Új privát üzeneted érkezett!

Szoja, érdemes pontosan tisztázni, hogy ki kit hív fel, ha beindul a szülés, mert elsőre én ezt elmulasztottam tisztázni. Amikor elindult a dolog, felhívtam a szülésznőm, aki azt mondta, menjünk be a kórházba, megnéznek, és majd ott szólnak neki, ha menjen. Ebből az lett, hogy hajnalban bementünk, az ügyeletes doki egész nap csesztetett, hogy ezek nem fájások, és nem törétnik semmi, és produkáljak már fájásokat, mert különben indít, a dokimnak a kutya nem szólt, és este nyolc körül hívták be a szülésznőmet, miután valamleiyk ügyeletes nyúlkálásától már durván beindult a dolog. És ő szólt a dokimnak, amikor ő úgy látta, hogy már van értelme bejönnie. Szóval a doki tényleg nincs ott végig, csak akkor szoktak szólni neki (akár az ügyeletes szülésznő, akár a fogadott), amikor már van miért bejönnie. És olyankor is sokszor, ha minden rendben megy, gyakorlatilag csak a gyereket kapja el, aztán megnézi, kell-e varrni, és varr. De ezt meg is értem, nincs miért végigülnie egy vajúdást, főleg ha előtte-utána van egy hosszú műszakja, csinálni meg úgyse tud semmit. Viszont a szülés során ha úgy érzed, tanácsért felhívhatod, ha addigra még nem hívták be és nem szimpi az ügyeletes (pl ha fájdalomcsillapítást akarsz, vagy valamire rá akarnak beszélni)

Most már azt mondom, hogy elsősorban szülésznőt érdemes fogadni, de első gyereknél biztos nem mertem vonla nekimenni saját doki nélkül.

Meg a másik dolog, hogy van, aki azt vallja, hogy tökmindegy mi történik, csak egészséges legyen a gyerek, de van, akinek meg fonots, hogy milyen a szülése, hogy állnak hozzá a dokik, és ebben lehetnek óriási eltérések az orvosok között, igazából emiatt szoktak választani szerintem.
 
 


Kedves anyukák!
12 hetes várandós vagyok, s területileg nem az István kórházhoz tartozom, de szeretnék inkább ott szülni. Mi kell ehhez? Orvost kell fogadnom, ugye? Tud valaki ajánlani egy rendes, egyben megfizethető személyt? Külön előny, ha nő. A szülésnél nem kell, hogy végig bent legyen velem, arra ott lesz a férjem:) Ha írtok elérhetőséget, külön megköszönöm, ha tudtok egyben írni árat is plíz (várandós rendelés, szülés aktuális árszabása).
Akik orvost fogadtatok, fogadtatok mind szülésznőt is? Vagy normálisak az ügyeletesek is? Pusztán attól, hogy szülésznőt fogadnék nem szülhetnék ott, ugye? Ahhoz fogadott orvos kell, nemde?
Első gyerekemet a Péterfyben szültem, ügyeleteseknél, hála Istennek minden rendben volt (leszámítva, hogy nagyon hosszú vajúdás ellenére sem tágultam, és epidurálist kellett beadni, de az használt). A legfőbb gondom az volt, hogy elviselhetetlenül rossz, leszakadt állapotban van a szülészeti osztály, ahová az anyukákat az újszülöttekkel helyezik a szülés után (mosdónak nevezett borzadály a folyosó legvégén pl). Meg hogy a férjemnek harcolnia kellett, hogy az újszülöttet azonnal visszahozhassa hozzám (szerettem volna minél előbb mellre tenni, de mielőtt el nem végeztek el mindent rajtam, nem lehetett).
Köszönettel a segítségért!
Üdv Enn
 
 


Szia Enn, gratula a kicsihez!

Én hallottam már olyanról, aki csak szülésznőt fogadott az Istvánban, orvost nem, és úgy szült ott. Nekem fogadott orvosom szokott lenni és szülésznő nem :) Igen, rögtön, még zsinórostúl mellre kerül a pici <3 Nekem a kisebbikkel nem vált le a lepény, így kb. fél órával szülés után műtöttek, de addig rajtam volt Mesó, amíg próbálták kirángatni a lepényt. A műtét alatt pedig apán szundított a kis Hedonista Törpelány :)

Én dr. Gasztonyi Zoltánhoz járok, elég drága, de sok komplikációm volt korábbi terhességeknél is, nekem megéri egy genetikus szakember. Árak: 4 hetente vizsgálat 13e/alkalom, de mindig kapsz 4d felvételt dvd-n + két 3d fotót is. Szülés nála 100e körül van (3 éve rákérdeztünk az első gyereknél, a másodiknál a komplikáció miatt kicsit többet adtunk). Emlékeim szerint a végén, utsó hetekben, mikor már sűrűbben találkoztunk, kevesebbet kért, sőt, volt, hogy semmit se (túlhordás miatt mind2 lánnyal sokat látogattuk). Ő a kórházban is rendel, meg a Bolgárkerék utcában is (Örs környéke). Beutalót tud adni a kórházba vérvételre, ha nem vagy körzetes, akkor is (én se vagyok).

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 

 
 

En is Gasztonyinál szültem, vegül fajasgyengeseg miatt csaszarral, de minden penzt meger az az ember ! :)
Most voltunk nála, vittem Bálintot is, megbeszéltük a tesó projektet :)
A végefelé tőlünk sem kért pénzt, a esmit lehet tb-re beküld az Istvanba (vervetelek vizelet stb) ugyhogy nem lehúzó.
En nagyon szeretem őt, sok terhesseget vinnék végig vele :)

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Anita, épp a minap mesélte Gasztonyi, hogy egy anyuka most nyolcadszorra szült vele  és hét lány után most lett először fiút  A cél megvan, lehet dolgozni rajta  Neked mit mondott, mennyit biztonságos kihagyni két gyerek közt? (nálunk 13 és 10 hónaposak voltak a lányok, amikor a következő fogant).
Viszont te vagy az első, akitől azt hallom, hogy megcsászározta, szóval tuti veszettül volt rá oka, hogy ne várjon még (engem simán hagyott 20 meg 12 órán át vajúdni, utólag nem bánom, de azért ott rinyáltam, hogy vágja már ki őket )


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Ballonos tágitással kezdtük hetfőn, kedden burokrepesztestol 18 orat vajudtam, delutan 5től nem tágultam semmit, este 11kor mondta, hogy nincs értelme tovább :(
Utana azt mondta sebaj, nem fért volna ki :D 4250 gramm lett Bálint.
Nekünk 1 évet mondott, inszemes baba, ezert augusztusban nézi a hormonjaimat es peteérést :) Bálint oktoberben lesz 1 éves :wink:

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Anita, nem semmi, mit szenvedtél a legényért! :shock:. Nálunk a nagyok lombiklányok, ott mi is azért vártuk ki az 1 évet. Emili meg csak úgy lett, amúgy vele még várni akartunk, mert a 22 hónapon belül 2 szülés totál leamortizált, gondoltuk, a harmadik jöjjön 1 évvel később :roll: Hát erre 19 hónap lesz köztük... de jobban meg is kínlódom, hiányoznak a tartalékok a szervezetemből :S tényleg kell, az az 1 év :roll: Hajrá inszem az ősszel!
Szaffinál én ez elején, az első 16 órában nem tágultam szinte semmit (5 perces tök erős fájásokkal 7 órán át, nézték a ctg-t, hogy ez már jó lesz, ez már tágítani fog ... :evil:), de ott a következő 4 órában már megindult a dolog, azért hagyott békén. A végén meg mindkét lányom olyan volt, hogy magától első tolásra kinyomták magukat, nem is én nyomtam :shock:. Nem mintha lett volna hozzá még erőm :roll:. Nekem is a műtét (Mesó lepénye) után mondta, hogy mindenképpen kellett, mert nem vált le a lepény, azért nem tudta kipiszkálni belőlem :(


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Úúú Te is megküzdöttél akkor értük rendesen :)
Nem biztos hogy kell inszem, most ajánlott egy csodaszert ami állitolag rendbeteszi a PCO-mat es sikerülni fog teherbe esni. Hát úgy legyen. De ha inszemes lesz az sem baj, Bálint is elsőre sikerült :)

Kép
Kép
szanita084
Budapest IV. kerület
 
 
 


Kedves Anyuk!

Köszönöm a kedves válaszokat! Gasztonyi tényleg jól hangzik, de hogy őszinte legyek, kicsit borsós az ára a pénztárcámnak a magánrendeléssel együtt.:-(
Esetleg tudna valaki ajánlani olyan jó orvost az Istvánban, akihez nem kell feltétlenül magánrendelésre járni (pl legalább mikor nincs kötelező ultrahang)? Hogy csökkenthessünk a költségeken...
Köszönettel,
és sok örömöt a gyerkőcökhöz!
Enn


 
 


Sziasztok,

Menetkozben kicsit eltuntem, de ma egy honapja megszuletett a kisfiam.
A legutobbi irasomkor meg hezitaltam, h szulesznot is fogadjak-e a fogadott dokim melle, vegul fogadtam es nem bantam meg.
Oriasi elmeny volt a szules, es ebben rengeteget segitett, h vakon biztam mind2ben - szo szerint, mert a vajudas feletol konkretan mar nem nyitottam ki a szemem, csak a babara meg a legzesre koncentraltam.
A korhazbaerkezestol szamitva ( amikor mar 3cmre ki voltam tagulva) 4,5 oran belul megvolt a babam, mikor beertunk mar 5 oraja fajasaim voltak,(8-11ig 10 percesek, aztan 11tol 6percesek) de ebbol az elso 3 oraban meg csavarogtam, baratokkal talalkoztam es rohogtek mikor elore szoltam, h most jon egy fajas, mindezt egy uditvel a kezemben, acsorogva. :o
Az alternativ szobat valasztottuk, mert nekem nagy vagyam volt a kadban szules, az elejen a labdan "porogtem" es ugyan ultem egy darabig a kadban, de nem volt kellemes, hanyingerem volt a melegviztol es borzalmasan erosek voltak a fajasaim is, ugyhogy nem hiszem, h sokat enyhitett rajtuk. Vegul a "Futon" agyon, gyakorlatilag a ferjem oleben fekve szultem,.
Fajdalomcsillapito nelkul, gatvedelemmel -csak azert irom, mert ez volt a nagy vagyam.

Pop Andrea doktorno es Polonkai Evi szuleszno voltak a valasztottak, csak ajanlani tudom mindkettot.
Szerencsere volt elerheto alapitvanyi szoba,ami nagyon jo dolog, mert mindig lehet nalam valaki, de nem zavarok masokat es engem sem zavarnak, se masok latogatoi, se a babaik.
A furdoszoba a sajat szobabol nyilik es csak en - vagy ha volt szomszedom ketten-hasznaltuk ami nagyon jo, mikor meg problema idoben odaerni es egyebkent is folyton folyik a ver meg beteteket kell cserelgetni.
A csecsemos noverek nagyon kedvesek, van aki extran kitesz magaert es van, aki c"csak" a feladatat latja el., de hezitalas nelkul lehet menni hozzajuk ejszaka akar 8x is ha epp ugy erzitek, mert mindig fognak foglalkozni az anyukakkal.
Volt kismama aki fel ejszakat ott ult amig szoptatni probalt, mert egyszeruen jobban erezte magat attol, h ott van es van aki ranez es segit, meg van 1-2 jo szava hozza, mikor latszik, h el van keseredve.
Szoval nalam legkozelebb is ez lesz a felallas.

Udv
 


Sziasztok,

Menetkozben kicsit eltuntem, de ma egy honapja megszuletett a kisfiam.
A legutobbi irasomkor meg hezitaltam, h szulesznot is fogadjak-e a fogadott dokim melle, vegul fogadtam es nem bantam meg.
Oriasi elmeny volt a szules, es ebben rengeteget segitett, h vakon biztam mind2ben - szo szerint, mert a vajudas feletol konkretan mar nem nyitottam ki a szemem, csak a babara meg a legzesre koncentraltam.
A korhazbaerkezestol szamitva ( amikor mar 3cmre ki voltam tagulva) 4,5 oran belul megvolt a babam, mikor beertunk mar 5 oraja fajasaim voltak,(8-11ig 10 percesek, aztan 11tol 6percesek) de ebbol az elso 3 oraban meg csavarogtam, baratokkal talalkoztam es rohogtek mikor elore szoltam, h most jon egy fajas, mindezt egy uditvel a kezemben, acsorogva. :o
Az alternativ szobat valasztottuk, mert nekem nagy vagyam volt a kadban szules, az elejen a labdan "porogtem" es ugyan ultem egy darabig a kadban, de nem volt kellemes, hanyingerem volt a melegviztol es borzalmasan erosek voltak a fajasaim is, ugyhogy nem hiszem, h sokat enyhitett rajtuk. Vegul a "Futon" agyon, gyakorlatilag a ferjem oleben fekve szultem,.
Fajdalomcsillapito nelkul, gatvedelemmel -csak azert irom, mert ez volt a nagy vagyam.

Pop Andrea doktorno es Polonkai Evi szuleszno voltak a valasztottak, csak ajanlani tudom mindkettot.
Szerencsere volt elerheto alapitvanyi szoba,ami nagyon jo dolog, mert mindig lehet nalam valaki, de nem zavarok masokat es engem sem zavarnak, se masok latogatoi, se a babaik.
A furdoszoba a sajat szobabol nyilik es csak en - vagy ha volt szomszedom ketten-hasznaltuk ami nagyon jo, mikor meg problema idoben odaerni es egyebkent is folyton folyik a ver meg beteteket kell cserelgetni.
A csecsemos noverek nagyon kedvesek, van aki extran kitesz magaert es van, aki c"csak" a feladatat latja el., de hezitalas nelkul lehet menni hozzajuk ejszaka akar 8x is ha epp ugy erzitek, mert mindig fognak foglalkozni az anyukakkal.
Volt kismama aki fel ejszakat ott ult amig szoptatni probalt, mert egyszeruen jobban erezte magat attol, h ott van es van aki ranez es segit, meg van 1-2 jo szava hozza, mikor latszik, h el van keseredve.
Szoval nalam legkozelebb is ez lesz a felallas.

Udv
 


Sziasztok!


Szeptember elejére várjuk első babánkat :-)
Az István kórházban szeretnék szülni,mert sok jót hallottam már róla.
Többek közt a  gátvédelemmel történő szülésről,a mellrehelyezés támogatásáról,a késleltetett köldökzsinór átvágás,alternatív szülési lehetőségekről.
Szeretném megkérdezni,hogy van-e valamelyikőtöknek Bakóné Gottfried Anikó szülésznővel személyes tapasztalata?Mennyire támogatja ezeket a módszereket illetve mennyi a tiszteletdíja.Nekem őt ajánlották,de nincs túl sok információm róla..
Válaszokat előre is köszönöm!
Ildi
czildi
Székesfehérvár
 
 


Czidli Gratula a pocaklakóhoz! Anikónál még ugyan nem szültem, de sokszor találkoztam vele szülőszobán (a 3 szülésen kívül még 2x1 napot töltöttem ott mikor Mesónál utsó hónapban epegörcseim voltak, amiket szülésnek hittem). Tényleg csak jókat tudok mondani róla, ő volt az, aki az epegörcsöknél „elhitte, hogy nem szimulálok” (ctg-n nem voltak fájások) és kezdve az „egészségügyi” megoldásoktól a lelki oldalig, próbálta körbejárni, mitől lehet (ok, közben sugárban hánytam az epét és folyton elájultam, tehát látszott, hogy vmi nem stimmel). Most a szobatársam szült nála, és tényleg gátvédelemmel, repedés-vágás-varrás nélkül ment minden, de itt is bizti vannak befolyásoló tényezők a szülésznőn kívül is, mert nekem ez volt a 3. szülésem, és most működött először a gátvédelem, pedig gyorsan jött a gyerek és ugyanakkora fejjel, mint az előző kettő.
Az, hogy a baba rádrakása-orrszívása stb. mennyire teljesül persze baba és szülés-függő is. Most gyorsan szültem, Emili nem volt megviselt, így tényleg törlés nélkül került rám lucskosan, még az első felsírás előtt. Mesó és Szaffi lassabban jött ki, náluk volt orrleszívás is, és egy kicsit megpaskolta a szülésznő, hogy sírjon fel, vegyen több levegőt, csak utána tette rám. Mind3 esetben még zsinórostul kerültek rám, a zsinórt kb. 5 perc után vágták le, nagyjából akkor, mikor az 5 perces Apgart nézte a szülésznő (apa nálunk sose vállalja be az átvágást). Zsinórvágáskor is úgy rémlik, hogy rajtam volt közben a lány. Lemosás nem nagyon van, áttörlés szokott lenni. Mondjuk Emilire ráfért volna egy hajmosás, mert irtó büdi magzatmáz szaga volt a fejének egész nap és beleszáradt a véres cucc, cseppet horror volt, de aztán a csecsemősnővér elvitte fél naposan hajat mosni a lánykát, hogy szalonképes legyen :D. A bőrére viszont tényleg rászáradhatott.


Kórház csecsemős-osztály szerintem még mindig szuper! Hihetetlen emberiek, sugárzik róluk, hogy imádják, amit csinálnak. Most kicsit több „felszerelés” volt, mint 1,5 éve, volt napi 4-5 pelus a babának és fürdetéshez se kellett vinni popsitörlőt. Vagy csak még nincs annyira év vége és van az éves keretből :). De azért bíztató volt, hogy ezen a téren jobban állnak, mert szomorúnak találtam 1,5 éve, hogy egy kórháznak ilyen gondjai vannak.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok! Látom nincs sok hsz június végén volt legutóbb, de most bukkantam rá erre a topicra. Nekem januárban aktuális a szülés és az orvosom dr. Pálfalvi. Korábbi nagyműtét miatt császár van tervben. Van valakinek tapasztalata ilyen téren? Általában császár, vagy konkrétan a doktor úrral? Igyekszem visszaolvasni, de nagyon sok a 13 évnyi topic:) Ja és valószínűleg az Uzsokiba megyek majd, mert ott is dolgozik a dokim és a műtétem is ott volt.
Mindenkinek gratulálok a babákhoz és elsősorban egészséget, majd sok energiát és örömet a várandós és kisbabás napokhoz:)

Kép
 


Szia, én decemberi - nagyon valószínű, hogy császáros -  leszek az Istvánban. Korábban nekem is volt műtétem, kicsi is nagy is, szintén itt. Én is örömmel venném, ha valaki mesélne friss István kórházi császáros élményekről! :)
Te az Uzsokiba jársz és mégis az Istvánban szülsz majd? Vagy maradsz az Uzsokiban?
Szép napot!

Lilypie First Birthday tickers
waeni
Budapest
 
 
 


@waeni:


Szia Waeni!
Szóval az én dokim sokfelé műt és mivel korábban az Uzsokiban műtött engem, oda mennék most is. De mivel az István az állandó helye, oda mentem eddig összesen egyszer vérvételre (magánrendelőjébe kell a terhesgondozásra mennem) és csütörtökön ambulanciára mert nagyon fáj a hasam, derekam...A dokim szabin van, ezért az osztályra mentem kora reggel mondtam a doki utasításai szerint, hogy kinek vagyok a betege, ez a bajom és a dr. úr azt mondta, hogy szabadság alatt a kollégái el fognak látni. Hát a rettenetesen huzatos helyen vártam majdnem 2 órát, ígérgették, hogy behívnak, de semmi. Már úgy voltam hogy ott ájulok el, végül miután ott unatkozott 2 órát több orvos és nővér is (láttuk egymást ment a reggeli dumálás és kávézás), bejelentették, hogy inkább menjek a -1-re az ambulanciára. Ott is küldtek egyik szobából a másikba (alíg tudtam járni a fájdalomtól) többször telefonáltak a dokinak, hogy jöjjön már, végül dr. Hetényi megvizsgált némi túlzással lehet, hogy 2 perc is volt, de inkább 1,5 beszélgetéssel együtt. És annyi volt, hogy szedjek több magnéziumot és ad papírt, hogy menjek táppénzre. Amíg ott várakoztam néztem a műtéteseket, orvosokat, nővéreket, betegeket akik minden alkalommal el kell kérjék a zuhanyzó kulcsát, hideg volt...Na ehhez képest az uzsokis élméyem 5 csillagos szálloda. Orvosok, nővérek jönnek-mennek, dolgoznak, tiszta és sokkal újabb, mosdó-zuhanyzó van minden szobában...
Sajnos a fájdalmaim nem enyhültek így este elmentem egy magán ambulanciára, ahol a doki alaposan megvizsgált és hát nem rózsás a helyzet (aranyerek, miómák, miómára ráfeküdt baba). A különbség a 2 között, hogy bár mindkét helyen odaadtam volna akár ugyanazt az összeget, mert aggódom a baba és saját egészségem miatt, az egyik dokit érdekelte, hogy kiderítse mi van, a másikat meg legkevésbé:(((Sőt a magán helyen még azt is mondta korrektül a doki, hogy a lakóheéyemhez legközelebb hova menjek ha nagyobb baj van - ne hozzájuk, mert pl. nincs vérellátó központ, nem tudnak mit kezdeni koraszülés esetén stb. korrektül tájékoztatott. Szóval nagyon remélem, hogy nem kerülök az Istvánba, mert egyáltalán nem tett rám jó benyomást az ottani környezet és személyzet hozzáállása.

Kép
 


Moncsi, sajnálom a kellemetlen élményt, emlékeim szerint az első terhességemnél minden kis szurkálást-kellemetlenséget hatalmas tragédiának éltem meg. A terhes-aranyér pedig überpocsék :evil: detralex tabletta napi 3x1 nekem sokat segített, mikor Emili ráfeküdt belülről és folyamatosan nyomta a feje 10 héten át :evil:. Magánintézetben persze, hogy többet foglalkoznak veled és részletesebben, érthetőbben elmondják, miért fájt/szúrt, legközelebb mit tegyél stb.
Amit láttál, az az István nőgyógyászati osztálya nem a szülészeti! Gyermekágyas osztályon (egy emelettel feljebb) 3-4 ágyas szobák vannak saját fürdő-wcvel, felújítottak, sőt, valamikor az elmúlt két évben cuki flamingós függönyöket kaptak, tiszta lovely :wink:. Ott rettentő segítőkészek a nővérek, osztályos orvosok is. Engem nem császároztak, de feküdtem császáros szobában (második szülésem után volt műtét, ezért műtétes szobába kerültem). Császárosokra extrán figyeltek, 2-3 óránként (vagy igény szerint gyakrabban) hozták nekik a babákat (első 24 órában még kímélték őket e téren, utána ők is megkapták 0-24ben). 8 óra után volt felállítás, zuhanyzás, pisilés, ebben folyamatosan segített a nővér. Kérhettek és kaptak utólagos fájdalomcsillapítást, kaptak extra nővéri segítséget a szoptatás beindításához, osztályos nődoki be-bejött hozzájuk.
István ambuláns osztálya baromira túlterhelt, ezt én is tapasztaltam. A „kávézgató” orvos pedig nem nézhet meg, mert barom bonyolult az adminisztráció. Persze, ha épp ott haldokolsz, akkor megnéz, de ami az én szememben haldoklás, azon egy orvos látja, kell-e sürgősségi beavatkozás, ahogy az utcán is odamenne egy rászorulóhoz, vagy sem. Egyszer a szokásos 39. heti ctg után bő órát vártam, hogy valaki aláírja a papíromat, mert egy orvos se volt az ambuláns osztályon (akinek rendelési ideje volt, azt felhívták sürgősséggel a műtőbe). Ezzel jár, ha túlterheltek az orvosok és ha minden kismama elvárja, hogy a saját dokijánál szülhessen :) (én is :D).
Szülj ott, ahol TE a leginkább biztos kezekben érzed magad! Állítólag akkor van a legkevesebb komplikáció, ha az anya bízik a helyben/orvosban/ellátó személyzetben. Ha ez neked az Uzsoki, akkor ott a helyed :wink:.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Szia Rekuja! Köszönöm a részletes beszámolót:)
A kiscsajok nagyon tündériek:)))
Hát akkor az aranyeret ismered tapasztalatból, nálam az a baj, hogy duplázom a gyönyört a másik oldalról a miómával
Mivel az én esetemben fontos a sebészi technika és tapasztalat a korábbi és jelenlegi miómás dolgok miatt, a dokim az abszolút fontos. Ami meg a kórházat illeti, "másodlagos szempont" - persze a felszereltség fontos ha valami sürgősségi baba vagy mama ellátásról/életmentésről van szó. Ugyanakkor biztos, hogy segítség a felépülésben ha a környezet is pozitív.
Ami a pénzt illeti, én azt gondolom, hogy aki tud ember lenni az megteszi pénz nélkül is. Aki meg nem, annak csak átmeneti motiváció a boríték...
Értem én a túlterheltséget. Nem is vagyok a sírós, hisztizős, pánikolós fajta, de ezekben a helyzetekben valószínűleg az sokkal hatékonyabb, mint összeszorított foggal csendben várja az ember, hogy kezdjenek már vele valamit. Az meg abszolút vesztes helyzet ha egyedül megy az ember, vagy személyesen hívja a mentőt (mert nincs senki aki megtegye éppen).

Kép
 


Sziasztok!
Moncsi, sajnálom hogy ilyen rossz élményeid voltak. És hogy épp dr. Hetényit fogtad ki. Nekem ő volt az egyetlen, aki nem volt szimpatikus. A nagyműtétemnél ő is benne volt a csapatban, elég durván és fájdalmasan nyomkodta a hasamat előtte mikor vizsgált, rám se nézett, meg se hallotta amit mondtam. Bár persze ettől még lehet remek szakember. Viszont a többi dokiról, az ellátásról és a nővérekről csak jót tudok mondani.
Az éjszaka közepén is készségesen jöttek segítettek ha kellett, mindig kérdezték hogy vagyunk, kell -e fájdalomcsillapító. Bármikor lehetett menni átkötözésre, soha egy rossz szavuk nem volt. Hetényin kívül az összes doki akik műtöttek meglátogatott, elmesélték mi volt, hogy volt érdeklődtek hogy vagyok. Persze ez a nőgyógyászati osztály ugye, nem a szülészet.
Lent az alagsor kicsit más tészta, mert mindenki rohan, előfordul, hogy sokat kell várni, de velem eddig még mindig ott is kedvesek voltak.
Persze tényleg az a fontos hogy ott szülj, ahol neked jó, főleg ha már van jó élményed! Meg igazából a dokid a fontos, én az enyémet követném bárhová :)
Remélem jobban vannak a panaszaid is azóta! További szép babavárást Neked!

Rejuka, neked pedig köszi a beszámolót, ezek szerint fent is hasonló a helyzet (én lent a nőgyógyászaton is 3 ágyasban voltam mindkétszer, nagy saját zuhanyzóval (én úgy tudom minden szobához van, és nekünk nem kellett kulcsot kérni - lehet hogy a közöshöz kell?), semmi gond nem volt vele)

Szép napot nektek!

Lilypie First Birthday tickers
waeni
Budapest
 
 
 


@waeni:


Szia Waeni, nem jártam a topicban egy ideje, de most olvastalak:)
Már elfelejtettem az augusztusi "élményt":) inkább csak úgy maradt meg hogy akik az első emeleten nem túl lelkesek mondhatni nem látni semmi lázas munkát csak várakozó betegeket (mert nem voltam az egyeteln), nem tudom elhinni, hogy a másik emeleten teljesen másként viselkednek...De majd kiderül hogy hova kerülökMúltkor kérdeztem a dokimtól, hogy abban az esetben mi van, ha esetleg korábban kerül sor az eseményre melyik kórház van erre jobban felkészülve. Mondta, hogy a 2 közül a harmadik kizárólagos opció a SOTE2 mert koraszülés esetén ők tudják ellátni a babát.
Neked van választott dokid? A császárod mitől függ, korábban a műtéted hasi feltárásos volt, vagy kulcslyuk?

Kép
 


@moncsih2:


Szia,

műtétem volt ilyen is olyan is. A hegem(köldöktől lefelé - rosszindulatúság gyanú miatt kellett így vágni, szerencsére nem volt semmi gáz.) is jól bírja a terhességet, kicsit megnyúlt meg szélesebb lett, remélem majd visszaáll. A te nagyműtéted bikinivonalas metszés volt?
Dokihoz magánba járok, ő az Istvánban vezeti a szüléseit, műtéteit.
Császár azért van kilátásban, mert a terhesség mellett van (volt?) egy jókora cisztám is, és ha nem csökkent a mérete annyira, akkor útban lehet szüléskor. A 20 hetes uh-n már nem találták, de majd még alaposan megnézik.
Jól értem, akkor végülis a dokid mondja ki a végső szót, hogy melyik kórház legyen?

Lilypie First Birthday tickers
waeni
Budapest
 
 
 


Sziasztok anyukák! Ha nem nagy kérés, megkérlek kattintsatok az alábbi linkre és ott semmi mást nemkell tennetek, csak kattintani a tetszik gombra, és máris sokat segítettetek nekünk.  Sajnos telefonról nem működik. Köszi szépen :)

http://erdely.ma/fototar.php?kepid=4761 ... bb_allapot
 


Sziasztok!
Szlovákiai magyarként úgy döntöttem Magyaroszágon szeretnék szülni a Szent Istvánban, mivel otthon nagyon rossz a helyzet ezen a téren. A fórumot olvasgattam, többen is ajánlották a Kodaj Imre és Böszörményi Bea párost. Szerintetek érdemes még egy dúlát is vinni a szülésre?
Mivel én nem vagyok Magyaroszági el sem tudom képzelni mennyibe kerül itt egy szülés. Kérlek meg tudjátok írni mostanság mennyibe kerül a doki és szülésznő együtt? (Nem akarok tolakodó lenni, de segítene.) Köszönöm!
hbkinga
Dorog
 
 


Szia Kinga!

3-ból 2x szültem Böszörményi Beánál, és nekem bejött. Nem fogadott volt, csak épp ő volt ügyeletes mind2x. Ha gátvédelmet akarsz, akkor viszont szólj neki, mert nekem nem csinált automatikusan (aki a 3.nál volt, az igen, de nem emlékszem a nevére, azt Apa szokta megjegyezni :) ). Bea nincs ott melletted folyamatosan, nekem nem is volt rá igényem. Nyugodt, gyors, egy csomó mindent úgy csinál, hogy ne vedd észre, ne legyél zavarba és ez jó. Remekül szúr vénát (pocsék vénám van a jobb kezemen, de mind2x elsőre megtalálta). Mivel nem volt fogadott, mi nem adtunk neki. Dokim fogadott volt, ő idén 120e-t kapott. Azt szokták mondani, hogy egy-egy terhesgondozási díj 10x-ese a szülési díj, ha a dokid emiatt jön csak be (én mondjuk ha az ügyeleti idejébe szülnék, tuti nem adnék ennyit, de ez magánvélemény). Apa ott lesz a szülésnél? Nekem nem volt igényem dúlára. Bea mellett biztonságban éreztem magam, a nyügeimet-nyavalyáimat Apa meghallgatta. Viszont ha lett volna bent dúla, akkor a férjem totál feleslegesnek érezte volna magát. Nekünk, a kapcsolatunknak jót tett, hogy azokban az órákban kettesben voltunk, hogy rá támaszkodtam, hogy az ő kezét szorongattam, hogy kicsit bezáródtunk kettesben egy más világba. Így neki is rendesen megugrott az adrenalinszintej, mire jött a kitolás - meg a gyerek. 
Az említett dokit nem ismerem.


Ha nincs Mo-i tb-d, akkor fogalmam sincs, hogy megy az ellátás (gondolom, a szlovák tb eu-snak számít, a szülést pedig mindenhol fizeti)


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Kedves Rekuja,
Köszönöm a választ és segítséget! :)

Nálam kicsit érdekes a helyzet, mivel magyar cégnél dolgozom, így van TB-m is hivatalosan MO-on van, de eddig még sosem voltam itt orvosnál. Minden dokim szlovák (beleértve 2 rokonomat is), hozzájuk járok, sérvre is pozsonyban műtöttek tavaly februárban. A két oszág eddig még mindig elintézte valahogy a fizetési dolgokat egymás között. Mivel SR-ben van a női orvosom (akinél én is születtem), az egész családnak természetes volt, hogy én is ott fogok szülni. Elkezdtem utánnanézni milyen lehetőségek vannak nálunk és rájöttem, hogy szinte semmi. Úgy néztem 2 kórházban van kád, de a dokik nem szeretik használni. Az összes többiben háton, tartóba a láb, gyorsító injekció, gátmetszés, sietés (mintha elemenne a vonatja) és 0 törődés a kismamával. Itt nem létezik gátvédelem, az 1. babánal (szinte) mindenkit vágnak és nem várják meg amíg a maga ütemében történnek a dolgok. Nah, ennél a résznél akadtam ki és kezdtem gondolkodni a váltáson. A szlovák orvosok nem tudnak az elternatív lehetőségekről és esetleges jobb megoldásokról. Picit alacsony volt a progeszteron szintem és a dokim sosem hallott még a progeszteron krémről. A fejlett országokban 10-20 éve használják, ő meg azt sem tudta miről beszélek. Masszázsolaj és alternatív rásegítés a tágulásra - azt hiszik ufó vagy, mert olyat mondasz, amiről nem is hallottak. Ha valami bajod van, edd az antibiotikumot és ennyi.


Elvileg férjem lesz velem a szülés közben, csak előbb le kell küzdenem a beteges félelmemet. Sajnos nagyon sok rossz történetet olvastam és borzasztóan félek. Már azon is elkezdtem gondolkodni, hogy nem jobb-e a programozott császár…

hbkinga
Dorog
 
 


Kinga, megértem, h félsz :) Ez a legtermészetesebb reakció, hiszen a szülés elsőre ismeretlen is, meg hát tudjuk, hogy fájdalmas is. Túl sokat veszthetünk és túl sok rémtörténetet hallottunk a témában. De hidd el, szerencsére a szervezeted pontosan tudja, mit kell tennie. Szerencsére, nem az eszünkkel szülünk. Szerencsére, vannak hormonreakciók, amiket a babánk befolyásol. Az lenne az abnormális, ha nem félnél  Nekem 3 normál lefolyású szülésem volt, de feküdtem császárosokkal egy szobában. Látva az ő és az én regenerálódási időmet, én úgy vélem, a császár a nehezebb módja a gyerek világrahozatalának. Hüvelyi szülésnél ha kint a baba, lényegében képes vagy 0-24 ellátni. Oké, lesz még 4-6 hét, ami tényleg gyermekágyas, ne tervezz be biciklitúrát :) Csak a félelem miatt ne akarj császárt, ott is lenne min parázni bőven. Ne olvass annyi szüléstörténetet  A jókat ritkán írják le, és valahogy "divat" felnagyítani, komplikácóként beállítani vele járó dolgokat (pl. gátrepedés). JA, a gátrepedést alig érezni (másodiknál nem vettem észre). Ha viszont nincs varrás, marha gyorsan regenerálódsz 8) 


(ez most mind nagyon lazának tűnt, de én is totál paráztam még a harmadiknál is. Az, hogy tudom, h fájni fog és tudom, hogy meg tudjuk csinálni a babával, nem nyomja el teljesen a félelmet. De zseniális módon, akkor is működik és akkor is csodás élmény minden alkalommal, mikor végre rád kerül a kis lila szuszogó csomag)


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Kedves Rekuja,

Férjem is azt mondta, hogy olvassak kevesebb nem túl sikertörténetet. :)

3 tapasztalat utan mit gondolsz minek van a szülésnél "nagyobb" szerepe, az orvosnak vagy a szülésznőnek? Tudom, fura kérdés de mivel SK-ban nincs szülésznő csak az orvosod és a nővérkék, ezért nem tudom miben osztódnak a doki és szülésznő feladatai MO-on.

Te személy szerint hogy készültél fel a gyermekeid szülésére, mi mindenre jártál (kismama jóga, intim torna, felkészítő tanfolyam, konzultáció dúlával, stb.).

Nekem a szlovák orvosom semmit nem segít és semmit nem mond. Nagyon gáz, hoz nekem kell mindent "kigoogliznom".

A héten felhívtam egy nagyon kedves dúlát G. Orsolyát. Mondta, hogy ugyan így mint én már megkereste őt egy felvidéki lány és az otthoni "szörnyű" helyzet miatt mind2 gyermekét MO-on szülte.

Van tapasztalatod, hogy kivel vagy hogy a legjobb a szülés előtti felkészülés - dúlával vagy egy tanfolyamon? Én otthon mit tudok még tenni, hogy a legkevesebb gonddal és zökkenőmentesen menyjen minden?

Olvastam, hogy létezik egy orvosi eszköz (Epi-No), amivel 3 héttel a szülés előtt meg tudom tágítani a megfelelőizmokat és el lehet kerülni a gátmetszést és repedést. Te hallottál már erről valamit?

Neked mi lehet az oka, hogy a 2. babánal elrepedtél és a másik kettőnél nem? Nagyobb volt a baba?

Párom azzal viccelődik, hogy egy doktori munkához nem végeznek annyi "kutatást" mint én egy szülés miatt. :D
hbkinga
Dorog
 
 


@waeni:


Szia! Igen engem bikinivonalon vágtak, "Pfannenstiel metszés" a terminus technikum, ha jól emlékszem. Te kihez jársz az istvánban? Reméljük, hogy a cisztád teljesen felszívódott és nem kell már foglalkozni vele

A doki látszólag rám hagyja a döntést, hogy melyik kórház, de megbízom benne így tegnap kérdeztem is, hogy vannak alapvető különbségek egyrészt császárt illetően (eljárás, apuka jelenléte) másrészt babát illetően, hogy mikor teszik rám, vagy mutatják meg apukának...Azt mondta, hogy baba szempontjából az István talán kicsit baba barátabb, de a párom nem jöhet be egyik helyen sem a műtőbe. Nem tudom, hogy ez orvos, vagy kórház függő, mert többmindenkitől hallottam, hogy bent volt a párja végig a császáron, sőt tartania kellett az anyuka fejét. Mi pár napja voltunk Bécsben egy csaászér metszés "tréningen", hasznos volt, sokmindent részletesen elmondtak, amivel valszeg csak ott szembesültem volna.
Te, Többiek voltatok valami szülés felkészítőn? Még keresgélek, hogy hova tudok elmenni, kicsit készülni a nagy napra ilyen szempontból is

Kép
 


@hbkinga:


Szia Kinga! Ahogyan a többiek is jelezték, ha van választott dokid és külön bejön érted akkor általában a terhesgondozás alatti díjx10 amit kérnek/vagy elvárnak. Gondolom, hogy ez is leginkább úgy zajlik, hogy valaki meg van elégedve, vagy nem.
ha várhatóan természetes szülés van, akkor egy jó szülésznő elvégzi a munka nagyrészét vagy egészét az anyukával, az orvosok nem feltétlenül ácsorognak ott, ha nincs semmi komplikáció. Szóval dúla vagy szülésznő, nem tudom...Viszont ha ennyire tartasz az egésztől lehet, hogy jól jönne egy női segítség akivel egy hullámhosszon vagy. Egyébként bár még nem szültem és sajnos nem igen lesz lehetőségem természetes úton tenni, azt gondolom, hogy ez egy nagyon természetesen folyamat, nem kell tartani tőle a normálisnál jobban. Gondolj csak arra, hogy hány nő szült az évszázadok folyamán orvosok és gépek nélkül és a legtöbbször a természet segít és dolgozik Olvashattad @rekuja-t is és ő azért tapasztalt már 3 szüléssel a háta mögött.
Saját magam miatt és a baba miatt is sokkal jobban szeretnék természetesen szülni, mert úgy gondolom, hogy valamiből "kimaradok" és mivel beleszólunk a természet dolgába, nem úgy dolgoznak a hormonok egy programozott császárnál főleg nem, a babám sem a szülőcsatornán érkezik, ami neki sem ideális. Szóval ne olvasgass rémtörténeteket, inkább keress olyanokat, akik még a nehéz percek/órák ellenére is bevállaltak több gyereket

Kép
 


Sziasztok,
Jo latni, h aktiv a forum.

@hbkinga, az Istvan korhazzal jol jarsz, es a szuleszno valoban "fontosabb" olyan szempontbol, h o foglalkozik veled az elejetol a vegeig. A dokit csak a finishben hivjak.
Felkeszules szempontjabol kovesd a tobbiek latasmodjat, ez a vilag legtermeszetesebb dolga. Jon, amikor jonnie kell, fajni fog, borzasztoan, es meg annal is jobban, de nem fog erdekelni, mert tudod, hogy a babadert teszed. Es o teged segit, te pedig ot. Ez a kettotok nagy meloja lesz.es egy ido utan semmire nem fogsz emlekezni, a ferjem mindig azt mondja, hogy a 4,5 orabol 3 percre emlekszem.
Ami nekem nagyon bejott, regebben angliaban eltem, ott van egy nagyon jo musor, one born every minute, na az elerheto mostmar youtubeon, minden egyes resz, sok ember szuleset mutatja be, sok mindent latsz, jol fel tudod terkepezni, hogy hogyan is megy a folyamat, es szerintem ez a legfontosabb, hogy tudd, hogy eppen mi tortenik veled,ne aggodj es azzal foglalkozz, h uristen mi ez es mi jon meg. En sem szultem elotte, de mindig tudtam, hogy epp mi van es tudtam csak magamra es a babamra figyelni. Es ez a lenyeg.h merd atadni magad, es hagyd, h a tested iranyitson...
Illetve felkeresheted a birth without fear oldalakat vagy instagram hashtageket.

Sok sikert
 


Kedves Anyukák!


Első gyermekemmel vagyok 35 hetes terhes, akivel az Istvánban fogunk megküzdeni azért,hogy végre egymás karjaiban lehessünk így érdeklődni szeretnék - főképp, a nemrégen ott szülő édesanyáktól -, hogy mik azok a dolgok, amiket adnak majd a babámnak a megszületését követően (gondolok itt pl.: popsikrém, hintőpor, pelenka, stb. )? Mivel ezt kórháza válogatja, így óriási segítség lenne egy kis infó ezzel kapcsolatban. Előre is köszönöm szépen a válaszokat.

mandym
1201 Budapest
 
 


Szia mandym! Gratulálok a kismanóhoz! Jó helyet választottál szerintem a szüléshez, első pillanatokhoz :) Nyáron szültem az Istvánban utoljára. Akkor adtak napi 3-4 pelust a gyereknek (aldi-s, enyém legkisebbem bírta, de a középsőm szenzitív egy csajszi, ő csak a pampers premiumot bírta ilyen csöpségnek), volt kikészítve popsikrém, alkohol és gézlap a szobában a pelenkázóra. Nincs központilag kisruha (van kórház, ahol adnak, itt rögtön a szülőszobán kérik a saját kisruhácskáját, ami először ér a pici testhez, én nagyon szerettem ezt mindig előre kiválasztani itthon). Csak a szülőszobán adnak neked betétet, ezt mindenkép sokat vigyél! Neked alapvetően semmit se adnak, a kaja is inkább szimbólikus... szóval napi ebédet hozass a rokonokkal  Gyerkőcnek lepedő van a kicsi-kocsiban, de takarót neked kell vinni (pl, kisebb polártakaró). Én úgy tapasztaltam, hogy elég meleg van a szobákban (november, január és júniusi tesztelés), de a két kisebb fázós, ők kaptak egy plusz türcsi-takarót, ha a kocsiban aludtak és nem az ágyamban. Esetleg egy kis cérna-sapka, ha kopasz lesz (nálunk mindig volt haj). Kiskesztyűnek nem szoktak örülni, mert ha vmi hozzáér a kezükhöz, az bezavar a szoptatásba, vagy mi. Karmolás 1-2 óra alatt elmúlik, ez a baba-köröm meg úgyse igazi még (én első 3-4 hétben nem vágom nekik). Most hirtelen ennyi jutott eszembe, kérdezz, ha van konkrétum, bizti nem írtam le mindent 
Könnyű szülést!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Kedves Rekuja! Nagyon szépen köszönöm a gratulációt, és a választ is, nagyon sokat segítettélVéleményed szerint - te már 3x-osan ismered a benti hőmérsékletet - elég "kezdő ruha" gyanánt egy body és rugdalózó a kicsinek, vagy készüljek zoknikával is?Nem tudom milyenek bent a hőmérsékleti körülmények... Ami még érdekelne: apás szülést tervezünk, és a védőnőmtől hallottam,hogy azt is kórháza válogatja, hogy apuka kap-e a műtéthez "ruhát" meg "lábzsákot" vagy sem. Állítólag van ahol automatice adnak, van ahol kihelyeznek ilyen automatát és így helyben megtudjuk venni, és van, hogy nekünk kell szülés előtt beszerezni ahol erre van mód. Ez hogy van az Istvánban? Azt hiszem utolsó kérdésem: azt olvasom egy 2008-as (így nem éppen friss) blogbejegyzésben, hogy van ingyenes szülésfelkészítő tanfolyam is a kórházban minden szerdán, 6 alkalmas (ami nekem már nem fér bele végig, de be lehet menni bármelyikre, és be lehet kapcsolódni bármikor, bejelentkezés nélkül), majd az előadások után ha úgy van lehetőség,meg lehet látogatni a szülőszobát. A kérdésem: az órák látogatását kihagyva is meglehet  szerinted látogatni a Szülész osztályt (mert engem leginkább az érdekelne, hogy éles helyzetben ne egy idegen környezet fogadjon, ne adj Isten a 10 perces fájásaimmal berohanva, ne akkor kelljen rájönnöm, mi hol van), vagy csak az előadás keretén belül? Egyébként Te voltál a kórház előadásán, ha igen, hasznosnak tartottad, mondtak újat,amit az ember lánya ne tudna meg a netről/könyvekből? Köszönöm válaszod.Szép napot.
mandym
1201 Budapest
 
 


Kedves mandym!

Holnap kezdődik az Istvánban a szülésfelkészítő.... érdemes elmenni rá, mert rengeteg mindent megtudhatsz. Mi decemberben voltunk az utolsó (6.) előadáson és pont arról volt szó mit kell vinni a kórházba, miből hányat, szoptatás, szülés után mi hogyan működik (az első óra a babával, látogatás, hazamenetel).
Nekem nagyon hasznos volt ezért is ajánlom neked ha esetleg még nem jártad végig az órákat. Elvileg holnap kapunk olyan kis könyveket is az összes előadásról, ami a többi kismama szerint szintén hasznos.
Én is az Istvánban szülök és remélem holnap végre nem lesz tele minden szülőszoba és meg tudjuk nézni ami üres....
hbkinga
Dorog
 
 


akkor sorban :)


zokni – gyerekfüggő. Elsőszülöttem hal-lány, sose fázik, nem volt zokni. Másodikkal meg rohantam a csecsemősökhöz, hogy lila a lába, rossz a keringése… nem kicsit röhögtek, miközben arról győzködtek, hogy ilyen, ha fázik egy gyerek :D A harmadik meg kánikulában is body-rugiban volt, mert annyira fázós :) befér egy bébizokni a bőröndbe :)


apa – szülőszobába utcai szerkóba megy. Ha sáros az idő, van kint cipővédő zsák. Műtőbe apa nem mehet be. Nekem a dokim is utcai ruhában volt a szüléseken – mondjuk a második kettőt majdnem lekéste, azért is :lol:. Ha műtőbe jutsz, arra azért átöltözi :D (másodiknál nem vált le a lepény, úgyhogy szülés után a műtőt is megismerhettem).


szülésfelkészítő tanfolyam – tényleg van egy ilyen idétlen nevű 6 részes szerdánként, elvben valahol a nőgyógyászat épületében ki is van írva. Aszem helyileg a Szent László területén van, mert ott van terem vagy mi (?). Ha betelefonálsz, tudni szokták. Én az első gyerek előtt voltam két-hármon, érdekes volt. A szülés lefolyását egy szülésznő irtó korrektür végigmondta, az sztem jó volt, mert nem személyes élmény sok-sok érzelemmel, hanem külső szemlélő tényekkel. Nekem ettől olyan érzésem lett, hogy a szülés egy irtó gyakori, mindenkinek fáj, mindenki túléli folyamat, ami nekem segített. Szülőszoba látogatás… hááát én is pont ezért mentem először, mint amit írsz. A férjem tök megnyugodott tőle, mert azt kapta, amiket írtál. Én meg napokig totál kivoltam, hogy bakker, már mindjárt szülök, atyám, nem fogom kibírni :shock:. Szóval nem egyértelmű, hogy jót tettem-e magammal :D Szüléskor meg totál nem számított, hogy már láttam belülről azt a folyosót is :roll:. Ja, ha túlhordod és hétvégenként is menni kell ctg-re, az úgyis a szülészeten van fönt, akkor meg lehet nézni :lol:.


Ki a dokid? Oda jársz rendelésre, vagy magánba? Lassan kezdődik a ctg-s korszak (36-37. héttől), ha arra az Istvánba jársz, sztem ott megérdeklődheted, hogy lehet bemenni egy szülőszoba-látogatásra valahogy. Nyáron voltak gyakornokok a ctg-nél, ők irtó lelkesek voltak.


Szívesen segítek, ilyenkor jó végiggondolni, milyen is volt ez az életszakasz :roll: Főleg az első babánál, akkor nagyobb csodának éltük meg, a harmadik már rutinból ment (nem is sok empátia volt a férjemben :evil: mondván, úgyis amint kint van, már nem fog fájni :roll: Hiába igaz, azért na, bakker, közben fáj!!!).


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok! Ismét itt, bár még csak tervben a kistesó. Az a kérdés, hogy járt valaki a kórházba (tehát nem magándokihoz) terhesgondozásra? Mely orvosok rendelnek ott, és hogy zajlik az egész? Csak oda kell menni, vagy időpont van?
sargarozsaaa
Budapest
 
 


@mandym:


Szia!

Én épp egy hete szültem az Istvánban az első babámat:).

Meg tudom erősíteni, amit rekuja írt, annyival egészíteném ki, hogy mi csak az első nap kaptunk pelenkákat (Bella Happy márka, 2-es méret), aztán ha a csecsemősök fürdették, akkor be is pelenkázták, de azon felül már nem adtak. Nem tudom, ebben mennyire volt benne, hogy helyhiány miatt a nőgyógyászaton voltunk a félemeleten, ott is vannak baba-mama szobák, de kicsit kint voltunk a fősodorból, kérni meg nem próbáltam. Ide is jöttek persze a csecsemősök naponta kb. kétszer, illetve fel kellett vinni hozzájuk a babát fürdetésre, meg ha valamit még szerettem volna (szoptatásban segítség, ilyesmi). A kórteremben tényleg nagyon meleg volt, de a folyosón és a liftben elég hideg, úgyhogy kellett egy kicsit vastagabb sapka és takaró is, hogy ne fázzon közben.

Még annyi, hogy a szülészeten felújítás van, emiatt is kevesebb a hely ott, az öt ágyas, fürdőszoba nélküli szobát alakítják át éppen, szóval van némi káosz.

A szülésfelkészítő tematikáját itt megnézheted:

http://boldogszuletesert.hu/index_szekhelyunk.html

Én csak az utolsó előadáson voltam decemberben, az tényleg hasznos volt.

A szülőszobát nekem a választott szülésznőm mutatta meg, szóval így is működik a dolog, aztán csináltak ott ctg-t is. Én is ugyanazért szerettem volna előre látni, amit írtál, hogy ne akkor lássam először a dolgokat.

Üdv: Wendy
 
 


Sziasztok!
Szerdán voltunk az újonnan induló 6 részes felkészítőn és néhány új info is elhangzott. Szerintem ha van időd, hasznos elmenni. Minden szerdán 5-kor kezdődik majd a kismama torna, ami szintén hasznos...  2 légy 1 csapásra?
Utánna elmentünk szülőszoba látogatásra és szerencsére csak 1 szülés volt folyamatban így az összes többit jól megnézhettük. A kádas szobában nincs fájdalom csillapítás, csak a többiben, mivel ott nincs ágy és ugyebár ha kapsz epidurális érzéstelenítést akkor feküdnöd kell. Én pont ezeket az infokat akartam megudni és sikerült is. Szerencsére a fogadott orvosom és szülésznő jelöltem is engedi a kádban szülést.... már csak a babának is akarnia kell
Pont a kádas szobában álltunk mikor kihozták az épp akkor született babucit fürdetni. Csak a haját mosták le vízzel, vagyis leöblítték. Apuka és nagymama videózta, szülésznő fürdette. Nekem még a könnyeim is kicsordultak a picit látva. Még sosem láttam ilyen közelről ennyire pici babát. Szerintem szét fogom magam bőgni mikor megszületik a pici lányunk.

A főorvos mondta, hogy február közepéig tart a felujítás, mivel csinálnak 1 ágyas és 2 ágyas szobát egy másikból. Sajnos most nagy a zaj és zavaró is, de ha ennek vége, minden szobában lesz fürdőszoba.
hbkinga
Dorog
 
 


Wendy, gratula a kicsi manócskához! Jó baba-szagolgatást <3 Mennyi pelust adnak irtó gyakran változik ezek szerint :( középső gyerekemnél még a fürdéshez is vinni kellett saját pelust, saját popsitörlőt, mert annyira nem volt készletük :( Lenti szoba tényleg nem a legkényelmesebb :( De ez legyen a legnagyobb baj a babásodással :wink:


Kinga, megkönnyeztem a szülőszoba-leírásodat, ilyenkor megint szülni szeretnék  (csak a férjemnek meg ne mondjátok, mert kirohanna a világból egy 4. baba gondolatára ). Én Micit az alternatív szobában szültem, ágyon fekve  Bizti velem van a baj, de a "mozdulni se bírok úgy fáj" állapotban a kád látványa nekem ok a gyilkolásra :P Egyébkén ott is van ágy, egy nagy franciaágy. Elsőre nem tetszett, de aztán tök jó volt, mert nem volt rajta „mindjárt leesek, olyan keskeny” érzésem kitoláskor. Doki meg simán mellém feküdt, hogy hozzám férjen :) Én kaptam infúziót és az állványt simán odatolták az ágy mellé (aztán a férjem végig kerülgette persze, de így járt :D). Edát nem kértem egyiknél sem (mire a „csináljanak bármit a fájdalom ellen” szakaszba értem, már nem lehetett úgyse adni, én meg fóbiásan félek a gerincbeszúrástól).
Lemosáson annyit pontosítanék, hogy a haját se nagyon mossák le… legkisebbem irtóra hajas baba volt – most is az – és baromi büdös magzatmáz szaga volt egy napig. Meg keményre merevedett a haja, ahogy megszáradt a cucc benne, marha mókásan festett :D


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


@rekuja:


Köszi a gratulációt.

Nekem nem volt bajom a nőgyógyászattal, rengetegen voltak fent, a munkások járkáltak, fúrás-faragás stb, lent sokkal nyugodtabb volt az egész, szóval szerintem még a felvándorlással együtt is jobban jártam, mintha fent lettünk volna.

Egyébként én is az alternatív szobában szültem.
 
 


Most már nagyon kíváncsi vagyok arra az alternatív szobára és az ágyra....
Nekünk szerdán azt mondták, az nem ágy csak tatami ami nagyon kemény és nem fekvésre van kitalálva, hanem különböző pózokban szülni....
Lényok nektek kényelmes volt az ágy vagy nagyon kemény? Akkor most lehet ott kapni epit vagy nem? Picit összezavarodtam...
Ha modjuk nem vagyok túl jól, akkor megfürdetik a babát helyettem? Mikor kell elhagynod a szülőszobát, mennyi idővel a szülés után?
Köszi a választ... :)
hbkinga
Dorog
 
 


@hbkinga:

Az én tapasztalataim:


Egy alacsony emelvény a leginkább, talán a tatami tényleg jó szó rá, tényleg nagyon kemény, de én ezt csak akkor éreztem, amikor lefeküdtem rá, nem volt kényelmetlen aztán. Az epiról nem tudok sajnos, nem merült fel.

Fürdetés: amikor megszületett a baba, és letelt a megfigyelés, a szülésznő fürdeti meg, apa (vagy más kísérő) vele mehet, addig te még pihensz a szülőszobában. Nálunk a fürdetés után már a férjem öltöztette fel, mert szerette volna, de megcsinálják azt is persze. Az osztályon a csecsemősök fürdetnek, be kell vinni hozzájuk, nekünk minden nap fél négyre kellett. Ott kérheted, hogy te fürdethess, azt hiszem, de ebben nem vagyok biztos. (nem tudom, melyik fürdetésre gondoltál)

A szülőszobán, ha jól tudom, 2 órát töltenek átlagosan, nálunk úgy alakult, hogy több volt valamivel. Az "elhagyáson" azt kell érteni, hogy tolókocsival letolnak az osztályra. A baba a csecsemőosztályra kerül egy rövid időre, ahol megvizsgálja a neonatológus, aztán - ha minden rendben vele - odaadják neked.
 
 


Kinga, én is az alternatív szobában szültem, bár már lassan 20 hónapja.  Én is tartottam tőle, hogy kényelmetlen lesz az ágy, de ott akkor nem tűnt annak, bár a vajúdás nagy részét inkább a kádban töltöttem. Viszont a kitolásnál és a szülés után 2 órán át ott feküdtem, és nem volt gond vele.  Ezzel arra is válaszoltam, hogy kb. 2 órát maradtunk a szülőszobán a baba világrajötte után, de ezt felülírhatja, ha sok a szülés éppen, és kell valakinek a hely. Az én kisfiam nem volt véres, ezért nem fürdették, csak megtörölgette a szülésznő. Epidurális nálam nem volt, de azt nem mondták, hogy nem is lehetne...
Terhesgondozásra mindannyian magánba jártatok? Én a másodikkal csak szülésznőt fogadnék, a dokipénz meg inkább a gyerekekre menne.
sargarozsaaa
Budapest
 
 


@sargarozsaaa:


Én magánrendelésre jártam.
 
 


alternatív szobában tényleg kemény az ágy, de szerintem ez szüléskor jól jön :) Amúgy a szülőágy is kemény, ami a többi szobában van, tehát mindegy. Az furább volt, hogy alacsony, és én aggódtam, hogy szegény szülésznőnek meg dokinak ott kell guggolnia-térdelnie az ágy mellett majd… hát őket nem zavarta, szülésznő mellém ült, doki odafeküdt-térdelt, elég rutinosak voltak :) mintha nem ez lett volna az első babájuk ezen az ágyon :D


hbkinga, melyik fürdetésre gondolsz? Az első, szülőszobait, azt a szülésznő csinálja, ez kb. 5-10 percel születés után van, mikor elvágják a zsinórt. Akkor te még nem fogsz felállni ám :D :D :D Nekem a többit a csecsemősök csinálták, mert elég zsúfoltság volt, és én nem ragaszkodtam hozzá, hogy kipróbáljam – főleg többedik gyereknél. Fürdethetem még eleget :D (Mici már nem „fürdik” hanem vidraként lebeg a kiskádban, de ehhez is kellett a rutin, hogy elsőre el merjük engedni).
Szülőszoba elhagyás a zsúfoltságtól is függ. Van egy minimál-idő, amit maradni kell megfigyelés végett, de utána, ha senki sincs és mondjuk éjjel van, akár órákig maradhattok – első gyerekkel aszem 3-4 óra után vitték el a babát, engem meg csak 7 órával később). De a gyerekkel kórházban töltött idő is sokban függ a leterheltségtől, második gyerekemnél „úgy rúgtak ki” mikor meghallották, hogy már mennék (kicsit kozmetikázták a lapot, mert még necces volt a dolog, elvben 72 órát kell bent lenni és délután 4kor váltanak a napok. Mesó hétfő 16:43kor született, tehát csütörtök este telt le a 72 óra, péntek délelőtt mehetett volna el. De ha 16:00kor születik, akkor már csütörtök délelőtt is elengedték volna – ez volt a pici csalás, hogy mégis mehettünk. Mici hétfő 15:15kor született, őt simán engedték csütörtök délelőtt. Szaffi éjjeli baba, vele gond is volt, így vele meg 5 napig voltunk bent, szombat 0:23kor született és szintén csütörtökön jöhettünk haza, de ez már 4 éve volt, lehet, h nem emlékszem jól)


wendy, nálunk is apa öltöztette a harmadikat, a másik kettőnél viszont már felöltöztetve hozták vissza a fürdetésről, lehet, szólni kellett volna :roll:. Mondjuk a harmadikra már apa is rutinban volt :D


Sárgarózsa, én is magánba jártam. De ha nem akarsz saját dokit fogadni, akkor bárhol csináltathatod a vizsgálatokat, akár lakhelyhez közelebbi rendelőben is, szülni meg mész az Istvánba a szülésznődhöz. Csak időben beszélj a szülésznővel a dologról :D 


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


@rekuja:


Érdekes, nálunk nem 5-10 perccel születés után vitték el fürdetni, hanem több, mint két óra után, lehet, hogy ez is változó. A férjem ment vele, és megkérdezte a szülésznő, hogy szeretné-e ő felöltöztetni, szóval nem kellett szólnia. Úgy tűnik, sok verzió van.
 
 


Köszi az infót, Rekuja. (A kerületi sztk-ról nem hallottam túl jókat, de majd lesz valahogy.)
sargarozsaaa
Budapest
 
 


Sziasztok!
 
Az én kisfiam is az István kórházban született nyáron. Sajnos végül császárra. Így azt tudom hogy császár után kiviszik a babát és kint fürdetik meg ott lehet az apuka is. és uttána az ő csupasz mellkasára teszik a babát a szőr kontaktus miatt.

sargarozsaaa: Én úgy tudom az istvánban nincs olyan szülésznő aki válal fogadott orvos nélkül. Ami nekem azért furcsa mert az új jogszabályok alapján alacsony kockázatu várandóságot már szülésznő is gondozhat. 



Kép
zuzmo4
Érd
 
 


Sziasztok, csütörtökön szültemaz Istvánban, dr Koiss Róbert az orvosom, Hanna volt a szülésznő, nem fogadtam meg, ő volt ügyeletben és ennek ellenére le a kalappal, nagyon kedves és türelmes volt, profi munkát végzett, tuti jó gátvédelemmel. A Doktor Úr kísérte a terhességem végét, csak a legjobbakat mondhatom, csak úgy terhesgondozásban mint a szüléskor. Ketten nagyon szép, természetes születést biztosítottak a fiamnak, mindenkinek ilyet kívánok, és nagyon tudom ajánlani mindkettejüket.


Sziasztok, én is újra itt :) Júniusban elvileg újra használatba vesszük az alternatív szobát, ha minden jól megy :) Négy éve szültem ott, de igazából hogy véletlenül kerültem-e oda, vagy csak ott volt hely, vagy a szülésznőm emlékezett, hogy nekem fontos a természetesség, azt nem tudom, a lényeg, hogy ott kötöttünk ki. Előtte szerintem max az ajtóból kukucskáltam be egyik szülésfelkészítő után, nekem eszembe se jutott, hogy kemény lesz-e az ágy, legfeljebb hogy milyen alacsony. Nem is rémlik, hogy kemény lett volna, utána simán feküdtem rajta a babával még két órát kényelmesen :) Alacsonynak alacsony volt, de az meg nem számított, mert nem keltem fel-le róla :) Az orvos és a szülésznő meg valahogy odahelyezkedtek. Én valami teljesen kicsavarodott pózban szültem minden egyéb tervezgetés ellenére, ott helyben már valahogy nem számíottt, csak ne kelljen megmozdulnom :)

A babát épp hogy csak becsavarták egy törülközőbe, és úgy adták utána oda két órára, szerintem nagyjából másnap mosdatták meg először. A két óra letelte után kapott csak ruhát is, úgy emlékszem.

Egy napot voltam csoportos szobában, és még kettőt alapítványiban, nekem nagyon jó volt egyedül lenni, ha valaki megteheti anyagilag, annak csak ajánlani tudom.
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: