Rendelő

Laevolac-lactulose

lápiszolás

abortusz

ADHD

adottság

agyhártyagyulladás

agyvelőgyulladás

ajánlás

akaratosság

alhasi fájdalom

állattartás

allergia

allergiateszt

altatás

aluszékonyság

alvás

alvászavar

anafilaxiás sokk

angolkór

antibiotikum

anyajegy

anyatej

apgar

arcbőr

arcüreggyulladás

Asperger-szindróma

Összes címke »

Kérdések-válaszok

Kisfiam decemberben töltötte be a 3 évet és januártól megpróbáltom/-tam óvodába járatni ...

Kisfiam decemberben töltötte be a 3 évet és januártól megpróbáltom/-tam óvodába járatni. Március végére várjuk a kistestvérét, így alapvetően semmi különösebb indoka nincs az óvodába járásnak, mégis úgy gondoltam nekem is könnyebb lenne talán, ha legalább egy fél napot az oviban töltene és neki is jó lehet a gyerek közösség. El is kezdtük a beszoktatást. Én úgy terveztem, hogy egy hétig, max. kettő bejárok vele, és amikor úgy látom jól érzi magát fokozatosan egyre több időre egyedül hagyom. Gergőről tudni kell, hogy nem egy félős gyerek, szülőknél, ismerősöknél általában gond nélkül ottmaradt, ha szükség volt rá. Az utcán mindenkivel szóba elegyedik  és a gyerekekkel is közvetlen. Szeptemberben még elég verekedős volt, de már szerencsére másképp is el tudja rendezni a vitáit más gyerekekkel. Vannak unoka testvérei (5 és 6 éves lányok), illetve egy 5 éves féltestvére, akikkel gyakran találkozik. Tehát nem gondoltam volna, hogy bármi gond lesz abból, hogy egyedül ott kell maradnia az óvodában. A történethez tartozik, hogy karácsony előtt kivették az orrmanduláját és bár végig vele voltam, amikor a műtőbe vitték, pont nem lehettem vele és a folyosóról hallottam, hogy akkor nagyon sírt utánam. Talán ez is szerepet játszik benne, talán az én bizonytalanságom is, a lényeg, hogy nem akar ott maradni egyedül. Az első két nap után azt tanácsolta az óvónő, hogy márpedig sírás nélkül nem megy és próbáljam meg otthagyni kicsit (még a WC-re is jött utánam). Szerdán megpróbáltam, óriási üvöltés is rettegő sírás lett a vége. Akkor én úgy gondoltam ez így nem megy az óvónő is azt javasolta, a héten maradjak még, majd hétfőn. Csütörtök, péntek már nem maradtunk ebédig csak 1,5 órát (nekem nem volt kedvem tovább ott ülni). Mondjuk az első hét élményei engem is kicsit megviseltek, mert volt pár olyan történés, amitől elvesztette a kezdeti szimpátiámat az óvónő. (Középsős korú gyerek kiemelése a körjátékból, mert tévesen mondta, hogy a 7 után mi következik; van egy elég nehéz eset kisfiú, aki állandóan nyávog és tőle elvette a játékot mert tévesen a másik óvó néni nevén szólította stb. stb. stb.) Mindegy, a hétfői otthagyás egy hetet csúszott, mivel hétvégén jött egy kis láz, aztán kis nátha végül szorulás. Így a héten kedden mentünk először, persze nem hagytam ott. Tegnap úgy látszott, hogy szívesen ment be játszott is a gyerekekkel gondoltam itt az alkalom elköszönök és megyek. Mondanom sem kell, foggal körömmel tiltakozott ellene, de otthagytam. Egy óra múlva visszamentem érte, állítólag aztán megnyugodott, sokszor keresett, de nem volt gond vele. Úgy jöttünk el, hogy ma ott marad sírás nélkül. Ma viszont ébredéstől kezdve nyúzott, hogy nem akar ott maradni. Láttam rajta, hogy fél az egésztől. Én úgy gondolom, nem csak hiszti a dolog, mert általában a legtöbb dologról meg lehet győzni őt, és én azt várom, hogy ő maga is akarjon nélkülem is ott maradni, legalább délelőttönként. Arra gondolok, hogy lehet nem ez a legjobb időpont az óvodába járáshoz neki. Volt a kórházi élmény, jön a kistesó (az elején nem is nagyon tudnám elvinni oviba) és lehet, hogy szeptemberben már ő maga is érettebb lenne a közösségre. Beszéltem erről az óvónővel, de szerinte ez nem így van. Akkor sem lesz könnyebb, nincs rá semmi garancia, hogy szívesen marad majd, ha nagyobb lesz, meg akkor jönnek az új kicsik a csoportba (vegyes csoportról van szó) és akkor a sok sírás csak neki is nehezíti. Már magamat is unom kicsit, hogy ennyire vacillálok, mert nem tudom, hogy én vagyok ennyire érzékeny és tényleg össze kéne szorítanom a fogam és akárhogy is nem akarja, hagyjam ott, majd megszokja alapon. Vagy hallgassak az érzéseimre, hogy valószínűleg ez még nem neki való és nem dől össze a világ, ha velem marad még egy fél évet, hátha akkor könnyebb lesz és talán én is határozottabb tudok lenni. Végül is a kérdésem, hogy tényleg normális, hogy erőszakkal kell a gyereket az óvodában hagyni, illetve, hogy (mint ahogy már Ön is írta, meg olvastam is ilyen véleményeket) sokkal érettebb 4 éves kora körül a gyerek arra, hogy közösségbe járjon és kevésbé kötődjön az anyukájához

Válasz

Egy kisgyerek esetében a 6-7 éves kor azaz időpont, amikor az anyához való erős kötődés figyelmet érdemel, akkor indokolt a gyanú, hogy valami nincs rendben az anya-gyerek kapcsolattal. Egy 3 éves esetében erről szó sincs, úgyhogy azt javaslom, hallgasson az érzéseire és hagyják az óvodát! Tudom, hogy ez Önnek sokkal nehezebb lesz, egy csecsemő mellett jó lenne időnként egy ki szünet, pihenés, de megtérül a befektetés a nagyobb fia nyugalmával. Nem értek egyet az óvónővel, vannak ugyanis gyerekek, akik valóban érettebbek 4 évesen, mint 3 évesen. Mi ugyanezt a tortúrát csináltuk végig a kisebbik fiammal, én is feladtam, pedig az óvónők nagyon jók voltak. Ő sem hisztizett, egyszerűen nem érezte még magát biztonságban nélkülünk. Egy évvel később minden gond nélkül beszokott az oviba, bár az ott alvás néha még most is nehéz. Minimum egy év óvoda az iskola előkészítés miatt  javasolt, bár ez sem feltétlenül szükséges, mert szerintem egy gyerekre figyelő családban is mindent tud egy 6 éves, ami az iskolakezdéshez szükséges. Talán a közösségbe való beilleszkedés megtanulása az, ami miatt jó az egy év ovi, (bár a gyerekekkel való kapcsolat kialakítását, a csoportban való hely kivívását egy év alatt meg nehéz megvalósítani). Nálunk ez a két éves ovi jól bevált, nem volt probléma a beilleszkedés és a beszoktatás sem, egy két könnyes reggellel megúsztuk.
Azt már csak így a levelem vége felé kérdezem meg, hogy nincs véletlenül egy másik ovi a közelben? A leírt példák alapján az óvónő tényleg nem állhat a pedagógia csúcsain (persze lehet, hogy csak rossz napja volt).
Azért remélem, ha másban nem is, abban talán tudtam segíteni, hogy megerősítettem Önt abban, hogy jól látja a helyzetet. Arra bíztatom, hogy bátrabban hallgasson önmagára, nagyon jó a helyzetértékelése, hallgasson nyugodtan az érzéseire!

Izsó Ildikó



X
EZT MÁR OLVASTAD?