Új privát üzeneted érkezett!

igen,nálunk is emelkedett a fizetés,kétszer is,az enyémet is emelték papíron,és ez alapján kapom a pénzt :D
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi, én is lefárasztalak Benneteket egy picit :wink: Ma úgyis nagyon kész vagyok agyilag :wink: Szóval jól értettem: ha emelkedik a fizetésünk, akkor emelkedik a gyed összege is???? A TGYÁS összege is emelkedik?

 
 


szia Márti,igen,az is. Azt is a fizetésből számolják,annak 70,vagy 75 %-a(asszem).
Vendég
 

 
 

miért,nem így kapod?
Vendég
 


Hát igazából fogalmam sincs :oops: Idén meg kellett szakítanom még a táppénzes állományomat, hogy az idei év szerint számolják nekem a TGYÁS-t. Ugyanis 2007 december 1-től én már táppénzen voltam, de 2008. januárjában visszamentem 1 hétre állományba dolgozni, ezért a 2008-as évi átlagból számítják most a TGYÁS-t. 2008. januárban volt nálunk fizetésemelés. Viszont, én honnan tudom meg, ha időközben fizetésemelés van a cégnél? Tájékoztatni kell nekik engem?
Köszönöm CSeriani a gyors választ. :wink:

 
 


engem nem tájékoztattak,amikor mentem kitöltetni a papíromat,akkor tudtam csak meg én is. Ráadásul,mikor a tgyáshoz mentem,akkor még kisebb összeg szerepelt rajta,mint mikor a gyedhez készíttettem. Hú,ezt jó értelmesen leírtam :oops:
De azért remélem érthető. Nem tudom,hol dolgoztál,de szerintem ha felhívod a bérszámfejtőt vagy a könyvelőt,ha jóban vagy vele,tuti meg tudja mondani,hogy papíron mennyire vagy bejelentve.
Nagyon szép neve van a kisebbik babódnak :wink: :D
Vendég
 


Köszönöm a gyors választ és a segítséget. Hála, vagy nem a nővérem, a sógorom is ugyanott dolgozik ahol én :P Jóba vagyok a főnökkel is és a könyvelőkkel is :P Remélem, így majd követni tudom a változásokat :wink:

Köszönöm a dícséretet a kisebbik fiam nevét illetően :wink: Úgy illik, hogy én is megdícsérjem a nagyobbik Fiad nevét, na és persze Őt, illetve Őket is :P . Visszanéztem, láttam a képet gyönyörű mind a kettő csemetéd :wink:

 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm a válaszaitokat.Kicsit okosabb lettem.Látszik,hogy nem nagyon értek ilyesmihez!
Folyamatos a munkaviszonyom,immár 8 éve.Az a baj,hogy fizu emelést csak akkor kapnék,ha vissza mennék dolgozni.Ezért az sem tudom,hogy most miböl is számolnák a gyedet.A régi fizumból vagy a régi gyed és gyesböl?

Sziasztok:Andi.
 


sziasztok!
azért írok, hogy megkérdezzem, másnak is kevesebb gyed érkezett-e most, mint ezelőtt? én majdnem 7000 Ft-al kaptam kevesebbet. :?
 
 


Sziasztok! Még új vagyok itt, de tudnátok nekem segíteni? Január 06-tól gyesen vagyok a kisfiammal. Ha nem mennék vissza dolgozni, hanem gyes után (közben) születne meg a kistesó, akkor jogosult lennék gyed-re? Olyankor is van tgyás, vagy rögtön a gyed-et kapnám? És ezt mi alapján számolják ki? Az előző évi jövedelem (GYES) alapján, vagy a fizetésem alapján? A kisfiam születése előtt dolgoztam, folyamatos a munkaviszonyom már 10 éve. És ha a GYES lejár de én már várandós vagyok, akkor érdemes visszamenni dolgozni pár hétre/hónapra, vagy jobb a táppénz? Bocs, hogy a hülye kérdéseimet itt teszem fel, de a munkahelyemen egyenlőre nem szeretném szétkürtölni, hogy esetleg mégis most jönne a tesó (márpedig ha a gazdaságin megkérdezném a kolléganőt, akkor tuti kiderülne...). Nagyon köszönöm! Ági
 
 


Timchy!

Nekem is kevesebb gyed érkezett. Ez azért van, mert meg kell igényelni az adójóváírást, különben hónapról hónapra többet vonnak le, és majd jövő májusban kapnád csak vissza a többletet egy összegben. Ha viszont kéred a jóváírást, akkor minden hónapban automatice kevesebbet vonnak le, és nem kell a visszatérítésre várni jövő tavaszig.

Nekem a bérszámfejtéshez kellett küldenem az igénylést, ami csak az igénylést követő hónaptól jár, visszamenőlegesen nem (azt később kapod vissza).

Sziszkusz
 


Szia Ági (szagi29)!

Nálam is jó nagy a zűrzavar a fejben, mivel hasonló cipőben járok. Nálunk 2 év 2 hónap lesz a kicsik között, tehát 2 hónappal túllépem a Gyed-et, és már gyes-en leszek. Több helyen is utánakérdeztem, és legutóbb a következő választ kaptam:
Munkaviszonyom még megvan, és a bruttó bérem magas volt, így jogosult vagyok jelenleg a max. gyed-re. A 2. gyereknél a minimálbér kétszerese lesz az alapbérem, ebből fogják számolni a tgyást és a gyed-et, ami továbbra is a felső maximum lesz.

Táppénzre azért lenne érdemes elmenni a gyes-es időszak alatt, mert akkor nem azt a kevéske pénzt kapnám, de mivel ez macera a cégnek, nekem (neked) kell mérlegelnem, hogy ez megéri-e.

A segítséget a következő fórumon kaptam, amit mindenkinek ajánlok:
forum.index.hu
Itt keresd az Életmód / Szülői munkaközösség / Gyás,gyed,gyes,egyebek kategóriát

Nekem "zsanna" másfél nap alatt megválaszolta a kérdést, és látszik, hogy vágja a dolgokat nagyon.

Írd meg neki, hogy mennyi a bruttó béred, van-e munkaviszonyod, mikor jár le a gyed, stb, hogy személyre szólóan tudjon segíteni.

Üdv
Sziszkusz
 


Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni. 16 hetes kismama vagyok, 4 hónapja melózok a mostani munkahelyemen, előtte 2008 febr. 4-aug 17ig Angliában dolgoztam (bejelentve, legálisan, fizetési papírral, adólevonással stb.) aztán 2008. szept.3-tól novemberig munkanélküli voltam álláskeresési járadékkal. A jelenlegi munkahelyemen egyre stresszesebb a helyzet és szeretnék elmenni táppénzre, míg a baba meg nem születik. Szerintetek megéri most elmennem vagy meddig próbáljam kibírni, hogy max gyedet kapjak?

Válaszotokat előre is köszönöm!

Kép
 


bebimami írta:Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni. 16 hetes kismama vagyok, 4 hónapja melózok a mostani munkahelyemen, előtte 2008 febr. 4-aug 17ig Angliában dolgoztam (bejelentve, legálisan, fizetési papírral, adólevonással stb.) aztán 2008. szept.3-tól novemberig munkanélküli voltam álláskeresési járadékkal. A jelenlegi munkahelyemen egyre stresszesebb a helyzet és szeretnék elmenni táppénzre, míg a baba meg nem születik. Szerintetek megéri most elmennem vagy meddig próbáljam kibírni, hogy max gyedet kapjak?

Válaszotokat előre is köszönöm!


Ahoz, hogy Tgyásra és Gyedre jogosult légy az elmúlt 2 évben 180 napot kell hogy dolgozz, úgy, hogy a biztosítási jogviszonyod 30 napnál többre ne szakadjon meg.
Gondolom angliában úgy dolgoztál, hogy itt magyarországon fizettek utánad mindent, ha igen az jó, ha nem akkor véleményem szerint ezt figyelembevenni nem tudják, mivel ugye itthon nem fizettek utánad semmit (de erre nem merem a nyakamat tenni.)
Ha jól számolom akkor az idén szülsz. Így a Tgyás alapja a 2008. évi átlagkereseted.

Ha angliába való munkavállalásod itthoni cég intézte és itt be voltál jelentve, akkor nincs semmi gond, de ha nem szedd össze a papírjaidat kérj a regionális Tb osztályvezetőjétől egy időpontot, vidd be bemutatni a papírjaidat és ő majd segít neked. (azért érdemes előre kérni időpontot az osztályvezetőtől, mert részletesebb tájékoztatást kapsz és őt ugye már nem bírálja felül egy ügyintéző)

Kép

Kép
 
 


sziasztok:)
Hogy vagytok?:)

Norci25 Kép
 
 


Sziasztok!

Segítsetek,légyszi ha tudtok:)
2009.08.26.-án született a Kisfiam,2009.03.27.-től táppénzen voltam.A TGYÁS alapja a 2008as évem lesz,az oké is. Viszont a GYED alapja a 2009es évem lesz,amiből 2009.03.27ig dolgoztam és 2009.08.25ig táppénzen voltam,utána TGYÁSon leszek...
Akkor nagyjából mire és mennyire számítsak,105.000-BR-al??
Előre is 1000hála:-D
 


Szia Manka!
Kb 60000 körülire!
Nekem 104 volt a bruttot és 57-60 (attól függ hány munkanap van egy hóapban)között kapok adójóváírás nélkül!

Kép


GSziasztok!
Nem tudom, jár-e még majd itt valaki, de megpróbálom....

Szóval van egy kérdésem a gyerekek után járó ellátások ügyében:
két gyerkőcöm között 2 év, 1 hónap lesz, a kisfiam után járó GYED meg fog szűnni dec.24-én, de kislányom január 24-re van kiírva. A TGYÁS-t kérhetném 28 nappal szülés előtt, de mivel ő jan.24-re van kiírva, a két dátum közötti különbség pár nappal több.Szóval van egy pár megoldás, hogy anyagilag ne járjunk nagyon rosszul, de egyszerűen nem kapok normális felvilágosítást, melyik lenne célravezető. Az alapproblémám, hogy nem tudom, a 2. gyerek után járó pénz alapja mi lesz?A "régi" fizetésem (ami után az 1. gyerekemre kaptam)? Vagy ha kiveszem a szabim arra az egy hónapra(akkor új szerződést kell írnom a munkáltatóval), akkor az az egy hónapnyi fizetés számít?
Nem vagyok anyagiaskodó, de a munkahelyem, és az ottani könyvelő jóindulatára nem nagyon számíthatok....
Ha valaki esetleg ért ehhez, szívesen venném a tanácsát!
Köszönöm!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!Én is csatlakoztam és nagyon érdekesnek találom ezt az oldalt!Már is kérdeznénk valamit!
Én egy 2hónapos kisfiú anyukája vagyok és még nem kaptam semmilyen támogatást!
Ti hány hónapra kaptatok támogatást????[/quote]
 


:wink: :lol: :oops: :idea: :D :) :( :o :shock: :? 8) :x :P :cry: :evil: :twisted: :roll: :!: :?: :idea: :arrow:
 


Helló!
 


Sziasztok!
Nekem is lenne egy kérdés-sorom...
1. Határozott szerződéssel vagyok egy gyesen lévő anyuka helyén. A szerződésben dátum nincs csak hogy xy gyes-gyed idejére. Ez számításaim szerint december vége. Ha terhes leszek mert tervezzük ketteskét, akkor mi a legjobb döntés?
Jogviszonyom: 2007. április1-től április 30 ig munkaviszony ebből 2007. júni 29 ig tgyás-gyed.
2009. júni 30-tól indult a határozott szerződés mostanáig remélem kihúzom dec 31 ig
Ha közös megegyezéssel megszűnik a munkaviszony akkor érdemes elmenni passzív táppénzre vagy szülésig menjek egyből munkanélkülire?
Ha így folyamatos marad a jogviszonyom akkor a 2010-es béremből számolják ki a tgyás és a gyedet?
Előre is köszi.

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


És lenne még egy kérdés: Gyesen lévő elődöm is babát szeretne, de kislánya decemberben ugye betölti a 3-at. Ugye logikusan gondolom, hogy ha terhes is lesz neki az a legjobb ha kiveszi a szabiját, és pár hónapra visszajön dolgozni? Ilyenkor már a szabijának megkezdésekor vége van a szerződésemnek? Az nem írtam hogy közalkalmazotti jogviszonyról van szó és én úgy tudom hogy egy státuszon két ember nem lehet.... erősítsen meg valaki kérlek!

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 
 


Borsa! Én is ebben a helyzetben vagyok mint Te! Úgy látom még választ nem kaptál a kérdéseidre, pedig engem is érdekelne! Vagy jutottál előrébb a dologgal? Én is gyes-en lévő koleginát helyettesítek köztisztviselőként és én is úgy tudom hogy egy státuszon két ember nem lehet, tehát nekem is megszűnik a munkaviszonyom decemberben.... hacsak nem jelenti be hogy nem jön ide vissza dolgozni! Közben meg mi is szeretnék már babát, ami az első lenne! :-)
 
 


Sziasztok! Írtam egy könyvet, amivel segítőkezet szeretnék nyújtani az úttalan utakat járó, babára hiába váró embereknek és a környezetüknek. A saját történetemet osztom meg, csupasz-őszinteséggel, mert hiszem, hogy csak így lehet adni. :) Akik olvasták azt mondják, együtt sírtak és nevettek velem. Hosszú, túl hosszú ideig éltem(éltünk) a gyermek utáni sóvárgásba, és szeretném, ha másnak nem kellene éveket várnia a kisbabájára, ha valamilyen egészségügyi, vagy lelki okból várat magára a gyermekáldás. A könyv címe: Soha fel nem adni! a neten is több helyen megvásárolható, csak be kell ütni a keresőbe és feljönnek a lehetőségek. Segíts, hogy segíthessek. A könyv bevételéből pont a kiadását finanszírozom, a célom, hogy minél több emberhez eljusson!!!
 


Kedves Kismamak!

Tovabbra is szeretettel ajanlom figyelmetekbe uj webaruhazunkat, melyben sok kulonleges es praktikus termeket talaltok.
Tobbek kozott baba-agynemut, labzsakot, babakocsi-parnat, es a Magyarorszagon eloszor kaphato az USA-ban kifejlesztett uj, biztonsagos kisagy-racsvedot.

www.babymarket.webs.com

Termekeink nevreszoloan is megvasarolhatoak, kerlek, lepj kapcsolatba velunk, amennyiben egyedi elkepzelesed van.

Tovabbi kellemes babazast/babavarast! :D

littlebabymarket
Budapest
 
 


Sziasztok!

Nekem is lenne egy kérdésem.
Én tavaly 2009 juliusában tudtam meg hogy terhes vagyok! :D Ezután azonnal el kellett mennem táppénzre mert a cégnél nem engedik hogy terhesen dolgozzunk! És én most nem értem hogy akkor nekem miből fogják kiszámolni, hogy mennyi gyedet kapok majd! A táppénz összegéből vagy a fizetésemből amit akkor kaptam amikor dolgoztam mert nem mindegy mivel ahogy én elmenntem táppénzre 3 hónapos terhes lettem és engem kivettek állományból és már csak 8 órában tartanak számond addig 12 órában kaptam a táppénzt így nagyot csökkent a táppénzem összege!!
Válaszotokat előre is köszönöm!! :D :D
 
 


hali
lindi27
Szeged
 
 


sziasztok

picibaba.hu vonalzópicibaba.hu vonalzó
linda27
Szeged
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: