|
Sírós babák pedig vannak |
|
|
Ki
ne ismerné a helyzetet: a csecsemő üvölt, mint a fába szorult féreg.
Evett, tiszta a feneke, böfizett, nyugi van a lakásban. Nincs több ötletünk.
És ezt előadja minden nap, lehetőleg délután, amikor végre apa is
hazaért, és jöhetne a családi idill. Szóval az ember áll a szoba közepén,
és „lelki füleivel” hallja az anyukája hangját: ne vedd föl állandóan,
elkapatod. Azután az ismeretterjesztő pszicho-izék szövege is a fülébe
cseng: ha nem veszed föl azonnal, egy életre lelki nyomorékot csinálsz
a gyerekedből. És különben sem vagy jó anya, ha nem ismered fel,
hogy miért sír a gyereked. Nos,
meg kell mondani: egyik véglet sem igaz minden helyzetre. A babák
eleve nagyon különbözők, és ráadásul hétről hétre változnak.
Egy dolog azonban biztos: egyik baba sem rosszalkodásból sír,
legalábbis ez első hónapokban biztosan nem. A sírás jelzés, amire
válaszolni kell. Miért olyan fontos ez? Az emberbaba néhány százezer
éve még a mamája szőrébe kapaszkodva élte életét. Nem is volt
lehetőség arra, hogy igényeit (éhség, meleg, ringatás, közelség)
késve elégítsék ki. Az anyaméh és a „való világ” között
ott volt ez a különleges, biztonságos átmeneti élet, koszttal, kvártéllyal.
Ahogy szőrtelenné vált a homo sapiens, átmeneti megoldásként különböző
hordozási módszereket talált ki (kendő, kosár, hátizsák). A mai
kisbabák – hiába a nagy evolúció és a kulturális fejlődés –
ugyanazt a biztonságot igénylik, mint őseik. Mivel nincs folyamatosan
kéznél a mamájuk, kénytelenek voltak kifejleszteni valami biztos módszert
arra, hogy a közelben tartsák őt. Ez a biztos mód a korai kommunikáció.
Elsősorban a sírás működik hatékonyan, de néhány hónap múlva már
bájaikat is bevethetik: gőgicsélnek, mosolyognak, „társalgást”
kezdeményeznek. Ez is a közelben tartja a felnőtteket ideig – óráig.
De igazi eredményt sírással lehet elérni. Vigasztald
meg! A
csecsemőnek a magány éppúgy fáj, mint az éhség, vagy a felmaródott
popsi. A baba ugyanis társas lényként születik. Van olyan gyerek,
aki kezdettől nem igényli intenzíven a babusgatást, van olyan, aki
szinte folyton ölben lenne. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik gyerek
rossz, a másik jó, hanem pusztán azt, hogy különböznek egymástól.
Az úgynevezett „kétemberes gyerek” folytonos elfoglaltságot
biztosít a mamájának. Egy ember képtelen gondozni, közben a háztartást
is ellátni, anélkül hogy felőrlődnének az idegei. A kétemberes
gyerek néha megnyugszik, de az alapállapota a nyüglődés. Sokat segíthet,
ha van egy állandó váltótársunk, aki hordozza, sétáltatja a
babakocsiban (ha egyáltalán megmarad benne). A másik nagy segítség
a hordozókendő. Ebben szinte minden baba megnyugszik, és miközben az
anya mellkasán illetve hátán szuszog, addig megoldható a házimunka
egy része vagy a vásárlás. Nem kell félni attól, hogy a baba
megszokja az anyja közelségét, hogy túlságosan kötődni fog. Éppen
az így nevelt babák fogják megtartani a bizalmukat a világ iránt,
ők azok, akik könnyebben indulnak majd felfedezőútra, hiszen
biztosak benne, hogy a mama mindig ott áll a háttérben, és vigyáz rájuk. Szoptatás
és sírás Újszülöttkorban
jellegzetes jelekkel adja tudtára a mamának a kisbaba, hogy éhes.
Ugye ismerős az a leírhatatlan, nyögdécselés, mormogás szerű
hangocska, amit a baba akár közvetlenül szülés után is képes
kiadni, kitartóan, amíg mellre nem kerül. Közben nyújtogatja
nyelvecskéjét, forgatja a fejét, és megpróbálja a kezét is a szájába
venni. Érdemes már ilyenkor mellre tenni, nem kell megvárni, hogy sírjon.
Persze, előfordulhat, hogy az anya nem veszi észre a korai jeleket. Ha
már dühösen sír a kicsi, szoptatás előtt próbáljuk egy kicsit
megnyugtatni ringatással, kedves, bíztató szavakkal. Ha így tesszük
mellre, könnyebben el tudja kezdeni a szopást, mint dühös sírás közben. Nem
tart örökké Saját
tapasztalatomból tudom, hogy rémes dolog egy állandóan üvöltő
gyerekkel együtt élni. Két dolog vigasztalhatja ilyenkor az embert.
Az egyik, hogy ezzel nincs egyedül, sőt… Türelmet
kívánok mindenkinek! Sződy
Judit 2003.04.01 |
|