| | Nem, nem akarok panaszkodni, de amikor azt hallom lépten-nyomon, hogy „Te úgyis ráérsz, hiszen nem dolgozol, csak a babával vagy otthon” legszívesebben megharapnám az illetõt. De persze sosem teszem, mert rájövök, hogy pár éve, amikor még én is dolgoztam azt hittem, hogy ez tényleg így van. Most viszont úgy látom mennyivel egyszerûbb is volt az életem akkor, amikor „csak” dolgoztam, még ha sokat is túlóráztam, mert akkor nem 7*24 óra volt a munkahetem, azaz szombat hajnali 3kor nem kaptam feladatot a fõnökömtõl és létezett olyan, hogy szabadságra menni, illetve augusztus 20., október 23… Nekem egy áldott jó férjem van, azaz neki is az a legfontosabb, hogy a gyerekkel foglalkozzak, nem várja el, hogy minden este meleg vacsora legyen. De 3 hónapos volt a lányom, amikor egyik este hazajött munkából és megkérdezte, hogy elhoztam-e a patyolatból az öltönyét. A válaszom nemleges volt, mert nem fért bele aznap az idõmbe. Erre Õ visszakérdezett: „Miért, mit csináltál egész nap?” (a legtöbb barátnõm arról számol be, hogy ez náluk rendszeresen elhangzó kérdés, ez is ihletett a cikk megírására, hogy hátha ezen történettel tudok pár, hasonló cipõben járó anyukának segíteni) Ekkor duzzogva elvonultam, leültem a számítógép elé és bepötyögtem az alábbit, azaz, hogy tényleg, mit is csináltam aznap. És a levelem aljára odaírtam, hogy ha még egyszer megkérdezi, akkor másnaptól visszamegyek dolgozni és eljöhet Õ gyesre. Azóta nem kérdezte meg… Egy kisbabás anyuka 1 napja 5.00 – 5.05 Baba felsír, magamhoz térés, átszaladás a szomszéd szobába 5.05 – 5.35 Szoptatás, büfiztetés, visszaaltatás 5.35 – 6.35 Ágyba visszaosonás, csöndben figyelni pár percig, hogy tényleg visszaaludt-e, majd félálomban, éberen alvás még egy bõ félórányit 6.35 – 6.45 Baba felsír, ébresztõ, pelenkázás, babaruha csere 6.45 – 7.00 A baba taknyosan ébredt, így porszívó elõkészítése, csata megvívása, orrból váladék kiszívása, majd a síró baba megnyugtatása 7.00 – 8.00 A baba nyugodt, kiegyensúlyozott, így kiviszem a konyhába a bébihordozóban és 60 perc alatt szoptatós teafõzés, reggeli, mosogatás, felöltözés, pelenkás szemetes kiürítése a kukába, új szemetes zacskó betétele 8.00 – 8.30 Baba újra megéhezett, szoptatás, büfiztetés 8.30 – 8.40 Baba nyûgös, így babakocsi összekészítése az ajtó elé, bepakolni az útra (pénztárca, innivaló, mobil, textil pelus…) anya és gyerek felöltöztetése 8.40 – 10.00 Baba babakocsiba be, baba elalszik, aktuális lakáson kívüli feladatok intézése: bevásárlás vagy/és zöldséges vagy/és védõnõ vagy/és patyolat vagy/és gyógyszertár vagy/és posta… 10.00 – 10.05 Baba felsír, pelenkázás, D vitamin beadása 10.05 – 10.35 Szoptatás, büfiztetés 10.35 –10.45 Mivel a baba lebüfizte magát, anyát és a padlót, ezért ruha csere a babán, anyán és padló takarítás 10.45 – 11.15 Baba jókedvû, így játék együtt, hiszen egyedül még nem tud 11.15 – 12.00 Baba nyûgös, nem akar aludni, így vállon, ölben sétálás a lakásban körbe-körbe. Ha anya egy pillanatra leül, azonnali felsírás. 12.00 –12.05 Baba jól hallhatóan és érezhetõen bekakil, pelenkázás 12.05 – 12.35 Szoptatás, büfiztetés 12.35 – 12.45 Baba a szoptatás közben bekakil, újabb pelenkacsere és mivel kifolyt, ezért teljes ruhacsere 12.45 – 13.00 Baba elaltatása 13.00 – 14.00 Ebéd megmelegítése, elfogyasztása, elmosogatás 14.00 – 15.00 Baba nyûgös, így vállon, ölben sétálás a lakásban körbe-körbe. Ha anya egy pillanatra leül, vagy meglóg, azonnali felsírás, közben egy szoptatás, büfiztetés 15.00 – 15.10 Szennyes összeszedése a lakás különbözõ pontjairól, mosószer, öblítõ betöltés, mosógép elindítása, hogy kimosson a gép, amíg nem vagyunk otthon 15.10 – 17.00 Babakocsi összekészítése az ajtó elé, bepakolni az útra, anya és gyerek felöltöztetése, délutáni séta 17.00 – 17.30 Tegnapi mosott ruha ami megszáradt leszedése, összehajtogatása, mosógépbõl ruha kiszedése, kiteregetés 17.30 – 18.00 Szoptatás, büfiztetés 18.00 – 19.00 Baba szórakoztatása, játék idõ 19.00 – 19.15 Apa hazaér, átveszi a babát amíg anya megfürdik 19.15 – 19.30 Anya elõkészíti a fürdetést (vetkõztetés, fürdetõ kenõccsel való bekenés, masszírozás) Apa fürdet, addig anya elõkészíti a baba tiszta ruháját, majd megtörlés, felöltöztetés 19.30 – 20.30 Szoptatás, büfiztetés, altatás 20.30 – 21.30 Vacsora, másnapi ebéd elõkészítése 21.30 – 22.00 Szabad program! 22.00 – 5.00 Éberen alvás, hátha felsír éjszaka… A napi rutinhoz jönnek a különleges programok; oltások, orvos-, védõnõ fogadás, baba-mama torna, babaúszás. Mindemellett a szociális igények kielégítéséhez elengedhetetlen a társasági élet szervezése és lebonyolítása. Legpraktikusabb a hasonló korú gyerekek anyukáival tartani a kapcsolatot, mert hasznos információkat adhatunk-kaphatunk, továbbá nem megyünk egy nem sors-társ barátnõ agyára a gyermek aktuális produkcióinak hosszas taglalásával. Remek a dolgozó barátnõkkel is összefutni egy-egy ebéd erejéig, kellemes szellemi kikapcsolódást jelent a szoptatás-pelenkázás-gügyögés tevékenységeihez képest, és a gyerekek is szeretik az új arcokat. És valljuk meg, apuka érdeke is, hogy inkább egy mosolygós, élményekkel teli anyuka fogadja este (akár vacsora nélkül), mintegy meggyötört, fáradt nõ, akinek estére a gyerekbõl is, a háztartásból is elege van. Komócsin Laura 2004.10.25 |