Rendelő Szoptatás és táplálkozás Szoptatási tanácsok Hozzátáplálás Új ételek az anyatej mellett

Új ételek az anyatej mellett:

Kérdés:

Kedves Zsanett!

Második kislányom, Ilona 6 és fél hónapos. Egy hónapja kezdtük a hozzátáplálást, de szinte semmit nem haladtunk vele. Még mindig nem eszik meg egy teljes adagot semmiből.

Ami nagy szomorúságot okoz nekem, hogy úgy tűnik mostanában kevesebbet szopik. Csak az egyik cicimet fogadja el egyszerre, és pár perc után elrántja a fejét (sokszor még le is spriccelem emiatt). Aztán már nem hajlandó újra szopizni. Tápszert nem fogad el, a cumisüveget nem is nagyon tudja használni.

Tegnap egész ügyesen evett egy kevés Sinemil pépet gyümölccsel keverve, ma délelőtt ugyanezt a gyümölcsöt nem fogadta el.

Egy foga tört át ma reggel, és 5 napja már hogy köhög és taknyos (orvos látta, írt fel rá homeopátiát és gyógynövényes cseppeket).

Van esetleg valami ötleted, amit még kipróbálhatnék? Vagy ez lehet a fogzás és betegség együttállása miatt, és csak meg kell várnom, hogy ezek alábbhagyjanak?

Nagyon furcsa nekem a helyzet, mert nővére simán evett, mindent elfogadott, és a fogzás sem viselte meg, 11 hónapig szopott.

Válaszod előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel,

Beatrix

Válasz:

Kedves Beatrix!

A hozzátáplálás a baba számára egy új dolog. Meg kell tanulnia kanállal enni és meg kell szeretnie az anyatejen kívül más ételek ízét is. Ez egyes gyerekeknél több időt vehet igénybe, ezért nincs oka aggodalomra. Legyen nagyon türelmes gyermekével. Egy adott gyümölcsöt vagy zöldséget több napon keresztül kóstoltasson a babával. Akár 10-15 alkalommal is meg kell kóstoltatni egy adott ételt, hogy a gyermek kellő képen megismerje, és szívesen megegye. Az elfogyasztott adag mennyisége is változhat, erőltetni nem szabad. Mindig csak annyit adjon a babának a zöldség- és gyümölcspüréből amennyit szívesen megeszik.

A fogzási fájdalom következtében előfordulhat, hogy a baba ínye annyira érzékennyé válik, hogy a szoptatást is átmenetileg elutasíthatja. Abban az esetben, ha a baba végképp nem fogadja el a mellet, javasolt az anyatejet lefejni és speciális itató pohárból vagy kanállal oda adni a babának. Ez azért is fontos, mert a babának szüksége van a tápanyagokban gazdag anyatejre az egészséges fejlődéshez. A fogzási fájdalom csillapítására javaslom a hűsítő krémek alkalmazását.

A gyerekek nem egyformák, ezért fordulhat elő, hogy első gyermekét a fogzás nem viselte meg a kisebb gyermeket pedig igen. A fogzás időszakában a babák szívesebben fogadják el a kanalas ételeket. A glutén-, tej- és szójamentes tejpépek tele vannak vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ezért szoptatás mellett a baba ezekből is kaphat naponta 1-2 alkalommal.

Üdvözlettel:

Pálinkás Zsanett
Védőnő, csecsemő- és gyermekápoló, a Milumil szaktanácsadója

Kérdés:

Sziasztok! Egy hozzátáplálásos kérdésem lenne: nemrégiben járt nálam a védőnő, kisebbik lányom most három hónapos. Azt mondta, hogy egy hónap múlva adnom kell a picinek almát és egy kekszet. Anno a nagyobbik lányom 6 hónapos koráig nem kapott mást, csak anyatejet. Nem tudom, hogy miért változott meg ez a rend, miért kell korábban elkezdeni a hozzátáplálást?

Ráadásul Zoé nagyon jól szopizik, és most anyatejes gondom sincsen - hála a görögszénamagnak, szépen gyarapszik. Most 5300 gramm és 62 cm, 3500 grammal született, van, hogy heti 200-250 grammot is gyarapszik. Még vizet sem adok neki, csak anyatejet.

A mozgásával is minden rendben, már fogdossa a tárgyakat, magához húzza, kezét nézegeti, oldalra fordul, jó kedélyű, átalussza az éjszakát is, majdnem egy hónapja.

Nem szeretnék véteni az "előírások" ellen, de kíváncsi vagy, hogy ennek mi az oka? És a napi adag mennyi legyen? Az egy keksz mellett egy gerezdnyi alma?

Andi79

Válasz:

Szia Andi79! Mostanában van egy új ajánlás, miszerint 4 hónapos kortól egy icipici glutén adásával elkerülhető a lisztérzékenység kialakulása, ezért ajánlgatja ezt a védőnő.

De igazából, ha jól gyarapodik, szerintem nincs szükség erre és elegendő az anyatej. Ha van bőven tejed, bőven elég lesz hat hónapos korban elkezdeni a próbálgatást, napi egy alkalommal. Először csak frissen préselt almaléből egy kiskanálnyit, aztán reszelt almát.

Ha akarsz neki kekszet is adni, akkor az almalevet pépesítsd meg egy pici keksszel, ez a mennyiség bőven elég ahhoz, hogy a bélrendszere megismerkedjen a gluténnal.

Dr. Balla Viktória
Kérdés:
Kilenchónapos kislányunkat mindeddig szoptattam, most 16. hetes terhes vagyok. A szopások száma lecsökkent napi egyre, az a baj, hogy a baba nem fogad el semmilyen más pótlást, így nem jut elég folyadékhoz, főleg pedig elég tejecskéhez. Az utóbbi két hónapban, amióta ezzel kínlódunk, összesen kb. 400 grammot hízott, ami gondolom nagyon kevés. Nem hajlando üvegből szopni, bár cumizni cumizik. Pohárból nem iszik olyan mennyisget (gyerekorvosunk szerint naponta háromszor kéne kb. 200 grammokat megigyon, ő egyszer szopik kb. 100-150 grammot, azon kívül kb. 2 kávéscsészényi tiszta vizet iszik étkezésekhez). Amúgy nagyon élénk, kedves, vidám, kiegyensúlyozott baba. 
Mit tehetek? Mar nagyon-nagyon stresszel az egész etetés, főleg, mivel tudom, mennyi tejet kéne igyon. Felek, elmarad a fejlődésben. Nem gondoltam, hogy ez ilyen sok gonddal jár majd, a könyvekben mindig csak azt írják, a szopirol átterünk üveges tápszerre és kész, mintha az olyan egyszerű lenne.
Másik kérdés: hogyan lehetne megelőzni, hogy a második babával is esetleg hasonló gondok legyenek? Szoktassam a szopi mellett üvegre is, és hogyan?
Válasz:
Az alábbi tételek egyike sem igaz:
1. a gyereknek az elválasztás során tápszeres kiegészítést kell adni.
2. A gyereket bármelyik életkorban is cumisüvegre kell szoktatni.
3. A gyereket el kell választani, ha az anya terhes lesz.
4. A gyerek szomjazni - éhezni fog tele hűtő és terített asztal mellett.
Ezekből a tanulság: hadd igyon, amennyit akar, hadd szopizzon, amennyit akar.
Amúgy, adhatsz neki sportzáras üveget is (az ice teás üvegek ilyenek), hátha ez megtetszik neki. Adj neki enni, olyasmit, amit szeret, és ami az egészséges táplálkozás kategóriájába belefér. Tedd mellre többször is, ha téged nem zavar, hogy várandósan szoptatsz.
Nem fog elmaradni a fejlődésben, nem lesz hiánybetegsége, ha változatosan étkeztek, és nem csak műkajákat esztek. Tejből, vagy tápszerből készíthetsz neki sűrű kásákat is (zabpehely, kukoricadara, köles hozzáadásával).
Préselhetsz gyümölcslét - rengeteg szőlő és alma van most. Ezek a dolgok neked is jót tesznek.
Szóval: lazíts, és bízz a gyerekben.
Sződy Judit


2003.03.28

Kérdés:
Egészséges-e a babáknak gyári babaételt adni? Nekem ui. eddig eszembe sem jutott, hogy azt kóstolgassuk/együk a szopi mellett, de amikor elutaztunk nyaralni így volt a legegyszerűbb megoldani a Marci étkezését, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a legjobbnak kikiáltott HIP-nek az összetételét is böngészni kell, ui. egyik-másik tartalmaz cukrot és mindegyik tartalmaz jódozott sót. Én egyáltalán nem sózok és nem cukrozok a Marcinak. Sőt semmi olyan ennivalót nem kap, amiben cukor van. Lehet, hogy én veszem túl szigorúan ezt a "szabályt"? S vajon nem egészségesebb a "sós" bébiétel, mint a bizonytalan eredetű piacon vásárolt zöldség? Gondolok itt a vegyszerekre, stb.
2. Azt tudom, hogy a cukor 2 éves korig nem ajánlott. És a "só tilalom" meddig tart?
3. S mennyire szigorú ez a cukor mentes étkezés? Én ui. magunknak itthon sütök kenyeret géppel, mert a bevásárlóközpontokban kapható kenyerek összetétele enyhén szólva kétséges. Ígyhát ezt a Marcinak sem adnám szívesen. Az általam sütött viszont élesztőt és cukrot tartalmaz (2 teáskanál cukor van 1 kenyérben). Ebből adhatok neki? Vagy elég ha gabonapelyhet eszik és nincs szüksége a kenyérre?
4. Azt olvastam, hogy primőr zöldséget és gyümölcsöt ne adjunk a babáknak. Ez milyen korú babákra igaz? Mikortól ehetnek akár primőrt is?
Válasz:
A bébiételekről hasonló a véleményünk. Tényleg meg kell nézni az összetételét, sőt, még azt is, hogy valóban Bio-e (ha ezt fontosnak tartod.
Nem minden Hipp bio is egyben. Ha érdekel, és megvannak a régi Kismamák, utánanézhetsz, mert az egyik tavaszi számban csináltunk egy táblázatot is erről. A cukor és só tilalmat én nem veszem olyan komolyan, de ez mindenkinek saját döntése. A cukorról sokan mondják, hogy méreg, mégis úgy gondolom, hogy az élesztő fölfuttatásához használt cukormennyiség ne okozhat semmiféle problémát. (Amúgy mézzel is futtathatod, de szerintem nincs nagy különbség.)
A sót sem tiltanám le teljesen, annak sokkal kevesebb nemkívánatos hatása van, mint a cukornak. Szerintem ebben az egészben az a lényeg, hogy ne szoktassuk rá a gyereket az édes - sós ételekre, hogy szeressék a valódi gyümölcsök, zöldségek eredeti ízét.
A primőrökkel az lehet a baj, hogy bizonyos műtrágyák és növényvédő szerek fölhalmozódhatnak bennük. Ebből a szempontból biztonságosabb a bébiétel. De miért kellene primort adni? Szinte minden évszakban van olyan gyümölcs - zöldség, amit feldolgozhatunk, sőt, ma már használhatunk fagyasztott alapanyagokat is.
Egy kicsit azért lazíthatnál. Fölnő a gyerek nagyon jól, akkor is, ha nem ellenőrzöd minden falatját.
Sződy Judit

Kérdés:
9 hónapos a kislányom (napjában még 6 alkalommal szopik), eszik sokféle gyümölcsöt, főzeléket, de szeretném változatosabbá tenni az étrendjét. Gabonafélét eddig nem mertem adni neki, igazából nem is tudom, ebben az életkorban melyik adható és melyik csak 1 éves kor után. A rozs, az árpa, a zab, a köles, a rozs mind mind olyan alapanyag, melyből kiváló reggelit, uzsonnát lehetne készíteni mondjuk gyümölccsel, de nem tudom adhatom-e őket.  
Válasz:
Nyugodtan adhatod bármelyiket. A búza, rozs, árpa. zab fél éves kor előtt tilos, mivel glutént tartalmaz. A gluténérzékenység pedig kicsi korban nagyon veszélyes tüneteket produkál. Később már jól kezelhető, tehát nem érvényes a tiltás, csak arra, akinél kiderül, hogy valóban glutén érzékeny (ez a cöliákia, vagy lisztérzékenység).
Sződy Judit

Kérdés:
Kislányom most féléves és pár napja adok neki gyümölcsleveket (általam reszelt almának leve, Hipp répalé, ezek keveréke, ezek után pedig meggy - ha lehet - , barack stb.) és még pár hétig szeretnék kizárólag leveket adni. Ezidáig elfogadta és szívesen nyammogta a kanalat az édeskés lével... 
A család és (bölcs) ismerősök tegnap adtak javaslatot csirkemájra, csokira(!!!!) és egyéb hasonló finomságokra, amiket én sem eszem. Érveltem, hogy husi minek, ha fajazonos fehérjét kap a gyerek, de nem igen értettek velem egyet. No, mindegy, úgy csinálom, ahogyan nekünk a legjobb. Szoptatni kívánom őt minimum egy éves koráig. 
Gyümölcspürék és főzelékek bevezetését kb. egy hónap múlva szeretném csak megkezdeni. Szerinted baj, hogy csak ilyen "lassan" adagolom neki a "komoly" kaját?
Válasz:
Azzal kezdted, hogy baj-e, ha lassan vezeted be a másféle ételeket. És máj meg csoki. Naggyonjó! Szóval: a csoki, máj nem alkalmas a csecsemő hozzátáplálására. Ha eddig bizonytalan lettél volna, megpróbállak megnyugtatni.  Nos, a gyümölcslék: nincs nagy jelentősége, hogy lét adsz, vagy reszelt almát. Nem gondolom, hogy ezzel pepecselned kéne, hogy a reszelékből lét vonj ki. Fél éves kor után már nem kell olyan körülményesen alakítani az elválasztást, mint régen, amikor hat hetes korban kezdték a dolgot. Add neki a kaját, ahogy jól esik, hiszen lényegében még mindig anyatejen él. Ezekben a hetekben csak ismerkedik az ízekkel, az újdonságokkal. Persze, csak "diétás" dolgokról lehet szó, nem csokiról: banán, alma, őszibarack, meggyvelő, főtt krumpli (fokhagymaprésen átnyomhatsz neki egy kiskanálnyit, ez elég is lesz), főtt répa, zöldborsó (fokhagymaprésnyi adag). Mindig egy féle élelmiszert adj neki, hogy kiderüljön, hogy hogy reagál rá a szervezete. Ha túl sűrűnek tartod a kaját, pár csepp tejet fejhetsz bele. Állati fehérjére az anyatejen kívül egyelőre semmi szüksége. Később se kötelező, de, ha már nem szopik sokat, ügyelni kell a fehérje-bevitelre, amit hüvelyesekből, gabonafélékből és esetleg állati termékekből (tejtermékek, tojás, később gomba) is lehet fedezni. Én azt tartom a legtermészetesebb elválasztási módnak, hogy a gyerek szopik, ahogy neki jól esik, de, amikor én eszem, akkor ő is odaül az asztalhoz, és amit megkíván (és ehet), azzal megkínálom. Aztán szépen fokozatosan átalakul a dolog: már nem csak érdeklődőként ül az asztalnál, és a tulajdonképpeni táplálkozást a szopással fedezi, hanem velem eszik, és a szopás az ínyencfalat. Persze, csinálhatod másképp is, tudatosabban - ez teljesen a te döntéseden múlik, a te temperamentumodtól függ.
Sződy Judit

Kérdés:
Kisfiam most múlt 5 hónapos, és kizárólag szopik. A kérdésem a hozzátáplálással kapcsolatos: hogyan és mit tegyek, hogy valóban hozzátáplálás legyen ás ne idő előtti elválasztás.
Ha a 6. hónapban a nap közepi szopás után megkínálom egy kis almalével az jó indulás? De mikortól váltódik ki az egész szopás zöldfélével/gyümölccsel?
Tudod, újfent kaptam egy ismertetőt valami tápszeres cégtől, nahát abban szerepel, hogy 8 hónaposan már csak a reggeli étkezés a szopás.
Ha " szakirodalmat " ajánlasz, az is jó nekem.
Válasz:
Szakirodalmat találsz a babaneten is (A szoptatás címmel). Ha megvan a Születéskalauz című könyv, az is részletesen foglalkozik ezzel a témával. (Szintén a Babaneten megtalálod a megrendelhetőségét, vagy próbálkozz a Libri könyvesboltokban, de ott drágább.)
Szóval teljesen jó, ha fél évesen kínálgatod a babát, szoptatás után. Ekkor már elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen túl nagy hókuszpókuszt keríteni az etetése köré: szinte bármit ehet, amit fog nélkül meg tud enni, és persze nem túl sós, és nem túl fűszeres. Az egész szopás akkor váltódik ki , amikor a baba úgy gondolja. Ha hagyják, hogy ő döntsön, akkor általában 1-3 éves korban növi ki szopási igényét. 
Ez persze nagyon komolyan ütközik a tápszergyárak érdekeivel.
Rettentően dühít, hogy ilyen információkkal látják el a kismamákat. Szívesen venném, ha megírnád, melyik cég milyen kiadványáról van szó, sőt, még jobb lenne, ha elküldenéd a füzetet, ugyanis épp folyik egy felmérés arról, hogy a cégek marketingtechnikája hogyan ássa alá a szoptatást. Amint látod, eléggé. 
A WHO ajánlása szerint a hozzátáplálás egy éves korig csak a szoptatás kiegészítésére való, csak a szülinap után kezd nagyobb arányt elfoglalni a gyermek táplálékában az anyatejnél.
Sződy Judit

Kérdés:
Kilenc hónapos kislányomat hat hónapos kora óta hiába kínálgatom az anyatejen kívül bármilyen étellel. Időnként egy-két teáskanálnyi gyümölcsöt elfogad, de ez nem garancia arra, hogy ezt a következő étkezésnél, vagy másnap is megismétli. Ha próbálkozom, gyakran öklendezik (ilyenkor nem erőltetem), sokszor már a kanál láttán is rázza a fejét. Nemrég 10 napos kórházi kezelésen estünk át (vesemedence-gyulladással), és az azóta szedett többféle kanalas gyógyszer (amit gyakorlatilag úgy kell beleöntenem a picibe) csak rontott a helyzeten. Azt szeretném megtudni, milyen gyakori a babáknál a "rendes" táplálék ilyen kategorikus elutasítása, és mikor várható változás. A gyarapodással egyébként nincs gondunk, és én szívesen szoptatom annyiszor és addig, amíg neki jól esik, de a kórházban és a gyerekorvosi vizitekkor állandó rosszalló fejcsóválásban van részünk. Ráadásul a kórházban az is gondot okozott, hogy Zsuzska inni sem hajlandó, és ezért öt napig tartó maratoni "szoptatási sztrájkja" alatt végig infúziót kellett kapnia. Az ivásra emiatt szívesen rászoktatnám, de eddig teljes csőd.
Válasz:
Egyáltalán nem ritka, amit a lányod csinál. Maradj ennyiben, hogy kínálgatod, és ha nem kér, hagyd békén (lehet, hogy a kínálgatással is föl kéne hagyni egy kis ideig, amíg valahogy el nem felejti az eddigi incidenseket a kanállal).
Juli lányom másfél évesen kezdett enni jelentősebb mennyiséget, addig csak kóstolgatott. (Nem mondom, hogy ez nem idegesített, de így utólag már látom, hogy ettől nem lett baja.)
Azért nem iszik, mert nem szomjas. Aki egész nap folyadékon él, az miért szomjazna meg?
Sződy Judit

Kérdés:
Kislányom június végén lesz egy éves. Kb. másfél-két hónapja elkezdett nem enni. Eleinte még jól ment egy-egy reggeli vagy ebéd vagy vacsora, de azután volt egy másfél hét, amikor semmit sem volt hajlandó enni. Azt hozzá kell tennem, hogy mivel tehéntej allergiája van, ezért úgy döntöttem, hogy ha tudom, egy éves korág szoptatom, ami sikerült is. Négy hónapos korától kap gyümölcsöt és zöldséget és kb. hat hónapos korától három étkezésre csak ezeket kapja. Az említett másfél hét leteltével ismét jól-rosszul evett. Sajnos két hete megint semmit nem hajlandó megenni. Akkor jöttünk haza Magyarországról és két napig lázas volt, második nap hasmenése volt. Azt gondoltam, biztosan a hosszú utazás viselte meg vagy a melegben valami fertőzést kapott. A láz két nap után elmúlt, a hasmenés még egyszer előjött. Viszont most már ott tartunk, hogy semmit nem enged a szájába rakni, még a fogát sem tudjuk megmosni. Csak szopni hajlandó és  a vizet vagy a gyümölcslevet issza meg. Kb a probléma megjelenésekor kezdett el négy felső foga jönni. Olvastam és hallottam, hogy a fogzás mindenféle problémát okozhat, többek között evési problémákat is. A kérdésem, hogy mennyi ideig hagyjuk, hogy nem eszik? Nagyon erőltetni sem az evést sem a fogmosást nem merem, nem akarom, hogy a későbbiekben esetleg utáljon enni és fogat mosni emiatt. Május 30-án mérték a súlyát utoljára, akkor kiderült, hogy két hónap alatt csak 150 gr-ot hízott. A másik kérdésem kapcsolódik az előzőekhez: szeretném megkezdeni az elválasztást, de hogyan tegyem, amikor semmi mást nem hajlandó elfogadni?
Válasz:
A válaszom: ne aggódj a baba egészségéért, semmi baja nem lesz, ha anyatejet kap csak. Sajnos evésre erőszakkal rávenni szinte lehetetlen egy gyereket, ne is kísérletezz vele. Inkább csinálj falatkákat, amiket ő maga meg tud enni, ha épp kedve van. (Banánszeletek, krumpilpüré-golyók, zabpehely-labdácskák, puha kenyérkockák). Tedd ezt elé, hátha a kíváncsisága ráviszi, hogy megkóstolja. Az evés körül ne csináljatok cirkuszt, mert az még élesíti a helyzetet. A gyerek ugyanis hamar rájön: az evés az anya gyenge pontja, ezzel lehet
megkülönböztetett figyelmet kiváltani. Akkor továbbra sem fogok rendesen enni, mert így sokat foglalkoznak velem.
A másik kérdésedre a válasz: a ti speciális esetetekben (hogy a baba nem eszik mást), a legjobb lenne, ha a kicsit néhány órára ráhagynád olyan valakire, akit szeret. Te szépen elmennél kirakatot nézni, vagy bármi. Ez alatt az idő alatt lehet, hogy enni fog, ha nincs kéznél az anyu. Ha ezt rendszeressé teszed, talán szívesebben fog enni, és lassan el tudod
választani. A fokozatosság a lényeg!
Sződy Judit

Kérdés:
Lassan a 6 hónapba lépünk és egy kicsit aggódom, mert a kisfiam a kiskanálra rá sem néz, semmire nem tátja a szájét. Gyümölcsöt próbálok neki adni, illetve csak kóstoltatni, de nem sok sikerrel. Természetesen nem erőltetem a dolgot. Már mindent kipróbáltam. Adok a kezébe répát és édesköményt, hogy azt szopogassa, (ezt tanácsolták) rágcsálja és így ismerkedjen először az ízekkel. Mindent a szájába vesz, viszont ezt a két zöldséget nem. A kiskanalat is a játékok közé dobtam, de azt soha nem válogatja ki, hogy játsszon vele. Én is megpróbálok az ujjamról időnként a szájába tenni egy-két finom reszelt körte vagy alma darabkát, SEMMI! Mit csináljak? Hagyjak fel a gyümölcs próbálkozásával és vágjak bele rögtön a különböző bébiételek kutyulgatásába és hátha? Félek, hogy ezek után már azt sem szívesen kóstolná meg. Talán tartsak egy kis szünetet és felejtsem el az egészet egy időre? ??
Válasz:
Nem kell kétségbe esned. A gyerek nagyon jól tudja, hogy mire van szüksége. Nem ritka, hogy tíz-tizenegy hónapos koráig szinte semmit nem eszik az anyatejen kívül, mégis tökéletesen fejlődik. Néha kínáld meg ezzel- azzal, olyasmivel, ami biztos nem okoz allergiát. Krumpli, répa, áttört zöldborsó, gyümölcsök. kásákat is adhatsz neki, de ne tehéntejjel készítsd, hanem vízzel, vagy gyümölcslével. Nem kell a gyümölcsökhöz ragaszkodni.
Abba is hagyhatod a próbálkozást néhány hétig, hátha megjön a kedve a kicsinek az evéshez.
Sződy Judit

Kérdés:
Lányom 5 hónapos és szopik, viszont úgy látom az elválasztás miként és hogyanjáról éppen úgy megoszlanak a vélemények, mint a szoptatásról. Szeretnék sokáig szoptatni, melyik "elvet" kövessem? Szopás ELŐTT vagy UTÁN kínáljam meg a babát az egyéb táplálékkal? Mennyi idő optimális egy szopás kiváltására?
Válasz:
Az elválasztással várhatsz a baba hat hónapos koráig, hacsak nem adja tudtodra korábban, hogy márpedig enni akar az ebédedből. Ha sokáig szeretnél szoptatni, mindig szopás után kínáld, és ne akarj szoptatást kiváltani etetéssel. Hagyd, hogy ez kialakuljon magától.
Igazából egy éves korig a mama főztje csak kiegészíti az anyatejet, de nem helyettesíti. Szóval, csak a szülinap után kezd dominálni az étrendben a házikoszt (vagy bébiétel), de akkor sem hirtelen, hanem szép fokozatosan. Azután is nagy jelentősége van az anyatej tápláló hatásának, ugyanis a baba napi fél liter anyatejből a C vitamin bevitelét szinte teljesen meg tudja oldani. Vasforrásnak is elsőrangú az anyatej: amíg belőled teljesen ki nem fogy a vas, addig a gyerek megkap annyit, amennyire szüksége van. Belőled pedig nem fogy ki, ha egészségesen táplálkozol. Érdekes módon a fehérje lesz kevesebb az anyatejben fél éves kor után, tehát ennek pótlásán kell munkálkodni. Ezt a baba úgyis jobban tudja, mint mi, és a fehérjedús ennivalókat fogja szívesebben fogyasztani a szénhidrátosoknál.
Sződy Judit

Kérdés:
Kisfiam 5 hónapos múlt. Az utóbbi időben már nem szopik olyan nagy kedvvel, néha azt sem bírja kivárni, hogy meginduljon a tejleadás, kapkodja a fejét ide-oda. Amikor megindul a tej, akkor persze mohón eszik, de amint nem dől a szájába, abba is hagyja a szopást, és már tekeredik a másik oldal felé. Abból is eszik, de csak addig, amíg nagyon folyik , kb. két percig. Utána mindkét mellre még visszateszem, hogy minden cseppet szívjon ki, és a reggeli időszakot kivéve ekkor tényleg már csak cseppekről van szó. Éjszaka nemritkán tizenkét órát alszik, néhány hete még feszülősre megtelt a mellem reggelre, de most már érzem, hogy reggelre is kevesebb van. 
A másik dolog az, hogy már hetek óta "kinézi" a számból az ételt, és mindent a szájába vesz, rágcsál. Hihetetlen, de amikor az asztal mellet van a hordozóban, és a család eszik, követi a szemével a mozdulatokat, és nyitogatja a száját. Hosszú napokig vívódtam, hogy adjak-e neki valamit, vagy csak szoptassam még, amikor egy délután rávetette magát a görögdinnyére, ami előttem volt a tányérban, két kezével megfogta, odahajtotta a fejecskéjét és hangosan elkezdte cuppogni, szívni a levét. Alig lehetett elhúzni! Másnap adtam neki egy kis sárgarépapürét, mégse dinnyével indítsunk, mohón ette azt is. Azóta naponta egyszer adok neki egy kis zöldségpürét, ma már 125 g-ot megevett, szemmel láthatóan nagyon ízlik neki. Főzelékezés előtt is, után is szoptatom, összesen naponta 5-6-szor, de mégis úgy érzem, hogy csökken a tej mennyisége. Hiába próbálkozom, nem hajlandó egy alkalommal tovább szopizni, és nem igényli a gyakoribb szopást sem. Éjszaka nem ébred fel, ennek persze örülök, de tudom, hogy ez nem tesz jót a tejtermelésnek. 
Az első heteket kivéve nem fejtem, most próbáltam, de csak egy-egy cseppet tudok kipréselni. Nem indul be a leadó reflex, még hajnalban sem, amikor tele van a mellem. 
Első gyerekem másfél éves koráig szopott, a kisfiamat is szeretném minél tovább, és csodálkozom, hogy alig múlt öt hónapos, és máris úgy tűnik, egyre kevésbé érdekli a szopizás. Gondoltam, kihagyom a főzeléket egy-két napig, hátha többet szopik és megugrik kicsit a mennyiség, vagy nem kell mindenáron erőltetni?
Válasz:
Szerintem nincs ok aggodalomra. Vannak olyan kisbabák, kik imádnak enni.
Ettől függetlenül, ha minden evés előtt megkínálod a melleddel is, nem fog teljesen elapadni a tejed, és a szoptatás még hónapokig fontos része lesz az életeteknek.
Azt javaslom, fél éves koráig még ne fokozd a főzelék mennyiségét, cumisüveget semmiképp ne adj neki, így valószínű, hogy nem fog teljesen elzárkózni a szopizás elől. A szoptatás funkciója lassan megváltozik: kevésbé a táplálkozás, mint a vigasz, a megnyugvás, a pihenés forrása lesz.
Lehet, hogy ennél a babádnál ez az "átváltozás" hamarabb fog bekövetkezni.
Próbáld elfogadni, hogy ő ilyen.
Sződy Judit

Kérdés:
Kisfiam 6 hónapos lesz, és egyre nyugtalanabbul szopik. A figyelme mindig a körülötte lévő hangokra és tárgyakra irányul. Lehetséges, hogy nem elég a tejem? Délben szinte mindig kap már némi pótlást (főzelékek), szeretném minél hamarabb legalább ezt az egy szoptatást kiváltani. Mikortól lenne célszerű, és mitől függ?
Válasz:
Az, hogy egy fél éves baba mindenre kíváncsi, teljesen természetes dolog. A legtöbb félévest úgy lehet megszoptatni, ha elvonul az ember a világ zaja elöl. Ez nem annak a jele, hogy kevés lenne a tejed.
Az, hogy mikor hagysz ki egy szoptatást, rajtad múlik, de ehhez tudnod kell néhány dolgot.
A korszerű szoptatási ismeretek szerint fél éves kor előtt a gyermeknek semmi másra nincs szüksége, mint anyatejre. (Ezt a "korszerű szoptatást" nem én találtam ki, hanem egy Magyarországon, magyarul megjelent szaklap - a Gyermekgyógyászati Szemle -  cikke alapján írom. Ezt az újságot minden magyar gyermekorvos olvashatja.) Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása is ezt tartalmazza: kiegészítő táplálékot a gyermek hat hónapos kora körül kell bevezetni az étrendbe, anyatej legyen a fő táplálék a gyermek egy éves koráig (a többi csak kiegészítés.). Ezt úgy lehet elérni, hogy a babát minden alkalommal megkínáljuk a mellünkkel, amikor kéri, és mellesleg délben, azután reggel és este is bevonjuk a családi étkezésbe. E szerint a gyakorlat szerint az anyatejet nem felváltja, hanem kiegészíti a főzelék, a babát nem elválasztják, hanem a maga ritmusa szerint elválasztódik. A tapasztalat azt mutatja, hogy fél éves korban sem muszáj mást adni, mert azoknál a gyerekeknél, akik még tíz hónaposan sem fogadták el az egyéb táplálékot, nem találtak semmiféle hiánybetegségre utaló jelt. Sem vashiányt, sem vitaminhiányt sem semmi mást, ami indokolná, hogy erőszakoskodjon az anya az egyéb táplálékok adásával.
Ha neked ez kényelmetlen, és nem tartod nagyon fontosnak, hogy hosszú ideig szopjon a babád, lassan elhagyhatod a déli szoptatást. Ez esetben számolni kell azzal, hogy a ritkább szoptatás miatt csökkenni fog a tejed mennyisége. Az is lehet, hogy a baba a könnyebb utat (a kanalat vagy cumisüveget) választva teljesen felhagy a szopással. Ez persze nem általános, lehet, hogy a ti esetetekben nem okoz majd semmi gondot, hogy te irányítod az elválasztást, és nem hagyod ezt a kisbabára. A döntés a tiéd.
Sződy Judit

Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Kérdés:
Válasz:
Pálinkás Zsanett
Védőnő, csecsemő- és gyermekápoló, a Milumil szaktanácsadója. Ha kérdésed van a babád hozzátáplálásával, kis-
gyermeked táplálásával kapcsolatban, írj szakértőnknek!
KÉRDEZZ
A SZAKÉRTŐTŐL!

Család, Gyermek, Ifjúság logo