Így tárold a lefejt tejet!

Bár a fejés közel sem létszükséglet a szoptatás során, több okból is előfordulhat, hogy az anya kénytelen lefejni saját tejét. Az egyik ilyen ok lehet az, ha szaporítani szeretné a tejet, hogy tartalékot képezzen, esetleg leadja más gyerek részére, a másik pedig, ha gyulladás veszélye vagy már kialakult mellgyulladás áll fenn.

Így tárold a lefejt tejetA fejésre többféle módszer is létezik: van, aki a kézzel történő fejésre esküszik, van, aki kézi fejőgéppel végzi ezt a műveletet, és van, aki elektromos fejőgépet használ erre a célra. S bár az első napokban még nagy eredményekre nem szabad számítani, eljön az az idő, mikor, ha nem is litereket, de meglehetősen nagy mennyiségeket képes az anya szervezete a gyerek igényein felül megtermelni.

A lefejt tejet azonban körültekintően kell tárolni, mert bár a mama melléből még sterilen kerül ki, levegővel érintkezve gyorsan megindul benne a baktériumok szaporodása Ezért is érdemes a fejéshez használt felszerelést legalább naponta egyszer alaposan sterilizálni, illetve fejés előtt kezet, no meg mellet mosni. Sokan bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy mennyi ideig tárolható el az anyatej a fejés után.

Fejés után a tejet tárolhatjuk műanyag edényben – akár a fejőgép üvegében is -, de anyatejgyűjtő zacskóban is, amelybe akár közvetlenül is fejhetünk. Utóbbi nagy előnye, hogy ha lefagyasztjuk a tejet, sokkal kisebb helyet foglal a fagyasztóban, mint bármilyen más edény. Fontos, hogy a frissen lefejt tejet ne öntsük össze a korábban lefejt mennyiséggel.

Ha netalán elfelejtjük a tejet betenni a hűtőbe, ne essünk kétségbe, 25 fok környékén még 4-6 óráig felhasználható felmelegítés – nem forralás - után. A melegítéshez a legjobb, ha egy meleg – max. 50-60 fokos - vizes lábasba állítjuk. Ne a mikrohullámú sütőbe tegyük be, mert ez elpusztítja benne az immunfehérjéket is. Ha nincs ennyire meleg, csak 19-22 fok közötti a lakásban a hőmérséklet, akár 10 óráig is felhasználhatjuk. 15 fokon pedig egy napig is eláll hűtés nélkül is. A kolosztrum, amely a szülést követően kb. hat napig termelődik, ennél sokkal ellenállóbb, szobahőmérsékleten akár 32 óráig is megőrzi a minőségét.

Hűtőben, 0-4 Celsius fok között az anyatej körülbelül 8 napig áll el, viszont ha már több napja itt tároljuk, inkább ne tegyük már be a fagyasztóba. Ám ha egyenesen a fagyasztónak fejtünk, más a helyzet: a hűtőnk kis, belső fagyasztó részében 2 hétig áll el a tej, de kombinált hűtőszekrényünk külön nyíló fagyasztójába pakolva akár 3-4 hónap múlva is elővehetjük a teli zacskókat. Különálló fagyasztószekrény vagy láda esetén pedig biztosak lehetünk benne, hogy fél évig is nyugodtan felhasználhatjuk majd a tejet, például akkor, ha netán házon kívül, kettesben töltenénk egy estét a kicsi apjával, vagy ha végre kialudná magát egyszer az anyuka. Csak ne felejtsük el a fejés után felcímkézni a tárolóedényeket vagy zacskókat – mindegyikre írjuk rá a pontos dátumot.

És hogy honnan tudható, hogy már romlott a tej? Ha csak azt látjuk, hogy a tetején egy fehéres-sárgás réteg képződött, alatta pedig vizesebb, az csak annyit jelent, hogy a zsír különvált a többi résztől. Ilyenkor egy alapos felrázás után ismét homogénre keveredik a tej, és nyugodtan odaadható a babának. De ha felengedés után is összeugrik, nem keveredik el rendesen, netán darabos vagy savanyú szagú, akkor sajnos már a baba etetésére nem alkalmas.

Szilágyi Diána, 2009. október 28.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?