Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Kiry!

A szülés után, ha minden rendben, akkor egy picit a hasadra rakják a babát, aztán míg Te a méhlepény megszülésésvel és utána a segítőid a "tisztába tétel"-eddel vannak elfoglalva, addig a babádat is letisztázzák, és vissza viszik hozzád. Ha még téged nem sikerült teljesen rendbetenni, addig apuka is szorongathatja az újszülöttet. Aztán a kétórás szülőszobai megfigyelést is eltölthetitek így édes hármasban. Ha a mellretételhez segítség kell, akkor a szülésznőt, vagy a csecsemőst kell kérdezni. Apuka tud neki szólni, ha Te még nem vagy mobil. (Ha Icuka lenne az éppen dolgozó csecsemős, ezt a szülésznő meg tudja neked mondani, akkor határozottan kösd a szülésznő lelkére, hogy ne hagyja Icukát partizánkodni. Ő ugyanis rendszeresen elfelejti, hogy az újszülöttnek a szüleire lenne szüksége, és nem a csecsemőosztályra.) Ha minden rendben, akkor a két óra megfigyelés után felkerülsz a szobádba a harmadikra, apukával, babával. Ha a babát nem akarnák, akkor is Te mondd, hogy de igenis ez a Te gyereked. Kivéve természetesen, ha Te olyan állapotban lennél, vagy a baba, ami miatt ez nem lehetséges.

Ha császár van, akkor a kiemelés után, gyerekorvos megvizsgálja a babát, lemérik, felöltöztetik, neked még a műtősztalon fekve megmutatják. Aztán vagy apuka szeretgetheti, amíg Téged összevarnak, vagy a csecsemőosztályon élvezi az inkubátor melegét. A műtét után Te azonnal felkerülsz a harmadikra az ötös kórterembe (ez a császáros "őrző"). Kivéve, ha háromnál több császáros van, mert akkor a saját szobádba visznek, lévén, hogy az ötös csak három ágyas. Az ötösben egy napig kell lenni. Ennek nagy részében még infúzió fog folyni beléd, katétered lesz, egy idő után mobilizálnak. Ha minden rendben, akkor kerülsz a saját szobádba. A babád már itt is veled lehet. Persze ehhez kell, hogy legyen segítséged. Mert a spinál utáni fejfelemelés nélküli fekvésben csak segítséggel tudod mellre tenni. Meg amíg felállni, felülni sem bírsz, addig kell, hogy segítsen valaki. És akkor eljutunk oda, hogy mozogni is tudsz viszonylag ember módjára, innentől segítség nélkül is megy a dolog.

A szoptatás kezdetéről olvasd el ezt és ezt és ezt. A harmadikon Elvira (csecsemős) segít az anyukáknak hétköznapokon napközben. Aranyos, kedves, segítőkész, de egy dologban vigyázni kell vele. Igen gyorsan rá akar mindenkit beszélni a bimbóvédőre. Holott a sebesedéses problémákon nem segít a dolog. Ha ő nincs, akkor az osztályon lévő nővért is kérdezheted, ha gondod van, illetve a lenti csecsemőst is lehet. A pelenkázás és köldökkezelés fortélyaira szintén bárkit megkérdezhetsz az előbb felsoroltak közül.

A babának vihetsz is ruhát, de adnak is, ha nem akarsz bevinni. Magadnak, ha szülőszobára nem is viszel saját hálóinget, az osztályra már vigyél sajátot, mert nem annyira design-osak a kórháziak, hogy jól éreznéd magad bennük.

Mit szeretnél sterilizálni? Én három gyereket szültem ott, de semmit nem kellett sterilizálnom.

Még a szoptatáshoz. A "kőszikla cicik" állapotban jó szolgálatot tehet, ha tudsz kézzel fejni. Azt lehet a meleg zuhany alatt állva is, úgy még egyszerűbb is a reflexet beindítani. A módját megtalálod itt.

Most hirtelen ennyi jut eszembe. Kérdezz konkrétan, mert biztos rengeteg dolgot nem érintettem.

Kriszti!

Mikor találkozunk?

Üdv:

Zita
 
 


Kiry!

A császáros rész kicsit összevisszára sikeredett. (Elnézést közben a gyerekeim foglalkoztattak.) Természetesen a mobilizálás után már nincs fejfelemelés nélküli fekvés. Az csak a műtét utáni 6 (ha másfajta tűvel szúrják, akkor 24) órára szól. És csak akkor, ha spinális érzéstelenítésben volt a műtét. A segítség viszont elkél akkor is, ha már nincs a szigorú fekvés. Műtét után nem valami gyors az ember mozgása. Szóval a felsír a gyerek és a felugrok hozzá, az nem működik. Egy-két napig a fekvésből ülésbe, ülésből állásba kerülés több percet is igénybe vehet. Ha már áll az ember és mozog, az már viszonylag tempós.

Üdv:

Zita
 
 


Sziasztok,

van valakinek fülbelövéssel tapasztalata? Vivien Anna 9 hónapos és még nem találtam olyat, aki vállalná.... sorban visszautasít mindenki, akit a neten találtam. Studex módszeres fülbelövőt keresek (illetve csak hallottam, hogy az a jó), illetve ha van valakinek jó tapasztalata más módszerekkel is, hálás lennék a címért bp.-en

Köszönöm előre is!!!

 
 

 
 

Szia Kistrx!

Én sem javasolnám a belövést, mert szerintem egy ilyen picivel több a nyűg mint egy naggyal. Nekem 8 éves koromban "lőtték be" és nem volt gond a szúrás, de egy ekkora gyereknél az "utókezelés" szerintem bonyolultabb. Biztos vagy benne, hogy szeretne fülbevalót? Anyukámnak 40 évesen jutott eszébe, hogy lövessen magának...Nekem is van egy egyéves lányom és szerintem Ő is ráér betetetni ha akarja később is.

Szia: i
 
 


Sziasztok!

Nyárvégi tali????
Időpontjavaslatok?
Ildi, Zita, Barbi, Ed, Timi, és a Többiek????

Kriszti

 


Kriszti!

Augusztus 15. és 30 közt bármikor jó nekünk.

Üdv:

Zita
 
 


Sziasztok Schöpf-Mérei-sek, én az István kórházas topikból látogattam át...kiváncsiságból. Van nekem ugyanis egy barátnőm, aki a S.M-ben szült császárral dr. D.T-nál, és elég komoly szövődményei lettek nála a fent említett orvos áldásos tevékenységének. Volt esetleg valakinek hasonló élménye? Inkább privátban beszélném ezt meg, akkor is csak zárójelben és halkan....

Kép Kép
 
 


Szia Coolasa,

Dr. D.T. ?? Ő vajon ki?
Sztem. az itteni aktív topic tagoknak kizárólag jó tapasztala van. Ami a szakmai ellátást illeti meg főleg :)
Sokunk gyereke köszönheti az életét a kiváló szakmai gárdának és ellátásnak.

Kriszti

Zitus,

Nekünk is!!! Többiek?????

K.

 


Kriszta, Zita,
Mi is szívesen talizunk, az időpont kb jó, aug 29. már nem jó (Kincsőnek kezdődik az ovi :lol: ).
Margitsziget?

Edina
Kép
Kép
 
 


Cuiccolo: Domonkos Tamásnak hívják, a barátnőm 2005-ben szült nála... rögtön a császármetszés után 1 héttel szétnyílt a sebe, ami el is fertőződött és egy komoly hasi műtétet kellett rajta végrehajtani, majdnem 1 hónapig volt kórházban (a teljes történet úgy szól, hogy barátnőm magzatvize elkezdett szivárogni, ezt haladéktalanul jelezte orvosának, aki erre úgy reagált, hogy még nem kell kórházba mennie... későbbi szakvélemények szerint itt fertőződhetett el... majd amikor DT ügyeletben volt a kórházban, felhívta a barátnőmet, hogy utánagondolt, és szerinte ez már mégis a szülés, így menjen be, és megcsászározza). Majd ezt követően, mivel a sebe borzasztó csúnyán gyógyult (értve ezalatt azt, hogy hihetetlenül kitüremkedett, én még ilyet nem is láttam), idén végeztek rajta egy "sebszépítő" műtétet egy másik kórházban, amit a tb teljes egészében támogatott, annyira megalapozottnak találták a helyzetet. Ezen műtét bár fél órásra volt tervezve, 3 és fél órás lett, mert a műtétet végző team nagy megrökönyödésére azt találta, hogy odabent minden össze van varrva mindennel (belek a hasfalhoz, stb, ami miatt pl 2 helyen ki is lyukadt a bélrendszere), 5 hét betegállomány után most tért vissza a munkába. És egy nagyon gondos lányról van szó, előtte mindennek alaposan utánajárt, valamint DT magánrendelésén fizette hónapokig a terhesgondozáson a kötelező tarifát.. hát kb ennyi.
De azóta már írta nekem priviben egy anyuka, hogy azóta a Péterfyben dolgozik.
Megjegyzem, egy másik barátnőmön keresztül tudom, hogy egy állami vállalat üzemi nőgyógyásza is volt, és az ottani kismama pácienseinek is valahogy mind-mind a kórházi ügyeleti óráiban indult meg, persze teljesen magától, a szülése.

Kép Kép
 
 


Sziasztok!

A hugicám október 11-re van kiírva és elvileg úgy volt hogy a kútvölgyiben fog szülni de az ottani bizonytalan helyzet miatt kénytelenek vagyunk más alternatívát keresni. Sok jót hallottunk a Schöpf-mérei-ről és gondoltam megkérdezzük titeket hogy mik a tapasztalataitok?

Milyen a korház, az ellátás, szobák? tisztaság? kedvesség? türelem? :)

Hallottam egy dokiról, Dr. Székely István, mit tudtok róla? Ki melyik orvost ajánlana? Mivel első baba ezért minden teljesen ismeretlen nekünk :) Olvasgattam az előző hozzászólásokat és nagyon hasznosak voltak, főleg az amelyik szintén első babás kismama kérdésére válaszolt :)

A korháznak van saját honlapja? Keresem de sehol sem találom :(

Köszi!
 
 


Sziasztok! :)

Mi is benne vagyunk a taliba!
Holnap hajnalba elutazunk, 1 hét múlva jövünk, utána jó nekünk!
Bár,.. mi már minitaliztunk kedden Zitával :wink: Gombán voltunk Zitáéknál, nagyon jól éreztük magunkat, isteni pizzát sütött nekünk! Köszönünk mindent!

Ed, Kriszti,
jó lenne végre találkozni :)

Üdv
Ildi

Kép
KépKépKép
 
 


Szia aynan!

Én annak ideén a Schöpf Mereiben szültem. Az én orvosom Dr. Ferenczi Miklós volt, de volt szerencsém a Székely doktor úrhoz is a második gyermekem születésénél, mivel az én orvosom eltőrte a lábát a szülésem előtt 2 nappal átadott neki. Gondolom tudod, hogy most már a Schöpf Merei fizetős! Mivel én mind a két orvost ismerem ezért a Ferenczi doktorurat tudom ajánlani. Szerinetm nagyon jó szakember, elérhetőségét is megtudom adni, privát.

Üdv. Bea
 


Sziasztok!
Ismeri valaki Amrein Attila doktort? Nem találtam róla semmilyen információt eddig. Állítólag a Schöfiben dolgozik.
Köszönöm.
SK
 


Coolasa,

Na, így már tudom. Domonkos Tamás valóban Schöpf Méreibe bejáró orvos volt. (most már Péterffys)
Borzasztó ami a barátnőddel történt.
Nekem három barátnőm szült DT-nél komplikáció mentesen, gyorsan és még gátvágásra sem került sor :o
Azon kívül, hogy a magánrendelése nem túl olcsó és ezoterikus, természetes szülést kedvelő orvos és a barátnőim nagyon meg voltak vele elégedve én mást nem tudok :(
Ja még annyit ha Ő szabin van Templom dr. helyettesíti...

Kriszti

 


cuiccolo: hmmm Templom dr.....
az egyik kórházban meg a 2 sebész dr Hentes és dr Mészáros... vicces, amikor hívják őket a kórház hangosbeszélőjén.. :wink:

Kép Kép
 
 


Húúúha már Templom dr. is sarlatán? :oops:

Na speciel nála két szülést éltem végig. Az egyik Janiko (szintén topic tag :)) Nati lánya volt. (szomszéd szülőágyon úgyhogy aktív részese voltam) Templom VÉGIG ott ült mellette a kis széken és amikor vészhelyzet lépett fel másodpercek alatt uralta a szituációt és biztonságban világra segítette Natit. Anikó tökéletesen volt/van és azóta a második babát is Nála szülte. (szintén komplikáció, mészárlás mentesen) Sőt a sógornője az elmúlt néhány év alatt 3 gyermeket köszönhet Templomnak és minden a legnagyobb rendben volt.
Bocsi, de kezdek kételkedni.........

Kriszti

 


Ed,

Kincső kezdi az ovit?
Hogy vagytok?

MINDENKI!!
Jövő hét vasárnap tali? Lehet apás is :)

Kriszti

 


Sziasztok!

Kriszta, nekünk nem jó a hétvége. Vettünk a Bakonyban egy parasztházat, oda megyünk le nyaralni. Hú, olyan boldogok vagyunk, hogy van házunk! Régi, felújítandó, de a miénk! Költözés? Reméljük hamarosan...
Jó lenne találkozni veletek, mesélnék. Nem jártok valamikor felénk? Van egy új játszó a lakótelepen, el van kerítve, tiszta és nagyon jó játékok vannak. Ha tudtok, gyertek át!
Kincső megy oviba, alma lesz a jele. Igazi cserfes hölgy lett belőle, már van barátja is. hihihi :lol:
Barangó pedig egy hisztis kiscsibész. Őt nem adtam bölcsibe, pici még és nagyon anyás.
Teszek fel fotót a gyerekekről:
Kincső Kapolcson:
Kép
Barangó a kertünkben:
Kép
És egy kép a birtokról.
Kép

Szép napot mindenkinek!

Edina
Kép
Kép
 
 


cuiccolo írta:Húúúha már Templom dr. is sarlatán? :oops:

Bocsi, de kezdek kételkedni.........

Kriszti


Kriszta, mármint miben kezdesz kételkedni? És mért volna ő sarlatán? Azt gondoltam, a nevét ironikusan veted fel, ezért írtam a párhuzamot másik 2 különleges nevű sebészről... nem tudom, Templom dr létezik-e a valóságban, mivel nem ismerem a kórházatokat...szóval én biztos nem neveztem senkit sarlatánnak (kivéve egy valós történetben DT-t), ...sőt azt sem tudom, ezt a hszt hozzám intézted-e, mert az én megjegyzésemhez nem igen passzol. Azt gondoltam, egy kifejezetten születéssel kapcsolatos topikon elmondható jó és rossz élmény is, ami egy biz orvossal kapcsolatos. Legalábbis az Istvános topikban ez mindig így volt, elnézést, ha itt mások a szokások.

Kép Kép
 
 


Találkozó???? Még két szabad hetem van.
 
 


Emese!

A kórház honlapja még fejlesztés alatt. Azaz nem feltétlenül van még mindenki rajta például az orvosok közül, és vannak részek, ahol még nem az odaillő szöveg van.

Villányi doktor egyébként a kórházban dolgozik. Ha felhívod a kórházat, biztos megmondják, hogy tudod elérni.

Üdv:

Zita
 
 


Zita!

Beszélnünk kellene :) Csörögj rám lsz. NEm tudom a számod :(

Kriszti

 


Sziasztok!

Meg tudná nekem mondani vki, hogy most konkrétan mennyibe kerül a szülés a Schöpfiben?
Annyit tudok, hogy 135e a szülés és van plusz babaellátási díj ami talán 15-20e. Ezeken felül kell még fizetni itt a dokinak, szülésznőnek?

 
 


Szia,

én áprilisban szültem a kórházban s 135 és15 ezer forintot fizettünk ki a kórháznak. Plussz doki, szülésznő, én magamra biztam ezek összegének eldöntését, de itt a fórumon érdeklődtem először.

Ritus
 
 


Sziasztok!

Arról szeretnék információt kapni, hogy a SChöpf Mereibe milyen módon lehet bejutni a genetikai tanácsadásra. KÉne, hogy nézzenek az afp mellé, még egy béta hcg.t is, és állítólag, ahhoz először a genetikai t.-hoz kéne mennem.

Illetve állítólag még csinálnak itt ultrahangot is, és az orvosom azt mondta, hogy az ő beutalójával (másik kórházba szól), ide is elmehetek.
UH-hoz kell időpontot kérni????

Lehetőleg az uh-t és a genetikai tanácadást egy napon, a jövő héten szeretném letudni, mivel dolgozom, és így is szabit kell kivennem.

Valakinek van valamilyen információja vagy ötlete?????

előre is köszönöm!!!

 


Kriszti!

Nem is tudtam,hogy két szülést éltél meg Templom dokival!
A második vagy az első mikor volt?

Hogy vagytok?
Marci még mindig szereti az ovit?

Natinál elkezdödött a hiszti korszak! Lefekszik a földre!

Anikó
 
 


Sziasztok!

Most nyitottunk egy webáruházat, ahol használt angol, márkás babaruhákat kínálunk!

Ha érdekel titeket, látogassatok el oldalunkra!

http://www.angolbabaruha.extra.hu

KépKépKép
 
 


sziasztok!

olyan szülésznőt keresek aki nem szabott tarifával dolgozik,hanem önökre bizom alapon is elvállalna 10héttel a szülés elött és biztos ott lesz már a Kartácsba,van türelme,kedves is és bármikor bármivel felhivhatom nem harapja le a fejem.....ha tudtok ilyet adjátok meg az elérhetöségét,köszönö. :D
detti
 
 


SZIASZTOK ÉN IS EBBEN A KORHÁZBAN SZÜLTEM A FIAM:)
2005-BEN.
ÉN MEGVOLTAM MINDENNEL ELÉGEDVE.
MOST MILYEN ÚJ VALTOZÁSOK VANNAK TUDJA VALAKI?

SZIASZTOK
 
 
 
 


Kedves mamák-papák és babák

Eladó Baboo babahordozó!

Olyan mint a Baby Bag.
Hasonlít a kendőre csak korlátozottabbak a hordozási lehetőségek, ellenben egyszerűbb a használata és nem kell a rengeteg anyaggal bajlódni, ha éppen nem használjuk, ráakasztva a babakocsi tolókarjára pakolóterületet nyerünk.


Nagyon jó minőségű, vidám színes pamutból.

Két pozicióban, újszülöttkortól hordozható. Eleinte fekve később ha már a baba ülni tud csípőhordozásban.



Honlapomon többet is megtudhat a hordozóról.

http://www.gportal.hu/portal/babooo

Mi nagyon szerettük, kisfiamat kb másfél éves koráig hordoztam.

Ára 8500 Ft


Képek és információk a hordozóról:

http://www.babanet.hu/tarsalgo.....mp;start=0
http://www.gportal.hu/portal/babooo/

A képen látható babák életkora:
első baba 3 második 5 harmadik 20 hónapos.


KépKép
KépKép
KépKép

Kép
Kép
Kép
 
 


Lányok, bocs hogy így betörök közétek, de Jolika szülésznőt ismeri valaki?

Kép[url=http://babafalva.hu[url=http://babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
 


Marina!
Ismerem, nála szültem és Arnold dokinál. Elégedett voltam. Kérdezz nyugodtan!
rozus

KépKép
 
 


Sziasztok,
meddig lehet még szülni a Schöpf-Mereiben?
Igaz hogy januártól már nem?
Én 2005 ben itt szültem lányomat és minden olyan szép és jó volt
de sajnos a dokim most átment a Nyíröbe
Arról csak rosszakat olvasok!
Mi lesz a 2008-ban szülökkel?
üdv
 
 


hello anettos,

csak enm Sch.Ö volt az orvososd?
Nekem is, én másfél éve szültem ott, nála, és most 11 hetes terhes vagyok....nenmtudom mit tegyek.....mennyek v válasszak más orvost a schöpfiben...

Nóri
 


anettos írta:Sziasztok,
meddig lehet még szülni a Schöpf-Mereiben?
Igaz hogy januártól már nem?
Én 2005 ben itt szültem lányomat és minden olyan szép és jó volt
de sajnos a dokim most átment a Nyíröbe
Arról csak rosszakat olvasok!
Mi lesz a 2008-ban szülökkel?
üdv


Még működik a korház.Ha már nem lesz ott maradásuk,akkor mennek a Kartács u-ba.
Tehát akinek van kb 2-300.000ft.ja az mehet még a Shöpfibe szülni,vagy majd a Kartács-ba.
Akinek nincs ennyi pénze,az meg kereshet másik orvost,hisz rengeteg iszonyat jó doki van Budapesten,tizede ennyi pénzért :wink:

 
 


Sziasztok Lányok!

Lene egy kérdésem. Én is a kórházban szültem de még 2006-ban és gyed-en vagyok de lassan már csak gyesen leszek, mert betölti a kicsilány a 2.évet:-)
Szeretnénk második babát.
Az lenne a kérdésem, hátha van aki hasonló cipőben jár, hogy ha akkor születik meg a kistesó, ha már gyesen van az ember akkor jár újra TGYÁS, GYED, GYES és milyen összeggel?
Nem tudom, , hogy igaz e, hogyha 3 éven belül születik testvér akkor jár egyáltalán valami utána már semmilyen juttatás nem.

Köszi előre is a segítségeteket!
 
 


kari írta:Sziasztok Lányok!

Lene egy kérdésem. Én is a kórházban szültem de még 2006-ban és gyed-en vagyok de lassan már csak gyesen leszek, mert betölti a kicsilány a 2.évet:-)
Szeretnénk második babát.
Az lenne a kérdésem, hátha van aki hasonló cipőben jár, hogy ha akkor születik meg a kistesó, ha már gyesen van az ember akkor jár újra TGYÁS, GYED, GYES és milyen összeggel?
Nem tudom, , hogy igaz e, hogyha 3 éven belül születik testvér akkor jár egyáltalán valami utána már semmilyen juttatás nem.

Köszi előre is a segítségeteket!


Szia!
Én is hasonló cipőben járok.Senki semmit nem tud,senki nem tudja a hatályos jogszabájokat,mit lehet mit nem?
A Szomszéd decemberben szült,neki akkor volt 2éves a nagyobbik.Állítólag ő kapja majd rendesen a pénzt.
Engem most kiírtak veszélyeztetet terhesnek tp-re.Van aki azt mondja et így lehet,van aki azt,nem lehet.Hát majd augusztusban többet tudok mondani.No meg ha kapok tp-t,akkor az is kiderül,ez működik e még??
Amit most újat halottam,a gyeden vagy,akkor lehetsz tp-n,ha gyesen akkor már nem.De passz,én is csak azt tudom amiket összeolvasok,és sajni az infók ütik egymást :cry:

 
 


Kari, Mimi, TGYÁS, GYED, GYES ügyben szakbarbárt keressétek a neten ! Ő tuti tud segíteni!
http://www.csaladinet.hu/szakertok/1760/aktualis/
üdv!

Edina
Kép
Kép
 
 


Ed!Köszi!
De nekem sikerült telefonálnom,és meg kellett állapítanom,hogy a legjobb telefonálni,vagy személyesen felkeresni őket.
AMúgy néztem már máskor is,ezt a családinetesd de,nem sikerült rájönnöm,hogy lehet levelet írni? :oops:

 
 


Sziasztok,

nekem az index.hu-n szakbarbár sokat segített.
Több helyen is érdeklődtem gyed,tgyás témakörben és az ő számításai jöttek be.Nagyon tudom ajánlani.Konkrétumok alapján személyre szoló tanácsot ad.

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9036766

Üdv, Vera
 


verácska írta:Sziasztok,

nekem az index.hu-n szakbarbár sokat segített.
Több helyen is érdeklődtem gyed,tgyás témakörben és az ő számításai jöttek be.Nagyon tudom ajánlani.Konkrétumok alapján személyre szoló tanácsot ad.

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9036766


Szia! Köszi szépen!
Meg is lesem.
Én is Érden lakom.Szoktunk dumcsizni az Érdi topikban,ha van kedved gyere :lol:

 
 


Sziasztok!

28 hetes kismama vagyok és Dr. Nyéki Boldizsárnál fogok szülni egyenlőre még a Schöpf-Mereibe van. Szült valaki mostanába nála. Bármilyen infot szivesen fogadok.

Ria
 
 


Sziasztok!


dr. Kollár Zoltánról szeretnék infókat, ha valaki tudna segíteni. Esetleg szült nála már valaki közületek? Már nem itt van (de sokáig itt dolgozott).....átment a dél-pestibe.


Köszi:

Sly
 
 


Elnézést az OFF-ért, hátha érdekel Titeket:

Sheila Kitzinger (1929), a szüléssel foglalkozó, világhírű kultúrantropológus, aki 1992-ben a magyar szülő nők, születő gyerekek és a bábák szülés körüli helyzetének humanizálására első lépésként megrendezett, Nemzetközi konferencia a születésről című konferencia egyik díszvendége volt, most ismét Magyarországra látogat.

Két előadást tart, egy könyve jelenik meg, amelynek bemutatóján részt vesz, dedikál. Az előadások szinkrontolmácsolással zajlanak. Az április 7-i konferencia akkreditálása folyamatban van szülésznők, bábák, védőnők számára. A belépőjegyek a helyszínen válthatók meg.

2008. április 5. 18 00:
Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában. Katarzis vagy krízis? Könyvbemutató és dedikálás Libri Mammut Könyváruház, 1024 Budapest, Margit krt. 87-89.

2008. április 6. 16 30-tól 18 00:
Sheila Kitzinger: A szülés helyzete különböző kultúrákban Előadás és beszélgetés
Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota „F" épület Belépődíj: 1500 Ft

2008. április 7. 9 00-tól 16 30:
A háborítatlan szülésről – kultúrák közötti megközelítés A szülés árnyékában. Katarzis vagy krízis? Konferencia
Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota „F" épület Belépődíj: 2500 Ft, illetve annak, aki pontszámot gyűjt, plusz 3000 Ft
További részletek a www.szules.hu oldalon.
 


Sziasztok!

Tudtok valamit Schleffer doktorrol? Annyit tudok, hogy átment a NYirő Gyula magánrészlegébe. Valószinű amugy, hogy nála fogkm szülni, csak érdekelnének vélemények rola. Ha tudtok valamit (jot vagy rosszat) kérlek irjatok!
Köszönöm!
Szép napot!
 


Antonella!


Sajnos én nem tudok neked segíteni, és is érdeklődő vagyok egy másik doki felől, de úgy lástzik ez a TOPIC behalt:-(
 
 


Sly!

Kollár doktor csak szülni járt be a kórházba, így viszonylag kevés olyan embert találsz, akinek van vele tapasztalata.

Antonella!

Mit szeretnél a szülésnél? Ha arra vágysz, hogy minél kevesebb beavatkozással a szülés haladhasson a maga tempójában, akkor nem biztos, hogy jó választás Schleffer doktor. Ő kifejezetten a konzervatív szülésvezetést gyakorolja.

Zita
 
 


Pzita!

Azért köszönöm a válaszodat. Úgy tűnik, hogy az orvos kérdésem lassan megoldódni látszik, mert a dél-pesti kórházban semmiképp nem szeretnék szülni a nagy távolság miatt...így a doki személye sem annyira érdekes.....

Üdv: Sly
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: