Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Lányok!

Hát a tegnap esti beszélgetésünk elmaradt sajna ma reggel meg is említettem neki mielőtt dolgozni indultam.Vendégeink voltak aztán pedig hamar elaludt(nem volt beszámítható állapotbanKép)
Ma estére tettük át a dumcsipartit.
Azt már ő is mondta hogy nagyon szeretne már babát csak még eggyenlőre nem, mert nemtudja hogy miből fogjuk felnevelni.
Amikor terhes lettem 5 éve akkor nagyon boldog volt,madarat lehetett volna vele fogatni, tehát biztos hogy nem maradnék egyedül ha teherbe esnék mert nagyon szeret és ebben biztos vagyok,csak fosik a drágám valamitől.
Szorítsatok nekem mert nagyon izgulok.

Hogy lehet nem sirni?

Mamszi
Mamszi
 


én úgy gondolom, kedves Mamszi, h egy pasinak sem lehet hosszútávon mentség az anyagi helyzet, meg semmi más, ha ő nem mer (bármilyen okból) vállalni egy gyereket, VELED, az élete párjával, akkor egészen egyszerűen nem egyezik a jövőképetek, és tényleg nincs mire várnod.
nagyon egyetértek a lányokkal abban, h ez nem olyan, mint egy karácsonyi ajándék, h a kedvedért megteszi-e, hanem mint felnőtt, EGYENRANGÚ emberek egyszerűen át kell éreznetek a másik feletek érzéseit, érveit, problémáit és megoldást kell találnotok, mert ez így szar (már elnézést) mind a kettőtöknek.
az is biztos, h ezt nem kikönyörögni kell, hanem pontról pontra egyeztetni és megbeszélni, mert lehet, h egy csomó kétsége abból táplálkozik, h vlmilyen reakciódat félreértelmezte, v csak nem érti (sashaKép). a pszichológust (virágKép) szintén nagyon támogatom, sokat segíthet tisztábban látni, illetve segíthet szuszogni egy kicsit a mókuskeréktekerés közben, mert sztm a te gondolataid is egy síkon mozognak (persze ez érthető is, nem bántás), de könnyebb lenne, ha te is átlátnál a másik térfélre.
és a végére a saját példa: nekem a helyzetem azért speciális, mert én 29 vagyok, a párom 24 és még alig egy éve vagyunk együtt, de nyilván én is a közeljövőben már szeretnék gyereket, már csak a koromból adódóan is. én ezt már fél éve elmondtam neki egy átbeszélgetett éjszakán, h tudjon róla, én h érzek, és ha ő ezt nem tartja elképzelhetőnek, akkor ne raboljuk egymás idejét. nem mondom, megijedt, de épp a múlt héten egy baráti körben történő beszélgetésen kaptam fel a fejem arra, h éppen azt magyarázza a barátainak, h hát tényleg, igazam van, és mivel szeretjük egymást, és a kapcsolatunk is abba az irányba halad, nekünk hamarosan (na jó, még egy-két év) gyerekünk lesz. szvl ezt csak azért írtam, h nálunk azért időbe telt, de el kell mondani, mit h gondolsz. és ami a legfontosabb, h tényleg azt mondd, amit érzel. ha neked fontos annyira a gyerek, h vállald, akár mással/mástól is, akkor szabj határidőt, mert az életedet nem kezdheted újra, később már hiába bánod. ha pedig úgy gondolod, h a párod fontosabb neked, mint a gyerekvállalás, akkor pedig élvezd ki a közös életeteket és ne gyötörd őt ezzel. de döntened kell, ha más nem saját magad miatt. borzasztó lehet neked ez a vívódás. és még annyit, h a „tisztességtelen” módszereket semmiképp nem alkalmaznám (értsd. kijátszani az ő „védelmi rendszerét”). egyszerűen nem méltó a fogantatáshoz (húú, de patetikus lettem – és hosszú… bocsánat!) üdv
wons
 


Nálunk egyszerübb volt a helyzet, mert a férjem tudta, hogy az elözö barátommal azért szakítottam mert Ö nem akart gyereket én meg már 32 éves voltam.

Virág
Kép elfeledkeztem az idöröl hajnali 5-kor jutott eszembe, hogy aludni is kéne Kép

Kriszta
Nyanya
 

 
 

Mamszi!
Ha mindenki azt vârnâ, hogy nagggyon jol âlljon anyagilag gyerekvâllalâs elött, sokkal kevesebb baba születne.
Vârom a fejleményeket. Addig is vigasznak (1 Virâg, ami-ugye?- nem kaktusz...)
Kép
Vendég
 


Kukacz!!! KépKépKépKépKépKépKépKépKép
Vénusz légycsapójáról hallottál már? KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Mamszi,
18 voltam, mikor összeházasodtam a 24 éves, és hatodéves orvostanhallgató férjemmel. Volt havi pár ezer ft ösztöndíjunk, meg anyósomékkal éltünk, aki megvette a kaját. Meg néha nekem valami ruhát. Aztán lebukott, hogy csalja a férjét (aki egy alkoholista 60 IQ-s pasi), de pénzt azért juttatott. Eközben már bőven pocis voltam, átköltöztünk a (szintén alkoholista) apámhoz, bár egy fokkal jobb volt. Ő fizette a rezsit, kaját, eddigre már dolgozott a férjem, mikrobiológus orvosként, keresett asszem valami 40 körül. Aztán lett ez 50 is... Amikor a 4 babánkkal teherbe estem, apám meghalt. Egy nappal előtte a férjem megkapott egy orvoslátogatói állást (értsd 4-szer annyi lóvé, mint addig, mobil és autó). Nekünk segített a hitünk: hogy tudjuk, hogy vki van, aki gondoskodik rólunk, ha mi mindent megteszünk. A babák nem számolatlanul potyognak az égből. Legalábbis szerintünk. Kép

