Kötelező-e szoptatni?
válogatás levelekből és a Társalgóból 
2002  - 2004 

Rettegtem a tápszertől és ma is így érzek.
Nem akarom feladni! Végigküzdöttük a hetet. Az első napokban a 3 óránkénti etetéssel és visszatevésekkel. Azt tapasztaltuk, hogy egyre többet szopik ki elsőre és egyre kevesebbszer kell visszatenni másodszor, esetleg el sem fogadja a második cicit. Lassan nőttek a napi adagok, de csak néhány grammos növekedést tapasztaltunk. Én sokszor kiborultam, mert tehetetlennek éreztem magam és egymással összeegyeztethetetlennek véltem a tanácsokat.
Egyik etetés a másikig ér újra, mégsem bízhatom abban, hogy megfelelő gyarapodást mutat majd a jövő hétre, és akkor újra elhangzik majd az a gyűlöletes kérdés: van elég teje? És tényleg: Van elég?
Lehet mindezt hónapokig ép ésszel bírni, vagy választanom kell a szoptatás és diliház vagy a tápszer és lelkifurdalás között? Most úgy érzem, rettenetesen elfáradtam.

Számomra a szoptatás mindig is nagyon bensőséges kapcsolatot jelentett, és teljes mértékben bíztam abban, hogy kisfiamat mindaddig szoptatni tudom majd, amíg ő azt igényli. A szoptatás számomra kezdettől fogva csodálatos, problémamentes élmény volt. Kisfiam a cumisüveget hírből sem ismerte, az első 6 hónapban még vizet sem kapott az anyatej mellett (rokonaim és ismerőseim heves tiltakozása ellenére sem). A kisfiam magától hagyta abba a szoptatást (legnagyobb bánatomra) valamivel 1 éves kora után.
Szomorúan látom magam körül, hogy még a művelt, intelligens asszonyok sem tartják igazán természetesnek a szoptatást, hamar folyamodnak tápszerhez vagy a cumisüveghez.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne mondjon le a szoptatásról, soha ne adja fel, mert ez igenis a legintimebb, legszorosabb kapcsolat lehet gyermekünkkel, az anyai gondoskodás legszebb és leghatékonyabb módja, és egyben életünk legcsodálatosabb időszaka.

Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy a szoptatás a lehető legjobb, legtökéletesebb baba táplálási forma , ami létezik.
Igen, tökéletesen tudjuk, hogy a baba ebből csak profitál, és neki ez a legjobb (emészthetőség, összetétel, immunanyagok, személyes kötődés, érzelmi okok stb stb stb szempontjából is).
Igen, a tápszer nem jobb, csak egy - sok esetben sajnos- szükséges pótléka az anyatejnek.
Nem, az anyukának nem nehezebb a szoptatás (helytől független, nem kell sterilizálni, nem kell melegíteni vagy hűteni, és mindenki ezt tartja normálisnak illetve meghatóan szépnek ...). Megjegyzés: tápszerrel is kell éjjel etetni és sokkal rosszabb félkómában keverni, melegíteni, méricskélni egy üvöltő gyerekkel a háttérben, mint egyszerűen cicire rakni, akár az ember saját ágyában, fel sem kelve.
Nem, a nem szoptató anyák - megjegyzem 9 hónap alatt személyesen, sőt a neten sem hallottam egyetlen anyáról sem, aki tudott volna, de nem akart szoptatni; a tápszer nem a kényelmesebb megoldás, hanem a szükséges - nem azért nem szoptatnak, mert a sokszor hallott és olvasott "fejős tehén" "szindróma" miatt állatinak érzik ezt, ami az emberi fajhoz nem méltó.

Az én 2. gyermekem 4 hónapig még csak be sem tudta venni a mellbimbómat, annyira gyatrán szopott. 1 hónapig semmit sem fejlődött. Kénytelen voltam szoptatás közben a szabad mellemből kifejni a tejet, s amikor abbahagyta a másikon, akkor a lefejtet odaadni neki, hogy gyarapodjon. De 4 hónapnyi kínlódás után megtanult bimbóvédő nélkül enni, 5 perc alatt kiszopizott 2 dl-t. 14 hónapos koráig szoptattam, akkor is csak a következő terhesség reményében hagytam abba az ilyen táplálást. Tehát az anyukán múlik az, hogy szoptatja-e a gyereket vagy a tápszert választja. Ha nem lennének tápszerek, mindjárt jobban megdolgoznánk a természetes etetésért, ami ugyebár az eleve elrendelt kötelességünk.

Ha tudná mi mindent nem próbáltam, és mégsem segített semmi. Az Ön tanácsait is követtem, nagyon sokat segítettek a kórházban a helyes szoptatási  technikát elsajátítani, kislányom állandóan a mellemen lógott, fejtem éjt  nappallá téve, 4 (!) liter vizet ittam és semmi. A mai napig fejek (igen, még éjjel is felkelek), mert a gyerek két hónaposan már nem volt hajlandó tovább szopni. Két óránként fejem a tejet, az egyik mellemből jó, ha 40 ml, a másikból 20 ml kijön. 
Tudja milyen fájdalom ez? Tudja, hogy milyen bűnösnek érezzük magunkat? És akkor így "biztat"  minket, hogy a gyerekünk beteg lesz, kórházban köt ki, unintelligens lesz, stb.? És mindezt a mi hibánkból. Manapság már az olyan "selejteket", mint mi lassan máglyára küldik.

Én ötször (!) fogtam hozzá teljes hittel, később újrakezdő elszántsággal, hogy most aztán tényleg annyi anyatejet adok nekik, amennyit csak bírok. Addig harcolok, amíg nem tudom a táplálást csak anyatejjel megoldani. De ha a fejem tetejére álltam, sem tudtam őket tovább kizárólagosan szoptatni három-négy hónapos koruk után!

Én a magam részéről azt csináltam, hogy elolvastam mindent a szoptatásról (Szoptatásért Egyesület kiadványát, újságokat, itt a szoptatás topicot még most is folyamatosan olvasom), eldöntöttem, hogy márpedig én szoptatni fogok és ebben senki nem gátolhat meg!!!

Sokáig marcangoltam magam, hogy nincs elég tejem, és ráadásul a mellem annyira nem bírta a szopást, (annyira vérzett, hogy a kisfiam kihányta az egészet!) hogy kénytelen voltam minden etetés előtt lefejni, és cumisüvegből adni neki. Rengeteg idő telt el, amíg rájöttem, hogy az önmarcangolásnak semmi értelme!!!! Egész egyszerűen van, aki szeretne, de képtelen rendesen szoptatni és ez NEM BŰN!!!!

Az viszont mai napig rossz érzés, hogy a fiamat csak hat hónapig szoptathattam, és kapott kiegészítést is. Most már két gyerekem van, de amiatt, hogy a fiam nem szopott a mai elvárások szerint, bizony lelkiismeret furdalásom van.

Nem mondom, hogy könnyű volt, NAGYON NEHÉZ VOLT, vért izzadtam, hogy CSAKIS szoptatni tudjam. Nem részletezem, de SIKERÜLT. Hét hónapos koráig szinte kizárólag szopott, aztán 14 hónaposan hagyta abba végleg.
Nem hallgattam senkire, csak a szopis füzetekre meg magamra, az ösztöneimre, na meg a babámra, aki mindezek ellenére úgy szopizott mint a gép.
Azért írtam ezt le, hogy vedd észre, nagyon sokan küzdenek azért, hogy szopizzon a babájuk, és a megfelelő infóval ez sikerülhet .

Nagyon örülök, hogy ilyen nagy hangsúlyt kap mostanság az anyatej, de sajnos azt látom, hogy gyakran rosszul sül el. Azokhoz jut el ezer forrásból, akik maguk is szeretnének sokáig szoptatni. És ha valamiért nem megy, akkor õk egészen tönkremennek abban, hogy nem megy. Lehet dicsekedni, hogy én 5 évesen is szoptatom a gyereket, de vannak anyák, akiknek ilyenkor kést forgatnak a szívében, mert valamiért (és ez nem mindig felelőtlenség miatt) nem szoptatott, ezért õ már rossz anya, aki mérgezte a gyereket, kitette egy sor betegségnek? Az õ gyereke már sohasem fog megbocsájtani?

Nagyon sokan vannak, akik csak sajnáltatják magukat és egy lépést sem tesznek azért, hogy legyen visszaút.

Kislányom megszületése után a kórházban nagyon sokára indult meg a tejem, pedig a baba állandóan éhes volt. Pechemre olyan szobába kerültem, ahol a többi mamából "ömlött" a tej, csak az én kicsim volt állandóan éhes. Ez nagyon kiborított.  Egy ismerős ápolónő megszánt és éjszakánként adott egy kis tejet a babának, így pár órácskát tudott ő is és én is aludni. Aztán otthon az első hónap folyamatos szoptatással telt, de elhittem, hogy így van rendjén. Teljesen lestrapálódtam az éjszaka is 1-2 óránkénti etetés miatt, de próbáltam kitartani. Aztán mikor már két napja semmit nem tudott aludni a baba az éhségtől, csak amikor már teljesen kimerült, úgy döntöttünk adunk neki tápszert. Szopás után még 150 grammot (!) megevett és végre álomba merült. Ezek után is próbáltam folyamatosan szoptatni, néha elég is volt neki a tej, de végül 5 hónaposan már nem volt türelme az addigra már igen megcsappant mennyiséget kiszívni és elválasztotta magát. Nagyon bántott, sokat sírtam, mert a jelenlegi anyatej-propaganda miatt bűnösnek éreztem magam, amiért tápszert adok, de nem volt szívem éheztetni a kicsit.

Mindenki tud szoptatni, aki akar. Lehet, de nem mindegy milyen áron. Szerintem egy ponton túl jobban jár az a gyerek tápszerrel, vagy más anya tejével, de nyugodt mamával, mint az anyatejjel (régen se tudott mindenki szoptatni, csak volt dajkaanyaság, meg nyomták a tehén-, vagy kecsketejet). Borzasztó, hogy megkövezik azokat a mamákat, akiknek nem sikerül, vagy egyszerűen nem hajlandóak napi 24 órában fejni, vagy egyszerűen nem akarnak szoptatni. Egyszer olvastam egy lapban egy mamát, aki büszkén mesélte, hogy naponta hatszor fej! Mégis minek? És még inkább: mikor? A gyerek meg addig bõg a kiságyban?

Azt gondolom, hogy a szoptatás egy nagyon egyszerű dolog, amennyiben hagyod, hogy a melled tudjon válaszolni a különböző ingerekre. Olvastam egy könyvet arról, hogy léteznek-e valójában anyai ösztönök. Az írónő megpróbálja bemutatni, hogy az anyák a különböző társadalmi elvárásoknak megfelelően bánnak gyermekeikkel. (Nem teljesen értek vele egyet, de ez más téma ). Úgy látom, hogy amikor valaki nem tud szoptatni, valamilyen szinten ez is közrejátszik.

Ebben a dologban nekem az a téma, hogy az, hogy ki mennyit hajlandó küzdeni a szoptatásért egyénileg változhat, és el kellene fogadnunk a variációkat is. Nem azt sugallni, hogy csak az a jó út, ha valaki tűzön-vízen át is szoptat. Valakinek simán megy, valakinek megy de valamennyit küzdenie kell érte, valakinek meg nem megy, akármit csinál, vagy nem megy mert nem tesz meg mindent - tudatosan, vagy mert egyszerűen kisebb a tűrőképessége.

Nekem is az a legnagyobb bajom ezekkel a propagandákkal, hogy inkább csak lelkiismeret furdalást okoznak, na és evvel idegességet, és aztán ettől is apad a tej.
Én 4 hónapig szoptattam. Majd abbahagytam. Okok?
- A babám 12 órákat aludt éjjel egyfolytában, teljesen felborult ettől a tejtermelésem;
- Állandó kiütései voltak a lányomnak, és hasfájásai, egyszerűen minden megártott neki, amit ettem;
- Hajhullásom volt a terhesség előtt is, és a hormontabletta segített, alig vártam, hogy újból elkezdhessem, vészes volt már a hajveszteség;

5 hónapos a kisfiam, de sajnos soha nem szoptathattam, és nem ilyen-olyan kifogások miatt, hanem mert olyan gyógyszereket szedek, amit a méhlepény megszűrt, de az anyatejbe kerülve nagyon ártana a babának. Ezért születése után sem tehettem mellre, és rögtön apasztani kezdték a tejem, ami azóta is nyolcszor(!) lövellt be. És ha valahol előveszem a tápszeres cumisüveget, és elkezdem etetni a kisfiam, mindenki elhűlve nézi, hogy miért nem szoptatom inkább.. Sok sok sírógörcs után oda jutottam, hogy ez van, anyatejet kap, természetesen cumisüvegből, és egészséges és nagyon szépen fejlődik.... Az összhang is megvan köztünk, igyekszem, hogy valamennyire pótoljam azt a testi kontaktust, ami így nekünk kimaradt.

Lassan nagymama korba jutok. Megdöbbenve olvastam, hogy semmi folyadékot nem igényel a baba az anyatejen kívül, szoptatni kell. Nem a megállapítással, hanem a cikk stílusával van gondom. Agresszív, fenyegető és nem igazán tényszerű.
Tessék mondani mi van, ha egy szoptatni akaró, de valóban nem tudó anyuka ettől még depressziósabb lesz. Akinek nincs gyakorlata, esetleg fél...,szorong amúgy is a babától.
Megjegyzés: A WHO ajánlása azokra az afrikai országokra vonatkozik, ahol a higiénés viszonyok messze nem egyeznek a miénkkel. 
Én magam a gyermekemet másfél éves koráig szoptattam.....

Komolyan belegondoltatok ebbe? Anyatejen meggazdagodni? Csalni vele? Szerintem át sem gondoltátok miket írtok itt össze-vissza! Különben nem írtatok volna ilyet! Ti találkoztatok már olyan ANYÁVAL, aki a tejleadásból építette a házát, vette a kocsiját és éli az életét?
Egyébkény ez érdekes, régi mondás: "Mindenki magából indul ki!" Ebből is látszik, hogy nem szoptattok! Mert aki szoptat ilyet nem tenne és nem tesz. Tudjátok miért? Mert máshogy gondolkodik mint Ti!

Nem érdekel, ha azt gondolja rólam, hogy alpári vagyok, de mindekképpen hangot kell hogy adjak a dühömnek amit MAGA, meg a maga egy kaptafára írt válaszlevelei keltenek bennem. GYŰLÖLÖM MAGÁT ÉS A MAGÁHOZ HASONLÓAKAT azért a rengeteg keserű, önmarcangoló hétért, hónapért, amit nekem és más hasonló helyzetben lévő anyának okozott, akik  a selejtes 2%-ba tartoznak. Nem fogom leírni a két kisfiam esetét, akiket nem tudtam szoptatni, mert a válaszát már kívülről fújom. Egyszerűen elegem van a sikersztorikból és magából meg az egész szoptatáspropagandából.

Könyvekből és a szoptatós füzetből tanultuk meg hárman (Férjem a Kisfiam és Én) a szoptatást. Mondanom sem kell rengeteget küzdöttünk, de szerencsére kitartóak voltunk és eltökéltek. Nekem sajnos a családom sem nagyon segített, pedig a nővéremnek három gyermeke is van. Ő például állandóan azt hajtogatta, hogy nem olyan nagy tragédia, ha tápszert kap a Baba.
A nőknek el kell fogadniuk magukat, mint anyákat. Sokan biztos nem tudják feldolgozni a testi és lelki változásokat, amiket a várandósság, szülés és szoptatás eredményezett.

2004.04.04