Nem mondok semmit, mert nem tudok!
Csak ülök, fogom a pocim(a 7. hónap elején) és nézem a képernyőt.
Hogy mit érzek(most, hogy elolvastam khartágó írását?)
1.Visszafolytom a könnyeim...
Lehet, hogy pont ezt akartad elérni? Bántani másokat?
2. ugyanakkor boldog vagyok!
Boldog, mert örülök, hogy az én édesanyám nem gondolkodott így és négyünket nevelt fel.
Talán a tiédnek kellet volna, így gondolkodnia?
Lehet, hogy nem is a babákra haragszol hanem rá? mert megszült téged? te peddig nem szereted magad? S talán mások sem szeretnek?
Lehet, hogy nem tudsz megbírkózni a saját léteddel, azzal amilyen vagy, vagy aki vagy?Mert nincsenek barátaid, nincs aki törődjön veled? Hány éves is vagy?
A LEGKÖNNYEB ELTÜNNI! vÁLALD FEL MAGAD ÉS ÍRJ!
eLTÜNSZ? aKKOR MÉGSEM A BABÁKKAL VAN BAJOD, HANEM MAGADDAL!
Boldog vagyok, hogy nem tudom átérezni amit írsz, mivel én ennek a teljes ellenkezőét élem meg!
A párom nap mint nap bekopog a pocimon
hahó van bent valaki? :-) Stb.) Sogszor látom amikor rug és kidudorodik a hasam!Néha sírok a boldogságtól!
Persze az alakomat én is féltem(22 éves vagyok),.
De ahogy mondják?: Egy gyermek maga a csoda, s a csoda maga az élet.
Gondoltam még egyszer elolvasom a leveled, de nem megy ! Iszonyatosan sajnállak!
S csak fogom a pocim és annyit mondok a fiamnak: BOLDOG VAGYOK, HOGY VAGY! HOGY SZERTNEK, S SZERETHETLEK. ÉS EZ CSODÁLATOS!!!