Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Olvasgatva a fenti leveleket jó kis gombóc lett a torkomban...
Nekem szerencsére nem ilyen súlyos az állapotom, mint az itt köztünk lévõknek, viszont gyerekkorom óta rendszeresen télen depressziós vagyok. Február környékén kulminál, de már egy hónapja benne vagyok a sûrûjében.
Konkrétan a napfényhiány miatt van - úgy tudom - és nálam együtt jár egy (szervi okok miatt) állandó vérszegénységgel is.
Régebben önálló, független nõként elég jól tudtam kezelni, eljártam szoliba (majdnemnapfény!), kerestem magamnak valami alkotó tevékenységet, tárasági életet éltem, stb, stb.
Most viszont második gyerekemet várom és semmire nincs idõm, egyik napról a másikra szedem össze magam, hogy ellássam legalább az anyai kötelezettségeimet.
Elég magányosan érzem magam, barátnõm sincs - hogy is lenne, akinek nincs gyereke annak fárasztóak vagyunk és eltûnt, akinek van az meg ugye nem ér rá...
A férjem az egyetlen aktív társaság számomra, aki szeret, sokat segít a háztartásban meg minden, de nem tud segíteni a lelkiállapotomon. Csak szenvedi szegény, ami miatt meg lelkiismeretfurdalásom is van.

Talán itt nálatok megértésre találok... több topikban próbálkoztam de olyan sok undoksággal találkoztam mindenhol, hogy lassan elmegy a kedvem az egésztõl.

Amúgy konkrét kérdésem az lenne, hogy van-e valaki hasonló napfényhiányos cipõben, ha igen, mit tud ellene tenni?
(Menjek melegebb éghajlatra, haha. Persze az tényleg segítene, csak pézügyileg nem megoldható.)

Mindenkinek "jobbulást"!
Mikoo
M
 


Mikoo Kép
napfényhiányos depresszió ellen akármilyen rosszul hangzik, de a sokáig nyitva tartó, fényes bevásárlóközpontok nekem be szoktak válni. Nem mondhatnám, hogy komoly depresszióval küzdök ilyenkior télen, de nagyon megvisel a sötétség. Ezen kivül még azt tudom esetleg mondani, hogy próbáljatok meg a férjeddel kicsit más programokat szervezni. Az újdonság is szokott segiteni. Nem sok pénzért találhattok babysittert a közeli középiskolában, aki pár órára elvállalhatja a gyereket meg egy kis házimunkát, mig ti elmentek egyet biliárdozni vagy moziba, vagy csak csavarogni. A középsuli aulájában van hirdetötábla, oda kitüzhetitek a hirdetést, én is igy lettem bébicsösz régen Kép
Viszont a vérszegénységet most nem igazán értem, hiszen a második terhesség miatt kell szedj vasat és folsavat, nem? Ha nem, irass a dokiddal!
Ja, és kérdezd meg töle, hogy orbáncfü teát ihatsz-e a terhesség alatt. Az is depi ellen dzsal.

Remélem, meg tudtalak kicsit vigasztalni, hogy nem reménytelen az állapotod. Hidd el, ráadásul még a tavasz is közeleg! Kép

Gyors javulást kivánok, és ha végképp nem megy, nyugodtan fordulj szakemberhez, ma már sokan foglalkoznak a témával!

Pussz
Kangi
 
 


Ja és Mikoo Kép
gyere át a "Friss kismamák" topicba! Ott a lányok sokat szoktak vidámkodni, hátha te is felvidulsz kicsit!
Kangi
 
 

 
 

Mikoo,
szoli helyett segíthet ha egyszerûen sokat vagytok kint, lehetõleg még naplemente elõtt.:-)) Most ugyan elég nyál idõ van, de az elmúlt hetekben a hó megsokszorozta azt a kis fényt ami volt, én pl nagyon éreztem a jótékony hatását. Hát ha még süt is a nap!! Hétvégén, fõleg ha szép az idõ, érdemes kimenni a civilizációból, nem tudom budapesti vagy-e, nekünk Dobogókõ, Budakeszi Vadaspark , ilyesmik fél napba is beleférnek. Ha vidéki vagy, akkor viszont még könnyebben találsz a közeledben egy kis természetet. Nekem szerencsére sokat szokott segíteni a nagy dózisú napfény is, olyan mintha hosszabb udõre feltöltõdnék vele 8nem tudom van e tudományos alapja, de mûködik) Most hétvégén pl a hegyekben voltam, két nap sütött a nap, leégett az arcom és hiába van itthon ilyen vacak idõ, virulok:-)))))))
Moncaberta
 


Sziasztok!

Azért írok mert már egyszer volt szorongásos depresszióm 3 éve, akkor kb 6 hónap alatt sikerült kigyógyulnom belõle. Több fajta gyógyszer után a Seroxatot szedtem egy ideig, mert az vált be. A fõ problémám most viszont az, hogy lehet, hogy "álterhes" vagyok és ez egyre mélyebb szorongást és depressziót okoz nálam. Október közepe felé kezdõdött az egész, amikor szeméremcsont szurkálást, apró vibrlást éreztem a hasamban. (Van egy alap nõgyógyászati betegségem, de az nem ilyen tüneteket okoz.) A menstruációm nem maradt el, viszont nagyon kevés volt és kevés ideig tartott. A lényeg, hogy vettem tesztet, negatív lett, voltam orvosnál többször is, negatív UH-k. Én viszont folyamatos medencetáji fájdalmat érzek, és "mintha rugdosnák a hasam". Most jelenleg nem szeretnék még babát, lehet, hogy az ettõl való félelmem jelenik meg ilyen módon? Egy könyvben azt olvastam, hogy az álterhesség két esetben jelentkezik, ha valaki nagyon szeretne már babát, vagy nagyon nem. Néha már úgy érzem, hogy kezdek "bekattanni". Mindenesetre jövõ héten felhívom az orvost, akihez annak idején jártam, hogy neki mi a véleménye? Azért kíváncsi lennék a ti véleményetekre is, esetleg valaki járt-e már hasonló cipõben.

Egy elkeseredett 32 éves
Névtelen
 


Sziasztok! Köszi mindenkinek a biztatást!
A helyzet az, hogy agyilag tök pontosan tudok egy csomó dolgot ami segítene, de mégsem tudom végrehajtatni magammal.

Kangi! Szedek vasat, folsav is van benne meg B12 is. Eddig is szedtem, de mivel a szervezetem csak elég gyengusz kis vörösvértesteket tud termelni amik bármilyen megterhelés esetén sorra pusztulnak, soha nem lesz tökéletes a vérképem. Terhesen mégúgyse.
A tavasz meg tényleg csodákra képes, és már mindjárt jön is!

Moncaberta! Szoktunk kimenni ide a Budai hegyekbe hétvégenként néhány órára, és tényleg jót is tesz, viszont a hatása szinte csak aznapra szól. Csak ha a férjem nem visz ki minket kocsival... itt a lakótelepen való sétálgatás csak ront. A fiammal meg nem tudok egyedül messze elmenni, mert nem szabad emelgetnem.
Na, szóval mindenre tudok mondani valami kifogást...

De azért jó volt, hogy ki tudtam írni magamból és hogy megértõ fülekre... hm... szemekre találtam. Kicsit máris jobban vagyok. De tényleg.
Meg el is határoztuk, hogy fölmegyünk a Bükkbe több napra családilag. Nagyon várom már, tök jó lesz!

Üdv
mikoo
 
 


Mikoo Kép
helyes, menjetek kirándulni!!! Örülök, hogy jobban vagy!
Figyelj, terhestorna nincs a közeletekben? A mozgás is biztosan sokat segitene. Persze kell hozzá gyerekcsösz, de talán megoldható ...
Kangi
 
 


Szia! Terhestorna van, de meg kell majd még kérdeznem a dokit, hogy mikor mehetek, mivelhogy volt egy kis bevérzésem... Kímélõ életmód, sok pihi (hihihi), fekvés (haha) meg ilyenek...
Aztán meg ha tornázhatok akkor is inkább itthon kaziról. Az elsõ terhességemkor elkezdtem járni, de nem nagyon találom a helyem az ilyen társaságokban, így lassan abbahagytam.
mikoo
 
 


Sziasztok!

Tudtok bevált pszichiátert a depressziómra? (de hülyén hangzik Kép )
Ide írjatok: nadika@freemail.hu

A tünetek: gyakori rossz hangulat, állandó fáradtságérzet, kapcsolatteremtési nehézség, alvászavar, félelem teljesítményhelyzetektõl, mások ítéletétõl, állandó kisebbségi érzés,döntésképtelenség,stb.

Bocsi, hogy túl rövid vagyok, de most nincs idõm leírni nyavajgásomat ( a CHAT-en már nyavajogtam,onnan irányítottak ide)
Ha sikerül kilábalnom, megírom a tapasztalataimat!

nadika@freemail.hu
Névtelen
 


Enyhe depresszióra tudok egy jót! Tapasztalat, amelyet késõbb egy könyv is alátámasztott: fokhagyma nyersen! Nekem nagyon bevált.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!!!
Úgy döntöttem én is írok pár dolgot magamról,hátha könnyebb
lesz...
30 éves vagyok,és ikreim vannak,és külföldön élünk!!Nos,saj-
na a nyelvet még csak most tanulom,kevés a kapcsolatom más
anyukákkal,pedig jó lenne a nyelvet gyakorolni!!!De ha nem
tudja az ember a nyelvet,akkor nem nagyon állnak szóba ve-
le.Szóval nyelviskolába járok,a férjem van addig a gyere-
kekkel!!És annyira egyedül érzem magam!!!A gyerekekkel na-
gyon nehéz kimozdulnom,és mivel a férjem dolgozik estig e-
gyedül vagyok!Este viszonylag gyorsan elalszom,de hajnal-
ban felébredek,és sokszor órákig nem tudok elaludni,ezért
mindig fáradt vagyok!!Közületek írta valaki,hogy zsibbad a
lába,nos az enyém is!!Sokszor mindkettö.Összel egy hónapig
szédültem,aminek nem találták az okát,aztán elmúlt!!
Hát röviden ennyi!!Az a baj,hogy nem látom a végét az e-
gésznek!!Mondogatom a férjemnek,hogy jön a tavasz,és megyek
a játszótérre a gyerekekkel,és találkozok anyukákkal,de
mintha én sem hinnék benne....
Köszönöm,hogy elolvastátok!!!Jó volt leírni!!
Üdv.Mindenkinek:Magda
Névtelen
 


Magda!
Remélem még jársz erre! Hol éltek? Van egy Külföldön (túl)élõ... topic a Mi nõk-ben! Hátha ott találsz valakit a környéketekrõl!
Mi még csak pár hónapja vagyunk külföldön, (Németo.), de én sem beszélem a nyelvet és egy ideje még nyelviskolába sem tudok menni, mert lehetetlen idõpontban tartják az órát!
ha van kedved írj néha mailt! Én is nagyon magányos vagyok!
Szia
Solya
 
 


Sziasztok!
Csatlakozom a külföldön élõk magányosok klubjához. Én Angliában vagyok tavaly október óta. Mi már kezdünk barátkozni, bár inkább itt élõ "külföldiekkel", de nekem szerencsém van abból a szempontból is, hogy jól beszélem a nyelvet. Ami mégis nagyon elkeserít és ettõl vagyok egy kicsit letörve, hogy sok tervvel érkeztünk ide, de eddig még minden másképp alakult. Nem tudtam elhelyezkedni, a párom munkája sem olyan jó, mint ahogy képzelte és ettõl õ is ingerültebb stb. Akkor megnézem a Solya által ajánlott topicot, hátha felvidulok.
Lonch
 
 


SziasztokKép! Én itthon Bp-en is kiválóan tudok magányos lenni...Kép
Bár asszem nálam ezt "gyes-betegségnek" is lehet hívni.

Magda! Üdv körünkben!
Én pont tegnap vettem rá magam (õsz óta elõször), hogy leviszem a totál jeges játszóra a fiamat, csak hogy valami jó legyen - legalább neki. Én ugyan teljesen lefáradtam (6. hónapban vagyok) de õ nagyon örült! Ráadásul találkoztam egy értelmes anyukával is, aminek meg én örültem nagyon.

mikoo
 
 


Sziasztok!

Már nem egy orvostól hallottam, hogy a téli depresszióra (napfény , világossá hiánya) ignis nagyon jó a szolárium. Menjetek barnulni, élvezzétek a "napot".
Sajnos a mi családunkban is van súlyos depressziós, õ is jár és azt mondja használ az is a rengeteg gyógyszer mellett.

Jobbulást mindenkinek!
Névtelen
 


Az is GYES betegség, ha az ember már a folyamatos "szolgálstól", felelõsségtõl már reggel kilátástalannak érzi a napjait? Mert én most asszem valahogy így vagyok. Kilenc hónapja szinte minden nap 24 órám azzal telik, hogy a kisfiammal foglalkozom, hogy ha épp nem a lábamat rángatja, akkor gyanakodva lesem, nem éppen szemetet eszik-e valamelyik sarokban, mialatt én itt írok, vagy hogy minden kimozduláskor cipelem magammal, akár tetszik szegénykémnek, akár nem, vagy hogy reggel felkelek - sajnos vele egy idõben, mert ha vekkert húznék fel, az õt is felkeltené - és attól kezdve csak vele foglalkozom, sokszor délben tudok fogat mosni... Szóval annyira vágynék már valami kicsit rendszeres, félnapos vagy egynapos kikapcsolódásra... De nincs rá lehetõség, vagy ha van is, a pillanatnyi nehézségek úgy elkedvetlenítenek már reggel, hogy inkább nem csinálok semmit, csak búsulok otthon, vagy esetleg sétálni megyünk együtt, de nem nagyon mehetek be sehová, mert idegesíti, ha megáll alatta a kocsi vagy hogy meleg van a boltokban. Úgy szeretnék egy kicsit könnyebben lenni, mondjuk reggelente biztosan tudni, hogy ma lesz egy kis segítség, anélkül, hogy szégyenkeznem kellene amiatt hogy kérek ilyet. De mindenkinek mindig dolga van, annyiszor visszautasítottak már. Veletek is ez van?

És ilyesmi a gyes betegség?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Szia Adrienn!

A férjedet nem tudod megkérni, hogy töltsön el Õ egy napot a kicsivel, amíg Te kimozdulsz (uszoda, torna, barátnõ, unokahúg, .... AKÁRMI AMI NEM GYEREK) valamelyik hétvégén?
A családod nem tud segíteni?
Szerintem segítséget kérni nem szégyen, sõt, ha rosszul vagy a bõrödben feltétlenül tedd meg.
A férjemnek szülés után azt mondta a nõgyógyászunk: "apuka maga csak a feleségére figyeljen, a gyerek megszerzi ami neki kell". Hát azt gondolom neked is "meg kell szerezni" hogy jobban légy.

Kitartás
Milla
 
 


De. Igazad van. Most pl. õ bevállalt reggel húsz percet, ami nagy segítség nekem, és mostanában több éjszakát is õ töltött vele, de õ enélkül is nagyon le van terhelve.
A most következõ hétvége úgy tûnik, nagyszülõi segítséggel egész jó lesz, mert megyek egy költözködéshez segíteni, addig anyukám vigyáz a gyerekre. De nekem a hétköznapok a nagy gond. Amikor senki nem ér rá semmire. A párom szülei lelkesek és szabaddá is tennének nekem idõt, de a férjem nem nagyon engedi, hogy õket "terheljük". Nem érti, hogy nekik nem teher. Azt szokta mondani, hogy nekik szegényeknek épp elég a lányuk (sógornõm elég fura nõ, nem részletezem). Na, szóval tõlük lehetne segítséget kérni, de azt a férjem nem igazán akarja. De most kedden fodrászhoz megyek, és már igenis kértem tõlük segítséget, tiszta ciki volt eddig, mindig magammal vinni a babát a fodrászhoz, ahol persze egy idõ után többnyire unatkozni kezdett, bárhogy igyekeztem is.
Na, szóval én is tudom, hogy nem pszichológus kéne (ahogy a férjem szokta javasolni), hanem konkrét segítség.
Anyukám nyugdíjba megy egy hónap múlva, talán utána már jobb lesz. Néha majd fölmegyek Pestre, nála hagyom Ádámot, én meg elmegyek valahová. Bárhová. Csak kicsit egyedül. De addig még egy hónap. A másik gondom, hogy már elõre félek, hogy akkor is mindig közbejön majd valami. De hát most bizakodóbb hangulatban vagyok (egész addig, míg a húsz perc le nem telik, és ott nem vagyok megint, ahol máskor).

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Te, Adrienn, már bocsi, hogy ilyet mondok, de a te férjed... Nagyon szép hogy állandóan mentegeted, "remek férj, meg ilyesmi", és nem lenne jó, ha elmérgesedne persze a kapcsolatotok...
Mostanában ráértem olvasgatni, több helyütt találkoztam veled Kép, kicsit megismertelek. Még mindig áll, hogy férjed kíváncsi más férjek véleményére a szülés utáni házimunka-átvállalásról? Ha igen, az enyém asszem szívesen beolvasna a tiédnek... Persze ezt csak én mondom így, õ majd finoman...Kép Kép
De ugye nem bántottalak meg?? Azt nem szeretném!
 
 


A férjemnek megmutattam fenti írást, hátha elgondolkoztatja... Vigyorogva azt mondta, hogy ideje elvinni itthonról az internetet. Kép
Õ már így is nagy mártírnak érzi magát. Kép Én meg hülye fejjel elhiszem neki, hogy már igazán emberfeletti amit az utóbbi idõben megtett értünk. Végül is nem tudom... Sokan mondják, hogy azért attól ez messze van. Most síelni voltunk, egy nagy társasággal, és ott is néhányan mondtak olyasmit, hogy kicsit segíthetne. Na, mindegy, ha rá panaszkodom, az sehová sem vezet, szerintem nekem kéne megoldani a problémáimat. Rá nem számíthatok, mert mindig annyira sajnálja magát, hogy az engem jobban zavar, mint bármi. Ki szereti, ha lelkifurdalást keltenek benne? Ennyit semmi se ér.
Egyébként azért az õ élete se fenékig tejfel mellettem. Szóval kvittek vagyunk.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!

Idõrõl idõre elõkerülnek a panaszaid a különféle topicokban, de valahogy mindig ugyanaz a nóta. Te a gyereked rabszolgájává váltál, és arról valahogy sosem írsz, hogyan próbálsz meg ebbõl kimászni, hogyan próbálod az egyre nagyobb fiadat önálló tevékenységre szoktatni, hogyan szervezed meg úgy a napodat, hogy abba a pesztráláson kívûl bármi más is beleférjen.
Szerintem, te nem azért vagy depressziós, mert be vagy havazva, hanem azért vagy behavazva, mert depressziós vagy. Egyszerûen hiányzik belõled a képesség arra, hogy elszánd magad és végig is csináld a terveidet. Ez tipikus depressziós tünet. El kéne látogatnod egy szakemberhez, aki "gatyába rázna"-már elnézést a kifejezésért, utána pedig kõkeményen elszánni magad egy kis gyereknevelésre. Ne áltasd magad, hogy attól vagy jó anya, ha rabszolga vagy, ha sosem sír a fiad. Ez nem jó a gyereknek sem, neked sem, a férjednek sem. Egy újszülött persze, hogy sír, ha valami nem tetszik, nincs más eszköze, de egy 9 hónapos gyerek már simán fegyverként használja a sírást.
Olyan mókuskerékben vagy, amibõl egyedül-úgy tûnik- nem tudsz kimászni, arra az olvasottak alapján nem bíztatlak, hogy a férjeddel beszélj vagy egyezkedj, de egy pszichológus v. pszichiáter "csodákat" tehetne. Ne told el az életedet, ne keserítsd meg a legszebb hónapokat magadnak tehetetlenség miatt. Pár év múlva, ha visszatekintesz erre a nyüglõdésre, nagyon fogod sajnálni, hogy hagytad így kifolyni a kezed közül a dolgokat.
Nem akarok vészmadárkodni, de, ha így folytatod, magad helyett egy lelakott, elhanyagolt elvált nõt fogsz találni egy olyan gyerekkel, aki senkivel és semmivel el nem foglalható, és akiben még neked magadnak sem lesz semmi örömöd.
Ne haragudj, tudom, hogy helyenként nagyon durván fogalmaztam, de azt szeretném, ha végre felébrednél és kezdenél magaddal valamit. Olyan régóta olvasgatom az írásaidat, és annyi gondolat gyûlt már bennem össze, hogy még így is csak a töredékét írtam le annak, ami az eszembe jutott, de most már leállítom magam.
 
 


Szia Adrien! Rágódtam egy ideig, hogy írjak-e, de végül nem tudom "visszatartani".
Szóval.
Az még hagyján, hogy a férjed nem segít, de az már nem járja, hogy azt sem engedi, hogy más segítsen!!!!!!!!!!
Ha akkora mártír, sajnálja csak magát. De téged ne húzzon vissza! Elég nehéz egy kicsivel visszahúzás nélkül is!
Szerintem minden segítséget ki kell használni. Kérni is KELL! Persze tudom milyen rossz érzés állandóan kuncsorogni a rokonságnak, hogy vigyázzanak a gyerekre már egy kicsit, de ha nincs semmi "szabadságod" sokkal rosszabb.

Hogy Te jobban érezd magad, az a kicsi érdeke (is). A férjed legalább rá legyen tekintettel!
A pszichológus meg talán neki kellene, kicsit foglalkozni a munkamániája okaival.

Bocs, ha kicsit indulatos voltam, amit írtál nagyon felkavart.

mikoo
 
 


AdriennKép

Én is szinte minden írásodat olvastam már, és én is Rjuli véleménye felé hajlok.

Az én fiam 13 hónapos (a profilban láthatod), és eddig minden nap velem volt az elsõ naptól kezdve. Eddig összesen 3 alkalom volt olyan, hogy a nagyszülõk vigyáztak rá, amíg bevásároltunk. Sõt én a szülés után is egyedül voltam vele kezdettõl, mert a férjem ügyvéd, és nem maradhatott itthon amikor tárgyalása volt. De én ezt abszolút nem érzem tehernek.

Tudom, hogy a babák természete különbözõ, de igenis meg kell tanulni neki egy kicsit egyedül játszani, vagy egyedül elaludni, stb. Én egészségesen önzõ embernek tartom magam, és a fiammal is így alakult a viszonyom, pedig imádom! De szent meggyõzõdésem, hogy nem teszek vele jót neki, ha egy kis zsarnokot nevelek belõle, akinek mindent szabad, mert azonnal ugrok minden kis vinnyogására. Már egy hónapja tanulok a szakvizsgámra, ami azt jelenti, hogy napi 8-10 órát tanulok, úgy, hogy közben Martin velem van! Szépen játszik, szaladgál, épít, autózik, stb. Persze közben beszélgetek vele, és pihenésképp én is játszok. De ez akkor is így mûködött, amikor kisebb volt. Én soha életemben nem voltam olyan kipihent, amilyen most vagyok, és lehet, hogy Te ezért engem szigorú maminak tartasz vagy nem tartasz jó anyának, de én sosem hagytam, hogy a gyerekem a fejemen táncoljon. Ha éppen más dolgom van, akkor ezt elmondom neki, hogy mami most mást csinál, de ha befejezte, akkor játszik veled. És hidd el nekem, hogy megértik! Lehet, hogy lesz egy kis hiszti, de elõbb-utóbb rá fog jönni, hogy nem lehet mindent sírással elérni.

A férjek kérdésérõl. Az enyém is rengeteget dolgozik, gyakorlatilag egész nap én vagyok a gyerekkel. Mondjuk amikor itthon van, akkor nagyon sokat foglalkozik Martinnal. Bár akkor is én etetem, én pelenkázom.

Szerintem többet kéne törõdnöd magaddal, és kevesebbet a gyerekkel. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de én például nem vagyok állandóan a sarkában. A veszélyes dolgokat nem éri el, legfeljebb néha kipakolja a cipõket vagy belenyúl a szemétbe, de nem dõl össze a világ akkor sem.Kép Én nem hagynám, hogy rángasson, vagy ne tudjak tõle bármit is csinálni. És hidd el, ennek ellenére nem vagyok egy rideg szülõ, mert senkit nem szeretek úgy, mint a Kicsifiút, csak épp nem mindig az van, amit õ szeretne. Pedig van benne akarat rendesen, sõt tud hisztizni ha valamit nem engedek meg neki, de akkor ráhagyom. Elõbb-utóbb majd megunja. Viszont akárhol vagyunk mindenhol csak dicsérik, hogy milyen kiegyensúlyozott, barátságos kissrác, ami igaz is. Csupa mosoly, csupa derû, pedig a játékszabályokat kezdettõl én diktálom. De szerintem erre egy gyereknek is szüksége van, hogy tudja, hol a határ.

Ne haragudj, kicsit hosszú lettem. Remélem, nem veszed bántásnak, amit leírtam, de hidd el, lehet máshogy is, és szerintem meg kéne próbálnod. Biztos nehéz lesz az elején, ha sír a gyerek, de majd megtanulja magát szórakoztatni, mert az nem állapot, hogy Te vagy a rabszolgája.

Sok sikert és fel a fejjel!

Lina
 
 


Én nem olvastam máshol Adriennrõl, viszont itt a topicban számomra nem derült ki, hogy a gyerek rabja lenne.
Ettõl függetlenül bizti, hogy elkélne a segítség, akár fodrászhoz megy azalatt, akár pszichológushoz.
mikoo
 
 


Kedves Adrienn!
En ket tanacsot adnek:
1./ Surgosen vedd fel a kapcsolatot egy jo pszichologussal!
2./ Most valj el a "kedves" ferjedtol, mert kesobb meg nehezebb lesz egy ilyen ember mellett!Tudom, hogy en is durva voltam, de MUSZAJ, hogy valaki vegre felnyissa a szemedet. Kép
barat
 


Húú, ez jó sok volt most így hirtelen.
Ma átmentünk a fiammal anyósomékhoz, nagyon jó volt, örülök, hogy megtettem, mert Ádám is remekül érezte magát, én is, és szerintem a nagyszülõk is, habár mikor este nyolckor a férjem még mindig dolgozott, és nem jött értünk, akkor már azért láttam rajtuk a fáradtság jeleit.
Pszichológushoz már jártam, és mikor kezdõdött ez a mókuskerék, akkor is voltam, de azt mondta, hogy egyrészt a férjemmel szeretne már találkozni, mert nem én vagyok az egyetlen, akinek változnia kell, másrészt hogy nem lelki segítségre van szükségem, hanem valós segítségre, mert vannak olyan temperamentumú babák, akikhez néha elkél a segítség. Az enyém ilyen. Persze azt is mondta, hogy néha hagyjam sírni. Én azóta akarom is, de nem megy. Nem is igazán akarom, azt hiszem. Ennek persze oka van, mégpedig az, hogy egész gyerekkoromban állandóan fogadkoztam, hogy én majd olyan leszek a gyerekemhez, amilyenek hozzám a nagyszüleim voltak. Ez megvalósulni látszik, de hát tényleg kell hozzá egy nagy adag türelem és energia. Ugyanakkor meg nekem eléggé nehéz természetem van, néha szinte elkeserít, hogy nekem mindig együtt kell élnem magammal, ha tetszik, ha nem Kép

A férjemmel megbeszéltem, hogy mégis csinálunk Ádámnak gyerekszobát (már a jövõ héten!!!), és utána "megtanítjuk aludni" könyv szerint, úgyhogy gyakori látogató leszek az "öt perc múlva visszamegyünk..." topikon - feltéve, hogy még meglesz a net. Ugyanis a gyerekszoba ára az, hogy a jelenlegi dolgozószoba kikerül a lakásból máshová, számítógépestül, mindenestül. Ezt én kértem már, mert elég volt abból, hogy a panellakás egy része munkahely, ahová Apa idõnként beül egy napra, Ádám meg szomorkodik a csukott ajtó elõtt. Meg azt is kezdem belátni, hogy a gyerekkel egy szobában alvás ideje is talán lejárt.
Szóval sok dologban igazatok van, és valóban mindig ugyanaz jön fel a különbözõ topikokon, ha magunkról írok. Kép
Igazán durván csak egyvalaki fogalmazott, vagy inkább gondolkozik: "barat", aki a válást javasolja. Az esküvõn nagyon megragadt bennem egy mondatrész: "jóban, rosszban...". Most majdnem minden szempontból hullámvölgyben vagyunk (de most is azt mondom, sokan örülnének, ha így nézne ki életükben a hullámvölgy), és nem kezeljük túl gyakorlottan a rossz passzt, azt beismerem. De ezért elválni - elég tisztességtelen és elkapkodott lépés volna.
Julinak valami még: a képesség megvan bennem, egész eddig mindig büszke voltam arra, hogy - mivel a tûrõképességem szinte mókás mértékben hiányzik - a problémákat nem elviselem, hanem megoldom. De a gyerek a gyengém, úgy látszik. Ezért is állok kissé tehetetlenül, mert olyan mély érzelmeket váltott ki belõlem, amikre nem voltam felkészülve. Az eddig mindig meglévõ határozottságom, energiám, optimizmusom most nem mûködik. Pedig tudom, hogy muszáj lenne. Ha már nagyobb lesz, az más helyzet lesz, de egy csecsemõ olyan kis kiszolgáltatott. Számomra ez az érzés annyira új, és talán túlságosan hat rám. Vagy nem is tudom. De tény, hogy még ilyen hosszú "tudom mit kéne tennem, de nem bírom azt tenni" helyzet sosem volt az életemben.
Na, jó hosszú lett...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!

A képesség szót valóban rosszul használtam, már akkor rájöttem, amikor elküldtem a hozzászólást. Nem az hiányzik, hanem a motiváltság-talán ez jobb szó.
Ami még lényeges: ne akarj nagyszülõ lenni, te anya vagy. Egy nagyszülõ hétvégeken, ünnepeken kényeztetheti a gyereket, az a dolga, ideje is, energiája is van rá, de egy szülõtõl nem hasznos, ha ugyanezt a szerepet tölti be. Amúgy egy 9-10 hónapos gyerek nem kiszolgáltatott abban az értelemben, ahogy te használod ezt a kifejezést. Valóban, te eteted, te takarod be, stb., de már önállóan el kell tudnia tölteni egy kis idõt. Attól fogva, hogy a fejét emeli, tárgyat fixál, követ, tárgyat megfog, elenged, vagyis "játszik", már nincs neked kiszolgáltatva minden ébren töltött pillanatban. Arról nem is szólva, hogy ha most így neveled, mitõl változna meg késõbb? Már máshol is olvastam, hogy arra vársz, hogy egy kicsit nagyobb legyen. De, ha most ilyen jellemvonásokat hagysz felszínre törni nála, akkor ezek nem kikopnak, hanem megerõsödnek. Minél nagyobb lesz, annál inkább fogja terrorizálni a környezetét, mert egyre bõvül majd a repertoár. Ne várj mindig valamire, ami magától soha nem következik be, hanem tegyél is érte.
 
 


De hát ahhoz már most is túl nagy, hogy "sírni hagyjam". Ugyanis esze ágában sincs ücsörögni, és egy ideig szomorkodni, aztán majd játszani valamit. Inkább elmegy, és körülnéz, mit lehet rosszalkodni. Kép Ha nem figyelek rá öt percig, akkor megtalálja az egy szem ottmaradt szemetet, és eszi, vagy cipõket rágcsál, vagy a babakocsi kerekét vizsgálja meg tüzetesebben, stb. Járóka? Hát, nem tudom, lehet-e most járókába szoktatni, mikor eddig azt se tudta, mi az. Nem véletlen nem volt járókánk. Öt hónapos koráig semmit se csinált, nem fordult meg, nemigen játszott a tárgyakkal. Gyógytornára jártam vele, és mikor végre mászni kezdett, eszünk ágában se volt korlátozni, boldogok voltunk, hogy megtanulta, és mikor egyre jobban ment neki, madarat lehetett volna fogatni velem. És még hónapokig nem csinált semmi "rosszat", mert el se ment a közelembõl. De mostanában már nagyon magabiztosan mozog, az egész lakást ismeri, ha nem figyelek, azonnal elindul valamelyik "nem szabad" sarok felé. Szóval figyelni kell. Mindig.
Ja, és reggel a nappal együtt kel. Kép Ma 4,49-kor volt ébresztõ. Kép
Ha így indul a nap, nem tudok jókedvû lenni.
De azért kipróbáljuk a járókát, a hétvégén kölcsönkérünk egyet. De elõre félek, hogy nem leszek képes ilyet tenni vele. Kép Kép Kép
Ha csak hallom a sírását, már az is nagyon kiborít, de ha látom is az elkeseredett kis pofiját, hát... egy percig se bírom. Ez itt a baj.
Én úgy képzeltem el az ideális nevelést, hogy alkalmazkodunk az igényeihez, míg csecsemõ, hagyjuk felfedezni, nem hagyjuk sírni, de erre nem én lennék egyedül, hanem néha valamelyik nagyi, továbbá a férjem segítenének. Aztán mikor már idõsebb, és meg lehet vele beszélni a dolgokat, akkor szép lassan alakítani ki, hogy bizony vannak az életben elvárások is. Én így képzeltem el. És a szigor is jöhet, mikor majd itt lesz az ideje. Pl. mikor tudja, hogy valamit nem szabad, és hogy miért nem szabad, és mondjuk harmadszor-negyedszer is megcsinálja, akkor tudnék "kemény" lenni. Biztos vagyok benne, hogy ha tudja majd, hogy x dologért bünti jár (mondjuk sarokbanállás vagy valami kellemes szórakozás megvonása), akkor nem fogok csak fenyegetõzni, hogy "ha még egyszer...", hanem alkudozás nélkül megvalósításra kerül a beígért bünti. De most, mikor még nem érti, mi van, most hogy tehetnék vele bármi rosszat? Hogy zárhatnám járókába? Szerintem most még korai vele "szigorúnak" lenni.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


AdriennKép

Ne haragudj, szerintem ez butaság! Akkor akarod majd elkezdeni nevelni, amikor már mindent ráhagytál, és megszokta, hogy neki mindent lehet??? Akkor fog csak igazán hisztizni, amikor majd nem tudja felfogni, hogy miért van az, hogy eddig ugrottál minden szavára, most meg hirtelen semmit nem lehet. Akkor jönnek majd a nagy dührohamok, mert hirtelen kezded fegyelmezni.

Az én véleményem az, hogy egy gyereket születésétõl kezdve nevelni kell. És ez nem azt jelenti, hogy büntibe kell tenni egy 1 hónapost, hanem azt, hogy életkorának megfelelõen kell bánni vele. Hidd már el, hogy nem teszel vele jót, hogy ahogy legörbül a szája, Te rögtön ott teremsz, mert nem bírod, ha sír. Én is megvigasztalom a fiamat, ha tényleg sír, de a hisztit szerintem nagyon jól meg lehet ismerni. Olyankor gyorsan elterelem a figyelmét és kész. Azért mert könnyeket hullat, még nem szabad piszkálni a konnektort, bármennyire is szeretné!

Egy 9 hónapos baba pedig szerintem már nem csecsemõ, és igencsak értelmes! Csak a saját fiamból indulok ki. Õ sem bírta soha a járókát, a kiságyat is csak alávásra használjuk, vagy akkor teszem be, amikor harmadszorra mondom valamire, hogy nem szabad, és azért is csinálja. De attól, hogy nincs járókában, még eljátszik és régen is eljátszott egyedül. De azért, mert így van szoktatva! Rengeteget foglalkozok vele, de nekem mellette mindenre van idõm. És igaza van Julinak, egy 9 hónapos baba egyáltalán nem olyan kiszolgáltatott. Én nagyon jól emlékszem, hogy amikor a fiam ennyi idõs volt, már akkor rázta a fejét, és mondta, hogy "nem", amikor a számítógép felé közeledett. Aztán persze vigyorogva hozzányúlt, de igenis felfogta, hogy ezt nem lenne szabad!

Szerintem akkor már késõ kialakítani a dolgokat, amikor Te szeretnéd. Elvárások mindig vannak, minden életkorban, csak pont az a lényeg, hogy életkornak megfelelõ dolgokat várjunk el tõlük. Nekem ez bejött, és nem érzem magam szigorúnak, csak követekezetesnek, ami szerintem Martinnak is csak az elõnyére válik. Mert mi van itthon? Egy kipihent mami, egy kipihent baba és egy olyan apa, aki alig várja, hogy hazajöjjön, mert a vidám kis családja várja.Kép

Csak azt próbáld megérteni, hogy senki nem azt várja és nem azt tanácsolja, hogy "kemény" és "szigorú" légy a gyerekeddel, hanem azt, hogy kezdd el nevelni! Ez nem egyenlõ a járókával vagy a büntetéssel. Az pedig butaság, hogy nem érti mi van. Sokkal értelmesebbek, mint hinnéd.

A válás pedig butaság. Szerintem elsõsorban Neked kell változtatni a gyerekhez való hozzáállásodon, és akkor megjavul a viszonyod a férjeddel is. Mert talán szívesebben megy haza, és tölt el Veletek idõt, ha nem állandóan azt fogja hallani, hogy jaj, miért nem segítesz!

Úgyhogy csak ügyesen, én nagyon szorítok Neked!

Puszi, Lina

Ui: Ha van kedved a profilomban ott az emil címem, oda is írhatsz, ha tudok segítek.
 
 


Miert irod azt, hogy a 9 honapos kisfiad csecsemo??
Szerintem az mar reg elmulott.
Azt sem ertem, hogy neha a ferjed van vele ejszaka. Ez mit jelent? Nekem ugy tunik, egy szobaban alszotok...akkor ezt hogy kell erteni? Nem alszik ejszaka, foglalkozni, jatszani kell vele? Ha igen, akkor megertem hogy Te is nagyon faradt vagy reggelente (hajnalonta).Kép
Adrienn kedves, biztos vannak gyerekes baratnoid illetve hazasparok, akiknek belatsz az eletebe. Gondolom nem irok semmi ujat, ha azt allitom a ferjed egy egoista, a csaladi eletre, apai szerepre nem alkalmas ember.Talan tul fiatal meg??
Szoval: nalunk is a ferjem egsz nap dolgozik, kb 4-5 orakor er haza a munkabol. Akkor kicsit "egyutt van a csalad" utana o vagy kiviszi a kertbe a gyerekeket (2 kisfiu) hintazni, focizni, szaladgalni, vagy bicajra pattannak es elmennek a kozeli jatszoterre.Kozben en megcsinalom a vacsorat.Eves utan o megfurdeti oket, meg jatszunk egyutt, majd o mesel nekik,imadkoznak...lefekteti oket. A hetvegen reggelente "jar nekem" tovabb alvas, o lemegy veluk a foldszintre: oltozkodes, reggeli,stb.Mire felebredek mar megsutottek nekem is az omlettet.Kép Vagyis a hetvege mindig nagyon jo. Viszont a hetkoznapokban ugyanugy en vagyok a sracokkal reggeltol estig ahogy Te is.
Azert az a reggeli 20 perc segitseg a ferjed reszerol nevetsegesen keves. Ne haragudj, de nekem borzasztoan unszimpatikus az o hozzaallasa. Ugy tunikk Te allandoan veded, pedig sajat magad is jol latod hogy "nem normalis" a munkamegosztas a csaladban.
A pszichologusnak meg tokeletesen igaza volt, hogy szeretne elbeszelgetni a ferjeddel...
Szia, sok turelmet es kitartast kivanok! OOOOOOO
Ancsi
 


Nos, egyrészt ismét mentegetõzöm, mert talán félreérthetõ voltam. Nálunk sem szabad a konnektorba nyúlkálni, pedig nagyon szeretne. Kép És szemetet enni sem szabad, fiókot kipakolni se szabad, legalábbis a felsõket, amelyekben nem az õ cuccai vannak; valamint ha autózás közben felébred, és nem tetszik neki a gyerekülés, akkor se veszem ki, ha emiatt hiszti van, stb. Szóval amit nem szabad, azt sosem szabad, következetes vagyok. Az egyetlen, amit nem tudok megoldani, pedig nagyon szeretnék: hogy eljátsszon nélkülem. Egyszerûen jön utánam, és nem a keze ügyébe tett holmikkal játszik, hanem a nadrágomba kapaszkodik, és húzna le magához. De én maradok állva, így a nadrágot húzza le rólam Kép A szemben lakók pont belátnak a konyhába, képzelem, mit gondolnak ilyenkor. A gyerek nem látszik, csak én, amint a naci leszalad. Kép Ez végül is jó poén, csak épp így nem lehet se fõzni, se mosogatni, se pihenni. Ha leülök (egy át-nem-aludt éjszaka után) akár a földre is, hogy abszolút a közelében legyek, és közben nem akarok mást, csak kicsit "ellenni", az sem megy, mert percek múlva már ott tornázik rajtam. Ha nem vagyok fáradt, akkor ez nem zavar, hisz én is élvezem vele a játékot, meg játszom vele, rávezetem hogy mit kéne kezdenie a játékaival, stb. De ha fáradt vagyok... És mikor mennék fogat mosni vagy vécére, de jön utánam, és nem lehet tõle még megfésülködni se... Szóval ilyenkor szoktam kibukni, és fennhangon elmagyarázni neki meg a négy falnak, hogy "nem igaz, hogy még vécére se juthatok el!". Aztán persze baromira szégyellem magam, hogy ilyen idétlenül dühöngök. Ádám meg ül a sarkán, és nevet, mert azt hiszi, neki bohóckodom. (Ugyanis alapjában véve is elég zajos vagyok, és a jókedvem is harsányan nyilvánul meg, nem csoda, ha nem érzi még a különbséget.)

Ancsinak: a kilenc hónapos gyerek még csecsemõ. De az elnevezésnek nincs jelentõsége. Egyszerûen még kicsi, vagy legalábbis én annak látom. És olyan édes, mikor elégedett Kép , ugyanakkor olyan kis sajnálatra méltó, ha csalódott Kép . Szóval nem egyszerû ez a gyereknevelés. Azt hiszem, ha beszélgetni már lehet vele, akkor sokkal könnyebb lesz, bár valószínûleg akkor is temperamentumos lesz, amint én is. De persze nem hirtelen kell elkezdeni a dolgot, csak néha talán megbeszélni vele, hogy pl a fürdõszobában anya egyedül szeret lenni, meg hogy a reggelit elõbb el kell készítenem ahhoz, hogy õ ehessen, stb.
Az alvás: eleinte mind a hárman egy szobában aludtunk, de aztán a sok felkelés miatt mindannyian kialvatlanok voltunk, és én ezért mondtam a férjemnek, hogy aludjon kinn a nappaliban. Ez így ment már hónapok óta, mikor elmentünk síelni. Kialvatlan voltam, és a szokásosnál is égõbb volt, ahogy ott viselkedtem. Akkor utolsó este bevállalta a gyereket, és azóta többször is.
Egyébként õ egy kicsit elkényeztetett gyerek volt, pl húsz évvel ezelõtt ha kiporszívózta a szobáját, kapott valami ötven forintot! Akkor, mikor nekem a havi zsebpénzem volt harminc forint, és minden hétvégén részt kellett vennem a takarításban, ahogyan az normális is. Az a vicc, mikor a férjem azt mondja, elkényeztetett pesti vagyok... Kép
Na, mindegy, én nem akarom õt bántani, és nem szeretném, ha ti bántanátok, mert én ismerem, és tudom a jótulajdonságait is, valamint én tudom azt, hogy velem tényleg nem könnyû együtt élni, úgyhogy szerintem egyikünk sem rosszabb a másiknál.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn,
én még most is kettesben járok a fiammal wc-re.Kép És úgy is fürdök. Bejön õ is, addig elpakolászik, van ott is egy pakolós doboza, meg, amit lehet kipakol a szekrénybõl, és ha nem pakolja vissza, sokx megteszi, miután megtörülköztem visszapakolunk együtt, közben pedig mondom neki, hogy így meg úgy kell.
Korábban én is olvastam itt-ott Rólatok. Hidd el, ha nem változtatsz vmit, akkor mindig csak azt fogod mondani, hogy majd, ha mászik, ha majd, totyog, ha majd beszél, ha majd iskolába kerül...stb. Ez így nem jó!
Nem ismerem a körülményeiteket, de egy biztos, próbáld lazábbra venni az egész dolgot. Csináld úgy, hogy nem csak a gyerknek hanem neked is jó legyen. Linával teljesen egyetértek!
egy rövid levelet írok neked, remélem tudod hasznosítani.
Ágci

Kép
 
 


Szia Adrienn!

Én azt látom problémának, hogy Te kreáltál egy elvont képet magadban a nagyszülõk nyomán az "ideális anyá"-ról és most aszerint próbálod csinálni. Ez persze nem megy (nem is mehet), mert Te is ember vagy, jó és rossz tulajdonságokkal. Amikor elõbújik valamelyik "rossz" tulajdonságod (dühös vagy, rossz a kedved, ...)akkor lelkiismeret furdalásod van és depis leszel, mert nem felelsz meg a kreált képnek.
Szerintem el kéne fogadni magadat és elhinned, hogy akkor is jó anya vagy, ha néha dühös vagy, vagy nincs kedved felkelni hajnalban a gyerekedhez stb., mert szereted a gyerekedet és ebbe maximálisan belefér (SÕT), hogy következetesen neveled.
(Javaslom, olvasd el Bruno Battelheimtól az Elég jó szülõ címû könyvet, szerintem segítene).

Azt írod, hogy a gyerek rögtön cipõt harapdál, fiókot pakol, stb. Szerintem ez teljesen normális. Felfedezi a világot (miközben erõsíti az immunrendszerét Kép). Nyugodtan hagyd néha "rosszalkodni" felfedezni a világot (persze nem a konnektort és a kést), hiszen így lesz önálló. Ha becsípi a kezét egyszer másodszorra tudni fogja, hogy vigyázzon, anélkül, hogy rászólnál. Persze nem azt akarom mondani, hogy hagy "önveszélyes" dolgokat csinálni!
Igaza van Ágcinak, legyen bennt veled a fürdõben és WC-n (így majd hamarabb lesz szobatiszta, mert látja majd, hogy a rötyi "olyan felnõttes dolog").

A férjed: Te választottad, gondolom nem volt zsákbamacska. Viszont fontos lenne, hogy beszélj vele, hogy megértse az Õ házassága is, tehát rajta is múlik, hogy a dolog hosszú távon jól mûködjék. Márpedig ehhez neki is csinálnia kell érte valamit. Különben nem elképzelhetetlen a Juli által kissé brutálisan vázolt jövõkép. EZ NAGYON FONTOS.

Szia
Milla
 
 


AdriennKép

Nálunk is úgy van, hogy Martin jön velem WC-re, és az a feladata, hogy õ húzhatja a wc papírt!Kép És igen, rágja a cipõket, nyalja a talpát is, kipakolja a fiókokat, és párszor mikor megkaparintotta a popsikenõcsöt, akkor belekente a sötétzöld szõnyegbe!Kép Sõt, turkál õ is a szemétben. De ez nem baj, mert gyerek. Igaza van Millának és Ágcinak szerintem ezek tök normális dolgok, és nem rohanok állandóan kimosni a száját, ha épp az apja cipõjét kóstolja meg. (Hozzáteszem, hogy 13 hónapos és eddig egyszer volt csak taknyos, és akkor sem volt láza.)

Szóval szerintem is csak lazán érdemes csinálni! Soha nem éreztem szolgálatnak, hogy a gyerekkel vagyok. Imádok vele itthon lenni. És szerintem azért is sürgõsen változtatnod kéne, mert tudom, hogy szeretnétek még gyerekeket. Mi lesz Veled, ha eggyel sem bírsz? Nehogy azt hidd, hogy kettõvel könnyebb lesz. Fõleg, ha ott lesz a fiad, aki egy percig sem marad egyedül, és még hozzá egy újszülött is.

Az pedig szerintem nem megoldás, hogy megmutatod a férjednek, hogy itt mit írnak Neked. Erre persze, hogy dacosan vagy röhögve fog reagálni. A legtöbb férfi így tenne. Valahogy le kellene ülni megbeszélni, mit vártok el egymástól. Illetve nem is mit vársz el, hanem, mit szeretnél! Mert egy férfinél az sem mindegy, hogy mondod.Kép

Pusz, Lina
 
 


Sziasztok!
Nálunk a gyerekt olyanmód engedtem szabadon, hogy az õ szobája is és a nappali is az ajtóban el van ráccsal zárva. Az övé a konyhából nyilik a nappali az elõszobából. Buta csõ formájú lakásunk van, a két végén egy egy szobával. Na csak azért irom le, mert az összes nemszabad dolog (kevés kivételel) a többi részen van. Konyha, fürdõ, cipösszekrény, babakocsi kivül esik a számára bejárható, amúgy nem kicsi (28 m2) területen. Nem méregdrága ikea rács, henam egy rajztábla a gát. Boldogan könyököl rajta, ha olyanja van és nézi, hogy mit csinálok a konyhában. Idõnként kap valamit rágni, és persze folyamatosan beszélek hozzá ilyenkor. Megunja otthagy és megy játszani a szoba belsejébe. Lehet hogy ez rossz, mert mitõl tanulja meg hogy mit nem szabad. De mivel esik le a vakolat az elõszobában, a konyha meg szvsz nem gyereknek való igy ez maradt. Igy is van mit tiltani (számitógép, video) de a konektorokat meg lehet szüntetni, a kábeleket el lehet tenni szem elõl, a fiókos és az ajtós szekrényeket is lehet bababiztossá tenni, ha máshogy nem megy.

Adrienn! Minden nappal, amit elmulasztasz megkezdeni a gyereked tanitását nehezebb lesz. Mert szerintem ez nem annyira nevelés, megtanitod neki hogy ti két külön ember vagytok. Neki is vannak saját kis dolgai, de neked is. Ezt persze nem szavakkal, hanem hogy ha várnia kell rád kicsit akkor nem dobsz csapot papot, hanem teszed a dolgod neki meg hiába ordit mondod, hogy várjon meg, mert te ezt vagy azt meg kell csinálsz. Esetleg amikor kész mutasd meg neki, hogy mit csináltál. Nem tudom mivl lehetne kezdened, de törj ki valahogy mert mindanyiótoknak nagyon rossz ez igy most is, de késöbb sem lesz jobb.
Arról nem is beszélve, hogy a gyerek érzi, hogy mást vársz tõle. Hogy ilyennek, igy most nem jó. De neki ez úgy jön le, hogy nem felel meg neked. Még akkor is, ha odarohansz õ érzi, hogy neked nem jó.

Zsuny

 
 


Szia Adrienn!

Az en lanyom kb egyidos lehet a Tieddel, es ugyanolyan eleven, orokmozgo. Es hat O sem tudott huzamosabb idot ellenni egyedul, igy aterzem a gondodat. De megis megtalaltuk a kozeputat, sot, fejlodunk szepenKép
Nagyjabol csak ismetelni tudom a tobbieket, nalunk is rendszeresen megkostolja a cipoket /szerencsere legtobbszor beeri a cipofuzokkelKép/, felszedi a szoszoket, biza a szemeteshez is felkapaszkodik /remalmom, hogy egyszer fejjel elore beleesikKép/, fiokpakolas a slager. De epp ezt tanulja most, kivenni valami, aztan visszatenni. Szamara ez is jatek, a fejlodes resze, en igy latom. Es csak remenykedem napkozben, hogy varatlan latogato ne jojjonKép A jarokahoz szerintem nagy remenyeket ne fuzz. Nalunk felkelesek, valamint kajalasok utan van egy-egy fel ora, amit magaban eltolt. Aztan konyhaban is lehet idot lopni, etetoszekbe tenni, es szamara szokatlan, ujdonsagnak tuno jatekokat adni, mint pl. tolcser, sorbonto, nalunk ezek a favoritok. Kozben rafrocskolom a vizet, latvanyosan dobom ki a szemetet, ezek szamara mind erdekessegek, ujabb idonyeres. Mosaskor, teregeteskor nyugodtan kepeszthet ott, vegyszereket kell jol elpakolni. Egyszer akart felallaskor a szaritoba kapaszkodni, ami beingott, megijedt, azota nem probalkozik veleKép
Es igenis tudja, mi az, hogy nem szabad. Ha csak nyomatekosan mondom, mar akkor is megall, nez ram. Aztan persze ujra probalkozik, de mar les engem. Es mikor raszolok ujra, elpityeredik. Ez van. De mar Apja is meselte, ha valami tiltott dolog fele kozelitett, fel szemmel kozben engem keresett, hogy hol vagyok es mit szolokKép Hiaba, ahogy a mondas tartja, "nem hulye, csak kicsi"Kép
Szerintem a ferjedrol nekunk ismeretlenul abszolut nincs alapunk nyilatkozni, plane nem elvalast tanacsolni /hacsak a szokasos joakarod nem ra palyazikKép/. Azokat a noi praktikakat, amikkel Ot ra lehet venni a nagyobb besegitesre, ugyis Te ismered, hajraKép

-Afonya
 
 


Sok mindenben egyetértek az elõttem szólókkal, de szerintem Adrienn problémája több egy "többemberes" gyerek anyukájának elcsigázottságánál.

Nekem is (majdnem) ilyen a gyerekem, de én igyekszem ellógni, amíg nem ordít, hogy szokjon egyedül játszani. S ami még fontosabb: annak ellenére, hogy ez még mindig leginkább a félbe- félbeszakított netezés erejéig jön össze, boldognak mondhatom magam. Ez fõleg a páromnak köszönhetõ.

Szóval szerintem összetettebb a helyzet, és Adrienn, elõre is elnézést, hogy mintegy "esettanulmányként" foglak most kezelni. De másképp ezt nemigen tudnám elmondani. Mert

- vegyük elõször is Adrienn hûvös racionalitását, amellyel éles ellentétben állnak a babával kapcsolatos nyilatkozatok
- minden logikus segítõ ötletre egy DE szócskával reagál, és kész a válasszal, az miért nem megoldható
- ha lépésre szánja el magát, mindig olyat választ, amelyet tutira nem fog tudni megoldani (Aludj jól módszer v. járóka), mert túl radikális, és így minden marad úgyis a régiben
- vegyük a férjét illetõ panaszos félszavait, illetve azok visszaaszívását (azonnali mentségkeresését erre a viselkedésre)
- vegyük a saját magát lebecsülõ kijelentéseit

és szerintem egy olyan kórképet kapunk, ahol (valójában) nem a baba a fõprobléma, hanem az, hogy ez (a probléma) nem megosztható, nem kommunikálható, meg sem értethetõ a férjjel, amelynek következtében Adrienn valószínûleg egyre inkább úgy gondolja, hogy õ egy csõdtömeg, és nem is csoda, hogy így magáramaradt a teherrel (annak elenére, hogy férj "ott van"). Ennek következtében a gyerek iránti szeretetbe menekül, a férje iránti ingerültséget Ádám babusgatásában vezeti le. Ezért (lelke mélyén) nem is bánja, ha folyton foglalkozni kell vele, mert ez az egyedüli dolog, amellyel el tudja foglalni, s amelyben fontosnak érzi magát.

Aminek nyilván nem lesz jó vége.
A válást most nem emlegetem, de az ilyen fiúk anyja szokott minden nõt elmarni a fiú mellõl, aki szerinte túl jó (és valójában túlságosan is anyás) minden szóbajöhetõ nõhöz.

Adrienn, mégegyszer kérlek, ne haragudj.
Lehet, hogy nincs igazam, de ha nem értesz egyet, ez még nem feltétlenül ezt jelenti.

Ha úgy gondolod, nincs igazam, cáfolj meg. És persze nem ártana, ha félinformációk helyett részletesebben osztanál meg velünk bizonyos dolgokat, mert különben persze, hogy félreért(het)jük. (Miért vagy ilyen-olyan hülye, elviselhetetlen, mik a férjed jó tulajdonságai, mi volt a probléma a házasságotok körül, stb.)

Laura
Laura
 


Sziasztok, látom jó sok válasz van, és kivétel nélkül nagyon kedvesen és segítõkészen írtatok (jóakaróm úgy látszik, most pihen), a tanácsaitok nagyon elgondolkoztatók, Laura pedig - már nem elõször állapítom meg - "hivatásos" is lehetne. Újat mondott nekem rólam, és ez nagy szó.
Nos, a konkrét lépések: járókát most raktuk össze, nem tudom, sikerül-e õt beleszoktatni, majd megírom, hogy haladunk. Csinálunk neki gyerekszobát is végre.
Pénteken anyósoméknál voltunk, nagyon jó volt náluk. Szombaton és ma pedig Pesten voltunk a szüleimnél (Ádám meg én), este a barátnõmmel koncertre mentünk, míg a gyerek otthon szunyált Anyuékkal, férjem meg itthon pihent és dolgozott, ami után most elég vígan fogadott minket.
Már ez a kikapcsolódás is sokat segített, szerencsére nem vagyok egy depressziós alkat, csak néha esek letargiába pár napra. (Na, igen, most a nap is sütött, ez is sokat számít!!!)
Ádám "szoktatása" - igaz, spontán, nem szándékosan - megkezdõdött. Éjszaka nem tetszett neki az alvás meg az ágy (miután hazaértem a koncertrõl), és jobb híján hagytuk bõgni. Másfél óráig nyomta! Elég fáradt voltam ahhoz, hogy szinte nem is foglalkoztam vele, csak néha megsimogattam. Hát, remélem, menni fog az alvástanítás is. Én bízom benne, hogy menni fog. De majd megírom.
Szóval gyakorlati tervek vannak. Már megint. Aztán majd elválik, hogy ezúttal a megvalósítás hogy alakul...
Laura írása kicsit megijeszt abból a szempontból, hogy valóban az ilyen nõk szoktak nagy ragaszkodással csüngeni a fiukon. Ez elég elrémisztõ, nem akarok ilyen lenni, de én is érzem, hogy sajnos nagyon jó úton haladok efelé. Hát, igen. A férjemmel tényleg lenne mit megoldanunk. De sajnos abban nem bízom, hogy felnõtt embert meg lehet változtatni, és nekem is nagyon rosszul esik, mikor õ akarna engem átnevelni. Persze nem sok eredménnyel. És õ is ilyen marad, ilyen az alaptermészete (nem tudja kezelni a kudarcot meg a rossz passzt, ha nem megy minden remekül, akkor szerinte már mindjárt szörnyû rosszul megy.) Próbálom gyõzködni, és ha én jókedvet sugároznék, akkor jönne velem õ is, de egyelõre mindketten el vagyunk foglalva a saját kis gondunkkal, egymásra már nem jut semmi energia. Sokszor napokig alig beszélünk. Ez tényleg nem jó. Hogy ezzel mit lehet kezdeni, azt momentán nem tudom, semmi ötletem nincs. Kép Ha megírnék néhány részletet magunkról, akkor biztos tudnátok valamit tanácsolni, de valószínû, a férjem nagyon nem örülne, ha róla, rólunk írnék nyílt fórumon. Úgyhogy nem tehetem.
Köszi, és majd folytatom, bár nem igazán a depresszió témakörben van a dolog helye, hanem a "segítség nélkül" topikon, ahol annak idején elkezdtem. Most csak azért ide került, mert már kezdtem "besokallni". De aztán sikerült visszatérni a jó öreg "összecsaptak a hullámok"-hoz.

Még egyszer köszi a jótanácsokat.
Adrienn

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Laura, az igazadat alátámasztja az is - most jutott eszembe -, hogy a múlt heti síeléskor teljesen olyan voltam, mint más anyukák, vagyis néhányszor bizony alig vártam, hogy valaki bevállalja néhány órára a fiamat, meg a lehetõ legkorábban föl akartam menni síelni, nem törõdve azzal, hogy így a gyerek kilnctõl felvonózárásig nem is találkozik velem. És nem is éreztem magam rosszul nélküle, persze eszembe jutott sokszor a nap folyamán õ, de csak olyan normális mértékben. Nagyon vártam a síelést, szerelmese vagyok nem is csak magának a lesiklásnak, hanem az egész hegyi hangulatnak, az Alpoknak (órákat gyönyörködtem a szállásunkban is például), a hónak. Annyira vártam már ezt a hetet, hogy a lehetõ legtöbb percét élvezni akartam. És tényleg azon a héten normálisra redukálódott a gyerekkel való együttlétek mennyisége (napi váltásban síeltünk a férjemmel, így mindegyikünkre három babázós és három síelõs nap jutott), anélkül, hogy erõszakot kellett volna ehhez venni magamon. Nem kapaszkodtam bele, csak az anyja voltam.
Szóval elég jól látod a helyzetet.
Majd még gondolkozom, hátha azt is kitalálom, mit tegyek, hogy Ádám elkerülje a majomszeretettel nevelt gyerekek nem szomorú, de azért elég cikis sorsát.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!
Az jutot eszembe, hogy mi akkor kezdtük használni a járókát, amikor a Peti elkezdett felállni. Pusztán azért mert abban sokáig stabilan tudott állni, és ott tanult meg leülni is. Mindenféle csörgõt belekötöttem a hálóba. Azokkal játszott álltában, vagy engem lesett hogy mit csinálok. Szóval nem tudom hogy áll e már a fiad, de ha nem, esetleg sikerülhet neked is igy. Nem azt mondom, hogy órákat elvan benne. De nem is kell. Egy egy fél óra 20 perc csodákat tesz. Kép

Puszi
Zsunya

 
 


A járókát beraktam a konyhába, igaz, a fele az étkezõasztal alatt van. De elvolt benne, mialatt pár edényt elmosogattam, a reggelijét elkészítettem. Végül is mindössze ennyi a cél. Majd kiderül, hogy máskor is elviseli-e.
Egyébként tud állni. Megtanult mászni szilveszterkor, és másnap már fel is állt. Azóta is mindig áll, kivéve mikor közlekedik. A járóka is jó neki ácsorgásra, és majd én is kötök bele mindenféléket.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn, hajraKép
A jarokatval kapcsolatban lehet, hogy nem jol fogalmaztam, bocsi. szoval tenyleg csak 10-20 percekre eleg, de igazad van, az is csodat tesz. Pl. le lehet furodni!!Kép
Azert arra vigyazz, hogy ne mindenben "szigorits" be egyszerre, hanem fokozatosan, ne egyszerre legyen nagy valtozas.
Afonya
 


Kedves lányok!
Remélem nem bánjátok, ha csatlakozom Hozzátok. Ahogy olvasgatom a hozzászólásokat, arra a következtetésre jutottam, hogy Laura vagy pszichiáter, vagy pedig megközelítõen hasonló felkészültséggel rendelkezik. (Vagy tényleg csak reális). A sorait olvasva elgondolkodtam a leírtakon és rájöttem, hogy szükségem lenne némi analizálásra nekem is. Lehet rá számítani?
Egyébként az otthon lévõ kismamák nagy többségére elõbb-utóbb, kisebb v. nagyobb idõre rátör a depresszió, kérdés, hogy ki mennyire tudja kezelni. A kisfiam 7 hónapos, igazi örökmozgó, de a járóka úgy tûnik rövid idõre beválik.Jobb esetben elalszik benne, vagy dünnyög a játékaival. De este utál elaludni. Tippek? Egyébként a ti férjeitek segítenek otthon bármit? A bármi alatt tényleg akármit értek!!!
Sziasztok!
 
 


Az enyém (férjem) már két napja tündi-bündi. Tényleg. Azóta jobb is minden, pedig közben az influenza is elõvett. És mégis.
A járóka is bevált egy kissé. Meg az is, hogy a nagyszülõket kicsit "bevonom".
Laura szakmája szerintem is valami ilyesmi lehet, már csak azért is így gondolom, mert a "megcsalásról" topikon kifejtett valamit - hasonló alapossággal - aztán megjegyezte, hogy nem kötekedni akar, csak ez a szakmája.
Laura, mi a szakmád? Nekem - függetlenül a szakmádtól - nagyon jó volt, amiket írtál, eléggé elgondolkodtatott.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Én férjem sokat segit. Tulajdonképpen amire megkérem azt megcsinálja zokszó nélkül. Csak mosogatni ne kelljen. A gyerekkel meg kérés nélkül foglalkozik. Estin járok fõsulira, igy du 5-tõl este 8-ig õ van a gyerkõccel, aki 10 hónapos.
De engem is elõ szokott venni a rosszkedv. Nem is a kilátástalan munkahegyek, hanem az unalom végett. Hogy elõre tudom hogy milyen menetrend, milyen napirendi pontok lesznek az elkövetkezõ hónapokban. Etetés, tisztába tevés, játék, séta, megint kaja, megint pelenka ... Hülyeség persze, de ezen is ki lehet borulni, akármilyen sokat segit is az ember párja.

Zsuny

 
 


UNALOM???? Mi az? Kép
Egy 10 honapos baba mellett?
Gondolom csak rosszul fogalmaztal. Talan monotonia a helyes szo.
Névtelen
 


Oh, csak nem egy névtelenül fikapöci?
Valóban nem az a fajta unalom, amikor az ember semmit tesz, hanem az agyam renyhesége. A gondolkodás hiánya. A monotónia, a teljes kiszámithatóság. Biztos ez is alkati dolog. Lehet megkövezni, de nem érzem életem értelmének az anyaságot. Jó dolog, de nem minden.

Mellesleg emellett a 10 hónapos mellett, nem egy stressz az élet. Mert igenis vannak nyugis, jól alvó, jól evõ szemlélõdõ 10 hónaposak is. Félre ne értsétek nagyon örülök, hogy ilyen. De azt gondolom hogy ettõl még idõnként érezhetem úgy hogy ez kevés.

(az meg egy külön para, hogy hogy fogok, hova fogok visszamenni dolgozni. Hova vesznek egyáltalán gyerekkel fel...)

 
 


Szia Zsunya!
Sõt, egy "izgalmas" baba mellett is lehet idõnként "unatkozni". Épp azért, mert sosem csinálhatsz mást, mint ami neki jó, holott esetleg néha szeretnél olyasmit is, ami nem neki van kitalálva (esti kiruccanás, uszoda, stb). Én speciel jól bírom az ismétlõdést, szeretem a kiszámíthatóságot, nem vágyom a munkahelyi nyüzsire, de kicsit néha már én is unom, hogy pl nem mehetek el uszodába, nem mehetek be egy boltba (a meleg miatt), sõt, a jégborította városban hetekig nem igazán tudtunk kimozdulni sem, hát a négy fal itthon tényleg idõnként kicsit már uncsi volt. És a másik dolog, ami esetleg depresszióhoz vezet, hogy nincs mit várni. Mikor a baba épp a legaranyosabb korszakában van (nálunk kb most), akkor nem várod, hogy nagyobb legyen, mert imádja az ember, ahogy négykézláb tapicskál a lakásban. Szóval most jó. De nincs mit várni!
Eddig vártam a síelést. Az megvolt. Aztán ott kiderült, hogy ilyen pici baba mellett nem minden szórakozás engedhetõ meg. Úgyhogy levontuk a megfelelõ konzekvenciát, és húsvétkor nem megyünk a többiekkel kiruccanni. És még egy jódarabig nem megyünk sehová, mert a síeléskor az derült ki, hogy jobb ha nem terheljük az embereket a saját kialvatlanságunkkal, vagy a gyerekünk nyüszijével. Szóval valahogy nekem most az a bajom, hogy nincs mit várni. A pillanatnak élek, ami egy darabig jó (végighallgatom az összes kedvenc zenémet, esetleg olvasok), de aztán úgy érzi az ember, hogy most már jó volna valami pozitív kilátás a közeli jövõre.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Nekünk sokat segít, hogy saját programokat szervezünk magunknak. Olyan családi kiruccanásokat, akkor nem idegesítünk senkit, nekünk sem kell alkalmazkodni, stb...
Ami még nagyon bejött, hogy a saját családi állapotunkhoz hasonló, kisgyerekes családdal megyünk el valahova, hétvégére, vagy akár több napra is. Õk is, mi is ismerjük a nyûgöket, nehézségeket, és nincs frusztráció.
És ezt lehet "várni"!

Off. Zsunya! Úgy tûnik mostmár meggyógyulok végre-valahára, de még elég gyengusz vagyok. Fogok írni levelet. On.

Üdv mindenkinek
mikoo
 
 


Zsunya,
nekem is hasonló gondjaim voltak. Egy idõ után úgy éreztem unatkozom. Hiába aranyos a manó, és hiába van a nap 24 órájára programom, akkor is. Kevés nekem a Boci, boci, tarka és a Csip-csip-csóka, és unom már, hogy mindig csak bébipapikról és pelenka árakról beszélgetek. Akkor rettentem meg igazán amikor észre vettem, hogy délutáni sorozatokat nézek (én aki eddig egyetlen filmet sem néztem meg, ha kettõnél több részbõl állt). A másik ami miatt én is görcsöltem (görcsölök), hogy milyen munkát találok majd 5-6 év kiesés után, két gyerekkel, vidéken.
Ezért aztán elkezdtem suliba járni. Ez nagyon jót tett a lelkemnek, sokkal felszabadultabbnak, fiatalabbnak érzem magam azóta. Persze egy-egy vizsga elõtt vannak kemény napok, de ha sikerül akkor az olyan jóó.
A másik pozitívum az, hogy szombatonként (amikor én suliban vagyok) a párom vigyáz a gyerkõcre, ami nagyon jót tett a kapcsolatuknak. Kép Eddig is segített ha megkértem, de most már kérés nélkül pátyolgatja a gyereket akkor is ha ott vagyok. Igaz idõnként fordítva van a csemetén a harisnya v. a zokni, de kit érdekel. (Az már annál inkább, hogy elõbb mondta hetekkel azt, hogy apa mint az anyát Kép )
Üdv. Vacskamati
Vacskamati
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: