Új privát üzeneted érkezett!

Anyaság


Üdv neked, mennyei valóság, szívemben foggant kicsiny ország, parányi csodalét. Üdvözöllek, kicsi ember, bármikor jönnél, bármiért. Betoppansz, amikor nem is várlak, és mikor kereslek, nem talállak, elbújsz undok gonoszságom elől. Földi létem ezen a bolygón, állandó keresés: mindig keresek és várok valamit/valakit. Gyertek csak, kis jövevények, gyertek utánam, nyitom már az utat - az Ég felé, itt az elveszett Paradicsom küszöbén. Veled álmodom, kis barátom, tudom, tudom, rémálmok ezek, magzatgyilkos álmok. De ne félj, nincs veszély, míg nővéreid kacagása őrzi hitemet. Általuk ébred a remény s a bizalom, hogy új, szabad világ jön el, s te ott leszel, ott vagy kezdettől fogva az út elején, végén, közepén a Mostban. Szeretlek. Bár szeretetem sötét gyűlöletbe takarózik, de mocskos rongyait sorra levedli már a szív. Szeretem benned a változás szelét, az élet lendületét, új erőket, a patakok új vizeket hoznak, nem, nem szaladok el többé, itt állok, gyere, indulj nyugodtan felém. Köszönöm neked, hogy a menny arany ragyogásával árasztod el életemet, ahogy nővéreid is minden nap ezt a csodát elkövetik. Nem tudom hogyan, de gyermekeimben túllépem földi lényem határait és szabad vagyok, kimondhatatlanul szabad. Köszönöm az életet.

* * *


A várandós nőt az különbözteti meg a többi halandótól, hogy az egyetemes létezés mágikus, izzó bűvkörébe lépett: a Törvény szeme éjjel-nappal rajta van, és ha téved, a magzatja testi-lelki-szellemi épségével és családja nyomorúságával bűnhődik vétkeiért. Az áldott állapothoz az út a spirituális, abszolut teremtői lényünkhöz való éber felemelkedésen át vezet. Amikor felismerjük és belátjuk, hogy a polgári lét konvenciói és szokásrendje nem oldhatják fel a sorsot, amit a szívünk mélyén hordunk magunkban. Az anyai szeretet nem csupán egyszerű érzelem, az igazi anyai szeretet a női tudattalan mély, pokoli örvényeiből születik a belátás és a megbocsátás katarzisa által. A civilizált létben minden leendő anyának keresztül kell mennie egy ilyen gyökeres belső megtisztuláson, megnyíláson és újjászületésen, hogy jó anya váljék belőle. Mert a jó anya az, aki szereti az életet, aki bízik az isteni gondviselésben, és akinek a tudattalanja zavartalanul átvilágított, teremtő képzelete tiszta, és rendületlenül hisz a létezés pozitív értelmében, a létről való gondoskodásban, a teremtés, az élet szentségében. Aki megértette és éberen megéli a valósága mágikus természetét, teremtő képzeletének hatalmát és felelősségét. Aki képes tükröződni abban, amit teremtett és amit folyamatosan teremt: a saját gyermekében. Aki látja és nap mint nap tudatosan átéli a magzatjával való azonosságát, nemcsak felszínes érzelmei, ösztönei szintjén, hanem ezek gyökerében, a teremtő istenazonosságban, a gyermekével való képzeleti, gondolati, érzelmi és testi azonosságban, szétbonthathatalan egységben, éber tükröződésben, önmagában keresve és megtalálva gyermeke minden bajának, balesetének, fájdalmának forrását: minden nap újjászületik az anyaságában, megújul testében és lelkében, szellemében folyamatosan tágul, anyagiakban gazdagodik, kiteljesedik személyi öntudatában. Az aggodalom és a kicsinyes spekuláció helyét átveszi akkor a spirituális alapokra épített biztonság, a létbe, az isteni kiegyenlítődésbe vetett ősbizalom. A hit. Aki számára a házassági viszony az igazság megnyilatkozásának a szakrális helye, de nem akármilyen igazságé, hanem az egyetemesen személyes és közvetlenül kinyilvánított kauzális igazsággé, ami az egyéni örökletes programok sorscsíráiból fakad. Jaj, annak a családnak, amelyben a férfi nem képes a nő átvilágítására. (A nő önkéntelenül, de legtöbbször inkább tudatosan mindig azt rejti el, amit nem szabadna elrejtenie, és ebből lesz a baj!) De hétszeresen jaj annak a családnak, amelyben még a nő sem képes saját maga feltárására, az önleleplezésre. Az odaadásra. Ezért folyamatosan odaadja magát a steril, élvezet-féltés ördögének. A csábító tévelygés és a tévelygő csábítás ördögi mókuskerekén tántorog, miközben sorra vetéli el a magzatjait, és keserves kínokkal kihordott és tudományos elővigyázatossággal a világra erőltetett kicsinyeivel naphosszat rohangál az orvosok után. Szegénység, betegség, szerencsétlenség terem otthonunk földjén, ha makacs gyomokat, rothadó, beteg magvakat vetettünk és gyűlölettel, önzéssel, hitetlen nyerészkedési vággyal, spekulációval, érzelgős kábulattal öntözgettük, élet- és szellemellenes gondolatokkal, képzetekkel tápláltuk azokat. Az, amit mi anyai szeretetnek érzünk, olyan mélyről kell fakadjon, mint amilyen mélyről fakad a teremtés ősforrása bennünk: isteni lényünk legmélyebb valóságából. Csak az isteni szellemmel való éber kollaborációnk adhat nekünk, anyáknak, elég lelki erőt, bölcsességet, hitet, nyugodt derűt, önbizalmat és tudást ahhoz, hogy megvédjük gyermekeinket az egyetlen reális ellenségtől, veszélytől: saját tudattalanunkba lefojtott szorongások, görcsök, neheztelések, sóvárgások, ambíciók gyilkos démonjaitól. A démonjainktól, amelyek apró kis hernyókból hatalmas szörnyetegekké tágultak szorongó rejtőzködésünk következtében. Amikor megoldatlan sorsproblémáinkból erdedő boldogtalanságunkat finomságokkal kompenzáltuk, amikor munkahelyi csábításainkat-csábulásainkat elrejtve, pokollá tettük házasságunkat az uralkodási-birtoklási vágyunkból eredő kicsinyes, gőgös szeszélyeskedésünkkel, már késő, de nem lehetetlen a megfordulás. Nincs kiút, csak egy irányba halad a krízisen való felülemelkedés: a beismerő, belátó, kauzális (ön)megismerésen keresztül, csak ha megértjük azt, hogy nőnek lenni, annyi mint nyitottnak lenni, annyi mint szeretni és odaadni magunkat a teremtésnek. Ahhoz, hogy a világ rendje helyreálljon, a nőnek meg kell találnia magában az idillikus, finom, törékeny, gyöngéd, nyugodt és oldott anyai öntudat sugárzó, tápláló melegét és kiáramoltatnia azt a környezetében. Amikor megértjük és elfogadjuk azt, hogy egyetlen fegyverünk maradt, az, hogyha nem akarunk férfiak lenni, hanem felvállaljuk azt a gyengeséget, ami valójában a legnagyobb erősségünk: az érzékeny harmóniaigény és szeretetvágy, amikor mágikus teremtő képzeletünk forrását belső önátvilágítással megtisztítottuk, és érzékenységünket nem szeszélyes (irracionális) hangulatoskodásra, érzelgősködésre, hanem igazságkutató (ön)megismerésre, befeléfigyelésre fordítva, megértettük a szellem örökérvényű, egyetemes törvényeit, sorsunkat mozgató erőit, bátor hittel hagyjuk majd magunkat megtermékenyíteni szellemileg-lelkileg-testileg a férfi által, azért hogy nőiségünkben újjászülessünk és képessé váljunk végre, sok-sok kínban foggant és kínok közt kihordott, megszült és felnevelt generáció után egy új, egészen más, spirituális alapokon nyugvó teremtésre, a természetesen normális: egyetemesen (hosszútávon is) ép és egészséges magzatfoganásra, gyermekszülésre és áldott, békés családi életre. Ámen.
 


Anyai hitvallás


Hálát adok azért, hogy nőnek születtem, hogy szívem
alatt hordhatom az élet csodáit, hogy testemmel-lelkemmel,
szellememel részt vehetek a teremtés és az újjászülés aktusában.
Köszönöm az áldást, a bőséget, az egészséges gyermekzsivajt,
az alkotó szabadságot, a séta utáni meghitt nyugalmat és a szerelmet,
amit éber családanyaságomba fonódó hitvesi életem ad nekem.
Köszönöm, hogy bátor anyaságom által megtanultam harcolva szeretni:
nem félni az igazságtól - a külvilágtól, mely belső árnyaimmal szembesít.
Hiszem, hogy kiteljesedett, áldott családanyaságra születtem, és vallom,
hogy az életadás aktusa kauzális önismerettel a legnagyobb gyönyörűség.
Amint ott állok teremtő fájdalomhullámaimba kapaszkodva, oldottan, hittel,
meztelen odaadással a Teremtés őstörvénye előtt, és a léterőkkel együtt
dolgozik a testem, lelkem, képzeletem, megragad az ősi szülőerő, mint ahogy
felemel az orgazmusban a kiegyenlítődés gyönyöre, tudom: Én vagyok a Lét.
És kirobban testemből-lelkemből a Mindenhatóság: az éber Szellem,
parányi, törékeny kis csodaként landolva kedvesem tenyerén:
Hiszek a házasság szentségében, hiszek a kielégítő, nyugodt szerelmi
együttlétek családmegtartó, egészségmegőrző, bőségfakasztó erejében.
Hiszek az életfeladatokra felkészítő, szellemcentrikus gyereknevelésben,
amely az anyai tudattalanom zavartalanságához segíti testemet, lelkemet:
akkor szeretkezhetek, amikor akarok, de védekezés nélkül, termékenyen!
Hiszem, hogy a létezés értelme a nyíltság, a fejlődés, a szabadság,
és hogy szülőanyaságomban a létezés célja és ősoka vagyok: teremtek -
álmot, hitet, eszméket, anyai képzeletem vágytégelyében fakasztom az élet vizét.
Hiszem, hogy gyermekeim egészségéért e mélytudat-forrás tisztaságával tartozom.
Nem aggódva, sorsomat átkozva, hanem a belátás és a beismerés, a férjem
(lelkiismeretem) előtti színtvallás fénygyújtó igéivel állítom helyre az Egységet.
Hiszem, hogy az anyaság misztériumába való (ön)beavatásom gyümölcsei
napról-napra beérnek, eljön az igazság órája nemcsak saját és családi egészségemben,
hanem az egyetemes emberiség anyáinak, lányainak az életében is: kisugárzom
ezt a tudást, mint a világosság fényét a ragyogó napkorong, nem durva szavakkal,
erőszakos okvetlenkedéssel, hanem éber önuralmam élet-tanúságán keresztül.
Tanúságot teszek az egyetemes isteni igazság mellett és egy új, spirituális magokból
sarjadó, áldott és áldást hozó generáció születik minden megvallott igémből.
 


Teremtés

Dagad már a folyó, áradnak a vizek
Sodrásban lenni ismét üzenet a jelennek
Morajlik a mágikus teremtés-folyam
Megtörik a vajúdó hullámokon a múlt
S átadja kincseit-gönceit a jövőnek
Meghalni újra és újra az odaadásban
Megszületni újra és újra a változásban
Egységet bontani és egységet szülni
Egyszer s mindörökre szabadnak lenni
A lét-teremtés csodákra nyíló kapujában

Vágyok rád gyermekem ahogy egykor nővéreid
Angyal testét kívántam megérinteni szagolni
Magamhoz ölelni mosni táplálni őrizni szeretni
Míg Odabent úszkáltak vágyaim anya-tengerében
Várva a női szívekben harsogó ezeréves indulóra
Hogy a pattanásig feszült éber idegeken eljátszhassa
Újra isteni dallam-akkordjait a teremtő rend-nyugalom
S most íme belészáll végtelenre nyílt méhembe a Lélek
Hogy világot lásson a kiapadhatatlan bőség-forrás újabb
lét-varázsa a pokoljáró szelleméhes megismerésnek

hát itt is vagy már a teremtőerők rázkódásából
lassan-lassan felócsúdó meleg anyai keblemen
s én tétova eszmélésben lesem érkező-mosolyod
és benne a kegyelem-jelző áldott Buddha-tekintetet:
vajon igazán MEGTÖRTÉNT? Kész, ennyi volt?
Törékeny szellem-hatalmadban gyönyörködve
Belészeretve ismét a Világba: a Nagy Létbe
Újszülött anyaságom szeretet-láncaiba kötözve
Szeretni akarom ismét mindazt amit a változás jelent:
A szüntelen igazság-keresés megújuló hit-ösvényeit
 

 
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?