Új privát üzeneted érkezett!

@dekatka82:


Ez szerintem is nagyon szép szám, tessék örülni és bizakodni, biztosan rendben lesz minden, nagyon szurkolunk érted holnap :)! És várjuk a jóhíreket.

Magdipeti, sajnálom, hogy mégis kellett ez a teszt, de biztos, hogy be fog igazolódni, hogy minden rendben van a babával, nagyon szurkolok Nektek!

Leszezjobb, hát igen, furák tudnak lenni a nővérek, de amúgy nagyon vegyes, mert amikor engem kétszer is műtöttek ott, voltak nagyon-nagyon rendesek is, akik nagyon lelkiismeretesek voltak, de sajnos mindenhol ki lehet fogni ilyeneket is, akiktől az ember kb. elszégyelli magát, hogy be mert menni. Nagyon szurkolok Neked, hogy a továbbiakban minden rendben legyen, vigyázz nagyon magadra és a babára.
lexi01
Budapest
 
 


Dekatka: nagyon drukkolok, hogy ma minden rendben legyen! Ahogy Janula is írta: egy gyönyörűséges petesejt is elég a babához! Biztos, hogy minden ok lesz! Majd jelentkezz, ha kipihented magad és írd meg, hogy mikor kapod vissza őt/ őket! És várjuk a hírt a megszerelmesedet petécskékről is holnap!!!

Velünk minden ok, tegnap levették a vérem, kettő hét múlva lesz eredményem. De az ottani genetikus doktornő szerint nincs okom aggódalomra, mert minden eddigi eredményem kiváló..Hát most várunk.

Addig is ti vigyázzatok magatokra, pihenjetek sokat és vigyázzatok a babócákra.. És ha van időtök adjatok hírt magatokról
Puszi
 


Halihó!

megébredtem a délutáni pihizésből 

Reggel már 7:45-re ott voltunk, a műtőbe 8:45-kor behívtak és 9:15-kor már kint is voltam :-)
Mikor ébresztegettek és már ültem a műtőasztalon, akkor Andika mondta, hogy várjak, mert jó hír nélkül innen nem mehetek ki.
Lányok! 10!!! darab petesejt lett. Még el is bőgtem magam. Andika törölgette a könnyeimet. 
(azt hittem lesz vagy 3)

Az altatást jól bírtam. Sajnos a hasam nagyon fáj... Minden pisilést úgy élek meg, hogy majd' megveszek, wc után egy kicsit könnyebb. Már ott is fájt, szóltem is, de mondták, hogy teljesen normális. Szóval fekszek, tűrök. Apa meg ugrál körülöttem .

Holnap 14:00 és 15:00 között tudom meg a gyerkőcök számát.

Addig meg rágom a kefét tovább.....
dekatka82
Vácrátót
 
 

 
 

Halihó!

megébredtem a délutáni pihizésből 

Reggel már 7:45-re ott voltunk, a műtőbe 8:45-kor behívtak és 9:15-kor már kint is voltam :-)
Mikor ébresztegettek és már ültem a műtőasztalon, akkor Andika mondta, hogy várjak, mert jó hír nélkül innen nem mehetek ki.
Lányok! 10!!! darab petesejt lett. Még el is bőgtem magam. Andika törölgette a könnyeimet. 
(azt hittem lesz vagy 3)

Az altatást jól bírtam. Sajnos a hasam nagyon fáj... Minden pisilést úgy élek meg, hogy majd' megveszek, wc után egy kicsit könnyebb. Már ott is fájt, szóltem is, de mondták, hogy teljesen normális. Szóval fekszek, tűrök. Apa meg ugrál körülöttem .

Holnap 14:00 és 15:00 között tudom meg a gyerkőcök számát.

Addig meg rágom a kefét tovább.....
dekatka82
Vácrátót
 
 


Halihó!

megébredtem a délutáni pihizésből 

Reggel már 7:45-re ott voltunk, a műtőbe 8:45-kor behívtak és 9:15-kor már kint is voltam :-)
Mikor ébresztegettek és már ültem a műtőasztalon, akkor Andika mondta, hogy várjak, mert jó hír nélkül innen nem mehetek ki.
Lányok! 10!!! darab petesejt lett. Még el is bőgtem magam. Andika törölgette a könnyeimet. 
(azt hittem lesz vagy 3)

Az altatást jól bírtam. Sajnos a hasam nagyon fáj... Minden pisilést úgy élek meg, hogy majd' megveszek, wc után egy kicsit könnyebb. Már ott is fájt, szóltem is, de mondták, hogy teljesen normális. Szóval fekszek, tűrök. Apa meg ugrál körülöttem .

Holnap 14:00 és 15:00 között tudom meg a gyerkőcök számát.

Addig meg rágom a kefét tovább.....
dekatka82
Vácrátót
 
 


Halihó!

megébredtem a délutáni pihizésből 

Reggel már 7:45-re ott voltunk, a műtőbe 8:45-kor behívtak és 9:15-kor már kint is voltam :-)
Mikor ébresztegettek és már ültem a műtőasztalon, akkor Andika mondta, hogy várjak, mert jó hír nélkül innen nem mehetek ki.
Lányok! 10!!! darab petesejt lett. Még el is bőgtem magam. Andika törölgette a könnyeimet. 
(azt hittem lesz vagy 3)

Az altatást jól bírtam. Sajnos a hasam nagyon fáj... Minden pisilést úgy élek meg, hogy majd' megveszek, wc után egy kicsit könnyebb. Már ott is fájt, szóltem is, de mondták, hogy teljesen normális. Szóval fekszek, tűrök. Apa meg ugrál körülöttem .

Holnap 14:00 és 15:00 között tudom meg a gyerkőcök számát.

Addig meg rágom a kefét tovább.....
dekatka82
Vácrátót
 
 


Sziasztok csajok,

Dekatka,
Ez fantörpikus!!! JUHUU! Gratula csajszi látod felesleges volt izgulni! Most pihizz sokat, hamarosan visszakapod a manókat!  Holnap írj amint megvan hányan estek szerelembe!!! Addig s élvezd , hogy a párod kényeztet! Ja , és küldök egy kis gyógyenergiát a pocófájásodra!

Magdipeti,
jaj Istenkém annyira sajnálom hogy mégis kellett ez a frány Prena teszt, de ha ragaszkodtak hozzá, akkor jobb mintha szúrogatnának. Kár hogy erre semmi támogatás nincs, legalább a felét állhatná a TB, de hát mit várunk ha egy sima kombinált down szűrést se áll.
Biztos vagyok benne , hogy Bori Cseresznyekisasszony a legnagyobb rendben van!. Hamar elrohan a két hét és már meg is tudod hogy milyen starmm kis csaj lakik odabent!
Erről az érgomolyagról még nem is hallottam...
Én is várom már a Zilás talit...hehe...pont most küldtél nekem SMS-t!!

...most mennem kell..folyt.köv. majd jövök...
 


Lányok,

tegnap volt késő este Az árnyék nélküli asszony a tv-ben...
 
 


Na itt is vagyok... :D


Leszezjobb,
sajnálom hogy a kórházi élmény nem volt túl jó a nővérek terén, de sajnos ez eléggé általános...vannak jobb és rosszabb nővérkék..A lényeg hogy már joban vagy. Most pihizz sokat és vigyázz magatokra.

Edinám,
hogy megy a spontánkodás? Hívtad tegnap a Czeizeléket az eredmény miatt? Jövő hét szerdán mész beszélni a Czeizellel a kiértékelés miatt?
Remélem nem aug. 24-én mentek nyaralni, és tudsz  majd jönni a Zilába!!!!

Cicuci,
Már 9 cm a kis manó? Hogy nő ő is!
na látod nekem egyből írtak fel, nem úgy mint neked. Én is úgy tudtam normális a picit tobb folyás...aztán lehet nálam a csontfájdalom miatt gyanakodtak bakteriális fertőzésre...ami nem feltétlen fáj meg csíp mint a gomba. Azért jó lett volna ha vesznek mintát...de már mind1.
Atya gatya, hamarosan férjhez mész te lány!!! Hogy sikerült a próba haj, smink?
Most pénteken lesz az 5D UH?

Lexi,
a barnázás már teljesen elmúlt ugye? Nem is értem dr.M. hozzáállását. Még szép,hogy aggódik az ember, honnan tudtad volna , h emiatt nem kell? Én úgy vagyok vele, hogy az a tuti ha rámnéznek, elvégre is  ezért fizet az ember TB-t is nem? Mikor lesz Kombinált tesztnek eredménye? Voltál már ugye a férjeddel úgy emlékszem. Tényleg mit szólt a kis manóhoz,a moziban? Aug 24-én találkozunk!!!

