Mélyen fekvo lepény
Baba Net

 
            

Kérdés:
Első gyermekemet sectioval szültem, mert a 37 héten levált a placenta és sürgős beavatkozásra volt szükség. A kórházi jelentésben az állt, hogy placenta praevia ami tudtommal azt jelenti, hogy a méhszáj környékén tapad, pedig minden uh vizsgálat azt mutatta, hogy jó helyen tapad. Teljesen összezavarodtam, magamat okolom mindenért, nagyon nehezen dolgozom fel a sectiot, bár a nyolc és fél hónapos fiam kárpótol, mert tündéri baba. Azt szeretném megtudni, hogy második gyermekemet szülhetem-e normál úton, mi ennek az esélye, ha ezt másfél éven belül szeretném, persze ha a szülés pillanatáig minden rendben megy. Úgy hallottam, hogy oxitocint nem igazán adhatnak, hogy ne legyenek erősek a fájások.

Válasz:
A mélyen fekvő lepény (placenta prévia) előfordulhat úgy is, hogy a nem kellően gondos ultrahang szűrések során nem tartották fontosnak a leírását, avagy abban bíztak (mint az sokszor elő is fordul), hogy a terhesség növekedésével a lepény feljebb kerül.
Most már mindegy: a sectio okai között nyilvánvalóan ez is szerepelt. Bár én inkább úgy gondolom, nem annyira a mélyen tapadó lepény, mint annak széléről induló leválása volt a baj oka.
Ez viszont rendkívül ritka, hogy hasonló módon ismétlődjön, tehát e tekintetben meg kell nyugtassam. A másik oldalon viszont tény, hogy ma a szülészek egy előző császár után sokkal hamarabb szánják rá magukat egy újabb műtétre...
Oxytocin is csak elvben adható előzetes császár után. Én nem hiszem, hogy akad ma szülész, aki a biztonságos műtéti beavatkozás helyett a kockázatos infúziós hüvelyi szülést választaná adott esetben...

Dr. Nagy László

2001.12.22




 

 

 

 

 

 

 
Kérdéseit felteheti levélben vagy a következő lapon.
A kérdéseket és válaszokat általában a rovatban közzé tesszük. A kérdésekből úgy idézünk, hogy név, cím, azonosításra alkalmas tény, jellemző ne szerepeljen. 
Ha ismert a kérdező e-mail címe, a választ levélben elküldjük. 
A válaszidő a szakértők elfoglaltságától és a kérdések mennyiségétől függ. Sajnos a gyors választ nem tudjuk garantálni. Jelenleg csak nagyon korlátozott számban tudunk kérdésekre válaszolni.
Kérjük, mielőtt a kérdését feltenné, olvassa el ezt.