| |
Bevezetés
Az újszülöttek, kiscsecsemők még nem tudnak védekezni balesetek
esetén, olyanok, mint egy kis zsák. Helyváltoztatást még nem végeznek,
ebből következik, hogy a sérüléseket leginkább „passzívan”
szenvedik el, környezetük okozza ezeket a helyzeteket: leejtjük őket,
rájuk ejtünk valamit, stb. Félreértés ne essék, ez a legóvatosabb
szülőkkel is előfordulhat, be kell vallanom, én is leejtettem a
fiamat csecsemőkorában, vérzett a szája, de semmi komoly baj nem történt,
mindenesetre ez elég ok volt néhány napi alvászavarra és több
hetes szorongásra akkor, ha éppen kezembe vettem. Éppen ezért néhány
óvintézkedést érdemes betartani. Ezek betartásával a kockázat
elfogadható szintre csökkenthető.
-
Soha
ne hagyja a kicsit a pelenkázóm vagy más olyan helyen, ahonnan
leeshet. Nem tudhatja, hogy icereg-mocorog, éppen mikor dönt úgy,
hogy megfordul. Ennek az életkornak tipikus sérülésformájáról
van szó.
-
Ha
kicsit nagyobb tesó is van, úgy másfél-három éves, egyik szeme
mindig legyen rajtuk. Lehet, hogy a nővér vagy a báty olyan játékot
akar játszani a kicsivel, amit ő még nem képes játszani, pl.
labdázni. El lehet gondolni, mi kalajmajka lehet ebből. Puszta segíteni
akarásból is lehet gond, ha a nagyobbikunk egyszerűen gyakorolja
szociális szerepét: sír az öcsi, ő pedig ahogy azt anyutól látta,
kiveszi az ágyból. Ennél a korosztálynál (1,5-3) fordul elő
leggyakrabban a „féltékenységből elkövetett gondatlan veszélyeztetés”
is. Tapasztalatból tudom, hogy ezeket a reakciókat tudni kell
kezelni. Ehhez sok türelemre és empátiára van szükség.
-
Legyen
óvatos a háziállatokkal. Nemcsak azért, mert kedvenceink is
lehetnek féltékenyek, és erre sajnos évről évre hallunk
elborzasztó történeteket, hanem azért is mert az állatok a
kisgyermekekhez hasonlóan nem tudják felmérni, mit bír a
gyermek. Később persze ők lehetnek a legnagyobb haverok, külön
családi platformba tömörülve.
-
Triviálisnak
tűnhet, és szinte szégyellem leírni, de mégis muszáj: autóban
csak a gyerekülésbe bekötve szabad szállítani a csemetéket.
Az ülés legyen megfelelő méretű és minőségű. Sajnos még
mindig látok számomra hátborzongató eseteket, amikor a szülők
kényelemből nem kötik be a gyerekeket. A mi családunkban sok
mindent szabad a gyerekeknek, de a gyerekülésnél nem volt pardon.
Jelenleg ott tartunk, hogy ők szólnak, ha véletlenül elinduláskor
még nincsenek bekötve. Fontos, hogy az üléseket előírásszerűen
használjuk, mert csak így nyújtanak védelmet. Bár többségük
berakható a jobb első ülésbe, én jobb szeretem a babákat hátul
látni az autókban. Ennek két oka van. Egyrészt hátul nem okoz
gondot a légzsák, másrészt a legtöbb súlyos sérülés az itt
utazókat éri, az oly talányos magyar nyelv nem véletlenül
aggatta rá az anyósülés nevet.
Apropó
légzsák. A modern autókban szériafelszerelés több-kevesebb „védőlufi”,
és ez nagyon jól van, így sokkal biztonságosabbak az új autók. De!
A gyermekeken komoly, akár életveszélyes sérüléseket okozhatnak,
ezért nem szabad az ilyen autókban 12 éves kor alatt az első ülésen
utazni.
Dr.
Krivácsy Péter
A Léghajó Program vezetője
2004.03.18
|