Új privát üzeneted érkezett!

Kedves leendő anyukák, most kismamák!

Fontos, hogy terhességetek alatt ne izguljatok. Én leírom először nektek, mi miatt aggódtam és hogy éltem meg a terhességeimet, hátha ugyanazokat élitek ti is át. Aztán azt is leírom, miért ne aggódjatok. A terhességek szerintem nagyon nagy százaléka rendben zajlik.
1. Amikor pozitív lett a teszt első gyermekemnél, inkább sokként éltem meg, mint boldogságként. Átfutott az agyamon, ittam alkoholt az utóbbi napokban, hetekben? Szedtem gyógyszert? Mikor voltam beteg utoljára? Most nem vagyok lázas?
Rájöttem, hogy bizony ittam vörösbort is, Tokaji Aszút is, sőt Bailey's-t is. Szedtem Nospát, mert fájt a hasam és Algopyrint, mert fájt a fejem. Beteg az nem voltam, de épp ezért akkor nem sokára lehetek. Most nem vagyok lázas, de holnap...? Az orvosok egybehangzó állítása, hogy ilyen korán, főleg a beágyazódás előtt semmi sem árt! Az alkohol enyhe mennyiségben még használ is!!! A gyógyszerek teratogének (árthatnak), de az estek nagy százalékában nem teszik. Én amikor lázas voltam a 20. héten beszedtem Algopyrint és Paracetamolt is. A lázat mindenképpen csillapítani kellett.
2. Elmentem UH-ra a pozitív teszttől számított 3 nap múlva. Az eredmény: terhesség jelenleg nem látható, kontroll két hét múlva. Úristen, méhen kívüli terhes vagyok? Már hasfájást is éreztem és enyhe hányingert a tudattól. Két hét múlva petezsák volt látható, erős szívhanggal!
3. Terhes vagyok! Most minden köhögő, orrát fújó embert el kell kerülnöm! Minden ilyen ember veszélyt jelent kisbabámra. Arcomat sállal eltakarva jártam-keltem, mint a muszlim nők. A valóság ugyanakkor az, hogy létezik immun rendszer is ami tökéletesen védi a szervezetet. Illetve ezen apró betegségek biztosan nem ártanak. Az első terhesség alatt (a 3. hónapban) még influenza elleni oltást is kaptam. Az oltás nem ártott, noha én beleestem két hónappal később egy enyhe influenzába.
4. Aztán elkezdődik a sok vizsgálat. UH, vér, vizelet vételek. Minden rendben lesz? Analizálom a vizsgálat eredményét: cukor normális, fehérje nincs. UH-on nyaki redő rendben, magzati orcsont , koponya rendben. Szív erős stb. stb.
5. 16. héten Magyarországon kötelező AFP szűrés. Na ez nincs rendben, túl alacsony. Baj van, ha túl magas, nyitott gerinc, ha túl alacsony: Down-kór. Biztos ez? "A nők egyik felének túl magas, a másiknak túl alacsony az AFP-je. Nem jelent semmit." (Dr Hajdú Krisztina genetikus-orvos) Tanács: érdemes megcsináltatni a Czeizel intézetben (Bolgárkerék út) egy két vérvételből álló vizsgálatot, még a 12. héten elkezdve. Ez mindenkit megnyugtathat!!!! Közel 100 %-osan és ez a lényeg.
6. Nem volt erős hányingerem. Akkor nem erős a terhességem? Kinek van hányingere, kinek nincs. Nekem például állandó vizelési ingerem volt végig a 9 hónap során.
7. Úgy éreztem, görcsöl a hasam vagy legalább nagyon feszül. Én például pokoli fájdalmat éreztem a 4. hónapban, mert az izmok tágultak, mégis úgy éreztem, mindjárt elvetélek. Ilyenkor meg kell inni legalább 1 dl. minőségi bort és bekapni pár szem MagneB6-ot. Szinte rögtön elmúltak a fájdalmak.
8. Barna "vérezgetésem" volt, főleg az elején. Naná, hogy megijedtem. De lefeküdtem amint tudtam és lassan elmúlt. A babára ez semmilyen hatással nincs!
9. No sex? Ha nincs a méhszáj kinyílva és az orvos sem tiltja, nyugodtan lehet nemi életet élni. A kérdés az, hogy van -e kedved hozzá?
10. Megint csak és minden héten visszatérő para; biztos, egészséges lesz a baba? Nincs semmi baja? A babák 96%-a egészségesen jön világra. A tiéd is.
11. Késői terhességi parák:
a) a magzat koponyája nem elég nagy; BPD (átmérő) érték: 8 valami a 38. héten is. Nem mindenkinek van nagy feje, az első lányom 9 cm-s BPD-vel született, el is vitték koponya UH-ra, persze semmi baja nem volt. A másodiké 9,3 cm lett. Mondom, genetika és nem rendellenesség!!!
b) mozog -e rendesen a magzat, él -e még, miért nem mozog annyit? Tény: később egyre kevesebbet mozog a magzat, nincs elég helye, de ha oda tettem a hasamra a kezem, sokszor "odajött", illetve a meleg zuhany után is "megmozdult"
c) ha CTG vizsgálatra (magzati szívhang vizsgálat) mentem, akkor persze sosem mozgott. Pocsékok is voltak az eremények. Tanács: evés, ivás után menjetek CTG-re, akkor jobban "teljesít" a baba. De ha nem akkor se keseredjetek el, és ne gondoljatok a babára, mint "rossz, alulteljesítő gyerekre". Még akkor se ha a mellettetek fekvőt nagyon megdícsérik!!!! A ti babátok a legügyesebb, csak parancsszóra nem mozog. Ha baj van a CTG-vel, úgyis beutalnak a kórházba.
d) Miért nem indul meg már a szülés? Romlanak az értékek, türelmetlen vagy, mindenki érdeklődik, de a szülés nem indul be. Tanácsok: sok gugolás, hogy táguljon a méhszáj (nekem bevált), házasélet vagy málnalevél tea (ez is bevált). Egyéb más homeopátiás szer, amiről nem tudok, is segíthet.
e) Honnan tudom, hogy ez már a szülés lesz és nem megint egy josló fájás. Onnan pédául, hogy gyakoriak és erősek a fájások. Én pédául pukkanást hallottam mindkét esetben, pici szúró fájdalmat éreztem és pesze szinte rögtön nagy mennyiségű folyást észleltem, a magzatvízet. Na, ekkor már tényleg szülni kell.
f) Fájni fog a szülés? Határozottan igen, de a toló szak legalábbis nekem csodálatos élmény volt, mert tényleg megszabadulsz a terhedtől, aki egy gyönyörű kisbaba.
És persze a terhességi izgalmak elenyésznek a későbbi gyerek megbetegedéssekel kapcsolatos izgalmakhoz képest.
A lényeg tehát: nem izgulni, hanem élvezni a terhességet. Mert ami utána jön, noha csodálatos, mégis nehezebb korszak. De erről később.
Kedves kismamák! Nyugodtan írjatok ide a félelmeitekről. Hátha tudunk segíteni egymásnak, talán még jobban, mint a mindig siető szakértők.
Sziasztok. Andrea
 
 


Andi..

köszi, hogy mindezt leirtad!! :D
Vendég
 


Sziasztok!

Aerdna: Tényleg jó, hogy leírtad, mit éreztél és gondoltál. Sokszor az ember nem meri kimondani ezeket a dolgokat, inkább parázik magában. Legalább itt egymás között ki lehet beszélni.

Én a 12. hétig paráztam, de nagyon! Mindentől! 2 éve volt egy nem sikerült terhességem, akkor csak a 10. hétig jutottam. :cry: Gondolom ezért is voltam parás nagyon az elején.
Mikor viszont meg lett a 12. heti uh ami bizonyította, hogy minden de minden rendben, akkor viszont megnyugodtam :D Azóta próbálom élvezni az egészet, mert ezt csak egyszer éli át az ember, hiszen minden terhesség más. Nekem az első baba lesz, tehát teljesen rá tudok koncentrálni. Másodiknál harmadiknál már igencsak megoszlik az ember figyelme. Persze nekem is vannak rosszabb napjaim, kinek ne lennének....de átvészelem és tudom, bízok benne, hogy a következő sokkal jobb lesz :D

Kívánom mindenkinek, hogy próbálja a legtöbb pillanatot kiélvezni a várandósságból. Én még, bár nem is szeretnék a szüléstől sem parázok, teljesen a beöntésre vagyok ráállva, hogy az milyen lesz. Tudom, hogy viccesen hangzik, de minek görcsöljek a szülésen, majd akkor megpróbálok mindent megtenni, hogy a babának minél könnyebb legyen kijutnia. Erre koncetrálok :)

Persze a szoba nálunk sincs kész, még csak most lett tapétázva, nincs berendezve se és nincs még beszerezve minden eszköz sem.
Olykor parázok hogy nem leszünk kész. De ha így is lesz, ez legyen a legnagyobb probléma :) A baba egészséges legyen, nincs ennél fontosabb. Közhely már ez a mondat, de tényleg igaz! :D

Kitartást és sok erőt mindenkinek:
Barbara

Kép
 

 
 

Sziasztok!

Milyen jó, hogy van ez a topic.
Sokan azt hisszük, hogy majd butaságokat mondunk a terhességünkkel kapcsolatban vagy hülyék vagyunk, hogy aggódunk. Biztos, hogy az emberi szervezet egy csodálatos műszer és a természet teszi a dolgát.

Én nem aggódtam, nem féltem a terhesség alatt. Eleinte. De amikor a 13-ik héten megjelent az a bizonyos barnás vérezgetés azt hittem megnyílik alattam a föld. Olyan megkönnyebbülés volt, amikor nem találtak semmit. Aztán minden UH-n imádkoztam, hogy még dobogjon a szíve. A magzatvíz vizsgálat után csak arra koncentráltam, hogy a baba rendben legyen. Az eredmény nem érdekelt egészen addig, ameddíg el nem mentem a genetikára az UH-ra. No akkor már feszülten figyeltem, hogy mit diktál a szonorológus az asszisztensnek.

Sajnos koraszülött lett a babám egy streptococcus miatt. Mindenkit kérek, hogy a streptococcus szürést vegye komolyan, mert legtöbbször emiatt indul be a szülés idő előtt - nálam a streptococcus burkot bontott.

Az immunrendszer a terhesség alatt le van gyengülve, hogy a baba, mint "idegen test" ki ne lökődjön. Ezért valóban kerülni kel a taknyos-köhögős helyszíneket és eleget kell pihenni, meg jókat enni. Sajnos a mai világban nagyon kevés embernek adatik meg az, hogy jókat aludjon és egészségesen éljen a terhesség alatt.

Mindenkinek jó babavárást kívánok!

rifu
 
 


Sziasztok újra!

Először is köszönöm, hogy reagáltatok a topicra, nagyon jól esett. Tegyétek továbbra is!

Most a tejem történetéről írok. Tudom ez már szülés után van, de egyszer úgyis mindenki eljut ide.
Tehát, ugye nincs jobb és fontosabb a kisbabának, mint az anyatej. Szülés után a melledre teszik és a baba megkeresi a mellet és önfeledten elkezdi szopni. Ilyenkor még nincs tej igazán (kivéve akinek van), de mindegy a baba ettől megnyugszik.
Persze és is ezt tettem, főleg, mert a kisbabám szörnyen üvöltött születése után. Nem mérgesen sírt vagy haragosan oákolt, hanem üvöltött , mint aki nem akart erre a szép világra megszületni és inkább visszamenne. Tehát mellre tettem, tej az nem volt, de a baba megnyugodott. 1 órára. Az első éjszakáját a csecsemő osztályon töltötte, mert abban a kórházban ez a szokás, de a többit velem. És csak üvöltött. Mindig mellre tettem, ahogy a nagy könyvben meg van írva. De a tej nem jött. A baba jól szopott.... főleg ha lett volna mit. Mivel a főnővér nem bírta már kislánykám üvöltését, 40 ml. tápszerrel rohant be a kórterembe. A kisbaba megette az egészet, majd bealudt.
Megnyugodtam és én is bealudtam. Rájöttem, van jobb az anyatejnél, például egy nyugodtan pihenő kisbaba!
Hazamentem a kórházból 4. nap, tápszeres recepttel a kabát zsebemben amit rögtön ki is váltottam. Eközben elkezdtem fejni a tejet (eleinte a semmit) és amit kifejtem (sárga kolosztrumot) mind odaadtam a babának. Az első hét legvégére lassan beindult a tej, mondanom se kell, hogy szedtem az égvilágon mindent: ittam szopi Laktoherbet, kb 4 liter vizet, szedtem Urtica urerns-t, Ricinus communist-t, még méregdrága More Milk Plus kapszulát is. Így voltam képes csordogáló anyatejjel kisbabámat tegnapig táplálni, persze gyakori tápszeres kiegészítéssel. Most a baba 3 és fél hónapos, kicsit dugult az orra és majdnem 6 kiló.
De miért írtam le mindezt? Mert az is egy para, hogy tudok -e szoptatni. És úgy érzem, hogy ezt annyira sulykolják az emberbe illetve mindenféle betegséggel riogatják a szoptatni nem akaró (de a legtöbb esetben nem tudó) kismamákat, hogy lassan kialakul egy szorongó személyiség. Ha nem adsz anyatejet a babának, ilyen olyan betegsége, csökkent intelligenciája, stb. lesz. A kórházban is ezt éreztem; ez nem akar szoptatni, milyen anya... Valamennyire terápiás célból írtam le a fentieket és úgy gondolom ha nem ömlik az anyatej, de az ember mindent megtett, hogy legyen, legalább olyan jó anya, mint aki liter szám képes szoptatni csecsemőjét. Ezt a baba lapok annyira nem hangsúlyozzák, örökös frusztrációt keltve sok kismamában.
Szép napot! Andrea
 
 


Sziasztok!

Aerdna: Jó hogy leírtad ezt a sztorit is :) Én is mindenképp szoptatni szeretnék, remélem sikerülni fog. Viszont amióta állapotos vagyok, az elejétől kezdve baromira fáj és viszket a mellem, úgyhogy muszáj már most kenegetnem krémmel, mert egyébként megőrülök. Hogy mi lesz szoptatáskor, arra nem is akarok gondolni....

Egy volt osztálytársnőmmel beszéltem nemrég, ő Kanadában él. Van egy 1 éves kisfiúk, tündéri baba. Mesélte, hogy odakint nagyon kevesen szoptatnak, mert az a "trendi", hogy tápszerezik a babát. Meglepődtem ezen.....hiába van nyugatabbra, ott is vannak hülyék :? Ott csak 1 évig lehet otthon maradni a babával, ami nemrég még csak 6 hónapnyi idő volt. Ehhez képest mi itt szerencsések vagyunk szerintem :)

Barbara

Kép
 


Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy csatlakozzam a "parás kismamák" csoportjához!Egyébként nagyon jó ötlet ez a topic, szerintem!!Én amúgy is egy hiperérzékeny nő vagyok, de ez a várandósság...Ha nem untatlak titeket, én is leírnám a paráimat, mert már az is segít, ha kijön belőlem.(Persze az egészhez hozzátartozik, hogy tavaly nyáron volt egy korai vetélésem, így nem csoda, hogy az emberben az öröm mellett megbújik a félelem is.)

Tíz napja késett a mensim, mire én:"jaj, már megint valami gyulladás, vagy lelki gyötrődés!"Amikor a teszt pozitív lett, nem hittem el!Kishitű voltam, és az első UH segített átbilenni ezen. A múlt héten, újra megnéztük a manót (10.hét), és valami gyönyörű látvány volt. Ráadásul egy adott pillanatban elkezdett mozgolódni, és INTEGETNI!Két napja pedig megjent álmomban, és olyan gyönyörű arckifejezése volt, hogy teljesen elolvadtam, és magam helyett elkezdtem benne bízni. Azóta 100 szorosan figyelek arra, hogy a lehető legpozitívabban álljak a dolgokhoz, nagyon bízzak, hogy nem lesz semmi baj.
Aztán ma a kisördög csak előjött megint és lett egy újabb parám:kiszámoltam a szüléskalkulátoron a nagy napot.December 30!Új év, új élet!!(Azon már túltettem magam, hogy amiatt aggódjak, hogy a kórházban senki nem lesz bent az ünnepek miatt, tehát velem senki nem törődik majd stb.)Igen ám, de a kalkulátornál van egy olyan dátum, hogy a legfontosabb szervek: június 3.Na pontosan ez az a nap, amikor megbetegedtem, és hőemelkedésem lett (amit most itt nem fejtek ki, hogy reagáltam rá...)Azt olvastam a neten:a láz vetélést, születési rendellenességet okozhat...Remek, ismét van félnivaló!De azért már könnyebben veszem.
Köszönöm a türelmeteket!És pozitív gondolatokat kívánok mindenkinek!
Lina
 
 


Kedves Lina!

Én megértem mit éreztél amikor felment a hőd, pedig a hőemelkedés nem láz! És nem is kell feltétlenül csillapítani. A lázra viszont az algopyrin talán az egyetlen ami nyugodtan használható, a terhesség utolsó 6 hetében ellenjavallt, noha nekem akkor is be kellett kapnom párat, mert jó lázas lettem. Az oscillococcinum (homeopátiás drazsé) viszont a terhesség egésze alatt szedhető megelőzésre; heti 1 vagy 2 ampulla és tökéletesen használ. A láz csillapítására is jó.

Mivel semmilyen gyerekbetegségem nem volt (se bárányhimlő, se rubeola stb..) az első terhességemnél nagyon izgultam, mikor vagyok túl már az első három kritikus hónapon. De most a másodiknál is számoltam a napokat a mobilom naptárjában. Még ennyi kell, hogy életképes legyen...most már biztos megmaradna még 5 hét van vissza...már nem lenne koraszülött....most már akár megszülethet. Az első lányomat az orvosok szerint a 41. héten, a másodikat a 38. héten szültem. És az az érdekes, hogy Anna (5 éves) 3050 gr. volt és 52 cm, Blanka (majdnem 4 hónapos) pedig 3500 gr. és 53 cm. Szerintem mind a kettő időre jött.
A második terhességemre rákészülve beadattam magamnak és lányomnak is a bárányhimlő elleni oltást. Ez szerencse volt, mert terhesen egy lappangó bárányhimlős kisfiú volt az ölemben egy szülinapon. A rubeolát meg szerintem már nem nagyon lehet elkapni, lévén 17 éve kötelezően oltják a gyerekeket.
Mivel elég izgulós típus vagyok, túlzásba vittem az ultrahangot. Minden hónapban elmetem. Nem árt!! Nem okoz balkezüséget és egyéb ostobaságot. Talán egy kicsit melegíti a magzatvizet. Csak pénz kérdés, mert én egy magán ultrahang specialistához jártam. Ismerek kismamát aki minden héten jár (ez azért túlzás). Én azért jártam, mert megnyugtatott, hogy szépen fejlődik a baba és a lepény, áramlás stb. körül is minden rendben van.
A 37. hét után szerintem ajánlatos gyakrabban menni (mégha a nőgyógyász nem is mondja), mert nekem például így jött ki, hogy a lepény jó meszes kezdett lenni és az áramlás körül sem volt minden rendben (4 D-s UH-n derült ki). A CTG szerintem nem mindig elegendő.

Ja, és még egy dolog. Nem tudom, ti gyötritek -e a párotokat vagy a többi kedves hozzátartozót a félelmeitekkel. Én gyötörtem, de a reakció nem volt mindig túl kedves. Mégis az embernek ki kell beszélni a szorongásait. Inkább tegyétek meg itt.
Sziasztok Andrea
 
 


Szia Andrea!
Köszönöm a tanácsaidat, meg a tapasztalataidat!!Pont ma vettem oscillococcinum-ot. Egy természetgyógyász kasvirág cseppet is javasolt, de a gyógynövényhatározó nem ajánlja várandós anyukáknak.(Egyébként félelmetes, hogy a gyógynövények használatát tekintve -várandós anyukáknál -milyen különböző hozzáállások vannak.Lényeg, hogy leredukáltam a kamillára a gyógynövényeket.)
A párom egyébként maximálisan "rendelkezésemre áll"a félelmeim kezelésében.És az esetek 90%-ban meg tud nyugtatni.Szerintem irtó nagy szerencsém van.Ezzel ellentétben anyukámat meg én nyugtatom :lol:
Érdekes, amit írsz az ultrahangról.Ebben is megoszlanak a vélemények.Engem is megnyugtat, bár én nekem nem specialista, hanem a "sima" nőgyógyászom nézi.
Na de félre félelmek, betegségek, megyek olvasok egy mesét Manónak :D
(hú, de sok voltam mára...)
Lina
 
 


Kedves leendő mama társaim!

Az alábbiakban leírom magzatom fejlődését. Nem a magamutogatás miatt és biztos ezer helyen le van már írva, mégis most elolvashatjátok, hogy fejlődött a méhemben az UH szerint 3500 grammossá kislánykám a 13. héttől kezdve. Talán érdekesnek találjátok ti is. Persze minden magzat másként fejlődik!! Miért mentem ennyi UH-ra? Tudjátok parás vagyok!!!! Plusz az AFP-m pocsék lett! És nem vagyok az a mai csirke ...

Először is az UH rövidítések jelentése (az angolból származnak)
AD: has átmérő
AC: haskörfogat
FL (combcsont)
BPD (halántékok közti táv)
CRL (fejtető-far h.)
HC (fejkörf.)
OFD (homlok tarkó táv)
NT (nyaki redő)
FW (fetal weight): magzati súly
Average GA: becsült terhességi hét
fetal heart: szívverés
A legelső UH a pozitív teszt után 3 nappal: A bal ovarium 34X27 mm, benne sárgatest, de terhesség jelenleg nem látható; endometrium: 1,12 cm
13. hét: AC: 8cm; BPD: 2,64cm; CRL: 7,6cm; HC: 9,48 cm OFD:3,35 cm
FW: 89 gr. FH: 167 bpm NT: 1,7 mm
18.hét: AC: 12, 25 cm; BPD: 4,21 cm; FL: 2,7 cm; HC: 14,7 cm; OFD: 5,1 cm; FW: 225 gr.
22. hét: AC: 19, 45 cm; BPD: 5,39 cm; FL: 3,80 cm; HC: 19,09 cm;
OFD: 6,70 cm; FW: 607 gr.
27. hét: AC: 22,49 cm; BPD: 7,05 cm; FL: 4,91 cm; HC: 25,88 cm; OFD: 9,28 cm; FW: 1109 gr.
31.hét: AC: 26,8 cm; BPD: 8,15 cm; FL: 5,90 cm; HC: 28,48 cm; OFD: 9,90 cm; FW: 1854 gr.
34. hét: AC: 29,88 cm; BPD: 8,67 cm; FL: 6,58 cm; HC: 29,61 cm OFD: 10,13 cm; FW: 2454 gr.
36. hét: AC: 33 cm; BPD: 9,09 cm; HC: 29,95 cm; OFD: 9,95 cm; FW: 3121 gr.
38. hét (az utolsó UH): AC: 35,24 cm; BPD: 9,42 cm; FL: 7,26 cm; HC: 32,1 cm; OFD: 10,98 cm; FW: 3600 gr.
E hét végén megszületett a baba és az UH nem tévedett nagyot.
Sziasztok. A.
 
 


sziasztok

csatlakozom ide is,mert lenne egy kérdésem: az normális, hogy én sosem tudom meg a babám súlyát az ultrahangon? valahogy azt az adatot nem szokták közölni velem. Csak a 4d-sen volt rajta, hogy a 26. héten 875gr volt. Pedig már nagyon kíváncsi lennék, most mekkora.

bkriszti
Kép
 
 


Sziasztok!

Szia Brinza itt is! :)

Amit kapsz lelet, azon nincs rajta??? Bár buta kérdés, mert gondolom azért kérdezted... :oops: De tényleg furi. Én a helyedben rákérdeznék. Azért nem mindegy, mekkora a bébi. Mikor mész legközelebb UH-ra?

Dolli

Kép
Kép
 


szia dolli

hát képzeld, hogy csak 3 adat van rajta: a feje, a combcsontja, meg a medencéje..és szerintem uh már csak egyszer lesz 2 hét múlva, de nem is biztos. Hát furcsa. Majd rákérdezem azért.

bkriszti
Kép
 
 


Sziasztok!
Kicsit el vagyok keseredve!Az első vérvételem eredményei jók, de a pajzsmirigyem nagyon alul működik.A nőgyógyászom elküldött endokrinológushoz(persze ahhoz először a háziorvostól kell beutalót kérnem....olyan messze még a hétfő), mert lehet, hogy gyógyszerezni kell. Bárhol utánaolvastam, a pajzsmirigy alulműködése magzatkárosodást okozhat. Próbáltam itt a társalgóban keresni erről, de persze a kereső nem működik.Nem tud valaki erről a dologról valamit???!!! :(
Lina

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Brinza:
Az A4-es méretű leleteden, amit uh után kapsz, azon nincs rajta a pici súlya. Nekem azon szokott lenni, bár a doki mindig mondja is. Ha mész legközelebb, mindenképp kérdezz rá szerintem.

Linus: Próbálj keresgélni a neten. MOndjuk a Google keresőjébe írd be azt, hogy pjzsmirigy alulműködése terhesség alatt. Biztos kidob majd pár linket, legalábbis reméljük.
Majd írj, hogy mire jutottál.

Én meg ma voltam az első CTG-n, ide másolom az Uzsokis topicból mindjárt az írást, nem volt örömteli élmény. De talán tudok másoknak segíteni vele.

Fél 9-re mentem CTG-re, ez volt az első. Épp hogy időben odaestem, de még volt bent egy lány, aki "kórházas" volt, nem bejárós, úgyhogy nem maradtam le semmiről. Jó volt a szervezés, mert háromnegyed 9-re két lány volt beírva egyszerre, ráadásul már ők is ott voltak, mikor én. Jó kis tumultus volt, kapkodtak a nővérek, persze a kismamák meg nyugisak voltak és türelmesek.
Na eljött az én időm, beültettek a székbe, rámcsatolták a cuccost, kezembe nyomták azt a gombot, azt ott hagytak kicsit. Nem tudtam, miért van a kezembe gomb, azt hittem akkor kell megnyomni ha baj van, ha mondjuk nem hallom a kicsi szívverését.
Senki nem mondott semmit, mikor kell nyomni.
Egy idő múlva jött a nővér, kérdezte mozgott-e a baba, mondtam hogy egy kicsit igen. Na egyből jól lecseszett, miért nem nyomtam meg a gombot! Mondom neki mert hogy nem tudtam mikor kell nyomni. Még hozzátette, ha nem nyomom, itt ülhetünk estig. Amúgy is nagyon fáradt voltam, nagyon meleg is volt ott és még le is cseszett, hát marha jó hangulatom lett, mondhatom.
Szépen nézhettem vissza rá, mert utána már hangsúlyt váltott.
Én nem tehetek arról, ha ott felfordulás van, ne rajtam töltse ki a mérgét a fenébe.
Pedig annyira vártam ezt, a dokim is mondta, szeretik a kismamák, ahogy hallani a pici szívverését. Úgy éreztem jól pofára estem.
MOst hirtelen nem is várom, hogy a jövő héten menjek.....nagyon kellemetlen élmény volt.....jó, biztos én is érzékenyebb vagyok, de nem lehet odalökni egy félmondatot, hogy nyomjak ha megmozdul a baba?

Barbi

Kép
 


szia barbi

Hát tényleg kurva jó fejség, hogy neked kell kitalálni, miért ülsz ott.. lehet, hogy nekik ez már rutin, de van olyan is,aki életében elöször találkozik ctg-vel :oops: én jövőhéten megyek, kíváncsi vagyok mi lesz :shock:

bkriszti
Kép
 
 


szia Brinza

Jövő héten mikor mész? Nekem csütörtökön kell mennem. Mindegy az a lényeg, ha érzed hogy mozog a pici, nyomjál egyet a gombon. :wink:

Kép
 


Barbi!
Köszi, azóta már mindent tudok a pajzsmirigyről!A lelet szerint nem is alul, hanem túlműködésem van.De szerencsére kiderült, ez valami tévedés, mert az endoki ultrahangon nem látott semmit (göb, megnagyobbodás stb.) és az ő általa vett TSH tökéletes értékű!!Amúgy az elején se értette, mert a T4 és T3 teljesen jó volt, és így nem nagyon lehet rossz a TSH.Fellélegeztem!!!Azóta láttam Manókánkat uh-n, és mocorgott, hátatt fodított, hasra feküdt.Olyan édes már most! :D

Lina

Kép

Kép
 
 


Linus: Na, ezek nagyon jó hírek :D Beparáztatják az embert olykor, rossz idegeskedni. Lényeg, hogy nincs semmi komoly baj, élvezd az állapotosságot :wink:
Jó nézni az uh-ot mindig, nem lehet megunni, az biztos. Bár nálunk a kezdetektől a hátát és a feje búbját mutogatta és olykor a lábszárát. Nehogymár lássuk rendesen, jól kitolt velünk :wink:

Barbi

Kép
 


szia barbi!

Én lehet, hogy szerdán megyek, de ez csak kedden derül ki, mert akkor kell felhívnom a dokimat, hogy egyeztessünk időpontot. Majd megírom.

bkriszti
Kép
 
 


sziasztok

a 36.héten milyen gyakran kell érezni a has megkeményedését? Eddig csak este volt nekem ilyen,de most már nap közben is sokszor érzem.

bkriszti
Kép
 
 


Brinza
Pihenj többet mindenképp szerintem.... :wink:

Kép
 


Szerintem nincs erre a haskeményedésre szabály: van, aki az egész terhesség alatt érzi, van, aki csak az utolsó hónapban. Biztos beáll a baba fejjel a csatornába és gyakorol.

Ha viszont fájna a derekad, azonnal szólj az orvosodnak, lehet, hogy magnéziumot kell szedned.
 
 


sziasztok

szedek magnéziumot, többet is: magneB6 és elevit, mert a lábam néha görcsöl hajnalban. szóval az nem hiányozhat a szervezetemből. És végül is nem is erőltetem magam túl..azért majd pihenek többet.. :lol:

bkriszti
Kép
 
 


Szia Brindza!

A haskeményedésre 2 gyógyír van:

1.pihenjél minnél többet, már a lehetőségekhez képest
2.amikor mész vizsgálatra az orvosodhoz szerintem szóljál neki, hogy keményedik a hasad. A kisbabád súlyával kapcsolatban pedig annyit, hogy általában az utolsó UH-vizsgálaton szoktak becsülni egy megközelítő súlyt. A CTG-től meg ne tarts, mert egy tök jó vizsgálat. Nézned kell a baba mozgását illetve a gép nézi a baba szívhangját. Nyugi. :D :D :D
Vendég
 


sziasztok!

Tudja valaki,hogy a CTG-s papíron mit jelentenek az értékek? Az alsósáv ugye a méhösszehúzódásokat nézi? 0-100 között?

bkriszti
Kép
 
 


Brindza,


Igen, jól tudod az alsósáv a méhösszehúzó-tevékenységet mutatja.
Vendég
 


Brindza,


Igen, jól tudod az alsósáv a méhösszehúzó-tevékenységet mutatja.
Vendég
 


ppetike: és azt nem tudod, hogy a 60-as a görbén milyennek számít? az még gyengus,ugye? mondjuk csak feszülésnek érzem.
köszi

bkriszti
Kép
 
 


Inkább az egy enyhén közepes méhösszehúzó-tevékenység. Ahogy látom a vonalzódat, szülésig már nem sok van hátra. Nekem még van egy kis időm.
Vendég
 


Sziasztok!Belépek a parázós kismamák rovatába,ami szerintem nagyon jó,hogy létezik.30 hetes vagyok,az uh szerint a mellső falon tapad a placentám.Én a baba mozgása miatt aggódom,mert szerintem nem mozog annyit,és olyan erősen,mint kéne(ahogy másokol hallom).Ha front jön,akkor extrém lusta,van,hogy egész nap nem érzem.A placenta helyzete befolyásolhatja,hogy ki hogy érzi a mozgásokat és milyen erősnek?Most kb. mekkora lehet a baba?Előre is köszi,Mushuka
 
 


Mushuka!

Szerintm nem befolyásolhatja a baba mozgását. Gondolom voltál UH-n , ott nem mondták, hogy mekkora a baba???
Vendég
 


Szia Ppetike!Legutóbb minden rendben volt,holnap megyek a 30 hetes uh-ra,kiváncsi leszek,és remélem nincs semmi baj.Eddig tankönyvi volt a növekedése.Mushuka
 
 


Szia Mushuka! Na, hát akkor most is rendben lesz minden. Csak semmi para. Mikorra vagy kiírva?


Üdv:

Alíz.
Vendég
 


Szia Ppetike!Remélem igazad lesz.Ma elég virgonc volt Okt.13-ára vagyok kiírva. :) Mushuka
 
 




Sziasztok! Még új vagyok itt...
Tanácsot, segítséget szretnék kérni Tőletek. "Parázós" kismami vagyok én is, a 29.hétben.
:-( De sajnos van okom is rá: elvileg bélgyulladásom van - azért elvileg,mert a 16.hét óta vannak tüneteim, de megvizsgálni eddig nem tudtak a babó miatt.
Most viszont egy doki szeretne megtükrözni.... Nem tudom hogy vállaljam-e vagy sem. Kockázat: szerinte semmi. Nőgyogyim nem nyilatkozik. Szerintem: a terhesség vége felé nem túl szerencsés abajgatni sem engem -beöntés, fájdalom - , sem a kisifiamat - mégiscsak "nagyfiú" már, nem szeretném ha mégsem születne meg!
Viszont lehet, hogy mire szülök, addigra rámegyek a vérezgetések miat..... Van valakinek ismerőse, akit tükröztek terhesség alatt, vagy bélgyulladása volt várandósság alatt. Kérem tanácsotokat, mert kedden lenne a vizsgálatom...
Nagyon röviden foglaltam itt most össze a dolgokat....

Várom a jótanácsokat!
:o
 


Szia Vikimami!Nem lennék a helyedben,de szerintem egy béltükrözés ebben az időben nem jelent veszély a babára.Nem hiába vártak vele eddig.A beöntés nem indítja be a szülést,kellemetlen.Viszont valóban meg kéne tudni,hogy mi okozza a bajt nálad.A nődokidat nem értem,miért nem nyilatkozik,neki kéne tudni,hogy mennyi a kockázata.Próbálj meg oxigénes vizet inni,hátha lehuzza a gyulladást.Bio boltokban,gyógyszertárakban lehet kapni.Ez csak egy ötlet,remélem minden ok lesz nálad!Üdv.Mushuka
 
 


Sziasztok!
Egy újabb parás kismama vagyok. Már a terhességem első heteiben jelentkeztek nálam az idegbajós tünetek. :lol: Igaz én anyukám rossz tapasztalatai ,miatt félek ennyire. Előttem volt két vetélése. Az elsőnél mikor elkezdett vérezni az orvoas csak annyit mondott feküdjön hasra és imádkozzon...No comment. A másodiknál meg 2 hétig hordta még a halott babáját mert az orvosok nem voltak benne biztosak hogy az uh-n a baba mozog vagy csak méhösszehúzódások. Kérdem én, a vérzés nem elég ok egy alaposabb kivizsgálásra. Szerencsére manapság már nem nagyon történhetnek ilyen esetek, mert (legalábbis szerintem) mind a kismamák mind az orvosok jobban figyelnek a tünetekre.

Nálam már akkor volt egy kis vérzés, mikor még nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Azt hittem csak megfáztam és a menstruációm nehezebben indul meg miatta. Aztán 3 nap múlva elmúlt és a menzeszem sehol. Akkor csináltam meg a tesztet, ami pozitív lett.
:lol:
Na onnantól kezdve az első UHig para minden mennyiségben. Ráadásul volt egy kis barnás vérezgetésem, ami a védőnő szerint nem baj. Csak akkor gond, ha piros és sok. Na én attól még rettegtem...de ez is elmúlt pár napon belül.
Aztán az UH jó lett a baba szépen fejlődik. "Csak" a placenta elhelyezkedésével volt probléma. Túl közel volt a méhszájhoz. De az orvosom szerint a következő UHra ahogy nő a baba elmúlik. De addíg eltiltott minden fizikai megerőltetéstől (vagyis semmi szex!).
Aztán jött az AFP szűrés. 16. hét. De mikor lesz végre meg az eredmény...majd a következő Uh-n megkapom, mondja a védőnö. Vagyis még 2 hét. Aztán az is eltelt (hála a páromnak nem kaptam idegösszeroppanást :D ) és az eredmény tökéletes lett. Az UH megint egészséges babát muatatott. Sőt kiderült hogy nem 18 hetes, hanem már 19 hetes és 6 napos. :lol:

Mostani legújabb idegölő félelmem: mennyit kell mocorognia egy 20. hetes babának? Van hogy egész nap érzem ahogy forgolódik, máskor meg reggel és este mocorog egy kicsit de egyébként napközben semmi. Honnan tudhatom mennyi a "megfelelő" mozgás? Az Uh eredményemmel még nem voltam az orvosomnál így nem tudtam megkérdezni. Majd csak 11.én megyek. Ha tudtok légyszi segítsetek

Köszi :)
 
 


Szia Móni86!

Nem kell aggódni, a babák nagyon jól tudják, mikor akarnak elmenni, s mikor megmaradni, ebben biztos vagyok. Főleg igaz ez az első 3 hónapban.
Utána pedig nyugodj meg, semmi gond nem lesz a gyerkőccel, főleg, hogy az összes eddigi eredményed is kitűnő.

A mocorgással kapcsolatban azt tudom mondani, amit nekem is mondtak: naponta legalább 10x mocorogjon, főleg amikor már nagyobb a baba. 20 hetesen még sokszor téveszthet az ember, vagyis nem veszi észre, utána már biztosabban tudod, amikor mocorog.
A védőnőm azt mondta, hogy ha kb. 6-8 órán keresztül nem érzem mocorogni a kiscsajt, akkor esetleg menjek be CTG-re/szívhangra hozzájuk. De ha egy nap kimarad, még ne aggódd túl magad... bőven lehet, hogy éppen nem vetted észre.
Amikor meg már nagyobb lesz - nálam a 26. hét után volt ez -, tutira észreveszed, amikor mocorog, mert szép erőteljes baba akkorra már. :)

Kitartást, s ne aggódd túl a terhességed, inkább élvezd minden pillanatát. :-)

Andrea

Kép
 
 


Sziasztok!

Andalka, köszi hogy írtál. :) Azóta beszéltem a védőnővel is (szegényt legalább heti egyszer zalkatom telefonon) és ő is azt mondta, hogy 20 hetesen még nem is valószínű, hogy észreveszem a pici mocorgását.
Szóval most ezerrel várjuk, hogy nőjön. És bejelentkezünk 4D-s ultrahangra is. Már alig várjuk, hogy megtudjuk Dorián Krisztián vagy Lilána Hanna lakik ottbent. :D

Kép
 
 


Sziasztok!

Sajnos, én is rengeteget idegeskedem. 27 hetes vagyok most, és 3-4 vírust is "bekaptam" már, és egyszer gyomorfertőzésem is volt külföldön. Az alaphangulatom is nagyon aggódós lett, és már azon is aggódóm, hogy ettől a sok stressztől nem lesz e baja a babámnak. Ördögi kör. A többi részlettől megkíméllek Titeket, mert tudom, hogy mindenkinek vannak problémái, és megpróbálok én is inkább az örömre koncentrálni. Nagyon várjuk, és remélem, hogy nagyon egészséges lesz! :)
 



Sziasztok!

Remélem jár még errefelé valaki.
Nekem a félelmem igazából a szüléstől alakul ki. Nem tudom mire is számítsak és tényleg milyen sokáig fog tartani és mennyire fog fájni...
Szerintetek mit tudok ezek ellen a félelmek ellen tenni?

Alexandra
 
 


Kaisa
Szia
Ne félj, hanem gondolj arra, hogy bár igaz, hogy a szülés fájdalommal jár, de amikor már a kezedben tartod a kisfiadat/kislányodat akkor hidd el, hogy ami fájdalom volt pikk-pakk elmúlik.
Ha van még kérdésed akkor írj nyugodtan, bár én már nem vagyok várandós 4 szép fiam van. egy 14, 12, 1 éves és egy 1,5 hónapos.

 


Akkor nagyon tapasztalt lehetsz! :)
Mi történik pontosan a szüléskor?
Mert szépen mindenki leírja a saját történetét, de mindegyik más. Nem lehet levonni belőle semmilyen következtetést, hogy az enyém vajon milyen lesz.
Nekem is fiam lesz, így tőled aztán várhatom, hogy neked milyen volt. Igaz, hogy nagyobbak és sietnek? Mondjuk az enyém biztos nagy lesz, mert ápr. 11-ről indultunk és utoljára március 16.-át mondtak az uh-n. Anyám is mondta, hogy nagy gyerek voltam, ezekután várható, nem igaz?

Alexandra
 
 


Kaisa
Mi a keresztneved? Az enyém Móni.
Ez nagyon változó, hogy ki meddig vajúdik.
Nekem a nagy fiam aki már 14 éves elég hamar meglett ahhoz képest, hogy első baba volt.
Nem tudom, hogy ahol szülni fogsz mi a szokás, nálam az előkészítés borotválás és beöntésből állt.
A szülőszobán a nőgyógyászod vagy a szülésznő megnézi, hogy mennyire vagy kitágulva, esetleg a nőgyógyász csinálhat burok repesztést ami elősegíti a tágulást. Én kaptam a Joelnél oxitocin infúziót ez tágulás segítő.
Addig vannak erős fájások amíg tágulsz, amikor már odaérsz, hogy olyan érzésed van mintha kakilnod (bocsi a kifejezésért) kellene az már a toló fájások, itt azért már egy kicsit jobb, mert pár perc és megszületik a baba.
De ez tényleg így van, ha már megszületik a baba minden fájdalom ami eddig ért hipp-hopp elmúlik.
Mert egy szép egészséges gyönyörű babáért bármi fájdalom megér.
Az, hogy te nagy baba voltál nem feltétlen szerintem, hogy neked is nagy babád lesz, ez sok mindentől függ.
Nekem mindegyik fiam 3 kiló fölött született. Én 3300g-al 49cm-el születtem lassan 34 éve. :oops:
A fiaim a 2 nagy fiam egyforma súllyal és hosszal születtek 3150g-al 53cm-el, a Joel 3320g-al és 52cm-el a Joakim 3290g-al és 50cm-el.
Van valami amire kíváncsi vagy még írj nyugodtan.
Prividre elküldöm az e-mail címem és ha gondolod ott folytathatjuk. :wink:

 


látom a lázcsillapítás meg aláz mindenkinél előjövő probléma...
nah a lázcsillapítást egyszer s mindenkorra itt rendbe teszik:

láz
lázcsillapítás
lázas
lázcsillapító
a láz
magas láz
vica33
Budapest
 
 


Sziasztok,
megy még ez a topik(?), mert nekem vannak aggodalmaim..
 


Sziasztok!
Fú! Annyira jó, hogy mindenki leírja gondolatait! Andrea, neked is nagyon köszönöm mert többnyire ezek az aggodalmaim!
Az az igazság, hogy első terhességem! Terveztük és nagyon vártuk! Most 16hetes terhes vagyok! Az elején többnyire azon izgultam nehogy elveszítsem a kritikus 12.hétig... mikor az eljött megnyugodtam. Az uh előtt nyugodt vagyok hogy végre láthatom egy kicsit, ez nálam nagy boldogság. Sokat olvasok tapasztalatokat. Az első nagy aggodalmam a hasam volt... hogy túl nagy, miközben én úgy véltem még nem is szabadna látszódnia vagy legalábbis nem ennyire... van egy ismerősöm aki velem egyidős terhes és ilyen testalkat mint én... a páromnak mindig mondom "xy-nak nincs ilyen nagy pocakja"... persze nagyon cuki hogy próbál megnyugtatni, hogy én csodaszép vagyok! Aztán a gyakran visszatérő aggodalom még a szülés.. eléggé kicsi a fájdalomküszöböm... úgyhogy gondolhatjátok mennyire be vagyok tojva ha rágondolok. Ki fogom én azt bírni? Mi van ha nem fogok tudni nyomni? És ha olyan rosszul leszek a fájdalomtól hogy elájulok? És ha császár lesz? Az még félelmetesebb? Utána meddig fáj? Ha épp nem a szülésen izgulok akkor bőven van még min...
A szoptatás... fájni fog nagyon? Lesz elég és tápláló tejem? Mi van ha nem lesz megfelelő? Mit kell tennem hogy úgy álljon át a tápszerre hogy a melleim ne gyulladjanak be? Magától elapad majd a tej? Vagy mindenhogy gyulladással és fájdalommal jár a szoptatás elhagyása? Egyáltalán hogy néz ki egy befelé forduló bimbó? Nekem ma volt egy kis tej csöpögésem... 16hetesen ez normális?
Aztán mikor rájön az ember hogy rengeteg a paráznivaló azon izgul, ez ugyan normális e?! Mivel ezt sem tudni mondani se meri az ember hogy mennyi félelem szorul egy nőbe ilyenkor... mindenki azzal jön, hogy milyen boldog ez a 9hónap... a nagy francokat...
Aztán van a "mi lesz ha meglesz" a kis pici... jó anya leszek? Meg fogom tudni fürdetni jól? Nem lesz baja ha öltöztetem? Mennyi mindent kell vennem? Mi lesz ha valamit elfelejtek beszerezni neki? Boldog baba lesz? Kénytelen leszek segítséget kérni vagy boldogulok egyedül is? Honnan tudom hogy hasfájós? Honnan tudom mikor miért sír? Nem fogom túlbabusgatni? Alszik/eszik/kakil majd eleget? Honnan tudom ha valami eltér a normálistól?

Persze napokig sorolhatnám a millió kérdést ami az én fejemben megfordul! Szerintem többet izgulok az átlagtól... első terhességem! Mikor terveztük én azt hittem mindent tudok. Azt gondoltam felkészültem. Remélem a következő babánál nem lesz ennyi aggodalom.

Köszönöm, hogy leírhattam egy pár gondolatot!
Üdv: Letti

Jó babavárást mindenkinek!
 


Köszönöm ezt a majdnem 10 éves posztot és a hozzá tartozò írásokat

Eddig azt hittem (és az ismerőseim is) hogy én vagyok a világ legaggódóbb 20 hetes kismamája.
Bebizonyosodott, hogy az internet nem csak a kismamák rogatására valò.
Jò olvasni, hogy az aggodalmaim a kisbabám egészségéről es fejlődéséről normalisak
Köszönöm mégegyszer!
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: