Új privát üzeneted érkezett!

Az imént olvastam Koktéldisznó hozzászólását az egyik topicban,majd rögtön utána a Szilviét,és akkorát nevettem,hogy majd' leestem a székrőlKép
Mariann
 
 


Anyapoc,
ennek én is örülök! Mit csinálnánk annyi pénzzel? Kép

Én annak örültem ma, hogy újra sikerült eljutnunk családilag az uszodába és a gyerekek nagyon-nagyon élvezték! Kép
 
 


Nekünk négynapos hétvégénk volt. Nagyon jó volt. Sokat dolgoztam lévén szezon van. De abban a fiuk is segitettek és úgy meg már sokkal könnyebb is volt. Hehehe. Főleg Petivel aki kész lett volna az összes alapanyagot nyersen felzabálni. Kép

 
 

 
 

Pozitív lett a teszt!!!
 
 


Bellana,
hip hip hurrá!
szilvi
 


Bellana,Kép!
 


Kép Ez a lényeg Kép

 
 


Köszi lányok Kép Kép Kép

Bellana
 
 


Sziasztok!
Én ma annak örültem (egyebek közt), hogy újra van internetünk. Már két hónapja annak hogy elköltöztünk, és akkor még abban sem voltunk biztosak, hogy valaha lesz itt net. Most meg már használom is. Igaz, már a jelszavamat is szinte elfelejtettem. De majd azért összehozom valahogy.
Megírom, milyen főbb örömeim voltak az utóbbi hónapokban: beköltöztünk a házba, szuper jó. Ennek hatására a fiam szép lassan rászokott a sokáig-alvásra, és már vagy két hete nem kel hajnalban, sőt reggel nyolcig is elalszik, délután szintúgy jó sokáig húzza a lóbőrt. Az ágyában, a saját kis szobájában. Remélem, mindez nem csak átmeneti állapot. Örülök még annak is, hogy a szomszéd házban a barátaink laknak, a lányuk Ádám legjobb barátnője, és most szinte éjjel nappal együtt vannak, szóval vége az unatkozó nyűglődésnek.
És aminek még nagyon örülök: jön a kistesó, július hetedikére ígéri magát, szóval most kilenc hetes.
Ezekez képest szinte apróságnak tűnik, hogy helyettem a mosogatógép mosogat már két hónapja. De ez is nagy öröm, minden este újra és újra örülök neki.
Szóval nálunk most örömeső volt, én meg sem érdemlem.
Nagyon kívánom, hogy nektek is részetek legyen hasonlókban.
Én most azt se bánnám, ha itt megállna az idő. (Persze bánnám, hisz hugi/öcsi aligha akar bennmaradni, meg hát én se akarnám hogy ott maradjon.) A fiam abban a korban van, amikor szerintem minden baba a legaranyosabb. Beszélni tanul, még kedves, bújós, de már nagyon eleven és poénos, rengeteget nevetünk rajta. És amióta alszik eleget, azóta semmi gond nincs vele, tkp. még ilyen aranyos gyereket nem is láttam, mint amilyen ő. Kezelhető, pajkos, vidám, sose sír.

Még ha a fagy beköszöntene, és hipphopp eltűnnének vele a csúf betegségek, akkor lennék 100 % -ig boldog... Kép

Bocsi, hogy ilyen szómenésem volt, de hát két (vagy annál is több) hónap alatt felgyűlik. Kép

Adrienn (ha még emlékeztek rám)

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Hát perszehogy! Üdv újra a fedélzeten! Kép

 
 


Adrienn!!!!!! Kép
Nahát, hogy újra itt, és rögtön ketten! KépKép Annyit gondoltam rád, hiányoztál a vitákból!
De jó! Kép
Kíváncsi
 


CSupa jó hír, örülök veletek!

nálunk úgy tűnik (csak halkan merem mondani) Attila VÉGIGALUSSZA az éjszakákat, egyszer sem ébred fel, huuuuurrrrráááááá! Ezt sem hittem volna! Ráadásul Gergő önjáró, éjjel megjelenik, befészkel mellénk és alszunk reggelig!
Igaz hogy elromlott a mosogatógépem és a cirkokazán, de kialudva még ez sem borít ki.
zsuzsa
 
 


Sziasztok!
Kíváncsi, most annak örülök, hogy megvagy! Úgyhogy off: a napokban majd írok mélt, csak még rendet kell raknom a postaládámban.
on
Zsunya, ugye jól emlékszem, hogy te indítottad ezt a topikot? Látványos a sikere, tök jó, hogy ennyien örülnek, már alig fér. Kép És hogy észre is veszik az örömöket.
Zsuzsa, nagyon megértem az örömödet, nálunk is két hete normálisak az éjszakák. Annyira más így az élet! Az ember teljesen kicserélődik. Ki hinné tizenévesen, hogy az átaludt éjszakának is lehet örülni?
Megyek, mert felébredt a fiam. Most, fél nyolckor! És jókedvű, és követeli a kakaóját! Már mond vagy harminc szót. Minden nap újat. Úgyhogy minden napra új öröm.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Hahó!
Vajon miért van az, hogy mostanában (épp karácsony előtt) ez a topik alszik, a "nem az én napom" meg teli van... Komolyan úgy érzem, hogy a karácsonyi "örömszerzés"-nek egész decemberben fizetjük az árát a sok idegeskedéssel. Hát megéri?
Én most két dolognak örülök: egyrészt nagyon jó kis ajándékokat vettem a fiamnak és az unokahúgának karácsonyra, miután több mint két kellemes órát töltöttem a Játékszigeten. (A felnőttek ajándékai viszont már nem ilyen egyszerűek. Tök jó lenne, ha karácsonyra csak a gyerekek kapnának ajándékot...)
Másik: a város főterét az idén nagyon szépen megcsinálták. Tíz éve élek itt, és eddig ez az idei a legszebb karácsonyfa. És a kivilágítás is jól sikerült. A bódésorokat is kicsit eldugták, így idén nem a legfőbb gyalogosútvonalra került. Szóval minden nap bemegyünk, megnézzük, és a fiamnak is van hol szaladoznia, ha épp nincs kedve a babakocsiban ülni. Ha azt mondom neki, hogy megyünk a Főtérre, rögtön visszakérdez: bimbam?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kép
Nálunk sosincs veszekedés vagy őrület karácsonykor. Szápen nyugisan a mi kis tempónkban zajlik minden. Idén mindenkinek csináljuk az ajándékokat csak egymásnak nem. (a férjemmel ofkorz) Igy ugyan munka sok van vele, szerintem több is, mintha vásárolnánk. De legalább én ütemezem, nem kell senkihaz igazitani Péteren kivül. Abban sem vagyok biztos, hogy mindenki örülni fog annak amit kap. Pedig hosszasan tervezgettük kinek mi lenne jó. De ha veszek dolgokat pont ennyire nem vagyok biztos. Karácsony napján sem szokott semmi feszültség lenni.
Igaz, egész évben sincs. Kép

Pulykát főzök ma. Ez jó. Megyek betlehemet épiteni, ez is. Kép

Puszi
zsunya

 
 


Szia Zsunya!
Nálunk sincs veszekedés, de nyugis tempóról azért nem beszélhetek.
Egyébként karácsony táján a boltokban az eladók feleannyira se kedvesek, mint máskor. Nem érnek rá, nincsenek rászorulva, stb. De tegnap egy kínai boltban (bélelt nadrágot keresek a fiamnak) az eladólány nemcsakhogy kinyitotta előttünk az ajtót, de még le is segítette a babakocsit az egy darab lépcsőfokon. Nagyon jól esett a sok nyűglődés után (mármint a többi boltban, ahol sokszor szinte szemmel láthatóan útban vagyok a babakocsimmal). Szintén tegnap történt, hogy egy boltban a fiamat két eladó teljesen körüludvarolta, annyira tetszett nekik. Nem is csoda, mert gyönyörű, és nagyon kedves, barátságos. Minden boltban integet kifelé menet. (Elég rosszul esik, mikor senki nem vesz róla tudomást.)
Ja, és az utóbbi boltban vettem egy szép ruhát, és engedtek az árából! Szóval nagyon jó nap volt!

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!
Csak a topic kérdésére akartam gyorsan válaszolni. Egy szörnyű reggelt követően érkezett egy csomag. Karácsonyi, nagyszülőktől. Hát ennek ki ne örülne? Mindig csodaszép játékokat vesznek a picinek. És honnan tudják, hogy épp milyen ruhára van szüksége? Mindig olyat küldenek, amiből pont kinövünk.
Kátya
Kátya
 


Ma megmozdult a fiam foga (januárban lesz 6 éves) és mióta az egyik ovistársának kiesett mindennap nézi hogy mozog-e már. Felhívtuk az egész rokonságot elújságolni a hírt. Kicsit félek, hogy mi lesz ha lenyeli?
Túl vagyok egy nehéz sulinapon és majdnem az összes karácsonyi ajándék be van csomagolva.
Hát nem nagyszerű ez a mai nap?!
Békés Karácsonyvárást mindenkinek!
Esztianyó

Üdv: Eszti
Kép
Kép
Kép
 


Ma fürdés után öltöztettem a nagyobbik fiamat, mgesimogatta a hajamat és azt mondta "nagyon szép a hajad, mindenhol nagyon szép vagy" édes drága, már bókol!KépKép

Ma meghozták az új mosogatógépemet.
A fiúk ma nem romboltak le semmit.
Amúgy betegek vaygunk, de egész jó nap volt ez.
Zsuzsa
 
 


Ma a kicsi fiam belepsilit a bilibe! Kétszer is. Elsó probálkozások! Kép

Süti
 
 


Eddig annak, hogy a lányom ma 3 éves lett. És én látom minden nap. Kép
 
 


Boldog szülinapot Sárának! Kép
Kíváncsi
 


KösziKép
 
 


Boldog szülinapot! 3 év - az nagy dolog!
Zsuzsa
 
 


Solya!!

Boldog szülinapot a nagylánynak!Kép Mi ma vagyunk egy évesek!Kép

Süti
 
 


Süti!
Nektek is BOLDOG SZÜLINAPOT! Kép
Azért a kisBence születhetett volna 12.h 12perckor is! Kép

Sára éjjel 11h2o-kor született. Ő is siethetett vona, mondjuk 11h11re kibújni.Kép vagy mondjuk 11h12-reKép
 
 


Bencének is boldog szülinapot! Kép
Kíváncsi
 


Mindenkinek boldog szülinapot.

Gigóca
 
 


Kedves Solya és Süti!
Boldog szülinapot a gyermekeiteknek, és jó szülinapi zsúrozást!

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


sütiéknek is minden jót!Kép
Zsuzsa
 
 


Köszönjük lányok!!!!Kép Mindenkinek jelképesen megy a torta!

Süti

U.I.: Solya, a dokim elnézést kért az egy perc késésért,mert amúgy császáros voltam!Kép
 
 


Solya!Kép---TOOO SARAAA!!!

Süti!!!Kép Ez egy naggggyon jo hir!!!KépKép
Vendég
 


Én is boldog szüli- és szülésnapot mindenkinek akit érint! Kép

Zsuny

 
 


Ma annak örültem, hogy élek.....Kép Egész napos bevasarlas, fözés, stb utan a Fiamat a Férjem fektette le, én bementem megnézni, amikor mar aludt. Faradtan leültem a földre, és néztem az Aprosagot. Békésen hortyogott, 1ik keze a feje fölött, a masikkal a cicajat fogta. Jajjj, annyira gyönyörü volt!!!Mint 1 pici angyal!!! Az én 7ördög Fiam!!! Mindjart ujra visszamegyek nézni 1 kicsit!!!Lanyok!!! Nézegessétek a Csöppségeket, amig lehet, mert nagyon gyorsan felnönek!!! Unokaink születéséig sokaig nem nézegethetünk majd éjszakanként szuszogo pici gyerekeket!!! (Van, aki a munkahelyén igen!De az mas)
Vendég
 


Sziasztok!

Engem és Danit ma nagyon boldoggá tett egy kislány akit nem is ismerünk és aki rólunk sem tud!
Ma hazatérve a szokásos sétánkból egy karácsonyi csomagolóba kötött dobozt találtunk a negyedik emeleti lakásunk lábtörlőjén. Se feladó se címzett.Alig mertem behozni, kinyitni, hátha tévedés. Kép A dobozon csak egy nyomtatott matrica volt nagy "Boy" felirattal és az , hogy a csomag tartalmát hány éveseknek szánták. Meg egy logó : doboz repülőszárnyakkal : Christmas Child Samaritan's Purse
Belül egy csomó kis játék: több kicsi állatka, Micimackó, Füles csacsi, cica, több kisautó, darus autó, meg egy csomó kis csoki,nagy télapófigura...És egy levél cím nélkül, angolul amiben az állt, hogy bárki is kapja meg a csomagot, remélik örülni fog és boldog karácsonyt!

Egy Lisa Hyland nevű kislány neve állt alatta.

Gyerekek én totál meghatódtam, még most sem vagyok magamnál! Nem is tudtam, hogy van ilyen, de ha tudom akkor se gondoltam volna, hogy a mi küszöbünkre is kerülhet ilyen csomag. Kár, hogy nem voltam itthon, nagyon érdekelt volna, hogy ki hozta, annyira boldoggá tett. Kép Én nem vagyok oda a karácsonyért, de ez a váratlan és önzetlen ajándék megmelengette a szivem önzetlen ajándék és Dani is olyan boldogan tologatja a kisautókat...

Bellana
 
 


Bellana! Ez egy nagyon szép és meghato történet, csak azt nem értem, honnan tudta az illetö, hogy Nalatok lakik 1 Picurka???
Még 1x BOLDOG KARACSONYT MINDENKINEK!!!

Kép
Vendég
 


Tegnapelőtt nagyon lehangolt voltam. Nem tudtam olyan társaságot magamnak hol feltöltődöm és én is adok a többieknek valamit amit csak én adhatok. De ez nem egy kisgyerekes társaság, mert az más. Végigtelefonáltam a telefonkönyvemet, és egyetlen ember ért rá, akit azonnal meg is látogattam. Nagyon jól éreztem magam. Tegnap reggel sorban csörgött a telefon és potyogtak be a meghivások és a bejelentkezések. Akinél előző nap voltam tőle egy vadidegen társaságba invitálás jött aznap estér. Igy a tegnapom vendégek fogadása és vendégségbe menéssel telt nekem. Megismertem egy pont olyan társaságot, amilyen hiányzott. Nagyon fel voltam dobva és nagyon meg tudtam őket nevetetni. Végre teljesen felszabadult voltam megint. Annyira örülök most ennek, hogy felhozom ezt a topikot. Kép

Zsunya

 
 


zSunya! én is most akartam felhozni ezt a topikot! Srófra jár az agyunk - itt is.
SZóval ma reggel egy kissé hisztis, második dackorszakát élő majdnem 4éves helyett egy tüneményes, udvarias majdnem 4éves ébredt fel reggel. igaz az öccsét kirakta a szobából, de utána 50 percen keresztül játszott a vonataival egyedül, majd elpakolta a játékokat. Amikor befejeztea reggelizést, közölte, hoyg köszönöm nem kérek többet, stb. Csak lesekKépKépKép
Zsuzsa
 
 


Kaptam Jaminától képeslapot!!!
Nagyon örültem neki.

Gigóca
 
 


Gigó,
ahhoz képest, hogy karácsony előtti hétfőn adtam fel, igazán időben odaértKép
Jamina
 
 


Énisénisénis!!!
Én is ma kaptam meeeg!KépKépKépKép
Örültem, én isKép
Csi
 
 


O, en diszno, en megkaptam idoben es meg csak meg sem koszontem, bruhuhuKépKép Megiscsak vilagvarosban elek?Kép
Jamika /na, még ezt se irtamKép/, nagyon koszi a lapot!
-Afonya
 
 


Liliom megint ataludta az ejszakat, majdnem hetkor keltunk. Kint pedig sut a nap!!!

Kati
 
 


BocikáimKép
Ezentúl ráírom a küldeményekre, hogy ,,a folyók városán át"; és akkor mindenki hamarabb megkapjaKép
Jamina
 
 


Jamika!
Ne fényezd Áfonya önbizalmát, ha kérhetlekKépKépKép
Csi
 
 


Igen jót mosolyogtam ma! Kedves párom mesélte a gyereknek a Lúdas Matyit. Kisfiam elunta a dolgot, mondom apának, hogy mutogassa a képeket! Erre az én emberem: Ez itt Mr. Döbrögi...Kép

Amúgy ma elmentem egy hobby boltba - otthagytam persze egy halom pénzt - és este neki állok üvegfesteni meg szalvétázni!KépKépKép

Süti
 
 


Kicsi fiam ma volt először oviban, és ott is hagyhattam 1,5 órára.
Azt mondta:
Anya te menj a Gigihez, én maradok.
Ja és holnap is menni akarKép.
Most nagyon boldog vagyok, attól eltekintve, hogy ott viszont wc-re nem akar menni.
Valami majd csak lesz.

Gigóca
 
 


Kép Hát ez jó hir! drukkolok!

zsunya

 
 


Gigó!
üdv a klubbanKép
Csi
Névtelen
 


Ja, Zsuny!!! A masik topic-ba irt vitzed a kedvencem, vagy 15 éve!!!Kép Ennek örültem ma. Na, meg szépeket festettem!!!Kép
Vendég
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

cron