Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Erazmusz!
Gyakran, az utóbbi négy évben évente kétszer is van hüvelygyulladásom. A legutóbb a labor a hüvelykenetből egy gardnerella nevű "kórokozót" mutatott ki. Kaptam Gyno hüvelykúpot és Gynoflor hüvelytablettát. Amennyiben ismét gyulladásom lesz próbálkozzam Gynevacal, vagy tünetmentesen is lehet használni. Szeretnék már a gyulladásoktól megszabadulni. Mi ez a gardnerella?
Furcsa, hogy nemegyszer a laborvizsgálat semmiféle kórokozót nem mutatott ki a kenetből.
Mi lehet ennek az oka?
Válaszod előre is köszönöm: Zita8
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!
Nagyon szeretném ha tudnál segíteni, mivel nagy problémám van.
Jelenleg kb. 10 hetes terhes vagyok.
Kb 3 éve szeretkezés közben erős piros vérzésem van. Azt mondta az orvosom, hogy herpesz vírumom van. Közben volt egy terhességem, amit erre a vírusva való tekintettel nem mertem vállalni. Kenegetéssel próbáltuk elmulasztani a vírust, de mindig előjött.
Később elmentem egy másik orvoshoz is, aki azt mondta, hogy ez nem herpesz vírus, hanem méhszáj seb, amit egy lézeres műtéttel és egy egészségügyi kaparással helyre lehet tenni. Kicsit megnyugodtam, de teherbe estem.
Esetenként még mindig van vérzésem, de azt mondja az orovsom, hogy ez nem baj.
Nagyon féltem ezt a terhességemet. Szerinted akadhat komplikáció?
Jelenleg elvagyok tiltva a szextől.
Kérlek feltétlenül válaszolj, hogy mennyire lesz veszélyes ez a terhesség?
Kiváncsi lennék arra, hogy a babának vagy nekem lehet-e valami bajuknk?

Köszönettel Gyöngyöm
Gyöngyöm
 


Kedves Caldea
Fél év alatt nem valószínü, hogy kiújult az endometriozis. A Gynevacot mindenkinek javaslom (kivéve formalin vagy thiomersal érzékenységet), mert mindenkinek javítja az esélyeit. Több olyan esetet tudnék mondani, akiknél asthenozoospermia mellett Gynevac után spontán terhesség létrejött. (Ezek mind asthenozoospermiások!). Természetesen nem minden esetben sikerül így a terhesség, de most a sikeresekről írok egy kis összeállítást.
V.né B.É. 42 é. Elözmény: 1 szülés 18 éve, 6 éve szeretne gyermeket.
5 spontán vetélés
Gynevac férjjel, utána azonnal sikeres spontán terhesség
3150 g-os sima szülés
P-né V.A. 28 é. Másfél éve szeretne gyermeket
Gynevac férjjel, 5 hónappal késöbb spontán terhesség
3290g-os sima szülés
V.S.né 25 é PCO is. 1 éve szeretne
Gynevac férjjel egyxütt, 1 hónappal késöbb spontán terhesség,
3200 g-os sima szülés
M.E. 39 é. 7 éve szeretne gyereket
17x insemináció, 3x IVF (lombik) sikertelenül
Gynevac (férjjel) után sikertelen IVF, majd spontán terhesség
3150g Császáros szülés
M.T.-né 26 é. 4 éve szeretne
1 sp.ab. 4 éve
Gynevac után 3 hónappal spontán terhesség
3410g-os sima szülés
B.B.É. 36 é. 11 éve szeretne
4 IVF sikertelen
Gynevac férjjel, közben spontán terhesség (a 2.inj.után)
Sima szülés
A Gynevac-ot a házi orvos is felírhatja, és bármelyik patikában beszerezhetö. Csak lehet, hogy meg kell nekik mondani, hogy a HUNGAROPHARMA nagyker.-nél rendeljék meg. A házi osvoshoz pedig úgy célszerü elmenni, hogy elözöleg az internetes honlapot teljes egészében kinyomtatod ( www.elender.hu/gynevac ), elviszed neki, és azt mondod, hogy ezt az injekciót kéred, hogy írja fel és adja be, mindkettötöknek. Általában megteszik. 5 injekció, a farizomba mélyen, 10 naponta. Természetesen inseminatio elött is adható. A sejttörmeléket nem tudom, mit jelent, de valószínüleg azt, hogy nem minden spermium egészséges.

Kedves Moni!
A sec. sterilitást önmagában akkor gyógyítja a Gynevac, ha semmi más oka nincs, mint a krónikus gyulladás. A meddöség hátterében kb. 85%-ban van krónikus gyulladás, de ezek 3/3 részében nem egyedül, hanem más okkal együtt. A gyulladást, és a más okokat egyszerre kell kezelni, hogy eredményes legyen a kezelés!

Kedves Zsófi!
Leveled megkaptam, még nem jutottam hozzá, hogy válaszolni rudjak (időhiány).

Üdvözlettel Erazmusz
Erazmusz
 

 
 

Kedves Móni!
Nem 3/3 hanem 2/3 részében!
Erazmusz
Erazmusz
 


Erazmusz!
Ha olvastál, kérlek írj, nagyon várom a válaszod!
Köszönöm

Gyöngyöm
Gyöngyöm
 


Kedves Erazmusz!

25 éves vagyok, a férjem 28. 3,5 éve vagyunk házasok, de eddig még nem sikerült egy babát összehoznunk. Azt hiszem, még eddig sose voltam terhes, legalábbis még a mensim nem késett soha pár napnál többet. Viszont volt már olyan, hogy 2 nap késés után (még nem mertem tesztelni, mert már annyit koppantam)iszonyú görccsel menstruáltam. Máskor is fáj, de 3 alkalommal rettenetesen rosszul voltam. Ezek közül az elsőnél egy oldószer használata után, a két utóbbinál pedig mindenféle olyan tünet után, ami terhességre engedne következtetni (cicifeszülés, büfizés). Azt szeretném tudni, hogy utólag meg lehet-e vhogy nézni, hogy voltam-e már terhes. Azért is érdekelne, mert az azt jelentené, hogy nálam NEM arról van szó, hogy nem tudok teherbe esni, hanem arról, hogy nem tapad meg.
Köszönöm, és további jó munkát Neked: vera
vera
 


Kedves Erazmusz

Koszonom a szamot, de szerencsere nem volt ra szukseg, mar beszeltem vele jol van.

Edina
edina
 


Kedves Erazmusz!

Kb. egy hete küldtem Neked levelet a faxodra. Ugye megérkezett?

Köszönettel: Hédi
Hédi
 


Kedves Erazmusz!

Köszönöm a választ.

Jól értettem a férjem is kapjon szurit?

Ha pl. szept. 26-án kapnám az elso szurit (kb. okt. 3-5 között lenne az inszem) utána nyugodtan kaphatnám a többi négyet?

Nagyon várom válaszod (akkor gyorsan elkezdeném):

Caldea
caldea
 


Kedves Erazmusz,
Köszönöm válaszod.

Pénteken elmentem a körzetihez, elvittem a kiprintelt anyagot. Kicsit meglepödött a kérésemen, de szó nélkül felírta a Gynevacot. A szurit is megkaptam. :-))))))
Üdv, Moni
mj
 


LANYOK

MA KAPTAM ERAZMUSZ DR-NOTOL EGY EMILT,HOGY BEKREPALT A GEPE ES NEM TUD JONNI.LEGYETEK TURELMESEK,NEM VESZETT EL ES NEM HAGYOTT MINKET `KAKI`-BAN.

Kriszti
kriszti
 


Akkor holnap mit csináljak?????????????


Caldea
caldea (caldea)
 


Kedves Erazmusz!

Szeretnék a petevezeték elzárásáról többet megtudni.Mikor lehet kérni, féltételek vannak-e még, röviden a beavatkozás lefolyásáról, és a mütét utáni következményekről írj kérlek.

Előre is köszi.

Kriszta
Névtelen
 


Kedves Erazmus,

Mar korabban irtam neked, a mehnyalkahartyaja csak 4 mm volt. Ennek ellenere terhes lettem, az orvos latta a beagyazodott petesejtet az ultraschalon, sajnos 2 nap mulva, "lejött" majdnem minden ketseget kizarolag a mehynyalkahartya gyengesege miatt.
Különben teljesen egeszseges vagyok, rendszeres peteeres, folikel 20-22mm, keine elvaltozasok a mehben, terhes is tudok lenni, sajnos ket vetelese) tehat minden azon mulik, hogy nem tud beagyazodni.
Mit lehetne tenni ez ellen vagy ezert? Hogy lehetne a nyalkahartyanak a minöseget javitani?

Köszönöm valaszod,

Helena
Helena
 


Kedves Erazmus!

Kérdésem a következő: szerinted melyik spirál a megbízhatóbb: az arany vagy a réz, illetve mennyire normális a spirál melletti kicsit véres folyás.

Válaszod előre is köszönöm.

Trixi
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!
Köszönöm a válaszod!

Lotti!
Neked is köszönöm, örülök, hogy Te is elmondtad, amit tudsz.
Üdv: Judó
Judó
 


Kedves Erazmusz!

A férjem megadta a választ (nem akarja).
Azt mondta kérdezzük meg az orvosunkat, hogy javasolja e a Gynevacot. Szerintem nem fogja javasolni, mert nem szeretik ha a beteg ad tanácsot a kezelést illetoen. Ha nemleges lesz a válasz, akkor nem fogom tudni rábeszélni az tuti.

A háziorvos felírta a szurit, én el is kezdeném de a férjem eredményei miatt neki is kellene kapnia.

Bocsánat ezek nem kérdések voltak, de el vagyok kenodve. Ma azért még próbálkozom.

Köszönöm:

Caldea
caldea
 


Kedves Erazmusz!

Remélem tudsz nekem segíteni!
14 hónapja volt császáros szülésem és a mutéti heg még mindíg nagyon "csúnya" és érzékeny. Nem csak egy halvány vonal látszik, mint ahogy ígérték. Ez miért van? Elrontották a varrást, vagy a borömmel van a baj? Ilyenkor a belso hegekkel mi a helyzet, lehet vagy kell ezt vizsgáltatni? /lehet, hogy nem is nogyógyászt kellene kérdeznem?/

Várom a választ, köszönöm:

Giza
Giza
 


Kedves Lányok!
A gépet megjavítottuk, de most 2 nap, 2 éjjel egyfolytában bent voltam a szülöszobán, és hulla fáradt vagyok, ezért csak Caldeának írok néhány sort.

Kedves Caldea!
Inseminatio közben nyugodtan megadható a Gynevac. Nem árt a babának. Keresd meg a honlapot (www.elender. hu/gynevac), és nyomtasd ki az egészet. Mutasd meg a férjenek, hátha sikerül meggyözni. Föleg az információ laikusoknak cimü résszel.
Üdvözöl Erazmusz
Erazmusz
 


Kedves Erazmusz!

EGy régebbi hozzászólásodban irtad, hogy "a tudomány ma csak azt ismeri el, ha úgynevezett randomizált kettös vak kontrollal bizonyitanak be valamit". Azt szeretném megtudni, hogy a Gynevac esetében vajon ez megtörtént-e? És ha lehet, azt is szeretném megtudni, hogy melyik gyógyszergyár gyártja?

Kedves Moni,

ha esetleg Erazmusz nem tud válaszolni, megtennéd, hogy megirod nekem, melyik gyár gyártja? (Olvasgatlak benneteket szorgalmasan, és láttam, hogy Te már meg is kaptad az elsö szurit.)

Köszönettel,

iddiko
iddiko
 


Kedves Iddiko!
Történtek kettös vak kontrollos vizsgálatok a gyulladások kezeléséről, és történtek több tízezer nő oltásából levont statisztikai következtetések terhességben, és meddöségben. Történt kis számú (200 eset)kettös vak kontrollos vizsgálat terhességben. Nincsenek kettös vak kontrollos vizsgálatok meddöségben, és nincsenek nagy számban elvégzett kettös vak kontrollos vizsgálatok terhességben. A Gynevac törzskönyvezett, csak orvosi receptre kapható, gyógyszertári forgalomban megkapható hivatalos gyógyszer, melyet a Hungaropharma gyógyszernagykereskedelmi vállalat forgalmaz a gyógyszertárak felé.
Üdv. Erazmusz
Erazmusz
 


Kedves Erazmusz!

Köszönöm szépen a gyors választ!

üdvözlettel:

iddiko
iddiko
 


Kedves Erazmusz!
Íme jelentkezem a 38. napomnál tartok, de még sehol semmi.
Kedden reggel csináltam egy tesztet, de negatív.
Nem értem mi van, így inkább elmegyek UH-ra hátha látnak valamit.
bubi
 


Kedves Erazmusz!

Szeptember 14-én elfaxoltam neked 2 havi högörbét. A géped ez időtájt romlott el, valószinüleg, ezért nem tudtál válaszolni nekem.

Ha tudsz, kérlek válaszolj vagy ha kell elfaxolom újra a lapokat.
Elöre is köszönöm

Györgyi
Györgyi
 


Kedves Erazmusz!

Holnaptól kezdem a Gynevacot. (Mára elég volt 1 Metrodin). A férj meggyozésével még próbálkozom.
Ugyen fontos volna mindkettonknek kapni?

Köszönöm a gyors választ:

Caldea
caldea (caldea)
 


Kedves Erazmusz!

En jelenleg az USA-ban elek es 14 hetes terhes vagyok. Az itteni orvosom csak PreCare nevu vitamit adta.(ez szerintem ugyan az mint a Materna) Szerinte ez elegendo. Az elozo gyermekemet Magyarorszagon szultem. Ott a terhesseg alatt folsavat, vasat, magneziumot is kaptam. Es igy is a 32.heten egy kisebb emeles azaz inkabb tolas (megmozditottam a tv-t) kinyilt a mehszajam. Akkor az orvosom 3X2-es napi adagra emelte a magneziumot. En most szeretnem ezt megelozni es szedni mar mostantol a magneziumot. Itt elmentem tobb gyogyszertarba es 150 mg vagy 250 mg-s kiszerelesben lehet kapni, s a doboz hatuljara irva, hogy az ajanlott adag napi egy tabletta. Nem szeretnek kart okozni a varva-vart babamnak, de szeretnem megelozni a korai mehszaj-kinyilast. S ehhez szeretnem a velemenyed kikerni. Hasznos-e ha elkezdem szedni vagy karos? S ha hasznos, akkor mekkora mennyisegben ajanlott?

Elore is koszonom a valaszod,

Andysj
Andysj
 


Kedves Bubi!
Inkább kérj egy labor beutalót béta HCG vizsgálatra. Abból biztosan meg lehet tudni, hogy terhesség-e vagy nem, mert az speciális lepény hormont mutat ki, csak terhességben van. Ha nincs: nem vagy terhes. Ez a vizsgálat egy nap alatt készen van. Ha negatív: hagyd abba a hormon szedést és várd meg az új ciklust.

Kedves Caldea! Jó jenne, ha a férjed is kapná, de a semminél az is jobb, ha csak Te kapod, ha sehogy se tudod meggyözni öt! Akik hozzám járnak, azokat általában sikerül meggyözni.

Kedves Györgyi! Nem emlékszem, hogy láttam volna a görbédet. Légyszi elküldeni ismét.

Kedves Andysj!
A magnézium lazítja a méhizomzatot, nem árt a babának. A mennyiséget viszont meg kell néznem a nagy könyvben, ami a rendelömben van, ezt csak holnap tudom megtenni.

Most írok még egy-két e-mail-t, és megyek alukálni.
Erazmusz
 


Kedves Erazmusz!

Küldtem Neked tegnap - tegnapelott egy e-mailt mindkét címedre egy nagy kéréssel. Megkaptad?
Kismókus-Kati
Kismókus
 


Kedves Erazmusz!
Köszönöm a válszodat, elmentem dokihoz aki "megnyugtatott", hogy nincs semmi.
Kérdeztem tőle akkor hol a vérzés? Erre sajna válszt nem kaptam.
A petefészkek teli vannak apró tüszőkkel.
A nyálkahártya sem olyan vastag, hogy terhességre utalna.
Elküldtek Pestre a Budai Meddőségi Kp-ban, majd látjuk mi lesz!
Tegnap kicsit elkeseredtem, de mára már jobban vagyok. Abbahagytam az Utrogestant.
Csak azt nem tudom mikor lesz így új ciklusom????
Nem túl rózsás a helyzetünk, de majd csak lesz valahogy.
bubi
 


Szia Erazmusz
Második babánkat szeretnénk összehozni, de sajnos január óta nem sikerül. Három hónapja szedem a Clostylbegytet,2x1 de semmi eredmény. PCO syndromám van, és állandó fehér folyásom. Most a hónapban nem jött még meg ennek már 7 napja, a ciklus közepén iszonyatosan elkezdtek a melleim fájni, annyira, hogy csak melltaróban voltam képes aludni, fürödni, ha levettem olyan volt mintha leszakadnának. Mi lehetett ez. A dokinál ultrahangon voltam, akkor azt mondta, lehet terhesség, lehet peteérés, most hétfőn megyek vizsgálatra. Gondolkodom Fábián doktoron, lehet hogy bejelentkezem nála. Mi a véleményed maradjak és várjak, vagy keressek fel más doktort. Marcsi
anyunyi (anyunyi)
 


Kedves Erazmusz!

Nagyon hálás vagyok neked, ugyanis mindenben megfogadtam a multkor adott tanácsodat és az eredmény az, hogy babát várok, ugyanis a teszt ma (ahogy mondtad, a peteéréstol számított 19. napon csináltam elöször) pozitiv lett!!!
Ezer köszönet még egyszer és további sikeres munkát kivánok!
Norci
Norci
 


Kedve Erazmusz!

Engem Rékának hívnak és az a problémám hogy a hüvelyi fertőzések sajnos visszatérő vendégek nálam.
A nőgyógyászom kezelt már kúppal, gyógyerrel.
A fertőzés mindig megszűnik, de idővel visszatér.
Most már ott tartok hogy nem megyek uszodába.
A háziorvosom javasolt egy készítményt, ami védettséget ad a gombás fertőzések ellen egy időre.
A neve Lactobac ( lehet hogy nem ez a hely leírása)
Neked mi a véleményed erről a készítményről?
Van valami egyéb javaslatod?

Válaszodat előre is köszönöm:

Réka
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!

A lanyok a "...ma megint megjott..."-rol javasoltak, hogy tegyem fel neked a kerdest, mert te biztosan jobban tudsz valaszolni.
Az elozmenyek:
1998. juliusaban hazasodtam meg, augusztus elejen megfogant a gyermekünk, aki zavartalan terhesseg után 42. hetre komplikaciomentes huvelyi szuléssel jött világra 1999. májusában. Meg szoptatas kozben, 2000. februarjaban jott meg ujra a menstruaciom. Augusztusban abbahagytuk a vedekezest (csak óveszerrel tettuk). Meg ebben a honapban a 18-19. napon keves verzesem volt, majd a menstruaciom csak a 40. napra jött meg. Innentol kezdve minden honapban változatos hosszuságu ciklusaim voltak 28-44 kozott, és mindig egy-ket napig tarto barna folyas elozte meg. Tobbszor is fordultunk orvoshoz. 2001. marciusaban Clostibegylt, majd aprilisaban Serpohent kaptam. Ez utobbi alkalmaval (mivel ismerosoktol hallotuk es ujsagokban olvastuk) ultrahangos ellenorzes kertunk. Ekkor a 10. napon a jobb oldalon nem talalt ero tuszot (a kezeles ellenere sem) az orvos, a bal petefeszkemet pedig nem is talalta meg. Majd augusztusban hormonszintvizsgálat kovetkezett (az eredmenyt jonak talalta az orvos (10., 20. napi vervetel), tuszorepedéssel egyutt (szerintem ez nem lehett igaz, mert csak a 44. napra jott meg (negativ terhessegi teszttel)). Szeptemberben a pajzsmirigyhormon-eredmeny jo.
Kerdeseim:
Mivel tudom, hogy nem utasitod el ugy, mint mas orvosok a dolgokat:
Szeptemberben, mivel az ultrahangeredmenyek alapjan "anovulacios ciklusom" volt (megint?...), szedni kezdtem a Maca-Vibet. Gyerek meg nem lett tole, de annyira rendezte a dolgokat, hogy vegre honapok ota eloszor nem volt a mensim elott barnas trutyi. De most valasztas elott allok: a dokim 3x1 Serophent irt fel 5 napig (ez, ugy tudom extra adag), es nem tudom, mit csinaljak. Szedhetem a Maca-t a Serophennel, ne kezdjek neki a Serophennek, vagy hagyjam el a Maca-t.
A masik kerdes a Gynevacot illeti: mint mindeki mas, en is sokmindent kiprobalnek, hogy legyen babam. Van-e ertelme ilyen korelozmenyek utan nekikezdeni, es ha igen, akkor mikor? Es csak nekem vagy a ferjemnek is, vagy csak neki?
Valaszod surgos lenne (tudom, hogy sok dolgod van...), mert a menzeszem elso napjan tartok, es a Serophent az 5. napon kell megkezdeni (emlekeim szerint).
Elore is koszonom.

Eszter

e-mail cimem: syllinor@vnet.hu
Beszti
 


Kedves Erazmusz!
Júniusban született kisbabám. Azóta még nem volt menstruációm.A babát csak szoptatom, napi 6 alkalommal.Úgy hallottam, hogy amíg az éjszakai szoptatás is fennáll, kicsi az eslye annak, hogy teherbe essek. Mennyire megbízható ez? Illetve, ha mégis terhes leszek, hogyan változik a tej minõsége és mennyisége?
köszönöm!
Beus
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!

Vetélésem után az orvos hormonvizsgálatot javasolt /4alaphormon/,amit szerinte a ciklus 7.13.és a 21.napon kell levetetni.Én itt a babaneten mindig más időpontot olvasok.Szerinted a ciklus hányadik napján menjek vérvételre?Most vagyok a mútét utáni 32.napon,két napja nagyon kevés pecsételő vérezgetésem van.Nem tudom ez már a menstruáció?Innentől számoljam a vérvételhez a napokat?Szeretném ujra mérni a hömérsékletemet/eddig szájba digitális hőmérővel mértem/és olvastam,hogy japán higanyos lázmérőt javasolsz.Evvel hány percig kell mérni végbélbe?

Köszönettel:Teddy
Teddy
 


Kedves Lányok!
Most próbálok régebbi kérdésekre is válaszolni.

Zita8!
A gardnerella egy olyan baktérium, amely a hüvelyben normálisan is megtalálható, de hüvelygyulladásban a mennyisége megszaporodik. Az aránya is megváltozik más baktériumokhoz képest (pl. laktobacillusok, amik védik a hüvelyt). A kenet vizsgálat azért nem mutat ki kórokozót, mert a normális hüvelyflóra a legtöbb esetben nem különbözik a gyulladásostól, csak számában és arányában. Ezért próbálkoznak Gynoflor hüvelytablettával, ami élö laktobacillust tartalmaz. Tartós javulást vagy gyógyulást a Gynevac immunkezelés segítségével lehet elérni az esetek 95%-ában. Ha nincs laktobacillus, akkor a Gynoflorral, vagy más élö laktobacillus hüvelybe helyezésével együtt. A Gynevac a kiújulás megelözésére is alkalmas, ezért tünetmentesen is lehet használni.

Gyöngyöm!
A szeretkezés közbeni vérzés valószínüleg attól van, hogy van egy krónikus hüvelygyulladásod. Azt nem jól tetted, hogy a herpesz vírus miatt nem merted vállalni a terhességet, mert a herpesz vírus olyan, hogy ha egyszer megtelepedett egy szervezetben, akkor az rejtve ott is marad, és néha okoz nyilvánvaló tüneteket. A terhesség megszakítás viszont rontja a következö terhesség esélyeit. Méhszájsebet egészségügyi kaparással nem lehet meggyógyítani. Minden kaparás egy rizikótényezö a következö terhességre nézve!
Azzal egyet értek, hogy a sextöl el vagy tiltva, különösen ilyen elözmény után.
Nem tudom megjósolni, hogy mennyire lesz veszélyeztetett a terhesség, de az elözmények miatt (gyulladás, terhesség megszakítás) minden képen veszélyeztetett, és nagyon kell vigyázni! Szeretnék majd visszajelzést kapni, hogy milyen lett az egész terheség lefolyása.

Moni!
Remélem, eredményes lesz a Gynevac. Minden esetre nem feltétlenül azonnali a hatása, lehet fél-egy év is, de az esetek nagyobb része 16 héten belül következik be.

Névtelen Kriszta!
Emlékezetem szerint 35 év fölött lehet kérni a petevezeték lekötését, ha van már legalább 2 gyermek. Laparoszkópiával csinálják, kis fém klippet szorítanak a petevezetékre 2 helyen mindkét oldalon. A laparoszkópia az az eljárás, amikor a köldökön csinálnak egy lyukat, ezen keresztül gázzal feltöltik a hasüreget, és optikát vezetnek be. Két oldalon az alhasnál még 1-1 lyuk, ezen keresztül vezetik be az eszközöket, amivel a fenti beavatkozás történik. Következménye semmi más, mint hogy a spermiumok és a petesejt nem tud találkozni. A szervezetben semmi más változás nem történik.

Helena!
Mint mindenkinek, aki babát szeretne, Neked is azt javaslom, hogy a méhnyálkahártya minöségét Gynevac kezeléssel kiséreld meg javítani. A ciklus második felének közepén (kb. a 21-22. Ciklusnapon) csináljanak hormon vizsgálatot. Föleg a progeszteron szinttel lehet baj: az alacsony progeszteron és a krónikus gyulladás a két leggyakoribb oka a szokványos (2 vagy több) vetélésnek. Progeszteron szint emelése Clostylbegyttel, gyulladás megszüntetése Gynevac-cal (lehetöleg a férjednek is).

Kismókus Kati!
Hétfön az asszisztensem feladja a receptet, de orvos is kell a beadásához!

Beszti!
Nem tudom, hogy megírtad-e valamikor a hormon eredményeket? Ha nem, feltétlenül kérd el és írd meg. A labor által megadott értékek nem mindenben jelentik valóban a normál értéket. Én sem értek egyet azzal, hogy jó volt, ha a menses a 44. napon jött meg. Legjobb esetben is a 30. napon lehetett a tüszörepedés, és azt csak a 27 nap körüli hormon mérés mutathatta volna ki, hogy jó-e a progeszteron szint (biztos nem volt jó!)
A Maca –Vibe-röl nem tudok mit mondani, mert nincs róla tapasztalatom. De a véleményem az, hogy a növényi kivonatokat nem a gyógyszerek helyett, hanem esetleg azokkal együtt kéne szedni. De ha 2x1 Serophen nem váltott ki ovulációt, akkor valószínüleg 3x1 sem fog, illetve ha lesz is tüszörepedés, nem lesz elég a progeszteron hormon szintje. Úgy gondolom, hogy PCO syndroma is lehet itt. Ha ez van, akkor más irányban kellene a kezelést folytatni (lásd Kriszti). UH vizsgálat mit mutat? Ha mégis kezded a Serophent, az 5. napon kell kezdeni valóban.
A Gynevac-ot mindenkinek érdemes megkapnia, aki gyermeket szeretne. Én minden 16 éves lánynak ajánlanám, hogy a nögyógyászati bajokat: gyulladást, meddöséget, vetélést, koraszülést csökkenteni tudjuk. Érdemes a férjnek is adni. Az idöpont: bármikor el lehet kezdeni, nem függ a ciklustól.

Bubi!
Az apró tüszök PCO-ra utalnak. Kezelése: mint Krisztinek. Kíváncsi vagyok, mit tesznek a János kórházban.

Marcsi (anyunyi)!
PCO ügyben Fábián doktor lézeres kezelése a legszuperebb. Fehér folyás ellen a Gynevac. (Érdemes elöször a Gynevac-cal kezdeni, és utána Fábián doktorral folytatni). Ha még mindig fájnak a melleid, az gyanús terhességre. A korai terhességet kevés ultrahang tudja kimutatni!

Kedves Norci!
Nagyon örülök Neked, és annak a pozitív tesztnek. Valamint, hogy a tanácsaim megfogadása után sikerült megfoganni! Nagyon szép, zavartalan terhességet – bocsánat! áldott állapotot kívánok Neked, és a végén egy gyönyörü kisbabát!

Névtelen Réka!
Próbáld meg a Gynevac-ot. Kérd meg a házi orvost, hogy írja fel és adja be. Esetleg együtt a Gynoflor hüvelytablettával. A Lactobact élö laktobacillus, megenni szokták (illetve meginni teában), és a bélrendszerben kisérlik meg az antibiotikum ártalmat megszüntetni, mert a gomba legelöször itt fejlödik ki. Nagyon nagy mennyiségeket kell belöle megenni. Az élö flórás joghurt is ilyen hatású. A hüvelybe a fenti hüvelytablettát kell tenni (fentebb már írtam róla), és ezzel együtt a Gynevac injekciót (immunkezelés), ami normalizálja a baktériumok arányát és számát.

Névtelen Beus!
Valóban kicsi az esélye a terhességnek akkor, amikor a baba csak szopik, de nem kizárt. Van, amikor a baba abbahagyja a szopást, ha másik baba indul a méhben, de ez se mindig van így. Ha még nem akarsz másik babát, azért nem kéne csak erre hagyatkozni, hanem legalább a megszakított közösülés módszerét alkalmazni.

Mindenkit üdvözlök Erazmusz
u.i. Legközelebb az e-mail-ekre is igyekszem válaszolni, de már megint késö van.
Erazmusz
 


Kedves Teddy!
A rendes vérzés jelentkezésétöl számold. A fenti idöpontok akkor jók, ha a ciklus 28 napos. Ha hosszabb, akkor ezekben az időpontokban mért hormon szintek nem mutatják azt meg, hogy jók-e a hormon szintek. Én úgy szoktam csináltatni, hogy akkor mérjék 2-3 alkalommal, amikor a hömérséklet már 2-3 nap óta magasan van.(Igy javasolja Siklósi Professzor).Az alap hömérözést végbélben 5 percig kell mérni. A höméröt egy kis krémmel kend be, hogy könnyen becsusszanjon.
Üdvözlettel Erazmusz
Erazmusz
 


Kedves Erazmusz!

Valaszod teljesen elbizonytalanitott...
PCO-m lenne? Az orvos ugyan mondta, hogy a petefeszkem meg van nagyobbodva (ha jol tudom, ez tunet lehetne), de annak a szamlajara irta, hogy csak egy van (marmint petefeszkem). Sok kis cisztarol nem szolt, csak nehany tuszorol.
Azt hiszem, azert megprobalom a 3x1 Serophent (ha a ferjem eredmenyei jok lesznek (ma csinaljak), kozben pedig UH-s kovetest is kerek (sokszor...). Es kozben kifaggatom az orvost.

Eszter
Beszti
 


Kedves Erazmusz!
Nagyon szépen köszönöm a válaszodat. Az lenne még a kérdésem, hogy mivel babát szeretnénk, ha sikerül teherbe esnem, és netalán hüvelygyulladás alakulna ki az veszélyes-e a babára. Ha esetleg a fogantatás előtt vagy utána kis idővel van valakinek hüvelyfertőzése az okozhat-e vetélést, vagy más veszélyt a kicsire. Lehet-e kezelni a terhesség alatti hüvelyfertőzét. Sokszor volt már ilyen fertőzésem és nagyon félek tőle! A Gynevacot feliratom a házi orvossal mindenképpen!
Válaszod előre is köszönöm: Zita 8.
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!

Ha meg nem valaszoltal az e-mailemre, legyszives a kovetkezo cimre irj: noralib2000@hotmail.com

Koszonom szepen, Lella
Lella
 


Kedves Erazmusz!

Szep. 28-án pénteken ismét elfaxoltam a görbéket. Most megkaptad?
Elöre is köszi:
Györgyi
Györgyi
 


Kedves Erazmusz!
Nagyon köszönöm Neked!!! Akkor valószínűleg a napokban meg is kapom!!!

A férjem nem tudja beadni? Ő olyan ügyesen adta be az inyekciókat amikor a lombikkal bajlódtunk...

Nagyon köszönöm mégegyszer!
Kati
Kismókus
 


Kedves Erazmusz!
Érdeklõdnék mi véleményed, tapasztalatod a Pharmatex (bocsánat lehet, hogy nem pontos a név) zselé illetve krém fogamzásgátlóval kapcsolatban. Megbízhatóság, kényelem, "esztétikum" szempontjából.
Köszönöm
Még névtelen Beus
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!

Ezt korábban írtam, gondolom, nem vettél észre, mint új lányt, bemásolom ide, légy szíves, válaszolj!

"25 éves vagyok, a férjem 28. 3,5 éve vagyunk házasok, de eddig még nem sikerült egy babát összehoznunk. Azt hiszem, még eddig sose voltam terhes, legalábbis még a mensim nem késett soha pár napnál többet. Viszont volt már olyan, hogy 2 nap késés után (még nem mertem tesztelni, mert már annyit koppantam)iszonyú görccsel menstruáltam. Máskor is fáj, de 3 alkalommal rettenetesen rosszul voltam. Ezek közül az elsőnél egy oldószer használata után, a két utóbbinál pedig mindenféle olyan tünet után, ami terhességre engedne következtetni (cicifeszülés, büfizés). Azt szeretném tudni, hogy utólag meg lehet-e vhogy nézni, hogy voltam-e már terhes. Azért is érdekelne, mert az azt jelentené, hogy nálam NEM arról van szó, hogy nem tudok teherbe esni, hanem arról, hogy nem tapad meg.
Köszönöm, és további jó munkát Neked: vera"
vera
 


Kedves Erazmusz

Megkaptam a válaszod, köszönöm szépen. Arra lennék még kiváncsi, hogy a PCO-t csak lézeresen, műtéttel lehet kezelni? Nem lehet ilyen beavatkozás nélkül megszüntetni, gyógyszeresen, erre gondoltam. A mellem már nem feszül, ma voltam doktornál azt mondta pár napon belül szerinte meg fog jönni a mensim. Egy hónapig ki kell hagynom a Clostylbegytet, szerinte rendbe fog jönni. A PCO is rendbe jön a Clostytól?
Előre is köszönöm Marcsi
anyunyi (anyunyi)
 


Szia Erazmusz,

Megint hozzád kell, hogy forduljak.
NK vagyok. A rendszertelen mensim (1-1 hét késés a múlt hónapokban) miatt peteérés vizsgálatot csináltak a 14,15,16 napon, de mind a háromszor 16mm volt a jobb oldali, tehát - megint nem jön meg időben. (egyébként a hormonvizsgálat eredménye még két hét)
Az orvosom azt mondta - csak úgy futtában a folyosón, mert ezer dolga akadt - hogy a mensim után az 5-10 napig szedjem majd a Clostylbegytet.
Egyébként 4 éve amikor a tablettát abbahagytam akoor is rendszertelen volt, és a Norculut nevű gyógyszerrel állt be. Mi a két gyógyszer közt a különbség? Lehet e mellette teherbe esni, mert babát szeretnénk?
Várom válaszod.
NK
Névtelen
 


Kedves Erazmusz!
Most találtam meg ez a topicot, és azzal a kérdéssel fordulok hozzád, hogy érdemes-e mammográfiás szűrővizsgálaton részt vennem. 28 éves vagyok és panaszmentes. Felhívtam az egyik szűrőállomást, ahol azt mondták, hogy 28 évesen felesleges, főleg ha nincs panaszom. Ha panasz van akkor is beutaló kell és várakozni is kell, mivel időpontot adnak. Annyi sokat hallottam a megelőzésről és nem akarom megvárni, amíg esetleg baj lesz. Mert mi történik, ha én esetleg nem veszem észre az elváltozásokat. Kérlek válaszolj, érdemes-e mégis a szűrővizsgálatot megcsináltatni, vagy van valami más megbízható módszer is a megelőzésre./Ha netán gond van, mik a tünetek, honnan lehet észrevenni./
Köszönettel: B.T. Erzsébet
Névtelen
 


Kedves Erazmusz, illetve kedves Mindannyian!

Sajnos csak ritkán tudok itt kikotni. Kozel het evig szedtem fogamzasgatlo tablettat. Ez ido alatt egy-ket elterest leszamitva mindig 28 napra jott a verzesem, igaz ezt a gyogyszer okozza. Majsuban hagytam abba. Lassan talan rendezodik a ciklusom, de lenne egy olyan kerdesem, hogy mi szamit normalis ciklusnak. Gondolok itt a verzes mennyiségére, hany napig tart normalis esetben, mi az ami nem szamit rendszertelennek? Gondolom mindig 28. napra ritkan jon. Nekem inkabb 30 nap koruli cilusaim voltak. Plusz-minusz 2-3 nap elteres normalis?
Olga
 


Kedves Erazmus!

Majdnem 8 hónapja született a kislányom, és sajnos csak 4 hónapos koráig tudtam szoptatni, akkor teljesen elapadt a tejem. A menstruációm azóta sem tért vissza. Nem nagyon hiányzik a dolog, de azért meg szeretném kérdezni, hogy kb. mikorra várható? Persze tudom, hogy ez egyénenként változó, és olyat is olvastam, hogy ez akár egész hosszú ideig elmaradhat. A cikk 18 hónapot említett mint egy szélsőséget.

Válaszodat előre is köszönöm.
norcsa (norcsa)
 


Kedves Erazmusz!

Szept. 25-én írtam az e-mailedre, nem tudom, hogy megkaptad -e. Ha ennyi kérdésre már nem tudsz válaszolni, kérlek, azt is írd meg.
Most egy rövid kérdésem lenne. A ciklus 6. napján
végzett mellékvese CT vizsgálat indokolja -e, hogy védekezzünk ebben a hónapban? Lehet károsodása a babának, ha véletlenül pont most sikerülne?
Előre is köszönöm a választ:
Monique
Monique
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: