Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Infót szeretnék kérni dr. Jávorkai Imréről, szült-e nála valaki? Köszi előre is!
 


Szia!

Én mindkét gyerkőcömet nála szültem, és elég friss az info mert a nagy két és fél éves a kicsi pedig négy hónapos. Én nagyon meg voltam elégedve vele, mert szakmailag szerintem nagyon jó.
Egyrészt aránylag a legkisebb beavatkozás elvén van, ami nálam nagyon fontos szempont volt. Ez főleg az első szülésemnél jött elő, ott a kislányomat 1 héttel túlhordtam, és már a CTG sem volt túl jó, egy tágító zselé felrakásával kezdte, amelyre egy másik (az épp ügyeletes orvos) annyit mondott, hogy az semmit sem ér. Én alig három óra alatt kitágultam annyira, hogy meg tudtam természetes úton szülni a kislányom. Aki egyébként teljesen rendben volt 10/10-es apgarral született.
Ami megerősített még a belévetett hitben az az, hogy a szülésznő megsúgta, hogy szerinte egy más beavatkozás valószínű császármetszéshez vezetett volna.
Persze vannak olyan dolgok is, amit el kell fogadni az az, hogy elég anyagias :(
A második kislányom villámtempóban szintén nála történt, de az már elég olajozottan működött :D
Ja és most épp a nővérem is hozzájár terhesgondozásra!

Remélem tudtam segyteni

Ágnes
 
 


Szia!

A Dr. úrról csak annyit, hogy szerintem én többet tudok már arról a betegségről (HELLP szindróma) mint a drá.....os doktor úr...... A történet nem olyan régi, sőt még elég friss. Mi is őt választottuk, és majdnem belehalt a feleségem és a baba is. 6 hónapig látszólag nem is volt semmi probléma (azért irtam igy mert volt közben magas AFP, amire azt mondta kicsit magasabb az átlagnál de ő az ultrahang után azt mondta no problem minden oké.), de a 6-ik hónap végén már kezdődtek a bajok a feleségemnél. Először jöttek a kiütések amire azt mondta érzékeny a bőre, mondta neki a feleségem, hogy szerinte keveset mozog a baba amit egyszerűen elengedett a füle mellett (megjegyzem azt is, hogy a feleségem hasa tele volt vízzel ami a műtét után derült ki és ezt sem vette észre a doktor úr!!). Majd jött a magas vérnyomás amire azt mondta mérjük és ha nem változik akkor jövő héten menjünk vissza hozzá... (mostmár tudom, hogy ezt már nem kellett volna hagynom ugyanis a magas vérnyomás miatt a kiasmamák már lehetnek veszélyeztetett terhesek, és itt most nem az egyszeri magas vérnyomásról van szó...) tehát hazaküldte, ahelyett, hogy kapott volna egy 24 órás vérnyomás mérőt és másnap vissza rendeli és kiderült volna a betegség elöbb, itt volt igazán az első hibája. A feleségemnek elkezdett romlani az állapota : többszöri erős epés hányás, hányinger, gyomorégés, hátfájás. Elmentünk az ügyeletre ahol az orvos (nem Ő) adott neki vérnyomás csökkentőt, és nyugatatót és mondta ha nem javul akkor keressük fel a nőgyógyászunkat. (majd a papírra ráírta, hogy bakteriális gyomor fertőzés, megjegyzem itt 180körül volt a vérnyomása de e fölött elsiklott egy vérnyomáscsökkentővel...) Ő is hibázott!! Az állapota természetesen jobb lett másfél napig, aztán még rosszabb lett de mivel ez hétvégén volt, nem tudtunk hozzá elmenni csak hétfőn. El is mentünk hétfőn hozzá, elmondtuk a panaszunkat és láss csodát Ő sem ismerte fel a TERHESSÉGI TOXÉMIÁT ugyan azt mondta mint a háziorvosunk aki akkor ügyeletes volt. Felhívta a Jáhn Ferenc kórházat, hogy megyünk és kérte,hogy vizsgálják ki a magas vérnyomást, és ezt a bakteriális gyomorfertőzést. Mi ennek tudatában mentünk is, majd az ügyeletes szülésznő egy gyors vizelet minta után ránézésre már mondta, hogy ez valószínűleg toxémia, mire beérkezett az ügyeletes orvos aki megkérdezte a panaszait és Ő már a fehérjés vizeletre és az elmondott panaszok alapján már mondta is, hogy ne is vegyék fel a feleségemet hanem azzonal mentő viszi a Baross utcába mert ŐK már gyanakodtak (hála az égnek, mert ha olyan tudatlanok lettek volna ŐK is akkor lehet most nem élnének mind a ketten!!) Be is igazólódott, Hellp szindróma és már olyan súlyos volt, hogy azzonal megkellett császározni mert már nem reagált a gyógyszerekre és életveszélyben volt (tudjuk ilyen esetben a pici élete "másodlagos" az anyára összpontosítanak)..... Nem kívánom senkinek azokat a perceket, órákat amiket egyedül ott töltöttem és vártam miközben ők meg bent voltak a műtőben!!! A történetet itt be is fejezem a feleségem azóta már itthon van és gyógyulgat (a lelki sebek nagyon nehezen gyógyulnak, főleg azért, mert Ő teljesen megbízott a Jávorkai doktorban), a pici 750g-al született, azóta már 1210g és hízik és jól van. Minden nap megyünk hozzá. Ezt a történetet csak azért írtam le, hogy egy olyan orvosról beszélünk akinek ez a szakterülete és elvileg neki nem kis gyakorlata kell hogy legyen ebben a szakmában, de sajnos a nem odafigyelése, vagy a tájékozatlansága majdnem két ember életébe került.
Az anyagiasságra meg csak annyit, hogy az utsó vizsgálatra is elkérte a pénzt, és azóta a hirét sem hallottuk... no comment
Szeretném ez úton is megköszönni annak a két embernek akik akkor a korházban ügyeltek és gyanakodtak, és a Baross utca orvosainak, és dolgozóinak, hogy megmentették mindkettőjüket.
Bocsánat ha hosszú voltam, de ezt úgy éreztem le kell írnom...
 
 

 
 

Sziasztok!

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Én Jávorkai dr.-nál akartam szülni 11 évvel ezelőtt. Már akkor is évek óta hozzá jártam, különösebb gondom nem volt vele, bár egy két fertőzést (condylomát mondott gombás fertőzés helyett stb.) elnézett. De ami gusztustalan.... iszonyú pénzéhes! Gyakorlatilag egy két alkalomtól eltekintve folyamatosan a magánrendelőjébe irányít, ahol egyszerű gyógyszerfelírásért (azaz kézfogás és semmi több) is gátlástalanul elkérte a pénzt. A terhesség elején egyszer nem mondta, hogy akkor mennyibe is fog ez kerülni... így úgy gondoltuk, hogy a folyamatos vizit mellett elkért pénz után a szülésnél majd mi amennyit gondolunk (ismert, gondolhatta hogy fog kapni pénzt) annyit adunk. 8 hónapos terhes voltam, mikor beszólt, hogy akkor ő szabiból 25.000 Ft-ért fog majd bejönni. Hát kicsit mellbevágóan jöttem ki tőle a rendelőből (addig is már kifizettünk több mint ennyit neki a behívásai miatt). Otthagytam nem nála szültem. :wink:

Azóta egy tündér doki a nőgyógyászom mindenkinek ajánlom dr. Farkasinszky Tibor.
 
 


Sziasztok!
Én 17 éves korom óta hozzá járok és nagyon is meg vagyok vele elégedve.
Nekem bebizonyította ,hogy figyel rám és pontos,precíz velem szemben.
Én fel vagyok háborodva ezen a pénzéhes dumán mert ha szabadságról jön vissza és mondjuk Amerikából az nem 25000 forint.
És amit még el akarok mondani hogy én nála szültem 2009 július 16-án és még azt is elmondom hogy hozzám is szabadságról jött vissza.
Van egy gyönyörű 8-hónapos kislányom és neki köszönhetem hogy túlélte.
Mindenkinek van jó és rossz élménye de azért nem kéne ilyeneket írni hogy pénzéhes.
 


Dr. Jávorkai.....
Egy igazi pénzéhes és gusztustalan féreg!!! A szégyenteljes nagy magyar valóság tökéletes megtestesítője!
ragnotti
Attala
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron