Új privát üzeneted érkezett!

Szia!
Túl sokat nem fogok most írni, mert hulla vagyok. Az ajándékok becsomagolva, a főzés egy része megvan, sütnöm nem kell, azt a nagymama elintézi helyettem. A takarítás meg idén érdeklődést hiányában elmaradt. Most már nagyon karácsonyi hangulatom van, most például felmosás helyett inkább csináltam egy jópofa asztaldíszt. Holnap szerintem nem fogok írni, de azért majd jelentkezem, hogy miként zajlott az este.
Nagyon boldog karácsonyt kívánunk az egész családodnak.
Üdv Bucska
 
 


Sikerült megnéznem a képeket, nagyon aranyosak a gyerkőcök. Azért ez az ikres szoptatás nem semmi Kép
 
 


Szia! Végül mi is összeütöttük a dolgot, 23-án, meg 24-én délutánig anyámékat boldogította a két nagy, enélkül idén nem tudom hogy készültünk volna el. A két kicsi persze így is adta a műsort, meg sok egyéb nehezítő tényező is volt, külső és belső egyaránt!
Az este aztán jól sikerült, a fiúk teljesen be voltak sózva, kaptak kalózhajós play mobilt (családi szóhazsnálatban: "Lajcsikát"), úgyhjogy egész este ment az ágyúzás Kép! Szerintem ha mást nem kapnak, akkor is teljesen el lettek volna!
A kaját összedobtuk anyámmal, én már évek óta nem ettem ennyit karácsonykor. És a halászlémmel mindenki nagyon elégedett volt, kivéve Ábelt, aki helyből nem kért, de sebaj! Meg tök szép lett a terítés, a fa, meg mindenfelé kidíszítettük a lakást. Kár, hogy nem ment idén olyan gördülékenyen az előkészület, így lemaradt 1-2 dolog,meg még félkész állapotban van, persze van amit még pótolunk, barátok, keresztszülők, stb-k felé.
Nálatok hogy zajlott? Mit szóltak a gyerekek?
További szép ünneplést, és némi jól megérdemelt pihenést kívánok! Claire
 
 

 
 

Ja, ez az ikres szoptatás tényleg vicces, de szokás kérdése. Közben szoktam enni, telefonálni, beszélgetni, tévétnézni, nagyokon ruhát igazítani, körmüket vágni, meg efélék Kép! Egyébként állati helyesek, ha együtt szopiznak, mindig odanyúlnak, megnézik, hogy a másik is megvan-e, meg fogják egymás kezét. Persze időnként egymás szemébe nyúlnak, de hát ez van...
Claire
 
 


Szia!
Most egy kicsit csaltam, mert csak idekopizom, amit a másik topicba írtam, mert hogy hogy nem, ismét fáradt vagyok. Egyébként meg marha jó könyvem van, szóval most azért vagyok fáradt, mert hajnalig olvasok.
Szóval lezajlott a karácsony, nagy zsivajjal, vidáman, meghittségről nálunk szó sincs, 2 kisgyerek mellett nem is nagyon lehet. Tami nagyon örült a Jézuskától kapott Én kis pónim kastélynak, meg kapott egy Barbie autót is, de arra már nem volt ideje. Adrienn egy dömpert kapott, azt minden variációban kipróbálta. Tolta, beleült, amikor a nővére beleült, őt is tolta, majd őt kellett gurítgatni. Aztán telerakta a Clemy építőkockával, azt szintén kapta, meg egy textilkönyvet is hozott neki a Jézuska, de abból egyelőre csak a kivehető rongybaba érdekli. Aztán a karácsonyi látogatások, látogatók még eredményeztek egy kisebb ajándéközönt, de Adriennek a dömper, Taminak a lókastély maradt a favorit. Egyébként Adrienn 2 napja azt próbálgatja, hogy kapaszkodás nélkül áll egy darabig, aztán tesz néhány lépést a következő állomásig. Nagyon kis ügyes. Most néhány napja teljesen egyedül iszik a pohárból, már nem kell tartani, nem borítja sem magára, sem a földre.
Nagyon örülök, mert úgy néz ki, hogy talán sikerül még januárban elmennünk Tirolba egy hétre, bohóckodni a hóba, remélem, hogy összejön és most nem kiabáltam el.
Boldog új évet, sok örömet kívánok az egész családnak
Üdv Bucska
 
 


Szia!
Boldog Új Évet, sok kedves családos-gyerekes perccel, és kívánok az új évhez jó egészséget, sok erőt és türelmet is !
NÁlunk még tart az ünnep-folyam, mivel Dávid dec 28-i, anyám dec 30.i, Ábel jan 2.-i! Kép Jól összeszerveztük , mi? Már ki sem látszunk az ajándék, főként játék hegyekből! Jó lenne utána még egy hét szünet, amiben kipihenjük az ünneplés fáradalmait, és kiélvezzük az ajándékokat!
Az enyémet remélem sokat fogjuk élvezni, mert kaptam kenyérsütőt! (Már azóta szeretnék egyet, amióta anyósomét, amit mi is használtunk, ellopták!)
Megyek, megnézem van-e vmi jó a tv-ben, most raktuk le a kölyköket!
Mi az a jó, amit olvasol?
Claire
 
 


Szia!
Eltelt a szilveszter is, csendesen, bár Tami fennmaradt éjfélig, aztán még kimentünk nézni a környékbeli tüzijátékot, úgyhogy már 3/4 1 volt, mire lefeküdt. Este még bementünk a városba sétálni, de még akkor nem igazán volt pezsgés, (7 óra körül), de lehet, hogy ez így jobb is volt. Állatira idegesített a petárdarobbantgatás, főleg attól féltem, hogy mondjuk Tami lába mellé dobják, vagy ilyesmi. Nekünk is nagyon sűrű időszak következik, mert Tami szülinapja január 11-én van, jövő hétvégén lesz egy családi vendégeskedés, a következő hétvégén meg egy gyerekbuli. Aztán úgy néz ki, február 5-én megyünk Ausztriába, arra is készülődnöm kell kajával, meg mindenféle, szóval nem fogunk unatkozni. A múltkor mondtam a férjemnek, hogy azért néha kicsit irigylem a szingliket, meg hogy ez most már mindig így lesz? Kis diliház, állandó fáradtság, nyüzsgés. Néha jól jönne egy kis nyugalom.
Collen McCullough Az októberi ló című könyvét olvasom, és nekem nagyon tetszik.
Most megyek, mert az újév első napját munkával fogom tölteni.
A kenyérsütőben ehető kenyeret lehet sütni? Még sosem ettem, mi nagyon szeretjük azt az igazi ropogós, még meleg fehér kenyeret, amit a közértben árulnak.
Minden ünnepeltnek sok boldogságot kívánok és nektek is nagyon boldog új évet!
Üdv
Bucska
 
 


Szia!
Nincs valami tipped, hogyan lehet védekezni a bárányhimlő ellen?
Itt volt szilveszterkor egy gyerek nálunk, aki bárányhimlős lett újévre. Tami és Adrienn is egy kicsit taknyos volt, tehát amúgy sem lehetett túl jó állapotban az immunrendszerük. Most nem igazán lenne jó, ha elkapnák, mert ugye nemsokára mennénk Ausztriába, meg Laci sem volt, tehát neki meg valami oltást kéne először szereznünk, mert úgy tudom, felnőtt korban még rosszabb. Ha van valami ötleted, örülnék neki.
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Nálunk Ábel félt a petárda robbanástól, ahogy anyámlktól jöttünk haza! Mondtuk neki, hogy pedig ő játszik folyton katonásat, meg robbantást, amire közölte, hogy de az játék, ez meg igazi! Jó meglátás!
Igen, lehet, hogy fura ekkora családban, de én amúgy jól el tuom magam egyedül is foglalni, néha különösen jól esik! Ebből most elég kevés jut, még leginkább, ha sikerül elmenni kicsit futni az erdőbe. Sokszor még az is felüdülés, ha gyerek nélkül mehetk be egy boltba, vagy pl fodrászhoz elszabadultam kari előtt!
Azt hiszem ennek az írónak 2 könyvét kapta tőlünk az apósom, mert egyszer már vettünk neki, és az nagyon tetszett! Majd megnézem!
A kenyérsütőben tök jó kenyereket lehet sütni, meh kalácsot is, és nagyon egyszerű. Amúgy semmi bajom a bolti kenyérrel, csak egyrészt ez olyan, mint a házi süti és cukrászda, ami szintén mindkettő jöhet, ha engem kérdezel. Meg jókat lehet kísérletezni, mindenféle kenyerekkel. Én venni is gyakran veszek barnát, magosat, korpásat, stb.
Másrészt praktikus itt fönt a hegyen, ha az embernek eszébe jut, hogy fogytán a kenyér, jól jön, ha nem kell lemenni a boltba, ha időben kapcsolok, max 3 óra múlva ott a friss kenyér, és kb 10 perc, míg kimérem a belevalókat!
Mi is boldog szülinapot kívánunk Taminak! Hogy rendezel bulit neki? Lesz ovis is? Ábel fűzi az agyamat, de szívesen halasztanám kerti-partys időkre! Te hogy csinálod?
Most a lappangási időt töltitek, szerintem ilyenkor már nincs mit tenni, csak várni, megkaptak-e, ami egyébként nwem biztos! Az enyéim itt a házban nem kapták meg az utesóktól, pedig együtt voltak itthon is, oviban is! Igen, felnőtt korban minden ilyen betegség nehezebb, csak nem tudom ilyenkor oltanak-e még! Azt hiszem Zsolt sem volt! Adod még az aloét nekik? Nem fogyott el? Lehet, hogy akkor nem gof túl markánsan kijönni! Ha mégis, a pöttyökre nagyon jó az aloe First! Az van neked? Azt mondják a gyerekorvosok, hogy minden kencénél jobb, gátolja a viszketést, meg hamarabb leszárad! Az egyik csaj egy flakonnal elfújkált, amikor a gyerekei barihimlőztek! Kép
Ez az Ausztria jól hangzik! Síeltek, szánkóztok is?
Ha kiderül a bhimlő, utána tudunk vmikor találkozni? Amúgy az utazást leszámítva Tami ideálios korban van, állítólag ezt ovisan jó elkapni. Én csak azért nem szeretném , mert a két kicsinek még korai lenne! Persze ha Ábel meg a suliból fog esetleg emiatt heteket hiányozni, az sem tuti jó. De szerencsére ez nem rajtam múlik elsősorban, hanem a barikon!
Üdv: Claire
Ja, hétvégén még mi is megyünk Székesfehérvárra az unokatesóimhoz, az 11 felnőtt, meg 6 gyerek, meg 2 pocaklakó per pillanat! Az is lesz egy kis buli!
 
 


Szia!
Végül a neten találtam egy oldalt a bárányhimlőről és meg is vettük az oltást, amit 72 órán belül még érdemes beadatni, így nagy eséllyel elkerülhető a fertőzés. Beoltották Tamit is és Lacit is, potom 19 ezer forint volt. Már csak Adrienn miatt kell izgulni, neki csak 15 hónaposan adják majd be, meg remélem, ha fertőződtek egyáltalán a többiek, őket meg megvédi az oltás.
Ez a gyerek nélküli vásárlás nekem is nagy élmény, ritkán van benne részem, de nagyon jó, hogy nem kell állandóan azon izgulnom, hogy mit vesz le Tami a polcról, Adrienn meg mit ver le Kép
Taminak lesz egy családi vendégeskedése, meg rá 2 hétre egy ovis parti. (Eredetileg 1 hétre rá lett volna, de az egyik vendég a bárányhimlős, úgyhogy megvárjuk, míg meggyógyul.) Bekorlátoztam a vendégek számát 5-re, így Tamival és Adriennel együtt 7-en lesznek, majd csak túléljük valahogy. Szerencsére a névnapját májusban tartjuk, az már kerti buli szokott lenni. Az azért lényegesen egyszerűbb.
Most nagyon remélem, hogy Tami nem lesz bárányhimlős, mert pont belezavar az utazásba. Február 5-től van szállásunk, 12-ig, egy 2 szobás apartmant vettünk ki Tirolban, ahol van konyha is, és főzni fogok. Azért étterembe 1 hétig menni délben-este egy kicsit húzós lenne, viszont Adrienn miatt muszáj a főtt étel. Síelni nem szoktunk, szánkózni, kirándulni, csúszkálni, korcsolyázni, meg mindenfélét hülyéskedni a hóban, azt viszont igen. Idén Tami kipróbálhatja a síelést, mert megvan még az én gyerekkori sílécem. Már nagyon várom, mert egyszerűen a környezetváltozás is jól fog jönni. Most szaladok, mert holnap megyünk úszni és ma este muszáj szőrteleníteni a lábamat Kép
Üdv
Bucska
Egyébként jó lenne találkozni, azért most már majd csak összehozzuk valamikor.
 
 


Hú, már én is tervezem, talán jövő télen össze kénwe hozni vmi telelést, persze 4 gyerekel ez nem egyszerű. És 1000 éve nem síeltünk, nem voltunk menők soha, de élveztük, csak aztán hol anyagi, hol egyéb okok miatt kimaradt. Lassan a fiúk is kezdhetnék. Persze a szervezés sem egyszerű, anyagilag meg nagyon húzós. talán a főiskolával kéne sítáborba menni.De valóban, egy havas hegy már magában tök jól kikapcsol!
remélem a barik nemkavarnak be nektek!
Nektek hétvége vagy hétköznap a nyerőbb általában?
Azt hiszem zárt térben 5 lány még mindig egyszerűbb, mint 5 őrjöngő fiú, persze lehet, hogy ez naivitás. vmi játékkal, programmal is készülsz rá? És a kaját hogy csinálod?
Claire
 
 


Szia!
Szóval a buliról. Általában az anyukák közül valaki bemegy a gyerekek közé és kicsit irányítgatja a játékot, illetve társast szoktunk együtt játszani. Én általában benn vagyok állandóan, mert kevés anyukával találok közös témát (az ilyen műköröm, meg fodrász, meg társai nem nagyon kötnek le, a nők egymás között meg többnyire ilyesmikről beszélnek). Egyébként nem 5 lány, hanem 3 lány és 2 fiú, mert Tami két kisfiút is meghív. Kaja: szoktam csinálni kis falatkákat (kenyér, vaj, felvágott, sajt, uborka, vagy paradicsom, paprika), ezek egy falatra lenyelhetők, nem kell hozzá leülni. Van chips, ropi, aztán jön a torta, a fő attrakció. Ahhoz általában leülnek. Egyébként papírpohár, papírtányér, csak egyszerűen, minél kevesebb munkával. Idén Tami meghívta az óvónénijét is, remélem ő majd egy kicsit irányítja a játékot, meg megfékezi őket, mert tombolás azért nálunk is van.
Képzeld, vettem Aloés lötyit, nálunk a virágboltban is lehet kapni mindenféle aloés cuccot, most natúrt vettem és Tami szerint ez még rosszabb, mint az őszibarackos. Szóval nem jött be, de azért megisszák.
Bucska
 
 


Szia! Én is ilyesmire gondoltam, csak hát a házban lakó unokatesókat nem lehet ebből kihagyni, akkor csak az ovis korúak vannak 4en helyből . Meghív még 4-5-öt..... Jobb lenne a kertben!
A virágboltban mennyiért adták neked? (amúgy elvileg nem szabadna boltban árulni, de sok helyen van, drogériákban, bababoltokban, stb). Igen, az őszis a legihatóbb a gyerekeknek, de ha elfogy, én is beléjük töltöm a simát! Szólj nyugodtan, ha szükséges vmi, most is pont fel kell adnom egy rendelést, szívesen megveszem a tiédet is. (Persze ha nagyon rákaptok, akkor legjobb a saját diszkontjog, az sem áll semmiből megcsinálni.) Már nem emlékszem miket küldtem neked, de ha infóra van szükséged, akkor is szólj!
HOgy van a nagymamád, rég írtál róla!
Nektek mi látszik jónak találkozásilag? A párod mennyire van behavazva? Estleg egybe lehetne kötni egy ajtószervízzel? tegnap lent voltunk Szfehérváron az unokatesóméknál, azért autópályán rendesen húz ez a béna ajtó! Viszont a gyerekek tök jól elvoltak, és még a családtajaimmal is tudtam szótváltani!
Na, most megyek, üdv: Claire
 
 


Szia!
Ezt a natúr aloés lötyit egyáltalán nem issza meg Adri és Tami is csak hányingerrel küzködve. Szóval, ha találkozunk és neked kell, akkor odaadom, mert nálunk ez biztos nem fog elfogyni. Egyébként 5.700 forintért vettem, állítólag nem tettek rá hasznot - mondta a virágos.
Úgy néz ki, megúsztuk a bárányhimlőt, mert az oltás ellenére is azért volt esély, hogy mégis kijön rajtuk. De most már majdnem 2 hét telt el azóta, úgyhogy remélem...
Nekünk találkozásilag január utolsó hétvégéje jó csak, mert 22-én van Tami bulija, 23-án meg megyünk Halász Judit koncertre. Bár nem tudom, hogy csak hétvégében gondolkodunk-e. Mert esetleg egy délután is jó lehet. Nekünk 5 után jó bármikor, ha megbeszéljük. SZerdánként megyünk úszni, eddig péntek volt, de most átvariáltuk. Február elején elutazunk, tehát 12-e után jó bármikor.
Mondhatni Adrienn elindult, legalábbis néha összegyűjt egy csomó bátorságot, és elengedi amit éppen fogott és nekiindul. Megy is 3-4-5 lépést, aztán fenékre csücsül. Ebben leelőzte Tamit egy kicsivel, meg súlyban is, mert Adri úgy hízik még most is, mint egy csecsemő. 800 gramm egy hónapban, meg ilyesmi. Szövegértésben viszont elmarad Tami mögött, aki ilyen idősen már ha rákérdeztünk, mutogatta a tárgyakat. Ti hogy vagytok? Miket csinálnak az ikrek?
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Gratulálok a járáshoz! Az a tök jó, hogy egyedül csinálja!
Jónak tűnik az a hétvége, de még utána nézek tutira4 Azért jobb a hétvége, mert elég messze vagytok, és nem tudunk túl korán indulni!
Köszi, jól vagyunk. Az aprók már azért vissza vetek a hízási tempóból, de azért nem sovik Kép! Eszter kevésbé mozog, így súlyban el is húzott. Remélem ennek a gyógytornának a hatására beindul. Amúgy tök jól dumál, nagyon próbál utánozni. Elmélyülten játszik, ügyes, finom mozgású a keze. És nagyon cica tud lenni. Ádám egy örökmozgó. Mászik kapaszkodva föláll, pakol, néha csak egy kicsit kapaszkodik. mindenütt ott van, nagyokat mosolyog, ő is dumál, de kevesebbet. Ellenállhatatlanul kedves, és azt hiszem ő lesz a legnagyobb csibész Kép! Jókat beszélnek egymásnak, főként a kádban, néha tök jól elvannak együtt. és persze utánozzák, meg lesik a nagyokat!
Az új telcsi számodat légyszi küldd el, vagy a vezetékest, mert "ügyesen " eltűntettem! Köszi: Claire
 
 


Szia!
A telefonszámomat majd elküldöm e-mail-ben.
Milyen tornára jártok? Valami fejlesztő, vagy sima bébitorna?
Nagy gondom van a farsanggal. Tami Csipkerózsika akar lenni, ami nem túl eredeti ötlet, de ha egyszer ő ezt akarja... Ehhez már meg is van minden. De szeretné, ha Adrienn is valami jelmezben lenne, de úgy, hogy az övével harmonizáljon. Meg persze nekem is valamit fel kell öltenem, mert én viszem kézben Adrit. Először arra gondoltam, hogy legyen Adri rózsa, de akkor mi legyek én? Bohócnak már elég öreg vagyok, szóval csak valami egyszerű dolgot javasolj, mert herceg mondjuk nem leszek Kép Ez nem ovis farsang, mert arról sajnos lemaradunk (Ausztria miatt), hanem egy Kolompos gyerek-farsang. Ha van valami ötleted, szívesen fogadom.
Egyébként képzeld, Tamit megdicsérte az óvónéni, mert amikor rajzolgatnak szabad játékidőben, Tami rendszeresen olyan képeket rajzol, ahol ő és Adri játszanak, vagy ő és Adri alszanak stb. Azt mondta az óvónéni, hogy ez a teljes elfogadás és a szeretet jele, aminek én nagyon örülök. Egyébként én is úgy látom, hogy imádják egymást, ami a kicsi részéről természetes, de a nagy felől ebben eddig csak reménykedni mertem.
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Tegnap rossz volt a srever Kép!
Te meg legyél rózsabokor Kép! Esetleg orsó, amivel megszúrja a kezét Kép! Na, jó, abbahagyom a hülyeségeket. Mi egy hasdonló, táncházas farsangon, amikor Dávid volt ilyen kicsi, Mazsola_Tádé_ Manócska formációt adtunk elő!
Az tök jó, amit Tamiról írtál, ennek tényleg örülhetsz4 Tavaly én is örültem, amikor Ábel úgy csinálta meg a család rajzot, hogy a két kicsit belerajzolta a hasamba!
Ma viszem a népemet mérésre, meg Ábel oltást kap!
A telcsiszámod nem jött meg!
Claire
 
 


Szia!
Bocs, hogy eltűntem, de bajok vannak. Taminak nagyon rossz volt a hallása az utóbbi két hétben és elmentünk fülészetre. Van egy orrmandulanagyobbodása, amiről már tudtunk, de most ennek következtében kapott egy savós középfül-gyulladást. A lényeg, hogy meg kell műteni. Lehetne halasztani a telelés utánra, de így nincs kedvünk elutazni. Szóval csak február 19-én megyünk Ausztriába és február 3-án meg kiveszik Tami orrmanduláját, meg felszúrják a fülét. Aznap van Adri szülinapja, nem igazán fogunk ünnepelni, ha egyáltalán hazajöhetünk a kórházból. Most nem is írok többet, mert tiszta görcs vagyok.
Szia
Bucska
 
 


Szia! Bocs, csak most olvastam, mi a helyzet! Az orrmandula miatt ne aggódj, Dávidnak nyáron vették ki, semmi gond nem volt, és azóta tényleg jobb. Tavaly télen ő is taknyolt, meg süketkedett. A fül felszúrás elkerülhetetlen? Mi a Dávid fülét aloe firsttel szoktuk befújni, csöpögteteni, ha fájlalja, így szerencsére még nem fajult eddig a dolog!
Fel a fejjel, biztos hamar kiheveri, aztán jöhet az ünneplés, meg a sí. Ha vmiben tudok segíteni, hívj fel! Hol műtik? Azt mondják ez a műtét a szülőt jobban megviseli, mint a gyereket!
Boldog szülinapot Adrinak! Nálunk meg holnap már 10 hónaposak a kicsik, iszonyú gyorsan telik az idő. Szeretném egy szusszanásra, gyönyörködésre megállítani...
Claire
 
 


Szia!
Hála istennek, túl vagyunk a műtéten. Az I. Gyerekklinikán csinálták és nagyon profik voltak, emberileg is, meg amennyire én meg tudom ítélni, szakmailag is. Tami nagyon jól viselte az egészet, még az altatást is simán bírta, pedig voltak ott gyerekek, akik ordítottak, meg ütötték-verték a szüleiket, kicsit még nem voltak maguknál. De Tami csak bújt hozzám, hogy anyu, anyu, és kuporgott a kezemben. Muszáj volt szúrni a fülét, mert a megnagyobbodott orrmandula miatt már volt egy savós középfülgyulladása is, szóval ki kellett takarítani az egész dobüreget. Szerencsére még időben mentünk, a savós váladék a fülében úgy besűrűsödött, hogy már ragasztóra hasonlított és rátapadt a hallócsontokra. Ha vártunk volna, lehet, hogy maradandó halláskárosodása is lett volna. Ebben csak az az alattomos, hogy a rossz halláson kívül, semmi tünet nem volt. Nem fájt a füle és nem volt taknyos. A műtét után azonnal tök jól hallott a gyerek, úgyhogy teljesen megnyugodtunk. Már délután 4-kor hazaengedtek, mert Tami bejárta az egész kórházat, nem lehetett vele bírni, olyan jól érezte magát. Végül mivel előrehozták a műtétet csütörtök helyett keddre, holnap lesz módunk ünnepelni, holnap lesz Adri 1 éves. Ennek örömére ma állt fel először kapaszkodás nélkül. Mióta ezt tudja, szinte csak lábon közlekedik, a mászás már nem olyan izgi Kép Annyira aranyosan gagyarászik, hogy meg kell zabálni. Néha úgy kell magam visszafogni, hogy ne szorongassam meg. 19-én ha minden igaz, megyünk Ausztriába. Remélem most tudok jönni gyakrabban.
Üdv
Bucska
 
 


Szia! Örülök, hogy minden ilyen jól sült el, és már túl is vagytok rajta! Azért síelésnél még vigyázz a fülére, arcára, nehogy hirtelen megfázzon, vagy vmi, mert így azért védtelenebb! Amúgy ekkora korra már vissza kellett volna húzódnia az orrmandulának, de Dávidnak is öklömnyi volt Kép. Gratulálok Adrinak! Eszter kezd mozgékonyabbá vélni, remélem mostmár tényleg beindul. Most Ábel a fő gond, nem tudjuk, vigyük-e suliba. Az okosok azt mondják ne. Persze nem az esze hiáyzik, az ovi viszont uncsi, nem nagyon szereti már most sem, nehéz elképzelni ott még egy évet! Claire
 
 


Szia!
Ne haragudj, hogy ilyen sokáig nem írtam, de annyi minden történt. Persze jó az elég kevés.
Adrinak volt egy háromnapos láz című betegsége, csillapíthatatlan, 39 fokos lázzal, levertséggel. Nagyon aggódtunk miatta. Mivel köhögött is, elkezdtük szedni az antibigyót (nem kellett volna), most attól meg a gyomra lett kész teljesen, szegény egy napig csak hányt, meg hasmenése volt, remélem végre túl leszünk az egészen. (Remélem nem egy újabb vírus, hasmenős-hányós.) KÖzben a kutyánk is beteg lett, megszorult benne a kaki, nagyon öreg már, de emberevő, úgyhogy el kellett altatni a röntgenhez, meg a beöntéshez. Nagyon szeretjük, úgy egész családilag, a gyerekek, illetve Tami is, úgyhogy egy pár napig tiszta idegek voltunk miatta. De végre úgy tűnik, ő is jól van. Nekem becsípődött egy ideg a derekamban, három napig szinte négykézláb közlekedtem. Ez a szülés óta már harmadszor fordult elő. Ilyen jó dolgok történtek velünk mostanában. Az utazást már harmadszor kellett elhalasztanunk, most végre úgy látszik, kedden megyünk, igaz csak a Mátrába, de biztos az is nagyon jó lesz.
Az egyetlen jó, ami történt, hogy Tami nyúl volt az óvodai farsangon, Adri meg éjkirálynő, és nagyon élvezte mindkét gyerek a bulit (volt Kolompos, meg minden).
Szia
Bucska
 
 


Szia! Na, tessék, én meg azt hittem, boldogan teleltek! Kép
Sajan most kivételesek az enyéim is betegek, és ami még ritkább, Ábel kezdte, sőt, még láza is volt, életében negyedszer. Azt hittem, a többi jobban megússza, de nem. Dávidot épp most néztem, iszonyú forrónak tűnik. Délután meg az aprókat hűtőfürdőztük. Szegény Dávid ma a hangversenyről is lemaradt, Ábel volt az apjával, pedig nagyon jó kis bérletet kerítettünk nekik. Remélem ezzel befejeződnek a téli nyalánkságok. Az a megfigyelésem, hogy a február-március a kritikus idő, gondolom ekkorra azért a szretvezet is lepattantabb, ha langyosodik az idő, minden jobban terjed is!
A Mátra biztos gyönyörű ilyenkor! A derekeddal mit tudsz csinálni? Tényleg, a kutyával mi van olyankor, amikor elutaztok?
Ha nincs protexined, adjál sok joghurtot, kefírt adrinak, az segít helyreállítani a bélflórát!
Jobbulást mindnyájatiknak: Claire
 
 


Szia!
Szóval nem az antibigyótól volt Adri hányós-hasmenős, hanem ettől a vírustól, ami most arat. Már 5. napja küszködünk, szerencsére szopizik, meg iszik is sokat, így legalább a kiszáradás veszélye nem fenyeget. Viszont az is aggasztó, hogy egy ilyen kis bébi 5 napig nem eszik, én már szerintem fel sem tudnék állni a gyengeségtől. Ő 1 kilót fogyott, de nincs rossz kedve, egész nap csak fáradhatatlanul gyalogol. Persze így holnap nem utazunk, a doki néni szerint csütörtökre jól lesz, úgyhogy eltoltuk addig. Már hinni sem merek benne, hogy nem jön közbe semmi és végre tényleg el tudunk menni.
Ti is ezzel a hasmenős-hányós vírussal kínlódtok?
A derekammal semmit nem lehet csinálni, Algopyrin, és 4-5 nap alatt helyrejön. Valami orvos mondta már, hogy ez attól van, hogy a szülés, meg a terhesség, meg a hormonváltozások miatt lazák az ízületek. Remélem, mert előtte ilyen nekem nem volt, de elviselhetetlen fájdalom.
A kutyákat egy barátunk látja el, ő a kutyák gyerekkora óta jóba van velük és őt beengedik, akkor is ha nem vagyunk itthon. Neki meg van egy barátnője (de egyébként nős) és a lány is férjnél van, szóval nekik meg kapóra jön a lakás.
Nagyon hiányzik az úszás, de még csak most lesz egy hónapja, hogy Tamit megműtötték, szóval majd jövő héten megyünk vissza fülügyileg kontrollra, hogy összeforrt-e a dobhártyája.
Ikrek jól vannak? Szopiznak még?
Volt a nagyoknak farsang?
Úgy tűnik, a talit el kell halasztanunk tavaszig az állandó vírusok, meg bacik miatt, talán jobb is, ha odakint rendetlenkednek majd az udvaron a gyerkőcök Kép
Még jövök csütörtökig, ha írsz
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Végre megy ez az izé. Eddig mindig kiírta, hogy karban tartják.
Mi a lázas, köhögős vállfajt nyomtuk, szerencsére kifelé megyünk belőle, de még mi , felnőttek is elkaptuk. Egyik reggel olyan lázas voltam, hogy csak feküdtem, mint egy darab fa. Ábel , meg Eszter úszta meg antibiotikum nélkül, Dávidnak meg Ádámnak húzódott már a tüdejére, Ádám asztmatikusan hörgött, így náluk nem volt mese.
A derekadnak azért lehet, hogy használna egy aloe freedom kúra.
Remélem azért sikerült elutaznotok, és talán már az a találkozás sincs túl messze. Komolyan, még sohasem vártam ennyire a tavaszt. Bár mi nem voltunk sokat betegek, ez az egy betegség, meg a 4 gyerek öltöztetése épp elég ehhez.
A kicsik jól vannak, Esztert holnap viszem neurológiára, bár erre ma kúszni kezdett. Majd beszámolok!
az oviban volt farsang, itthon meg azóta is beöltöznek folyton, hol az idei vagy a régebbi jelmezekbe, hol egyebekbe. Amúgy is nagyon sokat játszanak szerepjátékokat mostanában!
Üdv, írj, ha itthon vagy: Claire
 
 


Szia!
Azt hittem, már valami komoly baj van nálatok (kórház), mert nem írtál. Voltunk a Mátrában, gyönyörű volt, 1 méteres hó van Kékesen. Sokat játszottunk, szánkóztunk, igazán jó volt, de még maradtam volna. Adri végre meggyógyult, lassan szedi vissza a leadott súlyt is. Most kezdtünk vele fogócskázni, úgy szedi a kis virgácsait, ha kergetjük, hogy egyszerűen nem lehet kibírni nevetés nélkül.
Taminak van egy kis náthája, ami persze ráment a fülére. Szerencsére nincs a dobüregben váladék, szúrni tehát nem kell, de szedjük az antibigyót, hogy elmúljon. Így most megint nem jár óvodába, lassan elfelejti, hogy milyen is az. A gond csak annyi, hogy ilyen hosszú szünet után nagyon nehezen viszem be megint, mert szívesen maradna még itthon.
Írj, hogy mi volt a neurológián Eszterrel.
Nálunk is megy a beöltözés, Tami sokszor nevezi ki magát mindenféle királylánynak, meg Szimbának, meg mit tudom és még minek. Mi megint megyünk farsangra, mert Tami barátnőjének a szülinapjára jelmezben "kell" érkezni, úgyhogy Tami megint beöltözhet, már nagyon várja.
Döbbenetes mennyit játszik együtt a két gyerek, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar egymásra találnak. Képzeld a Mátrában egy ágyban aludtak. Hát mit mondjak... Eszük ágában nem volt elaludni, szerencsére azért a fáradtság elnyomta őket. Nem is mertem volna hinni benne, hogy ennyire fogják egymást szeretni, és nem merem elbízni sem magam. Nehogy aztán egyszer csak Tami mégis ellene forduljon. Mindenhol csak mosolyogva nézik őket, ahogy a nagy terelgeti a kicsit mindenfelé, viszi magával és megtalálja a közös pontot a játékban, ami mind a kettőjüknek tetszik.
Szia
Bucska
 
 


Szia! Örülök, hogy jól sikerült a Mátra, az bizots, hogy egy nagy havas hegy, jól kimossa az ember agyát! Jövőre mi is tervezünk vmi síelést!
Eszterre azt mondta a doki néni, hogy nem nem tud, hanem nem akar mászni. Szerinte vmi negatív hatás miatt hagyta abba, mi ugyan nem tudunk semmilyen traumáról, de ki tudja, ő mit élt meg annak. Szóval szerinte szervileg, idegrendszerileg minden ok, és hagyjuk, aztán majd hátha egyszer elfelejti a dolgot. Egyébként szerinte sokkal nehezeb mozgás formát választott, mintha mászna, ezzel a fenéken csúszkálással!
Az enyéim is hanagolják amúgy az ovit, bár ma már kaptak igazolást, hogy mehetnek, de a dr néni azt mondja, ha tudom, ne vigyem még őket, mert iszonyú fertő van az oviban. Ők is nagyon élvezik itthon, de én is tartok a visszaszoktatástól, főként a kicsinél.
Jó lehet nézni, ahogy így szeretik egymást. Amúgy az enyéim is tök jól elvannak, sokat játszanak együtt, aztán időnként meg csak húzzák, ölik egymást! Persze mindkettő elég erős jellem,(amíg a kicsi azt csinálja, amit a nagy kitalált, addig minden rendben... Kép), de nagyon más félék, így nem csoda, ha zördülnek . HÁt ezt is tanulni kell valahol.
Szia: Claire
 
 


Szia!
Kicsit félek az influenzajárványtól, szóval én sem annyira erőltetem az ovit, mert megint alig van bent gyerek, biztos ott is minenféle járvány terjeng. A betegségekből egyelőre elég volt.
Örülök, hogy Eszterrel minden rendben van, lehet, hogy nem is fog mászni, hanem azonnal futni kezd, csak győzzétek utolérni Kép
Mi lesz az ajándék Húsvétra? Készültök valamivel? Mi idén rendezünk egy családi tojáskeresgélő versenyt. Én elrejtem a tojásokat, a többiek pedig megkeresik. Én segítek majd Adrinak, de nem csalunk Kép Apa és Tami külön versenyeznek, mert a hűtőben a túró rudira, meg kinder csokikra is ráúszás van, mind a ketten nagyon szeretik az édességet.
Szopiznak még az ikrek? Mi most álltunk le a reggelivel, egyáltalán nem hiányolja Adri, úgyhogy hamarosan megszüntetjük az estit is.
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Húsvétkor nincsenek ajándék hegyek, viszont azok, főként gyümi, csoki, meg 1-2 apróság, a kertben vannal elrejtve. Lehet, hogy idén legfeljebb a hó alá dughatjuk Kép! Nálunk amúgy a kinder tojás a nyerő, az apjuknál is Kép, na nem is annyira a csokiért, hanem a meglepiért!
Igen, szopiznak. Reggel gyümi, utána vagy délelőtt szopi, délben főzi, utána szopi, uzsira gyümi, vacsira változó, de inkább főzi, és persze este szopi. Ez napközben 3-4 szopi lenne, de hát aztán jön az éjszaka, és akkor sem kímélnek, sőt, Ádám napközben rövidebb ideig szopizik, mert muszáj nyüzsögnie, de éjjel pótol Kép!
Eszter amúgy föláll, próbál odébb lépegetni, meg most újra feláll 4kézlábra, meg próbál kúszni. Én azon aggasztottam magam, hogy nem jó, ha kihagy fázisokat, de a dokinő szerint nem azért hagyja ki, mert képtelen rá, hanem vmi miatt nem akarja, és az más. hát úgy legyen, engem azért megnyugtatna, ha legalább egy kicsit mászna!
Jövő héten azért lehet, hogy már beküldöm őket egy kicsit, majd kiderítem mi a helyzet az oviban!
Claire
 
 


Szia!
Tegnap voltunk fülészeten, Tami végre teljesen gyógyultnak lett nyilvánítva. Ma ennek örömére már ment is oviba, egész jól tűrte a dolgot. Mondjuk be lett ígérve, hogy délután, ha rendesen alszik, utána elmegyünk korcsolyázni. Végül ez nem jött össze, de majd holnap pótoljuk. A fülész doki néni szerint mehetünk már úszni, de ezt a hetet még kihagyjuk. Adri egyszerre 4 fogát növeszti, ettől most nehezebben alszik el és éjjel is többször felébred. Kivételesen azonban egyik sem beteg, nekünk sincs semmi bajunk. Ilyen problémamentes időszak idén még nem nagyon volt. (el ne kiabáljam) Hétvégén megyünk jelmezes szülinapi buliba Tami barátnőjéhez, már nagy az izgalom. Képzeld, nálunk itt a műv. házban van zenebölcsi. Nem tudom pontosan mit takar ez a fogalom, de jó lenne valahova Adrival is eljárni. Imád barátkozni, stabilan megy, szóval jó lenne, ha megismerkedne minél több dologgal, sok inger érné, meg akkor persze kizárólag vele foglalkozom, mert Tami délelőtt oviban van.
Remélem ti is jól vagytok, most mennem kell még dolgozni Kép
Üdv
Bucska
 
 


Szia! Újra dolgozol, vagy még mindig, vagy mást?
Örülök, hogy meggyógyult a lány. Uszi után nagyon szárítsd ki a fülét, és jól kösd be, sapka, kapucni, mniden, ha ez ennyire gyenge pontja. Az én anyám is ilyen, 40 fokban is képes a buszon huzatot kapni, pedig amúgy egészséges, mint a makk.
Rátok fért már, egy kis nyugi.
Sajna az ikrek napok óta tök nyugtalanul alszanak, meg nap közben is elég nyűgösek. Talán a foguk???
A zenebölcsit nyugodtan nézd meg, mi is járunk Tücsökzenére, és nagyon szeretik.
Claire
 
 


Szia!
Továbbra is csinálom a rejtvényeket, csak kevesebbet. (de néha még így is sok)
Remélem, hogy nem lesz több fülprobléma, végül is 5 éven keresztül nem volt. Többször is volt taknyos, de sosem ment a fülére. Mondjuk biztos volt valami, ha kialakult ez az orrmandula túltengés, meg savós középfülgyuszi, de remélem mostantól vége a megpróbáltatásoknak. Idén már mindenki volt beteg, még a kutyák is, volt baj a házunkkal, a kocsikkal, pénzügyi nehézségek is akadnak (apeh, meg ilyesmi), szóval remélem már a lottónyeremény jön Kép
Adri egy kicsit taknyos, de szerintem a fogával van összefüggésben, mert egyszerre 4 fogát is növeszti. Alul jön a két szélső metsző, meg a 2 elülső őrlő. Így legalább kiegyenlítődik majd a dolog, mert most felül 6 foga van, alul meg 2. Nehezen tudna szotyit enni Kép
Nincs valami tipped, hova lehetne olcsón kirándulni egy jót a négynapos ünnep alatt?
Üdv Bucska
 
 


Szia !
Én is a fognöveszteésre (is) fogom, hogy ennyire gyatrán alszanak, bár most kicsit jobb! talán segített a homeós kúp? Ádámnak patakokban folyik a nyála!
Sikerült elmennetek vhová, sajna későn olvastam.
Zsolt meg dolgozik holnap...Hurrá!
Üdv: Claire
 
 


A hurráról lemaradt az idézőjel! Kép
 
 


Szia!
Anyagi okok miatt sajna itthon ülünk Kép De végre nem beteg senki Kép Még nem tettem le róla, hogy holnap esetleg elmegyünk valahova, bár lehet, hogy csak a Várba, lesz ott mindenféle program, meg kézműves vásár, meg ilyesmi. Nekem nagyon tetszenek ezek a hagyományőrző rendezvények, sokkal jobban szórakoztat, mint egy modern buli. Úgy látszik, öregszem. Teljesen tanácstalan vagyok, Adri mit kapjon húsvétra. Talán már írtam, kapnak ketten együtt egy kis házat, de hogy mellé mit veszek Adrinak, arról halvány lila gőzőm sincs. Képzeld irtó aranyos, ma a közértben másoknak vásárolt. Vett egy néninek egy chipset, meg egy bácsinek egy wc papírt, és miután édes mosollyal betette a kosarukba a cuccot, ezerrel elkezdett halandzsázni. Még mutogat is a beszédhez, hát tényleg meg kell zabálni. Tegnapelőtt voltunk Tamival gyerekzsúron, nagyon jól eljátszottak a gyerekek, de azt figyeltem, hogy Tami dirigálja a többieket is. Elég erős egyéniségnek tűnik.
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Dirigálásban Ábel is szuper, néha panaszkodik, hogy ez vagy az nem játszik vele, vagy nem hívja meg zsúrba. Mondtam neki, ha azt csinálja, mint az öccsével itthon, akkor nem csoda!
Mi tegnap voltunk a Kossuth téren, tűztünk virágot a nagy nemzeti kokárdába, meg sétáltunk egy jót. Aszüleimmel voltam, mert a párom dolgozott, ugyanis a hollandokat, akik a vizsgaközpont programját szervezik, marhára nem érdekli, hogy itt megcserélt munkarend van!
Ma meg délután az apjuk, meg apósom volt a városban tekeregni a két naggyal, huszárt néztek, meg voltak a Múzeumnál, meg ilyenek!
Én meg szombaton voltam a TVben ebben a Babaház című műsorban, és nem tudtam, hogy aznap lesz, így nem is néztem, de föl sem vetettem4
Pénteken voltunk újra úszni. Ádámnak nem teteszett. Viszont Eszter végre egészen élvezte. Igaz, elég hidegben zuhiztam le előtte, így nem kezdte a fázást lilulást előadni a medencében!
Claire
 
 


Szia!
Nem is írtad, hogy tévésztár lettél.Egyébként, mesélj, milyen volt?
Mi a négy nap alatt nem nagyon voltunk sehol sem, a kertben töltöttük a mai napot. Gyönyörű idő volt, rendbe tettük a kertet, a gyerekek meg hintáztak, csúzdáztak.
Ha úszni voltatok, akkor ezek szerint mindenki meggyógyult. Mi is megyük holnap. Mi nem tetszett Ádámnak? A víz, vagy a merülés?
Tettem fel képeket a lányokról a 2004. első babáiba, ha van kedved, nézd meg.
Üdv
Bucska
 
 


Szia!
Bocs, hogy így eltűntem, de ránk jár a rúd, most a bárányhimlő tarol. A kicsik kezdték, lehet, hogy amúltkor a Bethesdában, ahogy várakoztunk, ott szedték össze. Ábel is megkapta, így is csoda, hogy csak most. Dávid úgy tűnik nem, lehet, hogy vagy 2 éve az az néhány pötty mégis bárányhimlő volt, és elég védettséget adott! (?)
A TV felvétel nem volt túl mélyenszántó, a műsor vezető nőnek eléggé megvolt az elképzelése, hogy mit akar kihozni. Meg mivel nem láttam, fogslmam sincs, mit vágtak be végül. De amúgy érdekes volt, még sosem voltam ilyenen. Az ikrek meg ott másztak szanaszét.:o!
Remélem mostmár tavasz marad, és egészség, és végre "élőben " is tudunk találkozni!
Üdv: Claire
 
 


Szia!
Ne haragudj, hogy eltűntem, de sok bajom van. Húsvétkor meghalt a nagymamám, (nem az, aki idősek otthonában van, hanem a másik). Most csütörtökön lesz a temetés Kaposváron, de az autónk is elromlott, amivel mennénk. Az alkatrész 100 ezer forint körül van, még jó, hogy a férjem meg tudja csinálni. A gyerekek jól vannak, én most náthás vagyok, fáj a fülem, az arcom, meg mindenem, de ez a legkevesebb. Most már remélem sok rossz nem ér minket ebben az évben, mert nagyon elég volt. Majd igyekszem azért jönni.
Üdv
Bucska
 
 


Szia!
Az inflzenza után a bárányhimlőn is átestünk, remélem mostmár élvezhetjük a tavaszt. És remélem mostmár nálatok is végetér ez a negatív sorozat! Kép
És jó lenne utána már találkozni is!
Gyógyulást és sok testi-lelki erőt kívánok a dolgok elviseléséhez!
Claire
 
 


Szia!
Megvagyok végre, bár már jöttem volna hamarabb is, de egyszerűen nem tudtam üzenetet írni, mert ismeretlen felhasználóként visszadobta az írásaimat.
Remélem meggyógyultatok.
Mi jól vagyunk, szerencsére a betegségek az utóbbi időben elkerülnek (van más baj mindig, elég az is). Most mennem kell, de remélem már fogok tudni jönni rendszeresen.
Szia
Bucska
 
 


Hello! Ma már voltak oviban a nagyok, amikor az idő engedi kint nyüzsögnek a kertben, ami szépen alakul, de még rengeteg a munka vele.Azért remélem nemsokára Ti is megláthatjátok.
Én is igyekszem jönni, de eléggé behavazott állapotban vagyok mostanság. Az ikrek állandóan nyüzsögnek, felváltva alszanak sokszor, este időnként nehezen alszanak el, azaz többször felébrednek, így elég nehéz bármire időt, és uakkaor energiát kiszakítani.
Üdv: Claire
 
 


Szia!
Én is állandó időhiánnyal küszködök.
Tami elkezdett balettozni, hetente kétszer viszem. Egyszer van úszás, hétvégenként általában kirándulunk, vagy valami programot csinálunk. A többi idő meg nem elég a házimunkára sem. Azért remélem, ha vége lesz az ovinak, meg a balettnak (június elején) talán több időm marad. A kert nálunk is csak alakulgat, de hát én próbálom csinálni, már amikor ráérek. Mondjuk most legalább locsolja az eső az elvetett füvet. Láttam, te is írsz az izgin. Mesélj, mit művelnek az ikrek! Mondanak már valamit? Adri egyetlen értelmes szót sem szól, annál többet dumál "arabul" Kép Tudom, hogy ráér még, Tami is másfél évesen kezdett beszélni, de akkor mindjárt mondatokban. Mi egyébként nem vagyunk betegek, én az aloés lötyire fogom, csak állandóan zajlik az élet.
Most rohannom kell, mert még egyik sem aludt el.
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Nem tűntem el, csak nem vette be ez a fene a leveleimet! Szerencsére jól vagyunk. (Én is többek között az aloénak tulajdonítom), Tegnap vittem vissza Esztert a gyógytornászhoz, nagyon elégedett volt, tulajdonképpen már nem is kell vinni, csak majd 1x megnézi, ha már stabilan jár. Meg egy kis talp masszírozás kell neki, hogy ne dőljö nagyon be a bokája, de az azt hiszem szinte minden gyerekre ráférne! Különben tényleg ügyesedik ő is,például jobban motorozik, mint Ádám, aki viszont bárhova felmászik, és bár honnan kimászik. Mi csak szabaduló művésznek hívjuk Kép.
Szókincsük: Eszter: Apapa= apa, Ete, Etó, Eti = Eszter
Ádá, = Ádám (ezt többnyire visítva, ha Ádi ott van, és keresgélve, ha nincs). adá =adjál vmit (rosszabb pillanataiban ezt a szót éktelen sikítással pótolja), tete= tessék, és mindent próbál utánunk mondani, nagyon precízen utánozza a hanglejtéseket.
Ádám: Ádá= ez ő maga, állati édesen szinte énekli a nevét, Ete= Eszter, Ana , ani = anya, mamama= éhes, néha Mami jelentéssel, tete= kér vmit (tessékből), vagy ő ad oda. Ádám beszél kevesebbet. Engem azzal döbbentenek meg leginkább, hogy mennyire értik, amit mondunk, sokszor abba is belebeszélnek, amit nem nekik mondunk. Lassan engedélyt kérhetek, ha meg akarok szólalni. Kép
Egyébként a "gugyli gugyli" és egyéb halandzsákban Eszter is jó. Adri abszolút nincs lekésve. Nálunk is hamar beszéltek a fiúk, Ábelnek így 13 hónaposan oldódott meg végleg a nyelve, azóta abba sem hagyta a dumát. De ez nem átlag, ő meg mást csinált később.
Nálunk is júniusig taratanak kb az egyebek. HJa máskor nem, akkor mindenképp össze kéne jönni. De ha már látod előre a hetedet, lehet előbb is. Nekünk a jövő hét nagyon zsufi, azt tudom.
Szólj, ha szükséges aloé, május eleje-közepén mindenképp rendelek, szívesen nektek is.
Remélem mostmár jó marad az idő, olyankor azért megnő a kerttel az életterünk.
Üdv: Claire
 
 


Szia!
Nagyon mozgalmas volt a tegnapi-mai napunk. Tegnap ovis anyák napján úgy sírtam, hogy csak na. Egy csomó verset mondott Tami, aztán a végén bemutattak egy magnófelvételt. Minden gyerek rámondta, hogy miért szereti, illetve miért nem szereti az anyukáját. Az enyém azért szeret, mert sokat játszom vele és azért nem, mert büntetésbe rakom a tesót. Ez azt jelenti, hogy Adrit már kétszer megbüntettük komoly vétségért, mint például konnektorba nyúlkálás. És a büntetés is nagyon "komoly", mert betesszük a hálószobánkba, csak az a büntetés benne, hogy egyedül van bent. Érdekes, hogy ezt Tami ennyire a szívére veszi, mert Adrinak kéne inkább tanulnia belőle. Na mindegy. Szóval a magnófelvételről fel kellett ismerni a gyerekünk hangját. Akkor is elbőgtem magam. Aztán mivel tegnap volt a névnapja, bográcsban főztük meg a gulyáslevest a mai vendégségre, mert imád bográcsolni. Igaz, hogy majdnem megfagytunk, de megérte. Tami kapott egy Barbie kastélyt, nagyon szép játék és rettentően élvezi, Adrinak meg vettünk egy fűnyírót, hogy őt is lekösse valami. Persze a fűnyíró csak 2 percig érdekelte, de a Barbie-kastély sokkal tovább. Közeledik a balettvizsga is, a művelődési házban a zeneiskolás gyerekekkel együtt adnak elő egy mesebalettet. Tami már nagyon izgul és persze én is. Tami most tanult meg kiskerék nélkül biciklizni, ma az egész délutánt az utcán töltöttük. Adri tologatta a fűnyírót, Tami meg bicajozott. Nagyon jól megy neki, elég későn kezdte szerintem a kiskerék nélküli próbálkozást, de legalább kihagytuk a seprűnyelezést. Egyébként zsákutcában lakunk, a végén, tehát itt semmi autóforgalom nincs. Holnap meg a kertet kéne egy kicsit rendbe kapni, fűnyírás, meg ilyenek, de lehet, hogy inkább pihenősre veszem a figurát. Ma vendégek voltak (Adri keresztszülei, meg Laci anyukája) és jó sokat főztem, meg én csináltam Tami tortáját is, mert azt kérte, hogy ne cukrászdai legyen, hanem anya kövesse el. És amit a gyerek kér, az ugye szent Kép
Most megyek, mert elég fáradt vagyok.
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Nekünk is nagyon zsúfolt volt az elmúlt hét, de ez sem sokkal különb. Csak a doktorim bánja, meg én is belefáradok néha. Ábeléknél már volt, Dávidnál a héten lesz az anyáknapi ünnepség, Ábelék résztvettek egy ovis művészeti fesztiválon, előtte meg Halász J koncerten,vasárnap kakaókoncerten voltak. Ma a kicsikkel volt Tücsökzene, holnap ha igaz, elmegyünk a Pgonyba francia játszóházba, szerdán Ábelék az ovival Visegrádra mennek.
Pénteken szokott uszi. Közben nekem fogorvoshoz is kell mennem. Vasárnap meg a nagyok az apjukkal meg az unokatesómékkal mennek megnézni a Dzsungel könyvét. Esti, 7 órás jegyet kaptak csak, kíváncsi vagyok, hogy bírják!
Az tök jó, hogy ilyen gyorsan átállt a kétkerekűzésre a lány. Ábel azt hiszem 4,5 volt, amikor megtanult két kerekűn, de azrét kellett kicsit nyüstölni, akarta si, meg félt is egyszerre. Dávid viszotn tavaly, 3,5 évesen simán megtanult. Igaziból itthon nálunk nincsnek túl jó terepek, mert itt a hegyen nehéz vízszintes utcát találni, és sajnos járdák sincsenek nagyon, így az autókra is ügyelni kell.
Ja, még az anyéknapjára akartam írni, hogy én sosem gondolrtam, hogy ilyen meghatódós vagyok, de én is mindig a könnyeimmel küszködök ezeken a kis ovis műsorokon!
Azért remélem sikerül a nagy forgalomban veletek is összejönni egyszer! Claire
 
 


Szia!
Iszonyú zsúfolt napjaim vannak, de most talán már jön egy kis nyugi. Hamarosan vége az ovinak is, a balett is már csak ezen a héten van, szóval talán kicsit jobb lesz a helyzet. Lezajlottak a próbák és a hétvégén megvolt a balettvizsga is. Nagyon aranyosak voltak a gyerkőcök, rettentően meghatódtam. Tami nagyon élvezte, hogy szerepelhet, jövőre is folytatni akarja. Adri még mindig nem beszél, bár mintha mondaná, hogy anya, meg apa, meg kutya. Növeszti a szemfogait, elég régóta, emiatt azért vannak rosszabb napjaink is.
Hogy vagytok?
Milyen az a francia játszóház?
Mentek nyaralni?
Van valami ötleted gyereknapra?
Biztos sikerül valamit összehoznunk a nyáron, bár lehet, hogy egy szabadtéri találkozó lenne a jó, nem?
Szia
Bucska
 
 


Szia!
Bocs, teljesen be vagyok havazva. Bemutatók, gyerekbulik, oltások, stb, stb...
képzeld, Ádi egyedül jár, tök édin. eszter kapaszkodva, vagy kézen fogva. Ma felvettem a telefonnal, ahogy Eszter mondja, hogy "Apa", mert az haláli, Ádi meg "Ana". Amúgy elég sok szót mondanak, főként neveket, de a nagyok, főként Ábel már többet beszélt ilyenkor, legalább is több számunkra is érthető dolgot. Ne aggaszd ezen magad, hogy mennyit beszél, kicsi még, csak Te is Tamihoz voltál szokva, azért fura.
Francia játszóház: Pagony könyvesboltban van egy kis külön terem, vagy inkább sarok, egy fr tanárnő hetente 1x, játszadozik velük, francia dalok, színek, számok, rajzolás, éneklés, ilyesmi. Van angol is, azon nem voltunk. A francia a nővéremék miatt forog itt a köztudatban, meg eelvileg mi is tudunk.
Nyaralni így hatosban nem megyünk, amikor Zsolt júni végén itthon lesz egy hetet, akkor majd csinálunk napközben programokat velük. Ennek több oka van: 1. talán a kicsikkel még könnyebb itthon a megszokottban aludni, stb. 2. anyagi (volt egy pár terven felüli kiadás, sajna) 3.mire komolyan szervezni kezdtük volna, elég késő (legfeljebb last minute) 4.muszáj a doktorimat befejezni, talán esténként-éjszakánként tudunk rajta dolgozni.
Családommal nyaralás: júli 29 (?)-aug 14 (?) Balaton: nővéremék, szüleim, unoka tesómék. Azért oda is jön Zsolt, egy hétre. Sajna ő nem tud ennél hosszabbakat kivenni.
És Ti?
Szabadtéri találjozó mehet!
Bocs, Eszter felsírt: Claire
 
 


Szia!
Gratula minden új tudományhoz Kép
Nálunk is állandóan van valami. Már nagyon unom. Egy kis ízelítő: múlt héten elmentünk tüdőszűrésre Lacival együtt. Halál nyugodtan megyek vissza az eredményért néhány nap múlva és mondják, hogy azt nem adják ki, menjünk át a tüdőgondozóba, mert valami nem stimmel. Mindezt pénteken délben. Szóval az egész hétvége ráment, hogy idegeskedtünk, ugye dohányzunk mind a ketten, persze, hogy a frász kitört, hogy mi lehet a bajunk. Aztán tegnap végigálltuk a sort a tüdőgondozóban (harmincan voltak) és kiderült, hogy semmi, csak a cigitől tágabbak az erek. Alighogy megnyugodtunk, hazaértünk, Tami mondja, hogy fáj a füle. Hát sokkot kaptam... Aztán szerencsére elmúlt mára, de valami sárga csipa van mindkettőnek a szemében, most Neomycinnel csöpögtetem. Azt már kiderítettem, hogy nem kötőhártya-gyulladás, inkább valami bakteriális eredetű. Most várok néhány napot, mielőtt elcipelem őket orvoshoz. Ez miatt most megint halasztódik a 15 hós oltás, pedig Adri már elmúlt 16 hós is. Na mindegy. Egyébként elkezdett beszélni, érthetően mondja, hogy apa, meg anya. Aztán azt is megfigyeltem, hogy például ha akar valamit, akkor mindig ugyanazt a szóösszetételt használja, valami adááááááákrrrr, gondolom ez az "adjál" lehet.
Nyaralás ügyben nekünk majd augusztus végén, valószínűleg Törökország, vagy valami arab dolog. Még nem döntöttünk, úgyis last minute-al megyünk.
Szabadtéri tali ügyben neked a Városliget nagyon messze van? Vagy oda tudnánk valami pokrócos, labdás, eszegetős, sétálós dolgot összehozni?
Megyek, mert dolgoznom is kéne...
Szia
Bucska
Ja, te nyáron adsz aloés lötyit?
 
 


Szia! Nem tűntem el teljesen, meg köszi az sms választ! Nem teljesen elérhetetlen a Vliget, megbeszélhetjük. Most viszonylag jó hetünk volt, mert Zsolt szabin volt, befért néhány program a gyerekekkel, meg miegymás, meg készült a disszertációmhoz is sokminden. Kár, hogy 1 hét, az csak 1 hét.Mi munkahely nélkül sem unatkoznánk.
Figyi , nyaralás előtt mindenképp meg kell javíttatnunk az autó ajtaját, tudod, amit a párod megnézett, mert autópályán kipattan, és szelel. szerinted el tud minket vállalni, vag ybe van havazva?
Aloe: lötyit általában aok, bár most pont elfogyott. Vagy vitamint, de mindkettőt nem. Amúgy volt olyan nyár, hogy már a Dávid tavasszal sem itta meg rendesen, akkor kihagytuk a nyarat, és ősszel már simán itta.
Claire
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: