Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok, akinek van bármilyen tapasztalata ifj Kelemen Csabával kapcsolatban kérem írja meg. 18 hetes vagyok és hozzá járok, emberileg nagyon szimpi, de mintha nem lenne annyira alapos. Köszi
 
 


Szia Adri!

Hát igen. Ha az apjára ütött, márpedig tőle tanult, akkor jók a meglátásaid. Ha gondolod ad meg a prividet, és leírom a véleményem.

Szia
Ági
 
 


Sziasztok!

Én csak most regisztráltam. Az ifj. Kelement nem ismerem még, de apját igen. Nála születtem, édesanyám évekig hozzá járt. Milyen rossz tapasztalatod van róla? Azért érdeklődöm, mert úgy tervezem, hogy az ifj. -nál szülnék, úgyhogy kíváncsi vagyok.

köszönöm: Ági
 
 

 
 

Sziasztok!

2005-ben nála (id. Kelemen) született kislányom, sajnos halva. Egészséges eltt volna, ha időben megcsászároz és nem szabadságra megy. Mindenki azt mondta, hogy az ifj. Kelemen a papától tanult. Hát ezért írtam, amit írtam. De ezt Nektek kell eldönteni.

Ági
 
 


Sziasztok!

Én most januárban szültem császárral a kis Kelemennél, és csak jót tudok róla mondani, pedig nem voltam könnyű eset, még kórházban is feküdtem a végén, és a kislányom 5 héttel előbb született.

Ági, megdöbbenve olvastam, amit irtál. Nagyon sajnálom, ami történt veled. Nem is értem, mert az unokatesómat anno az id. Kelemen pont azért nem vállalta el, mert akkortájt szokott menni nyaralni, amikor az uncsitesóm szült volna.

Üdv:

Lilla


Sziasztok!
Nekem csupa jó tapasztalatom van. Kettő gyermekem a papánál, harmadik a fiánál született. Ha lenne negyedik akkor is hozzájuk mennék. :P

Kép
 
 


Sziasztok!

De jó hallani, hogy jó híreket is hallok! Bátyám is, én is az id-nél születtünk és édesanyám tapasztalatai jók voltak. Nekem úgy néz ki, hogy lassan dokit kell választanom, mert 7,5 hónap múlva jön a babám (remélhetőleg).

Ági76! Nagyon-nagyon sajnálom, ami történt Veled :( De más orvos nem tudott volna segíteni? Én úgy hallottam, hogy a végén már nagyon gyakran kell szívhangra, meg mindenféle vizsgálatra járni, ott nem láttak semmit?
 
 


Szia Oriagi!

Az utolsó ctg (kedd) lapos volt, de az áramlásos ultrahang álítólag jó. A rossz ctg ellenére hazaengedett. Legközelebb hétfőn dolgozott, akkorra hívott császsáros szülésre. De akkor már sajnos nem találták a szívhangot. 2-3 napja már halott volt az én kis angyalkám. Egy teljesen egészséges, nagy baba volt. Kislány, Bernadett, 3,87 kg és 58 cm. Egy pillanatra se láttam... Mindez (legalábbis én így gondolom), egy figyelmetlenség miatt.

Ági
 
 


ági76! Ezt tényleg nagyon sajnálom :(

flocika, lilla! Ti tudtok nekem írni az ifj. Kelemnről bővebben? Mikor rendel? kell-e fizetni, van-e magánrendelője? stb... mindenre kíváncsi vagyok, ha van egy kis időtök!

köszönöm! Ági
 
 


Sziasztok!!!

Kezdetektől fogva az ifj. Kelemen Csabához jártam, teljesen korrekt volt mindig, és amit emberileg lehetett mindent megtett. Emberből van az orvos is, ahogy mi kismamák, leendő anyukák és már anyukák :lol: !!! Hibázni csak az tud aki dolgozik, és hibátlan ember nincsen!!! Sokan szülnek nála, meg kell érteni, ha nem mindenkinél naprakész. Fiatal kora ellenére felkészült, ügyes, tapintatos, és amit tudni kell időben elmond mindent, és lehet kérdezni és kell is, válaszol és megbeszéli a következő teendőket időben!!! :lol: Csak jó tapasztalatom van!!! :D Császárral szültem, és minden nap benézett, s megkérdezte hogylétemet, és nem akart elfogadni semmit!!! :)
Egy kismamának amúgy is nyugodtnak és türelmesnek kell lenni, mert a baba mindent megérez!!! :P [/url][/quote]


Sziasztok,

Én pénteken voltam nála először és nagyon meglepett, hogy ilyen fiatal. Egy pár évvel idősebbre számítottam. De elvileg már szakvizsgázott orvos a pecsétszámából ítélve.

Ági76,

Én is nagyon sajnálom, ami veled és a babáddal történt. Remélem már túl cagy rajta valamennyire.
Azt honnan tudod, hogy az apjától tanult? Vagy csak azért, mert ő is nögyógyász szakorvos?

Örülök, hogy az ifjabbról jó véleményeket olvastam. :)

Én az ügyeletre mentem be hozzá, ott megvizsgált, meghallgatta a szívhangot, és elmondta mi várható majd az elkövetkező 4 hónapban. Én még a telcsiben rákérdeztem a vizsgálati díjra. Rám bízta a dolgot.


Bajaiera1973,

Azt véletlenül nem tudod a császárral születés több-e nála, vagy a természetes? MErt ketten is császárral szültetek nála ebből a kevés hozzászólókból. Vagy kicsi a vetítési alap?

 


Oriagi!
A MÁV rendelőben VI.emeleten hétfőn 9,30-14,00 rendel.
Nem a kórházban,hanem ott a másik épületben a szakrendelőben.
A száma 475-2565 Időpontot kell kérni és fogadnak.

Kép
 
 


Sziasztok!

Köszi flocika a segítséget! Hétfőn voltam is már nála :)

Nos, az én véleményem nagyon jó róla. Nagyon szimpatikus és kedves volt. Kérdezés nélkül mondta, mikor-mit csinál és elnézést kért, ha kellemetlen volt valami (ultrahang például :) hát szerintem az nem tud kellemetlen lenni, hisz nem fáj, de ő még erre is figyelt. Mielőtt mentem hozzá, a váróban beszélgettem egy lánnyal, akinek a harmadik gyermeke születik nála és nagyon-nagyon jókat mondott róla. Kedves, tapintatos és úgy érzem, ez a legfontosabb! Ha egy terhességnél minden rendben van, akkor egy ilyen orvosra van szükség. Úgyhogy egyetértek bajaiera1973-val :) Én eddig jó véleménnyel vagyok róla, úgyhogy legközelebb is hozzá megyek.

Üdv: Ági
 
 


Sziasztok,


Ági,

Hétfőn délelőtt a rendelésére mentél és meg is UH-zott? Ez hogy néz ki pontosan? Kértél a szakrendelésre időpontot? Mikor odamentél elmondtad mi a helyzet és ő megvizsgált és mondta, hogy akkor meg is UH-oz?

Tudom hülyén hangzik, csak semmi kedvem ahhoz, hogy a rendelésen fél délelőttöt üljek, utána meg máskor csinál UH-t

És mikor kell menned legközelebb, és mit állapított meg?


Niki

 


Az ifj. kis Kelemenről annyit,h. tényleg nagyon jó, és 28 éves, orvos, de nem szakorvos, majd 2 év múlva,az édesapjáról is csak jót hallottam és a hétfői rendelésen Ő is ott van, nagyon szimpatikus ember, mint a fia.
nem hiszem, hogy a szülés fajtája határozná meg azt, h. mennyit adjunk az orvosnak. Mi úgy adtuk át a pénzt, hogy megköszöntük a 9 hónapos munkáját, igaz közben néha vittem egy-egy üveg italt, 1x adtam pént neki, és persze hozzáteszem, h. eg.ügyis vagyok, és ezt a rendszert magam elítélem. Vagy fizetős legyen minden szolgáltatás, de akkor ne fizessük a TB-t, vagy a biztosítása szerint kapjon ellátást az ember, de ez nem jó így. Fizetsz aTB-nek, meg még plusszban azon gondolkozol-mikor ezer más gondod van a bab világrahozata idején, h. mennyit adj az orvosnak!?
A normálisabbja azt mondja nem kér semmit, Rád bízza. Ha meg vagy vele elégedve úgyis ad az ember, de csak a már jól elvégzett!!! munkáért jár jutalom!!!Aki pedig pénzt mer kérni ott kell hagyni!!!
Ügyesek legyetek Kismamák!!!


Sziasztok!

Niki! Nos, először voltam most nála (nagyon régen a papánál jártam csak), a hétfői rendelésén. Ugyan én bejelentkeztem, de csúsztunk azért picit. Bementem, mondtam neki, hogy mi a helyzet, és egyből mentünk UH-ra (a szomszéd szoba). Én mondjuk a 8. héten voltam, első vizsgálaton, úgyhogy gondolom mindenképpen van ilyenkor UH. Adott képet is egyből és mondta, hogy minden rendben van. Nekem is mutatta a monitort, elmagyarázta mit látok és hogy hol dobog a szíve :) Aztán volt rákszűrés is és megbeszéltük, hogy a 12. héten megyek hozzá vissza. Elküldött vér-vizelet vizsgálatra illetve a védőnőhöz.

bajaiera1973! A pénzzel kapcsolatban hasonló véleményen vagyok Veled. Én olyan oroshoz nem vagyok hajlandó menni, aki előre megmondja mi - mennyibe kerül. Ez nem lehet téma. Ha tudok, és elégedett voltam, úgyis fogok neki adni. A TB-ről, meg a legújabb számlázási rendszerről itt nem írok véleményt :)
 
 


Szia Oriagi!

Azt írtad, hogy szereted, ha előre megmondják, hogy mi mennyi. Ebből arra következtetek, hogy ifj. Kelemennel is megtárgyaltátok a dolgot. Kiváncsi lennék az árakra.
Jöhet priviben is, ha ide nem akarod.
Még nem tudom, hogy váltok-e dokit, de ő az egyik kiszemelt :-)

köszi Espero
 
 


Szia,sztok,


Bajaiera,

A múltkor írtam, de úgy látom elveszett a bejegyzésem. Szóval a pénz dolgában nem a szülés típusát tartottam a mérvadónak.
A vetítési alapot arra értettem, hogy a mi kis topikunkban a viszonylag kevés felhasználó közül ketten is császárral szültek, és vajon többen szülnek-e nála császárral mint természetesen. De szerintem ez egy hülye költői kérdés volt tőlem:)

Espero,

szerintem Ági pont azt írta, hogy nem szereti, ha az orvos mondja meg mennyi a tarifa. Én pl. azt szeretném, hogyha jól végezte a munkáját, akkor annyit adjak neki, amennyit tudok és gondolok, ne azon erőlködjek, honnan veszem a pénzt a szülésre.

Egyébként nem szül nála valaki decemberben? MErt én akkor fogok.

 


Sziasztok!

Espero! Niki jól írta, én nem szeretem, ha előre tarifát mondanak nekem.. Kivéve ha egy magánklinikára megyek, mert ott azt tartom természetesnek. Nem beszéltem meg eddig vele árat, de ha jól tudom, ő nem is mond konkrétan. Szóval annyit adsz, amennyit bírsz és gondolsz.

üdv: Ági
 
 


Bocsi, átugrottam a "nem" szócskát a mondatban. :oops:
Én első szülésre készülök, tehát nincs tapasztalatom a kérdésben. Csak azt akarom elkerülni, hogy én adok valamennyit, amennyit jónak látok, a doki meg elküld a francba........Bár persze ez legyen inkább neki égés, nem?? :D
Most konkrétan nem Kelemenről beszélek, csak úgy általánosságban......
 
 


Espero!

Hát persze, ez így van. Nekem is első baba, úgyhogy épp ezért kérdezgetek én is mindenkit a témáról.. De vannak olyan orvosok, akik előre megmondják, hogy 50-100 ezer. Ezzel nem értek egyet. De épp ezért nem megyek ilyen dokihoz. Szerintem van elég, azért lehet "válogatni". Ha pedig nem mond összeget, akkor az olyan, hogy nem fog semmi rosszat szólni, hisz neki "mindegy" (úgyis fogsz adni :) csak legfeljebb nem olyan sokat.

Ági
 
 


Sziasztok,


VOlt valaki Kelemen dokinál úgy, hogy a rendelési időben Uh-ták, és a férj bemehetett? Mert akkor apucinak szabit kell kivennie és nem mindegy, hogy beengedik-e, vagy sem.


Üdv:Niki

 


Sziasztok!

Niki, nekem a férjem az összes UH-on ott volt, de nem a rendelőben, hanem az ambulancián. Szerintem semmi akadálya nem lesz, sőt számomra ez volt a természetes, hiszen csak az apja a lányunknak.

A császárral kapcsolatban, nálam azért volt császármetszés, mert olyan kevés volt már a magzatvizem, hogy Roncsinak 5 héttel előbb meg kellett születnie, hogy nehogy valamilyen baja legyn emiatt. Plusz magas vérnyomásom van és faros fekvésű volt. Azt hiszem ezek közül egy ok is elég lett volna a császárra.

Üdv:

Lilla

Kép


Lilla!

Ez biztos buta kérdés, de mit jelent az, hogy nem a rendelőben, hanem az ambulancián?

Ági
 
 


Lilla!

A kérdést rosszul fogalmaztam meg. Azt értem, hogy az ambulancián volt, de ott is a Kis Kelemen csinálta? vagy bárki, aki ott van? Oda hogyan jelentkeztél be? Engem a doki mindig átvisz a szomszéd szobába, ahol az UH van és ott nézi meg a babát..
 
 


Sziasztok,

Lányok, azóta senki sem volt nála? Én voltam a 27 hetesen, mikor a vércukromat is nézték, és megállapították, hogy egyértelműen kisfiú. Ezt az uh nézték, nem a vérvételből.:)
Jövőhéten megyünk megint, már nagyon várom.

Volt valaki a MÁV nagy Uh gépén?
Nem az Sztk-ban van gondolom én, hanem a kórházban. Szóval az milyen gép? Mert állítólag tud 3D-s felvételt is.

 


Sziasztok,

csak azt akartam írni, hogy teljesen meg vagyok elégedve a Kele dokival, a szülésemre bejött, holott már aznap(péntek) sem dolgozott, és a hétvégén meg elutazott.
ÉS a szülésnél is végig benn volt és segített, mondjuk gyorsan ment a dolog, és szinte már csak a kitolásra ért ö is be, de mi is.:)
Szóval szerintem jó orvos!!!

 


Sziasztok!

Dokiról csak jókat tudok mondani amiket már mind leírtak.Én mindíg elcsodálkozom azon,hogy ennyi munka mellett mindíg kedves és türelmes tud maradni!Remélem nem fogja elrontani Őt semmi!Szóval mindenkinek bátran ajánlom aki egy jó orvost szeretne!


Ha esetleg a Doki is olvasná ezt az oldalt azt üzenem Neki,hogy még nem találkoztam ilyen orvossal akiről mindenki csak jót tud mondani!Szerintem ez nem semmi!

Üdv.Andita
 


Sziasztok!

Nagyon szeretnék hallani olyanokat, akik császárral szültek az ifj. Kelemennél. Nállam már csak ez jöhet szóba. Nagyon fiatal orvos, ezért kérem ,ha valakinek van tapasztalata, kérem irjon erről. Őt ajánlották nekem. köszönöm
 
 


Lanyok!

En is nala fogok szulni, csaszarral. Kerdeseim:

1. milyen a fajdalomcsillapitas? spinalis? milyen tapasztalataitok vannak utana?

2. mikor kapja meg az ember a babat? A mutoben mellre teszik? utana elveszik egy ideig?

3. en igazabol titokban arra vagynek, hogy eloszor elkezdhessek vajudni, es csak a kitolas elott legyen a csaszar (allitolag a vajudas jot tesz a babanak es a tejnek is). Persze akkor nem programozott, hanem ahogy esik, ugy puffan. szerintetek ilyen lehetseges?

Kosz

zsebibabak
 


adri13 írta:Sziasztok, akinek van bármilyen tapasztalata ifj Kelemen Csabával kapcsolatban kérem írja meg. 18 hetes vagyok és hozzá járok, emberileg nagyon szimpi, de mintha nem lenne annyira alapos. Köszi



Szia!

Nem tudom, olvasod-e még ezt: épp volt alkalmam kicsit közelebbről megismerni, amikor kénytelen voltam befeküdni pár napra nemrégiben, ő vett fel. Rendkívül gondosan megvizsgált, le a kalappal! De ami még ennél is fontosabb, beszélgettem róla a régi szülésznőmmel, és pont arra mutatott rá, hogy mivel ilyen fiatal, nem szégyell utánaolvasni a dolgoknak, megkérdezni tapasztaltabb kollégáktól, így aztán egyre jobb orvos válik belőle!
Ha úgy alakulna, hogy nála kellene szülnöm, egy cseppet sem félnék! :)

norka
 
 


Sziasztok!

Én már több mint egy éve szültem nála császárral, de nagyon jó emlékeim vannak róla, és ha lesz 2. gyerek, gondolkodás nélkül hozzá fogok fordulni.

Remélem nem későn írok, de én spinális érzéstelenítést kaptam. Egy pillanatig olyan, mintha megrázott volna az áram, de tényleg csak egy pillanatig. Aztán fokozatosan nem érzel semmit. Egy hidegvizes ronggyal tesztelték, hogy érzem-e még a bőrömön, hogy vizes. Megdöbbentő, de tényleg nem éreztem az egész műtétből semmit. A műtét után 8 óráig feküdni kell, ekkor ne mozgasd a fejed, hogy ne fájjon később. Állítólag így meg lehet előzni a fejfájást, nem tudom tényleg így van-e. Mindenesetre én így tettem, és nem is lett fejfájásom szerencsére.

Amikor kiveszik a babát a pocakodból, először a férjed kapja kézbe, aztán visszahozzák neked is, és rárakják a melledhez egy kicsit.

A 3. kérdésedre sajnos nem tudok válaszolni, mert engem meg kellett műteni egy hónappal korábban.

A műtét után pár napig elég rossz, de tényleg minél többet kell mozogni, annál kevésbé fog húzódni a sebed. Én egy hét múlva már nagyon jól voltam.


Lilla

Kép


Sziasztok!

Ha valaki benéz ide, akkor üzenem, hogy IFJ. KELEMEN klassz doki! :) egy csodálatos kisfiú születéséhez segédkezett! Ajánlom mindenkinek.
 
 


Sziasztok!

Aki tudja, légyszi írja meg az elérhetőségét!

Köszönöm!
Vendég
 


Oriagi, tényleg véletlen néztem ide be :lol: és tök jó ilyet olvasni róla!Mert én is most fogok heteken belül nála szülni!
Nagyon meg vagyok vele elégedve amúgy a gondozásokon!Alapos, türelmes, lehet mindent kérdezni tőle! :wink:
 
 


Kimike, elfelejtettelek :oops: bocs!
Szóval hétfőnként rendel 9:30-14.-ig a Máv rendelőben a VI.-ik emeleten!/Podmaniczky u felöl van a rendelő bejárata/
Időpontot kell kérni a 475-2565 telefonon!
De jövő héten nincs mert szabin van!Utána lesz, szerintem bejelentkezhetsz addig is! :wink:
Várjátok is már a babát, vagy még csak most szeretnétek?
/ha nem baj, hogy érdeklődöm/
 
 


Manóci!

Örülök, ha jó híreket közölhettem! :) Drukkolok a szülésedhez! Írok a MÁV-os topikba, a babáról is rakok fel képet, majd nézd meg.

Ági
 
 


Én most szültem 2 hete a "drága" doktorúrnál, :) és mondhatom nagyon meg voltam elégedve vele!Minden téren, figyelmes, türelmes, segítőkész!
Nagyon jó volt vele szülni, és köszönöm is neki :!:

Ez a rossz kórház helyzet miatt nem tudni mi lesz vele, hol fog dolgozni, de én továbbra is csak nála fogok maradni :!: :)

Mindenkinek ajánlom bátran!!! :wink:
 
 


Sziasztok!
Hát bevallom én senkinek nem ajánlom az ÁEK-ot. Hát még az ifj Kelemen-t.
Előző terhességem, egyben az 1., Down sy miatt megszakítottuk, akkor a MÁV Kh-ba kerültem műszerhiba miat a HIETE-ről, ifj Kelemen Dr-hoz, hát sikerült majdnem belehalnom. A doki abortus után rám sem nézett! Mint a középkorban, gyakorlatilag otthon fejeződött be a vetélés hatalmas vérzéssel. Szóval oda még egyszer be nem teszem a lábam!!!!
 
 


Fú, ezer éve nem jártam erre, csak véletlen vettem észre, hogy van új hozzászólás :)

Nuszo, :( nagyon sajnálom ami veled, és a babáddal történt, mármint a down sy-át! :( Én tudom mit jelent, mert Gyp-területen dolgoztam!
De olyan furi olvasni, ezt a sok roszat amit a kis Keléről írsz :roll: Számomra olyan mintha nem egy és ugyanaz az ember lenne :!: Hihetetlen is!!!!!!Velem annyira figyelmes, türelmes volt, hogy még a szabadnapján is amikor csak beszaladt valamiérta kórházba, beugrott ránk nézni!Tehát nem értem mi lehetett nálad :!: És főleg olyan furi, hogy hogyan mehettél haza még úgy félállapotban?? :roll:
A kórházhoz nem fűzök semmit, mert nekem nagyon nagy szerencsém volt, én még a "régi MÁV-ban szültem"!
De azért dokibácsi védelmében annyit, hogy én pedig a HIETE klinikára nem tenném be többet a lábam, mert nekem pedig egy méhen kívüli 8 hetes terhességet nem látott a Dr. Kereszti József!!!Amibe szintén majdnem belehaltam.Ha HIETE-s voltál ismered azt a számomra nem orvost :twisted:
Tehát pro-kontra a kórházak ill. orvosok mellett!!

De láttam szinte mindenhol leírtad :shock: mondjuk ezt nem értem miért, de te tudod!

Mindegy, én továbbra is kiállok a kisKele mellett, ajánlottam is már barátnőmnek, akinek szintén bejött!

Gratulálok az újabb, babádhoz, és jó egészséget kívánok nektek, és persze szép, és flottul lezajló szülést majd!

(ja, azérta helyedben a Péterffyt is messze elkerülném, bár úgy láttam végül sikerült döntened :wink: )
 
 


Sziasztok,

Kelemen Doki már a Szent Jánosban dolgozik márciustól.:(

 


Sziasztok!

Az első babánkat várjuk és ifj.Kelemen a dokink a jánosban. Mi nagyon szeretjük, mert kedves, figyelmes. Reméljük igy is marad.. :)
Mennyit szokás adni neki szülésnél?..

Köszi!!
:)
 
 


Szia,

Nekem nem mondta és nem kérdeztem, adtam amennyit tudtam. Szerintem igaz én 2 éve szültem nála, de a magánrendelése 9-10 szeresénél most sem adnék többet. És igen nagyon jó orvos volt nekem is, bár nekem teljesen komplikációmentes terhességem és szülésem volt.

Milye a JÁnos kórház szülészete, mert én arra lennék kíváncsi, ugyanissehol sem találok róla ismertetőt.

 


Sziasztok,
első babát várom, és még nem jártam a szülőszobában, de jó dolgokat hallottam róla; szépen fel van fejlesztve.
ez a webcímük:

http://www.golyahaz.hu/fekvobeteg-osztalyok/szuleszet

május után már biztos többet tudok majd mondani róla :D


üdv,
R

Kép
 
 


Sziasztok

Ha még benézne ide valaki-
Szeretném ha tudnátok, hogy Ő egy fantasztikus, emberséges orvos, mindenkinek csak ajánlani tudom!!!
Én már 3 éve ismerem és a lányomat is hozzá szeretném majd vinni, ha eljön az ideje!!

iroko

Kép
 
 


Sziasztok

Én 2006 márciusában szültem nála, még a MÁV-ban. Nem volt komplikációmentes a terhességem vége. Toxémiás voltam, majd 30 kiló lett rajtam a végére - nagyrészt víz (viszonyításképp: 9 nappal a szülés után 4 kiló plusszal mentem haza). Ennek ellenére a dokim végig nagyon figyelmes, precíz és emberséges volt. Minden nap bejött (16 napig feküdtem bent előtte), érdeklődött, megvizsgált. Este fél tízkor SOS-ben vittek a műtőbe kényszer császárra :( . 11-re meg volt a baba. Éppen, egészségesen. Aznap ő egész nap ügyelt az osztályon. Este 7-kor még feljött, mielőtt haza ment. Az ügyeletes orvos hívására ennek ellenére azonnal jött. A terhességem alatt egyszer sem mondta, hogy keressem fel a magánrendelőjében, vagy hogy ennyit vagy annyit kér. Néha adtam neki, amit gondoltam (de pénz szűkében nem sokat tudtam). A szülés után sem került szóba a pénz. A hazamenetelem napján úgy kellett "levadásznom", hogy a (igencsak lapos :( ) borítékot a kezébe nyomhassam. Ezek ellenére utána is mindig szívesen fogadott.

János kórház... Hát, nem tudom. A barátnőm néhány éve ott szült nála. A dokival elégedett volt, de a többi... Pénteken meglett a baba, vasárnap mentem be, és nekem kellett megmutatnom, hogyan rakja cicire és hogyan pelenkázza át! :shock: Nem csak neki, hanem a szobatársának is! A szülészet átjáróház (legalábbis akkor az volt). A szobában egy hidegvizes csap, a folyosó végén egy (!) darab közös zuhanyzó és wc. Császáros volt, de 3 nap elteltével még nem tudott lezuhanyozni, mert egy gumikötényt sem adtak neki. A párja fürdette le a szobában szivaccsal. :(

Nos nem tudom az alatt a 3 év alatt mi változott, de én nem szeretnék ott szülni. :?
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: