Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Éva! Hát, én azon, hogy 2, vagy 3 év, el sem gondolkodtam, csak a fél év lebegett a szemem előtt.Kép Ez nekem is elég nagy dilemma, hogy mit tartsak szem előtt, a szoptatás folytatását, vagy az új babát. Azt hiszem, egyéves korában elválasztás jellegű lépéseket fogok elkezdeni...

Ildi és Claire!
Annyira, de annyira kíváncsi vagyok, hogy hogyan csináljátok!!! Számomra már az is elképzelhetetlen, hogy egy gyerek mellett bármi értelmeset elkezdjek. Na nem iskolát, abból nekem egy is sok volt.Kép De pl. szívesen dolgoznék, főleg, ha itthon tudnám csinálni. De tényleg nincs egybefüggően fél órám se...

Bóbita
 
 


Bóbita, köszi! Szerintem mindig azt hiszi az ember, hogy most már tuti nincs ideje, de az első gyerek kritikus is ebből a szempontból. visszanézve meg nem tudja az ember, mivel ütötte agyon akkor azt arengeteg időt! Persze ez irónikus túlzás, de vhol igaz. Amikor az első csemetémet vártam, találkoztam egy ismerős velem egykorú lánnyal, aki a negyediket várta, ahogy beszélgettünk, azt mondja: Jaj, már nem is emlékszem milyen az, amikor csak egy gyereke van az embernek! én akkor ezt finoman szólva túlzásnak éreztem....lassan kezdem érteni.
Szóval ne aggódj, te is meg fogod oldani, néha meg az idegeidre fog menni a helyzet! De összességében azért klassz dolog. És tudod az szokott eszembe jutni, hogy bármilyen menő állásod van, pótolható vagy, de a gyerekednek csak te vagy az anyja, egyedül. Ez jó, nem? Ha kicsit kusza, bocs, nem aludtam túl sokat. (vajon miért nem? ki érti? ) C
 
 


Sziasztok!

Én csak számolgatok: most van de. kb. másfél órám szabad, du. 3/4, este kb. 3, és akkor nem kommunikálok a férjemmel, nem megyek el sehova, nem nézek tv-t,. nem hallgatok rádiót, csak tanulok, olvasom ami ahhoz kell, kutatok anyag után,stb. Ebbe a menetrendbe belepottyan egy újabb bébi...
Nem tudom,egyszerqen nem bírom elképzelni, mennyi idQ marad. Láttam a tv-ben egyszer egy ortodox zsidó családdal készült interjút, talán 5 gyekekük volt, vagy 6, és a nQ azt mondta, hogy a második a legnehezebb, a többi utána egyre könnyebb. Hogya másodiknál már nem is hitte, hogy valaha emberi módon élhet még.
Hogy Jiri Menzel-t idézzem: hát...nem tudom...
 
 

 
 

A második tényleg nagy váltás, de nálunk azért most ez a duplázás sem egyszerű. Lehet, hogy simán egy 3. egyszerűbb, ahhoz nem tudok hozzá szólni. De tény, hogy vannak egészen olajozottan működő sok gyerekes családok, közben a szülők másod diplomáznak, építkeznek, isten tudja mit csinálnak! C
 
 


Sziasztok!
Nálunk annyiban hasonló a helyzet, hogy azon gondolkodunk, legyen-e a 9 éves és a 2 éves mellett harmadik. Én egyre biztosabban érzem, hogy kellene, Apa még vacillál. Nem nagyon érünk már rá, mert én 35 vagyok, a párom pedig 40, most lehetne még lépni. A Down-kóros szűrésről mit tudtok? 35 vagy 40 év felett végzik el rutinból? És hogyan? Már a kislányommal voltunk 4D-s ultrahangon, állítólag a nyaki bőrredő vizsgálatával a 11-12. héten kiszűrhető, de nem tudom, ez mennyire megbízható. Magzatvízvétel a másik módszer, ha jól tudom, de ennek vannak kockázatai (vetélés).
Egyébként nálunk azért van ekkora korkülönbség a lurkók között, mert a másoddiploma miatt (mi is együtt csináltuk a férjemmel, egy nap eltéréssel államvizsgáztunk) 2 évig nem jött össze a pici. Telenyomtak mindenféle peteérést elősegítő gyógyszerrel, hiába. Aztán az államvizsga napján még menstruáltam egyet, két héttel azután pedig már volt valaki a pocakomban... A lányom okosabb volt, tudta, hogy nem akarja túlhajszolt (állás, másodállás, tanulás) anyukája összes stresszét átvállalni Kép.
Tünde

Tünde
 


Sziasztok!

Éva és Claire!
Kezd meggyőződésemmé válni, hogy minél több gyerekem lesz, annál több lesz a szabadidőm Kép Legalább is az itt fellelhető sokgyerekesek ezen a téren látszólag határozottan jobban állnak, mint én...

Tünde!
Kicsit feljebb felmerült a Down, ezért utánanéztem, az derült ki számomra, hogy 35 év felett szűrik rutinból. Nem tudom, Mo-n hogy, de a legkorszerűbb módszernek most azt tartják, hogy megnézik a nyaki redőt, az orrcsontot UH-n, meg két hormonszintet az anyában, és ha ebből a négyből valószínűsíthető a dolog, akkor vesznek csak m.víz-mintát, mert az kockázatokkal jár.

Én akkor védtem a diplomámat, amikor 6hós várandós voltam, mert úgy gondoltam, ha megszületik, tutira nem lesz időm. Hát eléggé stresszes volt, főleg, mert a mi szakmánk állandó éjszakázással jár, és a baba miatt ezt nem nagyon mertem bevállalni. De én ezt akkor megbeszéltem a Hasi Babával, és ő sokat segített.Kép
Ehhez képest a diplomaosztón mellettem ült egy másfél éves kisgyerek anyukája, aki viszont terhesen nem csinálta meg, mert az olyan strapás lett volna, hanem amig pici baba volt. Nekem ez lett volna elképzelhetetlen...

Bóbita
 
 


Tünde! 30 felett, többedik szülésnél nő az iker terhesség lehetősége is , ez nem lebeszélés, csak hogy tudd. 35 felett nézik aműgy , ne csal a Down-t. Genetikei uh az tuti, dde ha pl. rossz az afp, akkor a mvíz mintavételt is javasolni szokták. És azt hiszem helyből veszélyeztetettként kezelik a terhességet. De amúgy nyugi, azt mondják, ha a többedik terhesség van 35-ön túl, az nem olyan gáz, mintha az elsőt szülnéd olyankor. C
 
 


Bobita, Claire!
Köszi a biztatást,én is örülnék, ha nem mindjárt a magzatvízvétellel kezdenék, bár ha az kell, akkor jöjjön... Ikrek? Hááát... Bár a fiam örülne Kép! (Ő kifejezetten nagycsalád-párti.) A 2 éves lányom viszont duplán lenne féltékeny szerintem.
Claire, visszaolvastam, látom ám, hogy tapasztalatból beszélszKép! A tesók nem voltak féltékenyek?
Tünde

Tünde
 


Tünde! Szerintem egész jól viselik a nagyok őket! A kisebbiknél elég jól elvette a dolog élét az, hogy "most már ő is NAGY!". Meg marha büszkék, hogy nekik két kistesójuk van. Inkább az a gond, főleg a nyggyal, hogy kicsit azt hiszi, játékbabák. meg persze időnként a legalkalmatlanabb pillanatban szeretnének ők is vmit. tudod a körül tekintő magatartáshoz még elég kicsik, bár edzünk rá rendesen. Nem akartalak megijeszteni, csak találtam 1-2 érdekes infót, amikor ennek az ikres dolognak utána néztem. Claire
 
 


Claire! Azzal biztatom magam, hogy a most 29 hónapos lányom is minimum 3 éves lesz (ha azonnal összejön, ami szinte teljesen kizárt), amikor a pici megszületik, tehát ennyivel okosabb is (remélem!). A 4 hónapos unokahugit most ő is játékbabaként kezeli, vkinek mindig mellettük kell lennie, ráadásul kicsit féltékeny is rá. De azért egyre valószínűbbnek látom, hogy belevágunk, mindenesetre még ebben a hónapban elmegyek orvoshoz...
Írtad, hogy találtál érdekes infókat. Tudsz egyéb részleteket is írni? Ne kímélj Kép!
Tünde

Tünde
 


Szia Tünde! Semmi vészes, csak nem tudtam
, hogy pl. van egy hormon, aminek a szintje kb 40 éves korig folyamatosan nő, szülésekkel pláne, és nem áll vissza, ez hat a peteérésre, ebből adódik, hogy 35 körül, illetve többedik szülésnél nő az iker terhesség esélye. azt hiszem nekünk ilyen ikreink vannak. Aztán azt sem tudtam, hogy a kétpetéjű jóval gyakoribb, meg néhány ilyesmi. Szerintem többedik szülésnél nem kell pánikolni, ha 35 fölött vagy is, viszont érdemes előtte jól rákészülni, hogy a lehető legfittebb állapotban lehess, gondolok itt vitaminokra, folsavra, vasra, kálciumra, stb. ezek közül van (pl folsav), ami eleve kizár vmilyen fejl. rendellenességet (pl. nyitott gerinc), vagy szükséges a megfelelő termékenységhez ( pl a vas). És persze nem árt előtte egy kis pihenés...
(Jobb orvosok mondják, de tudok segíteni is, hogy mit érdemes szedni, de lehet, ha ez érdekel, érdemesebb emailben kitárgyalni!)
Az eddige terhességeidet hogy viselted, testileg ill. lelkileg?
Ami a féltékenységet illeti, az vmilyen formában mindenképpen van, ez egyúttal jele lehet annak, hogy jó az anya-gyerek kapcsolat, ha egy gyerek egyáltalán nem féltékeny, az gyanús. Egyébként én úgy tapasztaltam, hogy a 2 és a 3 év között óriási különbség van! Egy 3 éves azért már annyival önállóbb, a 2 éves ált még pelusos,tapasztalatom szerint az elég húzós időszak, amikor kettőt pelusozol; kevésbé beszél, így kevésbé tudja a féltékenységét verbálisan levezetni! Hirtelen ezek jutottak eszembe, ha segít, kérdezz még! C
 
 


Szia Claire! Az azért biztató, hogy bár a pici csak Clostylbegyttel, meg tüszőrepesztő injekcióval jött össze nagy nehezen, mégsem lett iker. Amíg nem volt gyerekem, eljátszogattam a gondolattal, hogy milyen klassz is lehet, ha vkinek ikrei vannak. Aztán, amikor a fiam kisbaba volt (meg azóta is) csak nézem és csodálom az ikres anyukákat, hogy 24 órából 48-at képesek csinálni! Vitaminokat, vasat, folsavat szedtem én is mindkét terhességem alatt, meg a rákészülési időszakban is, most is fogok. Olvastam vmelyik topikban a Cickafark teáról (lehet, hogy épp itt, lusta vagyok most utánanézni), rögtön vettem is egy dobozzal. Ha tudsz még valami csodaszert, vevő vagyok mindem ötletre! A profilomban, ha minden igaz, ott az e-mail címem, bár most elutazunk egy hétre nyaralni Kép.
Hogy lelkileg milyen volt a 2 terhességem? Tömény eufória, rózsaszín köd, lebegés Kép. Rá kellett jönnöm, hogy imádok babát várni, nem tudom, hogy fogom viselni az érzést, hogy ez most az utolsó Kép. ValószínűlegKép. Balázs fiammal testileg sem volt gond, 6 hónaposan még Nagyhideghegyre vittem kirándulni az osztályomat (igaz, a férjem úgy engedett csak el, hogy ő is jött a saját osztályávalKép), szülés előtt egy héttel a kertben gereblyéztem a leveleket, stb. Ehhez képest hideg zuhanyként ért, hogy Réka-babával a 20. héten elsimult a méhszájam, a 29.-en pedig ki is nyílt egy ujjnyira. Szerencsére csak 3 héttel jött korábban, mint ahogy kellett volna, de napi 20 tablettát ettem meg ezalatt (a vitaminokkal együtt). Febr. 15-én szedtem be az utolsókat, 17-én megszületett a lányom...
Réka egyébként most van a dackorszak kellős közepén, akaratos, hisztis, viszont kezd szobatiszta lenni. 3 évesen már csak túl leszünk a nehezén (addigra Balázs kezd majd még jobban kamaszodni, de jó nekemKép).
Lehet, hogy írtad már fent, de nem emlékszem pontosan: neked mekkorák a nagyok?
Tünde

Tünde
 


OK, majd küldöm a tapasztalatokat.
Ti is tanárok? És mit tanítotok? Mi a férjemmel mindketten bio-föci, bár ő épp nem tanárként dolgozik. Bocs, ez témán kívül esett, csak megütötte a szemem.
Nálunk a sor a következő: 5,5 év, 3,5 év és az ikrek (3 hónap), közülük az egyik lány, amúgy a többi 3 kölök fiú. Szóval a naygok sem olyan nagyok. Elhiszem, hogy gáz volt a fekvés, stb. nekem most az ikrekkel kellett, nem is sokat, és nem i s kórházban, de elég nehéz volt számomra betartani, de szerencsére semmi különöset nem kellett szedni, csak M b6, meg ilyenek! C
 
 


Férjem felsőben technikát, életvitelt tanított, alsóban mindent, én eredetileg történelem-orosz szakos voltam, aztán elvégeztem az angolt, most főleg ezt gyakorlom, most csak itthon vannak tanítványaim. A párom is elhagyta már ezt a sikerágazatot...
Hát nem lehet könnyű ilyen picikkel! Kórházban én is csak egy hetet feküdtem, a többit itthon. Neked könnyen összejött mind a 4 gyerek?
Most nem írok regényt, mert Réka lányom felébredt, idemászott az ölembe, és lelkesen segít nekem írniKép.
Tünde

Tünde
 


Bocs, hogy beledumálok, csak a cickafark megütötte a szememet Kép
Szóval én palástfű-cickafarkfű-zsálya keveréket ittam, ez így együtt állítólag kemény termékenységnövelő-ciklusrendező. Külön vettem meg, és keverve ittam. Pocsék íze van, hűtve valamivel jobb. A lányom fogamzása percét is tudom, annyira működött Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

Veszek!!!Kép

Bóbita
 
 


Tünde! Nekem könnyen jöttek össze, amikor már rászántuk magunkat, meg a pályamódosítás is megvolt. Én az első előtt aggódtam, mert akkor már 27 múltam, szerettem volna az elsőt 30 előtt, de én előtte eléggé sportoltam, és nem tudtam mennyire jön hamar! Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy 34 éves koromra viszont már 4 kölköm lesz! Én a sport miatt is szedtem vitamint, így nem volt nagy újítás a dolog, de szerintem sokat jelentett, hogy jól feltöltve estem teherbe. Amilyen vashiányos tudok lenni, lehet, hogy nem is estem volna anélkül teherbe. A fent említett tea jó ötlet, sőt cickafarkból gyulladások esetén ülőfürdő is jöhet!
Egyébként mi mindketten bio-föcin végeztünk, nekem a nővérem töri- franciás. most mivel foglalkozik a férjed?
Ja, még egy. Az intim tornát ismered? Azért ha jól tart ott minden, akkor kevésbé fanyeget az a veszély, hogy lefektetnek vagy koraszülsz! Üdv. C
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy beledumálok. Claire, mennyire tudtad megtartani a sportos alakodat a négy gyerek után? Folytattad a sportot, egyáltalán van időd ilyesmire?

Bóbita
 
 


Szia Bóbita! Erről mást kéne megkérdezni. Mindenesetre az első után 5 hónappal beszálltam egy versenyre, olyan 3 hónappal szülés után kezdtem újra futni. A második már a pocakomban volt, még versenyeztem kb 2 hónapig. Most az ikrekkel előbb abbahagytam, meg már amúgy sem versenyeztem aktívan, csak a magam kedvére edzettem, de sajna az ikreknél elég hányós lettem, meg amúgy is, ott hamarabb visszafogtam a mozgást, és majd most kezdem újra. Mármint a futást, mert tornázni már próbálok, csak 1. a 4 gyerkőc mellett nem egyszerű, 2. nem igazán szeretem bent a szobában gyötörni magam. Bár pl. a callanetics elég hatásos, megér egy kis macerát. Az alakomat az első kettő után elég simán visszanyertem, most én még nem vagyok elégedett, de általában nem szokták kiszúrni, hogy 3 hónapos ikreink vannak. Úgy vagyok összerakva, hogy vmennyi időt muszáj a sportra szánnom, olyan ez , mint a kábszer.
Amúgy dumálj bele nyugodtan, ez ilyen dumálós hely!:-)
Tünde! Szerettem volna neked küldeni vmit emilben, de a profilodban nincs meg a címed! Amúgy ismered az aloe verás termékcsaládot? Abban is van néhány hasznos dolog, így a babaváráshoz! Claire
 
 


Sziasztok Csajok,
öröm olvasni, hogy mindenki babát (babákat) akar. Mi most voltunk Horvátországban a 4 gyerekkel és mindenhol úgy megbámultak minket, hogy az már néha kimondottan kínos volt. Pedig mi igazán büszkék vagyunk a családunkra. Jó látni, hogy itthon egyre több a "nagycsalád".

Claire,
megnéztem a gyermekeidet, nagyon szépek!

Bóbita,
nekem is sikerült mindegyik szülés után visszanyerni a formámat, talán az 1. után ment a leglassabban. A 4. után már észre sem vettem mikor tüntek el rólam a kilók. Én is bátran ajánlom a callaneticset, csodákat művel.
Barnus
 
 


Kriszi,
milyen arányban keverted ezeket a füveket? Egyformán? Szopi mellett lehet inni, vagy átmegy a tejcibe?
Mi is szeretnénk kistesót, de az első is nagyon sokára jött össze, nem bánnám, ha másodjára hamarabb sikerülne...

köszi,

Yoan
 
 


Sziasztok!

Claire, csatlakozom Barnushoz, a gyerkőceid tényleg hihetetlenül aranyosak.Kép
És mi ez a szerénykedés az alakodat illetően...
Barnus, ez bíztató, hogy az első volt a legnehezebb, mert nekem még nem ugyanaz az alakom, mint azelőtt, pedig már 9 hónapja, hogy világra jött a legényke.

Bóbita
 
 


Ja, azt elfelejtettem írni, hogy a babanet főoldalán pont ennek a topiknak a témájába vágó írás van, és nagyon jó.
Talán azzal vitatkoznék, hogy azt írja, hogy a 3 évnél nagyobb korkülönbség azért hátrányos, mert akkor a gyerekek már nem értik meg olyan jól egymást. Nekem négy testvérem van, ezek közül a másfél évvel fiatalabb húgommal jöttem ki a legkevésbé kisebb koromban. Igaz, akkoriban a kisebbekkel sem voltam valami bensőséges viszonyban, de az egész egyértelműen a családi hangulatnak volt köszönhető. Amióta meg felnőttünk, ki-ki a maga útját járja, nem vagyunk összezárva, a korkülönbség jelentőssége csökken, úgyhogy most már mindenkivel nagyon jól kijövök, és a kapcsolatokban már tényleg az dominál, hogy a természetünkből adódóan ki kivel jön ki még jobban. Persze a dolog térben és időben folyamatosan változik.Kép

Bóbita
 
 


Hahó,
hát én fele-fele arányban, de inkább csak úgy gondolomformán, ha gondolod, megkérdezem, pontosan hogyan kell, mert én csak felelőtlenül vedeltem, ahogy jött Kép
A zsálya viszont erőteljes tejapasztó, én a szopi alatt is ittam egy ideig, éppen mert túltermelés, gyuszi stb. volt időről időre. Akkor hagytam abba, amikor hirtelen minden előjel nélkül meg is jött, és azóta kiderült, hogy ez egyértelműen a zsálya hatása volt. A többinek a tejcire gyakorolt hatásáról nem tudok, ezeket nem ittam azóta, így nem is néztem utána. Most nem innék, legfeljebb igen szolidan zsályát, szopi alatt semmiképpen nem keverném, és ezt is csak akkor, ha a szopi éppen csak van (mint nálunk). Azt is elhatároztam, hogy most előre fogok szedni magzatvédő vitamint, mert EGY ZABÁS ÓRIÁSBÉBIT AKAROK Kép Kép Kép (ti. Cicónál nem szedtem, hanem igyekeztem a természetes forrásokat előnyben részesíteni, mert mindenki azt mondta, attól nagy lesz a baba, és én a három kilánál alig nehezebb kis Cicót is alig bírtam kipréselni az apró termetemből.

Üdv,
megyek ebédel(tet)ni,
Kriszi
 
 


OFF

Szia Barnus!

csak véletlenül olvastam az üzidet, és gyanús volt a tartalom így megnéztem a profilod és tényleg Te vagy Kép
és hogy én ki vagyok? A PP felesége Kép

És hogy ON is legyek, mi is szeretnénk kistesót Kép

Andi
 
 


Szia Andi,
mekkora a Dani!!!! O. mondta, hogy szoktál babanetezni, de nem gondoltam, hogy egymásba botlunk.:-)
Már nem is emlékszem hogyan keveredtem erre az oldalra, talán kiváncsi voltam milyen, amikor az ember lánya még csak a 2. babáját tervezi???
Pusz:
Barnus
 
 


Sziasztok!

Kriszi!
Ha túl vindisgréc vagyok, ne bonyolódjunk bele, de amikor neked a zsályától megjött, akkor már úgy is maradt, vagyis visszaállt a ciklus, vagy amikor abbahagytad, megint elmaradtak a piros napok?
Mi derült ki? Káros volt, hogy egyszer csak így megjött, vagy ha már így alakult, így se volt rossz?
A tej tényleg kevesebb volt a zsályától?

Magzatvédő vitamin: van, aki a félidőtől már csak heti 2-3 alkalommal szedi, ez mérsékli a nagybabásodást, de azért mégis valami.

Bóbita
 
 


Sziasztok! Köszi a gratulációkat! Barnus! Köszi, olvastalak az agykontrollosban, és tudtam, hogy már másutt is láttalak, most megvagy! Kép.
Ami az alakot illeti, nem szerénykedem, csak van bennem egy kis maximalizmus, nem csak ezzel kapcsolatban. Küzdök ellene.
Bóbita! ne aggódj, van ismerősöm (sportoló) akinek 1 évbe tellett, de mitagadás elég jól sikerült! szopőtatsz? Én a szopi java után mindig minuszban voltam, szerintem most nem leszek, mert a szülés után voltam minuszban , azaz kevesebb kg minz terhesség előtt, és azóta vissza szedtem. Remélem minden önsanyargatás nélkül megáll itt a dolog!
Vitamin: szerintem szükséges, én a maternáról hallottam többektől, hogy ők is nagyon híztak, meg a gyerek is. Az én gyerkőceim elég nagyok voltak, (3,2- 4 kgosak.) ,de nem mammutok, viszont én 10 kg-nál többet nem híztam. Én elevitet szedtem, meg persze vasat, és most az ikreknél még sok mást is, aloés kütyüket, időnként magne-b6-ot is. Most az ikreknél különösen sokat segítettek a vitaminos cuccok, mert az elején sokat hánytam, a vége felé meg már nem nagyon tudtam enni, a gyerekek mégis jól fejlődtek. Claire
 
 


Yoan! nincs emil címed a profilodban, ha küldesz egyet, van egy- két tippem, hogyan turbózd fel magad ahhoz, hogy könnyebben összejöjjön a babóca! C
 
 


Sziasztok!

Naaaaaaaaaa! Miért csak Yoan? Kép

Claire!
Szoptatok, mínuszban is lennék, ha nem zabálnék olyan sokat. Tulképp azért zabálok, hogy ezzel segítsem elő a termékenységem visszanyerését. Kép Így most stagnálok.
Igaziból nem a kilókkal van a bajom, hanem a formámmal. Heti kétszer járok tornázni (primatorna, nem valami szigorú, de hát a közelben ez van), és most vagyok úgy vele, hogy már érzem, hogy a hasizmom egyáltalán dolgozik. Az egyebeket meg nem is mondom...

Bóbita
 
 


Sziasztok, megjöttünk a nyaralásból, gondoltam, bekukkantok. Claire! Jó rég kérdezted már, most válaszolok: a férjem egy önkormányzat által az iskolák támogatására fenntartott műhelyben lett vezető, szóval azért ez nem annyira sikertörténet, de jobb, mint ami volt. Az intimtornából 1-2 gyakorlatot ismerek csak, jó lenne bővebbet tudni.
Vitaminok. Én nem hiszem, hogy a Materna, Elevit, stb. lenne az oka az óriásbébik születésének. A fiam 2,95-tel, a lányom kereken 3 kilóval született annak ellenére, hogy már a felkészülési időszakban is ettem a Maternát. Ma veszek palástfüvet a cickafarkhoz én is! Ja, még valami! Mastodynon cseppeket is vettem, ez egy homeopátiás szer, a prolaktinszint csökkentését segíti elő. Nem akarok megint Bromocriptint szedni, nem tudom, ki hogy van vele, én teljesen kész voltam tőle, talán a Mastodynon tényleg használ. Majd 2-3 hónap múlva szólok...

Tünde
 


Claire! Most már fent van az e-mail címem!

Tünde
 


Kriszi, most látom, hogy ugyanazt az utat járod be vitamin-ügyben, mint én. Az első fiamnál nemigen szedtem vitaminokat a terhesség alatt. Ő 3,5 kg lett. A második terhesség alatt muszáj volt (persze az első gyerek miatt, akihez a mai napig hihetetlen adag energia kell) valamilyen vitamint szedni. Igaz, nem tipikus magzatvédő vitamint választottam. A második gyerek négy kiló lett. Az első szülésnél sok tolás kellett, mire a 3,5 kg-s gyerek kijött, a másodiknál viszont úgy röppent ki a négykilós (a második fájásra, mert annál értem el a szülőágyhoz), hogy semmi beleszólásom nem volt a természet dolgába.
A három és fél kilós egy zabagép volt első pillanattól (máig), de tejem kevés volt. Sebaj, később a tápszert is csak úgy vedelte.) A négykilós nagy babám viszont csak annyit eszik, amennyit kis fáradsággal lehet. A többiről inkább lemond. (Remélem, ez változni fog.)
Ha szedsz vitamint a második terhesség alatt, tuti, hogy mindenki jobban jár. Nem biztos, hogy nagyobb lesz a baba. Az se, hogy ha mégis nagyobb lesz, akkor nehezebb lesz a szülés. És az se, hogy ha nagyobb lesz, akkor hosszú távon jobb szopó lesz.
Van egy topik, ahol a különböző vitaminokat hasonlítják össze. Valamelyik magzatvédő vitamin neve a topik címe.
Én nem szedtem magzatvédő vitamint, hanem összeállítottam egy bogyótengert, csak azokból, amit én szükségesnek tartottam az étrendem és az egyéni jellemzőim alapján. Amellett vasból is olyat szedtem, aminek kevesebb a negatív mellékhatása, mint a magzatvédő vitaminokban lévő vasnak. És ez nagyon bevált.

Bobita, szerintem sem a körkülönbségtől függ elsősorban, hogy milyen lesz a testvérek viszonya. Nagy korkülönbséggel is lehet jó, kicsivel is lehet rossz. Hogy "összenőnek" az persze előny. Főleg a szülőnek. Mondjuk én legalább annyi előnyét láttam a tesómmal a kis korkülönbségnek (15 hó), mint hátrányát.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Adrienn!
Az milyen vas volt, aminek kevesebb a mellékhatása? Nagyon érdekelne, mert megszenvedtem ezt a mellékhatás-ügyet eléggé.

Bóbita
 
 


Ferrocomp. Tényleg jó. Van még egy javaslatom, egy nagy vastartalmú, ámde a vas közismert mellékhatásait nem produkáló vitaminkészítmény, vény nélkül is kapható, nekem bevált: Dr. Hutas - Életcsepp.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Adrienn, köszi.Kép

Bóbita
 
 


Sziasztok! Vas ügyeben nagyon jó vagyok, mert nekem nem csak a terhesség miatt kellett, előtte sportolóként is állandó téma volt a vashiányom, vszeg alkati dolog. Jó a HUMET-R is, kevesebb a mellék hatás, jobb a felszívódás, és (nem csak vasra) a Béres csepp is hatásos.
Természetesen bárki írhat az email címemre! (csak ő kérdezte). van egy termék család, amivelén a gyerekeim miatt ismerkedtem meg, de van benne egy olyan összeállítás, ami term. anyagokból áll, de kimondottan a "bébi programot" segíti elő. mindjárt előásom, aztán akit érdekel, annak elküldöm. Így jó lesz? csak semmi kivételezés, OK? Kép
Tünde! Én is nehezen viselem, hogy valszeg nem leszek többet terhes.
Amúgy 5,5; 3,5évesek, és 3,5 hónaposak a gyerekek!
Különben én nem terveztem soha ikrekre, de izgalmas tapasztalat kettő egyes után duplázni!
Én a Kriston Andrea intim tornáját tanultam még sokkal a gyerekek előtt, aztán a terhes tornát tartó csaj tanított gyermekágyi tornát. Azt hiszem a Kriston A-nak nagy stúdiója van azóta, szerintem a neten is fönt vannak, majd utána nézek ráérős időmben Kép.
Bóbita! Persze, hogy sokat eszik az ember szoptatáshoz, vmiből csinálni kell a tejcit! Szóval nekem a formával sem volt igazán sok bajom, most a hasam nehezebben megy vissza, (nem a bőr), de remélem még alakul. ezt csak az látja, aki nagyon ismer, meg a nagy kritikusok (pl. a nagy fiam), és persze jómagam. Szerintem a callanetics tuti, amint el kezdtem csinálni látszott, idő és energia kérdése az egész...
Üdv: Claire
 
 


Sziasztok!

Claire, hát igen, idő és energia, e kettő kell nekem. Kép
Otthon csinálod? Mert az az, amire végképp nem tudok lelkierőt kisajtolni magamból, hogy otthon egyszer csak elő a kis polifoamot, fel a tornaruhát és jöhet az edzés... Lehet, hogy majd a negyedik után!Kép

Bóbita
 
 


Sziasztok!

Mi is most tervezzük a második babót. Én is annó négyet szerettem volna, de a párom hallani sem akar róla, ő kettőnél meg akar állni, talán harmadikra még kicsit hajlik. Nem azért, mert nem szeretné, csak ő az anyagiak oldaláról nézi, és hát négy gyereket fel is kell nevelni...

A cickafark teát én is lelkesen iszom, de csak magában. Majd a következő ciklusban kipróbálom a keveréket is.

Egyébként én is gyerek mellett tanulok, szerintem megoldható, egy mellett pláne, pár hétig legfeljebb szalad a háztartás. Én mindig a délutáni alvásidőt használtam ki, meg reggel próbáltam hamarabb felkelni, mint Peti. Este már esélyem sem volt, a nagyon szükséges háztartási dolgok maradtak estére.

Ha minden jól megy a második évet már pocakosan kezdem, meglátjuk hogy sikerül, lehet, hogy a második félévet már halasztanom kell.

A szoptatás tényleg jó fogyasztó, én is kevesebb lettem, mint szülés előtt, persze azóta visszajött, a hasamon van némi felesleg, és hát a torna az nekem sem nagyon megy... Peti 23 hónapos koráig szopott és nekem akkor jött meg, amikor az éjszakai szopit abbahagyta kb. 20 hónaposan.

Egyébként én most jöttem vissza dolgozni, sajnos a GYES-t már nem bírtuk bevállalni, de már dolgozunk a kistesón, ha sikerül, akkor szabi és táppénz, amíg meg nem születik.

Szép napot mindenkinek! A profilomban van egy kép Petiről, igaz, pár hónappal régebbi, de ha van kedvetek, nézzétek meg.

Dió
 


Sziasztok!

Dió, akkor hajrá újabb baba!
Jóképű srác Peti! Ezek szerint bölcsibe jár? Szereti?

Bóbita
 
 


Dió! Te miért vagy Dió? Ez a kölyök nagyon helyes, szerintem is csak így tovább! egyébként én is épp így voltam a szopi-fogyás, ill. az éjszakai szopi- menstruáció dologgal.
Bóbita ! mint írtam nekem se szívem csücske az itthoni torna, de ha nagyon fontosnak érzem, akkor még azt is . (ez a hiúság?!)Ma 6 gyerekkel voltunk ketten az anyámmal egész nap a Margitszigeten, mert a nővérem két kölke is velünk volt. tulajdonképpen nagyon jó volt, meg ők nagyobbak (11 és 8 évesek), jól el gardírozták az enyéimet, de azért lehet, hogy nem csábulok el. Bár kezdem megérteni, mit élvez benne, aki ezt választja!
Én gyerek és kora ifjú koromban sokszor gondoltam , hogy 4 gyereket szeretnék, azaz2-t vagy 4-et, de nem kergettem egyiket sem különösebben. Gondoljátok, hogy ez ennyire hat?
Bóbita, ha tudsz vhol eladó időt és energiát, én is vevő lennék rá! Kép Claire
 
 


Dió, a te párodat össze kellene kötni az enyémmelKép! Nálunk is inkább én vagyok a nagycsaládpárti (persze a férjem egyke, ő nem tudja, miről maradt le). Az indokai is ugyanazok, mint a te férjednek: a piszkos anyagiak (megfejelve még azzal, hogy az idén lett 40 éves, amin ugyan mindenki kiakad, mert nem néz ki sokkal többnek 30-nál, de kicsit depis miatta. "Mire ez a gyerek felnőne, vénember leszek, vagy ő lesz árva" stb.). Azért én még dolgozom az agyát, már-már hajlik is rá.
Hajnali tanulás? Hajaj!!! Évekig keltem 4 órakor, és amikor a Határ úti aluljáróban meghallottam esténként, a főiskoláról hazafelé menet az ott árult ébresztőórák hangját, sírni tudtam volna...
A fogyással szerencsére nem volt gondom, nekem a szoptatás mint fogyókúra nagyon bevált. Jó, nem is híztam túl sokat, 9 illetve 11 kilót, most soványabb vagyok, mint 18 évesen. Réka egyébként nemrég hagyta el a szopit, 2 éves kora után, lehet, hogy most kell majd vigyáznom az alakomra? (Vagy sürgősen összehozni a harmadikatKép).
A szaladó háztartásról csak annyit, hogy nekünk már 2 gyerekkel is probléma, hogy átvergődjünk a nappalin (sötétben életveszélyes lenne megpróbálniKép), néha kampányszerűen rendet rakok, de amúgy az esélytelenek nyugalmával szemlélem a rumlit.

Tünde
 


Sziasztok!

Bóbita!
Nem írattuk be bölcsibe Petit. A terv az, hogy csak annyi időre jövök vissza dolgozni, amíg újra meglesz a 180 nap biztosított időm, hogy a második gyerek után is a fizum után kapjam a gyermekágyit, meg a GYED-et. Szóval úgy tervezzük, hogy most dolgozom három hónapot - ez alatt a család, nagymamák, nagypapák, keresztszülők vigyáznak Petire -, aztán kiveszem a felhalmozódott szabimat - az is kb. három hónap, és utána elmegyek táppénzre. Eddigre persze már szeretnék babás lenni, hogy ki tudjam íratni magam. Egy kicsit merész terv, abba bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha nem tudok eljönni táppénzre...A munkahelyen csak a főnökömnek szóltam, hogy ne tervezzen hosszú távra velem, megértő volt, ő is nőből van és velem egyidős...

Claire!
Még akkor kezdtem el Babanetezni, mikor terhes lettem Petivel, és kérdeztem a munkatársnőmet, nem tudna-e egy jó kis "álnevet" mondani. És neki a Dió jutott eszébe...Hát, csak ezért.

Tünde!
Mi is csak nézünk nagyokat a párommal, mikor gyermektelen házaspárnál járunk, hogy hogyan lehet ekkora rendet tartani.Kép Párom néha ki is akad, hogy mindenhol gyermekjátékokra bukkan...Kép

Dió
 


Claire!

Nekem az a gond, hogy a tornát fontosnak érzem, de az nem egy folyamat, hanem néha rámjön, és erre nem lehet edzett testet alapozni.Kép A biztos, ha valahova eljárok, ahhoz nem kell annyi lelkierő.
Hát... 6 gyerek... az már más tészta. Egyébként nagyon egyetértek azzal, hogy ha nincs meg a megfelelő háttér (gyerekszeretet, anyagi oldal), akkor ott nem olyan jó gyereknek lenni. De azért olyan jó lenne minimum három...Kép

Dió!
Akkor ügyesen csináltátok. Remélem olajozottan fog működni ez az ütemterv.Kép

Bóbita
 
 


Bóbita! Az biztos, hogy eljárni a nyerő, meg együtt könnyebb is. most az ikrek után én is kissé halogatós vagyok, ez a "holnaptól komolyan tornázom, napi egy órát " típus, csak hát mindig ma van.
Szerintem a sok gyerekre első sorban mentálisan kell felkészültnek lenni, aztán jöhet minden más.
Dió, remélem a terv nem lesz kemény dió! HAha, irtóra humoromnál vagyok! Claire
 
 


Olvasgatom, amit a testedzésről írtok, és csak bólogatok...Régebben atletizáltam, szeretek futni, de egyedül nem megyKép.A párom inkább lemegy a pincébe a súlyzóihoz, vagy a tévé ülve emelgeti a kézisúlyzóit. A 9 éves fiam már mozgósítható lenne, elég jól is fut a kölyök, de mikor??? A hajnalok az enyémek, azokat nem adom, este meg áll a bál, vacsi, fürdetés, meseolvasás mindkettőnek, aztán örülök, ha lerogyhatok a fotelbe, és végre tudunk 2 szót váltani apjukkal...
Dió, de jó nekedKép! Biológiailag az én főnököm is nő, de nincs gyereke, nem is akar Kép(egyébként férjnél van). Azt is képtelen volt anno megérteni, hogy nem hagyom itthon az igen nagyon anyás 3 éves fiamat (aki épp akkor volt beszoktatós a oviban) 1 hétig, mert erdei iskolába kell menni. Végül jött apa is(egy munkahelyen dolgoztunk), gyerek is, de azóta is fúj rám. Amúgy nem akarok visszamenni a munkahelyemre, de ha lesz harmadik, akkor azt még kivárom, ha lehet. Mi is megterveztük előre: februárban lejár a GYES, utána a tanév végéig szabi, aztán úgyis nyár lesz, nincs suli. Addigra jó lenne összehozni a babát.
Tünde

Tünde
 


Szia Tünde! Email megy. Hol atletizáltál, és milyen számban, és mikor? Csak mert nekem is sikerült vagy 20 évet atlétikai pályákon eltöltenem! Ha nagyon nem vág ide, válaszolhatsz emilben is. Claire
 
 


Köszi, Claire, megkaptam. Csak röviden a sportról: középtávot futottam, úgy 400-tól 3000-ig voltam jó, de már elég régen abbahagytam. Akkor még Fonyódon lakunk, szóval ott. Azóta csak koca-szinten űzöm a sportot, bár ebbe belefért 3 év karate is heti 6 edzéssel, de már ez sem tegnap volt.
Mi is "edzünk" néha a nagycsaládra, az öcsémék kislánya 5 hónapos, időnként kölcsönadják. Nem tudom, mit csinál az, akinek a kétévese mellett van csecsemője, az én lányom képtelen a babakocsi mellett nyugodtan jönni, ahogy "normális" gyerekektől látom. Vagy mások gyerekei csak hozzászoktak a helyzethez? Igaz, nálunk a babakocsi alaphelyzetben sem egyszerű dolog, ha lassítok, a lányom kiszáll (piacon, bevásárlóközpontban, de volt, hogy a nyílt utcán toltam majdnem át rajta a kocsitKép). Mielőtt bárki megkérdezi, természetesen be van kötve (ő köti be magát, különben eszméletlen hisztit vág le). A 3. gyereknél 5 pontos biztonsági övet fogok beszerezni, lehetőleg lakattal záródótKép, ui. a fiam ugyanezt csinálta annak idején. Ez egy ilyen genetika, vagy más gyereke is művel ilyesmit?
Tünde

Tünde
 


Tünde, jól nézem, 2,5 éves a lányod és csodálkozol, hogy nem marad a kocsiban????Kép Nálam az első 3 gyerek kb 1 évesen már nem volt egyáltalán babakocsiban, igaz, akkor panelközegben, kis távolságok mellett laktunk. Elsőnél amint járni kezdett, elhagytuk a kocsit. Ikreknél lényegében szintén, amint mindketten mentek (13 hó), utána már nem kocsiztunk. 15 hósak voltak, mikor kiköltöztünk a város szélére, lettek távolságok, de már nem vettem elő a kocsit. Most a 15 hós lányomnál még nincs elrakva, de már egyre kevesebbet használjuk, már teljesen jól gyalogol ő is.
Nekem ahogy nőttek, egyre inkább csak akkor volt jó a kocsi, ha rendesen ment. És én ezt el is fogadom tőlük, igazuk van. A kicsit amikor már ment, de még a távolság nem ment neki (hah jó kis szóismétlés!Kép), akkor is pl amig buszra vártunk, kivettem a kocsiból.
Az ikrekkel nem egész két évesen Rákosliget-Gellérthegy túrát lehetett cisnálni, meg bármi hasonlót, kocsi nélkül. Egyszerűbb volt sokkal, mint azon küzdeni, hogy maradjanak benneKép.
Most a kicsivel már csak akkor használom, ha gyalogos vagyok, de sok cuccot fogok cipelni és muszáj, hogy velem jöjjön. Szerencsére ez elég ritka.

Ildi

Ildi
 
 


PIldi,

nekem az a rejtély, hogy hogyan oldod meg, hogy abba az irányba menjenek a gyerekek, amerre te szeretnéd.
Zsófi majd' 2 éves volt, mire hajlandó volt iylesmire, és Dórinál sem látszik a szikrája sem annak, hogy hajlandó lenne felvenni a haladási irányt. Viszont Zsófi egyáltalán nem ült meg a babakocsiban, Dóri legalább viszonylag jól elvan, kivétel az esernyőkocsi, mert azt nem tűri meg. Nyaraláshoz viszont nem fér be a nagy kocsi, mert akkor csomagokat nem viszünkKép
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: