Probiotikumok – az élő mikroorganizmusok szerepe az egészséges szervezetben,
a betegségek megelőzésében és a gyógyításban.

 

           
Az elmúlt évtizedben az egész világon az egyik kiemelt kutatási trend volt az emberi szervezetben élő jótékony mikroorganizmusok, a bélflórát alkotó PROBIOTIKUMOK szerepének, hatásának a vizsgálata. A velünk szimbiózisban élő közel négyszáz féle baktériumtörzs közül a különféle tejsavbaktériumok a legjelentősebbek, mert az ő jótékony hatásuk nyilvánul meg a legszélesebb körben, és hat a legközvetlenebbül az egészségünkre.

A belek és az ott élő baktériumok, azaz a bélflóra egy olyan egyensúlyi állapotban vannak, amelyet külső hatások könnyen felborítanak. Ezek közül a legjelentősebb tényezők: antibiotikumok szedése, kemoterápia, radiológiai kezelés, stressz, helytelen táplálkozás, vagy betegségek. Ilyen körülmények között néhány káros baktérium vagy gomba jobban elszaporodhat a jótékony baktériumok rovására. Az egyensúly megbomlása betegségekhez vezet, melynek jelei: az ellenálló képesség csökkenése, fáradtság, emésztési zavarok, felszívódási problémák, borproblémák (psoriasis, acne, ekcéma) és esetlegesen allergiás reakciók is kialakulhatnak.

Mivel az immunanyagok kb. 70 %-át a bélflóra termeli, ennek károsodása súlyosan veszélyezteti immunrendszerünk normális működését. Amennyiben a bélflóra megsérül, probiotikus tejsavbaktériumokkal állíthatjuk helyre a normál működését.

A teljesség igénye nélkül szeretnénk ismertetni a különböző tejsavbaktériumok jótékony hatását a táplálkozásban, a profilaxisban, valamint a gyógyításban.


A tápanyagforgalomban kifejtett pozitív hatás:
- Növeli a fehérje, zsír, ásványi anyagok és vitamin felhasználását: jobb emészthetőség, oldódás, felszívódás.
- Hypochlorydriás esetekben fokozza a pepsin működését.
- A béta-galactosidase tevékenységet és laktóz fermentációt intenzívebbé teszi.
- Koleszterin szint csökkenést eredményez.
- Szabadgyökök eltávolítását végzi.
- Vitaminokat termel: K, B, vitaminok, folsav.
- Egyensúlyt teremt a bélfunkciókban.
- Javuló bélmozgást eredményez.
- Növeli a tápanyagok jobb felhasználását, a biológiai elérhetőség által.


Profilaxisban kifejtett pozitív hatás: - Javítja a bélflórát.
- Véd a fertőző baktériumok ellen.
- Meggátolja a rothasztó folyamatokat.
- Megelőzi az antibiotikumok által a bélben okozott mellékhatásokat.
- Megakadályozza a székrekedés kialakulását.
- Hozzájárul a vastagbélrák és a májzsugorodás megelőzéséhez.
- Hasznos biocinokat termel.
- Növeli az antitest képzést és fokozza a falósejtek tevékenységét.
- Stimulálja az immunrendszert.
- Segít a hüvelyfertőzések megelőzésében.


Gyógyításban betöltött szerepe: - Gátló hatás a kóros génekre pl. Escherichia coli baktériumok elszaporodásának megakadályozása, kedvező hatás a cukorbetegség kialakulása ellen.
- A karcinogének termelődésének gátlása, a bélben található rothasztó baktériumok enzimjei által (Beta--glucuronidase, Azoreductase, Nitroreductase, Beta-glucosidase, 7-Alphadehydrolase).
- Májkárosodás kezelése.
- Encephalopathia kezelése.
- Fertőző hasmenés kezelése (pl.salmonella).
- Az utazók hasmenésének megelőzése.
- Antibiotikum okozta vaginitis kezelésének javítása.
- A bélgombás megbetegedések - candidiasis - kezelésének alappillére a probiotikus baktériumok rendszeres, mindennapi bevitele.


Az irodalmi adatok alapján a különböző tejsavbaktérium törzseket speciálisan a következő indikációs területeken használják:

Koleszterin szint csökkentésére:
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Bifidobacterium bifidum

Székrekedés megelőzésére, illetve megszüntetésére:
Bifidobacterim bifidum
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Streptociccus thermophilus

Irritábilis bélszindrómára:
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Lactobacillus rhamnosus

Hasmenéses tüneteknél:
Bifidobacterim longum
Lactobacillus acidophilus
Lactobacilli casei
Lactobacillus rhamnosus

Laktóz intolerancia esetén:
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Lactobacillus rhamnosus
Streptococcus thermophilus

Osteoporosis megelőzésére és kezelésére:
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Lactobacillus rhamnosus
Streptococcus thermophilus

Antibiotikum okozta mellékhatásokra:
Bifidobacteria
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Lactobacillus plantarum
Lactobacillus rhamnosus
Streptococcus thermophilus

Vaginitis esetére:
Lactobacillus acidophilus
Lactobacillus delbruekii spp.bulgaricus
Lactobacillus plantarum
Lactobacillus rhamnosus

Hivatkozott irodalom: Reid,G.et al.(1988):Lactobacillus (L.rhamnosus)inhibitor production against Escherichia coli and coaggregation ability with uropathogens.Canadian J. of Microbiology, 34 (3). Saito, H. (1988): Enhancement of host resistance to bacterial and viral infections by Lactobacillus casei.

Review, Bifidobacteria and Microflora, 7 (1).
Saito, H. et al (1986): Effects of Lactobacillus casei on Pseudomonas aeruginosa infection in normal and dexamethasone - treated mice. Microbiology and Immunology, 30 (3).

Saito, H. et al. (1987)): Protective and terapeutic efficacy of Lactobacillus casei against experimental murine infections due to Mycrobacterium fortuitum complex. J. General Microbiology, 133 (10).

Shimizu, T.et al.(1987): Role of colony stimulating activity in antitumor activity of Lactobacillus casei in mice. J.Leucocyte Biology, 42 (3).
Alexander, J.G.(1971): Lactobacillus casei tablets in the treatment of intestinal infection. J. of the Royal College of General Practitioners, 21.: 623-624.

Közel egy éve hoztuk forgalomba Magyarországon az angol Probiotics International Ltd. probiotikus készítményeit, melyek évtizedes kutató munka és sikeres állatokon végzett kisérletek után kerültek humán készítményként forgalomba. Több mint húsz országban piacvezetok a Protexin Natural Care széles spektrumú kapszula, valamint a Protexin Restore speciális gyermek formula termékek.

A kapszulás kiszerelési forma lehetővé teszi, hogy az aktív mikroorganizmusok (kettőszáz millió egy kapszulában) épségben jussanak át a gyomor savas közegén, ezáltal lehetővé téve, hogy a legnagyobb számban életképesen kerüljenek rendeltetési helyükre. A Protexin Natural Care kapszulában megtalálható baktérium törzsek: Lactobacillus bulgaricus, Lactobacillus acidophillus, Bifidobacterium breve, Streptococcus thermophilus, Lactobacillus casei, Lactobacillus rhamnosus, Bifidobacterium longum. A kapszula tartalmaz még a baktériumok számára szükséges tápanyagot: Fruktooligoszacharidot.

A Protexin Restore speciális gyermek formula, mely 15 tasakban, dextránba zárva granulátum formájában tartalmazza a következő baktérium törzseket: Lactobacillus rhamnosus, Lactobacillus acidophilus, Lactobacillus casei subsp.casei, Lactobacillus breves, Lactobacillus plantarum, Bifidobacterium longum, Bifidobacterium infantis, melyeket vízben, gyümölcslében, vagy anyatejben feloldva javasoljuk bevenni az antibiotikummal történő kezelés megkezdésekor, vagy egyéb más, a bélflóra regenerálását szükségessé tevő esetekben és azt követően a tünetek megszünéséig.

Az elmúlt közel egy éves időszak alatt a cégünkkel dolgozó orvosok: gyermekgyógyász és gastroenterológus szakorvosok rendszeresen használták praxisukban a készítményeket és minden esetben pozitív eredményről számolhatunk be. A csecsemő korban fellépő Rotavírus fertőzés, vagy Salmonellózis kapcsán alkalmazott Protexin Restore hatására a kisgyermekek gyorsabb lefolyással és enyhébb tünetekkel gyógyultak. A Crohn betegeknél és a Colitis ulcerosa esetén adjuváns kezelésként adott Protexin Natural Care kapszulával kezelt betegek általános állapota javult, tüneteik ritkábbak és enyhébb lefolyásúak lettek, a probiotikus készítmény folyamatos szedése segíti a betegségük megfelelő szinten tartását. A Protexin készítményekkel történő kiegészítő terápia esetén semmilyen túlérzékenységet és mellékhatást nem észleltünk. Jelentős eredményeket értünk el, nagyszámú bélgombás - candidiasis - beteg kezelésében, amikor is nagymennyiségű, mindennapi, kúraszerű probiotikum bevitelével építettük fel az egészséges bélflórát, és állítottuk helyre a mikrobiológiai egyensúlyt.

A Protexin Natural Care kapszulát és a Protexin Restore-t a Vitaminkosár Kft forgalmazza (1117 Budapest, Budafoki út 79. Tel: 2091084) melyek kaphatók a Gyógyszertárakban és a Gyógynövény szaküzletekben.

Kovács Péterné
Ügyvezető
Vitaminkosár Kft

2005.06.07.