Virág
Virág
 


KukacKép
Köszönöm az eggyik kedvenc virágomKépúgyis most lessz a névnapom nemsokáraKép elérzékenyültemKép

Drága Lányok!
Hát még mindíg ott tartok ahol a part szakad, még nemtudtam beszélni vele mert későn jött haza és el is aludt hamar és ilyen fáradtqan nem akartam még fárasztani a dumámmal.
Nagyon sokat köszönhetek nektek életerőt öntöttetek belém ez már nagyon hiányzott úgyérzem kitudok állni elé és elmondani mindent hogy mit szeretnék.
Már erősnek érzem magam(a melóhelyemen beszélgettem erről egy kollégámmal is akit nagyon szeretek olyan mintha testvérek lennénk.
Aztán (csak nektek mondom el TITOKKép)kiderült tegnap hogy rajong értem valakiKépnekem jól esett amikor megtudtam de.....milyen is vagyok,nemtudnám a párocskámat lecserélni a világ legjobb pasijára sem,ez már beteges nemKép csak jó volt ilyet hallani hogy van még olyan ember akinek tetszem isKép
Igaz nem vagyok egy múmia de nagyon szépnek sem tartom magam.Na haggyuk ezt most.
Ma talán már fogok tudni beszélni apával nagyon remélem és egy kicsit mintha erő költözött volna belém amióta megtudtam ezt az esetetKép
Nem akarom gyerek nélkül leélni az életemet abba bele is halnék szerintem annyira imádom a őketKép

Ja és még mindíg várok a véletlenre hátha becsusszan egy baba pl.most is érzek valamit fájdogál a pocim de még van egyhetem a mensiig.A papikámat semmiféleképpen nem vágnám át okosságokkal(tudjátok mire értem)én nem védekezem semmivel ezt már el is mondtam neki és meg is értette csak ő védekezik.
Na majd kiderül hogy mi van nemdebárKép

Pussz mindenkinek és köszönöm a sok segítséget.

Mamszi
Mamszi
 


Sziasztok!

Neharagudj Mamszi hogy ezt írom, de nekem nagyon úgy tűnik hogy a párod menekül a beszélgetés elől, ezt tapasztalatból tudom. Nekem is volt ilyen amikor olyan nem tetsző dolgot akartam a férjemmel megbeszélni akkor ő vagy későn jött haza, vagy beült a Wc-re vagy egyszerűen lefeküdt aludni.
Végül is sikerült megbeszélni, szerintem egy kicsit lehetsz "erőszakosabb"


Ez csak az én véleményem.

Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
 
 


GabiKép

Szerinted ha hazamegyek és::: lecsavarom,összekötöm kezét lábát és leragasztom a száját, elmondom a mondanivalómat amit csak szeretnék, aztán leveszem a szájáról a ragtapasztKépKépKép
Szerintem ez a legjobb megoldásKép

Mamszi
Mamszi
 


Mamszi,
amikor komolyra fordul a dolog itt a fórumon is, mindig elvicceled a dolog élét. Egy ideig ez nem baj, de ha mindig így van, sose lépsz előre! Szerintem ez megfutamodás, nemcsak a párod részéről, részedről is. Kerülgetitek egymást, de komoly, fontos beszélgetésekre nem kerül sor. Itt mi is föltettünk egy sor olyan kérdést, aminek a megválaszolása elől kitértél. Nem mintha elszámolással tartoznál nekünk, dehogy, sokkal inkább magadnak, mi csak segítenénk ebben.
A másik: úgy kapaszkodsz ebbe az öt évvel ezelőtti emlékbe, mint fuldokló az oxigénmaszkba. Ha akkor örült is a jövevénynek, hol a garancia, hogy ma is így lenne?
Szerintem ELSŐSORBAN a saját, egymás iránti érzelmeiteket kellene tisztázni, mégpedig részletesen, mert itt valami nagyon nem kerek!
Sok sikert!
Kíváncsi
 


Sziasztok!!!Kép
Viraaag:Kép
Bikucik folytatasat lattad??? (Olvastad???) Mi az a légycsapo izé???Kép
Mamszi! Nagyon örülök, hogy tetszett a virag!!!Szombaton fényképeztem, pedig most éppen hideg orszagban lakom!!!(Több év Afrika&Közép-Amerika utan...) 1 tropusi lepke-virag stb kiallitason voltunk.Kép Szupppi volt!!! Boldog névnapot!!! Erzsi??? Kati???
Amugy Kivancsinknak teljesen igaza van!!! Nem hiszem, hogy jol müködik a kapcsolatod ezzel a fiuval!!! Komolyan!!! Tisztaznod kellene Sajat Magaddal, miért vagy vele??? Miért ragaszkodsz ennyire hozza??? Elsö szerelem??? Tudod, én is soksoksok idömet elvesztegettem egy 5 éves, majd 1 hét éves kapcsolattal, mert mindig elhittem, hogy szeretettel mindent meg lehet gyogyitani. 1 francot!!! Ragaszkodtam a muksokhoz, mert szerettek, a maguk modjan... De nem ugy, ahogy én szerettem volna... Otthagytam az akkori férjem, elhuztam Afrikaba, kialakult ott is 1 rém bonyolult kapcsolatom, de abbol ki tudtam lépni: eldöntöttem, nem adom fel magam. Pedig nagyon szerettem az illetö urat... Ne hidd, hogy csak 1 szerelem van az életben!!! Persze, a legszebb, ha talalkozunk 18 évesen és végigéljük az életünket együtt... De ez ritka... Te nem érzed igazan nönek Magad emellett a srac mellett!!!Kép Pedig milyen jo is az!!!Kép
Virag: Neked sem lehetett valami jajdekönnyü életed... Csodallak, hogy mégis itt ez a gyönyörü négy gyerek!!!KépKépKép
Pusz Mindenkinek!!!
Vendég
 


Kukacz,
most olvastam, hogy téged olvastalak (mindig fentről lefelé olvasok.) Kép Írtam is. Kép Vénusz légycsapója egy rovarevő, szintén tüskés növény: Kép

De én azért em ez vagyok. Keresek majd egy rám illő képet. Kép

Virág
Virág
 


Még több és nagyobb kép erről a húsevő növényről itt: http://www.husevonoveny.hu/venuszpark/kepek/kepek_husevo.html Én talán ilyesmi volnék:

Kép
Kép

Virág (az egzotikus Kép)
Virág
 


Virag!!!
A kukac az nem légy.Kép Erröl ennyit.
Nemrég amugy vettem 1 husevö VIRAGOT, fogdostuk NEKI a legyeket, de valamiért nem ette meg öket, a tapszer sem kellett neki, talan nem szeretett fogsagban élni??? Megdöglende szeginy...Kép
Nadefélreminden OFF-al!!!

Mamszi! Nem csak teremtettél Magadnak egy Isteni Krapekot, aki teljesen mas, mint amilyennek Te latod??? Azt hiszed, olyan, amilyet szeretnél, közben pedig egészen mas??? Kép Gondolkodj el ezen!!! Hajlamosak vagyunk az ilyesmire...Kép
Es mielött mast igazan megismerhetnél, tudod: "ISMERD MEG önmagad!!!"Kép Talan valahol egyre türelmetlenebbül var Rad az a Fiu, aki TENYLEG Hozzad valooo!!!
Kép
Vendég
 


Mamszi
Kukacznak igaza van lehet, hogy pont az a fiu, aki rajong érted Kép
Nyanya
 


Kukacz,
egyes kukac(z)okból légy leszen. KépKépKép De ne félj, én nem húsevő virág vagyok. Kép

ON.
Mamszikám, felkerestél már egy pszi-t? Kép Ha nem, mikor fogsz? Hétfő? Kép

Virág
Virág
 


Virag, csak hüjjje kukac maszik husevö növényre. Direkt nem irtam viragot...Kép
Mamszi, na, volt lélekkiöntés??? Mire jutottatok a Parocskaddal??? Druki megy!!!KépDe ne légy (nem a bzzz)ilyen:
Kép
Vendég
 


MAMSZI, nehogy megsértööödj!!!!!Kép
Vendég
 


Kukacz,
tök jó képeid vannak! Kép
Kíváncsi
 


Köszi!!! Mint 1 masik (szerencsétlenkedös) topic-ban irtam, eleinte azt hittem, a vigyorgo, ugralo, stb izéket mind a Babanetrüüü lehet felrakni. Azért rakosgattam rendes képeket innen-onnan--- Aztan rajöttem, hogy a GIF-eket is az én gépemröl kell felraknom...Legalabbis 1szerübb...
Puszik.
Kép
Vendég
 


Méé nem alszol, Kíváncsi? KépKépKép

Virág
Virág
 


Kép
 


Hi!!!
Kivancsi, persze nekem nem valaszoltal még 1 Kép-t sem, amikor kérdeztem a muuultkor, mé nem alszol!!!Kép
Mamszi, hova tüntél???Mi itt szorgalmasan folytatjuk a TOPICODAT!!!Kép Vagy csak a munkahelyrüüü tudsz irni??? Csoközön!!!
K.
Vendég
 


Jaj, Kukacz,
hát nem tudod? Kép
Kíváncsi

ui: különben a topik annyira elkanyarodott, hogy már az én szeretnék, a párom nem-re egggészen más jut az eszembe...Kép
 


KépKépKép Akkor nyissunk ahhoz is egy topicot. Kép Praktikákat találhatnánk ki, hogy a párunk is szeresse, amit mi szeretnénk, aztán ha nem jön be, ott nyalogathassuk a sebeinket. Kép

Virág

Mamszi?
Virág
 


Sziasztok!

Itt vagyok csak nemtudtam irni mert otthon nincs netemKép
A papikámmal beszéltem,végighalgatott és eggyetértett velem mindenben(a kis drága) ennek ellenére a szex ugyanolyan volt mint régenKépugyanúgy vigyáz stb.stb.stb. én persze erre bevágtam a duzzogit, tiszta idegbeteg lettem és megmondtam neki hogyha nem akar gyereket akkor mondja meg, de erre mindíg az a válasz hogy Ő nagyon is akar majd....no comment
Majdnem kijött az a szó a számból hogy elköltözök,de hova is mehetnék így egyedül? nemtudom.
Tehát most ott tartok ahol a part szakadKép még megpróbálok egyszer beszélni a fejével és ha nemsikerül jöhetnek a veszekedések mert elegem van a várakozásból nemvárok tovább egy percig sem.

Aranyosak vagytok hogy izgultok értem,de én már beszélni sem tudok rendesen emiatt bocsika mindenkitől.Néha nemtudom hogy mit is irjak nektek lassan gyagya leszekKép

Mamszi most elmegyek KV-zzzni majd jövök
Mamszi
 


Mamszi,

nem tudok újat mondani, DE egy másik topikban kitárgyaltuk, hogy ne szólítsuk a párunkat "apá"-nak, nem tesz jót a férfi-nő kapcsolatnak. Nálatok még gyerek sincs és máris "papikám"nak hívod?! Jaaaaaaaaaaaj, Mamszi. :-(
Mi lenne veled, ha megszületne a baba, és a párodnak az az érzése támadna, hogy hirtelen két gyereket kell eltartania? Nem lehet, hogy ettől is fél? Vagy egy komplett nyuszi válna belőled? Amíg nem stabil a kapcsolatod a pároddal, nem fogsz tudni egy érzelmileg stabil, kiegyensúlyozott gyereket nevelni, hiszen te sem vagy az, a párod sem az (legalábbis ebben a kapcsolatban).
Itt a baba előtt sok mindent rendbe kellene tennetek. Ehhez komoly kitartást kívánok. :-)
szilvi
 


Mamsziiiii!!!Nehogy papikanak hijjjad, Jesszusszentistenkém!!!(Bocs, Atyam!!!)
Viragnak igaza van, nem tenne Neked jot 1 psy??? Komolyan... Ha esetleg elköltöznél, a szülökhöz nem mehetnél vissza??? Vagy nem tudnal kibérelni 1 kis lakast??? Vagy a Papika nem költözhet el???Kép Szerintem komoly gondok vannak Nalatok, sajna... Igazan ismered ezt a pasit??? Mondod majd, persze, 12 éve lakunk 1ütt, de ne hidd, hogy ez azt jelenti, hogy ismered... Mint irtam fentebb, nem csak KITALALSZ Magadnak 1 szuper krapekot, és Papuska nem is annyira az?????
" Gyökér, lomb és szaraz ag
3féle valosag,
ki 3bol csak 1et lat
nem latja a fat magat"


(B.J.)Kép

Ismerööös???
Kivancsi, nem, nem tudom, miért nem valaszoltaaal!!!!!!!!!!!!! Amugy az én szeretnék, a parom nem, szerintem is jobban illik arra, hogy........... Naszoval tudod.Kép
Vigaaag, mi legyen az uj topic cime??? Csabitasi technikak nagylanyoknak???Kép
Vendég
 


SzilviKép

Igen mostanában otthon már nem szóllítom így pláne ha haragszom rá Sándor a neveKép, tudtam vele normálisan beszélni és ezt nektek köszönhetem, lehet hogy mostanában már nagyon gyengének éreztem magam de ti adtatok erőt és ez nagyon sokat számított.
Elmondtam neki hogy mit akarok csak nézett ki a fejéből mint egy kisgyerek és teljesen megvolt lepődve ,és ezentúl csakis ezen a hangnemen vagyok hajlandó vele beszélni.Nem kiabálok de erőteljesen és magabiztosan beszélek vele.
Nem leszek többé nyuszi hiszen már nemvagyok gyerek azthiszem 31 évesen.

KukaczKép

Már legalább 10 éve így hívom őt és ő is engem Mamszinak innern a NicknevemKépde ez most nem lényeges,mostanában már ahogyan leirtam SándorKép
a neve.
Anyukámhoz nemtudok visszamenni mert ő külföldön él, az albérleten meg még gondolkodom meglátom hogy 1-2 hónap mulva mi az eredmény.
Addig is olvasom biztató szavaitokat és erőt merítek belőlle.

Köszönök Mindent

Mamszi
Mamszi
 


Sziasztok!

Nem lehet, hogy MAMSZI kamuzik?

Olyan furcsa nekem, hogy egy felnôtt nô ennyire nem látja, hogy mindketten mást akarnak??????????
(Ha igaz............)
Névtelen
 


Névtelen!
Ki az az őrült, aki egy ilyen problémát kamuzna magának???? Az ember boldog, ha nincs ilyen baja!

Mellesleg átérzem Mamszi lelkivilágát valamennyire, mert valaha én is ilyesmi voltam.
Az első komoly kapcsolatomban viselkedtem hasonlóan, bár az csak 1 évig tartott. 22 éves voltam, mégis kislányként viselkedtem. Úgy mentem bele a kapcsolatba, hogy tudtam, komoly kapcsolatot (házasságot) nem akar.
Csak azt kértem tőle, hogy szóljon, ha mást szeret, mert nem szeretnék másodmagammal a szeretője lenni.
Nem éltünk együtt, nem is találkoztunk naponta. Én rajongtam érte, gyerekes húzásokat csináltam: levélkék célozgatásokkal, hogy mikor töltünk együtt egy hétvégét, nem mertem hozzábújni az ágyban, csak araszolgattam felé, mintha véletlen lenne, hogy hozzáérek, nem mertem elmondani, hogy szerelmes vagyok belé, mert féltem, hogy megijed és elhagy. Tökéletesnek tartottam, felnéztem rá, ő pedig úgy kezelt engem, ahogy viselkedtem: gyerekként. Számonkért, megszidott. És én csak szomorúságot éreztem, dühöt nem. Képtelen voltam dühöt érezni vele szemben.
Végül mégiscsak volt valakije mellettem az utolsó 2-3 hónapban.
Ekkor józanodtam ki. Már nem bíztam benne és ez felnyitotta a szemem.
Nem könyörögtem neki, nem rendeztem jelenetet, csak elmondtam, hogy nagyot csalódtam, és sajnálom, hogy így alakult, de VÉGE és kívánom, hogy a másikkal jobban jöjjenek össze a dolgok. Persze a sírást nem tudtam megállni, de elvettem a dolog élét azzal, hogy azt mondtam neki: bocs hogy sírok, ez jön magától, ha feszült vagyok. Arra figyeljen, amit mondok. Így nekem is könnyebb volt higgadtam beszélnem.

Döbbenet volt az arcára írva! Azon döbbent meg, hogy a lánykából felnőtt nő lett, aki már nem alsóbbrendű partnerként beszél vele. Igazán szóhoz se jutott, csak hebegett valamit. És én diadalt éreztem, pedig engem hagytak ott!

Ezután ismerkedtem meg a leendő férjemmel, akihez már egészem másképp, felnőtt nőként álltam hozzá. Minden elvakító szerelemnél többet ér ez a mostani kapcsolat!

Az előző sráccal még most is tartom a kapcsolatot, de csak nagyon ritkán (2-3 havonta), és csak telefonon. Teljesen más a viszonyunk, azt hiszem, most jobban ismerem, mint mikor együtt voltunk. Most látom csak, milyen valójában, nics lila köd a szemem előtt. És tudom, nagyon rossz lett volna, ha mi összekötjük az életünket!

Mindezt azért írtam le Mamszi, mert szerintem te is sok mindenben magadra ismersz a fenti történetből.
Az a kapcsolat halott, bármilyen régóta is tart, ahol felek nem egyenrangúak. Ahol az egyik fél pitizik a másiknak. Mindegy miért, gyerekért, vagy együtt töltött hétvégéért. Vagy el merem nyíltan, szégyenkezés és félelem nélkül mondani az érzéseimet, vagy nem ő az az ember, akinek ezeket el kell mondanom.
A többiekhez hasonlóan és is a kapcsolatotokban látom a zűrt, és úgy érzem, nem beszélitek meg a dolgokat mélységükben.

Azt írtad, beszéltél már vele a gyerekkérdésről. De azt is megkérdezted, hogy MIÉRT csak később (anyagiakon kívül), és ha később, akor MIKOR????
Kérdezted-e tőle, hogy tisztában van-e a koroddal és a gyerekvállalás egészséges feltételeivel?

Bocs, hogy hosszú voltam, de ezeket le szerettem volna írni Mamszinak!
És izgulok érted Mamszi!KépKépKép

Tamara
Tamara
 


Kedves Névtelen!

Nem szeretném neked azt kívánni hogy csak egy heted legyen olyan mint nekem baba nélkül.
Nagyon régóta szenvedek már azért mert nem lehetek édesanya.

Mamszi
Mamszi
 


Mamszi,
fordíts az életeden! Most! Ami engem illet, már biztos vagyok abban, hogy nem ez a pasi az igazi. Nézd meg, ki az, aki rajong érted, ki az, aki vár rád! Vesztenivalód van? Nincs? Na ugye!
Kíváncsi
 


Mamszi, bravooo, hogy végre egyenrangu félként alltal elé. De szerintem ez a kapcsolat majdnem biztos, hogy halalra van itélve...KépNem szabad érzelmileg igy függeni valakitöl!!! Sok olyan esetröl hallani, ahol a krapek nem akart gyereket éveken at a baratnöjétöl, vagy a feleségétöl, oszt 1x csak lelépett, és lam-lam 1 masik növel azonnal összehozott 1 gyereket!!! Mamszikam, 1 gyerekért nem szabad könyörögni!!!!!!!!!!!! Ha az apajelölt nem akarja, semmi értelme!!!!! Jobb az, ha megérkezik a Pici, és apuka elhuzza a belét??? Vagy marad, de elviselhetetlen lesz otthon az élet???
Nekem is voltak nagyon nehéz kapcsolataim, az elsö hazassagom 7 évig tartott, az exem vert (pedig nem ivott, vagy drogozott), nem dolgozott, mégis szerettem... Miatta jöttem IDE lakni... De aztan otthagytam.Es utana még vagy 3 pasival volt komoly kapcsolatom. MINDIG én léptem ki a kapcsolataimbol, minden ismerösöm ezért nagyon erösnek tart, pedig sokszor könnyebb maradni, mint otthagyni valakit!!! Mindenki azt sajnalja, aki marad, de senki sem tudja, miért szakitott az, aki végülis elment... Az 1ik exem még most is terrorizal, mert otthagytam. Nem öröm. De nem banom, hogy eljöttem töle... Es mindig annak kell uj otthont, stb-t teremtenie, aki elköltözik... Szerintem Rad is ez var, Mamszi!!!
Te, én költöztem vissza IDE Afrikabol, Közép-Amerikabol, csak azért, mert nem birtam elviselni 1 haldoklo kapcsolatot!!! Ne vesztegesd az idöd, Csajszi!!!Kép
Tamara jokat irt, de névtelen koma csak szorakozott, szerintem nem volt jobb dolga. Ki talalna ki maganak ilyen problémakat, mint TE???



Kép
Vendég
 


Kedves TamaraKép

Természetesen igenis magamra ismerek a mondataidban,de ennek ellenére én nemteljesen viselkedem így.Nagyon sok minden van amikor kikelek magamból és nemhagyom magam, na meg elmagyaráztam már azt is neki hogy nem az apám és ne is viselkedjen úgy.
Mi teljesen jól élünk így 12 év után is imádjuk és egyfolytában puszilgatjuk egymást(amit az anyósom már meg is jegyzett hogy nem unjuk még)de nincs olyan alkalom amikor elmegyünk egymás mellett hogy ne puszilnánk meg egymást.
Nagyon nehéz ez így, valószínü hogy nemtudnám őt elhagyni mert nagyon szeretem,amiben nem értünk eggyet az a baba kérdése, de lassan betöröm.
Már másoknak is elmondta hogy mostmár kisbaba kellene neki is.
Szerintem meg a kötöttségtől fél ennyi...már amit kivettem a szavaiból.
Tamara nagyon örülök hogy megtaláltad a boldogságot és remélem hogy hamarosan én is igazi Mamszika lehetek úgy igazából ahogy a Párom szólít

Mamszi
Mamszi
 


???
Vendég
 


Nekem van egy b.nőm, aki a kéréstől a könyörgésen át a hiszti-sértődés-zsarolás, stb. mindent beleadott annak érdekében, hogy a fickója rábólintson a babára. Azt a fancsali képet, amit a poz. teszt láttán vágott, meg az egész terhesség során, nem kívánom senkinek. A baba 3 hónapos korában le is lécelt. Ez kell neked, Mamszi?
név nélkül inkább
 


mamszi tényleg lehet, hogy nem létezik. Ekkora barom nem lehet valaki...a suliban van gép, valami kis hülye irogat és azt hiszi humoros...
nem fontos
 


Tudod, Mamszi, nem igazán vagyok meggyőződve arról, hogy jól döntesz, ha a Párodtól szeretnél továbbra is babát. De ez csak a meggyőződés hiánya nálam, természetesen nem ítélkezhetek, hiszen egyikőtöket sem ismerem.

Várd meg legalább azt, hogy a Párod hozza fel aktus előtt (közben), hogy most "babára megy a játék", ne a te ismételt kérésedre mondjon nagylelkű igent.
Ne kegy legyen, hogy lehet tőle gyereked!

Nagyon megváltozik ám az ember lánya (és fia), ha gyereke lesz! És a nagy szerelem sem tart örökké!
Lesznek nehéz napok (nagyon nehéz napok) a baba mellett és lehet, hogy akor a Párodtól azt kapod segítség, együttérzés helyett, hogy te akartad, boldogulj magad! Hogy hagyd őt békén ezzel a kis ordítógéppel!
Szóval, ezért kell az ő akarata is, teljes szívéből!

És még valami. Próbáltam beleképzelni magam a Párod helyébe. Nem lehet, hogy van benne máris egy kis féltékenység a babával szemben?
Most majd megeszitek egymást a nagy szerelemben, de te mégis majd meghalsz egy gyerekért! Ha megszületik, ő már nem lesz neked olyan fontos? Osztoznia kell rajtad egy ordítógéppel? Ezek is járhatnak a fejében.

Lehet, hogy ő nem tart téged gyereknek, de féltékeny még lehet egy gyerekre!
Gondolj bele ebbe és ha mégis úgy döntesz, hogy tőle szeretnél gyereket, akkor ezeket idejekorán tisztázd vele, nyugtasd meg, és ha már ott a baba, véletlenül se hanyagold el a Párodat! Szóval nem szabad abban a topikban kikötnöd, aminek ez a címe: Segítség, elhanyagolom a férjem!

Szóval, mérlegeld magadban: Melyik a fontosabb: a gyerek vagy a párod? És csak akkor vágj bele a babázásba vele, ha egyenlőségjelet tudsz tenni!
Ha a baba sokkal fontosabb, mint ő, akkor ott előbb-utóbb bajok lesznek! És ez már rajtad múlik, nem rajta!
Tamara
Tamara
 


Kedves Mamszi!

Ellentétben a többséggel én nem értek egyet azzal, hogy halálra ítélt lenne a kapcsolatotok és hogy nem egyenrangúan viselkedtek egymással. Vannak szituációk, amikor természetünknél fogva másképpen viselkedünk, reagálunk. Az anyagiak miatt is bizony sokszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy sajnos be kell látnia, hogy ha másik tartja el vagy teremti meg az anyagi biztonságot, lakást, akkor az ő szava nagyobb, hiszen a felelőssége is nagyobb. Ha van szeretet és tisztelet egy kapcsolatban, ennek ellenére meg át lehet szerintem hídalni az ilyen egyenlőtlen harcokat. Az élet csupa változás, van mikor a férfi érzi magabiztosabbnak magát, de van, mikor neki kell a segítség a nőtől. Szóval sok közhelyet említhetnék, amiért úgy gondolom, hogy egyáltalán nem kell pszichomókushoz menned vagy otthagynod a szeretett párodat.
Szerintem a fő gond inkább a szex-szel van, elképzelhető, hogy a barátod/férjed egy rossz szokás miatt nem tudja természetesen élvezni a szexet, vagy valami zavarja. Talán inkább a szex-szel kapcsolatos gondolataidat kellene veled megosztanod, ami téged zavar. Ha őszinte vagy és nem támadó, biztosan elmondja neked, hogy mit miért csinál, nem biztos, hogy a baba ellen írányul a viselkedése.
Írtad, hogy másoknak is mondja, hogy szeretné a babát, ez a legnagyobb lépés, meglátod pár hónap múlva igazán akarni fogja, csak magában is meg kell érlelődnie a dolognak. Tényleg nem szabad úgy vállalni gyermeket, hogy a másik nem akarja igazán, csak engedett az erőszaknak, ez a gyereknek lesz a legrosszabb.
12 év sok idő, és még mindig szeretitek egymást, puszilgatjátok egymást, ne rontsd el férfinak "hülye hisztinek tünő jelenetekkel" a kapcsolatotokat. Legyél büszke magatokra és próbáld a hétköznapokban megtalálni azokat a szituációkat, amire rámutatva a társadat közelebb hozhatod a gyermekvállalás gondolatához. Segíts neki, hogy hangolodjon. Nem könnyű feladat gyermeket vállalni és jobb kettesben viselni a terheket, áldozatokat és természetesen azt a sok-sok örömet, ami egy babával jár.
Az én férjem nagyon erős egyéniség, igazán meg kell harcolnom a dolgokért, ha azt akarom, hogy valami úgy legyen, ahogy én akarom. De mivel jól ismerjük egymást, többször engedek neki, azaz nyuszisan viselkedek, de a végén mindig kiderül, hogy az ő döntése volt a helyes és az enyémmel nagyot hibáztam volna. Életem során többször tett helyre a férjem és tudom, hogy az én egyéniségemnek ez kell, különben már rég elrontottam volna az egész életemet.
Szóval csak akkor változtass most a viselkedésen, ha az öszintén jön és tényleg egy másik szerepbe kívánkozol (erős nő). Lehet, hogy pozitívan fogja változtatni a kapcsolatotokat, de lehet, hogy teljesen kiábrándul belőled. De addigra már Te is mást szeretnél.
Szóval hajrá babaprojekt! Nekünk nőknek meg kell érteni, hogy azért a férfi is rágódik egy csomót, hogy mikor és hogyan is jöjjön az a baba, nem lesz a saját porontyának az ellensége, csak a legjobbat akarják ők isKép

Sok szerencsét!

névtelenke
névtelenke
 


névtelenke,
sok általános igazság van abban, amit írsz, de ha egészen az elejétől követted volna az eseményeket, tudnád, hogy ebben a kapcsolatban éppen Mamszi a biztos pont, éppen ő keresi meg a "család" fix kenyerét, úgyhogy szó sem lehet arról, hogy a ffi a felelősségteljes, előrelátó felnőtt, hanem attól tartok, pont az ellenkezője az igaz...
Mi sem kívánunk Mamszinak mást, mint sok szerencsét. De beszélgetünk már ahhoz egy jó ideje, hogy úgy lássuk, e mellett a pasi mellett vajmi kevés az esély erre...
Kíváncsi
 


Mamszi,
én teged a világért se akarlak megbántani, de már bennem is felmerült gondolatkísérlet erejéig az, hogy talán nem is igaz az egész, talán van már egy-két gyereked, meg egy kicsit unalmas munkahelyed, és úgy dobod fel a kevésbé tevékeny órákat...Kép, hogy velünk levelezel, és figyeled, mi módon próbálunk meggyőzni téged, aki végülis hajthatatlan vagy: ez a pali, nem más, akármilyen sz.ar is az ügy... Ugye nem haragszol, hogy ezt elmondtam? Valami van a kisugárzásodban, ami - úgy látszik - másokat is arra a gondolatra juttatott, hogy talán nem is igaz az egész. És tudod mit? Én sokkal jobban örülnék is neki, ha így lenne! Kép De tényleg!
Na jó, ezt feletsd el, ha bánt, csak arra akartam kilyukadni, hogy nem feltétlenül bunkó az, akinek ez-az eszébe ötlik.
Ami a lényeg: a sorsod a te kezedben van! Ha bármikor számvetésre kényszerülsz, nem mutathatsz ujjal senki másra, csak magadra! Mert ha meg is teszed, attól még nem leszel boldogabb.
Ha ez a fickó kell, és csak ez, akkor a legokosabb, ha az említett kölcsönös rajongásra hivatkozva igenis elmentek együtt családterápiára, ha másként nem megy, és sürgősen kiderítitek, mi az oka annak, hogy ennyire nincs TÉNYLEGES egyetértés köztetek ebben, a lehető legfontosabb kérdésben! Ha ezt nem teszed meg, ha még néhány hét múlva is itt talállak téged ugyanazt a nótát fújva, nem fogom többé elhinni neked sem, hogy VALÓBAN akarod azt a gyereket.
Bocsi, kemény voltam. Neked is annak kellene lenned végre. Ha haragszol, velem nem tolsz ki, csak magaddal, ezt kell megértsd végre! És most ide egy mosolyi: Kép
Kíváncsi
 


Sziasztok!
Hát Mamszi ezzel a beszélgetéssel se jutottál előrébb.
Én elöször is leülnék és végiggondolnám, hogy gyereket akarok?, vagy TŐLE akarok gyereket?, mert nem mindegy. Ha ezen túl vagyok, akkor végiggondolnám, hogy mennyit vagyok hajlandó erre várni még(1 hó,2hó). Ha ezekkel megvagyok odaállnék elé és megkérdezném, hogy mégis a "majd szeretnék gyereket" mikor lesz pontosan (1hó, 2hó 1év??), de pontosan. Mert ahogy olvasom jó ideje hiteget már ezzel. A válaszától függ a köv. lépésem. Ha számomra elfogadható, akkor addig a megállapodott pillanatig nem piszkálom, mert az állandó veszekedés nem jó, de akkor aztán mindent bele. Ha nem elfogadható akkor lépnék másfelé. 31 éves vagy. Ha esetleg szétváltok nem biztos, hogy elsőre kifogod azt a pasit akitől babát szeretnél. Vagy ha mégis megtalálod, vagy a mostani pároddal együttmaradsz semmi nem garantálja, hogy elsőre összejön a baba. Vigyázz az idő nagyon gyorsan repűl.
Sok sikert!
Névtelen
 


Mamszika, szoval kiteregetted megint egy uj web-helyen a MI szennyesunket? Kép
Vedd tudomasul, hogy ezentul is tisztalkodni fogok aktus alatt.
Papika
 


Papika, de marrrha vagy!!!Kép
En meg arra gondoltam, hogy
1, Mamszi azt akarja, gyözzük meg, maradjon a muksojaval, elöbb-utobb lesz baba, és naggggggggyon boldogok lesznek...
2, Gimisek szorakoznak, mert marhara raérnek, igy lesik, harapunk-e a szenvedö, babara vagyo 30-as Mamszira???
Mamszi, ha TENYLEG vagy: helyetted nem dönthet SENKI!!!
Mindent bele!!!Drukk megy!!!


Kép
Vendég
 


Mamszikám,
ha le akarsz lécelni, és anyukád külföldön él, az miért akadály???

Virág
Virág
 


Kukacz és többi Lányok akik eddig segítettek nekem.

Köszönöm az eddigi segítséget nektek de úgylátom hogy eggyes emberek nagyon tudnak szórakozni más bánatán.
A szívem megszakad amikor ilyeneket olvasok de Isten nem ver bottal szokták mondani.Ha ezt akarjátok többet nem írok ez lessz a legjobb elég nekem minden nap úgy lefeküdni hogy a sírás kerülget.Már nagyon szeretnék igazán Boldog lenni egy igazi családban élni és nemtörődni mással csak a kisbabámmal és a férjemmel.Én őt nem hanyagolnám el az már biztos mert nem is olyan a kapcsolatunk.
Tehát ha lessz valami fejlemény akkor megírom nagyon szívesen de nem fájdítom mégjobban a szívemet pár hülyegyerek miatt, elég nekem a magam baja.

Ja és Papikának kiadó valaki,az én Kedvesem nincs Netközelben mert teljesen más a foglalkozása nem irodában dolgozik hanem igazi férfimunkát végez...

Köszönöm Lányok a hozzászólásokat és ha lessz jó hír megírom nektek.

Puszi Minden Kedves Lánynak

Egy szomoru Nő.

Mamszi
Mamszi
 


Na, fel a fejjel, Mamszi, egy-két beszólástól még nem kell így nekikeseredni! Kép
Mindenki kap itt időnként a szeme alá keves idegenektől. Most hagynád, hogy ők irányítsák az életedet?
Kíváncsi
 


Virág

Azért mert én Magyar állampolgár vagyok és ott ahol ők élneknagyon nemtudnék megélni meret nincs meló.

Tehát kedves érdeklődők akik nemhiszik hogy létezem.
Megnyugtatlak benneteket hogy igen létezem bár már egy párszor sajnos megfordult a fejemben hogy bár csak ne élnék, pláne amióta édesapukám meghaltKépnagyon hiányzik nekem....
Tehát akit zavarnak az írásaim azoktól elnézést kérek és azt kívánom hogy soha ne tudják és ne éljék át azt az érzést amit én átélek és átéltem eddig.

Mamszi
Mamszi
 


KíváncsiKép Köszike

Nem eszembe sem jutottKép

Képzeld,van egy ismerősünk akik ugyan így vannak mint mi csak ott a pasi szeretne már nagyon gyereket a lány meg nem.
Milyen is az életKép
Már elbeszélgettem egy párszor a lánnyal és szerintem ő a legjobban a fájdalom és a szabadságérzet miatt nem akar még eggyenlőre gyereket pedig már 28 éves.
Ez van.

Pusszantás

Mamszi
Mamszi
 


Mamszi!
Ne foglalkozz azokkal, akik Téged bántanak!
A segítő szándékú hsz-okból vedd ki amit használni tudsz és kész!
A net azért jó, mert nyugodtan otthagyhatod azt (nem ragálsz rá), aki téged idegesít!

De azt hiszem, mégis van valami oka annak, hogy egyre többen piszkálódnak Veled. Azt vettem észre, hogy minden tanács, segítség mellett Te egyre inkább megerősödsz abban, hogy neked így a jó, és majdcsak lesz valahogy.
Kukacz írta: "Mamszi azt akarja, gyözzük meg, maradjon a muksojaval, elöbb-utobb lesz baba, és naggggggggyon boldogok lesznek..."
Ha viszont ennyire határozott vagy ebben, akkor mit vársz tőlünk? Módszereket, hogyan puhítsd meg a Párod?
Erre nem fogsz itt receptet kapni. Minden férfi szívét más kulcs nyitja, és gyerekvállalásra sírással, erőszakkal, fifikával rávenni valakit nem szép dolog. Vagy ő is akarja - magától - vagy nem. A gyeremkvállalás nem olyan, mint mikor kisírsz magadnak egy autót. A férj egyszercsak megunja és, ha teheti azt mondja: "Nesze itt az autód, ha már annyira akartad." De azt csak nem akarod, hogy a gyereknél is így menjen! "Nesze, itt a gyerek, ha már ennyire akartad!"

És szerintem az sms-ezgetést és levelezést gyerekügyben hagyd abba. Gyerekes dolog. Főleg, hogy együtt éltek.
Vagy személyesen beszélj róla, vagy sehogy. Ez a téma kíván ennyi komolyságot! Nem egy autót szeretnél kisírni. Azt lehet így. Gyereket nem. A gyerek az övé is lesz, tehát neki is nagyon kell akarnia! Vagy te nem így gondolod? Csak magadnak akarod a gyereket?

Bocs, hogy most keményebb voltam, de végre döntened kell! Tényleg szalad az idő! És a várakozás nem sokmindent old meg a te esetedben.
Úgy veszem észre, itt senki sem fog téged arról lebeszélni, hogy a mostani párodtól legyen gyereked. És ha te így érzed helyesnek, hát maradj mellette! De légy határozott, beszélj meg mindent a Pároddal a legmélyebb mélységekig!
Pontosan mikor jöhet a baba (mikortól próbálkoztok), hogyan lesz, ha baba lesz, stb.
Sok sikert!
Tamara
Tamara
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: