Új privát üzeneted érkezett!

Szia Sanaya!
A kocsit nem sikerült megvennünk, mert 5 percel előttünk vitték el, megérte lemenni Nyíregyházára.Végülis mindegy, mert Gelejen találtunk egy másikat, egy Toyota Hiace-t, aminek nagyobb a hátulja is,és 6 személyes.Piros színű.
Nekem a terhességem után lassan visszament a lábméretem, újra jók rám a 38-as méretű cipők.
Bence még nem tud a sportkupakos flakonokból inni, még folyamatosan nem tud nyelni, csak egyenként.Néha próbálkozik és sikerül is ,de csak néha iszik folyamatosan.
Ma voltunk Tiszaújvárosban vásárolni Bencének.Vettünk neki 2 pár cipőt.Az egyik Siesta a másikat a Scholl-ban vettük neki, és csak félig zárt.Mind a kettő nagyon aranyos és jól áll neki.Meglepődtem, mert a lábára a 23-ok voltak jók.Vettünk még bodykat, rövid és hosszúujjúakat, zoknikat/verdások/,valamint még 2 nadrágot a Kenguru Gold üzletben.A férjemmel nem szeretek vásárolni, mert állandóan siettet, és a felét vettem meg annak, amit szerettem volna.Például nem tudtam elmenni turiba sem.A DM-be viszont már csak ketten mentünk be vásárolni Bencével, mert a férjemnek bekellett menni a TVK-ra munkával kapcsolatban.Én viszont jól bevásároltam pelusból és törlőkendőből, na és persze ott volt még a többi apróság is.Kifelé a boltból már alig tudtam kijönni, hiszen az egyik kezemben a csomagok, a másikban pedig Bence volt.Muszály volt fognom, mert egyébként elszaladgált volna.Egész nap elég nyügi volt, biztosan azért is, mert reggel én ébresztettem fel.Elég mozgalmasan telt a mai napunk.A holnapi már nyugisabb lesz.
Én nem voltam még mostanában az orvosomnál, pedig szakítanom kellene már rá időt, hogy elmenjek.Legutoljára a szülés után voltam 6 héttel, ekkor szokták vissza rendelni az anyukákat.
Hozzá kezdtél már a varráshoz?
Puszi!Vigyázzatok magatokra!Zsóka
 
 


Szia Melinda!
Én sokáig Bencének reggelire és uzsonnára tápszert adtam.Elég korán elkezdtem neki adni az Aktiviás krémtúrót is, mert folyékonyabb, mint a többi fajta.Ebédre az elején csak bébikajákat adtam.Darabosabbat csak akkor kezdtem Bencének adni, amikor már legalább 8 foga volt.Hamarabb nem próbálkoztam vele, mert csak fuldoklott a darabosabb ételektől.Később délutánra már vajas vagy májkrémes zsömlét is kapott.Én sosem adtam neki egy nap 2× főzeléket, pedig nekem is mondta a védőnő.Én már leginkább szeretnék már ott tartani, amikor már rendesen megtudna enni mondjuk egy szendvicset vagy bundáskenyeret reggelire vagy vacsira.Fogalmam sincs mikor jön el Bencénél ez az idő.Te szoktál a kisfiadnak tejpépet adni?Én sokszor adtam neki uzsonnára ezt.Nálatok most hogy áll egy napi étkezés?Bence regelire zsömlét kap májkrémesen vagy vajasan, de megeszi a sajtosat is.Szereti a virslit és a csirkemell sonkát is.Ebédre én készítek neki főzeléket.Délutánra krémtúrót kap,túrórudit.Este pedig tejpépet szoktam neki készíteni,260 ml-t.
Nálunk Bence ugyanúgy megette a bébikaját, mint az én föztömet.Van olyan ismerősöm, aki viszont az elejétől kezdve főzött a picinek.Üveges kaját egyáltalán nem adott neki.
Nálatok mikor van a reggeli?Nálunk kb 9 óra körül.Szoktál a kisfiadnak adni gyümölcslevet?
Puszi!Zsóka
 
 


Szia Sanaya!
Hát valóban elég érdekesen alakulnak az ember mindennapjai , ahogyan nő a hasunk. De azért a szükséges dolgokat én is igyekeztem elvégezni. Pl. szülés előtti nap a fürdőszoba mennyezetén szereltem a ruhaszárítót, mert leszakadt a két adag ruha alatt a nyakamba. Gondolhatod, mire kimásztam alóla, majd elmentem vettem zsinórt, és felszereltem, akkora pocakkal. Szerintem, - így utólag - ezért is indult meg másnap a szülés. Le fel, a kád széléről. Sajnos nem bírtam megállni, hogy ne szereljem meg. És csak másodjára siekrült, mert rosszul fűztem be elsőre. :)
A vajúdás kórházi hálóingben van, amit akkor adnak rád, amikor bemész. Amikor már elég közelinek tűnik a szülés, akkor lezuhanyozhatsz ott a szülőszobán és utána már nem veszünk fel alsóneműt. Fenesi a szülés után nem szereti, ha hordunk, de hidd el valami csoda folytán megáll a betét. :)
Mondjuk én Tena Lady-t vettem egy csomaggal, és elég is volt, vastagabb mint a sima betét. Nagyon jó volt. Nekem is szült kismamák ajánlották. Gyógyszertárban tudsz venni.
Hát a köhögés még fog okozni meglepetéseket! Most még csak fenn, .... :)
Kicsi a lakás, ezért inkább többször, keveset egyél és akkor elkerülhető esetleg ez. De lehet hogy akkor sem. Mert ő mindent átrendez odabenn, hogy elférjen. A végén, én már nem is tudtam, hogy valójában hol vannak a szerveim.
Vajúdás alatt én vittem be vizet, pici kortyokat szabad volt inni, mert az embernek igencsak kiszárad a torka. Nem szabad sokat, a hányinger miatt. Én vittem be szőlőcukrot (amit egyébként soha nem ettem meg előtte ) és nagyon jó volt, mert két nap alatt egy fél zsemele volt bennem csupán. És a szobában is jó volt, mert ott meg erőm nem volt enni és azt szopogattam. A zacskó alján még marad pár szem, azt még mindig őrzöm itthon, mert senki nem szereti. Nem akarom kidobni,mert olyan jó érzés ránézni. :)

Gondolom lassan már fejben összeállítottad a kórházi csomagodat is. Én szülés előtt két-három héttel bepakoltam, hogy ha hamarabb kell menni, a férjemnek semmire ne legyen gondja.
Szép napot!
Remélem ma jobb időt fogunk ki, mert tegnap ahogy lementünk sétálni, mintha dézsából öntötték volna. Aztán este 6-kor már szépen sütött még a nap, gyorsan lementünk kicsit.

Üdv: Melinda

 
 

Szia Zsóka!
Hát a tejpépet egyenlőre én a két étkezés között kínálom uzsira, mert egy rendes adag 7 kanálból állna, és ő nagy nehezen hajlandó megenni 2 kanálnyi bekevert tejpépet. Ígaz, nem mindennap adom neki, hanem csak időnként.
Most megint nagyon küzdünk a főzelékkel, mert alig akarja megenni. Hidat csinál a hordozóban, amiben etetem. Pedig már volt úgy hogy 200-t is megevett.
Álltalában 3-5 között eszik hajnalban először, aztán 4 óránként. Ebédre megeszi a főzeléset és utána is azzal kísérletezem, vacsira pedig a fürdetés előtt tápszert kap.
Tegnap mondjuk az sem kellett, így éjfél után ébredt fel, éhesen.
Néha nagyon elkeserít, hogy ennire nem eszik, de másoktól is ezt hallom és megnyugszom. És persze a férjem erre mit mondd?
"Én még olyan felnőttet nem láttam, aki tápszert ene, úgyhogy ne izguljak,majd rászokik a rendes ételre is. "
Gyümölcslevet mostanában nem vettem neki, mert annyira ízlett, hogy már azt gondoltam azért nem eszik rendesen, mert azzal akar jól lakni. Így most szokunk rá a hippes instant teára. Ez úgy tűnik ízlik neki.

Bence nagyon ügyes, ha már zsömlét tud enni, mint a nagyok.
Jó sok ruhát vettél neki, gondolom tavaszi ruhatárváltás miatt. :)
Olvastam, hogy kocsit kerestek. De miért 6 személyeset? Miért kell olyan nagy?


Szia Melinda!

Tényleg köszönöm a válaszaidat, mert tanulok folyamatosan belőlük. A pakkot még nem készítettem el, mivel júniusban kellene szülnöm, de már most neki fogok kezdeni,mert félek, nehogy korábban kelljen szülnöm.
Melinda, Neked volt olyan, hogy csak kis mennyiségű víz (mintha bepisiltél volna) néha megjelent alul és picit tompán fájt a hasad? Mert most én így érzem magamat. Remélem nem gond. Holnap hívom Fenesit az uh miatt, ezt meg akarom kérdezni. Nagyon bepánikolnék, ha most kellene szülnöm! Még semmi sincsen kész, én se.
Hát Te sem lehetsz semmi:-)), hogy fregolit szerelsz szülés előtt:-D!
Úgy látom, sokszor Te is inkább kezedbe veszed a dolgokat, hogy haladjatok:-) Azért vigyázz magadra, ha ilyeneket csinálsz!:-)
Puszi!
A.
 
 


Szia Sanaya!
Még elég ha gondolatban végig futsz azon, hogy mindnet megvettél e, én egy polcot nyitottam neki a szekrényben , és mindig bedobtam ha valami újat szereztem be. A végén, már nem fért, és akkor elég lesz bepakolni a táskába!
Mert az sem jó, ha az ember mindig látja a pakkot. :)

A vízről kérdzed meg Fenesit, ha megvizsgál ő látni fogja a méhszájat és az mindent elárul. Nem hiszem, hogy magzatvíz lenne. Szerintem csak a hólyag feszülés miatt van. Ez ilyenkor már egyre gyakoribb.

Szép napot!
Melinda


Szia Melinda!

Nagyon nagyon köszönöm a gyors válaszodat! :-) Sok sok puszi érte!!!!!!! Igazán ma fogtam fel, hogy mi vár rám, s eléggé kétségbe estem, de azóta nem jelentkezett ez a probléma (kopp-kopp...) és picit megnyugodtam ahogy utána néztem a dolgoknak.
Köszi még egyszer a gyors választ!
Sanaya
 
 


Szia Sanaya!
Kb. nekem is ez idő tájt esett le először, hogy mi is ez az egész dolog. Eltartott pár napig, nagyon izgultam, de elmúlik, ne aggódj. Ez hozzá tartozik a felkészüléshez. :)

Nagyon szép időszak jön most, az anyává válás már csak ilyen.
Az én anyukám mindig azt mondja, hogy az ember a szíve alatt hordja a kisbabát, és ha erre gondolunk, az mindenen átsegít!

Jó éjt!

Melinda


Szia Melinda!
Ha minden igaz, ma hozzuk el a tulajtol a kisbuszt.A férjemnek van szüksége nagyobb kocsira a munkája miatt.A hátuljába is jobban tud pakolni, mert elférnek állítva a gipszkartonok is.Egyébként teljesen véletlen, hogy ez a kisbusz 6 személyes, mert nekünk elég let volna az 5 is.Legalább elöl elférünk 3-an,mert a gyerekülést csak előre tudjuk rögzíteni,mivel hátul nincs benne biztonságiöv.A négygyerekes ismerősömék is nemrég vettek 6 személyes kisbuszt, és mondta, hogy a gyerekek hátul szoktak játszani, mert kényelmesen elférnek benne.Persze ők sem ezért vettek nagyobb autót, hanem mert a férjének is szüksége van rá a munkája miatt.
Tegnap Bencével elmentünk vásárolni az egyik ajándék boltba.Máskor is voltunk már ott, ezért gondoltam, hogy nem lesz semmi probléma.Most viszont nem ez történt.Amint beléptünk, Bence a plüssállatok felé vette az irányt, és elkezdett pakolni lefelé a polcról.Utána irány a kisjárgányok.Úgy látszott már teljesen kiismerte magát a boltban, az eladók viszont nem néztek ránk jó szemmel, hiába voltam a kisfiam nyomában.Pakoltam vissza a kisállatokat, a járgányokat.Fura volt, hiszen még soha nem viselkedett igy Bence sehol.Mondanom sem kell ugyebár, hogy ajándékot persze nem tudtam venni, hanem felkaptam Bencét és irány a kijárat.Neki persze nem tetszett és ordított végig , míg ki nem értünk az ajtón.Itthon persze hiába beszélgettem el vele, hogy ezt nem szabad, egyik fülén be, a másikon ki.Tegnap például csak fél órát aludt egész délután, ezért ennek tudtam be ezt a viselkedést.Jobban szeretek olyan boltokban vásárolni, ahol a gyereket belelehet ültetni a kosárba, akkor legalább nem pakolászik.Nálatok még jó, mert nem történnek ilyen esetek gondolom.
Puszi!Zsóka
 
 


Szia Zsóka!

Hát nem lehetett egyszerű a bolti történet! Lehet, hogy tényleg fáradt volt (Vitéz sem aludt szinte egész nap tegnap). Bár szerintem ezek a jelenségek a kíváncsiság miatt egyre gyakoribbak lesznek. Nálunk még csak abból van a hiszti, hogy fel akar ülni a babakocsiban és ki akar hajolni. Na, ez azért nem mindig jó, és ha visszaültetem van hangosodás! :)
Nálunk most ép a szigetelést csinálják a házon, és ezt sem viseli túl jól. Nem tud elaludni, zavarja a zaj. És ha leviszem sétálni, akkor is nehezen találni most csendes helyet, mert elég sokfelé kezdődtek el az építkezések.
Ti az udvaron játszotok? Vagy elmenetk valami közeli játszótérre?
Szia
Melinda


Szia ZSóka!!

Már aggódtam érted:-),nem e történt vmi veletek. Sajnálom a kisbuszt, hogy előttetek elvitték. Hogy adhatta oda másnak, ha Ti jeleztétek, hogy mentek le érte?
A párom Nekem is csak egy dbig türelmes:-). Szeretek vele menni, de ő is egy idő után kiakad, pedig sokszor igazam lesz a bevásárlások után.
Sajnos az eladók többsége Mo.-n nem az elsőosztályú kiszolgálás híve. A vevő csak kolonc és idióta, akit ki kell! szolgálnia. Egy boltban természetes, hgy egy gyerek elvarázsolódik. Ha pedig az anya visszapakol a baba után, nem értem mi a gondjuk? Amúgy tényleg nehéz lehet, így mozogni a picivel... nem is gondoltam bele.
A varrsásnak nekikezdtem. Kivarrtam goblein lufis macit képnek. Egy piros szarvast, amit még mikuláskor kezdtem el. Meg a Macifejeleket a takaróra. Ha esetleg elkészül és ne túl gáz', akkor felteszem képen:-).
Puszi!
Sanya
 
 


Szia Melinda, Zsóka!

Igen, mostanában fogom fel. Tegnap 1 napig bőgtem, de ma már jól vagyok. Ráadásul nálunk is panelprogram van. Gyűlölöm a fúrók és munkagépek zaját és a pici is utálja. Szellőzőcsere, radiátorcsere...stb. Ma pl. a konyhai szellőzőt csak a fenti szomszédnál 1 órán át cserélték ki!! Ez végig fúrás, kopácsolás, s nagyon nagyon hangos vmi, amitől az egész konyha berezonál. S ez csak egy lakás és egy szellőző!!! Pihenni nem lehet, mert a szomszéd is most költözött ide és minden reggel (4. hete) 7-8 körül neki kezd (hétvégén is!) a kopácsolásnak. Tegnap festett is és ez betelítette a lakásunkat. Szóval itthon nem lehet pihenni. S félek, hogy ha megszülök, a picit sem fogják hagyni ezek a zajok:-(. Most is öszzerezzen sokszor a zajokra,a utána meg összekuoporodik bennem és jó kemény lesz a hasam. :-( Ez az átka a panelnek. Ezért értem meg azt, aki falura megy, vagy inkább amint lehetősége van rá, elköltözik családi házba. (Bár a rossz szomszéd ott is lehet átok.) Már nagyon szeretnénk mi is elköltözni vmi magán, családi házba távol a sok zajtól, de erre esélyt kb. 10-15 év múlva látok. Melinda, Nektek sokat kopognak?
Puszi!
Sanaya
 
 


Szia Sanaya!
Az előző kisbuszra csak szóbeli megállapodás volt, így érthető, hogy aki hamarabb ment, azé lett.Végül is nem bánom.Ma megvette az öcsém is az első kocsiját, egy bíbor színű Opel Vectrát.Nagyon jól néz ki.Az ülések is nagyon megvannak kímélve.Először aggódott, mert 2 éve szerezte a jogsiját, és azóta nem vezetett, ezért vitt valakit, aki haza hozta neki Nyíregyházáról.
Miskolcon milyen programok lesznek Május 1-én?Nálunk a Közeli pályán szoktak majálist rendezni.Vannak főzések is, mi is szeretnénk az ismerőseinkkel összehozni egy bográcsost.Délután viszont lehet, hogy benéznénk a városba.Ugye ilyenkor vannak fellépők is?
Én akkor terhes voltam, amikor csináltuk a gyerek szobát.Mivel ketté választottuk vésni kellett a betont ütvefúróval.Ilyenkor Bence mindig aktívabb volt a hasamban.Ha abba maradt a zaj, a mozgás is leállt a hasamban.A tesómék is panelban laknak Szolnokon, ő is mondta, hogy az idén szigetelik kívülről,és nyillászárókat cserélnek. Nem irigyellek a zajok miatt, igazán kellemetlen lehet.A mi környékünk tényleg nagyon csendes, ennyiből szerencsém van.Engem csak az zavar, ha pont akkor kezd neki a fűnyírásnak a szomszéd, amikor leteszem Bencét aludni.Dehát honnan tudná, hogy mikor alszik ugyebár?
Biztosan nagyon jól sikerül majd a kistakaró!Nem is gondoltam, hogy figurákat is varsz bele, már tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá!
Jó hétvégét neked!Sok-sok puszi!Vigyázzatok magatokra!Zsóka
 
 


Szia Melinda!
Téged sem irigyellek, biztosan nem lehet könnyü a munkálatok miatt megoldani a pihenést a kisfiaddal!Hétvégén is dolgoznak?
Nálunk Csáton nincs játszótér, csak a tervekben szerepel, de a megvalósításig még nem jutott el.Gyakran járunk be Tiszaújvárosba, mert ott viszont rengeteg van, ahol már Bence is eltud játszani.Itt az udvaron még csak alakulóban van.A férjem fa oszlopokból elkészítette a hinta részét és megvan már a mászóka is a pihenő részével.Hiányzik még róla a tető rész és a homokozó.Ezt úgy akarja a férjem összekötni, hogy a pihenő részről csúzdával lehetne leérni a homokozóba.Az udvarunk elég nagy ahhoz, hogy elférjen ez az egész, csak a férjem van most idő hiányban, mert sok a munkája.Egyszer majdcsak elkészül.Megvan a felfújhatós medencének is a hely.Most megint sok újságban látom, hogy lehet kapni a kis létrásat.Amikor tavaly szerettünk volna venni, mindig elvitték előlünk.
Ma megint megpróbálkoztam a vásárlással, csak most magammal vittem a sógornőmet is, ha "veszély" van, legalább legyen segítségem.Az ajándékot megtudtam venni.Amikor a járgányokhoz értünk,Bencének befogtam a szemét, de nem is ellenkezett.
Tegnap voltunk fagyizni az egyik kávézóban és ott voltak a barátnőmék is.A kislánya Bencével egy idős.El sem hinnéd, mennyire szeretett volna Bencének adni 1 puszit a kislány.A kisfiam persze húzódozott tőle, de a végén csak sikerült.Annyira aranyosak voltak, mert a kislány mindenhová követte a fiamat, mindenféle képpen puszit akart neki adni.
Május elsejére mit terveztek?Szokott már hintázni a kisfiad?
Sok puszi!Neked is jó hétvégét!Zsóka
 
 


Sziasztok!
Nálunk olyannyira sokat kopácsolnak, hogy gyakorlatilag háromszor megyünk el sétálni, aludni. Minden étkezés után útra kelünk. Ezért is nem tudtam írni. Ma viszont esik, nem tudom mi lesz. Szegény Vitéz, már rángatja a fejét ide oda, úgy próbál elaludni, ami nagyon rossz jel, mert idegileg biztosan megviseli.
Hál Istennek hétvégén nem dolgoznak, bár most úgyis elutazunk az ünnepekre. Remélem szép idő lesz, mert amikor haza megyünk, mindig esik. Szegény tata nem tudja sétáltatni az Úrfit.
Itt Miskolcon, nekem nagy csalódás a majális, mert az egész nagyon szegényes és poros. Szolnokon a Tiszaligetben valahogy más a hangulat. Perzse gondoltam már arra, hogy ez csak gyerekkori nosztalgia.
Aranyosak lehettek a kislánnyal, jó nézni őket, ahogyan gyerek-a gyerkkel veszi fel a kapcsolatot. Az én pici fiam már nagyon ügyesen ül, és (sajnos) minden kapaszkodás nélkül ül fel hasizomból. Pedig jó lenne ha hozná a formát, mert kúszni viszont lusta. Hason óbégat és nem hajlandó a fenekét tolni. Oldalra már jól csápol és elevez mindenért ami érdekli, de nem akar kúszni.
Pedig úgy tanultam valamikor, hogy nem szabad hogy kimaradjon, mert ezek a mozgáskorrdinációk kihatnak az agyi fejlődésre és meghatározhatják akár a diszes problémákat is. Úgyhogy most a hason erölködés vár rá pár napig. :)
Az újságokat imádja olvasni, még az apja elkészült tanulmányát is megnyálazta kicsit.
Bence is szereti a papírt? És mlég ő is mindent a szájába vesz, vagy ő már ügyesen játszik vele? Úgy tudom 1 éves korig tart ez a "mindent megkóstolok" című szakasz.
Sanaya mi újság a vizsgálatokon? Sokat szoktál még a dokira várni? Hízás hogy áll? Vizesedés? Nem szereti ha sokat hízunk, megjegyzést tesz. :)
Sok kismama ezért nem is szereti őt. Nem győznek gondozás előtt koplalni és utána meg irány a fornettis. :)
Többtől is halottam már. :)

Sziasztok, puszi mindnekinek.
Kellemes pihenést a hosszú hétvégére!


Szia Melinda!
Szegény kisfiadnak nem lehet könnyű és persze neked sem a munkálatok miatt.Lehet tudni, hogy mennyi ideig tartanak még?
Bence is még mindent a szájába vesz.Teljesen mindegy neki, hogy mit talál a földön.Ezért volt már szervízben a mobilom is, mert összenyálazta a hangszóróját.Azóta viszont a szekrény tetején tartom, de még a vezeték nélküli telefont is.
Itt Csáton nem volt nagy majális.Főzések voltak és programok is, de valahogy nem volt az igazi.Voltunk Tiszaújban is, ahol volt kirakodó vásár is, gyerekeknek körhinta, ugrálóvár.Persze Bencét még az ilyesmik nem érdeklik, így csak végig sétáltunk a sorok között.Voltak fellépők és gyerek műsorok is, de már nem vártuk meg, mert Bence eléggé álmos volt, a szemét is alig tudta nyitva tartani.Babakocsit pedig nem vittünk, így is alig lehetett haladni a sorok között.
Szolnokon a Tiszaligetet én is nagyon szeretem, jó hely szerintem.Majálison viszont még nem voltam ott.Voltak fellépők is?Ha Szolnokon vagyunk sokat sétálunk arrafelé.Tudtatok pihenni a szüleidnél?
Puszi!Zsóka
 
 


Szia Zsóka, Melinda!

Sajnos én sem tudtam ajánlani programot Neked Zsóka, a majális meg inkább a piknikezőknek jön be. Ilyenkor még a Vadaspark is tele van a sok felelőtlen, állatokat zaklató látogatókkal (pl. a tigrist idegesíti, meg próbálja megsimogatni, aztán meg sipákol, ha leharapja a kezét...). Szóval ez még nem kiforrott Miskolcon. Pedig itt is lehetne a belvárosban vmi rendezvény, vásár. Nálatok legalább Tiszaújban csinálnak vmit.
Nálunk a párom szülei voltak egy hétig. Nagyjából kitakarítottunk, sokat főzőcskéztünk. Így eltelek az ünnepek.
Hát átérzem Melinda az aggódásodat. Remélem nem tart már nálatok sem soká a zajjal járó felújítás és a picid végre megnyugodhat. El tudom képzelni a kis Vitézed, meg Te is mennyire feszültek vagytok amikor már elkezdenek kopácsolni.
Nálunk most újra csend van. Bár szerdán a vízszerelő, csütörtökön a vill.szerelő jön rendbe tenni a lakást. De utána már legalább berendezhetem a kicsinek a szobát és a ruhákat, pakkokat.
Volt nálam a védőnő is. Mondta, hogy még 2x jön, így megnyugodtam. Nagyon aranyos, s remélem számíthatok a segítségére.
A viszgálatokon a thg-on szívhangot néztek és vérvétel volt. Ezen a héten megint menni kell thg-ra. UH-ra is akarok menni, mert már régen voltam. Várom, hogy nst-re is küldjenek.
(Kopp-kopp) szerencsére még nem láttam vizesedést. Reggel dagadok csak kicsit, utána lohadok. Most 34. hetesen vagyok 80 kg (12kg súlytöbblet). Talán ez még elmegy. Amúgy észrevettem, hogy a hízást nem szereti, mert már én is kaptam tőle egy "diéta" megjegyzést :-). Ami rossz, hogy izzadok sokszor és ha pakolok, vagy megyek utána bekeményedik a hasam. Ilyenkor ha lefekszem, akkor rendbe jön. De a környezetemtől csak azt hallom, hogy most már nem pihenhetek sokat, mert most kell pl. "négykézlább padlót súrolni", hogy legyen erőm. De hát eddig nem is pihentem igazán? Nektek hogy volt az utolsó hónap? Tényleg sokat kell menni, mozogni? Mennyit pihentetek egy nap kb.? Amúgy, ahogy Melinda írta lassan estére beköltözöm a budiba egy párnával, annyit járok ki:-)
Zsóka mi érdekli Bencét igazán? Mit szeretnek ezek a pici babák? Mert nekem olyan furcsa, hogy még nem érdekli őket a paci, a körhinta, az ugráló gyerekek. Állítólag egy dbig egy pet palackkal jobban el van, mint a legdrágább játékokkal.
Amúgy a kisfiatok kapott már be vmit , amitől nagyon megijedtetek? :-) Nagyon mosolyogtam Zsóka, amit a mobilról írtál, főleg ahogy elképzelem, hogy csócsálja Bence ártatlan szemekkel. :-) Tudnál átküldeni újabb képeket Bencéről? Melinda ha tudsz, te is küldenél át egy pár képet kis Vitézről? A címemet elküldöm Neked az emailedre.
Sok puszi Nektek! Sanaya
 
 


Szia Sanaya!
Nagyon örültem neki, hogy tudtunk beszélni!El sem tudod képzelni, már hányszor gondoltam rá, hogy felhívlak, csak elvetettem az ötletet, nehogy zavarjalak.Például akkor vagy orvosnál, vagy éppen pihennél.Örülök neki, hogy éppen "jó " időben sikerült beszélnünk.A vasárnapot megemlítettem a férjemnek, hogy elvinne-e Bencével Miskolcra, de aznap szólt a tesóm is, hogy jön haza Szolnokról.A férjem viszont elég sokat dolgozik még a köv. héten is ott, így megigérte, hogy elvisz minket is valamelyik nap magával, így tudnánk találkozni.Előtte majd szólok.Már annyira várom!
Bence mostanában a porszívójával idegesít!Van belőle már kettő is, de nem érti meg, hogyha folyamatosan a földhöz csapkodja őket, ne csodálkozzon rajta, ha egyik sem szólal meg.Az apját is evvel idegesíti, mert mutatja, hogy kapcsoljam be neki,de hiába.Teljesen fel van háborodva ilyenkor, hogy nem szólal meg a porszívója.
A kajálással most jól állunk, mert mostanában tényleg rengeteget eszik Bence!Délutánra is főzeléket adok neki.Tegnap például sóskát csináltam neki krumplival.Nagyon szereti.A sóskát már 7-8 hósan is adtam neki, csak akkoriban a habarást tápszerrel sűrítettem.Szereti a krumplis tésztát is.Vacsira is már ritkán készítek neki tejpépet.Ilyenkor is tükörtojást, bundás zsömlét vagy virslit eszik.Az éjszakai tápszert is csak ritkán adom, mert van amikor végig aludja az éjszakát.Már csak a pelusról kellene leszoktatni, de még ez a dolog nem megy.
Képet nem tudok most küldeni, mert a telefonommal nem tudok fényképezni, legalábbis normális képeket készíteni, amióta visszakaptam a szervízből.Elég kockás felbontású képeket készít, pedig előtte elég jó volt.Lehet, hogy vissza kellene vinnem.
Milyen volt az NST-n?Voltál ultrahangon?
Puszi!Vigyázzatok magatokra!Zsóka
 
 


Szia Zsóka!

Én is nagyon örültem,hogy beszéltünk telefonon. Nagyon köszönöm, hogy felhívtál! Ha jössztök/jönnél szólj és megdumáljuk.
NST-n voltam. Hát, nem sokat mozgott,mert de. kimozogta magát, amíg kopogott a szemem az éhségtől. NEST-re teli hassal mentem ,így bealudt. Amúga nem egy aktív baba. Féltem és félek, hogy nem fog mozogni sokat NST-n. Ráadásul Fenesi felírt antibiotikumot 1000g-osat és bevallom félek szedni. De beszedem, mert valóban van egy pici megfázásom és nem akarom, hogy a gyereknek bármilyen baja legyen. Remélem nem lesz semmi gond és Fenesi tudja mit csinál. Amúgy nagyon aranyos volt. Képzeld UH-on megnézte a talpát a babámnak és 7cm-s! A feje meg (bdp) 8,8. De a hasa meg vékony, szóval van egy kis Donald felépítéső kisfiam :-) egyelőre, mert most úgy dönöttem felhizlalom:-)
Milyen proszívója van a kisfiadnak? Kettő is:-)?
Tök jó, hogy ennyi mindent megeszik. Van kedvenc étele most?
Amúgy szerintem ha tudod, a telefonodat vidd vissza, hátha meg tudják csinálni. (Kár, hogy erre nem figyeltek rá, amikor visszaadták.) Amúgy hogy telnek az ünneoek? Pihentek picit?
Ha van pici időd írjál! Puszi! S.
 
 


Sziasztok!
Nálunkc még mindig bolondok háza van, délben tudunk egy kicsit pihenni.
Már Vitéz úr a szabadban sem nagyon akar aludni, mert ott annyi minden érdekes, annyi jó....

Egyébként jól van, próbál feltérdelni, ami igen érdekes bukfencekbe torkollik. Ma például addig húzogatott egy doboz tetőt, hogy hanyatt esett, volt sírás- rívás.

Láttam játékporszívót a tv-ben, gondoltam Bencére. Majd ha Vitéz nagyobb lesz, biztosan ő is fog kapni. Bár fűnyírót szeretnék majd venni, hogy a nagyapjával tologathassa Szolnokon.

Sanaya már NST-re jársz? Akkor lassan eljön az idő. Barátnőm 11-ére volt kiírva, de még nem született meg a kislánya. Már nem bírja a telefonokat, meg kereséseket, mert mindenki azt kérdezi: Meg van már?
És szegény nem eléggé izgul, még a rokonok is ezzel jönnek.
Úgyhogy már fel sem lép a skype-ra sem, nehogy valaki megkérdezze tőle.

Igen az utolsó idő már öröm, hogy végre eljött az idő, és a várakozás volt a legnehezebb. Vajon mikor?
Az utolsó egy hónap ebből a szempontból nagyon lassan telik.

Na, búcsúzom, mert csinálni akarok Vitéz szobájába valami papírképet (nekem meg ez lett a hobbim, pedig türelmem nulla és ehhez sok kell, de ezzel fejlesztem.) Sok klassz állatot késztettem már neki.
Mint Sanaya az ágytakaróval, falvédővel, úgy haladok én is....

Zsóka neked van valami otthon végezhető hobbid a házimunkán kívül? Jut valamire idő , de legfőképp türelem?

Sziasztok
Melinda


Szia Sanaya!
Tök jó, hogy már jársz NST-re, én a 34 héttől jártam hetente 2-3 alkalommal.Neked hányszor kell menned 1 héten?Már tényleg közeledsz a végéhez, nemsokára már babázol!
Vasárnap itthon volt a tesóm Szolnokról.Délelőtt jött, estefelé ment haza, rövid látogatás volt a részéről.Vele jött a kisebbik fia Zéti, így Bence is el volt.Szereti nagyon a társaságot.Még a tesóm is meglepődött azon, hogy Bence tartotta a kezecskéit felé, hogy vegye fel magához, hiszen ritkán találkoznak.Legközelebb 2 hét múlva én és Bence megyünk Szolnokra 3 napra, mert a férjemnek most sok munkája van, így csak lejön majd értünk.
Tegnap Nyíregyházán voltunk a Vadasparkban.Nem is gondoltam, hogy itt ilyen nagy területen vannak az állatok.Bence is nagyon élvezte, tetszett neki, amikor a delfineket etették az akváriumban.Vittük a babakocsit is, legalább az aljába is tudtunk pakolni, és Bence is el volt benne elég jól.Egyszer- kétszer szerette volna, ha ki vesszük, de inkább a babakocsiban tartottam, hiszen sokan voltak, ő pedig szeretett volna szaladgálni.Korán reggel mentünk, hogy a közelben tudjunk parkolni és volt is helyünk.Sokan voltak babakocsival.Jöttek velünk a 4 gyerekes ismerősünk is.Nekik azt hiszem elég volt egész nap szaladgálni a 3 gyerek után,még jó, hogy a kicsi még nem tud menni.A vadaspark mellett volt egy hatalmas játszótér is, ahol Bence legjobban a csúzdát élvezte.Rendesen sikított örömében, amikor lefelé csúszott.Nehezen akarta ott hagyni.Hamar eltelt a nap, ami fantasztikusan jó volt nagyon!Délután 4 órakkor amikor már jöttünk hazafelé, még kilóméteres autó sorok voltak a park előtt.
Neked hogyan telt a hétvége?
Sok puszi!Vigyázzatok magatokra!Zsóka
 
 


Szia Melinda!
Én is szeretnék fűnyírót venni Bencének, de az itteni játékboltban nem lehet kapni, pedig biztosan eltologatná az udvaron.Gyereknapra kapott homokozó készletet Bence a dédijétől, így most 3 napja csak ezekkel hajlandó kint az udvaron játszani.Már az első nap megtetszett neki a kislocsoló, persze vizzel együtt.Addig-addig locsolt, hogy csurom vizesen vittem be a gyereket, a melegítő alsóból csavarni lehetett volna.Persze első alkalommal nem akartam elrontani az örömét, hogy nem engedem neki a pancsikolást, mert annyira örült a kis készletnek.Másodjára már eljátszott víz nélkül is a homokozóban.
A porszívóból már nekünk 2 is van, az elsőt karácsonyra kapta a tesóméktól.A másodikat együtt választottuk ki a játék boltban, de 3. már biztosan nem lesz, hiszen elég rövid idő alatt lekezelte mindegyiket.Kis Vitéz mivel játszik szívesen mostanában?
Nekem egyedüli hobbim mostanában a torna.Nagyon szeretem.Persze fogyni is szeretnék még egy kicsit, de nem ezért tornázom első sorban, hanem, mert szeretem nagyon.Mostanában már heti 3-4 alkalommal tornázom, természetesen akkor, amikor Bence délután alszik.Próbálkoztam már akkor is, amikor fel van, de akkor mindig elveszi a súlyzókat, na meg persze nyújtja a kezecskéit, hogy vegyem fel magamhoz, bár ő már nagyon nehéz volna súlyzónak.Így álltalában délután szoktam nettezni, vagy esténként, amikor Bence alszik.Valamilyen szinten engem a torna kikapcsol és türelmesebb vagyok a gyerekhez is.
Egyébként te vagy türelmesebb vagy a párod a gyerekhez?Nálunk a párom is egyetért avval, hogy nekem több türelmem van Bencéhez.Neked mi a hobbid?
Puszi!Zsóka
 
 


Szia Zsóka!

Most 1200 Ft körül lehet kapni a Plus-ban fűnyírót. Az lehet hogy van a közeletekben, és igazán kedvező ár. (Minőségét nem tudom, csak újságban láttam).
Aranyos lehet a homokozó szettel, én is akartam venni Vitéznek, de rájöttem ez asztán korai lenne még.
Mert amivel szívesen játszik: Tápszeres paírdoboz, üres teásdoboz, Vigantolos gyógyszeres üveg.
Ezek a kedvencek.
Úgyhogy a játékosa tele van háztartási cuccokkal, mint pille palack, stb...
Ez még nem drága, bár mindig ki kell találnom neki valami újat.
Megmondom őszintén, mire a férjem haza jön, neki a munka után még mindig több türelme van Vitézhez. Ez nem azt jelenti, hogy én türelmetlenebb vagyok, hanem azt hogy fáradt. És a férjem egy egyébként is végtelen nyugodt ember, míg én Kos vagyok. És sajnos minden erre a jegyre jellemző viharos tulajdonságaival.
Úgyhogy őt nem tudja kihozni a sodrából, ő képes vele tv-t nézni (nem is értem , nekem nem megy :) ) újságot olvasni, stb...

Hobbim ahogy említettem ez a papírdísz készítés lett, mindenféle figurákat készítek a szobájába színes papírból. Más nagyon nincs jelenleg. Nem fér bele az időmbe. De a torna sajnos rám is rámférne, nem is kicsit. Reménykedem a salátás időszakba, hogy azzal azért siekrül kicsit rendbe tennem magam. Bár van szobabicajunk, és haspadunk, de én azokat csak portalanítóm egyenlőre. :)

Üdv: Melinda


Sziasztok!

Olvastam Zsóka, hogy voltál állatkertben! Nekem a nyíregyházi a kedvencem! Imádom! Remélem a picivel mi is el tudunk majd menni látogatóba!
:-) Jó olvasni, hogy a kisfiúk is rajonganak háztartási gépekért, eszközökért. Nem is gondolnám, hogy fűnyíró vagy porszívó kell nekik!!!! Hihetetlen!
Amúgy nagyon jó visszaolvasgatni a fórumon. Pl. amit a szülésről írtatok, vagy a kelengyék ezek most már egyre hasznosabb tanácsok! Mivel pénteken lement a hasam és egy nap alatt kijöttek a stirák :-(, így kezdenek nagyon aktuálissá válni az általatok leírtak...
Olvastam Melinda, hogy papírképezel:-) Tökjó!? Hogy csinálod? Összeragasztod, színes darabokból? Vitéz szereti? Szokott ő is "segíteni"?
A tornával kapocslatosan együttérzek Melindával. Remélem lesz lelkierőm, mint Zsókának tornázni a terhesség alatt, mert igen kényelmes tudok lenni. No meg egyedül nem szeretek ugrálni... Inkább csapatsport, ott közösségben is vagy. Ti sportoltatok vmit előtte? Amúgy nem egy háztartásban látom, milyen kiváló ruha- v. táskatartó a szobabicikli (pl. tesóméknál:-)). Ha nekem lenne, nálam is hasonló funkciót töltene be szerintem...:-)
A fiúk hogy viselik ezt az esős időt? És Ti?
Megyek megnézem megszáradtak e a kisruhák, amiket újra kimostam:-)
Vigyázzatok Magatokra és a Picikre! Puszi! S.
 
 


Szia Melinda!
Szerintem Plus csak Miskolcon van legközelebb, mert még ilyen üzlet Tiszaújvárosban nincs.
Tegnap elmentünk Bencével vásárolni a Hangárba, mert olyan cipője nem volt, amiben kint játszhat az udvaron.A másik kettőt amellyet most kapott, nem igazán akarom befogni homokozni.Annyira megtetszettek a kiscipők, hogy a nyárra vettem neki egy szandit,egy sport cipőt és egy kis papucsot.Annyira dombos a lábfeje, hogy alig találtunk rá cipőcskét.A papucsot nem igazán akarja még felvenni, mert ha ráadom, itt-ott megtalálom a lakásban, ahol éppen kedve van levenni.
Mostanában igen rosszul alszik Bence.Leginkább csak forgolódik, de még újjabb fogacskát nem látok.
A héten voltunk az egyik ismerősömnél, akinek 3 gyereke van.Bence először szégyenlősködött, kis idő múlva már igazán otthon érezte magát. A kisebbik fiú az enyémtől 3 hónappal öregebb és már 16 foga van.Bár nem panaszkodom, mert Bence is már majdnem megeszik minden kaját a 8 fogával.Ma rizseshúst csináltam és nagyon izlett neki!
Hogy haladnak nálatok a kinti munkálatok?Ti hány éve vagytok házasok a férjeddel?Nekünk holnap lesz a 9.házassági évfordulónk, ami egyben a párom szülinapja is.
Neked volt hordozód?Nekem volt, csak kölcsön adtam az egyik barátnőmnek, aki ugyszintén nagyon dicséri, mert nem kell állandóan ölben fogni a gyereket.
Puszi!Zsóka
 
 


Szia Sanaya!
Nagyon örültem neki, hogy tegnap is sikerült beszélnünk!!!Az az igazság, hogy én csak ma néztem rá a citromail-emre reggel,így csak most olvastam el, amit tegnap előtt írtál nekem.Tegnap tornáztam, amikor leraktam délben aludni Bencét, így nem volt időm netezni egész nap.Este viszont a párom szokott nézelődni, ritka, hogy felvagyok még este 11-kor.
Nekem a hasamon nem sok csík van, pedig nem igazán rugalmas a bőröm.A hasam alján van ,így ha bikinit veszek fel, nem is lehet látni.A védőnő mindig megjegyezte, hogy milyen szép a hasam, amikor még tanácsadásra jártam.Én Nivea feszesítő testápolót használtam és még mellette az avonos striák elleni testápolót.Szerintem nem igazán használnak ezek a testápolók, hiszen ha nyomás alatt van a bőr, úgy is kirepedezik, mint a te esetedben is.Idővel egy picit elhalványulnak majd,de megmaradnak.
Jövőhét végén megyünk a tesómékhoz Szolnokra 3 napra, már alig várom, mert szeretek ott lenni.Abban a háztömben sok Bencével egykorú gyerek van, így lesz kivel játszania a játszótéren.
Augusztusban pedig megint megyünk nyaralni Abádszalókra, már le is foglaltuk a helyet.A 4 gyerekes ismerősünkkel megyünk.Bence biztosan élvezi majd a vízpartot.
Megtaláltad az Északban a kórházról szóló cikket?
A hétvégén majd találkozunk!Puszi!Vigyázzatok magatokra!Remélem addig még egyben leszel.Zsóka
 
 


Sziasztok!

Hát akkor megvolt a nagybevásárlás cipő fronton. Szerintem a a papucs még hosszabb időre nem is ideális, úgyhogy nem csoda ha az Uraság lépten-nyomon elhagyja a lakásban.
Lehet hogy ezzel a dombor lábfejjel majd küzdeni fog felnőtt korában is.
NEkem van egy ilyen kedves barátom, csak görgősfotel lábnak hívja magát viccesen. De azért talál magára cipőt, ne aggódj. De mivel ő még a járás elején van, lehet hogy ki is nőheti.
Nektek már azért is jó, mert nagyfiú és más gyerekkel is ügyesen elvan, lassan eljátszogat. Gonolom ez nagy könnyebbség.
Gondolom Szolnokon is lesz kényeztetés. Mi is akkor megyünk, nekünk is már nagyon várják a szülők. Tegnap váratlanul el is jöttek, mert nem bírták már nélküle. Vettek neki hintát, remélem nem fog benn efélni.
Én meg ma vettem neki kismedencét a Rossmannba, remélem szeretni fogja a nagy melegben.
Van hordózó kendőm is, meg kengurum is, de csak utcán használjuk, főleg a férjem. A lakásban nem hordozom, inkább játszok vele, vagy kiviszem magamhoz, ha kimegyek a szobából. Építek neki kuckót, ahol eljátszogat, nézelődik.
De tény hogy nagy könnyebbség, ahová nem tudunk babakocsival benenni, illetev vásárláskor.

Zsóka kérédsedre válaszolva, 13. éve leszünk együtt novemberben, és két éve leszünk az idén házasok.

Remélem jól fog a hétvége telni, Sanayának kitartást a nagy pocival. Mire a nagy meleg lesz, már kinn is lesz a pici.

Ui. Ja, most bohócokat gyártok, színes kartonból. Ragasztóval illesztem össze mint egy szabásmintát.
Majd lehet hogy készítek néhány képet és elküldöm nektek.


sziasztok : Melinda


Szia Melinda!
Jó lehet a hordozókendő és a kenguru is, bár nekem egyik sem volt.Én arra a hordozóra gondoltam, amelyet kocsiban is lehet használni és a babakocsiba is bele szokták tenni, hogy a pici jobban kilásson.
A 4 gyerekes ismerősömék is kb akkoriban vettek Ford Tranzit kisbuszt, amikor mi is lecseréltük a miénket.Múlt hét csütörtökön viszont beléjük ment az autópályán egy Alfa, szerencsére a gyerekek nem ültek benne, de a többiek sem sérültek meg.A kisbuszt viszont autómentővel kellett hazahozatni.Szegények most itt maradtak kocsi nélkül 3 hónapig, mert akkor kapnak a biztosítótól pént a kár miatt.Hiába vezet valaki óvatosan az autópályán, ha a másik viszont siet, hiszen előzés közben történt a baleset.Az Alfa előzte volna őket.
Mekkora nagyságú medencét vettél a kis Vitéznek?Te is elférsz benne a kisfiaddal?A Corás újságban is láttam sokfélét.
Ma reggel elmentem az egyik barátnőmékhez turkálni, mert lejött hozzájuk az egyik ismerőse, akinek Miskolcon van boltja.Elég sok mindenkit oda szerveztek, és hiába mondták, hogy 9-re mehetünk, már előttünk átválogatták az egészet.Így Bencére csak 1 rövid nadrágot és egy hosszút találtam.Még egy szandit is sikerült találnom, ami elég jól néz ki és nem látszik rajta, hogy használt.Pólókat szerettem volna nézni, de már a többi anyuka elhalászta előlem.A gyerekeik egyidősek Bencével és a legtöbbjük fiú.
Ti melyik nap mentek Szolnokra?Meddig maradtok?A tesóm már beharangozta az érkezésünket a házban, így már nagyon várják a kicsik Bencét.
Puszi!Zsóka
 
 


Szia Zsóka!
Bocsi, félre értettelek a hordozóval kapcsolatban. Igen az is van ,de nem rakható a babakocsiba. Gyakorlatilag abban etettem sokáig, és még abban utazik, ha megyünk valahová kocsival. De lassan kinövi, úgyhogy kell néznünk egy nagyobbat, talán már olyat amiben ülni tud.
Elég szomorú, ami az ismerőseiddel történt. De szerintem, megérné a biztosítótől addig is egy kölcsön kocsit kérni. Szerintem ilyen esetekben, amikor nagy szüksége van rá az illetőnek, lehetséges. (De lehet hogy ahhoz spéci biztosítás kell .:) )
Csak pici medencét vettem, még ő is ép hogy belefér. Tényleg csak azért, hogy vízben legyen.
Valószínű pénteken délután indulunk Szolnokra, és vasárnap szoktunk visszajönni. Már nagyon várják a nagyszülők, mert hintát kap.
Remélem nektek is jól telik majd a három nap, számolj be majd róla.
SAnaya reemélem jól van, már egyre kevesebbet hallani felőle.
Sziasztok!

Melinda


Sziasztok!

Elnézést, hogy eltűntem, de eléggé lassított üzemmódban működöm mostanában. Nem tudom Ti hogy voltatok vele, de odáig jutottam, hogy 4-5 body kivasalása után le kell pihennem úgy bekeményedik a hasam. Ha pedig sokáig állok, mondjuk főzőcskézek, akkor meg fáj a hátam és a hasam. Ez van. A striák sajnos jönnek még. Olyan a hasam alja, mintha egy cica összekarmolászta volna. S oldalt, ahol a kicsi többnyire tartja és kinyomja a talpacskáját, szintén m [img] fejvédő és kistakaró egjelöltté vált, hiába kenem.
Szerdánként nst-re és thg-ra járok. Fenesinél is voltam magánúton. Feltettem vagy 15 mindenféle kérdést, amikre mosolyogva és korrekten válaszolt. Sikerült a szülészobába is benéznem. Kicsit megnyugodtam. Ugyanis azt hittem, hogy mint a sebészeten 5-8 anyuka be van zárva egy kórterembe és egymást hallgatva, látva szenvednek kitárulkozva. De így más, hogy elkerített „fülkék” vannak. Ez sokkal barátibb. Már izgulok eléggé. Nem hittem volna, hogy valaha is kimondom, hogy már jó lenne túl lenni a szülésen, a csodálatos 8 hónap után. A cucc 90%-a bepakolva vár a nagy napra…és én is. Ami a legfontosabb, hogy a gyerek rendben és egészségesen megszülessen. S remélem ott lesznek azok, akikben megbízom (Párom, Fenesi, a szülésznő), mert az sokat segítene. Jó, hogy már Ti túl vagytok rajta és tudjátok a pici egészséges, s a csodálatos kis babóca ott van a karotokban.
Olvastam, hogy jól vagytok és már a nyárra készülődtök. Gondolom egyre többet vagytok a játszótéren, homokozóban. A kismedencét sikerült megvennetek? Most vannak nyári játékok a Tescos katalógusban is. Strandra Ti szoktatok járni? Hogy telt a 3napos ünnep? Nálunk a csapatnál volt 2 fellépés és egy kisebb ünneplés, hogy hivatalosan is egyesületté avatódtunk.
Ti a gyereknapot ünneplitek?
Melinda, olvastam hogy használsz hordozókendőt. Én is szeretnék használni kendőt. Szerinted hány hónapos kortól érdemes használni? Nem csúszik ki belőle a baba? Nem instabil? Amúgy csak úgy mondom, hogy érdemes szétnézni a vaterán pl. hátha van vmi olcsó hordozó. Annak idején 1500 Ft-ért volt babakocsiba hordozó vmi piros és igen márkás. Csak Szombathelyen volt talán, s mi akkorra már megvettük. Nem biztos, hogy összejön, de ha van pici időd szerintem érdemes 1x megnézni.
Örömmel újságolom, hogy a Sanaya kistakaró és a fejvédő múlt héten elkészült. Fel is teszem ide. Bevallom nem 100%-os, de nekem jó. :-) Már kíváncsi vagyok Melinda képeire is.
Kép fejvédő és kistakaró
Zsóka, most elküldöm a telefonszámomat, mert azt hittem, hogy már feladtam sms-ben. Ne haragudjatok. Nem tudom mi van velem. Tegnap a bejárati kódot felejtettem, s fel kellett mást hívnom,hogy bejussak...Remélem, ez a terhesség tünete a hülyeségen kívül...
Puszi! S.
 
 


Sziasztok!

Csak azért írok, mert láttam 152 cm-s merevfalú 2290.-Ft-ért és 152 cm-es felfújhatót 1990.-Ftért egy reklámújságban. Nem tudom jó ár -e. Ezek 100-as boltokban vannak. Mezőcsáton is a csáti 100-as diszkontban a Bajcsy Zs. u 2.sz alatt is.
S.
 
 


Sziasztok!

Mi is pénteken délután mentünk le Szolnokra és vasárnap délután jöttünk haza.A férjem még pénteken vissza jött Csátra, mert neki másnap munka volt.Bence már pénteken igen elengedte magát, még este 8-kor is úgy szaladgált az egész házban, mint aki nem is akar aludni.Szombaton bementünk a városba a tesómékkal, ahol a napot egy kis szolizással indítottuk.Nagyon forró volt a gép, hiszen előttem volt a tesóm is és még kitudja mennyien.Rendesen megperkálódtam, alig bírtam ki a 14 percet.Utána elmentünk az Interspárban nézelődni, majd Szajolban ebédeltünk egy vendéglőben.Jó volt a kaja is, csak Bence nem maradt nyugton egy pillanatig sem, ezért a tesómmal felváltva sétálgattunk vele.Nagy adag volt a gyerek menü is, becsomagoltattuk ,amit nem tudtunk megenni és elég volt bőven vacsorára.Délután elmentünk vásárolni a Corába,ahol leginkább Bencének vettem egy pár nyári cuccot.Később még vissza mentünk a Tisza partra sétálni és fagyizni.Nekem nagyon tetszett a sétálón a szökőkutak is.Szép lett a SzÍnház is, amit mostanában újítottak fel.A Tiszapart a kedvenc helyem Szolnokon, nagyon sok kisgyerekes anyuka sétált a parton.Ti is kiszoktatok oda menni?Vasárnap már otthon főzdicséltünk, nem mentünk sehová.Visszafelé délután 5 körül indultunk el, legalább már nem volt olyan meleg, mint napközben.Bence nagyon jól érezte magát az unokatesóival, hiszen ritkán látják egymást.
Bencével még nem voltunk a Szolnoki strandon, de majd szeretnénk elmenni a nyáron.
Vitéz most hány hónapos?Bence 18.-án lesz másfél éves, így 19.-én megyünk megint oltásra.Utána már egy darabig nem fog kapni.
Melinda, nektek hogyan telt a hétvége Szolnokon?

Puszi!Vigyázzatok magatokra!
Zsóka
 
 


Sziasztok!

Sanaya, nagyon szép lett a macis falvédő és takaró.
Méghogy csak kicsit tudsz varrni!
Nekem azért ennyi türelmem nincsen! :)

A szolnoki hétvégénk nagyon jól telt, Vitéz élvezte a pancsolást, és az egésznapos szabad levegőt.
Mondanom sem kell, egyszer sem kellett altatni, letettük az ágyra és már aludt is.
Sajnos ez a különbség a bérház és a családi ház között.
Úgyhogy annyira tetszett mindenkinek, hogy most a héten már csütörtökön elutazunk egy hosszabb időre szintén haza. Reméljük az idő nem romlik el, mert túl sok jót nem jósolnak.

Zsóka, én a Tiszaparton talán tinédzserkoromban voltam, de nagyon szép, romantikus emlékeim vannak róla. :) Főleg a gesztenyefák alatti sétákról.
Mivel mi a Holt-Tisza partján lakunk, így nem nagyon szoktunk a városba menni, inkább kint töltjük a kertben az időt. De örülök, hogy tetszik a város, sokaknak nem jön be a hangulata.
Képzeld, még az új sétáló utcán sem voltam. Ezek szerint neked tetszett. :)

Vitéznek most egyenlőre csend van védőoltás terülteén, mivel még csak nyolc hónapos. ("csak", atyám,hogy telik az idő! ) Úgyhogy mi majd csak a pneumococcus ellenit fogjuk kérni az ősszel, ha valóban ingyenes lesz. Ti azt beadatjátok? Adattátok?

Remélem jól bírjátok ezt a nagy meleget, különösen Sanayának lehet nehéz már az óriás pocakkal. Kitartást neki, nektek meg Bencével jó pancsizásokat a kertben!

Üdv:
Melinda


Sziasztok!

Hát, még "egyben" jelentkezem. Igazad van Piszénpisze, tényleg nehéz már a vége. Nem is magam miatt, hanem a sok aggódás miatt, hogy a pici jól van-e. Nem mozog már sokat és ez idegesít. A hasam sokszor kemény,ez is csak aggaszt. :-( Már ezért szeretnék szülni igazán. Nektek is így volt a vége? Vagy mozgott rendesen?
Hogy telik Nektek a nyár? Kipróbáltátok már a medencéket? Vettetek már fűnyírókat? Mentek nyaralni vhová? A kicsik hogy bírják ezt a meleget és a frontokat? És Ti? Piszénpisze, van még felújítás nálatok? Nálunk még van és lesz is :-(
Köszi Piszénpisze a díscséretet! Hát, van benne meló, de ésszel fele ennyi idő lett volna:-)
Jóvolt találkozni Veled Zsóka! Csak már annyira zizi vagyok a vége felé, meg nehézkes, hogy fele annyira sem tudtam Veled beszélgetni, mint szerettem volna.
Vigyázzatok Magatokra! Ha lesz vmi fejleméyn nálam szólok, vagy írok! Szurkoljatok, hogy a baba élve, egészségesen és ügyesen jöjjjön ki :-)
Puszi Nektek! S.
 
 


Sziasztok!

Először is Sanaya, hiába is mondanám, hogy ne aggódj, minden rendben lesz, úgyis aggódnál. Mert ez így természetes. Úgyhogy amikor aggódsz, erre gondolj, mindenki átesik ezen. Innentől már mindig lesz min aggódni. Persze ez egy idő után , fel sem tűnik. :)
Miért nem mászik már a gyerek, a szomszédé már mászik. Miért nem bújt ki még a foga, csak nem valami baja van... pedig nagyon jól tudom, hogy akár egyik napról a másikra is megtörténhet. Mint ahogy Vitéz a hétvégén kezdett el mászni, és ma bújt ki az első kis egérke alul. Mi a férjemmel sokszor csak összebújtunk és tudtuk, hogy a másik is arra gondol, hogy csak nehogy valami baja legyen a picinek, de nem mondtuk ki. Ilyenkor átöletlük egymást, és gyorsan megráztuk magunkat.
A mozgás csökkenése, az normális, nekem is keveset mozgott már Vitéz Úr a végén. A doki ezért naponta kétszer "rángatott" Nst-re és még áramlásviszgálatot is végeztetett. NA ezen mindig jól bepánikoltam, aztán minden ok volt a következő vizsgálaton . A keményedés önmagában, nem feltétlenül rossz szeritnem, nekem is keméynedett amikor fáradt voltam, vagy többet álltam már. Nem bírták már a méhtartó szalagok a hasikát. Te meg már a végén jársz, a korai keméynedés jelent gondot. Nem emlékszem, hogy mikorra vagy kiírva, de az elmondottakból gondolom már nem sok van.

Nálunk a hétvégén már a lakás átalakítása van soron. Eddig volt nyugalom, ahová letettem, max 1 méteres körben mozdult el Vitéz. MA viszont azt vettem észre, hogy amíg zuhanyoztam, kis mancs csattogást halottam a folyosóról, hát utánam mászott.
Annyira elérzékenyültem, hogy elpityeregtem magam a kádban, ő meg csak mosolygott rám. Nagyon jó érzés volt.

A fogacska kis nyüszivel jár, de el lehetett terelni a figyelmét. Az evéssel akadnak gondok, de elnézem neki, mert biztosan nem lehet kellemes fájos foggal enni. :)

A felújítás agyrém, és még másfél hónap!
Ezért is menekültünk Szolnokra a múlt héten. Nagyon jó volt, de nem lehet mindig ott lenni.

Zsóka, mentek majd a Tiszaligeti Fesztiválra július 7-13 között?

Sziazstok! Vigyázzatok magatokra!
Üdv: Melinda


Szia Melinda!

Nehezen ugyan, de sikerült belépnem az oldalra.Írtam neked az e-mail címedre is,csak hogy tudd, miért nem jelentkezünk Anitával együtt.Anitával tegnap is beszéltem, de még mindig nincsennek fájásai.Remélem már minnél hamarabb túl lesz a szülésen, mert a vége felé már a sok idegeskedés miatt nem lehet valami könnyű neki sem.
A kis Vitéz hogy viseli a nagy meleget?Nagyon szenved a kis fogacskák miatt?Vannak kis rágókái?Hogy haladtok a lakás felújítással?
Mi Bencével leginkább 3 óra után mozdulunk ki, akkor is pancsizni.Tegnap fűnyírás volt nálunk, persze neki is ott kellett végig menni a fűnyíró mellett.Később már amikor elfáradt, felkéreckedett az apja kezébe, de így viszont nem nagyon tudta a férjem tolni egy kézzel, hozzám viszont nem akart átjönni.Így abba is maradt a fűnyírás.
A kisfiad mostanában milyen főzelékeket eszik szívesen?Bence nagyon szereti a rántott karfiolt, patiszont is rizzsel.Tegnap megmutattam neki, hogyan kell szívószállal is inni.Egész nap már csak így volt hajlandó inni a gyümölcslevét, annyira megtetszett neki.Végül is ezt is csak szívni kell, mint a cumisüvegből a teáját, így ez is könnyen megy neki.
Kis Vitéz aranyos lehet nagyon, ahogy négykézláb megy utánad.Bence elég sokáig közlekedett így,biztosn könnyebb volt így, mint 2 lábon menni.Egyedül is eljátszik?Szolnokra mikor mentek legközelebb?Láttad már a sétálót?Milyen rendezvények lesznek a Fesztiválon?

Puszi!Vigyázzatok magatokra!Zsóka
 
 


Sziasztok!

Rövid leszek, mert nem tudom a pici meddig alszik. Köszönöm az sms-ket! Igen, megszültem július 2.-án. a 42. hét finisében, géles érleléssel, mert a pici nem akart egyáltalán kijönni vagy én nem akartam kiengedni (annyira szerettem a terhességet). 6.30-tól érleltek, kb. 12-től kezdődtek a komolyabb fájások és másnap éjfél után szültem. A pici 4,10kg és 59 cm lett. Büszke vagyok rá, hogy simán szültem. Bár ha tudom, hogy ekkora baba lesz, lehet hogy sápítozok császárért, de utólag jobb és okosabb volt így. A szülés rendben ment. Nagyon jó szülésznőm és orvosom volt. A gyerekágyas részleg viszont rémálom volt számomra. Szerencsére 3,5 nap után hazaengedtek. számomra a legrosszabb az volt, hogy a gátsebemmel csak 2 hét után tudtam úgy ahogy menni és ülni úszógumi nélkül+elkeserített még, hogy az a bizonyos "aranyékszer" is kinőtt alul, s így a kicsi 4 kg-t emelgetni elég megerőltető volt. De a "lényeg" megvígasztalt mindig: gyönyörű csöppségem. A kicsi nagyon aranyos. Sokat eszik (etetésenként 80-120g.) Napi 2-3 óránként is. Sajnos kicsit hasfájós, ezért sokat kell tutujgatni. Ezért nem sokat alszom (napi 2-4 órát). Imádom minden porcikáját. S nem tudok betelni vele. De sztem ezzel Ti is így voltatok:-)
Remélem Ti jól vagytok. S élvezitek a picikkel a nyári napsütést (kivéve ezt az esős lehangoló időt). Melinda van még felújítás? Csinálsz képeket? Zsóka tornázol még?
Megyek, mert kihasználom még ezt a marokniy idődt, amíg alszik a pici! Puszi Nektek! S.
 
 


Sziasztok!

Annyira megörültem annak Anita, hogy már tudtál írni erre az oldalra is, hiszen már hiányoztak az írásaid.Telefonon viszont már nem akartalak zavarni, hiszen biztosan nagyon fáradt lehetsz a kevés alvások miatt.
Köszönöm szépen a képeket, nagyon örültem nekik!!!Annyira drága a kis Lacika!!!Olyan édes, amikor alszik, persze akkor is , amikor fel van.Gyönyörű szép baba!
Bence mostanában megint elég nyugtalanul alszik, mert már egymás után bújnak ki a rágó fogacskái.Tegnapelőtt vettem észre a 10.-et, ma viszont a közös fürdőzés közepette megláttam a 11. fogacskát is.Biztosan rossz lehet, mert éjszaka is sírva ült fel és bújt oda hozzám.
Mostanában már kapok puszikat is.Igaz, hogy ritkán, de már szokott adni, ha kérem.Mostanában már 3 szót tanult meg kimondani: "ott","autó" és a "szia".Már annyira jó, hogy szó nélkül ki viszi a szemetet is a kukába és még a használt pelussal is szó nélkül elindul a konyha felé.
A kis Vitéznek hány kis foga van már?Milyen új dolgokat csinál mostanában?Melinda, mikor mentek legközelebb Szolnokra?Nekünk most jó volt nagyon ez az 1 hét Szolnokon, Bence is nagyon élvezte.
Vasárnap voltunk Nánáson a strandon, ami ugyancsak nagyon tetszett Bencének.Először voltunk vele strandon.Mindig ment volna be a medence közepe felé, az úszógumi viszont egyálltalán nem kellett neki.Nagyon jó volt, mert jó volt az idő is.
Augusztus 7.-től megyünk Abádszalókra 3-4 napra.Elég jó rendezvények is lesznek, már alig várom.
Anita, valamennyire már beállt nálatok a napi rend?Éjszaka mikor ébred fel Lacika?A férjednek hogy tetszik az "apa" szerep?
Vigyázzatok magatokra!
Melinda, Anita, ha van egy kis időtök, írjatok.Én mindennap benézek erre az oldalra.
Puszi!
Zsóka
 
 


Szia Zsóka!
Aranyos vagy! Köszönöm! A napom még elég kaotikus. Lacika hasfájós, így sokat van ölben. A meleg miatt meg alig alszik. Rám is kapott. Ezért továbbra is keveset alszom (3-4 óra), s tényleg fáradt vagyok, de csoda tudja, még bírom. Lacika nagyon erős baba. Már most bírkózni kell vele pelenkázáskor. Büfizéskor meg adott egy maflást véletlenül, hát, megéreztem. Meg fojton lefejel, s mint a boxban már húzom le a nyakam, ha lódul a fejecskéje. A fürdetésnek meg olyan "vészhelyzetes" fílingje' van még (mindenki rohangál és asszisztál vmiben). A párom nagyon jó apa. Az elején rengeteget segített. Munka mellett már nem tud annyit besegíteni, így kicsit nehezebb.
Hát ez a fogzás nem pite! Előre félek miylen sírás lesz belőle, ha ez a hasfájás ezt hozza ki! Ti legalább már a 11.-nél tartotok:-).
De aranyos, hogy a pelusát kiviszi. Igazi okos baba. Biztos jól fogja érezni magát Abádszalókon is. Ha addig ne írnál írj milyen volt. Én amikor tudok írok. Puszi!S.
 
 


Sziasztok lányok és csemeték!

Régen írtam ide, mert gondoltam ha e-milt írk, azt könnyebben megnyitjátok. Remélem megkaptátok, és jól vagytok. Sanaya napról napra könnyebb lesz és rendezettebb a napirend!


SZIASZTOK: MELINDA


Sziasztok!

Még élek:-) remélem Ti jól vagytok! Melinda, én írtam emailt, sikerült megkapnod? Amúgy Melinda, Te hogy/hova mentél vissza Fenesihez a 6 hetes kontrollra? Zsóka, Ti hogy vagytok? Tornázol még?
Mi meg vagyunk. Lassan kezdek belejönni. A pici nagyon sokat nőtt és most már 1 hónaposan 5,5 kg. Már gagyog és áll az ölemben és sokat mosolyog. Imádom! Megyek, kihansználom, hogy alszik. Puszi! S.
 
 


Sziasztok!

Én sem vesztem el.4 napig Abádszalókon voltunk, most viszont itt vannak nálunk a tesómék pár napig.
Anita, örülök, hogy a pici szépen gyarapodik, mindig megnézem az új képeket a piciről.Igazán nagy fiú már és nagyon aranyos!Augusztus végén elmehetek hozzátok babalátogatóba? Persze csak akkor, ha nem zavarok.
Abádszalókon nagyon jó volt.Az egyik ismerős családdal mentünk, így béreltünk ki egy családi házat, amely 3 szobás volt és kényelmesen elfértünk mindannyian.Csütörtökön reggel indultunk reggel, 1 órás volt az út.Délben már kimentünk a partra és elmentünk ebédelni.A délutánt estig a Tisza parton töltöttük, ahol Bence nagyon jól érezte magát a többi gyerkőccel.Egész délután homokoztak a parton.Másnap már délelőtt a strandon voltunk, volt időm legalább napozni is, míg a gyerekek délután aludtak a napernyő alatt.A szombati nap esővel indult, de már délelőtt kisütött a nap, de picit hűvös maradt az idő, így mindnyájan a csónakázás mellett döntöttünk.Este pedig elmentünk egy discóba is, ahol a gyerekek élvezték a zenét, a pici fiamnak még táncpartnere is akadt volna, de egy picit félős volt.A csaj pedig nagyon hívta volna.Vasárnap délelőtt össze pakoltunk és kitakarítottunk a házban.Déltől viszont megint a parton voltunk, ahol máris rengetegen voltak.Elég sokat barnultam is, pedig nem feküdtem egész nap a napon.Este 8 órára értünk haza.Jövőre is biztosan Abádszalókra megyünk nyaralni, mert nagyon tetszik ez a hely.Itt még éjszaka sem áll meg az élet.
Nagyjából ennyit szerettem volna megírni a nyaralásunkról.Melinda, voltatok mostanában Szolnokon?A kisfiad mond már szavakat?
Bence már mostanában mondja, hogy " apa", de az anya még valahogy nem megy neki.Ha megkérdezem, hogy hol van Bence, magára mutat és mondja, hogy "itt".
Már lassan ébredezik, így befejezem.Sok-sok puszi! Vigyázzatok m magatokra!
Zsóka
 
 


Szia Zsóka!

Tényleg jól sikerülhetett a nyaralás. Elég mozgalmasnak tünik:-)
Köszi hogy megnézed a fotókat időnként:-) Rengeteget nő(tt). Persze, hogy eljöhetsz, csak szóljál mikor lenne jó Neked és egyeztetünk.
Puszi! S.
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: