Sírós babák pedig vannak
Sződy Judit

 

           
Akármilyen szorgalmasan is járjuk körül ezt a témát, akárhány tudományos fejtegetés végighallgatunk, a tapasztalatok azt mutatják: a sírás együtt jár a csecsemőkorral, és ezt az anya gondoskodása csak bizonyos mértékig tudja befolyásolni. Vannak sírós, és kevésbé sírós babák. Vannak türelmes, és kevésbé türelmes anyák. Ezek azok a dimenziók, amelyek közt lavírozhatunk. Lényeg az, hogy próbáljuk a lehető legjobbat kihozni a helyzetből: ne csak a pillanatnyi nyugalomra, hanem a hosszú távú hatásokra is összpontosítsunk. 

Ki ne ismerné a helyzetet: a csecsemő üvölt, mint a fába szorult féreg. Evett, tiszta a feneke, böfizett, nyugi van a lakásban. Nincs több ötletünk. És ezt előadja minden nap, lehetőleg délután, amikor végre apa is hazaért, és jöhetne a családi idill. Szóval az ember áll a szoba közepén, és „lelki füleivel” hallja az anyukája hangját: ne vedd föl állandóan, elkapatod. Azután az ismeretterjesztő pszicho-izék szövege is a fülébe cseng: ha nem veszed föl azonnal, egy életre lelki nyomorékot csinálsz a gyerekedből. És különben sem vagy jó anya, ha nem ismered fel, hogy miért sír a gyereked.

 Nos, meg kell mondani: egyik véglet sem igaz minden helyzetre. A babák eleve nagyon különbözők, és ráadásul hétről hétre változnak.  Egy dolog azonban biztos: egyik baba sem rosszalkodásból sír, legalábbis ez első hónapokban biztosan nem. A sírás jelzés, amire válaszolni kell. Miért olyan fontos ez? Az emberbaba néhány százezer éve még a mamája szőrébe kapaszkodva élte életét. Nem is volt lehetőség arra, hogy igényeit (éhség, meleg, ringatás, közelség) késve elégítsék ki. Az anyaméh és a „való világ” között ott volt ez a különleges, biztonságos átmeneti élet, koszttal, kvártéllyal. Ahogy szőrtelenné vált a homo sapiens, átmeneti megoldásként különböző hordozási módszereket talált ki (kendő, kosár, hátizsák). A mai kisbabák – hiába a nagy evolúció és a kulturális fejlődés – ugyanazt a biztonságot igénylik, mint őseik. Mivel nincs folyamatosan kéznél a mamájuk, kénytelenek voltak kifejleszteni valami biztos módszert arra, hogy a közelben tartsák őt. Ez a biztos mód a korai kommunikáció. Elsősorban a sírás működik hatékonyan, de néhány hónap múlva már bájaikat is bevethetik: gőgicsélnek, mosolyognak, „társalgást” kezdeményeznek. Ez is a közelben tartja a felnőtteket ideig – óráig. De igazi eredményt sírással lehet elérni.
Mi következik mindebből? Az, hogy a sírást úgy kell értelmezni, mint valódi igény kifejezését. Csecsemősírásra nem reagálni ugyanaz, mintha egy kisgyerek kérdésére, kérésére kérdésére nem válaszolnánk. Ha a baba/gyerek azt tapasztalja hogy fölöslegesen kér/kérdez, egy idő múlva felhagy a „hagyományos” kommunikációval, visszahúzódó lesz, elveszti kezdeményező készségét, vagy épp ellenkezőleg: erőszakos, követelődző magatartást vesz föl. Jobb, ha a gyereket már babakorában biztosítjuk arról: érdemes jelzéseket adni, kérni, kérdezni, mert megkapja a választ. Ha a baba sírását rendszeresen nem veszik figyelembe, lehet, hogy egy idő múlva leszokik a sírásról, de ez azt jelenti: feladta a próbálkozást, elvesztette a bizalmát.

Vigasztald meg!

A csecsemőnek a magány éppúgy fáj, mint az éhség, vagy a felmaródott popsi. A baba ugyanis társas lényként születik. Van olyan gyerek, aki kezdettől nem igényli intenzíven a babusgatást, van olyan, aki szinte folyton ölben lenne. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik gyerek rossz, a másik jó, hanem pusztán azt, hogy különböznek egymástól. Az úgynevezett „kétemberes gyerek” folytonos elfoglaltságot biztosít a mamájának. Egy ember képtelen gondozni, közben a háztartást is ellátni, anélkül hogy felőrlődnének az idegei. A kétemberes gyerek néha megnyugszik, de az alapállapota a nyüglődés. Sokat segíthet, ha van egy állandó váltótársunk, aki hordozza, sétáltatja a babakocsiban (ha egyáltalán megmarad benne). A másik nagy segítség a hordozókendő. Ebben szinte minden baba megnyugszik, és miközben az anya mellkasán illetve hátán szuszog, addig megoldható a házimunka egy része vagy a vásárlás. Nem kell félni attól, hogy a baba megszokja az anyja közelségét, hogy túlságosan kötődni fog. Éppen az így nevelt babák fogják megtartani a bizalmukat a világ iránt, ők azok, akik könnyebben indulnak majd felfedezőútra, hiszen biztosak benne, hogy a mama mindig ott áll a háttérben, és vigyáz rájuk.
Az érintés, az ölelés, a testmeleg nyújtása tehát nem egyenlő az elkényeztetéssel. Ez élettani igény, ugyanúgy, mint a táplálkozás.

 Szoptatás és sírás

 Újszülöttkorban jellegzetes jelekkel adja tudtára a mamának a kisbaba, hogy éhes. Ugye ismerős az a leírhatatlan, nyögdécselés, mormogás szerű hangocska, amit a baba akár közvetlenül szülés után is képes kiadni, kitartóan, amíg mellre nem kerül. Közben nyújtogatja nyelvecskéjét, forgatja a fejét, és megpróbálja a kezét is a szájába venni. Érdemes már ilyenkor mellre tenni, nem kell megvárni, hogy sírjon. Persze, előfordulhat, hogy az anya nem veszi észre a korai jeleket. Ha már dühösen sír a kicsi, szoptatás előtt próbáljuk egy kicsit megnyugtatni ringatással, kedves, bíztató szavakkal. Ha így tesszük mellre, könnyebben el tudja kezdeni a szopást, mint dühös sírás közben.
Mit gondoljunk arról, ha a baba szoptatás után is sír. Lehet, hogy levegőt nyelt. Böfiztessük meg a vállunkon, vagy az alkarunkra fektetve. Lehet, hogy keveset evett: kínáljuk meg a másik mellel is. A sírás azonban nem biztos jele az éhségnek. Ha a baba kevesebbet és sötétebb színűt pisil, mint eddig, és leállt a súlygyarapodása, ez jelezheti, hogy túl kevés az anyatej, vagy rossz a szopási technika, ezért nem jut elég táplálékhoz a baba. Ilyenkor a gyakori szoptatás segíthet, és az, hogy megtanítjuk a babát helyesen szopni. Ehhez többnyire szoptatási tanácsadó segítségére lesz szükségünk. Lehet, hogy azért sír szoptatás után, mert túl sokat evett: próbáljunk csak egy mellből szoptatni, vagy széthúzni a szoptatások közt eltelt időt nagyjából két órára. Ezt is hordozókendő beiktatásával érhetjük el.

 Nem tart örökké

 Saját tapasztalatomból tudom, hogy rémes dolog egy állandóan üvöltő gyerekkel együtt élni. Két dolog vigasztalhatja ilyenkor az embert. Az egyik, hogy ezzel nincs egyedül, sőt…
A másik, hogy a nehéz korszak nem tart örökké. Amikor a baba kezdi fölfedezni a világot, egyre több dolga lesz. Nem ér rá annyit bömbölni.

Türelmet kívánok mindenkinek!

Sződy Judit

2003.04.01