Janula,
hogy vagytok, sikerült pótolni az iratokat? Sajnálom hogy minden a kocsiban volt. Sajnos 1 mp-re sem szabad a mai világban otthagyni a kocsiban semmit. Sőt ismerősömnek menet közben csapták be motorrol az anyósülés üvegét és vitték el a táskáját a kocsiból. Sajnos ez a mai világ.Hamarosan találkozunk csajszi, már nagyon várom hogy megölelgesselek!
Tényleg tegnap volt az Árnyék nélküli asszony? Hmm...vajon mi lehet Mmzsvel?

Maci,
hogy vagy? Kismaci már szokik a bölcsibe, vagy mikor kezdi?Akkor most szeptemberben kezdesz te is ugye , a fránya várólista miatt?

Cermiák mami,
hogy vagytok Voltál már a védőnőnél? terhesgondozásba vettek már, vagy megvárják a szabályos 12 hetet?


Puszi mindenkinek!

Ui: Már csak 25-öt alszunk és találkozunk a Zilában csajok!!!
Maci, Magdi, Janula, Cicuci, Lexi, Cermiák...akkor tuti jó az időpont, Edina neked majd kiderül...ki jön még lányok???
 


Ja magamról nem is írtam,

a fájás még tart ugyan néha vannak jobb napok, de a fájás sajnos stagnálni látszik. Most voltam hétfőn dokinál, de végül nem vizsgált meg...be se jutottam hozzá mert elhívták szüléshez pont akkor, így jövő hétfőn megyek. Addig meg kitartok!Mást úgy se tehetek igaz?
Anasztázia az "albérlőm" jól elvan bent a kis kockójában, már egyre erősebbeket rúg, hétvégén úgy hullámzott a hasam mint még soha!Eleven egy csaj az tuti.Már kb. 1200g a lelkem.
 


Paurora,

én is rögtön Zsóra gondoltam....

Hát igen, nem szabadott volna otthagyni, csak hát azt hittem, szedek néhány fügét ott,a  kocsi mellett és már mehetünk is...10 perc lett belőle 100 m-re a kocsitól... Még nem kaptam meg mindent, de már pár dolgot pótoltam.

Persze, hogy megyek a Zilába és én is várom, hogy megölelgesselek téged és Anasztáziát! :D
 
 


Sziasztok Lányok!
Hazaérkeztünk mi is a nyaralásból. Röviden a helyről: Gozó egy csodálatos kis sziget. A béke és nyugalom szigete. Soha ennyi mosolygós, kedves, kiegyensúlyozott  embert egy helyen nem láttam. Ráadásul a faluban ahol laktunk másfél hétig falunapok voltak. A védő szentjüket Szent Margitot ünnepelték, akit a terhesek védőszentjének tartanak :). Szóval remek volt minden szempontból!

Viszont kicsit szomorúan tapasztaltam, hogy a kismamákkal történtek kellemetlenebb dolgok is, de nagyon remélem, hogy sehol sincs komolyabb baj.

Magdi nagyon szorítok, hogy jó legyen a vérvétel eredménye. Tuti jó lesz! Mást el sem tudok képzelni! Amúgy lehet én is a kleopátra házba megyek integrált tesztre. Remélem még lesz időpont  a következő két hétben.

Maci, végtelenül sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de valamiért így kellett ennek lenni. Akkor te is a szeptemberi csapattal kezdesz. Mondjuk az elég szomorú, hogy már itt is váró lista lesz/van.


Pauróra,
örülök, hogy azért nagyjából rendben vannak a dolgok! És sajnálom, hogy most újabb fájdalmakkal kell megküzdened. De a lényeg, hogy Anasztázia jól legyen, a többit majd csak kibírjuk valahogy.
Ami a Zilás időpontot illeti, mint kiderült miután hazajöttünk, fateromék pont bejelentkeztek a 24-i hétvégére. Nekem ezért kicsit jobb lenne a 30-i időpont. De, ha a többieknek a 24 a jobb, semmi gond, majd meglógok :).
Ja majdnem elfelejtem megírni, Anasztázia gyönyörű szép kislány! Ahogy Bori is! Nagyon jó érzés lehet már ennyire jól látni a kis arcukat. Még egyszer szívből gratulálok nektek! :)


Cicuci,
örülök, hogy ennyire jól alakulnak a dolgaid. Meg, hogy ennyire fitt és hatékony vagy most is :). Biztos, hogy gyönyörű szép, felejthetetlen napotok lesz!


Edina,
örülök, hogy megvoltatok elégedve Czeizel papával. Mi is nagyon jó érzésekkel jöttünk el tőle, és hittem végig, hogy végre találni fog valamit. Így is lett, és sikerült is teherbe esni. Lehet, hogy nem csak amiatt amiket ő felírt, de lehet, hogy pont az miatt. Szóval nagyon hiszem, hogy nektek is a Tanár Úr lesz a „megoldó kulcs” és hamarosan neked is számoljuk a heteket. :)


Janula,
én is végtelenül sajnálom ami történt, sajnos nagyon bosszantó tud lenni. Képzeld, Gozón tényleg ott lehet mindent hagyni a strandon, vagy a padon, vagy nyitva lehet hagyni az autót mert nem visznek el semmit. Nehéz volt elhinni az elején, de tényleg így igaz. A lakások ajtaját sem zárják. Lenne mit tanulni tőlük.


Lexi,
nagyon sajnálom ami történt, de biztosan nincs semmi gond. Fiatal vagy és egészséges, ahogy a baba is, biztosan minden rendben van. Ma eszembe jutottál mikor a kórházban voltam és elment mellettem Bokor doki :).


Echo,
veled mi a helyzet? Ott vannak már a pötyik a pocakban? :)


Leszezjobb,
remélem te is jobban vagy már. Már elmúltál 14 hetes, hihetetlen!


Dekatka,
gratulálok a sok szép petécskéhez. Remélem már vissza is kaptál belőlük és ezerrel kapaszkodnak :).


Lányok,
ami engem illeti – még mindig alig tudom elhinni – de minden rendben!!! Meghoztátok nekem a szerencsét és a bizalmat :). Kedden voltam M. dokinál, és már 3,12 cm a kis drágaság a terhesség meg kilenc hetes és öt napos volt akkor.  Láttam a kis kezeit, lábait, fülecskéit, szóval elmondhatatlanul boldog vagyok. Engem is „útamra” bocsátott M. doki. Azt is mondta, hogy most már tényleg kezdjem élvezni a terhességet, mert minden a legnagyobb rendben van, a baba gyönyörű, még nagyobb is a koránál (gondolom a sok vitamin miatt is). És hogy megvívtam a sok év alatt igen komolyan a magam harcát, most már végképp megérdemlem az örömet. Annyira cuki volt megint. Megint megölelt, meg mondta, hogy majd menjünk be babóval a klinikára. Mondtam neki, mindenképp!
A bromoról teljesen leállított és a progeszteront adagot is csökkentenem kell a 11. héttől napi háromra.
Amúgy ma kezdtem a 10. hetet, hihetetlen. Pechemre a dokim csak augusztus 15-én lesz. Így bementem ma  a terhes ambulanciára a klinikára, hátha útba tudnak igazítani vizsgálatok ügyében. Hát egy két óa várakozás után egy nagyon fiatal dokihoz kerültem, aki annyit mondott, hogy menjek el a házi dokihoz, ő majd ad beutalókat, ill. adott egy tájékoztatót a down kórról, meg felírt nekem is vérhígítót olyan címszó alatt, hogy negyven fölött kötelező. Szóval úgy néz ki, hogy én is szúrni fogom magam.
Hányinger, rosszullét, émelygés, szédülés, fejfájás, hízás (már több mint egy kiló) minden van, de nem baj. Kibírom valahogy, csak babócka legyen jól. Borzasztóan rosszul bírok lenni, nagyon fáradok és már szinte semmi cuccom sem jó. Ugyan „csak” 1 kg-ot híztam, de az mind a derekamra és a hasamra ment. Amúgy már elég nagy a hasam. A puffadás miatt is ami nagyon gyötör, na meg a hízás miatt is, de azt mondta M. doki már a terhesség miatt is. Alig bírom takargatni a munkahelyen :). Ja és sajnos nekem szinte végig görcsölt a hasam és még most is. Olyan mintha enyhe menstruációs görcseim lennének. De ameddig a baba nő, ez sem számít!


Bocsi, hogy kicsit hosszú voltam, vagy ha valaki kimaradt. De mindent el akartam nektek mesélni :).
Biztosan még így is kihagytam dolgokat, később fognak eszembe jutni. :)

Mindenkit puszilok!

cermiák
Budapest IX. kerület
 
 


Halihó!


Mindenkinek köszönjük a drukkokat!


háááát lassan eljön az a bizonyos nap is :-)
Szerdán kiderült, hogy 10 petéből 4 kicsikénk lett!
Ma újra hívtam az embriológiát, és azt mondták, hogy mind a 4 továbbra is szépen fejlődik!
Holnap reggel 8:30-ra megyünk vissza két kis szarzsákért :-)
A férjemmel azon nevettünk, hogy azokat kérjük vissza, akik kirúgták a lombik oldalát 
Mindektten elég vehemensek vagyunk, így arra számítunk, hogy a kicsikék sem lesznek mások!

Mivel fagyasztás nem lesz, így eldöntöttem, hogy a megsemmisített (borzasztó szó) picikéinknek majd gyújtok egy gyertyát.....rossz érzés....

Szóval holnaptól kétgyermekes kismama leszek! Alig hiszem el!

Tudom a kockázatokat, ismerem az 50-50 %-ot is, DE eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó máshogyan felfogni. Mindannyiunknál jönnek a babák és kész! 







dekatka82
Vácrátót
 
 


JUhuu!

Dekatka mi volt ma?Drukkoltam nagyon!! Írj ha már tudsz!! Szupi hogy így állsz hozzá, ez nagyon fontos...csak POZITÍVAN!!

Cermiák,
Már 10. hetet taposod, nem semmi hogy rohan az idő!  Túl vagy az 1/4-én!
Örülök hogy jól telt a nyaralás, és jó helyen voltatok.
Te is szúrod magad?? 40 felett kell? Ezt nem is tudtam. Te mit szúrsz. nekem a fraxaparin 0,6 volt a kezdés, most 0,8-at szúrok már a hízás miatt. Nekem havi 12.000 körül van most.

Nagyon vigyázz magatokra!!!


ZILA KÉRDÉS:


Aug.30-a..nem tudom, mivel már a 24-ét beszéltük a csajokkal, de akkor most felteszem a kérdést!
Mivel még nem foglaltam asztalt, jövő héten akartam, így még módosíthatjuk. Nos?

Tényleg jön még valaki??


Maci, Magdi, Janula, Cicuci, Lexi,...nektek jó lenne a 24-e helyett 30-án taliznánk, hogy Cermiák is tudjon jönni?
Edina akkor lehet el tudnál jönni te is?

Pusza nektek!
 


Szia Pauróra!

Köszönöm a lehetőséget! Nem akarok nagyon belekavarni a dolgokba. 
Lányok, ha a többségnek jobb a 24-e, akkor megoldom, hogy egy kevés időre el tudjak menni.

Még nem szúrom, de hamarosan fogom. 0,2-es Clexanet írt fel a doki. Amúgy ezt naponta egyszer kell szúrni neked?
Nem örülök neki, sem anyagi sem más szempontból, ahogy gondolom sem te, sem senki más, de a baba érdekébe mindent.
Sokat híztál már? Mondjuk te már a nagyján túl vagy! Nekem ma viszont 59 kg-ot mért a védőnő amit eléggé sokalltam, ugyanis májusban még 55 kg voltam.

Szóval mint kiderült már ma voltam védőnőnél is. Megkaptam két óra várakozás után a kis könyvemet :). Elég nagy volt a káosz, ment a telefonálgatás, mert mától  lépett érvénybe az új szabályozás, én voltam az első :). Senkinek nem volt fogalma, hogy most akkor mit kell kitölteni, mit nem, mit kell a házidokinak leadni, mit a nőgyógyásznak, stb.

Dekatka,
nagyon jó a hozzállás! Sikerülni-e kell! :)

cermiák
Budapest IX. kerület
 
 


Köszönjük a sok-sok pozitív energiát!

Célba értek! 

Két picike a pocakban, ketten pedig olyan erősek voltak, hogy mehettek sítáborba! 

Mikor megmutatták őket, bőgtem egy sort 


Szóval most pihi és 12-én, illetve 14-én vv.....
dekatka82
Vácrátót
 
 


Sziasztok!
Mint látjátok új vagyok, már egy ideje járok Garamvölgyihez PCOs vagyok, már mint nincs IR-em eddig, de cisztáim vannak tökéletes a vérképem a TSH 4,200 A TÖBBI JÓ. Majd csak szeptember 16-án megyek uh-ra és akkor már tudom, hogy  mi vár ránk. Már ezen is túl lennék, de késett pedig eddig rendszeres volt. Férjem katonái fele annyian vannak mint kellene, és nem állnak nagy harci kedvel!

Nekünk sok időnk nincs már közel a 40, és van már egy nagylányunk (11) aki mellé szeretnénk egy testvért ne maradjon egyedül.

Kérdésem az lenne kit ajánlotok, vagy Ők döntik el, kihez kerülök, vagy esetleg a Garamvölgyi marad? Minnyi idő alatt van a beültetés milyen vizsgálatok vannak? Gondolom már unalmas mindig előről kezdeni a írást, de légyszi csajok!!!

Köszönöm előre is segítségeteket!

Gratulálok a pocaklakókhoz!

Szép napot Nektek!



kittikata
Vecsés
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak gyorsan írok egy pár sort, hogy ne gondoljátok, hogy eltüntem Ha minden igaz, akkor holnap elmegyünk nyaralni..azért mondom, hogy ha minden igaz, mert ma reggel megint vérzére ébredtem..nem nagyon, de bőven elég volt egy sírása, majd összeszedelőzködtünk, és bementem az Uzsokiba, ahol bár a dokim szabin van, nagyon rendesen bántak velem, sos-ba megvizsgáltak hüvelyi és hasi uh, majd kézzel is. Egyeztetett a doki a főorvossal is.  Állítólag a méhszájam vérzett megint, valószinű a ph változás és a hormonok miatt érzékenyebb. Így most kaptam hüvelytabettát, és a magnéziumból 3*500mg-t kell szedni. De azért jó volt látni Borit. Ficergett rendesen és mindent lemértek és megahllgattak, Minden ok vele. Már 316 gr. Szóval, ha nem vérzek, akkor mehetünk, csak nem szabad fürdeni. És huncutkodni sem..szóval igazi nyugdíjas nyaralás lesz. És után vissza kell mennem kontrollra..valószinűleg Péter már nem fog engedni dolgozni.

Dekatka: nagyon szorítok neked!! Pihenj sokat, semmi takarítás!! És a pozitívtesztről várjuk a hírekt!!!  

Kittikata: üdv a csapatban! Hát ha jól sejtem, akkor itt nem a Garamihoz fogsz tartozni, hozzá majd visszairányítanak a pozitív teszted után. Addig meg valószinűleg a dr Murberrel kazdesz!  A párod katonáit lehet javítani. keresd a bejegyzések közt Paurora receptjét, az csodákra képes!!!

Paurora: nekem jó mind a két dátum a Zilára!!!

Lányok vigyázzatok nagyon a babákra és magatokra! Olvassni foglak benneteket, de írni a telcsin nem valószinű.

Szép napokat mindenkinek!! puszi!!!
 


Sziasztok lányok!

Jajj de jó, hogy újra beindult az élet és vannak történések.

Dekatka, nagyon örülök Neked, nagyon szurkoltam, hogy minden rendben menjen, és látod így is lett, és így lesz továbbra is :), Tökjó, hogy azt a kettőt lefagyasztották, képzeld anno nekem is 10-et szívtak le, abból 4 nem fejlődött, kettő kórosan, kettőt visszatettek, és maradék kettőt sajnos megsemmisítették, pedig azok is rendben voltak, de a doki azt mondta, hogy ne fagyasztják le, mert így is benne van, hogy nem ébrednek fel. Úgyhogy örülj, hogy kettő még a sítáborba is ment :), de most nyilván azok a legfontosabbak, akik a pocakodban vannak, nagyon vigyázz rájuk, és nagyon szurkolok, hogy két hét múlva örömhírrel gyere. Addig meg semmi ficánkolás és hősködés ;). És tényleg csak pozitívan, máshogy nem lehet :). Mikor mész eredményhirdetésre?

Magdipeti, sajnálom, hogy ilyenek vannak, de a lényeg, hogy azért minden rendben van, és nincs nagyobb baj, remélem el tudtok menni nyaralni, és ki tudsz kapcsolódni, és nem lesz semmi ilye váratlan esemény. Vigyázz magadra nagyon.


Kittakata, üdv itt :). Ha jól emlékszem az elején 4 vv van a Klinikán meghatározott napokon, meg a párodnak is két andrológiai vizsgálat, amiből a 2. a klinikán van, és ha azokon minden ok, meg az UH-n sem találnak nálad semmit, ami akdályozhatná a kezdést, akkor elvileg kezdhetsz. A legtöbbeknek hosszú protokollt csinálnak, úgyhogy azt majd megírják a többiek, hogy az hogy megy, de ha jól emlékszem az az előző ciklus 20. napján kezdődik, először szurikkal leállítják a petefészkeket, majd kb. 2 hét múlva kezdődik a stimu (de ezek tök egyéni dolgok, hogy kinél mennyi ideig tart), és kb. 10-14 nap múlva leszívás, majd rá kb. 3 napra beültetés. Tehát ez a hosszú, de nekem rövid volt, ott kb két hét alatt megvolt minden, de ezt az orvos dönti el, hogy Neked melyiket csinálják.

Cermiák, de jó lehetett Nektek a nyaraláson, biztosan gyönyörű helyen voltatok. Sajnálom, hogy nálad ennyiféle kellemetlen tünet van :(. A hízás miatt viszont szerintem ne aggódj, én most vagyok 14 hetes és már 3 kilót híztam, mondjuk ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy az első 2 hónapban kb. 2-3 óránként éhes voltam, és muszáj voltam enni, különben szédelegtem, és gyümölcs, meg rágcsálnivaló nem volt elég, rendesen ennem kellett valamit. Szóval szerintem emiatt ne aggódj, a lényeg, hogy minden rendben legyen, és rendben is lesz, igaza van M dokinak, kezd el magad átadni a babavárás örömeinek, nagyon vigyázz magatokra :).

Paurora, úgy sajnálom, hogy továbbra is van ez a fájdalom, kitartás. De a lényeg, hogy Anasztáziával minden rendben van, ezt nagyon jó hallani :).
Nekem amúgy elvileg jó lehet a 30 is Zila talihoz, de ezt sajnos nem tutira mondani, az kb. azon a héten fog kiderülni, de ha a többieknek jobb a 30, akkor áttehetjük, aztán megpróbálom majd megoldani, el tudjak menni :).

Nálam most sajnos nagyon sok a munka, csütörtökön 12 órát dolgoztam, és holnap is annyit fogok, baromira fáradt vagyok, ráadásul ma éjjel kb. 4 órát aludtam, szóval egyáltalán nem vagyok valami jól. Ráadásul múlt héten húzták a szájukat, hogy vizsgálatokra kellett mennem munkaidőben... mindegy, szeptember végéig csak kihúzom valahogy, remélem...
lexi01
Budapest
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat, két napja olvasgatok folyamatosan, már amennyit  a lányom enged. Nem könnyű vele. A férjem szerencsére segített sokat hétvégén, meg állandóan nyugetat.

Egyenlőre úgy érzem kusza a fejem, de ha belekezdünk már menni fog legalább minden. Gondolom nehezen tudjátok összehozni az időpontokat a munkával. Nekem ezzel is szerencsém van idéző jelben. Lányommal vagyok itthon ápolásin.

Azon gondolkoztam, hogy Uh hiányzik most nekem, mi van ha maszekba elintézném? Mi pénteken voltunk apával Reisznél ő mondta a katonák állapotát, és hogy még egyszer találkoz
Hát soká lesz még szept 16.

A tüdőszűrésre kaptatok beutalót? Itt már fizetni kell érte.
A vérvételek nem izgatnak, remmélem azért nem kell 9 előtt odaérni.

A vihar nem zavart titeket éjjel? Mindenki jól pihent?

Sziaszok
kittikata
Vecsés
 
 


@kittikata:


Szia Kittikata!

Azt szeretném megkérdezni Tőled, hogy Reisz doktor úrnál a SOTE Urológián voltatok, vagy a magánrendelésén? Mikor kértetek hozzá időpontot? Milyen telefonszámon sikerült?

Várom válaszod!
 


@sziszi73:


Szia sziszi73!

Júniusban tudtak volna adni szeptemberre a klinikára időpontott, így maszekban voltunk 28 ért. Nagyon kedves, szereti az őszinteséget, külön megköszönte, hogy őszinte volt a férjem, mivel vittem a lányom így külön engem behívott és mindent elmondott nekem is. A maszekra meg várnunk kellett, mert szabin volt. De 2 hét alatt adnak időpontott!

Klinika SOTE U.: 1/459-1500/51134mellék
Maszek: 30/429-2196 V. ker Régiposta utca 2.


kittikata
Vecsés
 
 


Sziasztok!
Ti már jártasak vagytok a dolgok menetével kapcsolatban az intézményben, ezért örülök, hogy rátok találtam.
Örülnék, ha tudnátok rám szánni egy kis időt, és válaszolnátok néhány nyitott kérdésemre.
Februárban mentünk először a Sotéra.
Nekem meg van mind a négy vérvételem (hormonpanel), a párom egyik spermavizsgálata. A második szeptemberben lesz a Sotén. Átjárhatósági, méhtükrözés pipa. A lombik biztos, mert el vannak záródva a petevezetőim.
Most nyáriszünet van. Azt mondták, hogy ha szeptember elején telefonálok, akkor még valószínűleg szeptemberben sor kerül az első közös találkozóra az orvosunkkal.
Mi következik ezután?
Clamydia, mycoplazma, ureaplazma, HIV, Hepatitis, Hpv vizsgálatot, vércukor, ill. inzulinterhelést csinálnak?
.. és ezeket helyben, vagy máshol?
Köszönök előre is minden infót! :)
 


Sziasztok Lányok!

Gondoltam írok pár sort nektek...
Hát hol is kezdjem? A héten, pénteken esküvő A ruhámat vissza kellett vinni, mert egy hét alatt annyit nőttem cicibe, hogy kicsi lett De a szalonban nagyon tündériek, készítenek nekem egy új és nagyobb ruhát, szerdára lesz kész, és még plusz pénzt sem kérnek. De azért viszek egy legalább egy bon-bont nekik A gyűrűk is szerdára készülnek el, szóval az esküvőre minden meglesz! 
Voltunk ezen az új, 5D uh-on a Klepoátra-házba! Mivel eddig még nem nagyon láttam a picibabát, a párom pedig egyáltalán nem látta, ezért mentünk el ilyen korán. De ott a szonográfus azt mondta, hogy nagyon szeretik ha a kismamák a 16. hét környékén mennek, mert akkor még egyben látszik a baba! Itt nagyon kedvesek voltak és jött velünk anyukám is  Ittam az uh. előtt egy kólát, úgyhogy a picibaba ficánkolt és izgett-mozgott szinte végig. Már 11 cm. az ülőmagassága!!!! És gyönyörű, és cuki és imádom! És a legfontosabb: kislány a kis szépségem   Natasa lett a neve Szóval csajok, aki még "kisterhes" és kíváncsi, ezt a helyet tudom ajánlani, adtak 2 képet, az összes 20 db. képet cd-n és egy dvd-t a teljes uh-vizsgálatról! Fantasztikus élmény volt! És a párom is élvezte, neki is élvezetes és látványos! Nem csak foltok látszanak, hanem az igazi baba! Meg persze anyukám is odáig volt. 

magdipeti,
sajnálom hogy vérezgetsz, nálam még nem volt ilyesmi, de biztos nagyon ijesztő lehet viszont az szuper, hogy Bori jól érzi magát és az a lényeg Azért nagyon jó nyaralást kívánok nektek

lexi,
én eddig 3.3 kilót híztam, de kicsit sokkalom, igaz én már 16 hetes vagyok. Most elkezdtem a kismamajógát, az valami szuper! Bár rendesen megizzadok és izomlázam is van, de nagyon jó tanárok vannak és a hely is szuper, ahová járok.
Ha túl sokat dolgoztatnak és nehezedre esik, akkor menj el betegre. A baba most mindennél fontosabb

cermiák,
hogy telnek a hetek! És hogy nő a te babád is  Az eleján én is a hasamra híztam, meg puffadtam állandóan és a hasam is szúrkált. Elég hamar vennem kellett terhesnacit. De mostmár olyan szép kerek pocim van, teljesen odáig vagyok meg vissza Ráadásul a menyasszonyi ruhám még jobban kiemeli a hasam De a lényeg, hogy a párom is imádja a kerek hasam!

paurora,
nekem jó mindkét időpont! Már alig várom, hogy személyesn is találkozhassam a "társasággal" Elkezdem érezni a babát! Igaz még nem mindennapos, de azért ha megmozdul érezhető, olyan kis pukkanások belül a méhemnél  vagyis remélem, hogy a picit érzem 


Bocsánat hogy nem írok mindenkinek, de tele van a fejem az esküvővel, meg már alig várom a nászutat is Kicsit mozgalmas időszak ez, de nem bánom, amig jól érzem magam! Meg amig én jól vagyok, addig biztos, hogy Nati is jól van

Puszi mindenkinek és vigyázzatok magatokra!
cicuci
Budapest X. kerület
 
 


Lombikos Kismamik! Ti mit csináltatok az esetlegesen megmaradt gyógyszerekkel? Én szívesen eladnám őket, és nem az a fontos, hogy mennyi pénzt kapok érte, de nagyon-nagyon sajnálnám kidobni.

Kép
 


Sziasztok!
Maradt 8 db gonapeptylem.  ha valakit érdekel priviben írjon.

Hűtőben van tárolva.
9000 ft
 


@linus999:


Gonappetylek elkeltek..

Maradt:2 doboz crinon gél..5000/doboz
3 doboz agolutin. 2000/doboz
 


Nyuszko,

milyen gyógyszereid maradtak?

Lányok,

ismét itthon vagyok egy kis nyaralásból, olvasgatom, hogy kivel mi a helyzet! De látszik, hogy nyár van! :)
 
 


Baràtnőmnek maradt 4 doboz utroja.
4000 ft.
ha ėrdekel pu.irj.
köszi
 


Sziasztok!
Az előbb írtam, elszállt :-( 
Az elmúlt heteben olvastam az írásokat, de először nem volt internetünk, aztán elromlott a laptop, telefonról pedig nem szeretek pötyögni. Elnézést, de most nem fogok mindenkinek személyre szólóan írni, de mindenkire szeretettel gondolok!
A Zilás találkozóra nekem mind a két időpont jó, alkalmazkodom a többséghez. Meglestem a honlapjukat, nagyon várom már, hogy találkozzam Veletek!
Sajnálattal olvastam, hogy a kismamik milyen nyavajákkal küzdenek  Kívánom, hogy innentől kezdve mindannyian már csak a szép oldalát tapasztaljátok meg a pocakosságnak!! Mennyi kislányos kismama, és mindenki olyan szép nevet választott...Tényleg, van egyáltalán fiú baba??? Ahogy írjátok, ki hányadik hétben jár, azt hiszem, októbertől szinte minden hónapban lesz kiért izgulni 
Cicuci, ügyesen összehoztátok az esküvőt. Kívánom, hogy ez legyen életetek egyik legszebb napja (a másik pedig az a nap, amikor családdá, szülővé váltok)! Kérhetek majd pár képet a nagy napról ? Hogyhogy pénteken lesz? Anno az éttermes csajszi minket is próbált rábeszélni, de nekünk nem volt jó, mert a párom részéről Debrecenből is érkeztek vendégek, és a szüleim is aktívan dolgoznak még (azt meg nem akartuk, hogy miattunk vegyenek ki szabadságot). Hova mentek nászútra?
Vigyorex; szeptemberben kiértékelik a leleteiteket, eldől, hogy lombik vagy inszem. Lombikhoz mindenképpen kell szerológia (AIDS, Hepatitis, stb.-ezt ott a klinika laborjába megcsinálják), ekg, tüdő rtg, teljes vérkép+vércsoport meghatározás (ezt a területileg illetékes szakrendelőben kell megcsináltatni), aneszteziológiai vizsgálat (ott a klinikán, Andiák tudnak időpontot adni), 1 éven belüli rákszűrés lelet. Vércukor, ill. inzulin terhelést nem csinálnK, nem néznek. Remélem, tudtam segíteni.
Puszilok mindenkit!
 
 


Sziasztok!

cicuci: gratula előre is! Most egy kicsit én is elnosztalogtam a mi esküvőnkön... igaz már 4 éve volt, de arra emlékszem, hogy milyen izgalommal vártam és mennyire boldog voltam! kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogyan szeretnétek!  

Velünk minden ok! 
Sokat pihenek, de állandóan nem fekszem. Nagyon vigyázok, hogy mindig csak annyit mocorogjak, amennyi jól esik. Ülve is annyi mindent meg lehet csinálni (zöldségpucolás, etc..) 

A melleim borzasztóan fájnak. Imádok hason aludni, de már nem tudok :-(  Éjjelente is felébredek rá, ha úgy fordulok. Utánanéztem, hogy az Utrogestan ilyet nem okozhat, de a babák sem jelezhetnek még ilyen korán.. vagy igen?? ma vagyunk a beültetés utáni 4. napon.


Üdv Midenkinek!
dekatka82
Vácrátót
 
 


@maci80:


Köszönöm szépen a segítséget! :)
Egyébként nem is kérnek cukor ill. inzulinterhelést? Mármint, hogy csináltassam meg valahol és vigyem?
Hpv, clamydia, mycoplasma, ureaplasma sem kell majd? Ez azért fontos, mert egyszer pozi voltam ureaplasmára. Feltehetően ez okozott gyulladást, aminek következtében elzáródtak a petevezetőim, és persze most jöttek ki a hpv okozta szemölcseim is. Érdekes, hogy ez biztos eddig is volt, csak nem volt testi tünete. Nem is tudom, hogy hpv jelenlétében megcsinálják-e a beültetést. Elvileg az aktív szexuális életet élők többsége megfertőződik, de nem is tudnak róla, mert nincs tünete. Gyógyszer sincs rá, így az immunrendszernek kell legyűrnie. Ez kb. 2 év.
Köszönöm szépen még egyszer! :)
 


Vigyorex
megkérdeztem dr. M-et itt a klinikán, hogy mi az ő véleménye.
Akkor elég hosszan beszélgettünk. Kiderült, hogy tagja annak a bizottságnak, ahol meghatározzák (évenként), hogy mi a meddőségi kivizsgálás protokolja. Azt mondta, hogy lényegi összefüggést még nem találtak az IR és a meddőség között. A klinikán nem is nézik illetve nem is kérik.
Emlékeim szerint hormonokon kívül mást itt nem néznek.






dekatka82
Vácrátót
 
 


Vigyorex megkérdeztem dr. M-et itt a klinikán, hogy mi az ő véleménye. Akkor elég hosszan beszélgettünk. Kiderült, hogy tagja annak a bizottságnak, ahol meghatározzák (évenként), hogy mi a meddőségi kivizsgálás protokolja. Azt mondta, hogy lényegi összefüggést még nem találtak az IR és a meddőség között. A klinikán nem is nézik illetve nem is kérik. Emlékeim szerint hormonokon kívül mást itt nem néznek.
dekatka82
Vácrátót
 
 


@dekatka82:


Köszönöm neked is a választ! :) Annak örülnék, ha a vizsgálatokat amiket kérnek, ott meg tudnám csináltatni, vagy már a konzira tudnám vinni, hogy ezzel is megrövidítsem az időt, mert így hogy már 4. éve küzdünk, eléggé unom a várólistákat, de gondolom ezzel mindenki így van. :)
 


A hormonpanelt csak a saját laboruktól fogadják el. Így az tuti. Ez ugye eleve már egy mensturációs ciklusnyi idő.
A páromat műtötték herevisszérrel a klinikára kerülésünk előtti évben. Az ottani papírokat elfogadták mint 1 külsős spermavizsgálat és 1 andrológai vizsgálat. A klinikán 1 spermavizsgálat biztos.
A többi pedig ezután, ahogy maci leírta.
Kitartás! Mi két és fél év alatt jutottunk a lombikig. Végigcsináltuk a 6 inszemet, persze cisztákkal tarkítva... hosszú volt az út, ami remélem most már vesz egy POZITÍV fordulatot! 


dekatka82
Vácrátót
 
 


@dekatka82:


Nekem már márciusban levették a hormonpaneles véreket. Páromat nekem is műtötték visszértágulattal. Külsős spermavizsgálat megvolt. Szeptember 4-én megy a Sotésra. Aztán már randi a kezelőorvosunkkal. :)
Remélem mindannyiunknak pozitív fordulatot vesz az élete! :)
 


@vigyorex:


Bocs, akkor figyelmetlenül olvstam 


dekatka82
Vácrátót
 
 


@dekatka82:


Egyébként ki milyen véleménnyel van az intézményről, a kezelőorvosáról?
Megmondom őszintén, hogy én tanácstalan  voltam a választásnál. Lett volna közelebbi intézmény is, de számomra az nyomott a latba, hogy két imerősöm járt ide, és mindkettőjüknek sikerült az első lombik. Tudom, hogy semmi statisztikai alapja nincs a választásomnak, mégis lelkileg megerősítő volt a tény. :)
 


Sziasztok!


Gyógyszerek, ha kell nekem fogok írni, mit írtak fel!


Én még véleményt nem tudok írni, Garamvölgyi dokival 1 szer taliztam, kaptam beutalókat, szept. 18-án találkozok vele megint.

Tüdőszűrésre kaptatok beutalót? Ügye azt írtátok az kell mindkettőnknek.


Babások! Ti hol fogtok szülni, kinél?


Sziasztok!

kittikata
Vecsés
 
 


Sziasztok csajok,

Na ismét itt vagyok,zajlanak az események ám látom....

Cermiák:
Tényleg el tudnál lógni? Biztos megértik, hogy egy szupi ARO-s csajos talira mész!Akkor hagynám az eredeti 24-ét.
Én most még 0,8 fraxaparint szúrok reggelente, de ez változni fog, utolsó hónapban, mivel addigra valószínű hízok még , meg biztonságosabb is a vége felé ha ketté van osztva mert akkor nem úgy van hogy reggel hígabb a vér mint este. Szóval Nemes doki azt mondta Szept. közepéztől 0,8-ról átmegyünk 2x0,6-ra.
Ja és jó hír, hogy a 3. hónaptól 3 doboz nem 12.000-lesz, hanem 900 Ft körül, mert akkor szinte teljesen a TB állja!!. Faca 3 hónap szúrogatás után már szinte "ingyen" van.
Hízás...nos én már eddig is írtam nektek hogy én igen dundi vagyok!! 112kg-mal estem teherbe (180 cm vagyok) és most vagyok 120kg (ez már egy hónapja nem megy feljebb).Most kezdem a 8. hónapot, a 30. hétben vagyok.
Elvileg ez nagyon jó arányú hízás, és mivel volt/van túlsúlyom így nem baj, de a doki mondta hogy ha 50 kg -mal estem volna teherbe, és egy hónapja nem hízok akkor lehet gond lenne, de így nem.A saját tartalákom égetem, meg valószínű ilyen alkat vagyok.
Terhességnél nincs olyan hogy ideális hízás...mindenki más...sőt terhesség és terhesség között is van különbség csajok, ne rágódjatok ezen!

Dekatka:
5 nap és jön az első vv.!!Annyira szorítok neked, de addig is vigyázz magatokra, igyál sokat főleg ebben a buta időben!Tapadós energia küldve! Ja és nekem a 3 hónapig folyamtosan fájt a cicim nagyon, főleg mikor "idő volt" és meg kellett volna jönni. A testem emlékezett......meg persze manó is ott volt...neked is ezért fáj, tuti!!!!!

Kitikata,
üdv itt.Nekem mellkas RTG kellett volna, nem feltétlen tüdőszűrés, és azért nem kellett fizetnem...vagyis volna...de nem kellett RTG se.
Már írták neked hogy a kombóm csodákra képes....nos én vagyok itt aki kilóg a sorból, mert késett a mensim és az SZTK-ban a betegirányító hazaküldött hogy tuti terhes vagyok, azért késik, nem csinál RTG-t...röhögtem rajat...másnak meg leesett az állam mert igaza lett a nőnek, pozitívat teszteltem.Így nekemünk a lombik előtt jött csodamanó.
Az igazsághoz hozzátartozik, csak röviden  írom le mert itt már a csajok ismernek, és a sztorit is, hogy nálok még inszem se jöhetett volna szóba olyan rossz volt a férjem eredménye...a lombikra is azt mondták talán azzal....én kis "boszi" vagyok és vitamin gyógyfű mániás...elkezdtem én is szedni sok-sok mindet, de főleg a férjemnek szedtem össze a dolgokat, és az eredménye 9x jobb lett mennyiségre és vitalitás is jobb lett!!! (1mill./ml ből 9 milliót csináltunk).
Ha kell a vitamin/gyógynövény kombónk amit itt már sok embernek megadtam, van aki azóta már babát vár mint én , akkor szívesen leírom neked privben.
Ja is Sziszivel aranyosak voltatok, jót kuncogtam...akár Reisz is lehetne..még az ejtéséből is másra asszociálnék, sőt a szakmájához így passzolna a neve, de ő nem reisz, hanem Riesz doki!

Magdi drága,
jaaaj, nagyon megijedtem most te lány. Vigyázz magadra!!! Igen ilyenkor minden nyálkahártya érzékenyebb, még a szájban a nyál enzimtartalma is megváltozik, ezért is romlanak a mamiknak jobban a foga. Neked a méhszáj érzékenyebb. Sajnos akkor most szűzies életet kell élni, de Boriért mindent.
Nálunk pl. nincs ilyen baj mégis megvonás van...főleg mióta a férjem tudja csaj szi a lelkem...fura neki így, és nem eröltetjük...így én is apáca életet élek!
Jó nyaralást, és vigyázz magatokra nagyon!!
Zilában talizunk!!

Lexi,
ne törődj a szájhúzással, el kell hogy engedjenek, punk-tum! Ez a törvény!!Én is szeptemberig melózok, már nekem mázlim van, mert informatikusként jövő héttől szept közepéig otthonról melózhatok.
Te viszont kíméld magad!!Sajnos ha túlhajtod magad az kihat a manóra...én most szembesültem vele...de majd leírom!

Cicuci,
Örülök hogy ilyen kedvesek voltak a szalonba, és megcsinálják a nagyobb cickóméretre a rucidat! Na igen a cici az normál esetben igen nagyon nő...de még mekkorát fog mikor megszülünk, mert van akinek akkor a 2x-re nő a tejbeindulás miatt. Kiscsaj. Gratulálok!! Milyen szép nevet találtatok neki!Nati  a pukkanás, az tuti, én is ezt éreztem, és bizonytalan voltam, de majd  sűrüsödik meglásd, és akkor egyértelmű lesz!
Kívánom hogy a holnapi az egyik legcsodásabb nap legyen az életetekben! Kérünk képet ha lehet!

Csajok én voltam haematológusnál, és terhesgondozáson is hétfőn.
Vérhigítót szeptembertől növeljük és ketté szedjük, így napi 2x kell majd magam szúrni.Persze elfogadom, mert így biztonságosabb.
Terhesgondozáson mondták hogy Ani még nem fordult be, bár van még időm, de már nem egészen faros, hanem félig faros félig haránt...ez még rosszabb.Remélem csak most kezd ez a lina befordulni, mert ha így marad akkor császár lesz.
Szépen fejlődik, viszont sajnos kisebb a kelleténél Ani! Azt mondta  doki még nem vészes, de veszek vissza a tempóbol, ki is akart írni táppénzre, de mobdtam hogy tudok otthonról melózni, kényelmesen. Így belement. Persze ha már az se megy akkor hamarabb táppénzre megyek, vagyis előbb szabi és utána már nem mehetek táppénzre az utolsó hónapban hanem a T-Gyás lesz előbb megkezdve.
Persze manó a legfontosabb, de nem gondoltam hogy ennyit számít ha sokat melózok és a manó így nem tud nőni.
Azt mondta a doki, hogy a napi 6 óra alvás és a sok meló mellett nem csoda hogy az utóbbi két hónapban csak 1 kg-t híztam, és Ani is kicsike.
Azt mondta ha így folytatom akkor még átlagos méretű se lesz, csak átlag alatti.
Így most szigorúan pihi van, és kevés otthonról melózás.
Ja a fájdalom még mindig tart, de most már arra jutott a doki, hogy valóban semmi fertőzés nincs, és igen, ezek már olyan fájdalmak ami csak az utolsó hónapban jönnnek, vagyis a medence tágul, és mozognak a csontok be a szüléshez. Azt mondta ez már több mint valószínű elkísér a szülésig.
Már komolyan kezdem megszokni a fájdalmat a medence és szemérem csontomban...néha rosszabb néha elviselhetőbb..
Persze a jó hír, hogy Ani egészséges mint a makk...csak pötyi...mint ahogy az elején hívtuk.Csodaminimanó.


ZILA!!!!!!:


Csajok maradjuk az augusztus 24-énél!!
Asztal lefoglalva, 14:00-tól.
http://www.zilakavehaz.hu/


Bárki aki kedvet kapott, az jelezzen ha jönne eddig elvileg 8-10 főt számoltam, ennyi főre foglaltam asztalt.

Mmzs, ha olvasol  még minket és van kedved kérlek te is gyere!!!


Puszi és ölelés nektek!
 


Janula:
GONAL-F ampulláim maradtak. Az egyikben 75 ml, a másikban pedig 187,5 ml. Végig hűtőben tartottam őket. 2015. májusig felhasználhatók.

Kép
 


Sziasztok lányok!
Szerencsére az elmúlt hetek izgalma után, már nyugisabb napjaink vannak. Mivel az utolsó uh és vizsgálat eredményei nagyon jók lettek, így a 8 hete tartó ágynyugalmat is feloldotta a dokim  Természetesen nem ugrok neki a nagytakarításnak, de már szépen, kényelmesen átvettem az uralmat a konyhába   ennek ellenére is, próbálok sokat pihenni és még jobban figyelek a babára, mint eddig. Egy pici jelzést is ad a pocakom, azonnal lefekszek. Sokan gondolhatják, hogy túlizgulom, de sajnos nagyon nehezen megy nálam a várandósság, így inkább túlbiztosítom magam. Ha minden jól megy, a jövő héten pár napra mi is elvonulunk a családdal végre a nyaralónkba, mivel eddig mindenki mellettem izgult és nem akarták élvezni a nyarat, a napsütés és a gyógyvíz áldásait  Már alig várja mindenki, hogy együtt, gondtalanul pihenhessünk. 
Nekem is maradt pár gyógyszerem, amit szívesen átadok. Ha jól emlékszem 1 amp. Fostimon, 2 amp. Choragon és 4 levél (40db) Utrogestan hüvelykúp. Akit érdekel, írjon 







Kép
 


Sziasztok lányok 

Eltüntem egy időre.... és jelen pillanatban úgy tűnik hogy még egy darabig nem leszek az intenzív csapat részese csak néző , olvasó, halgató ként veszek részt a mindennapokban .
De olvaslak titeket ha gép elé kerülök !!!!!!!!!!!!
Olyan sok dolog jött nekünk össze és sajnos nem csak pozitív irányban hogy úgy döntöttem - döntöttünk hogy a jövő évben lesz a 3. és nagyon reméljük hogy egyben az utolsó beülti.
Azt azért el kell hogy mondjam hogy teljes mértékben pozitívan állok a további kezdéshez és bízunk a sikerben de most még pihenünk !!!
Most picit önző módon magamra gondolok, pl : elég rég abbahagytam a kéilabdát , és most úgy néz ki hogy ha nem is verseny szerűen de heti 1-2 alkalommal labdát veszek a kezembe.... BEVAGYOK ZSONGVA!!!!


Babás anyukák 

Jó olvasni amikor írtok magatokról !!! Nagyon nagyon szorítok nektek hogy minden rendben legyen !!!!!
Olyan cukik az UH képek csajok 

És a szeptemberi csapatnak természetesen 10000 % szorítok azokért a 2 csíkos tesztekért !!!

Sok puszi mindenkinek 
Vigyázzatok magatokra , és a babókra is.


evi89
Vecsés
 
 


Sziasztok,

Megjöttem a rémnyaralásból. Szerintünk ezt az időt törölni fogjuk a családi kalendáriumból..De elmesélem, mert tanulságos időszak volt!!

Elindultunk nyaralni vasárnap, mert semmi vérzés, vagy húzódás nem volt. Végig láttogattuk a Barátainak, semmit nem csináltam, csak üldögéltem és ettem és beszélgettem..kíméltek! Aztán hétfőn átmentünk Balatonra a  családi nyaralóba, ahol örültünk, hogy kettesben tudunk pihenni és egy rokon sem nyaral velünk!! Bár csak nyugdíjas pihenésre készültünk!!

De kedden olyan folyásom lett, hogy nem tudtuk, hogy mi..bepisiltem??..folyás?? vagy magzatvíz??!!! ( mert hogy ez is volt kérdés a vérzéskor, hogy ilyet tapasztaltam-e) . Beszéltem a szülésnővel, aki a dokim mellett van. Mondta, hogy menjek a patikába és vegyek olyan tesztet, ami kimutaja, ha megzatvíz. Az 5 patikában volt. Sík ideg voltam.De szerencsére 3 darad tisztasági betét egy lakmusz csíkkal=3300 Ft, és megnyugodhattam!! (Legalább tudom, hogy van ilyen, és fogok is venni, ha kell, akkor ne kelljen ilyenért szaladgálni és szülés előtt biztos, hogy használ veszem majd! ) De szeerencsére nem magzatvíz, hanem a tabletta mellékhatása.

Jó, pihenek tovább. Bár az eső esik, ki sem tesszük a lábunk a telekről
Péntek reggel, vérzés újra. Szűlésznő..Siófoki kórház..ott nem vizsgáltak meg, hanem átküldtek az sztkba ..ott vérezve vártunk 1,5 órát..majd jött egy doki, aki olyan öreg volt, mint a mikulás, úgy is nézett ki, csak nem volt jóságos. Nagyon durván megvizsgált..sírtam..semmi uh, és közölte, hogy vetélés áll fent, nyitva méhszáj, de ő nem vesz fel a kórházba, menjek vissza Pestre!!!!..Bőgve csak annyit kérdeztem, hogy van e annyi időm, hogy felérjek??? Vagy elhagyom a babám félúton. Péternek nincs jogsija, én hazaszaladtam a nyaralóba, minden összepakoltunk, ami lényeg és elindultunk Pestre..gyorsan jöttem, lehet, hogy jön a csekk utánunk, de közben hívtuk a szülészt, már vártak a kórházban..( egész úton zokogva vezettem, nagyon féltem, hogy balesetünk lesz!!)

A kórházben nagyon tüzetesen megvizsgáltak, uh, kéz minden és semmi baj!!! Mert megint csak a méhszájseb, és az, hogy Bori és a hasam nagyot nőtt az elmúlt időszakban és nagyon húzódom.
De nagyon kiakadtak a siófoki dokin, hogy ilyen állapotban elengedett. Közben a szüleim már jöttem otthonról, hozták a kórházi csomagom, hogy hátha benttartanak. De szerencsére már itthon vagyok, most egy hétig feküdnöm kell. és 4000 mg magnéziumot szedek plusz penicilint, mert valószínűleg valami fertőzés okozza ezt a sebet. Szóval lányok, bármekkora is a baj, akkor is kerüljétek el dr Kasza Mártont a siófoki kórházban!!! Egy utolsó szemétláda!! Nekem 2 nap bőgésbe került, mire le tudtam nyugodni, és a Péter sem volt a nyugalom szobra.

Viszont így valószínűleg, már nem fogok visszamenni dolgozni..bár még szokom a gondolatot, mert eddig két hét szabin sem voltam egybefüggően, de legalább lesz időm a Bori szobát kialakítani. Remélem a szobafogságot majd feloldják..most nagyon rendesen viselkedem és felügyelnek is a családtagjaim.

Ha feloldják a szobafogásgot, akkor jövök 24.-én!! Már nagyon várom, hogy lássalak benneteket!!!

Kismamik, ugye ti mind jól vagytok!!??

Cicuci: sok boldogságot kívánok nektek!!! Remélem minden úgy alakult, ahogy eltervezted!! És gratulálok a kislányodhoz, Natásához!! Nekünk is nagyon bejött a Kleopátraház.

Paurora: pihenj!! Semmi sem ér annyit, mint Ani!! Most csak ő a lényeg! De van ideje, majd kint behozza ezt a kis lemaradást!! Minden rendben lesz, meglásd!!

Cermiák. jó pihenést!! De csak óvatosan a gyógyvízzel!! Nézz utána, hogy várandósan szabad -e!! És nem a legmelegebb vízben pihenni!!

Dekatka: Nagyon szurkolok, hogy pozitív legyen a vv eredményed!!! Várlak a jó hírrel!!!

Évi: Jó töltödést!! Pihenj, kapcsolódj ki, és jövőre ugyanígy fogok neked szurkolni!!

Most befejezem, mert pihennem kell!! És várom, hogy ma felhívjanak a negatív prenateszt eredményünkkel!!

Szép napot mindnekinek és vigyázzatok nagyon magatokra!!!! Puszi!!


 


Magdipeti, jesszusom, teljes stresszben olvastam, hogy mi történt Veled, az a doki egy horror, ez szörnyű, hogy ilyenek dolgozhatnak egészségügyben. De örülök, hogy alapvetően minden rendben van.
Pihenj sokat, és szerintem jobban is teszed, ha tényleg nem dolgozol. Én szerdán megyek a főnökömhöz, hogy megmondja, hogy szeptember végéim dolgozom, kíváncsi vagyok mit fog szólni, de nincs opció, ez  lesz.
A Prena teszt pedig tuti rendben lesz ;).
Azért szurkolok, hátha találkozunk 24-én, de csak ha tényleg jobban vagy :).

Évi, tökjó, hogy újra kézilabdázol :). És szurkolok a jövő évi kezdéshez, talán ennek most tényleg így kellett lennie, jövőre tutira sikerülnie kell :).

Cicuci, Isten éltessen "újasszony" :), sok boldogságot kívánok Nektek, remélem csodás esküvőtök volt :), Majd mesélj!!! Ja és nagyon szép név a Natasa :).

Leszezjobb, szerintem ennyi minden után, ami Neked is volt, nincs olyan, hogy "túlizgulás", jobb az óvatosság, vigyázz magadra nagyon, pihenj sokat, és csak óvatosan a házitündérkedéssel :).

Paurora, csak óvatosan a munkával, vigyázz magatokra Csodamami, nehogy baj legyen. Azért ez az állandó fájdalom nem hangzik túl jól, pláne hogy nem nagyon tudnak vele mit csinálni :(, kitartás!!!!

Maci, de örülök, hogy jössz Te is a Zilás talira :).

Nálam most nincs semmi extra, elég sok munka van, úgyhogy hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy szeptember végéig dolgozom, szerdán beszélek a főnökömmel. Szerettem volna a lehető letovább dolgozni, de egyszerűen érzem, hogy nem megy. Reggel alig tudok felkelni, fáradt vagyok, nehezebben koncentrálok... meg eljárkálni a vizsgálatok miatt, közben meg áll a munkám, akkor azon idegeskedem, hogy nem haladok és az semmiképpen nem jó... Jameg napközben szinte fel se tudok állni az asztaltól annyi munka van, csak épp egy gyors pisire, de a hosszú ülés után meg alig tudok felállni a székemről. Úgyhogy önző leszek, és magamra meg a babára gondolok csak, és szeptember végén leteszem a lantot.
Amúgy úgy tűnik minden ok :). Jövő kedden megyek az integrált teszt következő vérvételére, remélem minden rendben lesz, az UH-n minden ok volt, aztán 25-én megyek a dokimhoz. Még pár hete néha volt egy kis barnázás, de aztán az is elmúlt. Azóta tornázgatok napi 15 percet, bár az elmúlt két hetem olyan durva volt, hogy nem jutott rá időm, mert mindig későn értem haza. A fáradság az állandó, sajnos még nem érzem azt a kirobbanó energiát, amiről sokan a 2. trimeszterben beszélnek :D, de ennyi bajom legyen, valahogy kihúzom még szeptember végéig. Kiderült, hogy vérszegény vagyok, úgyhogy vastablettát szedek napi kettőt, aminek szerintem borzalmas íze van :D, de remélem legalább használ. Most abban reménykedem, hogy hátha a következő UH-n már látjuk a baba nemét :). Érdekes, hogy eddig itt mindenkinek kislány lesz, nagyon kíváncsi vagyok, hogy én is beállok-e a sorba :).
Ja meg mostmár publikus, hogy babát várok, mondjuk most már nagyon nem is tudnám eltitkolni, mert van növöget pocakom, bár aki nem ismer, az még mindig hiheti azt, hogy meghíztam :D.

Nagyon várom már a Zilás talit puszi mindenkinek :).


lexi01
Budapest
 
 


Sziasztok csajok,

Évi,
már biza hiányoltalak csajszi. Akkor most piki, és kézi ..hogy én hogy imádok kézizni!Vigyor Igaz én Karetéztam, de mellett néha hobbi szinten kéziztem, csak mivel a karate  miatt igen erős a kezem, egyszer lőttem egy félpályást és a kapus rosszul nyúlt bele..eltört a keze. Onnantól nem kéziztem, meg velem se akartak!
Töltődj fel és jövőre jönni fog a manó meglásd! Tényleg te nem jösz Zilába?

Leszezjobb,
jó pihit nektek, vigyázz nagyon magadra kismami! Nekem a gyógyvizet kimondottan tiltották!! Kérdezz utána. A melegvízben sokkal több baci él, még ha gyógyvíz is!!!A túl meleg meg amúgy se tesz jó.
Szóval csak óvatosan csajszi, és minnél kevesebb idegeskedés...szúúúszááá!

Lexi,
jövő héten tali!! Mikor lesz meg az integrált teszt eredmény,? A 2. vv után mennyit kell várni?
Tényleg volt hír arról amit anno írtál...valami negatív alfa hullám azt hiszem..

Dekatka,
van már eredmény??

Magdi drága,
szörnyű olvasni amit a siófoki dokiról írtál. Az ilyennek lovat se adnék a keze alá..
Nem irigyellek, ennyi stressz..
Kérlek most már ne dolgozz, reméljük elmúlik a gyógyszertől ez a fránya seb, és soha többé nem lesz vérzés, csak ha jön Bori kisasszony!
Van már Prena eredmény???
Írj amint tudsz és van erőd!
Nagyon vigyázz magatokra! Sok gyógyító enrgiát küldök!
Remélem tudsz jönni Zilába, mert már nagyon várom!

Én jól vagyok csajok, alig várom a jövő hét vasárnapi Zilás talit! Leszünk páran!
Én most jobban vagyok, mintha a csontfájás mérséklődött volna..vagy csak hozzászoktam.Viszont visszajött az a fáradtság ami terhesség elején..bárhol bármikor el tudok aludni.
Majd csak szept. közepén megyek terhesgondozásra, akkor lesz a kenetvétel és az utsó vv. szülés előtt. Lányok 9 hét és jön Anasztázia. Alig hiszem el!! Csak onnan tudom hogy a végén járok, hogy már akkora a hasam mint egy óriás gombóc. Cipőhúzás már nem megy egyedül.
Eszek rendesen, de még mindig nem hízok, (utóbbi két hónapban max 2 kg jött fel)...kicsit idegesít, remélem azért Ani rendesen növöget.

Már számolom vissza a napokat csajok!! 11 nap és ZILA!!

Ölelés nektek!

 


Sziasztok Lányok!

Szia Paurora

Bocsi mindenkitől, aki izgul értünk, hogy csak most írok, de megvan a Prena teszt eredménye!! Szerencsére negatív mind a három triszómára, és most már 100% hogy Borink lesz.

Most már sokkal jobban vagyok, ha a sok magnézium, már csak reggelente kelek úgy, mint a nagymamám..nyögök, helyezkedek, felülök, koncentrálok és elindulok..és akkor le kell ülni a WCre..már megkértem a Pétert, hogy ne csukja le a WC tetőt, mert nem bírok lehajolni érte. De remélem ez is javulni fog.  Vérzés már nincs. Ma beszéltem a dokimmal, és szerencsére nem baktérium okozta a sebet, de amjd pénteken megbeszéljük a továbbiakat.

A Zilára igyekszem menni, ha a doki engedi!

Paurora: biztos szörnyű, hogy nem akartak veled kézizni ezek után..lehet, hogy én is félnék
El sem hiszem, hogy már a 31. hétnél tartasz!! Jujj nagyon jó!! Babaszoba hogy áll? Vásárlási láz?? Én már böngészem a netet Péter meg szokja a helyzetet..a legcukibb kérdése: "miért kell egy csecsemőnek puttony??" és eközben a kezében szorongatott egy hálózsákot 

Dekatka: van jó híred?? Szurkolok!! 

Puszi Mindenkinek!!
 


Sziasztok!

Bár csak holnap lesz hivatalos eredmény, de halkan már örülünk 
hétfőtől folyamatosan erősődő POZITÍV tesztjeink vannak :-)))))))))))))))))))
bár kicsit aggódom, mert 10-es tesztet használtam, no de majd holnap a vérvétel lesz a biztos

olvasgatom itt a kismamákkal történteket és kezdek rájönni, hogy a neheze az ARO-s siker után következik 

Holnap jelentkezünk!
dekatka82
Vácrátót
 
 


Dekatka: nagyon szorítok neked!! Már nagyon várom a jó hírt! A 10 erősségű teszt így az elején nagyon jó, én is ezzel kezdtem. Igazából mielőtt nem kelllene megjönni még nem olyan magas a hormon szint. De majd me a vv is alátámassza!!
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron