Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

2 éves kislányom hirtelen nagyon nagy változáson ment keresztül. Mindig is eléggé magának való volt, nem egy barátkozós fajta, még a saját nagyszüleivel is csak egyéves kora után állt szóba, pedig minden hétvégén látta őket. Ez még nem is lenne baj, megszoktuk, hogy ilyen kis "barátságtalan", ilyennek szeretjük. Mostanában azonban szinte teljesen visszahúzódik, nem lehet megközelíteni. Legtöbbször nem lehet hozzászólni, mert rám szól mérgesen, hogy "Anya, ne mondjad!" Nem lehet megölelni, megpuszilni, eltol, tiltakozik, nem akar velem játszani, egyszerűen nem lehet megközelíteni. Közben látom rajta, hogy boldogtalan, olyan kis magányos. Imádom őt, de olyan nehéz úgy szeretni őt, hogy ő is érezze!
Közben meg érzem, hogy vágyik a törődésre, és mégis elutasítja, minden formában.
Van valami ötletetek, hasonló tapasztalatotok?

Anyakati
 


Húha, Anyakati, tapasztalatom nincs, de most pár hete olvastam Dr. Ross Campbell egy régebbi könyvét, Életre szóló ajándék a címe, ő külön fejezetet szentel az ilyen gyerekeknek. Az egész könyv egyébként a feltétel nélküli szeretetről szól, és arról, hogy mit tegyünk, hogy a gyerek ezt ÉREZZE is.
Idézgetek ide egy keveset, jó?
"... Az elutasító gyermekek egy része szívesen fogadja a szeret kifejezésének egy-egy formáját, míg a többit nem. Minden gyerek más.
... A figyelmes szülők ösztönösen tudják, hogy gyermeküknek szüksége van szeretetre, és az érzelmi törődés egyéb formáira.Amikor azonban megpróbálnak ennek eleget tenni, a gyermek számtalan kibúvót talál, hogy ezt elkerülje.
...[a szülők] arra a következtetésre jutnak, hogy a gyermek nem igényli figyelmüket, szeretetüket, gyöngédségüket. Ez pedig végzetes tévedés.
... nekünk, szülőknek kell fokozatosan megtanítanunk arra, hogy feszengés nélkül tudja elfogadni [a szeretetet].
... létezik öt olyan eset, amikor a gyermek fogékony a szeretetre. Ezekben az esetekben a gyermek gátlása enyhül, és érzelmileg jobban megközelíthető.
... Ilyen fogékony alkalom, amikor a gyermek valamit felettébb humorosnak talál. Ha például a tévében valami mulatságos jelenetet vetítenek, a szülők - miközben magyarázzák a látottakat - szemkapcsolat, testi érintkezés és osztatlan figyelmük segítségével kifejezhetik gyermekük iránt érzett szeretetüket. Rendszerint gyorsan kell cselekednünk, mert a valóban elutasító gyermek gátlásai csak rövid időre oldódnak fel.
... A fogékonyság másik esete, amikor a gyermek valami olyat tett, amire méltán büszke. Nem érhetjük be bármivel. Valami olyat kell nyújtania a gyermeknek, ami valóban jó érzéssel tölti el. Dicsérjük meg ilyenkor tekintetünkkel, érintésünkkel (s ha szükséges, megkülönböztetett figyelmünkkel)! Ezúttal is óvatosnak és gyorsnak kell lenni, nem szabad túlzásokba esni, és hosszú lére ereszteni a dicséretet.
... Egy harmadik fogékony periódus, amikor a gyermek fizikailag nem jól érzi magát. ... fogékonysága gyakran kiszámíthatatlan. A betegség, a fájdalom éppúgy növelheti fogékonyságát, mint gátlásait.
... Egy negyedik fogékony időszak, amikor a gyermeket érzelmi sérülés érte. Például, ha összetűzött barátaival,... Az érzelmi szenvedés pillanataiban sok elutasító gyermek megnyílik a szeretet elfogadására.
... Az ötödik fogékony periódus leginkább a gyermek korábbi élményeivel van összefüggésben. ...szüleivel tett hosszú séták... lefekvés előtti olvasás, imádkozás, beszélgetés..."

Jobban ki van fejtve, de a lényeget kiemeltem. A könyvben persze elmagyarázza, hogy pontosan mit ért szemkapcsolat, testi érintkezés, kitüntetett figyelem, stb. alatt, ez most hosszú lenne.
Megjelent most egy új könyv, amit egy másik ürgével együtt írt, ezt csak most vettem meg, nem tudok nyilatkozni róla, de a szemlélet ugyanaz: Gary Chapman & Ross Campbell: Gyerekekre hangolva, alcím: a gyerekek öt szerete-nyelve (Harmat kiadó).

Kitartás, Anyakati, nagyon szurkolok...
 


Anyakati, nem az oltas utan lett egyik naprol a masikra ilyen magabafordulo?????
Mert arra van magyarazat! Kép
Névtelen
 


Nem, kedves névtelen, mindig nagyon visszahúzódó, magának való volt. Oltást meg már nagyon-nagyon régen kapott, és teljesen jól viselte.
Szilvi, köszönöm szépen, elolvasom a könyvet, ha sikerül megszereznem!
 


Anyakati,
szerintem névtelen arra utal, hogy az MMR után (15 hó) nem kevés gyermek mutat autista tüneteket, bár az orvosok váltig tagadják, hogy köze lenne egyiknek a másikhoz. De, ahogy Ross Campbell írja, "bármilyen hihetetlenül is hangzik, sok gyermek születésétől fogva elutasítja a szeretet és a gyöngédség természetes megnyilvánulásait. Elfordítják tekintetüket, nem akarják, hogy megérintsék őket, és nem vágynak szüleik megkülönböztetett figyelmére. Ez az elutasítás különböző mértékű lehet. Vannak olyan gyermekek, akiknél enyhe mértékben jelentkezik, de vannak olyanok is, akikben meglehetősen kellemetlen érzéseket vált ki a szeretet kifejezése."

Persze, ha ilyen problémánk lenne, biztos, hogy nagyon körüljárnám a dolgot. Milyen volt a várandósságod? Pici nálatok a korkülönbség (mint az én két nagyobbikam között), tudtál-e rá pocakban elég időt, gondolatot fordítani? Mindig el tudtad-e fogadni? Amikor megszületett, mennyire volt olyan a helyzet, mint pl. nálunk: Olivér igénytelen volt, evett, aludt, míg a "zseniálisan okos" nagy másfél évesünk az összes figyelmünkre igényt tartott. Nálunk ez elmúlt, O. ugyanolyan igényes lett, mint Alex. Most éppen a középső-gyerek szindrómával "küzdünk", legalábbis ő meg én.
Nem várok választ, nem kell myagyarázkodnod se, de talán könnyebben találsz megoldást, ha tisztán látod az okokat.

(Természetesen egy gyerek nagyon sok mindent "hoz magával", tehát nem minden vezethető vissza a fogantatás UTÁNI életére, de ha igen, akkor az a könnyebb eset, ezért érdemes EZT kivesézni.)

szilvi
 


Kedves Szilvi!

Sárika nem tervezett, de örömmel várt baba volt. Az első reakcióm, amikor megtudtam, hogy a pocakomba költözött, az ijedtség volt. Egy-két hét kellett, amíg igazán örülni tudtam neki, de aztán már boldogan vártuk őt.
Pici újszülött kora óta nem nyúlhatott hozzá senki, csak én, nem lehetett fölvenni, sőt jóformán még ránézni sem, mert azonnal ordított. Ennek azt hiszem tudom a magyarázatát. Teljesen komplikációmentes terhességből született, a szülés maga is viszonylag könnyű volt, kellemes emlékként maradt meg bennem. Szülés után a hasamra tették, megölelhettem, megpuszilhattam, aztán elvitték. Kiderült, hogy nagyon beteg, egy ritka méhen belüli rendellenesség miatt Valami "szelep" hiányzott, aminek az lett volna a feladata, hogy csak az én véremből áramolhasson felé aminek kell, visszafelé ne. Emiatt súlyosan vérszegény volt, mert hónapokon keresztül áramlottak a vörösvérsejtjei az én keringésembe. Azt mondták, egy csoda, hogy nem halt meg már méhen belül, vagy születése után. Rögtön elvitték az újszülöttintenzívre, egy másik kórházba. Öt napos korában szophatott először, napokig csak nézegethettem az inkubátorban, egy-egy percre benyúlhattam a kisajtón megsimogatni őt. 10 napot töltött a kórházban, ezidő alatt csak napi pár órát voltunk együtt. Én voltam az egyetlen biztos pont a kicsi életében, ha bárki idegen nyúlt hozzá, az biztos fájt, infúzió, injekció, vérvétel, stb. Szóval szerintem ezért félt pár napos korától kezdve mindenkitől. Ezt olyan szinten művelte, hogy egy éves is elmúlt, mire a nagyszüleivel megbarátkozott, úgy-ahogy. Akik nem tartoznak a szűk családhoz, azoktól a mai napig sírva fakad, ha csak ránéznek.
Eddig legalább viszont engem nem utasított el. Mindig az ölemben volt, és bár annyira sosem volt bújós, azért sokat lehetett szeretgetni.
Én arra gyanakszom, hogy a gondot az jelenti, hogy megszületett a kistastvére, Véda. Csak 16 hónap van köztük. Kezdetben nem volt féltékeny, bár ebben közre játszhatott az is, hogy Véda hat hónapos koráig jóformán csak evett, aludt, nézegetett, játszott, alig zavart bele Sári életébe. Most, hogy kicsit már nagyobb,7 hónapos múlt, ő is jobban igényli, hogy foglalkozzanak vele, már próbál közlekedni, elveszi néha Sári játékait, stb, és sokkal többet van az ölemben, mint korábban.
Lehet, hogy a kistestvér miatt büntet, de nem tudom, mit csináljak, hiába foglalkozom vele külön is, csak kettesben(bár többet tudnék!).
Igaz, ő sosem volt egyke, mert van egy 3 és fél éves bátyja is, de a legkisebb gyerek pozícióját biztos fájdalmas elveszíteni.
Egyébként a bátyjával is megromlott a kapcsolata, korábban annyira jól elvoltak együtt, mostanában folyton veszekednek, nyúzzák egymást.

Bocs, hogy ilyen hosszúra nyúlt ez a hozzászólás, csak próbáltam összerakni a lehetséges okokat.

Anyakati
 


Kati,

az én 2 éves kislányom így működik néha: "Anya nem énekel, nem mesél, nem játszik, nem jön velem". Közben meg ott toporzékol a mesekönyvvel, játékkal, miegyébbel. Igazi Fonák Tamás, nem tudom emlékszel-e a Jamie és a csodalámpa c. mesére. Én hagyom, ha ilyenje van és játszom a hugával, akinek elmondom (nem mintha értené), hogy milyen kár, hogy Manka nem játszik velünk. Pillanatokon belül ott kuksol ő is.
 
 


Pocok,
ez nálunk nem válik be, bár ennél komplikáltabb szerintem a dolog, mint amit a kislányod csinál.
Ha én így próbálom bevonni valamibe, akkor méginkább félrevonul, és elkezd magányosan játszogatni, ilyenkor magával beszélget. És közben halálosan meg van sértődve.
 


Kedves Anyakati!
Szomoruan olvastam soraidat,mert átérzem neked is mekkora lelki teher lehet ez az egész helyzet.Én hasonlót játszottam végig a pici lányommal amikor két évvel ezelőtt megszületett a kisfiam!Állandóan azt kérdeztem mit csinálok vajon rosszul!?Igaz ilyen formát nem öltött a dolog,mint nálatok de éppen elég volt a tehetetlenség!Szegény Sárika amúgy is nem kevés negativ"élménnyel"viseltetett élete első heteiben ,tehát nem tudom te mennyire hiszed azt hogy ezek a dolgok valahol mélyen bennmaradnak az emlékekben!De sokan vallják ezt!Én azt mondom lehet benne igazság,de számomra a jelenlegi családi felállás jelentheti számára a veszélyt!-mint ahogy már irtad nem ő lett a legkisebb!Nekem is sokszor nehéz igazságot tennem a két kis manóm között,főleg mert a Niki sohasem volt bújós!-mostanra viszont ilyen lett.A Gergő most lesz 2 éves viszont teljessen az ellentétje,pici korától kezdve olvadni lehet tőle.Szerintem légy türelmes,és főleg nehogy magadban keresd a hibát ha tényleng ugy érzed hogy nem kap kevesebb figyelmet.Amit Pocok irt az szerintem is jó vonal,igy sem lehet őt bevonni a dolgokba!?Bocsika hogy hosszura sikeredtem,egyébként én a végén elmentem még nevelési tanácsadóba is Nikivel,csak hogy kivülálló is véleményt tudjon mondani.Várom mi történik veletek!
 
 


Kati, lehet, bár nálunk is van egy 16 hónappal kisebb hugi. Én arra gondolok, és szerintem Mankánál ez így is van, hogy olyan ő, mint a süni a viccben: "Nyuszika, cseszd meg a fűnyíródat". Haragszik, mert -szerinte- nem ő a szemed fénye legkisebb, meg van sértődve emiatt, de majd megőrül azért, hogy együtt lehessen veled.
De persze az is lehet, hogy nem. Kitartást k1vánok neked!
 
 


Anyakati,
nekem is van egy ilyen fiam - bár milyen nincs nekemKép, nehogy felvágásnak vedd!!! Kép -, aki elhúzódik, akit nem tudok megszelidíteni, aki nem kér és nem ad puszit - általában. Nagyon ihletett pillanatnak kell ahhoz eljönni, hogy ne így legyen. Kellőképpen szomorú is vagyok miatta. Különösen, hogy ő azelőtt rém kedves, barátságos és jókedvű csecsemő volt, és egészen hirtelen jött a változás. Hogy aztán volt-e szerepe ebben az utána jövő két testvérnek, nem tudom pontosan. Az biztos, hogy nem volt a két kicsi állandóan a karomon, nem kellett nekik (a többieknek) folyton a kicsi ellátása miatt várakozniuk, sőt, inkább a kicsik voltak hátrányban a többiek miatt. Mégis valahol egészen legmélyen azt érzem, hogy ezek a begubózó kicsik másként élnek meg mindent, mint ahogy mi látjuk. Szerintem Pocoknak igaza van abban, hogy valójában másra se vágyik a lányod, minthogy átölelhessen - csak valamiért (dacból? bátortalanságból? magasetudjamiértből?) - ellenkezik inkább. Próbálj meg a bőrébe bújni és ráhangolódni valahogy, akkor talán megérted, miért zárkózik be.
Ha nem megy, akkor írj nekem mélt, nekem se megy, majd egyeztetünk! Kép Ez viccesen hangzott, de nagyon komoly! Kép
Kíváncsi
 


Sziasztok!
Tegnap este olyan jó hangulatban telt az elalvás, kb. fél órát együtt énekeltünk Sárival. Testi kontaktust ugyan gondosan kerülte, de azért nagyon jól érezte magát, lelkesen énekelte velem az összes dalt kívűlről. Ma is egész jó volt, többször is kérte, hogy vegyem fel, stb.Kép Nem teljesen reménytelen a dolog!

Azért továbbra is várom a tippeket, hogy lehet megszelídíteni az ilyen gyerekeket. Nálunk tényleg ritka az a pillanat, amikor Sárihoz közel lehet kerülni. Ha például valami baja van, és sír, pl megütötte magát, akkor sírva jön, hogy Anyaanya, de ha fel karom venni, megölelni, eltol. Egy dolgot nagyon szeret, ha mesélünk, mesekönyvet nézegetünk, olyankor az ölembe is hajlandó ülni.
Úgy szokta jelezni, hogy figyeljek rá, törődjek vele, hogy mindig kér valamit,ami tudom, hogy nem is kell neki, csak hogy vele foglalkozzam: Anya, kérek tejet! Majd egy perc múlva: Anya, kérek teát! Vizet kérek! Csokit kérek! Sütit kérek! stb stb a végtelenségig, de egyiket sem eszi meg.

Kíváncsi!
Nálunk is mindig a kisebb gyerek volt kicsit háttérbe szorítva, mert Dani, a legnagyobb egyben a legerőszakosabb is, kiköveteli magának a figyelmet, a lányok meg mindig olyan jókislányok voltak, illetve most is azok.
Próbálkozom megérteni Sárit, meg hát értem is én valahol, azt hiszem, csak nem tudok segíteni rajta. Még mindhárom gyerekem olyan pici, hogy állandóan igényelnének engem, de hát csak egy van belőlem, nem tudok háromfelé szakadni. Nem nagyon tudom megoldani, hogy külön-külön is eleget lehessek mindhármójukkal. Dani ezt jobban viseli, ő már három és fél éves "nagyfiú", fél napra ovis. Véda meg még pici. Sárinak a legnehezebb, egyrészt ő középső gyerek, másrészt ez a kétéves kor elég kritikus időszak ,nála legalábbis. Azért próbálkozom! De nem várom meg, amíg nem megy, inkább írok mélt most nemsokára, ha lesz kicsit több időmKép

Anyakati
 


szia Anyakati,

én teljesen megértelek Téged is, és a Kislányodat is..én pontosan ilyen gyerek voltam, az anyám évekig bőgött miattam, és most a legnagyobb fiamtól szépen vissza is kapom az egészetKép
ő már majdnem hat éves, és nagyon kifinomult eszközei vannak a "bántásra", íme néhány példa:
-anya, vegyünk neked shine rúzst, hátha attól szebb leszel....habár, asszem úgyis mindegy..
- anya, nem iszom utánad, elkapom az öregséget, és a kövérséget
- anya, a zsuzsinak is van gyereke, mégis szép!
- szerintem, ha meghalsz, én nem leszek szomorú...talán két napig hiányozni fog a reggeli, de aztán úgyis találunk új anyukát....
- anya, bocs, de nem bírom a szagodat....

na, most képzeld el, egy ronda, öreg, büdös szörnyeteg vagyok a elsőszülöttem szemében...persze, ha baja van, azonnal megtalál, és félálomban még kedves is, de amúgy oszt egész nap
megoldás: NINCS!! hagyni kell, nem szabad megsértődni, és főleg haragudni rá...olyanok, mint az agresszív kismalac, és nem is növik ki igazán, csak halványulni fog a dolog...háromévesen "megaranyosodnak",
persze ők sem tudják, mi bajuk van az anyjukkal / a többi gyerekem kifejezetten kedvelKép / de semmiképpen NE erőltesd!! az én fiam imád velem főzni, és sétálni, ígyhát, ha akarok tőle valamit, főzünk, és sétálunk, olyankor szeret, amúgy meg hagyom, hadd duzzogjon a kicsike
sok sikert a méregzsákodhoz, ha vígasztal, felnőttként biztos fanyar humorú jópofa nőci leszKép
Névtelen
 


Szia Névtelen itt előttem!
Te miért csináltad az anyáddal? Emlékszel valamire? Hátha az segit megtalálni a mindig létező miérteket. Talán. Vagy ha neked nem segit, talán segit másnak. Az én fim is kicsit hajlamos erre. De nem ilyen mértékben, ahogy irjátok.

Köszi
Zsunya

 
 


Sziasztok!
Egy 16 hónapos lányka anyukája vagyok.
Az aprósgom soha nem volt egy hozzámbújós tipus, nem utasít el, a karomban is tarthatom, de soha nem bújik hozzám, egészen pici kora óta nem tudom kézben altatni. A lefekvés például drasztikus módon zajlik: be az ágyba, cumisüveg, teljes elsötétítés, alvás.
Szeretném, ha lenne estimese, vagy éneklés a kiságyban, de ha ezt próbálom csak cirkusz van.
Napközben imád mesekönyvet nézegetni, énekelek is neki sokat, rengeteget játszok vele.
Még egy problémám van: ha idegen, vagy régen látott ember szeretné a kezét megfogni, rögtön elrántja, ha valaki felemeli rúgkapálva sírni kezd és mögém bújik. Igaz, hogy nem túl sok emberrel találkozunk, de talán éppen ez miatt.
A gyerekekkel viszont mindig hamar barátkozik -
ne nem puszipajtásként, de nem utasítja el őket annyira, mint a felnőtteket.
Anikó
Névtelen
 


Szia Anikó,

az én kislányom ujjszopós volt, ő azzal aludt el kb. 20 hónapos koráig. Amig szopta az ujját nem volt szüksége altatásra, remekül elszórakoztatta magát vele. Én nagyon nem szerettem ezt a dolgot, és sikerült is leszoknia róla (ezt az ujjszopós topikban leírtam). Kb. 2 éves kora óta nagyon igényli az esti mesét és altatódalt. Nem tudom az ujjszopás elhagyása vagy a kis értelmének a fejlődése okozta ezt. Most már megrendeli a mesét és ha makacskodik néha, akkor lehet rá hatni az esti mese esetleges elmaradásának lehetőségével.
Szóval szerintem próbáljatok meg megszabadulni a cumisüvegtől. Nem könnyű dolog, nekünk is voltak nagyon nehéz percek, de sikerült és sokkal-sokkal jobb így. Szerintem a kislányodnál is eljön majd az az idő, amikor várja anyut az esti mesével (nálunk aput, mert én még a kicsit szoptatom mikor ő fekszik) és ő is megrendeli a maga kis kedvenc meséjét, heteken át minden este ugyanazt. Kép

Az idegenekkel kapcsolatban: szerintem neki van igaza. Miért hagyná, hogy más fogdossa, mint akit ismer és akiben megbízik. Manka szintén ilyen volt, bár mostanra ez is változott. Ő csak a nőket utálja, a férfiakhoz nagyon kedves. Pl. mikor nálunk járt egy ismerős pár a fiúnak hordta oda az összes sütit meg rágcsát, a lánynak hosszas kérésre tartotta oda csak a tálat, de csak egy másodpercre, aztán futott vissza vele a sráchoz.
 
 


Sziasztok!
Az én kisfiam 2,5 éves és ő sem hagyja magát babusgatni. Ha olyanja van, hozzám szalad, megölel, elmondja, hogy nagyon szeret, kapok egy puszit /mindez kb. 10-15 mp/, és már megy is dolgára. Este ő sem igényli a mesét, símogatást, stb. Ha már álmos, lefektetem, ülök mellette egy kicsit /ezt ő kéri/, de símogatni nem lehet, eltolja a kezem. Viszont ha nagy ritkán egymás mellett fekszünk, ő símogat engem és mondja, hogy aludjak nyugodtan. Az idegenekkel ugyanúgy viselkedik, mint "névtelen" gyerkőce. Nem engedi magát "fogdosni", emelgetni, ölelgetni, puszilgatni. Ő már tudja, hogy kit akar közel engedni magához, és ezen könyörgésre sem változtat. Szerintem ez ebben a korban természetes!!!
Betti29
 


SZÜLÕK HÁZA - a felnőttekért és gyerekekért Kht.


Áprilisban a Szülők Háza tréninget indít, kisgyermekes szülők részére.

A szülői tréning öt alkalmas, minden alkalom másfél órás.
Az alkalmak érzelmi fejlesztő és kapcsolatépítő gyerekfoglalkozással indulnak, majd ezt követően csoportos beszélgetéseken vehetnek részt az anyukák, apukák.

A beszélgetések során, sok egyéb kérdés mellett, foglalkozunk az esetleges nehézségek, elakadások okaival is. A feldolgozásokat szupervíziós eszközökkel, drámajátékokkal, szituációs játékokkal és tesztekkel segítjük.

Amíg mi beszélgetünk, a gyerekekkel a drámapedagógus foglalkozik, de nem jelent problémát az sem, ha a gyermek >>bekapcsolódik<<, vagy akár egy-egy pillanatra meg is állítja a beszélgetés folyamatát.

A Tréning péntekenként 10.30 - tól 12-ig tart.
1 alkalom 2500 (öt alkalomra összesen12.500) Forint.

ELSÕ ALKALOM: április 7. Péntek
A Tréning minimum 6 fő esetén indul el, és maximum 10 fő jelentkezhet egy csoportba.

Addig is, Gyere el és próbáld ki a >>saját bőrödön<<:
Csütörtökönként 10.30.-tól 12 óráig az >>Éden<< játszóházban szeretettel várunk!

Jelentkezni lehet:
- Személyesen, a Bálint Házban (Révay utca 16)
- Telefonon: 06-30/ 942-3699-es számon
- Emailben: info@szulokhaza.hu

http://www.szulokhaza.hu
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?