges) nem más, mint az anya gondatlan veszélyeztetése, véleményem szerint megengedhetetlen.

Dr. Csákány M. György
szülész-nőgyógyász szakorvos,
egyetemi docens
(Országos Gyógyintézeti Központ)

2002.10.09